Az öregségbiztosítási rendszer összeomlásának veszélye szülte az 1997. évi nyugdíjtörvényt, amely bevezette a többpilléres nyugdíjrendszert. A reformra azért volt szükség, mert az addigi hagyományos szisztéma hosszabb távon súlyos finanszírozási problémáknak nézett volna elébe. Az akkor fenyegetőnek ítélt helyzetet ma másképpen látják ...
Az idei adatok szerint öt főnél többet foglalkoztató munkahelyen teljes munkaidőben 2,7 millió ember dolgozik: mintegy 2,05 millió állampolgár nyugdíjban részesül – számuk a rokkantsági járadékosokéval együtt 3,15 millió. Az előzetes számítások szerint a magánnyugdíjpénztárakba eddig – az eltelt két év folyamán – 1,2 millióan léptek át: ám a valóságban 2,1 millióan váltak tagokká. Ez a költségvetésnek is jelentős többletkiadást okoz. Az 1998-ban hatalomra került polgári koalíció kormánya – várható nyugdíj-módosítási tervezete szerint – a magánpénztárakhoz átpártolt, magasabb jövedelmű munkavállalókat szeretné visszacsábítani a tisztán állami nyugdíjrendszerhez.
Számítási módok
A második világháború előtt a magyar lakosság nyugdíjjogosult része alig haladta meg a 20 százalékot. Az ötvenes évek nagyarányú iparosítási intézkedései nyomán akkorra nagyjából minden harmadik személy nyugdíjjogosult lett. Az állami munkahelyek bővítése a hatvanas évekre ezt az arányt megkétszerezte. A nyolcvanas években pedig alanyi (állampolgári) joggá nyilvánították az öregségi támogatást.
A rendszerváltást követően a kormánytól az Országgyűlés törvénykezési hatáskörébe került a nyugdíjszabályozás minden kérdése. 1991-től a nyugdíjaknak a korábbi időszaknál elvben nagyobb emelését azzal teremtették meg, hogy az Országgyűlés kimondta: az emelés a mindenkori keresetek alakulásának a függvénye.
Szociálpolitikai szempontot érvényesített a nyugdíjak megállapításakor az ugyancsak 1991-től bevezetett úgynevezett degresszív számítás. (Bizonyos jövedelemhatár felett kevesebbet vagy semmit sem vettek figyelembe a nyugdíj megállapításakor.) Ez előnyös volt a kisfizetésűeknek, de veszteséget jelentett a közepes és nagy keresetűeknek.
Az előző kormányzat négy éve alatt (1994 és 1998 között) fokozatos átmenettel előírták a nyugdíjkorhatár fölemelését – nőknél 55 évről, férfiaknál 60 évről – egységesen 62 évre. A lakosság lélekszámának folyamatos csökkenése s ezzel párhuzamosan a kitolódó átlagélettartam folyamatosan tovább növelte az eltartottak számát. Mindez együttvéve kikényszerítette a nyugdíjrendszer háború utáni legjelentősebb reformját.
A teljes csőd felé
A demográfusok felhívták a figyelmet arra, hogy a 60 éven felüli lakosság 1990-ben még nem érte el a népesség 18 százalékát, 1996-ban 19,5 százalékra emelkedett, s az idén már – statisztikai becslés alapján – 20,2-20,3 százalék lehet.
Öregségi nyugdíjat 1990-ben 1,46 millióan kaptak, jelenleg ezen a címen 2,05 millióan jutnak ellátáshoz. A nyugellátások összes jogosultjai (benne özvegyek, árvák is) 1990-ben együttvéve 2,37 millióan voltak; 2000-ben már 2,8 millióan. A nyugdíjasok és a – nyugdíjjal azonos funkciójú – rendszeres rokkantsági járadékosok együttesen 1990-ben 2,53 millióan voltak, 2000-ben 3,15 millióan. A középtávú előrejelzés készítői ezekre a folyamatokra hivatkoztak, amikor figyelmeztették a kormányzatot, hogy az egységes állami nyugdíjrendszer fenntartása legkésőbb 2015 táján teljes pénzügyi csődbe sodorhatja az államot.
Ez indokolta, hogy az államháztartási reform részeként az Országgyűlés 1997-ben elfogadja az új nyugdíjtörvényt, amely a következő év első napján lépett hatályba. Bevezették az úgynevezett vegyes finanszírozású nyugdíjrendszert. Ebben a hagyományos állami nyugdíj-szolgáltatást (az első pillért) kiegészíti a részlegesen kötelező magán-nyugdíjpénztári részvétel (szakszóval a tőkefedezeti pillér).
Nem várt siker
Elvben csak a törvény hatálybalépése után munkába állóknak volt kötelező magánpénztárt választani, de mert kimutatták, hogy a 40 évnél fiatalabbaknak, valamint a magasabb jövedelműeknek előnyös az új konstrukció, nagy számban döntöttek e két csoport tagjai is a vegyes nyugdíjrendszer mellett. Ebben az esetben a munkaadó a bruttó bér 22 százalékát fizette továbbra is az állami nyugdíjpénztárba, 8 százalékát pedig a 33 magánpénztár közül a dolgozó által szabadon kiválasztottba. A konstrukciót kiegészítette két további "pillér": az önkéntes magán-nyugdíjbiztosítás igénybevétele, valamint a rászorulók részére a költségvetésből biztosított, úgynevezett minimumnyugdíj.
A biztosítottaknak 1999. augusztus 31-éig kellett eldönteniük, melyik magánpénztárat választják. A döntés megváltoztatásának utolsó időpontja az év utolsó napja volt. A biztosítottak magatartása az elmúlt alig két esztendőben azonban eltért a feltételezettől. Eddig 2,1 milliónyian választottak magánpénztárat maguknak. Nem utolsósorban azért, mert sokan közülük a vállalattól fizetésemelésük egy részét – a kedvezőbb munkáltatói adózás miatt – magánnyugdíjpénztárba többletbefizetésként kapták, tehát a leendő nyugdíj-tőkefedezetük megnőtt anélkül, hogy az számukra többletkiadást okozott volna. Csakhogy a vártnál lényegesen nagyobb átáramlás hosszú távon a költségvetésnek nem vállalható többletkiadást okoz.
Svájci indexálás
A törvényt eredetileg beterjesztő kormány 1999-re 20 százalékos nyugdíjemelési tervezetét kompenzációnak szánta, mert a Bokros Lajos pénzügyminiszter nevéhez kapcsolt radikális takarékossági terv, az úgynevezett "Bokros-csomag, hirtelen vásárlóerő-zuhanást hozott a nyugdíjasoknak is.
Az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint a mélyponton – 1996-ban – a nyugdíjak reálértéke az 1990. évinek a 60 százalékára esett vissza. Ehhez a mélyponthoz képest a következő két évben – 1998-ig – 7 százalékot emelkedett. A tervezett 20 százalékos kompenzáció 1999-ben 11 százalékos reálnövekményt biztosított volna.
Ezt azonban a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés törvénymódosítással megváltoztatta. Mint azt Orbán Viktor kormányfő kifejtette: a konzervatív polgári kormány a családok helyzetének javítását tekinti szociálpolitikája kulcselemének. Ennek megvalósításában a nyugdíjak vásárlóértékének javítása csak egy komponens az alkalmazható formák közül.
Az Orbán-kabinet azt vállalta, hogy kormányzásának négy éve során megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, s ennek emelését csak a svájci indexálás mértékében – illetve arányában – lehet végrehajtani, amely az infláció és a nettó keresetemelkedés adatait fele-fele arányban veszi figyelembe. Ez más szóval annyit tesz, hogy a jövőben a nyugdíjak reálértéke lassabban fog emelkedni, mint a munkabéreké. A módosított törvény értelmében tavaly a nyugdíjak nominálértéke átlagosan 14,2 százalékkal emelkedett. Ebből a 11 százalék feletti hányadot közvetlenül az alacsony nyugdíjak átlagon fölüli emelésére fordították.
