Üzemi tanácsok

Magyarországon meglehetősen nagy számban találhatók civil szerveződések, nem utolsósorban szövetségek. Általános jelenség, hogy mindennek és mindenkinek van szövetsége, sőt a szövetségek is szövetségekbe tömörülnek. Szinte csak az üzemi tanácsok árválkodnak gazdátlanul, egymagukban.

Pataky Tibor, az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat (ÉTOSZ) igazgatója, a témakör egyik legjobb hazai ismerője csöppet sincs meglepődve ezen, ugyanis szövetséget csak jogi személyek hozhatnak létre. Márpedig az üzemi tanácsok nem azok. Igaz ugyan, hogy alakításukról törvény, a Munka Törvénykönyve rendelkezik, de valójában a munkavállalók részvételi jogait biztosító munkahelyi szervezetekről van szó.

A részvételi jog, a participáció ebben az értelemben a munkavállalók közreműködését jelenti a munkahelyeken a munkáltatói, szervezeti döntések előkészítése során. A törvényalkotó megfogalmazott erősebb, speciális jogosítványt is, az együttdöntés jogát, amely a szociális pénzeszközök felosztására, illetve a kulturális-jóléti ingatlanok, intézmények hasznosítására vonatkozik. Az üzemi tanács lényege azonban a munkavállalók érdekeinek megjelenítése a vállalat működése során.

Funkciója is alapvetően elválik a munkavállalók érdekvédelmi, érdekérvényesítő tevékenységétől, ami eredendően a szakszervezetek feladata. Kollektív szerződést, bérmegállapodást a szakszervezet köthet, az üzemi tanács arra hivatott, hogy a cég folyamatos működésében, a cégvezetésnek a munkavállalók munkáját érintő döntéseiben képviselje a munkavállalók érdekeit, véleményét. Mindazonáltal, ahol nincs képviselettel rendelkező szakszervezet, ott az üzemi tanácsot a törvény feljogosítja, hogy megállapodjon a munkáltatóval olyan kérdésekben is, amelyeket máshol a kollektív szerződés szabályoz.

E passzus tavaly az utolsó pillanatban és meglehetősen erőszakoltan került bele a Munka Törvénykönyvébe. Az eredeti előterjesztésben nem is szerepelt, így a szakszervezetek azóta is keményen vitatják.

Függésben a munkaadótól

Kollektív szerződést mint valódi szerződést ugyanis – az érvelők szerint – csak egymástól független felek köthetnek, az üzemi tanács pedig nem ilyen. Nem önálló jogi személy, nagyban függ a munkáltatótól, hiszen az biztosítja működési feltételeit. Mindezeken túl semmilyen nyomásgyakorló eszköze sincs, hogy adott esetben kikényszerítsen bármit is a munkaadótól. Ettől függetlenül, vagy talán nem is függetlenül, az ÉTOSZ szakértői alig-alig találkoztak az országban az e cikkely alapján kötött kollektív szerződéssel.

Tény viszont: törvény ide, jogszabály oda, a munkahelyeken jellemzően egybemosódnak az üzemi tanácsok és a szakszervezetek. Tudják, látják ezt a kutatók. Az első választások, 1993 óta követik figyelemmel a folyamatokat, és kénytelenek megállapítani, hogy a munkavállalói szervezetek, illetve a tisztségviselők nagyon lassan tanulják meg, hogy miként lehet megosztani a feladatokat. Ráadásul az üzemi tanácsok tagjai döntően, országosan 80-85 százalékban szakszervezeti jelöltek, és gyakran még a vezetőik is azonosak. Pataky Tibor olyan kirívó példával is találkozott, hogy a tanácsok és a szakszervezetek rendre együttes üléseket tartanak, annyira egyetlen egységnek érzik magukat.

Az igazgató szerint nem szerencsés ez a gyakorlat, de – két ponton – már maga a jogszabály is összeköti a szervezeteket. Az egyik, hogy az üzemi tanácsi választáson a szakszervezeti jelöltekre leadott szavazatok száma határozza meg a szakszervezetek reprezentativitását és kollektívszerződés-kötési jogosultságukat. A másik: az üzemi tanács együttdöntési joga is kötődik a szakszervezetekhez, mert azt mondja a jogszabály, hogy "együttdöntési jog illeti meg az üzemi tanácsot a kollektív szerződésben meghatározott pénzeszközök felhasználásában". A két feladat annyira összekapcsolódik, hogy ember legyen a talpán, aki a végrehajtóit el tudja különíteni egymástól.

