×

Növekedési kilátások

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 24. számában (1999. december 15.)

 

A gazdasági élet szereplői – a mezőgazdasági vállalkozások kivételével – ősszel kedvezőbben ítélték meg saját jövőbeni lehetőségeiket, ugyanakkor az ország egészét illetően pesszimistábbak voltak, mint a korábbi időszakban – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége együttműködésével a GKI Gazdaságkutató Rt. készített nemrégiben. A válaszadók ugyanakkor az állami irányítás kiszámíthatóságának romlásáról is beszámoltak.

 

A felmérés során 720 vállalkozás mondott véleményt különböző gazdasági kérdésekről, többek között az értékesítés, az árak, a foglalkoztatás jövőbeni alakulásáról, valamint arról is, mi szab gátat leginkább a fejlődésnek.

Talán nem meglepő, hogy a saját helyzetük és a gazdaság egészének várható fejleményeit illetően a 300 fő feletti cégek és a külföldi többségű társaságok bizonyultak a leginkább derűlátónak, a nemzetgazdasági ágak szerinti bontásban pedig a jól prosperáló ipari, építőipari cégek fogalmazták meg a legoptimistább véleményeket. A mezőgazdaságban tevékenykedő szervezetekre viszont inkább a mélységes pesszimizmus a jellemző.

Kiszámítható-e az állam?

A GKI munkatársai szerint a korábbi időszakhoz képest csökkent a különbség a kis és a nagy, illetve a külföldi és a hazai tulajdonú cégek várakozásai között. A prognózisokat sokkal inkább az a piac határozza meg, amelyen az illető gazdasági szervezet tevékenykedik.

A termelés, szolgáltatás bővítésének legfontosabb korlátai között a válaszadók 71 százaléka a belföldi kereslet szűkösségét említette az első helyen, ezt követi a tőkehiány, a kiélezett verseny. Az okok között előretört az állam magatartásának kiszámíthatatlansága is: a cégek 38 százaléka ezt a tényezőt a legfontosabbak között említette. (Két évvel korábban még csak 28 százalékuk adott ilyen választ, tavaly 31 százalékuk vélekedett így.)

A kormányzat iránti bizalom hiányáról árulkodik az a tény is, hogy bár a cégek többsége 2000-ben a magyar nemzetgazdaság helyzetének javulására számít, a derűlátók aránya mégis visszaesést mutat.

A GKI felmérésének résztvevői jövőre az értékesítés 4,8 százalékos bővülésére számítanak. Mind az idei, mind a következő évre az ipari, az építőipari, a kereskedelmi és a szolgáltató cégek számolnak eladásaik – ezen belül kivitelük – a nemzetgazdasági átlagot meghaladó növekedésére.

Új fejlemény, hogy a belföldi magáncégek értékesítési várakozásai meghaladják a külföldi többségű vállalatok prognózisait.

Inflációbecslés

Az inflációt illetően a cégek borúlátóbb prognózisokat fogalmaznak meg, mint a gazdasági kormányzat képviselői: erre az esztendőre átlagosan 11,6 százalékos, jövőre pedig 8,1 százalékos fogyasztóiár-emelkedést várnak.

A belföldi értékesítési áraiknál átlagosan 9,2 százalékos, a beszerzési áraknál pedig 9,8 százalékos emelkedést prognosztizálnak a következő évre. Az exportáraknál viszont az idei 8,2 százalékos növekedés helyett 2000-ben 6,2 százalékos növekedést jósoltak a válaszadók.

A belföldi értékesítési árakat a felmérés tanúsága szerint legnagyobb mértékben a szállítás, távközlés ágazatban kívánják emelni, ahol a társaságok 11,4 százalékkal számolnak.

Beruházások: derűlátó tervek

A válaszadók idén átlagosan 11 százalékos, jövőre pedig 10 százalékos beruházásivolumen-növekedésre számítanak. A GKI kutatóinak megfigyelése szerint továbbra is a külföldi többségű cégek a legaktívabbak ezen a téren.

A beruházásokkal megvalósítandó célok közül, ahogy korábban, úgy most is az elhasználódott gépek, berendezések cseréje a legnépszerűbb: a tervek szerint erre irányul az öszszes beruházási „akció" 28 százaléka. Ezt követik a termelésbővítési (12 százalék) és az anyag- és energiamegtakarítási (11 százalék) célú fejlesztések.

A beruházási tervek megvalósítását korlátozó okok között a legtöbb vállalkozás a saját tőke hiányát, a magas beruházási kamatokat, valamint a gyenge profitkilátásokat említette.

Likviditás, tőkeellátottság

A tőkével való ellátottság színvonalának megítélésében megtorpant az 1996 őszén kezdődött javulási tendencia, és a likviditási helyzet értékelésében is némi romlás következett be – derül ki a GKI felméréséből.

Mindkét mutató kedvezőbb a külföldi cégeknél, míg a mezőgazdasági vállalkozások és az állami tulajdonú cégek a nemzetgazdasági átlagnál lényegesen rosszabb pozícióban vannak.

Az agráriumban működő gazdálkodók 57 százaléka idén jövedelmezőségi pozíciója romlására számít, miközben a kereskedők, szolgáltatók fele javuló tendenciákat érzékel. (A felmérésben szereplő veszteséges cégek aránya már tavaly is a mezőgazdaságban volt a legnagyobb, 24 százalék.)

Csökkenő létszám, emelkedő bérek

A nemzetgazdaság egészében a cégek véleménye szerint mind az idén, mind pedig jövőre a létszámfelvételt meghaladó leépítés várható. Az átlagra a legrosszabb hatást a mezőgazdaság gyakorolja: az itt működő cégek 55 százaléka idén létszámcsökkentést tervez, ami lényegesen eltér más ágazatok terveitől, jövőre pedig a felmérés szerint csak az agráriumban terveznek a felvétel volumenét meghaladó elbocsátásokat.

A jellemző létszámmozgási tendencia egyébként változatlan: a korábbi időszakhoz hasonlóan a legnagyobb létszámleadó csoportot az állami többségű cégek és a nagyvállalatok, míg a legjelentősebb befogadó szektort a kis-, illetve a külföldi többségű vállalkozások alkotják.

A felmérésben részt vevő cégek a bruttó átlagkereset 13 százalékos növekedését tervezik erre az évre, jövőre pedig 10 százalékos emeléssel számolnak. A béremelési szándékokat illetően a kutatók nem tapasztaltak lényeges eltérést az egyes ágazatokhoz vagy a különböző méretkategóriába tartozók között, de a tulajdonosi szerkezet sem tűnt igazán meghatározónak.

Modernizáció

A vállalkozások megítélése szerint a modernizációt segítő egyik legfontosabb gazdaságpolitikai lépés a tb-járulék és az adók csökkentése lenne.

Kilóg ebből a sorból a mezőgazdaság: az agrárcégek körében az állami fejlesztési támogatások tűnnek a legfontosabb tényezőnek.

A többi ágazatban a központi segítség csak a harmadik a kívánatos gazdaságélénkítő intézkedések között. Ezt követi a gazdasági bűnözés elleni törvények meghozatala és érvényesítése, az ötödik legfontosabb tényezőként pedig az adminisztratív kötelezettségek csökkentését nevezték meg a cégek.

Az értékesítés 2000. évi alakulására vonatkozó várakozások
(az előző év százalékában)
  Belföldi Export Összes
Ipar 104,0 108,4 105,5
Mezőgazdaság 102,6 101,4 102,5
Építőipar 108,0 108,0 108
Kereskedelem 106,8 100,9 106,5
Szállítás, távközlés 100,3 100,5 100,3
Szolgáltatások 104,5 111,6 104,9
Nemzetgazdaság összesen 104,1 105,6 104,8

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9052 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9052 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5375 olvasói kérdésre 5375 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9052 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9052 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5375 olvasói kérdéssel.

Egészségi alkalmatlanság – állásidőként elszámolva

Az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja határozza meg, hogy a munkavállaló a keresőképtelensége időtartamára vagy egyébként munkaköre ellátására egészségi okból való...