1999-ben – ugyancsak az ONYF adatai szerint – a nyugdíjak reálértéke 1,3 százalékkal lett magasabb. Ebben az évben a 8 százalékos emelés – a vártnál nagyobb infláció miatt – az első félév végéig mintegy 1,6-1,9 százalékos vásárlóerő- csökkenést hozott. Várható, hogy a novemberre ígért nyugdíj-kiegészítés a vásárlóértéket szinten tartja.
Nagy különbségek
A Gazdasági Minisztérium (GM) szerint az év első négy hónapjának kereseti átlagában az öt főnél több alkalmazottat foglalkoztató munkahelyek egy-egy munkavállalója havonta bruttó 88,6 ezer forintot keres. A nettó átlagkereset 52,1 ezer forint (192 dollár). Az átlagos nyugdíj az idén 35,1 ezer forint (132 dollár). Ám nyugdíjak és nyugdíjak között nagyok a különbségek. Az országos átlagnál a nyugdíjak 70 százaléka alacsonyabb, 19,2 százaléka magasabb, s az átlag körül alakult a nyugdíjak egytizede.
Egyéni nyugdíjszámító program
Az 1998. január elsejével megkezdődött nyugdíjreform egyik meghatározó jelentőségű területe a magán-nyugdíjpénztári rendszer kiépülése volt. A létrejött magánnyugdíjkasszák valamelyikébe 1999. negyedik negyedévére több mint 2 millió biztosított lépett be, 95 százalékuk önként választotta a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszert.
A magánnyugdíjpénztárakba történő önkéntes belépés lehetősége 1999. augusztus 31-ével lezárult. Az önkéntes belépők azonban még 2000. december 31-éig eldönthetik, hogy maradnak – immáron véglegesen – a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerben, vagy visszalépnek a tisztán társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. Ez a döntés legalább olyan jelentőséggel bír a magán-nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők számára, mint amilyen fontos volt a belépésről dönteni.
Az Egyéni Nyugdíjszámító Program – amely a két nyugdíjrendszer közötti választást megkönnyítő, 1997-ben készült program továbbfejlesztett, aktualizált változata – elsősorban ennek a fontos döntésnek a meghozatalában igyekszik segítségére lenni a magán-nyugdíjpénztári tagoknak. A program használata azok számára is hasznos lehet, akik már biztosan a magánnyugdíjrendszer mellett döntöttek, és nem tervezik a visszalépést, de folyamatosan tájékozódni akarnak aktív életpályájuk végén várható járadékuk nagyságáról.
Erősödő koncentráció
Tovább erősödött a koncentrációs folyamat a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztáraknál az első hat hónapban – derült ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) féléves összesítéséből.
Ennek eredményeként az év végi 30 magánnyugdíjpénztárból öt, a 145 önkéntes nyugdíjpénztárból pedig 20 döntött a beolvadás vagy felszámolás mellett. A magánnyugdíj-pénztárak taglétszáma a félév végére másfél százalékkal növekedett, meghaladta a 2 milliót. Vagyonuk 40 százalékos bővüléssel a félév végén 130 milliárd forintra rúgott.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma 3 százalékos növekedés után meghaladta az 1 milliót, míg vagyonuk 38 százalékkal emelkedett, 220 milliárd forintra. A pénztári tagság 96 százaléka, a pénztári vagyon 99 százaléka koncentrálódik a nyugdíjpénztárakban, a fennmaradó négy, illetve egy százalék képviseli az önsegélyező és az egészségpénztárakat.
A magánnyugdíjpénztárak között a munkáltatói pénztárak jelentősége elenyésző, a hat legnagyobb banki és biztosítói háttérrel rendelkező pénztár a tagság 85, a vagyon 80 százalékát koncentrálja.
A pénztártagok 80 százaléka a 20-40 éves korosztály tagja. Ezen belül legmagasabb a 20-24 év közöttiek aránya (22,7 százalék), és tendenciáját tekintve is e korosztály aránya nő, mivel az utóbbi két negyedévben a taglétszám már csak a pályakezdőkkel gyarapodott.
Kevés a visszalépő
A felosztó-kirovó rendszerbe visszalépők száma lassan növekszik, a magánnyugdíjrendszer tagságához viszonyítva azonban az indulás óta összesen visszalépett 22 500 pénztártag továbbra is mindössze egy százalékot képvisel.
A magánpénztárak működési költségei egyetlen negyedév alatt 25 százalékkal nőttek, a tagdíjbevétel 5,8 százalékát kitevő működési költségeket csak részben fedezi a tagoktól származó azonosított díjbevétel működési tartalékra levont 5,5 százaléka, a többletet a támogatásokból fedezik a pénztárak.
A pénztáraknál vagyonvesztés nem történt, noha a befektetett vagyonon belül mindössze 10 százalékot kitevő részvényarány ellenére mind a magán-, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyonát kedvezőtlenül érintette a részvényárfolyamok második negyedéves zuhanása.
A gyengélkedő állampapírpiacon elért alacsony hozamot a részvényportfólió értékvesztése gyakorlatilag eliminálta. A második negyedéves vagyongyarapodás csaknem teljes egészében a negyedévben befolyt tagdíjbevételekből adódott. A tárgynegyedévben a magánnyugdíjpénztárak 700 millió forint, az önkéntes nyugdíjpénztárak 460 millió forintnyi, befektetési tevékenységből származó nettó bevételt könyveltek el. Ez a magánnyugdíjpénztárak esetében az előző negyedévi hárommilliárd forintos érték egynegyedét sem érte el, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál pedig még az előző negyedévi érték 10 százalékánál is kevesebb. A befektetési tevékenységből származó nettó bevétel csökkenése főként az értékpapírok után elszámolt árfolyamveszteségeknek tulajdonítható.
A kormány tervei
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer erősödését, ezzel párhuzamosan pedig a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások háttérbe szorulását eredményezhetik a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatos legújabb tervek. Szakértők szerint a cél, hogy a biztonságos nyugellátás érdekében minél kevesebb pénz vándoroljon a magánnyugdíjkasszákba.
A Pénzügyminisztérium (PM) szakértői vizsgálják, indokolt-e meghosszabbítani a magánnyugdíjpénztárakból való kilépés végső határidejét. A jelenleg hatályos jogszabály szerint azok, akik választásos alapon léptek be valamely magánnyugdíjpénztárba, az idei év utolsó napjáig meggondolhatják magukat, és visszaléphetnek az "állami" rendszerbe. A magán-nyugdíjbiztosítás területén ezenkívül a garanciális szabályok megerősítésének terve is napirenden van. Eszerint egyértelművé kellene tenni, hogy a pénztártag konkrétan milyen ellátásokban részesül majd.
Ezek a tervek összhangban állnak azzal a másik PM-javaslattal, mely szerint 2001-ben sem emelkedne a magán-nyugdíjpénztári befizetések mértéke. Mint ismeretes, az előző kormány tervei szerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai évről évre járulékuk mind nagyobb hányadát fizethették volna be ide, a tb-pénztár rovására. A 6 százalékpont azonban a tervek szerint csupán 2003-ban nő 8-ra.
Szakértők szerint a PM, illetve a kormány ez irányú lépései – ha nem is jelentik egyértelműen a vegyes nyugdíjrendszer elsorvasztását, ám mindenképpen – azt az üzenetet hordozzák, hogy a biztonságos nyugellátás érdekében a mostani kormány az állami nyugdíjrendszert preferálja. Ezért elsősorban a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer megreformálására törekszik.
Önkéntes korhatár-módosítás
A tervezett rendszer lényege azonban nem az, hogy előre hozza a nyugdíjba vonulás időpontját. Ellenkezőleg: minél tovább dolgozik valaki, annál nagyobb nyugdíjra számíthat. Hiszen senki sem akar előbb nyugdíjba menni, mint ahogy az neki kifizetődő. A tervezetet a szociális és a pénzügyi tárca közösen, egymással egyeztetve készíti.
