×

Hírek a munka világából

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 44. számában (2001. szeptember 15.)

 

Minimálbér-egyeztetés

A minimálbér jövő évi mértékéről zajló szakértői egyeztetések után e hónapban az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) plenáris ülése is foglalkozik a kötelező legkisebb bér megemelésével. Bár a Munka Törvénykönyve tavaly őszi módosítása a tárgyévet megelőző szeptember 10-ét jelöli ki az OMT-ben zajló egyeztetés végső határidejeként, megegyezés hiányában azonban még további 15 napig tárgyalhatnak a felek. Ha ez idő alatt sem sikerül konszenzusra jutni, akkor a határidőt követően a kormány önállóan meghatározhatja a minimálbér mértékét. Tavaly – a partnerek közös megállapodásának hiányában – a kormányzat november 25-én hirdette ki, hogy 40 ezer forintban határozza meg az országosan kötelező legkisebb bér mértékét. 2002-ben a kormány szándéka szerint a minimálbér 50 000 forintra emelkedik, a kérdés többek szerint csupán az, hogy ez konszenzussal, vagy anélkül valósul-e meg.

Munkaerő-megőrzés

A magyarországi cégek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a munkaerő megtartására – derül ki a TMP Worldwide nemzetközi tanácsadó cég felméréséből. A hazai munkaerőpiacról 250 munkaadó megkérdezésével készült vizsgálat egyebek közt megállapítja, hogy a vállalatvezetők túlnyomó többsége – hatvan százaléka – a kvalifikált szakemberek megtartását elsődleges feladatnak tekinti. A cégeknél elsősorban a műszaki és a középszintű munkatársak képzésére fordítják a legtöbb pénzt, e körben ugyanis már szakemberhiány mutatkozik. A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy bár Magyarországon is megindult a régiók közötti munkaerő-vándorlás, ennek aránya azonban – egyelőre – nem jelentős.

Vállalkozási övezetek

A vállalkozási övezetekben közel tíz százalék a káefték aránya – tudatja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványa. Az adatokból kitűnik, hogy a vállalkozási övezetekbe sorolt 372 település a magyar településhálózat 11,8 százalékát fedi le. Az övezetekben működő vállalkozások – számuk tavaly 42 ezer 300 volt – igen fontosnak tekintik a kedvezményeket, bár ezek mértéke nem kiemelkedő. A gazdálkodók számára az egyik legfontosabb támogatási forma a beruházási adó-, továbbá a társasági adót érintő kedvezmény.

Kevesebb az állástalan

Júliusban – az előző év hasonló időszakához képest – 14 ezerrel csökkent az állástalanok száma, így országosan 362 900 munkanélkülit regisztráltak a munkaügyi központok. A Gazdasági Minisztérium adatai szerint a központi régióban, valamint az Észak-Alföldön és a Közép-Dunántúlon erőteljesebb volt a csökkenés, ugyanakkor viszont a Dél-Dunántúlon stagnálást jeleznek a számok. Az állástalan pályakezdők záró létszáma július végén 30900 volt, ez a nyilvántartott állástalanok 8,5 százaléka. Az év hetedik hónapjában – a tavalyihoz képest – 6,5 százalékkal kevesebb fiatal regisztráltatta magát.

Uniós munkaidő

Egy, az uniós munkaidő mértékét vizsgáló felmérésből kiderül: az EU tagállamaiban foglalkoztatott munkavállalók munkaideje folyamatosan csökken. A vizsgálat – amely a húsz dolgozónál több embert alkalmazó, uniós székhelyű foglalkoztatókra terjedt ki – egyebek közt megállapítja: a heti negyven órát már csak Görögországban dolgozzák le. Ezzel szemben Franciaországban 35 óránál kevesebb, Németország nyugati tartományában 37, a volt NDK területén pedig 39 óra felett van a hetente ledolgozott munkaórák száma.

Pályázati felhívás

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöksége ez évben is pályázatot hirdet "A2001. Év Vállalkozója" díj elnyerésére. A pályázaton részt vehet minden olyan vállalkozó, aki a szövetség tagja, legalább öt éve vezet sikeres vállalkozást, közterheit maradéktalanul befizette, s szakmájában elismert munkáltató. A pályázatok benyújtási határideje szeptember 20., elbírálásának határideje október 20. A díjak átadására ez év december 6-án kerül sor.

Stratosz-projekt

A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) a globalizáció várható vállalati hatásainak elemzésére fordítja az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól pályázat útján, az idei évre elnyert 6,66 millió forintos támogatást. A kijelölt témában – a felkészítési projekt keretében – már zajlanak a tagvállalatok vezetői, illetve a Stratosz tisztségviselői számára tartandó – írásos háttéranyaggal kiegészített – előadás előkészületei.