Versenyben a szavazatokért

Ami a jelenlegi gyakorlatot illeti, meglehetősen színes a kép azokon a munkahelyeken, ahol több szakszervezeti tömörülés is képviseli a dolgozók érdekeit. Ezek az üzemi tanácsi választások idején felélednek, aktivizálódnak, jelölteket állítanak, versenyt vívnak a szavazatokért: aminek következtében helyenként anomáliák adódnak, törvénytelenségek fordulnak elő, illetve második fordulókra kerül sor. Mindez természetesen nem segíti az üzemi tanácsok rangjának az elismertetését, de a szakszervezetek sem profitálhatnak ebből sokat.

Pedig a közvéleményben e nélkül is újra és újra felerősödnek azok a hangok, amelyek a szakszervezetek térvesztéséről szólnak a munkahelyeken. Vajon e tendencia tükröződik-e valamiképpen az üzemi tanácsok számában? Mivel e szervezetekről nem készül statisztika, átlátni sem lehet a rendszert, nemhogy egyértelmű következtetéseket lehetne levonni.

Az első választás időpontját például a törvény 1993-ban jelölte meg úgy, hogy a tanácstagok ekkor még csak két évre kapjanak mandátumot. A továbbiakban hároméves ciklusok következtek. Az első "rendes" választás 1995-re esett, de mivel a szakszervezeti vagyonmegosztásról is voksolással kellett a munkavállalóknak véleményt mondaniuk, a törvényhozás országosan azonos időpontra, novemberre tűzte ki a választásokat. 1998-ban szintén társult az üzemi tanácsi választásokhoz járulékos funkció, az ágazati és az országos érdekegyeztetésben való szakszervezeti részvétel jogának megmérettetése, az időpontot így megint az Országgyűlés határozta meg. Az idén először fordult elő, hogy a hat szakszervezeti konföderáció maga jelölhette meg, mikor bonyolítsák le a munkahelyi választásokat. Mivel a hároméves ciklus a legtöbb helyen novemberben jár le, ez lett tehát a megmérettetés ideje.

Célszerű a munkamegosztás

Azt nem lehet tudni, hogy az idén a korábbinál több vagy kevesebb helyen járulnak-e majd az urnák elé a munkavállalók. Az ÉTOSZ-nak a jelenleg meglévő szakszervezetek működési területéről vannak adatai, és ebből következően feltételezhető, hogy jó néhány ezer üzemi tanács alakul meg, alakul újjá. Ugyanakkor azt is mérlegelni lehet, hogy ma Magyarországon mintegy 830 ezer vállalkozás található. Ebből a 700 ezer körüli kisvállalkozó eleve kiesik, de a maradékban is sok a néhány személyes kis üzem. Az 50 fő feletti vállalkozásoknál jöhetne tehát szóba az üzemi tanács, amiben benne van – például – a Magyar Posta a 44 ezer és a soproni tésztaüzem az 52 emberével is. Összességében tehát a becsült szám körülbelül 6 ezer lehet.

Az ÉTOSZ, mint a szakszervezetek által 1990-ben alapított egyesülés, mintegy 120-150 üzemi tanáccsal van rendszeres kapcsolatban, néhány tapasztalat tehát – kis hibaszázalékkal – országos érvénnyel is összegezhető. A szervezetnél úgy látják, valamilyen szintű munkamegosztás kialakulóban van az üzemi tanácsok és a szakszervezetek között. Egy másik fontos megállapítás, hogy a munkaadók is rájönnek, mire valók a testületek, s mit kezdhetnek velük ahhoz, hogy hasznos legyen a tevékenységük.

Mára az üzemi tanácsok elég jelentős hányada megtalálta a helyét a munkaügyi kapcsolatrendszerben – vonja le a következtetést a téma kutatója. – Ez különösen a felelős munkáltatók által vezetett üzemekben, vállalkozásoknál tapasztalható. Ott működnek jól a testületek, ahol az adott vállalati kultúrában a részvételüknek helye van, ahol a munkáltató úgy gondolja, hogy a saját céljai érdekében szüksége van a munkavállalók együttműködésére. Ha pedig a munkáltató ezt az álláspontot képviseli, akkor a dolgozókat minden eszközzel bevonja a döntések előkészítésébe és végrehajtásába.