A nyugdíjkorhatár jelenleginél rugalmasabb szabályozása a kormányprogramban is benne volt. Már a mostani rendszer is kellő mozgásteret ad azok számára, akik a nyugdíjba vonulással nem akarnak addig várni, amíg betöltik a rájuk irányadó korhatárt. Ezt a véleményt egy, az 1943-ban született nők körében készített felmérés is alátámasztotta. E szerint ugyanis az érintettek döntő többsége, amint lehet, nyugdíjba megy. A vizsgált csoportba tartozó mintegy 63-65 ezer nő a jelenlegi nyugdíjszabályok szerint "hivatalosan" 58 évesen, vagyis 2001-ben mehetne nyugdíjba. A törvény azonban számukra is lehetőséget ad arra, hogy 55. életévük betöltését követően kérjék nyugdíjazásukat.
Az ONYF adatai szerint ezt nagy részük meg is tette: 1999 őszén közülük 38 ezren már nyugdíjasként töltötték napjaikat. A többiek közül sem maradt azonban munkában mindenki, 14 ezren ugyanis már korábban rokkantnyugdíjassá váltak, ötezren pedig egyéb járadékból éltek. Vagyis csupán néhány ezren nem éltek a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségével.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nyugdíjkorhatár-emelés ellenére a nők továbbra is döntően 55, a férfiak pedig 60 éves korukban mennek nyugdíjba. Ez alól leginkább a jól keresők, illetve azok számítanak kivételnek, akiknek nincs annyi szolgálati évük, amennyi a korábbi nyugdíjazáshoz szükséges.
A jövedelem függvényében
A Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvánosságra hozott nyugdíj-módosítási törvénytervezete az állami nyugdíjak erős szóródásán azzal kíván segíteni, hogy megkönnyíti a nagyobb állami nyugdíjak elérését. Ugyancsak a magasabb keresetű államinyugdíj-várományosoknak kedvez, hogy az összeg jövőbeni kiszámításában az utolsó évek magasabb keresetét is jobban figyelembe veszik.
Végül az is javítja a magasabb keresetűek állami nyugdíjának kiszámítási módját, ha a nyugdíjkorhatár utáni évek aktív munkáját elismerő, úgynevezett százalékpótlékot egységesítik. Ezek a módosítások – legalábbis a kormányzati szándékok szerint – visszacsábíthatják a magánpénztárakhoz pártolt, magasabb jövedelmű munkavállalókat a tisztán állami nyugdíjrendszerhez, amely iránt az új polgári kormányzat több bizalmat táplál, mint a korábban a reformtörvényt kidolgozó szociálliberális kabinet.
A nyugdíjak adója
A törvények értelmében 2012. december 31. előtt továbbra is a nettó keresetek alapján állapítják meg a nyugdíjakat. Azok esetében, akik a vegyes rendszerbe történő átlépés mellett döntöttek és 2012. december 31. előtt mennek nyugdíjba, a társadalombiztosítási nyugdíj adózási helyzete nem változik, a magánnyugdíj után viszont adókedvezmény vehető igénybe. A program a magánnyugdíjat terhelő jövedelemadó kiszámításánál a 2000-ben érvényes, egyéni adó-jóváírási kedvezmény nélküli adóterheléssel számol a következők szerint:
A)- megállapítja az összes – társadalombiztosítási (nettó) és a magán – nyugdíj 2000-es adóterhelését;
- ebből az összegből levonja a társadalombiztosítási nyugdíj 2000-es adóterhelését;
- megállapítja, hogy mennyi lenne a magánnyugdíj adóterhelése, ha a legmagasabb adókulcs (40 százalék) felének (20 százalék) megfelelő adót kellene fizetni;
- a 2. pontban meghatározott adó összegéből levonja a 3. pontban meghatározott összeget, amely már a magánnyugdíj adóterhelését jelenti. Amennyiben a 3. pontban meghatározott adóterhelés összege nagyobb, mint, a 2. pontban kiszámolt összeg, akkor adófizetés nincs.
