Egyelőre elmaradt a kormány tervezett, 2000. évi adó- és járulékreformja, amit örömmel vegyes elégedettséggel fogadtak a munkaadói szervezetek. Örömmel azért, mert az elképzelt intézkedéssorozatot korántsem tartották reformnak, illetve úgy vélték, a tervezett lépések nem álltak össze egységes egésszé. Elégedetlenségre pedig ugyanazért volt okuk, amiért örülni: mert nem állt össze egységes egésszé, vagyis hogy a reformra továbbra is szükség van.
A munkaadói szervezetek legelső kifogása a tervezettel kapcsolatban az volt, hogy – amint nem az első alkalommal –, a kormányzat most sem biztosított érdemi egyeztetési lehetőséget az érintettek számára a reform tervezett lépéseiről. Pedig valamennyi szervezet élénken foglalkozott a kérdéssel, hiszen elérkezettnek látszott az idő, amikor összecsiszolódhat egy új, a korábbinál fejlettebb, a gazdaság szereplői számára plasztikusabb és igazságosabb rendszer kialakításának lehetősége, amelynek kidolgozásához a munkaadók rendelkezésre akarták bocsátani tapasztalataikat. Ezzel szemben csupán egy kötetlen megbeszélésre nyílt lehetőségük a szakértőknek az első változatról, majd a tervezetet már a parlamentben, az általános vitán látták viszont egy törvénytervezetben, amelybe bepréseltek egy új adót és 23 törvénymódosítást.
Szakmai harmonizáció
A kormány által elképzelt reform nagyléptékű változtatásokat tartalmazott, több új elemmel is. A munkaadói oldal számára azonban úgymond ez alkalommal is kilógott a lóláb: a hatásvizsgálatokkal alá nem támasztott elképzelés szemmel láthatóan tehernövekedést eredményezett volna a gazdaság szereplői számára, a költségvetés étvágyának kielégítése érdekében. A munkaadók egységesek abban az álláspontjukban, hogy adó- és járulékreformot nem lehet végrehajtani az államháztartás reformja nélkül. Ennek egyik eleme kellene hogy legyen az egészségügy és finanszírozásának reformja. Azonban sem erre vonatkozó, sem az energiamegtakarítást ösztönző energia- és környezetvédelmi adók bevezetéséhez szükséges ipari szerkezetátalakítási koncepcióról nincs tudomásuk a munkaadói szervezeteknek. Reformról pedig akkor lehet beszélni, ha a költségvetés bevételi és kiadási oldala is átgondolt rendszer szerint működik, nem pedig egyszerűen a kiadási szempontok határozzák meg a bevételi igényeket. Azonban az államháztartás reformja egyelőre nincs napirenden. Ez természetesen nem teszi lehetetlenné, hogy ne javítsanak a rendszeren évről évre, részreformokról szó lehet, de a tervezet még ennek sem felelt meg – állították munkaadói szakértők.
A kormányzati elképzelés egyik fő hibája, hogy újfent nem volt képes megfelelni annak az elvárásnak, hogy a versenysemlegesség jegyében ne jelentsen nagyobb hátrányt az egyik vállalkozónak, mint a másiknak, tehát ne hozza őket egyenlőtlenül hátrányos helyzetbe. A vállalkozások érdekei méretüktől függően eltérőek, amit figyelembe kell venni, és ez alkalommal a kisebb vállalkozói csoportokat képviselő szervezetek szakértői sérelmezték, hogy a tervezet kifejezetten nagyvállalkozói szemléletű volt. Ez azért különösen meglepő, mert azt jelzi, a kormányzat nem ismerte fel, hogy a gazdaságot nem csak a nagyberuházások működtetik. Sőt: az Európai Unióból származó tapasztalatok szerint a foglalkoztatottság stabilitása alapvetően a kisvállalkozások munkahelymegtartó képességén múlik, és meghatározó szerepük van a bruttó nemzeti össztermék előállításában is. Ha tehát a kis- és középvállalkozások működése zavarokat szenved, az súlyosan kihat a gazdaság egészére. A kicsik egyelőre nem reménykedhetnek másban, mint hogy a közeljövőben megszületik a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény, amely valamelyest rendezi a helyzetüket.
A kormány által felvezetett reformmal kapcsolatban a munkaadói szervezetek egységesen megfogalmazták, hogy kitűzött céljaival, ideértve az adminisztrációs terhek csökkentését, a kiszámítható és átlátható adókörnyezet megteremtését, az adórendszer egyszerűsítését, teljes mértékben egyetértenek. Azonban úgy látják, hogy a célok és a megvalósításhoz kidolgozott intézkedések egymástól gyakran független pályán, olykor egymással ellentétesen mozognak. Ilyennek tartják például, hogy az élőmunka terhei a kis- és közepes vállalkozások esetében nemhogy csökkennének, hanem nőnek. És itt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a működő vállalkozások túlnyomó többsége kis- és középvállalkozás.
| Adminisztratív lépés – valós teher |
|---|
|
A legtöbb kritika az áfa területét a nyilvántartás, a befizetés és a visszaigénylés ügyében érte. Az itt bevezetni tervezett változtatásokat nem egyszerűen hátrányosnak tartják, hanem olyan lépésnek, amely ellentétes az áfának mint értéktöbbletadónak a logikájával. Általános vélemény, hogy számvitelileg, könyveléstechnikailag megoldhatatlan feladatok elé állítja a vállalkozókat. A jogszabály az áfa kötelező befizetésének teljesítésszemléletű fenntartása mellett a visszaigénylést pénzforgalmi szemléletben, a visszaigénylési lehetőségek minimalizálásával oldja meg. Az áfa ugyanis csak kifizetett számla után jár vissza, miközben a teljesített szolgáltatás után, a kiszámlázást követően már be kell fizetni, függetlenül attól, hogy az árbevétel realizálódott-e vagy sem. Ugyanakkor a vállalkozó 3 hónap tartós visszaigénylő pozíciót követően érvényesítheti visszaigénylési jogát.
Ezek technikai jellegű változtatásoknak tűnnek, azonban nagymértékben veszélyeztetik a kis- és középvállalkozások likviditását, de feltételezni lehet azt is, hogy a nagyvállalatok sem rendelkeznek olyan nagyságrendű likvid pénzeszközökkel, hogy a kitolt első visszaigénylési határidő miatt tevékenységüket 2 hónapnál tovább finanszírozni tudják. Tovább gyengíti pozíciójukat, hogy a tervezett módosítás szerint, ha a visszaigényelt adó összege meghaladja a 200 ezer forintot, a visszaigényelt áfát a korábbi 30 nap helyett 45 napon belül kell visszautalnia az adóhivatalnak. Ezek a módosítások semmiképpen sem támogatják az exportösztönző politikát. Még kiszámíthatatlanabb helyzetet teremtene a módosítás az exportáló kis- és középvállalkozások számára, miután ők csak kérhetik a havonkénti forgalmiadó-elszámolást, amit az adóhatóság jó esetben engedélyez. Hiányzik tehát az a garanciális elem, amelynek teljesítése esetén az APEH köteles engedélyezni a gyakorított áfaelszámolás lehetőségét. Ráadásul az engedélyezés bizonytalansága mellett a kicsiket is sújtja a megnövekedett visszatérítési határidő. Ez a két kedvezőtlen irányú módosítási szándék az exporttevékenység lassulásához vezethet, amit fokoz, hogy ebben a szektorban a hitelhez jutás esélye is alacsony. A vállalatok úgy látják, az áfa-visszaigénylések szigorítása nem éri el a kívánt célt, vagyis nem szorítja vissza a feketegazdaságot, ám eközben a nem exportáló cégek nagy többségét hátrányos helyzetbe hozza. A vállalkozók továbbra is igazságtalannak tartják, hogy behajthatatlan követelésre nem lehet áfát visszaigényelni. |
Adódömping várható
Hasonlóképpen ellentétes a célokkal, hogy több intézkedés is kifejezetten rontja a vállalkozások többségének működési feltételeit, ilyen például az ökoadó, a kamatadó és az osztalékadó emelkedése. Zavarokat okoz az adókörnyezetben az is, hogy például a járulékokat adóként kezelik, továbbá növekszik a kifizetői adatszolgáltatás mennyisége – ez mind-mind a kiszámíthatóság és az átláthatóság ellen hat. A gazdaság szereplői tisztában vannak azzal, hogy miközben a költségvetés kiadásai nem csökkennek, nem képzelhető el, hogy a bevételek mérséklődjenek, ámbár megállapítják: a reform tervezete szemmel láthatóan a jelenlegi terhek átstrukturálására vonatkozott, mégpedig elsősorban a kisebb jövedelmű rétegek, valamint a kis- és középvállalkozások, azon belül is különösen az agrárium kárára.
Egyszerűbb rendszer igénye
Egyet lehet érteni azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a rendszer egyszerűsödjön, és ebbe akárhogy is nézzük, beleillik a különféle kedvezmények megszüntetése, hiszen ez formálisan egyszerűbbé teszi a rendszert. Ám amíg alacsony jövedelmek mellett viszonylag magasak az adók, addig nem lehet megszüntetni a kedvezményeket – ez általános szakértői álláspont. A munkaadókat ugyanis aggasztja az is, ha a munkavállalói jövedelmek alacsonyak, hiszen akkor velük szemben is erősödik a munkavállalói nyomás. A kedvezmények csökkenésén belül természetesen vannak más konkrét lépések, amelyek a vállalkozókat kedvezőtlenül érintik, ilyen például a befektetői kedvezmények csökkenése.
A munkaadói szervezetek legalábbis furcsállják, hogy a kormány képes volt hirtelen előállni egy reformtervezettel, miután úgy vélik, ennek kidolgozása és megvalósítása hosszú évek alapos, nem kampányszerű előkészítő munkájával lehetséges csupán. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a reform elindításának feltétele, hogy a gazdaság stabilan növekvő állapotban legyen. Arról nem is beszélve, hogy az érintettekkel való közös előkészítés megkerülhetetlen, és a feltételek kialakítását komoly tanulmányokra lehet csak alapozni.
Társasági adó – változatlanság
A társasági adóval kapcsolatban az érdek-képviseleti szervezetek nem fogalmaztak meg markáns ellenvetést, hiszen tudják, hogy a 18 százalékos társasági nyereségadó EU-mértékkel mérve is alacsony. Zárójelben ugyan hozzáteszik: ha a kormány erőteljes gazdasági növekedést szeretne, lenne módja arra, hogy a társasági adó csökkentésével is könnyítsen a vállalkozók terhein, így tett például Írország is. A vállalkozók persze tudják, hogy az adórendszer stabilizálása is értéknek tekinthető, de hozzáteszik: noha a társaságiadó-törvény a jobban sikerült jogszabályok közé tartozik, nem mentes a feszültségektől. Szükségesnek tartanák például, hogy kerüljön sor az adóalap-növelő és -csökkentő tényezők rendszerének teljes felülvizsgálatára, annak érdekében, hogy a jogszabály feleljen meg a számviteli törvény szabályainak. Ugyanebből az okból várják az amortizációs rendszer kialakítását is. Szükségesnek tartanák, hogy a kis- és középvállalkozások által is igénybe vehető nagyságrendű beruházási ösztönzőrendszer jöjjön létre, hiszen a kormányzat eleget hangsúlyozza céljai között a kis- és középvállalkozói szektor helyzetének javítását. A munkaadói szervezetek szót emelnek azért is, hogy az országos érdek-képviseleti szervezetek közérdekű tevékenységét ismerjék el, mégpedig azon keresztül, hogy átmenetileg szabad pénzeszközeik befektetésének hozamát – amennyiben azt alaptevékenységükre fordítják –, ne adóztassák meg.
Elmaradt áfarendezés
A kormányzat a parlament elé került előterjesztésében ígéreteivel ellentétben már csínján bánik az adócsökkentés lehetőségével, így például az áfarendszerben nem csökken a felső adókulcs. Az érdekképviseletek azonban felvetik az áfamértékek csökkentésének szükségességét, de legalábbis változatlanul hagyását, hivatkozva az EU-harmonizációra. Fontosnak tartják azonban, hogy a mérték esetleges csökkentése ne járjon együtt az adóterhek növekedésével. Meggondolandónak tartják az energiatermékek átsorolását a kedvezményes kulcs alól a normál kulcsba, és itt hivatkoznak arra, hogy az EU-ban is van példa hasonlóra: a földgáz és az áram kedvezményes kulcs alá tartozik Portugáliában, Görögországban és Írországban. Magyarországon viszont a kedvezményes kulcs csaknem megegyezik az EU normál kulcsával – nehezen hihető, hogy ennek ne lenne inflációs hatása – érvelnek a szakértők. Hivatkoznak azokra a tapasztalatokra is, amelyek szerint az adócsökkentő lépések az adóbevételek növekedését eredményezik. Különösen azért kellene ezt pontosan felmérni, mivel az ez évi költségvetésben például az áfabevételek elmaradtak az időarányosan tervezettől.
A munkaadók megfogalmazták aggályukat azzal kapcsolatban, hogy a kedvezményes áfakulcs emelése, illetve a tervezett átsorolások kifejezetten negatívan hatnak a gazdaság egyes területeire, sőt a társadalom alacsonyabb jövedelmű rétegeinek életszínvonalára, ami végső soron a vásárlóerő alakulására nézve hátrányos. A vizsgálatok ugyanis arra mutatnak rá, hogy egyértelmű teherátcsoportosítás megy így végbe a magas jövedelműek javára és az alacsony jövedelműek rovására.
Lényegében ugyanez az átstrukturálódás menne végbe a gazdaságban is. Az egyik markáns példa az agrárgazdaság helyzete, ahol a kedvezményes kulcs emelkedése eredményeként az amúgy is nyomott mezőgazdasági és élelmiszer-ipari piac még jobban beszűkül, miközben az antiinfláció terheit kifejezetten ezek az ágazatok viselik az idén. Gondokat okozna a háztartási energia kulcsának átsorolása is, ahogyan a kormány eredetileg tervezte. Ez nemcsak a lakosságot érintené hátrányosan – és itt már ismét előjön a legszegényebbek helyzetének romlása –, de minden jel arra mutat, hogy ez már a kisvállalkozások költségviselő képességét is próbára tenné. Még egy pont tehát, ahol az ígéretekkel ellentétben nemhogy pozitív diszkriminációban, hanem inkább kifejezett hátrányokban van részük, amely nem egyszerűen fejlődésüket, hanem működésüket is veszélyezteti. A más területeken oly kívánatos EU-normákhoz való igazodást ebben az esetben tehát a munkaadók korainak tartják.
Inkább növekvő járulékterhek
A járulékreformnak nevezett változtatásokhoz ambivalens módon viszonyulnak a munkaadók: valamennyien reménykedtek abban, hogy a kormány ígéreteinek megfelelően csökkenteni fog a terheken, és ennek érdekében különböző kompromisszumos megoldásokat is elfogadtak volna. Az első elképzelés szerint a munkáltatói tb-járulék 3 százalékkal csökkent volna, a kormányzat azonban meggondolta magát, alapvetően azért, mert egyelőre nem tud lemondani az ebből származó bevételről.
Csökkentésről egyelőre tehát nincs szó, amit különösen azért sérelmeznek a vállalkozások, mivel a tételes egészségügyi hozzájárulás viszont várhatóan növekszik az 1999. évi 3600 forintról 3900 forintra. A módosítások között szerepel ugyanakkor egy sok ellenkezést kiváltó lépés is: a költségvetés a táppénz első 45 napját a vállalkozóra kívánja terhelni, anélkül hogy a járulékot arányosan csökkentené. Ezt a vállalkozók burkolt járulékemelésnek minősítik, amelynek várható hatásai közül az egyik legsúlyosabb, hogy ösztönöz a feketefoglalkoztatásra.
Hiányos magyarázat
A munkaadók által megismert javaslatok koncepcionális jellegűek, éppen ezért elvárható lett volna, hogy a kormány elkészítse a rendszer teljes körű bemutatását. Sőt az érdek-képviseleti szervezetek igényelték volna az intézkedések alapjául szolgáló háttérszámításokat. Különösen azért lett volna erre szükség, mert olyan jelentős tartalmi változtatásokról lett volna szó, amelyek teljes mértékben eltérnek az eddigi elvektől, értékektől, kötelezettségektől.
A munkaadók szerint ugyanis módosulna a nyugdíj- és egészségbiztosítási finanszírozás logikája, amely által a két biztosítási ág jellege alapvetően változik meg. Ezt akár el is lehetne fogadni, ám a munkaadói szervezetek szerint az egészségbiztosítás adóalapúvá tétele felveti az állampolgári jogosultság kérdését. Szakmailag pedig értelmezhetetlennek tartják a biztosított és a munkáltató egészségbiztosítási járulékának alapja közötti különbségtételt.
A vállalkozások fő érve a tb-lépések ellen ugyanaz, mint az adóváltoztatásoknál: mindent elleneznek, ami a legkisebb mértékben is megtépázná likviditásukat. Ezért ellenzik azt is, hogy megszűnjön a munkáltatói kifizetőhelyek nettó elszámolása. Úgy vélik, elfogadhatatlan, hogy állami, illetve bármilyen központi feladatok ellátása veszélyeztesse a gazdálkodó szervezetek pénzügyi stabilitását.
Szükséges lenne a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának felülvizsgálata is, különös tekintettel a magasabb mértékű osztalék utáni fizetési kötelezettségre.
A változások eltérő módon érintik a vállalkozásokat, attól függően, hogy milyen az adott cég bérszínvonala, a termékeinek élőmunka-igényessége, a vállalat mérete. A kisvállalkozói érdekképviseletek szerint különösen az alacsony jövedelmezőségű ágazatokban, illetve a kisvállalkozói szektorban lesz megterhelő, például a tételes egészségügyi hozzájárulás emelése, a nagyok, elsősorban a multik valószínűleg könnyen elviselik. Ezért is hangoztatja például az IPOSZ, hogy a kormányzat még mindig kifejezetten nagyvállalkozói szemléletű gazdaságpolitikát folytat. Mivel az emelésnek nincs kompenzációja, kifejezett ellenérzésekre talál a vállalkozások részéről.
Bonyolult szabályozás
A kisvállalkozói szektornak egyébként kifogásai vannak amiatt is, hogy nehéznek tartják a társadalombiztosítási járulék és a hozzá kapcsolódó törvények rendszerében való eligazodást. Ezért igényelnék, hogy a szakemberek állítsanak össze egy központi segédletet, amely a gyakorlati munkát támogatná. Ebből talán a jogalkotók számára is érzékelhetővé válna az a teljesíthetetlen kötelezettséghalmaz, amely a kisvállalkozókat sújtja, és elgondolkodnának az egyszerűsítés lehetőségein. Ilyen lehetne például, ha a járulékoltatást egy fázison, például a munkáltatónál írnák elő. Tarthatatlannak nevezik a több biztosítási jogviszonnyal járó körbeigazolások" rendszerét is. Ez hatalmas mennyiségű felesleges információ begyűjtését jelenti a munkáltatónál, amelyre így hatalmas dokumentumhalmaz készítése, nyilvántartása, kezelése hárul.
A kisvállalkozói szervezetek szerint félő, hogy rendszeressé válik az egyik oldalról a túlfizetés, amelyért nem jár ellátás, a másik oldalról pedig a be nem fizetések számának növekedése, amelyre a gyakorlati végrehajtás hibái adnak lehetőséget. Olyan javaslatot fogalmaztak meg, hogy a heti 36 órát meghaladó foglalkoztatás igazolása mellett töröljék el a további járulékfizetési kötelezettséget. Álláspontjuk szerint ugyanis a jelenlegi rendszer, ha szabályosan működik, egyes esetekben a felső korlát miatt nem eredményezhet pluszjárulékot, egyszerűen csak előre hozza a nyugdíjbiztosítás utáni járulékfizetéseket, ezzel nagyon megnehezíti a munkáltatók adminisztrációs munkáját.
Az általános vélemény szerint a kormány egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó elképzelései a célt és a rendszert tekintve sincsenek összhangban a jogszabályokkal, illetve számos ponton egyértelműen alkotmányt sértenek. Emiatt a kisvállalkozói szervezetek a teljes törvény felülvizsgálatát javasolják.
A munkáltatók finanszíroznak?
A táppénzszabályokhoz a cégek ugyanazzal a rossz érzéssel viszonyulnak, mint a többi szigorító lépéshez: csak azt látják, hogy célja egy: a hiány finanszírozásának átterhelése a munkáltatókra. Az eredeti elképzelés, amely szerint egészen 90 napig a munkáltatónak kellett volna finanszíroznia a táppénzkiadást, már azt jelentette volna, hogy az öszszes táppénzkiadás 80 százalékát a cégekre terhelik, tehát valójában a táppénzellátás fedezése kikerült volna a társadalombiztosítás keretei közül. Ennek költségkihatásai olyan óriásiak, hogy már komoly gondokat okoztak volna a cégeknél, az adminisztrációval kapcsolatos költségekről és kötelezettségekről nem is beszélve. A helyzet egyébként csaknem ugyanez a 30, illetve a parlament elé terjesztett 45 napos változat esetén is, hiszen ha továbbra is betegszabadságnak minősül a táppénzes időszak, járulékokat is kell fizetni utána. Hozzá kell tenni, a vállalkozók egy része hajlandó lett volna elfogadni még a 90 napos időszakot is, ha a kormány megfelelő ellentételezést adott volna, például az első variációnak megfelelően 3 százalékkal mérsékli a munkáltatói tb-hozzájárulást.
A munkaadónak az az álláspontja, hogy nem konform a piacgazdaság elveivel, hogy az állam a munkáltatóra hárítja egy olyan pénzügyi ellátás terhét, amelyhez valójában nincs is köze, sőt állami, illetve központi feladatnak kellene lennie.
(A Gazdasági Tanács legutóbbi ülésén elhangzottak alapján úgy tűnik, a táppénz munkáltatók által fizetett részének növelése egyelőre lekerült a napirendről.)
Az adó- és járulékrendszerben tervezett változtatások öszszességükben egyes számítások szerint 80-100 milliárd forintot vonnak majd ki a gazdaságból, ami azzal fenyeget, hogy visszaesik a gazdasági szereplők teljesítménye.
A munkáltatók igénye régóta, hogy az adózás rendszere egyszerűsödjön, ám erre az idén sem fognak megnyugtató megoldást kapni. Szükségesnek tartanák – és ezt valamenynyi munkaadói szervezet támogatja –, hogy az adózás rendjéről szóló törvényt tekintsék át újra a jogszabályalkotók, és helyezzék új alapokra. Elvárnák annak az elvnek az érvényesülését, hogy a jogszabályban végre, ahogyan egy demokratikus országban elvárható, az adózó és az adóhatóság egyenrangú félként jelenjen meg. Ezzel szemben ma még mindig azzal kell szembesülniük az adóalanyoknak, hogy a hatóság őket mint potenciális adócsalókat kezeli. Erre utalnak legalábbis az olyan intézkedések, amelyek az adózók szűk körét érintik csupán. A törvényt áthatja az a szemlélet, hogy a vállalkozók többsége szándékosan nem akar jogkövető magatartást folytatni, a csalásra alapozza vállalkozását. Lehetséges – állítják a szakértők –, hogy tekintettel a folyamatos szigorításokra, a vállalkozók egy része valóban a jogszabályok kijátszásában látja a menekülés útját, azonban ezek aránya nem haladja meg a 10-15 százalékot. A túlnyomó többség pedig miattuk kénytelen a szigorítások következtében komoly gazdasági hátrányokat elszenvedni.
A jogszabály becslési procedúrákat, kivetéses adózást helyez kilátásba, s ezek azt mutatják, hogy a jogszabályalkotók nem a vállalkozó tisztességében, inkább a korbács" hatékonyságában bíznak. Az adókivetés különösen hátrányos lehet, hiszen elképzelhető, hogy az adóhatóságnak nincs fogalma arról, hogy a vállalkozó pontosan mivel foglalkozik, nincs ismerete a cégről, annak jövedelmezőségéről, ilyenformán legalábbis igazságtalan ez a módszer.
| A MAKROGAZDASÁGI PÁLYA FŐBB JELLEMZŐI | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Változás az előző évhez, % | ||||||
| Megnevezés | 1997 tény | 1998 előzetes tény | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 |
| Bruttó hazai termék (GDP) | 4,6 | kb. 5 | 4-4,5 | 4-5 | kb. 5 | 5-6 |
| GDP belföldi felhasználása | 4,4 | kb. 8 | 5-6 | 4-5 | 4-5 | kb. 6 |
| Lakossági fogyasztás | 1,7 | kb. 4 | 4-4,5 | 3-3,5 | 3-4 | kb. 4 |
| Közösségi fogyasztás | 5,7 | kb. 6 | 0-1 | –2-0 | kb. 0 | 1-2 |
| Bruttó állóeszköz-felhalmozás | 9,2 | kb. 12 | 8-10 | 8-10 | 8-10 | 11-13 |
| Külkereskedelmi forgalom (áruk és szolgáltatások) | ||||||
| Exportvolumen-változás | 26,4 | 16,0 | 9-11 | 9-11 | 9-11 | 11-13 |
| Importvolumen-változás | 25,5 | 22,5 | 11-13 | 9-11 | 9-11 | 12-14 |
| Fogyasztói árindex (évi átlag) | 18,3 | 14,3 | 9,5-10 | 6-7 | 4-5 | 3,5-4,5 |
| Folyó fizetési mérleg egyenlege (Mrd $) | –1,0 | –2,3 | –2,8 – -2,5 | kb. -2,5 | kb. -2,5 | kb. -2,5 |
| Külkereskedelmi áruforg. egyenlege* (Mrd $) | –2,1 | –2,7 | –3,5 – -3 | kb. -3,5 | kb. -4 | kb. -4,5 |
| * Vámstatisztika az ipari vámszabad területekkel együtt az 1997. évi statisztika módszertana szerint. | ||||||
Nem hatásos a fenyegetés
A munkaadói szervezetek azonban külföldi és hazai tapasztalatokkal is alá tudják támasztani, hogy az ilyen intézkedések csak a feketegazdaság terjedését segítik. Ilyen feltételek mellett szinte érthető, hogy a vállalkozó igyekszik kikerülni az adóhatóság látóköréből. Ezért a munkaadói érdekképviseletek javaslatot tesznek a jogszabály olyan irányú átdolgozására, amely az egyenlőség alapján áll, és az adózók jogkövető magatartását nem a fenyegetés eszközével próbálja kikényszeríteni.
A parlament elé került javaslatban szerepel néhány adminisztrációs könnyítés is. Van javaslat a bevallások gyakoriságának csökkentésére az áfánál, és ugyanilyen célokat szolgál, hogy igyekeznek csökkenteni a járulékok és a jövedelemadó megállapítására, bevallására, befizetésére vonatkozó szabályok közötti különbséget. Ezt az is lehetővé teszi egyébként, hogy januártól a járulékigazgatóságok integrálódnak az adóhivatal szervezeti rendszerébe.
A törvény súlyos adminisztrációs kötelezettségeket ró az adózókra, akiknek olykor nehéz eligazodniuk ezek között, ráadásul a jogszabály a hivatal oldalán áll, nem könnyít akkor sem, ha az lehetséges lenne. Az átlagos, tehát nem kifejezetten adószakértő adózók például panaszkodnak arra, hogy a folyószámla-kivonatok értelmezhetetlenek számukra, sőt ezeket is csak későn kapják meg. Ha egyeztetni szeretnének, ezt rendkívül nehézkesen tehetik meg. Elvárható lenne az is, hogy a túlfizetéseket az adóhatóság hivatalból utalja vissza, ha egyébként az adózónak nincs más tartozása – erre egyébként javaslatot is tettek már az érdek-képviseleti szervezetek.
Pontosabb útmutatást
Nem ismeretesek az adózók számára azok a szabályok sem, amelyek szerint meg kell oldaniuk a bejelentkezést és az időközben végbement változásokkal kapcsolatos tájékoztatást. Ezeket a lépéseket pontosan le kellene írni és ismertetni. Vannak olyan kezdeményezések is, hogy tovább lehetne ritkítani és választhatóvá tenni az adóbevallási időszakokat, ez elsősorban azoknál az adózóknál jelenthetne jelentős adminisztrációs könnyítést, amelyeknél az adott évben az adó mértéke igen alacsony. Noha több mint tízéves múltra tekint viszsza a magyar adórendszer, az adóbevallási nyomtatványok kitöltése még mindig gondot okoz, ezért szükség lenne a nyomtatványok egyszerűsítésére annak érdekében, hogy az átlagos adózók is könnyen megértsék és kitölthessék. Itt felvetődik, hogy a nyomtatványok tartalma évről évre változik, és sajnálatos módon rendszeresen olyan kérdéseket is feltesz az adóhivatal, amelyek sértik a személyiségi jogokat, és csak akkor kerülnek le az ívről, ha valamelyik szervezet jogorvoslatot kér.