Kevesebb a sztrájk

Az OECD-tagországok munkavállalói lényegesen kevesebbet sztrájkolnak napjainkban, mint néhány évtizede – állítja a kölni Institut der deutschen Wirtschaft (IW) gazdaságkutató tanulmánya. Az elemzésből kiderül, hogy míg 1970 és 1979 között a felmérésben szereplő 22 tagországban ezer dolgozóra összesen, évente 448 munkabeszüntetéssel egybekötött tiltakozó nap jutott, addig a kilencvenes években már csak 59 napot "szántak" erre a munkavállalók. A vizsgált országok dolgozói közül a japánok esetében a korábbi 124 napról háromra, míg a német munkavállalók körében 52-ről 12-re zsugorodott a sztrájkkal töltött napok száma.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9052 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9052 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5375 olvasói kérdésre 5375 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9052 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9052 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5375 olvasói kérdéssel.

Egészségi alkalmatlanság – állásidőként elszámolva

Az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja határozza meg, hogy a munkavállaló a keresőképtelensége időtartamára vagy egyébként munkaköre ellátására egészségi okból való...

Tovább a teljes cikkhez

Letiltással kapcsolatos költségek viselése

Ha a munkáltató köteles teljesíteni a gyermektartásdíj levonását és átutalását munkavállalója munkabéréből, ő köteles viselni a banki tranzakcióból eredő költséget is?...

Tovább a teljes cikkhez

Magasabb alapbérű helyettesítő miatti bérkorrekció

Gyermekgondozási szabadságról visszatérő anyuka pozíciójában egyetlen ember dolgozik, akit sokkal magasabb bérrel vettek fel az anyuka helyettesítésére, mint a visszatérni készülő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói bérkorrekciós kötelezettség hiánya

Kötelező-e az Mt. 59. §-a szerinti bérkorrekció, ha a munkaviszony még a fizetés nélküli szabadság alatt megszűnik munkavállalói felmondás útján?

Tovább a teljes cikkhez

Bérjegyzék kiküldése elektronikusan

A kifizetett munkabér elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig írásbeli tájékoztatást („bérjegyzék”) kell adni a munkavállalónak. Egy egyházi...

Tovább a teljes cikkhez

„Kilométerpénz” – a munkába járás költségeinek megtérítése

A cégünk szeretne utazási költségtérítést adni a munkavállalóinak, akik saját gépjárművüket veszik igénybe munkába járás céljából. Mennyi a minimum összeg/km, amit adhatunk?...

Tovább a teljes cikkhez

Állampolgárságon alapuló különbségtétel a munkabérben

Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom – a jogszerző idő

A határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony a „nők 40” év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjjal összefüggésben kerül megszüntetésre. A negyven év...

Tovább a teljes cikkhez

Igazoláskiállítási kötelezettség gyermekgondozási szabadság alatt

Köteles-e kiadni a munkáltató munkáltatói igazolást, ha az édesanya gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon van? Megtagadhatja-e ezt a munkáltató? Ha...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói bérkorrekciós kötelezettség hiánya

Kötelező-e az Mt. 59. §-a szerinti bérkorrekció, ha a munkaviszony még a fizetés nélküli szabadság alatt megszűnik munkavállalói felmondás útján?

Tovább a teljes cikkhez

Bérjegyzék kiküldése elektronikusan

A kifizetett munkabér elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig írásbeli tájékoztatást („bérjegyzék”) kell adni a munkavállalónak. Egy egyházi...

Tovább a teljes cikkhez

„Kilométerpénz” – a munkába járás költségeinek megtérítése

A cégünk szeretne utazási költségtérítést adni a munkavállalóinak, akik saját gépjárművüket veszik igénybe munkába járás céljából. Mennyi a minimum összeg/km, amit adhatunk?...

Tovább a teljes cikkhez

Állampolgárságon alapuló különbségtétel a munkabérben

Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom – a jogszerző idő

A határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony a „nők 40” év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjjal összefüggésben kerül megszüntetésre. A negyven év...

Tovább a teljes cikkhez

Igazoláskiállítási kötelezettség gyermekgondozási szabadság alatt

Köteles-e kiadni a munkáltató munkáltatói igazolást, ha az édesanya gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon van? Megtagadhatja-e ezt a munkáltató? Ha...

Tovább a teljes cikkhez

Szülői és apasági szabadság ikrek esetén

Ikergyermekek esetén is csak 44 munkanap szülői szabadság jár, vagy szorozzuk a gyermekek számával? És az apasági szabadságot is szorozzuk?

Tovább a teljes cikkhez

Visszatérés után újbóli gyermekgondozási szabadság igénylése

Ha a GYES-ről visszatérő munkavállaló a megfelelő módon és határidőben jelzi a munkáltató felé, hogy vissza kíván térni az aktív állományba, és a felgyülemlett szabadnapok...

Tovább a teljes cikkhez

Napi 12 órás munkaidő túllépése

Bentlakásos szociális intézményben a gondozók munkaidőkeretben vannak beosztva napi 12 órára. Napi 12 óránál többre be lehet-e osztani a munkavállalót, ha egy másik gondozó...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5375 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 278-ik lapszám, amely az 5375-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem