A baleset-biztosítási rendszerrel kapcsolatos szakmai konzultációk és viták eredményeként immár kialakult a koncepció, amely egyfelől az új társadalombiztosítási ágazat létjogosultságát indokolja, másfelől a céljait deklarálja, illetve megjelöli az ehhez szükséges forrásokat. Jelen írás néhány, a munkáltatók szempontjából kiemelkedően fontos koncepcionális elem részletezésével kívánja az érintetteket tájékoztatni. Tekintettel azonban arra, hogy a koncepció társadalmi vitája még hátravan, ezért a végleges munkáltatói álláspont kialakítása a további egyeztetések során várható.
Uniós normák
A baleset-biztosítási rendszer koncepciója – a vizsgálatok és a konzultációk alapján – számos alapkérdést érint. Ezek sorába tartozik a biztosítási események, a biztosítottak és a díjfizetésre kötelezettek körének, valamint a biztosító által nyújtott szolgáltatások tartalmának és működésének meghatározása, továbbá a munkatevékenységek kockázati osztályainak kialakítása. Hasonlóképpen tisztázandó a foglalkozás-egészségügyi ellátó rendszerek szerepe, az orvosi és a foglalkozási rehabilitáció struktúrájának kiépítése, a baleset-biztosítás várható kiadásainak becslése, illetve a bevételek tervezése, s a járulék(díj)szintek meghatározása. Nem utolsósorban pedig az új társadalombiztosítási ágazat szervezeti, működési és jogi feltételeinek kialakítása szükséges.
Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a baleset-biztosítás kizárólag a munkavégzéssel szorosan összefüggő balesetekből és foglalkozási megbetegedésekből eredő egészségkárosodások megelőzését, komplex kezelését és az egészségkárosodás megszüntetését vagy csökkentését, ezáltal a munkavállaló munkaképességének helyreállítását vagy stabilizálását tűzi ki célul. Ebből az is következik, hogy a jelenleg még a teljes munkáltatói reparáció körébe tartozó úgynevezett úti balesetek a jövőben csak abban az esetben tartoznak a baleset-biztosítás hatálya alá, ha azokat a munkavállaló a munkáltató által üzemben tartott járművel szenvedte el.
Ez az alapelv abból a szabályozási koncepcióból következik, amely mind az Európai Unió, mind a hazai munkavédelmi jogalkotás elemeiben jelen van, nevezetesen: az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése és fenntartása a munkáltató kötelezettsége. Másfelől viszont az alapelv azt is jelenti, hogy a munkáltató csak olyan eseményekért képes feltétel nélküli és korlátlan felelősséget vállalni, amelyre ráhatása van.
Bővülő kör
A biztosítottak körébe – a hatályos szabályozás szerint – mindenki beletartozik, akire a munkavédelmi törvény (Mvt.) hatálya kiterjed.
A Munkavédelem Országos Programja szerint ugyanakkor meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a munkavédelmi szabályozás hatálya azokra az aktív korú, munkát végző személyekre is kiterjedjen, akik jelenleg nem "szervezett munkavégzés" keretében tevékenykednek. Ezt a követelményt szem előtt tartva alakult ki az a megegyezés, amely szerint a jelenleg egyéni vállalkozók és családi gazdaságok munkát végző tagjai számára is fel kell ajánlani a rendszerhez való önkéntes csatlakozás lehetőségét. Ez esetben azonban fokozottan figyelembe kell venni a tevékenységek tényleges kockázatát és a díjfizető anyagi teherbíró képességét is. Az előzetes megegyezés szerint – néhány európai baleset-biztosítási konstrukcióhoz hasonlóan – a díjfizetésre kötelezett kizárólag a munkáltató lesz.
A koncepció előkészítése során ugyanakkor a munkáltatói oldal folyamatosan hangsúlyozta – a jogalkotó pedig elfogadta – azt az álláspontot, hogy a baleset-biztosítási járulék(díj)fizetési kötelezettség nem növelheti az élőmunka munkáltatói terheit. E költségek azonban – jelenleg – nem csupán a járulékfizetési kötelezettséget jelentik. Fontos tétel például a foglalkozás-egészségügyi alapellátás teljes költsége, a betegszabadság és a táppénz – munkáltatót terhelő – kiadása, valamint a munkabalesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos társadalombiztosítási megtérítési kötelezettség. Illetve e sorban említhető a rehabilitációs és az egészségügyi hozzájárulás is.
Szükségletek szerint
A biztosító által nyújtott természetbeni és pénzbeli szolgáltatások tervezett köre teljes, a cél a kedvezményezett munkavállaló egészségének helyreállítása vagy állapotának stabilizálása – a gyógyító és rehabilitációs szolgáltatások segítségével -, illetve a bekövetkezett egészségromlásból adódó anyagi károk megtérítése és az ellátások biztosítása. Fontos, hogy a biztosító az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat a "case management" -, tehát az adott beteg szükségleteire alapozva kívánja meghatározni és finanszírozni. Ugyanakkor a biztosító által nyújtott szolgáltatások fontos eleme az orvosi és foglalkozási rehabilitáció komplex rendszerének kialakítása és működtetése is.
Tudnivaló, hogy a jelenlegi egészségbiztosítási finanszírozás során sem a munkáltató, sem a munkavállaló nem érdekelt közvetlenül a foglalkozási rehabilitáció működtetésében és igénybevételében. Az egészségromlás miatt megváltozott munkaképességű, aktív korú munkavállalók jellemzően rokkantsági nyugellátásban részesülnek, ami sem össztársadalmi, sem finanszírozási szempontból nem tartható fenn.
Ezzel szemben a valós társadalmi érdek az, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók aktív szereplői maradjanak a munka világának mindaddig, amíg az öregségi teljes nyugdíjra jogosító életkort elérik, és a szükséges szolgálati időt megszerzik.
Másodlagos piac
Ennek egyik feltétele, hogy az orvosi rehabilitáció terén is szemléletváltás történjék. A szakorvos feladata ugyanis mindenekelőtt annak meghatározása, hogy a megmaradt munkaképesség milyen tevékenység folytatását teszi lehetővé a továbbiakban. Majd ennek megfelelően megindulhat a megváltozott munkaképességű munkavállalók átképzése vagy továbbképzése is. Nyilvánvaló, hogy e dolgozók jelentős része számára meg kell erősíteni az úgynevezett másodlagos munkaerőpiacot.
Ennek lényege, hogy nem kifejezetten teljesítményorientált körülmények között olyan, társadalmilag hasznos tevékenységek folytathatók, amelyekre már most is jelentős igény mutatkozik (például kisgyermekek, idős, egyedülálló személyek felügyelete – ami nem jelent egyidejűleg ápolást -, háztartások, kis közösségek irányítása stb.).
Az Európai Unióban a széles körben ismert és egyre kiterjedtebb másodlagos munkaerőpiacot – többségében – egyházak, illetőleg olyan karitatív és civil szervezetek működtetik, amelyek ismerik a helyi szükségleteket és azokat a személyeket is, akik e feladatok ellátására alkalmasak. Álláspontunk szerint ezért megfontolandó lenne az ilyen kezdeményezések kormányzati támogatása: egyfelől a helyi szükségletek és lehetőségek felmérését, másfelől – foglalkoztatási kedvezményekkel – a munkahelyteremtést illetően.
Kockázati osztályok
A technológiai fejlettség jelenlegi színvonalán minden munkatevékenység több-kevesebb kockázatot is rejt, amelyek veszélyeztetik a munkavállaló egészségét. E munkahelyi kockázatok több módon csoportosíthatók. A munkavédelmi törvény megfogalmazása szerint szükség van a lehetséges kockázatok megismerésére (feltárására), hatásuk csökkentésére vagy megszüntetésére, és a további kockázatok bekövetkezésének megelőzésére is.
A munka világában felmerülő veszélyek csökkentésére vagy megszüntetésére megfelelő háttérintézményekre van szükség. Meggyőződésünk tehát, hogy a baleset-biztosítás csak a munkavégzéssel szorosan összefüggő veszélyforrások, valamint a bekövetkezett károk következményeinek teljes körű elhárítására alkalmas, továbbá mindezt olyan objektív, a kívülállók számára is elfogadott módszerekkel kell meghatározni, amelyek – mind az ellenőrző hatóságok, mind a kötelezett munkáltatók tekintetében – alkalmasak az esetleges jogviták megelőzésére is.
Jelenleg a termékek és a szolgáltatások nemzetközi versenyképességének biztosítása jelentős technológiai korszerűsítési beruházásokat igényel, ami nyilvánvalóan hatással van a munkakörülmények fejlesztési követelményeire is. Ezzel együtt jelentős előrelépésnek tartanánk, ha olyan közvetlen munkáltatói érdekeltségi rendszer működne, amely rövid távon is csökkentené az élőmunka költségeit, és legalább részben biztosítaná a folyamatos technológiai korszerűsítés forrásainak fedezetét. Az európai baleset-biztosítási rendszerekben ez a feltétel az úgynevezett bonus-malus rendszer felállításával megvalósult.
A bonus-malus rendszer lényege, hogy a biztosító az adott gazdálkodó szervezetnél folyamatosan figyelemmel kíséri a munkakörülményeket – ennek eszköze a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések regisztrálása és elemzése -, továbbá ellenőrzi a kockázatkezelési adatokat. Abban az esetben, ha egy adott időszakban az illető gazdálkodó szervezet ezen adatai kedvezőbbek, a gazdálkodó szervezet alacsonyabb, amennyiben pedig kedvezőtlenebbek, magasabb kockázati osztályba sorolódik, s ezzel biztosítási járuléka (díja) is változik.
Az uniós irányelvből is következik, hogy vannak olyan munkakörülmények, ahol a kockázatok bekövetkezése reálisan nem zárható ki (például a kohászatban, bányászatban vagy a vegyipari havariák esetében stb.).
Mindezen körülmények miatt az Európai Unió valamennyi tagállamában – és hazánkban is – fontos érdek a kockázatkezelés egységes követelményrendszerének kidolgozása. Jelentős munkáltatói érdek továbbá – mivel a magyar gazdaság technológiai színvonala nem egyenletes -, hogy az úgynevezett ágazati kockázati osztályok alkalmazása helyett az adott gazdálkodót, illetve az adott munkahelyet és munkavállalót érintő kockázatok alapján történjék meg az osztályba sorolás. A szakmai feltételrendszer kialakítása során törekedni kell arra, hogy a legszélesebb körű egyéniesítés – illetve ezen keresztül a munkakörülmények fejlesztésének folyamatos ösztönzése – valósuljon meg.
Egységes alkalmazás
A jelentős szakmai és társadalmi sürgetés eredményeként az idei év elején – a Szociális és Munkavédelmi Közlöny 1. számában – megjelent az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) állásfoglalása, amely a munkabiztonsági kockázatkezelés követelményeit tartalmazza. (Mivel a baleset-biztosítási ágazat kidolgozása során a biztosító számára is elsőrendű volt a megfelelő kritériumok meghatározása, ezért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár zártkörű meghívásos pályázatot írt ki a kockázatkezelés egységes követelményrendszerének kidolgozására.)
Az OMMF tervezetének szakmai előkészítése és az OEP pályázati kiírásának összeállítása során a munkáltatói oldal a következő szakmai elvárásokat fogalmazta meg: a követelményrendszer feleljen meg a vonatkozó európai előírásoknak; ezt valamennyi ellenőrző hatóság fogadja el; legyen alkalmas a baleset-biztosító számára is; a már elvégzett kockázatértékelések továbbra is használhatóak legyenek; illetve a rendszer modulrendszerűen épüljön fel, tehát nagyságtól és tevékenységtől függetlenül bármely gazdálkodónál alkalmazható legyen.
A következő lépés, hogy a kialakított és elfogadott követelmények alapján valamennyi gazdálkodó elvégzi (elvégezteti) a kockázatértékelést, amely alapján lehetőségük van az osztálybesorolásra. Ennek fontosságát indokolja az Mvt. azon rendelkezése is, amely szerint a jelenleg működő gazdálkodó szervezetek és intézmények a kockázatértékelést 2002. év végéig, az ezután megalakulók pedig tevékenységük megkezdését követő 1 éven belül kötelesek elvégezni.
A munkatevékenység kockázatát különböző tényezők együttes hatása szabja meg. Ebből következik, hogy a kockázati besorolásnál számos, részben objektív tényező együttes mérlegelése szükséges. Ezek sorában említhetők a veszélyforrások (alapanyag, eszköz, technológia, környezeti tényezők), amelyek vizsgálata objektív, közismert feltételek alapján történik. Hasonlóképpen itt említendők az ergonómiai jellegű egészségkárosító tényezők; a munka szervezettségéből adódó potenciális hatások; a bekövetkezett munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések, valamint a felsorolt kockázatoknak kitett munkavállalók száma; a munkavédelmi tevékenység színvonala, s végül a foglalkozási rehabilitáció szintje.
Minthogy a munkavédelem megfelelő minőségbiztosítása – különös tekintettel az uniós csatlakozási előkészületekre – kiemelt kérdés, így egyre több gazdálkodó érdeklődik a TQM-, illetőleg az EHS-rendszerek alkalmazása iránt. Tekintettel arra, hogy a kockázatok monitorozása – mint a kockázatkezelés fontos eleme – csak a komplex munkavédelmi tevékenység folyamatos fejlesztésével valósítható meg, ezért a baleset-biztosítási ágazat hatékony működése szempontjából központi kérdés a munkavédelem minőségbiztosításának állandó korszerűsítése. Ezt indokolja továbbá az a körülmény is, hogy a bonus-malus járulékfizetési differenciálás csak ezen a módon valósulhat meg.
Kockázatarányos járulék
A baleset-biztosítás járulékának (díjának) meghatározása a fizetésre kötelezett munkáltató szempontjából a legfontosabb kérdés. Jelenlegi ismereteink szerint a járulékkötelezettség alapja elsődlegesen az adott gazdálkodó szervezet kockázati osztálya és foglalkoztatott munkavállalóinak száma, valamint járulékköteles bértömege lesz.
Ugyanakkor valamennyi érintett egyetért abban, hogy a baleset-biztosítási védelem csak a munkavégzéssel szorosan összefüggő eseményekre (munkabalesetekre és foglalkozási megbetegedésekre) terjed ki. Határozott igényünk, hogy az úti balesetek közül csak azokra terjedjen ki az új ellátási rendszer, amelyekre a munkáltatónak hatása van vagy lehet.
A foglalkozási megbetegedések problematikája bizonyos értelemben bonyolultabb: a bejelentendő és a kártalanítandó foglalkozási megbetegedések jegyzéke nincs összhangban az európai uniós gyakorlattal. Ebből következik, hogy – a rendszer működtetésének elindítása előtt – elengedhetetlen a jegyzék felülvizsgálata és harmonizálása.
Ami a baleset-biztosítási rendszer működését illeti, az új "felállásban" a kockázatarányos bonus-malus elv alkalmazásától várható, hogy a baleset-biztosítás alkalmassá válik a munkavédelmi helyzet folyamatos javítására. Remények szerint a foglalkozás-egészségügyi alapellátás biztosítói működtetésével – és folyamatos minőség-ellenőrzésével – a szereplők jelenlegi érdekellentétei feloldódnak, és kialakulhat a közös érdekek mentén szerveződő közös tevékenység: összhangban az európai uniós követelményekkel.
Szervezeti modell
Az egészségügyi ellátó rendszer általános korszerűsítéséhez – hosszabb távon – modellként szolgálhat a színvonalas, egyénileg menedzselt gyógykezelés és rehabilitáció. Ugyanakkor a munkavégzés során anyagi hátrányt is szenvedett jogosultak körében – a természetbeni ellátások mellett – a teljes körű anyagi kompenzáció is fennmarad. Tekintettel arra, hogy a baleset-biztosítás fontos feladata a megelőzés, a létrehozandó rendszerrel szemben kívánalom a megelőzés technikai és tudományos eszközeinek folyamatos fejlesztése is. Ennek megfelelően figyelmet kell fordítani a munkavédelmi kutatások, oktatás, képzés és továbbképzés támogatására. Ez nagyban segíti, hogy a tudományos eredmények és tapasztalatok mielőbb alkalmazhatókká váljanak a gyakorlatban, illetve elegendő számú és jól képzett munkavédelmi szakember álljon a gazdálkodó szervezetek rendelkezésére.
Az új rendszer szervezeti modelljének kialakítása során két lehetőség kínálkozik: bizonyos fokú elkülönülés az egészségbiztosítási alapon belül, illetőleg önálló harmadik ágazat létrehozása. Mindkét megoldással kapcsolatban számos érv és ellenérv fogalmazódott meg eddig is. Tekintettel azonban a rendszer előkészítettségének jelenlegi állapotára, a közeljövő vitái eredményeként várható, hogy e kérdésben valamennyi érintett számára elfogadható közös álláspont alakul ki.
Társadalmi egyetértéssel
A rendszerváltás utáni egyik legjelentősebb változás bevezetése előtt a munkáltatói oldal összességében úgy értékeli, hogy mind az előző, mind a jelenlegi kormányzat figyelembe veszi azokat a gazdasági és társadalmi szükségszerűségeket, amelyek az ágazat létrehozását indokolják. Ugyanakkor a jogalkotó a kezdetektől igényli a szereplők folyamatos közreműködését és szakmai álláspontjaik kifejtését, illetve valamennyi érintett elfogadja, hogy ilyen – a munka világát jelentősen érintő – új intézmény bevezetése csak széles társadalmi egyetértés alapján fogadható el és működtethető céljának megfelelően.
A fentiekből is nyilvánvaló, hogy a baleset-biztosítási rendszer kidolgozása és bevezetése sok tekintetben túlterjed a jelenlegi egészség-biztosítási rendszer ellátási hatáskörén. Ebből következik, hogy a végrehajtás nemcsak a kormányzat, hanem az érintett szociális partnerek számára is állandó együttműködést, folyamatos párbeszédet igényel. Az Országos Munkavédelmi Bizottság (OMB) munkáltatói oldalának képviselői arra törekednek, hogy sajátos érdekeik képviselete mellett elősegítsék a rendszer – egyetértésen alapuló – sikeres elindítását és működtetését.
A koncepció elfogadását követően természetesen számos jogi feltétel kialakítása és megváltoztatása is szükséges, amely álláspontunk szerint a munka világának valamennyi alapvető szabályozási területét érinti.