Tovább a teljes cikkhez

Letiltással kapcsolatos költségek viselése

Ha a munkáltató köteles teljesíteni a gyermektartásdíj levonását és átutalását munkavállalója munkabéréből, ő köteles viselni a banki tranzakcióból eredő költséget is?...

Tovább a teljes cikkhez

Magasabb alapbérű helyettesítő miatti bérkorrekció

Gyermekgondozási szabadságról visszatérő anyuka pozíciójában egyetlen ember dolgozik, akit sokkal magasabb bérrel vettek fel az anyuka helyettesítésére, mint a visszatérni készülő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói bérkorrekciós kötelezettség hiánya

Kötelező-e az Mt. 59. §-a szerinti bérkorrekció, ha a munkaviszony még a fizetés nélküli szabadság alatt megszűnik munkavállalói felmondás útján?

Tovább a teljes cikkhez

Bérjegyzék kiküldése elektronikusan

A kifizetett munkabér elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig írásbeli tájékoztatást („bérjegyzék”) kell adni a munkavállalónak. Egy egyházi...

Tovább a teljes cikkhez

„Kilométerpénz” – a munkába járás költségeinek megtérítése

A cégünk szeretne utazási költségtérítést adni a munkavállalóinak, akik saját gépjárművüket veszik igénybe munkába járás céljából. Mennyi a minimum összeg/km, amit adhatunk?...

Tovább a teljes cikkhez

Állampolgárságon alapuló különbségtétel a munkabérben

Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom – a jogszerző idő

A határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony a „nők 40” év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjjal összefüggésben kerül megszüntetésre. A negyven év...

Tovább a teljes cikkhez

Igazoláskiállítási kötelezettség gyermekgondozási szabadság alatt

Köteles-e kiadni a munkáltató munkáltatói igazolást, ha az édesanya gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon van? Megtagadhatja-e ezt a munkáltató? Ha...

Tovább a teljes cikkhez

Munkáltatói bérkorrekciós kötelezettség hiánya

Kötelező-e az Mt. 59. §-a szerinti bérkorrekció, ha a munkaviszony még a fizetés nélküli szabadság alatt megszűnik munkavállalói felmondás útján?

Tovább a teljes cikkhez

Bérjegyzék kiküldése elektronikusan

A kifizetett munkabér elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig írásbeli tájékoztatást („bérjegyzék”) kell adni a munkavállalónak. Egy egyházi...

Tovább a teljes cikkhez

„Kilométerpénz” – a munkába járás költségeinek megtérítése

A cégünk szeretne utazási költségtérítést adni a munkavállalóinak, akik saját gépjárművüket veszik igénybe munkába járás céljából. Mennyi a minimum összeg/km, amit adhatunk?...

Tovább a teljes cikkhez

Állampolgárságon alapuló különbségtétel a munkabérben

Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely...

Tovább a teljes cikkhez

Jubileumi jutalom – a jogszerző idő

A határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony a „nők 40” év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjjal összefüggésben kerül megszüntetésre. A negyven év...

Tovább a teljes cikkhez

Igazoláskiállítási kötelezettség gyermekgondozási szabadság alatt

Köteles-e kiadni a munkáltató munkáltatói igazolást, ha az édesanya gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon van? Megtagadhatja-e ezt a munkáltató? Ha...

Tovább a teljes cikkhez

Szülői és apasági szabadság ikrek esetén

Ikergyermekek esetén is csak 44 munkanap szülői szabadság jár, vagy szorozzuk a gyermekek számával? És az apasági szabadságot is szorozzuk?

Tovább a teljes cikkhez

Visszatérés után újbóli gyermekgondozási szabadság igénylése

Ha a GYES-ről visszatérő munkavállaló a megfelelő módon és határidőben jelzi a munkáltató felé, hogy vissza kíván térni az aktív állományba, és a felgyülemlett szabadnapok...

Tovább a teljes cikkhez

Napi 12 órás munkaidő túllépése

Bentlakásos szociális intézményben a gondozók munkaidőkeretben vannak beosztva napi 12 órára. Napi 12 óránál többre be lehet-e osztani a munkavállalót, ha egy másik gondozó...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5375 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 278-ik lapszám, amely az 5375-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem