Történelmi pillanatot élhetünk át a minimálbér 40 000 forintra emelésével – mondta a miniszterelnök az Országos Munkaügyi Tanácsban tett első látogatása alkalmával. A munkaadók és a munkavállalók szervezetei ezt a pillanatot más felhangokkal élik meg, különösen, hogy a tanácson belüli vitát egy sebtében előhúzott képviselői (bizottsági?) módosító javaslattal – november végi határidőhöz kötve – korlátok közé szorították.
A Munka Törvénykönyve ad felhatalmazást arra, hogy tripartit bértárgyalásokon alakítsák ki a partnerek – a munkavállalók, a munkaadók, valamint a kormány – a bérek legkisebb összegére vonatkozó javaslatukat, majd a megállapodást a kormány rendeletben hirdesse ki. Ezzel egyidejűleg került sor az elmúlt tíz évben – két alkalom kivételével – arra, hogy a partnerek ajánlást fogalmaztak meg a gazdálkodó szervezetek részére a keresetek növelésének optimális mértékére.
Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a tárgyalások értelemszerűen a szakszervezetek javaslattételével kezdődtek meg. A kormány számára – a költségvetésre gyakorolt hatás miatt – elsősorban a keresetek növelésének mértéke volt érdekes.
A minimálbér-tárgyalást jóformán az utolsó fázisig a munkaadók és a munkavállalók alkuja irányította. A mindenkori kormány feltehetően bízott abban, hogy a munkaadók a realitás talaján maradnak az alkufolyamatban, s a megállapodás a költségvetési szférában dolgozók alapilletmény-rendszerét sem borítja fel.
Szociális vagy gazdasági kategória
A szakszervezetek minden esetben a minimálbért a létminimummal kapcsolták össze, szociális követelményeknek vetve alá a bérigényeket, míg a munkaadók gazdasági kategóriának tartják a keresetek mértékét és annak változását. A munkaadói oldalon belül is többévi vita után alakult ki az az álláspont, hogy a minimálbér növelése évente, kismértékben haladja meg az átlagkeresetek növekedési ütemét.
A 2000. évre vonatkozó (tavaly kezdődött) bértárgyalások már kicsit eltértek a megszokott koreográfiától.
A munkaadók és a munkavállalók a tárgyalások során, már december elején készek voltak megállapodni a 2000. évre érvényes 25 500 forint összegű minimálbérben. Mégpedig országosan egységes módon, ugyanis a mezőgazdaság ebben az évben vezette be először a gazdaság többi ágazatával együtt azonos időpontban a tárgyalásokon elfogadott minimálbért. A kormányzati tárgyaló felek azonban csak 25 000 forintban tartották elfogadhatónak a keresetek legkisebb összegét, így többhetes tárgyalás után sikerült csak elérni, hogy az 500 forint különbséget elfogadják, és rendeletben kihirdethető legyen az országosan egységes 25 500 forintos minimálbér.
A keresetnövelés kálváriája
Nem így történt a keresetek növelésére tett ajánlásnál. A kormány a hivatalos közlönyben megjelentette határozatát, hogy 8-9 százalékos átlagkeresetre utaló magatartást vár el a szakszervezetektől és a munkaadóktól. A szakszervezetek 12,5-13 százalékos keresetajánlást tartottak csak elfogadhatónak. A munkaadók nagyot léptek a korábbi ajánlatukhoz képest, és közeledtek a szakszervezeti ajánláshoz, megfelelőnek tartották a 8-10 százalékos sávos átlagot. A kormány azonban egyik fél ajánlatát sem volt hajlandó elfogadni.
A decemberi tárgyalásokon ismételten megkísérelték a szociális partnerek rábírni a kormányt az érdemi tárgyalásokra, hogy fogadja el a keresetek növelését meghatározó ajánlatokat, ez azonban nem járt eredménnyel.
A kormány ugyan készített a karácsony előtti ülésre egy újabb írásos javaslatot – engedve a partnerek tárgyalási felszólításának –, de ez már csak 7,5-8,5 százalékos keresetnövekedést tartalmazott.
A kormányzati javaslatot a tárgyaló felek egyike sem fogadta el.
A 2000. év januárjában folytatódtak a bértárgyalások, de már csak a munkaadók és a szakszervezetek között, a kormány jelenléte nélkül. A kétoldalú tárgyalásokon közeledtek a vélemények. A több menetre azért volt szükség, mert, mint minden béralkuban, itt is természetes érdekkülönbségek vannak. A szakszervezetek a reálkereset növekedését szerették volna elérni, vitatták az infláció prognosztizált mértékét, a jövedelemadó számításából adódó csökkenést is a bérfejlesztéssel szerették volna kompenzálni, a gazdasági növekedésből a tervezettnél nagyobb mértékben akartak részesülni a jövedelemkiáramlás révén stb.
A munkaadók, nem vitatva a szakszervezetek egyes megállapításait, ismételten rögzítették, hogy számukra a költségérzékenység, a piac hatásainak való megfelelés, a teljesítménnyel arányos keresetek kifizetése a kívánatos. Sem most, sem más bértárgyalásoknál a munkaadók nem kívánják indexálni a kereseteket, az infláció változásának tükrében.
A szakmai viták után, az ellentétes érdekek ellenére megszületett a megállapodás, 8,5-11 százalék közötti ajánlott keresetnövelés formájában. A kormány nem csatlakozott a szociális partnerek megállapodásához, hivatalos közlönyben nem tették közzé az ajánlott mértékeket.
Mi történt tavasszal?
A pénzügyminiszter bejelentette, hogy kétéves költségvetést tervez a kormány, amelyben 2001-re 40 000 forint, majd 2002-re 50 000 forint legkisebb bérrel számolnak Magyarországon. (Lásd A Munkaadó Lapja 8. számát.)
A szociális partnerek véleményét nem kérték ki, hivatalos számítások, háttéranyagok nem kerültek nyilvánosságra, de olyan jól szervezett propagandahadjárat indult be, aminek eredményeként ma mindenki kész ténynek veszi, hogy a legalacsonyabb képzettséggel, gyakorlattal, felelősségi szinttel rendelkező munkavállalók keresetét kell drasztikusan megemelni. Ennek hatásaként majd az égből pottyannak a további lehetőségek, s előbb-utóbb Magyarországon tisztességes kereseti szintek alakulnak ki.
A hírforrások azt sugallják, hogy az EU-hoz való csatlakozás teszi szükségessé a kormányzati javaslatot, amelyhez az utóbbi időben – a kezdeti óvatosság után – a szakszervezetek is csatlakoztak.
Nem lehet kényszer
Nem cáfolható az a tény, hogy Magyarországon az EU-országokhoz képest a bérszínvonal alacsony. Bérekkel kapcsolatos elvárást az Európai Szociális Charta fogalmaz meg, az Unió a bérszínvonal, a bérmeghatározási rendszerek vonatkozásában semmilyen kötelezettséget nem ír elő. Ennek ellenére a magyarországi alacsony keresetek a személyek szabad áramlásának biztosítása kapcsán, az EU-tagállamok részéről feltehetően derogációs igényt vethetnek fel.
Az is igaz, hogy a minimálbér szintjét tekintve a lemaradásunk mértéke nagyobb, mintha az átlagos kereseti szintet néznénk. Ezért indokolt a minimálbérnek az átlagkeresetekét mértéktartóan meghaladó ütemű növelése.
Hamis következtetésekre adhat alapot, ha a minimálbér abszolút összegét, annak arányait hasonlítjuk az EU-országokéhoz. Egyrészt a 15 országból csak 8 országban él ez a fogalom, másrészt a vásárlóerő-paritáson mért adatok adnak csak valós összehasonlításra lehetőséget. E téren a legalacsonyabb EU-s kategória közelében vagyunk. Ezért a fokozatosság elvét célszerű követni, és nem azonnal az európai uniós országok átlagát kell elérnünk.
Amire nincs válasz
A drasztikus minimálbér-emelés azonban számtalan problémát vet fel, a legjellemzőbbek:
1. Nem lehet egy elemet kiragadni a jövedelempolitikai rendszerből, csak a társadalmi, gazdasági hatásfelmérések ismeretében lehet érdemben nyilatkozni a kormányzati elképzelésről.
2. A jelenlegi ismeretek szerint a gazdaság azon ágazatait, ahol alacsony kereseti szint alakult ki az évtizedek során, működésképtelenné tenné a javaslat. (1999-ben a textil-, ruházati és bőripar bruttó havi átlagkeresete a szellemi foglalkozásúakéval és a vezetőkével együtt 47 546 forint volt, a mezőgazdaságban 53 521, az építőiparban 56 753 forint stb.)
3. A többi ágazatban is a versenyképesség egyik tényezője a relatív alacsony bérköltség. A termelékenységi, műszaki fejlettségi, szerkezeti átalakulás hosszabb időt vesz még igénybe, és csak ennek bekövetkezte után lehetséges a bérek fokozatos felzárkóztatása.
Félő, hogy a külföldi tulajdonban lévő cégek – élőmunka-igényes – tevékenységét a tulajdonosok más országba helyezik át.
4. A túlzott mértékben megemelt minimálbér az adott munkahelyen, de a gazdaságban is igazságtalan és ellentmondásos helyzeteket teremt. Veszélyezteti az árak és az infláció adott keretek között tartását.
5. A magas minimálbér végiggyűrűztetése a bérskálán torz bérarányokat eredményezne egyes vállalatokon belül, de a különböző szakmák egymáshoz való viszonyában is. A bér elvesztheti ösztönző hatását, amellett olyan torzulásokat eredményezne, amely a munkavállalók nagy csoportjainak indokolt ellenállását válthatja ki.
6. Létszámleépítést és vállalkozások megszűnését is eredményezheti. A járulékfizetés elkerülése miatt növeli a legális foglalkoztatás helyett a feketemunkát.
A hivatalos tárgyalás
Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat végsőkig ragaszkodik az elhatározásához. Abba az ideológiába ágyazza be javaslatát (hatásszámítások helyett), hogy a gazdaság olyan kedvező állapotban van, amikor a drasztikus minimálbér-emelés nem borítja fel az egyensúlyt. "A jelenlegi jó eredményeket a munkavállalók áldozatkészsége eredményezte, hogy alacsony bérért dolgoztak."
A munkaadók tárgyalási szándékkal jelentek meg az Országos Munkaügyi Tanács ülésén, amelyet nem előzött meg a szokásos szakmai vitákra alkalmas, háromoldalú szakbizottsági ülés. A munkaadói oldal egyetértett a szakszervezetek azon javaslatával, hogy a minimálbér ügye nem választható szét a keresetek növekedésére teendő javaslattól. Tehát e kérdést is napirendre kellene tűzni, amire nem került sor.
A kormányzati javaslatot a 40 ezer forintos minimálbérre a szakszervezetek elfogadták (46 500 forintos javaslat is elhangzott), egyéb további ötletekkel fűszerezve.
A munkáltatók sem zárkóztak el a 40 ezer forinttól, ha terheik növekedését kellőképpen kompenzálja a kormány.
A költségvetésben tervezett és bejelentett társadalombiztosítási járulék 2 százalékpontos csökkenése nem nyújt fedezetet a terhek növekedésére. A meghirdetett további kormányzati intézkedés, miszerint a mikro- és kisvállalkozások legfeljebb 10 millió forintos nyeresége adókedvezményben részesül beruházás esetén, nem minősíthető kompenzációnak.
A munkáltatók kifejtették, hogy nem "könyöradományra" gondolnak a kormány részéről, hanem a minimálbér-emelés tovagyűrűző hatásaként keletkező állami többletbevétel meghatározott mértékű visszaszármaztatására a gazdálkodó szervezeteknek. Mindezt az adó- és járulékrendszeren belül, normatív módon tudják elképzelni. Legjobb példa erre a fix összegű egészségügyi hozzájárulás számottevő csökkentése, természetesen az lenne a legjobb, ha annak megszüntetéséről beszélhetnénk.
Az OMT ülésén nem közeledtek a nézetek. A kormány nem kecsegtetett a kompenzáció lehetőségével. Az azonban "nyílt szóként" elhangzott, ha nem tudunk megállapodni, akkor önálló képviselői (pontosabban mint később kiderült, bizottsági) indítványként a parlament módosíthatja a Munka Törvénykönyvét. Ezzel elvéve a jogot az Országos Munkaügyi Tanácstól, hogy demokratikus módon állapodjanak meg a gazdaságot jelentősen befolyásoló bérügyekben.
A drámai hangulatot enyhítendő sikerült elérni, hogy a felek térjenek vissza a megszokott tárgyalási rendszerhez. Ennek megfelelően először szakmai érvek megismerésével, hatásszámítások bemutatásával háromoldalú szakbizottsági ülés készítse fel a következő makroszintű bértárgyalást.
Lapzártánkig egy bizottsági ülés már lezajlott, de a tárgyaló felek nem jutottak közelebb a megegyezéshez.
MGYOSZ