2012. december 31. után a társadalombiztosítási nyugdíjakat a bruttó jövedelmek alapján fogják megállapítani. A program a nyugdíjakat terhelő jövedelemadó-terhelés kiszámításánál a 2000-ben érvényes, egyéni adó-jóváírási kedvezmény nélküli adóterheléssel számol a következők szerint:
- megállapítja az összes (társadalombiztosítási és magánnyugdíj) bruttó nyugdíj 2000-es adóterhelését;
- megállapítja, hogy mennyi lenne az összes bruttó nyugdíj adóterhelése, ha a legmagasabb adókulcs (40 százalék) felének (20 százalék) megfelelő adót kellene fizetni;
- az 1. pontban meghatározott adóterhelés összegéből levonja a 2. pontban meghatározott összeget, amely már a nyugellátás adóterhelését jelenti (a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj adóterhelését az egyes nyugdíjösszegek arányában lehet meghatározni). A nyugdíj nettó (adózás utáni) összegét a fizetendő adóterhelésnek a bruttó nyugdíj összegéből történő levonása után kapjuk meg.
Pénztári befektetések
A magasabb hozam érdekében a nyugdíjkasszák új befektetési utakon próbálkoznak. A magánpénztárak az idei évtől külföldi részvénypiacon is vásárolhatnak papírokat. Ezzel nemcsak a kockázatot lehet jobban megosztani, de kivédhető a hazai börze ingadozása miatti veszteség is. Akad önkéntes pénztár, amelyik lengyel és cseh papírokkal "ízesíti" a portfóliót. Az 1993 óta működő önkéntes és a két éve szorgoskodó magánnyugdíjpénztárak nem tétlenkedtek az eltelt idő alatt. Az Állami Pénztárfelügyelet adatai szerint 242,3 milliárdra növekedett tavaly év végéig a nyugdíjpénztári vagyon. A lakosság pénzügyi megtakarításain belül pedig 8 százalékra növekedett a nyugdíjpénztárakban félretett pénz aránya, míg 1996-ban ez még csak 0,9 százalékot tett ki.
A magánpénztárak már csak a pályakezdőkkel bővíthetik – évente mintegy 50 ezer fővel – a tagságukat, illetve a kisebb pénztárak beolvasztásától és a tagok átcsábításától remélhetnek létszámgyarapodást. Így a jövőben a szolgáltatás színvonalának emelése, a hozamok növelése s a költségek racionalizálása lehet csak a céljuk.
Az ÁB-Aegon nyugdíjpénztárai, noha kockázatkerülő befektetési politikát folytatnak, újdonságként az idei évtől – a szférában egyedülálló módon – az önkéntes pénztáraknál bevezették az úgynevezett unit-linked befektetési formát. Az önkéntes pénztártag a kassza által kínált négy variáció közül kiválaszthatja a számára leginkább megfelelő összetételű portfóliót.
Tavaly az ÁB-Aegon magánpénztára 350 ezer, önkéntes pénztára pedig 85 ezer tagot számlálhatott. A magánpénztárban 17 milliárd forint, míg az önkéntes kasszában 8 milliárdos vagyon halmozódott fel. Tavaly a fedezeti alapra számított bruttó hozam több mint 16 százalék volt. A pénztár tagságát az új belépőkön túl a pénztári beolvadások gyarapították.
Az OTP nyugdíjpénztára a szolgáltatás színvonalát javította. A tavalyi év kedvező tőzsdei folyamatai némiképp javították a magánpénztárak befektetési mutatóit. A kassza vagyonkezelője óvatos befektetési politikát folytat, így még az 1998-as tőzsdei mélypont sem hatott a befektetésekre. Az OTP-kassza taglétszáma az idén csak a pályakezdőkkel bővült, mert beolvadásokkal nem növelték a taglétszámot. Tavaly 21 milliárd forint vagyont halmozott fel a pénztár. Az idei évtől pedig – a jogszabályi lehetőségekkel élve – külföldi kötvények vásárlásával bővítik a pénztári portfólió összetételét. Ezzel diverzifikálják a befektetések kockázatát. Az OTP nyugdíjpénztára az 5-8 százalékos reálhozam elérését tartja reálisnak a szférában. Az idei év végére 15-16 milliárd forint tagdíjbevétellel számol a pénztár.
Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár a tavalyi év végéig közel 106 ezer tagot tartott nyilván és 3,8 milliárd forintos vagyont kezelt. Ám a vagyon azóta tovább gyarapodott, április végén 5 milliárd forintra rúgott. A munkáltatóktól havonta 300 millió forint érkezik a magánpénztári számlára. A hazai tőzsde elmúlt kétévi eredményei azt mutatják, hogy a pénztárnak továbbra is az óvatos, a kockázatokat minél inkább megosztó befektetési politika mellett kell döntenie. Ezt segítheti, ha nemzetközi papírokkal bővül a portfólió. A magánpénztár vagyonkezelője által elért bruttó hozam 22,57 százalék, a nettó 21,29 százalék volt. A fedezeti alapon nyilvántartott bruttó hozam 21,61, a nettó pedig 21,07 százalékot tett ki. A magánpénztárakkal szemben az önkéntes kasszák már bátrabb befektetők lehetnek, így több részvényt vásárolhatnak. Ám nem mindegy, hogy mikor, miből és mennyivel bővítik a pénztári portfóliót. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy jól járt az az önkéntes kassza, amelyik már az 1995-ös indulástól a túlnyomórészt állampapír-alapú befektetési portfólióját lecserélte egy részvényekben gazdagabbra. Ezzel az üzleti stratégiával 10 százalék körüli reálhozamot könyvelhettek el e kasszák, szemben a 6-8 százalékos pénztárpiaci reálhozammal.
Ugyanakkor 1998 óta kevesebbet fialtak a tőzsdén megforgatott forintok. A hazai börze gyengélkedése miatt is megtérülő befektetésnek tartják a szakemberek a külföldi kötvények vásárlását. A CA-IB vagyonkezelője például a nyugat-európai papírok mellett a feltörekvő kelet-európai országok részvényeiből is vásárol, köztük elsősorban lengyel és cseh papírokat. A tapasztalatok szerint a piacon egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy a pénztár több, különböző típusú vagyonkezelő céget versenyeztet. Így nemcsak a portfólió összetételével, hanem a vagyonkezelők pályáztatásával is emelhető a biztonság és növelhető a vagyonkezelés hatékonysága.
Megtakarításgyűjtő kasszák
Hat éve alakultak meg az első önkéntes nyugdíjpénztárak, alig több mint két éve gyűjtik a megtakarításokat a magánnyugdíjpénztárak. Ma összesen 32 magánnyugdíjpénztár működik, amelyek taglétszáma a múlt év végén meghaladta a 2 millió főt, az egyéni számlákon jóváírt tagdíjak összege pedig megközelítette a 90 milliárd forintot. Ugyanakkor továbbra is megmaradt – sőt 1999 során tovább növekedett – az önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak jelentősége. Ezt mutatja, hogy a 296 pénztár (melyből 238 nyugdíjpénztár, 37 egészségpénztár, 21 pedig önsegélyező pénztár) összvagyona eléri a 160 milliárd forintot, a taglétszám pedig meghaladja az 1 millió 100 ezer főt.
A nyugdíjpénztári megtakarítások meglepő dinamikával nőttek. Míg 1996 végén a háztartások pénzügyi vagyonának csupán alig egy százalékát alkották ezek a megtakarítások, addig 1999 végére elérte az öt százalékot.
Ütemes létszámbővülés
1998 végére a magán-nyugdíjpénztári tagok száma meghaladta az 1,3 millió főt, 1999 végén pedig már több mint kétmillió ember – a gazdaságilag aktív népesség 49 százaléka – választotta a vegyes finanszírozású rendszert a tisztán felosztó-kirovó elven működő szisztéma helyett. A pénztártagok derékhadát, majd' nyolctizedét a huszonévesek korosztálya alkotja. A legnépesebb korosztályt a 25-29 év közöttiek jelentik (22,7 százalékos aránnyal), őket a 20-24 év közöttiek követik, majd a 30-34 évesek tábora következik a sorban (22,3 és 19,3 százalékos részaránnyal).
1998-as és 1999-es adatok szerint a hat legnagyobb – ma már több mint két és fél milliárd forintos vagyonnal rendelkező – pénztárnál összpontosul az egyéni számlán jóváírt tagdíjak közel 80 százaléka. A magánpénztáraknál az előre jelzettnél gyorsabban gyarapodott mind a taglétszám, mind a vagyon. A folyamat eredményeképpen 1999. december végén a vagyon meghaladta a 90 milliárd forintot (a GDP 0,6 százaléka).
A magánnyugdíjpénztárak megalakulása nem fékezte, inkább tovább ösztönözte az önkéntes pénztári szféra fejlődését. Taglétszámuk 1998-ban majdnem 265 ezer fővel nőtt. Ilyen mértékű létszámbővülés korábban 18 hónapot vett igénybe. Ugyanebben az időszakban a több mint harminc egészségpénztár 30 ezer tagot, a közel húsz önsegélyező pénztár 14 ezret tartott nyilván. Míg azonban az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának növekedési üteme az utóbbi egy-két évben mérséklődött, addig az egészség- és az önsegélyező pénztárak taglétszámára a töretlen növekedés a jellemző.
1999 végére az önkéntes nyugdíjpénztári taglétszám az egymillió főt is meghaladta, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárak pedig százezer tagot tartottak nyilván. A nyugdíjpénztárak vagyona a múlt év során majd másfélszeresére nőtt, s meghaladta a 155 milliárd forintot.
Az önkéntes egészségpénztáraknál 1999 végére közel kétszeres, az önsegélyező pénztáraknál több mint háromszoros taglétszám-növekedés volt az egy évvel azelőtti állapothoz képest. Ez idő alatt az egészségpénztáraknál két és félszeres, az önsegélyező pénztáraknál közel kilencszeres vagyongyarapodás történt. Mindez nem változtatta meg a taglétszám és a vagyon megoszlását az egyes pénztártípusok között. A nyugdíjpénztárak tudhatják magukénak a tagság 90-95 százalékát és a vagyon több mint 95 százalékát.
Erősödő koncentráció
Az önkéntes nyugdíjpénztárakat tekintve 1999. év végi adatok szerint a tizennyolc legnagyobb – 20 ezresnél nagyobb létszámmal rendelkező – pénztár tömöríti a tagság 72 százalékát. Közülük tizenkettőnek a taglétszáma 30 ezernél is nagyobb, a fennmaradó hat pénztár 20-30 ezres tagságot tudhat magáénak. 1999 végén a huszonhét legnagyobb pénztár kezelte a nyugdíjpénztári megtakarítások majd' nyolctizedét. Ezek közül a tizenkét legnagyobb – amelyek vagyona a 3 milliárd forintot is meghaladja – az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon közel 55 százalékának birtokosa.
Az önkéntes nyugdíjpénztári szférában is jelentős tehát a koncentráció, ennek mértéke azonban elmarad a magán-nyugdíjpénztári szférában tapasztalhatótól. A pénztárak tevékenysége attól függően eltérő, hogy milyen jellegű szolgáltatást nyújtanak tagjaiknak. A nyugdíjpénztáraknál a cél a hosszú távú megtakarításon alapuló nyugdíjszolgáltatás, így náluk a vagyonhoz viszonyított szolgáltatás értéke egyelőre jóval alacsonyabb, mint az egészség- vagy önsegélyező pénztáraknál. Ez utóbbiak esetében kifejezetten a rövid távú szolgáltatás folyamatos nyújtása az elsődleges cél.