Formálódó együttműködés

Az üzemi tanácsok a 90-es évek elején tulajdonképpen minden előzmény nélkül kaptak felhatalmazást a munkavállalói jogosítványok gyakorlására – mondja Rabi Ferenc, a mintegy 40 tagszervezetet, 400 ezer aktív dolgozót tömörítő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke. Voltak ugyan hasonló nevű testületek 1945-48 között, valamint 1956-ban is, de azok – munkás önigazgató szervezetként – a tulajdonlásra, és nem az úgynevezett részvételi jog gyakorlására alakultak. A ma ismert üzemi tanácsok a szakszervezeti alapszervezetek jogosítványai közül kaptak meg jó néhányat, és ezért létjogosultságukat sokan vitatják az MSZOSZ köreiben is.

A konföderáció IV. kongresszusa azt az álláspontot képviselte, hogy a szakszervezeteknek az üzemi tanácsokkal harmonikus együttműködést kell kialakítaniuk, és közösen kell a törvényekben biztosított szakszervezeti és üzemi tanácsi jogosítványokkal élniük. Az idei választási előkészületek lehetőséget kínáltak ennek tudatosítására. Egyben alkalmat adtak a munkavállalókkal folytatott párbeszédre, valamint a szakszervezetek kollektívszerződés-módosításokról alkotott véleményének megismertetésére is. Fontosnak tartotta a szövetség azt is, hogy minél több helyen válasszanak egyidejűleg munkavédelmi képviselőket is. Mindebből következően az MSZOSZ egyértelműen foglalt állást az üzemi tanácsok és egyben a választások megtartása mellett.

Szabályozott viszonyok

Az előkészületek során a szakszervezetek a munkáltatók képviselőivel is erősíteni kívánták a kapcsolatukat. Annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy minden felelősen gondolkodó munkáltatónak érdeke a kiegyensúlyozott, kiszámítható munkahelyi viszonyrendszer. A szabályozott körülmények ugyanis könnyítik a vállalatvezetés munkáját is, a dolgozóknak pedig nagyobb létbiztonságot nyújtanak.

Az utolsó három esztendőben roppant eltérő volt a testületek munkája, eredményessége. Utánanéztek, hogy miért, és arra a következtetésre jutottak, hogy sok helyütt még 1998-ban sem vették komolyan a választásokat. Számos munkahelyen esetlegesen jelöltek az üzemi tanácsba képviselőket, gyakran hiányos felkészültségű, bátortalan, a foglalkoztatottak érdekeiért kiállni nem tudó személyek kaptak képviseleti jogot.

A távolabbi jövőt illetően el lehet tűnődni az üzemi tanácsok funkcióján, sorsán – mondja az alelnök –, a mostani választásokat azonban sikeresen le kell bonyolítani. A későbbiekben pedig – nagy valószínűséggel – szükséges lesz egy új dokumentumban, esetleg érdekvédelmi törvényben összefoglalni a munkavállalók beleszólási, részvételi, ellenőrzési, illetve a létbiztonságukat szolgáló jogait.

Rabi Ferenc néhány számadatot idéz. A konföderáció tagszervezetei a legutóbbi, 1998-as üzemi tanácsi választásokon 66,5 százalékos támogatottságot értek el, ami azt jelenti, hogy az általuk állított jelöltek 2 millió 232 ezer szavazatot kaptak, és így a versenyszférában meghatározó szerephez jutottak. Eléggé általános tapasztalat volt ugyanakkor az is, hogy ahol nem működött szakszervezet, ott üzemi tanács sem alakult. Ott érdekei védelmében kizárólag egyéni alkukra, illetve a Munka Törvénykönyve paragrafusaira támaszkodhatott a munkavállaló. A mikro- és a kisvállalkozásokban foglalkoztatottak érdekvédelme lényegében megoldatlan volt.

Szóba került, hogy ne csak a közalkalmazotti, hanem a versenyszférában is halasszák későbbre a választásokat – mondja Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Úgy tudja, a kormány egyes képviselői vetették fel ennek a lehetőségét, de egy alkalommal ilyen értelemben nyilatkozott egy másik szakszervezet elnöke is. Végül is a munkavállalókat képviselő szakszervezeti szövetségek – köztük az Autonómok – megszavazták az eredeti határidőt.

Ily módon – teszi hozzá a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke – az idén immár negyedik alkalommal kerül sor a választásokra, és ez szép teljesítmény ahhoz képest, hogy az üzemi tanácsi rendszer Magyarországon nem szerves fejlődés eredményeként jött létre. A magyar munkavállalókra ugyanis a német modell egyfajta változatát kényszerítették rá annak idején.

Megőrizni a befolyást

A 90-es évek elején nagyjából egyidejűleg még három választás szerepelt a tervekben – fejtegeti az elnök. Külön kellett volna lebonyolítani a szakszervezetközi, a társadalombiztosítási és az üzemi tanácsi választást, de akkor a kormány úgy döntött, hogy ez utóbbihoz kapcsolja a volt szakszervezeti ágazati vagyon felosztásával kapcsolatos szavazást is.

Később sem mindig lehetett zavartalanul az üzemi tanácsi választásokra összpontosítani. Ennek ellenére az Autonómok nagy jelentőséget tulajdonítanak a választásoknak, azt gondolják, hogy meg kell őrizniük a szakszervezeti befolyást a testületekben. Ha a törvény úgy rendelkezik – márpedig úgy rendelkezik –, hogy a dolgozókat érintő, meghatározott területeken a részvételi jogosítványt az üzemi tanácsok gyakorolják, akkor a szakszervezeteknek is elemi érdekük, hogy azt jól, hatékonyan tegyék. Ebből következik, hogy a mozgalmi munkában jártas munkavállalókat érdemes jelölni, megválasztani az üzemi tanácsokba az idén. A megfelelő emberek megtalálása nem okozhat különösebb nehézséget – folytatja az elnök –, az Autonómokhoz tartozó tagszervezetek ugyanis az utóbbi években nem vesztettek teret a munkahelyeken, nem szorultak ki vagy vissza, döntően azért, mert a nagyvállalatoknál, nagy gazdasági egységeknél vannak jelen. Például a MÁV-nál, a villamosenergia-iparban, a vegyiparban, a vendéglátóiparban, a fővárosi tömegközlekedésben vagy a Hungarocamionnál. Ezek nem néhány embert foglalkoztató kisvállalkozások, hanem nagyüzemek, nagyon magas, 70-80 százalékos szervezettséggel. Nem robbantak szét, mint például sok vasipari vagy textilipari vállalat – magukkal rántva a szakszervezeteket –, hanem tartják gazdasági és ezzel együtt mozgalmi hadállásaikat.

Jogosultsági anomáliák

Borsik János szerint az üzemi tanácsok fontos vállalati döntések részesei, eleve közel vannak tehát – a szó fizikai értelmében is – a munkáltatókhoz. Mivel azonban működési feltételeiket is a munkaadók biztosítják, ez bizonyos fokig meghatározza a gazdasági vezetéshez való viszonyukat. Nem véletlen az a mondás, hogy az üzemi tanácsok a munkabéke, míg a szakszervezetek a munkaharc letéteményesei. Ezt így el lehet fogadni. Az viszont már vitatható, hogy azokon a munkahelyeken, ahol nincs szakszervezet, az üzemi tanácsok jogosultak a kollektív szerződések megkötésére. Ezzel az Autonómok sem értenek egyet, Borsik János panasszal is fordult az Alkotmánybírósághoz. Választ azonban eddig még nem kapott.

Mindenesetre a szövetség és tagszervezetei abból indultak ki, hogy az üzemi tanács mint intézmény létezik, a jövőben is lesz, s novemberben kerül sor a választásokra. Azokon a szakszervezeteknek jól kell szerepelniük, ezért lebonyolításukhoz a szövetségben igyekeznek minden segítséget megadni.

"Hosszabbítás" a közszférában

A kormány az ősz elején az Országgyűlés elé terjesztette a közalkalmazottitanács-választások – két évvel történő – elhalasztásáról szóló törvénymódosító javaslatot. Egyes hírek szerint a kabinet javasolta a halasztást.

Szó nincs erről – tiltakozik Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. A kezdeményezés szakszervezeti részről indult, az ötlet a Ligához tartozó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől származik. A PDSZ vezetői felkeresték a közszféra konföderációit, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést s a SZEF-et, sőt közvetlenül több tagszervezetet is. Felvetésük lényege az volt, hogy szüntessék meg a közalkalmazotti tanácsokat, mert fölöslegesek.

Nem volt ez teljesen eretnek gondolat. Már a 90-es évek elején nagy vita övezte az üzemi tanácsok megjelenését, a német, osztrák modell bevezetését, és nemcsak a verseny-, hanem a közszférában is. A viták később hol elcsendesedtek, hol felerősödtek, sőt: egy időben a körül is forogtak, hogy az üzemi, közalkalmazotti tanácsi választások alkalmasak-e a szakszervezetek reprezentativitásának a mérésére, vagy sem. A gondolat ismételt elővezetését magyarázta az, hogy az évek során bebizonyosodott: a közalkalmazotti tanácsoknak a munkahelyeken alig van mozgásterük. Ott ugyanis többnyire nem a helyi munkáltatók határozzák meg a viszonyokat, hanem döntően törvények szabályozzák, a pénzügyi források tekintetében pedig a költségvetésé a kizárólagos szerep.

Mind erőteljesebben merült fel tehát a kérdés, hogy egyáltalán célszerű-e a közalkalmazotti tanácsokat jelen formájukban fenntartani – mondja Szabó Endre. Ha igen lenne a felelet, akkor sokkal pontosabban meg kell határozni funkcióikat, mellérendelve bizonyos feltételrendszert is. Ha viszont nem érdemes erőltetni e testületeket, akkor valóban a megszüntetés a megoldás. A PDSZ által is javasolt második változatot végül is a konföderációk és a tagszervezetek nagy többséggel elvetették, nem utolsósorban azért, mert úgy vélték: egy ilyen nagy horderejű döntés részletesebb, mélyebb átgondolást igényel, elhamarkodni azt nem szabad. Úgy határoztak: kezdjenek hozzá az egész témakör, az egész munkahelyi participáció többoldalú áttekintéséhez, és ennek eredményeként szülessen majd döntés a modell jövőjéről. A szakszervezetiek – mivel az elemzés időbe telik – azt mondták: a közalkalmazottaknál ne válasszanak most három évre új tanácsokat, hanem hosszabbítsák meg a régiek mandátumát.

Sürgős a megújulás

Eredetileg nem két-, hanem egyéves hosszabbításról lett volna szó – magyarázza a SZEF elnöke –, csakhogy jövőre országgyűlési választásokra kerül sor, új kormány alakul, és annak valószínűleg nem az lesz a legfontosabb dolga, hogy a közalkalmazotti tanácsok kérdésével foglalkozzon. Ezért lett az egyből kétesztendős halasztási javaslat. A viták közben persze arra is jutott egy-egy félmondat, hogy a közalkalmazotti tanácsokat – ha hosszabb távon megmaradnának – miként lehetne megújítani. Vagy más esetben: mivel lehetne felváltani azokat.

A SZEF elnöke nem tagadja, e kérdéseken maga is tűnődött már. Az bizonyos, hogy lenne mit végiggondolni. Érdemes lenne például emlékezni arra, hogy a közszférában már a közalkalmazotti tanácsok előtt is voltak hasonló célzatú fórumok, amelyeket – prózaian – munkaértekezleteknek hívtak. Jogilag szabályozottak voltak, előírások rögzítették, hogy milyen időközönként kell összeülniük, milyen kérdéseket kell megvitatniuk, s a munkahelyi vezetőknek milyen kérdésekben kell véleményt kérniük. Vajon – teszi fel a kérdést Szabó Endre – nem lehetne-e ezt a formát a mai követelményekhez igazítva feléleszteni? Vagy esetleg maradjon a mai közalkalmazotti tanács – mondja –, de ne foglalkozzék országos ügyekkel. A tanácsok lokális szervezetek, a kompetenciájuk is legyen az. Ebből következően más módon kellene dönteni arról, hogy kik vegyenek részt – például – az Országos Munkaügyi Tanácsban, miközben a közalkalmazotti tanácsok mozgásterét mindenképpen bővíteni kellene.

Alapvető kérdések ezek, és jelentőségüket semmivel nem csökkenti, hogy a testületek a közszféra számottevő területein, például az igazságszolgáltatásban, a fegyveres testületeknél nem lelhetők fel: megalakításukra jogilag nincs lehetőség. Ott vannak (lehetnének) viszont többek között az oktatási, az egészségügyi, a közművelődési intézményekben.

Megítélésüket az is bonyolítja, hogy rendkívüli módon összefonódnak a szakszervezetekkel. Nem ritka az olyan munkahely, ahol a szakszervezeti vezetők egyben a tanácsot is vezetik. A teljes igazsághoz tartozik azonban, hogy a jelenlegi közalkalmazotti tanácsok tagjainak 24 százaléka a "függetlenek" közé tartozik.