A takarékosság jegyében a vállalkozók rámutatnak, hogy indokolatlan az adóhatóság részéről, hogy olyan adatokat is bekér, amelyek a Cégbíróságnál leadott mérlegben szerepelnek. Az adatszolgáltatások jelenlegi rendszere a munkáltatók számára olyan többletterhekkel jár, amelynek csökkentése indokolt lenne véleményük szerint. Arról nem is beszélve, hogy semmilyen kimutatás nem szól arról, hogy ezeknek az adattömegeknek a begyűjtése milyen haszonnal kecsegtet, mennyire eredményes. A cégek szerint csak az az adatszolgáltatási kötelezettség lehet indokolt, amely az adózók érdekeit is szolgálja, illetve amely a számvitel szerinti bizonylatolás, nyilvántartás és elszámolás alapján rendelkezésre áll. Nem lehet viszont támogatni olyan adatgyűjtést, ami a kimutatások készítésén kívül semmilyen más haszonnal nem jár, hacsak nem az adóhatóság munkáját könnyíti egyoldalúan.
A munkaadók részéről egyébként felmerült, hogy a kormányzat bármilyen tervezett intézkedésénél vizsgálják meg, hogy az milyen adminisztrációs többletterhet indukál mind az adóhatóság, mind az adózók számára.
Változatlan szja-kulcsok
A személyi jövedelemadó eddigi rendszerében nem történnek lényegi változások, a kormányzat korábbi ígérete ellenére eláll attól, hogy a kulcsokat mérsékelje, illetve a sávokat valorizálja. Igaz azonban, hogy a sávok változatlanul hagyása az inflációs környezetben már önmagában is az adóterhek növekedését jelenti. Az szja rendszerével kapcsolatban sok egymásnak is ellentmondó követelmény merült fel, melyek összehangolása nem oldható meg rövidebb idő alatt. Ily módon a lyukak betömködése esetenként inkább káros, mint hasznos lett volna a rendszer szempontjából. A munkaadói szervezetek közül többen is úgy látják, hogy a mai szja számos közgazdaságilag indokolatlan, ésszerűtlen, mondhatni piacidegen elemet tartalmaz. Ezek olyan elemek, amelyek nemcsak hogy sértik a vállalkozói szabadságot és akadályozzák a hatékony gazdálkodást, hanem abból a szempontból sem illenek bele a rendszerbe, hogy nem eredményeznek költségvetési bevételt, vagy csak alig. Ilyenek például a költségelszámolási korlátok, valamint a természetbeni juttatások megszüntetése.
A munkaadók szerint ésszerű lenne a szja-t valóban a magánszemélyek jövedelemadójának rendszerévé fejleszteni, ami azzal vihető véghez, ha az egyéni vállalkozók adózási szabályait elkülönítik ettől. Ezt az indokolja, hogy az egyéni vállalkozás elsődleges célja nem a magánjövedelem szerzése, hanem a vállalkozási nyereség. Van olyan elképzelés, miszerint újra választani lehessen az szja, illetve a tao szabályai között. Megfelelő variációnak tartanák a szakértők azt is, ha szűkítené a jogszabály a különböző módon adózó jövedelemtípusokat. Ennek módja lehetne, ha a jövedelmek progreszszívan vagy linerárisan adóznának, ám egy-egy típus azonos eljárás szerint.
Sok gondot okoz a költségelszámolás körének megállapítása a vállalkozók számára. A szabályok egyértelmű alkalmazását jelentősen megkönnyíteni az úgynevezett implicit megfogalmazás, vagyis a társasági adó rendelkezéseihez hasonlóan itt is pontosan előírná a nem elszámolható költségtípusokat. Szakértők szerint az adóalap elköltségelése adminisztratív úton mindaddig nem akadályozható meg, míg a vállalkozások jövedelme nem versenyképes a tőkepiaci hozamokkal. Emiatt különösen fontos lenne felülvizsgálni a korlátos költségek körét. Idetartozik például a gépkocsi üzemanyagköltsége, a külföldi út, a hivatalos küldetés és a reprezentáció elszámolásának lehetősége. Ehhez kapcsolódik az a munkaadói javaslat, hogy szűnjön meg a 12 százalékos különadó intézménye, nemcsak azért, mert végrehajtása és annak ellenőrzése követhetetlen, ráadásul a költségvetés számára sem kecsegtet érzékelhető hozammal.
Piacidegen természetbeni juttatások
A munkaadók szerint a piacgazdaság elvével nem függ öszsze a természetbeni juttatások intézménye, ezért javasolják, hogy szűnjön meg. Elismerik ugyan területi szerepét a racionális gazdálkodásban, azonban azt is hozzáteszik: a rendszer módot ad a szubjektív kezelésre. Vannak ugyanakkor olyan szakterületek, amelyek érdekeltek abban, hogy támogassanak egyes kedvezményeket – ilyen például az üdülési csekk intézménye, amelyet egyes szervezetek alapvetően működőképesnek és továbbfejlesztésre érdemesnek tartanak. A fejlődés korlátja szerintük, hogy szja-mentes tartalma 10 ezer forint. Azt javasolják, hogy a személyenkénti adómentes tartalom legalább a minimálbér kétszerese legyen, ezzel egyidejűleg töröljék el az 50 százalékos kötelező önrészt. Fontosnak tartanák azt is, hogy az egyéni vállalkozók számára váljon lehetővé, hogy a vásárolt üdülési csekket a vállalkozás költségei között elszámolhassák. Vannak kezdeményezések arra vonatkozólag is, hogy a kormány gondoskodjon a jogszabályban a természetbeni étkezés szja-kedvezményének értékmegőrzéséről.
Adójóváírást mindenkinek
Súlyos szakmai hibának tartják a vállalkozások az adójóváírás rendszerét, ezt a kritikát már korábban is megfogalmazták, és igényt tartottak volna a korrigálásra. Diszkriminatívnak tartják, hogy az adójóváírás az egyéni vállalkozók személyes kivétjére és a társasági tagok munkajövedelmére továbbra sem vonatkozik, pedig ezek is munkabérfunkciót töltenek be.
Az szja rendszerének egyik fő munkaadói kritikája, hogy a kormány az adórendszeren keresztül kívánja megoldani a családok támogatását, holott az álláspontjuk szerint alapvetően szociális kategória. Ez a mód állításuk szerint éppen a legrászorultabbak számára nem biztosít lehetőséget. Kifogásolható viszont, hogy a kormány kezdeményezést tett egyes gazdasági vonatkozású kedvezmények megszüntetésére. Ilyen például a befektetési kedvezmény megszűnése, amely kétségtelenül negatívan befolyásolná a megtakarításokat. Ugyanilyen követelményekkel járna a biztosítási kedvezmény visszavonása is. A közcélú adományok, kedvezmények megszüntetése is bizonyára visszavetné a támogatói kedvet, holott a jelenlegi viszonyok között nem nélkülözhető a kultúra, a szociális és egyes társadalompolitikai területek számára az adományokból származó forrás. Ezenközben a büdzsé bevételei nem szaporodnának jelentékenyen.
Egységes munkaadói vélemény, hogy a gazdaság jelenlegi fejlődési szakaszában, amikor elsődleges kérdés az egyensúlyi helyzet és a növekedés, és még mindig érzékeny terület a foglalkoztatás, a lakosság helyzetének romlásával veszélybe kerülhet a megtakarítások és beruházások fejlődése. Erre hivatkozva nem lehet támogatni olyan kezdeményezéseket, mint a kamatadó pozitív szintjének meghatározása. Kifejezetten károsnak tartották a munkaadói szervezetek az osztalékadó szintjének emelésére irányuló törekvéseket is, ez ugyanis egyértelmű adónövelést jelentett volna, amelynek terheit alapvetően a kis- és közepes vállalkozások viselnék.
Átalányadózás az szja-ban
A szakértők szerint módot kellene adni az szja-rendszerben is arra, hogy meghatározott éves jövedelem mellett és bizonyos korlátokkal átalányadózást választhassanak az adóalanyok. Az átalányadó kiterjesztése egyébként is központi kérdés volt az érdekképviseletek számára. Elképzelésük szerint azonban nemcsak egyéni vállalkozók körében szükség a kiterjesztés, hanem nagyságrend alapján kellene megállapítani. Ezt a variációt azzal támasztják alá, hogy a vállalkozások között a választóvonal alapvetően nem a vállalati forma alapján húzódik, hanem a cégméret, az alkalmazotti létszám alapján. Az ilyen jellegű elkülönítésnek várhatóan lehetőséget fog adni a készülő kisvállalkozói törvény, amely már a parlament előtt van. Noha minden jel arra mutat, hogy az átalányadó kiterjesztése nem a kamarai és érdek-képviseleti szakértői véleményekre alapozva valósul meg jövőre, minimális módon mégiscsak megtörténik, és ezt üdvözlik a szervezetek. Hozzáteszik persze, hogy a meghatározott költségarányt nagyon alacsonynak tartják, mivel ez álláspontjuk szerint formálissá teszi a kiterjesztést. Arra lehet számítani, hogy az átalányadózást továbbra is csak egy szűk réteg fogja választani.
A kormány felvetette a tervezett új adók között a környezetvédelmi adó bevezetését, és itt két alternatíva szerepel, ami azt jelenti, hogy az energiahordozók normál áfakulcsba sorolásától teszi függővé a környezetvédelmi adók bevezetését. A munkaadók aggódva szemlélik ezeket a terveket, hiszen egyértelmű, hogy ezek a vállalkozások terheit fogják növelni. Azzal próbálnak érvelni, hogy a magyar gazdaság jelenlegi fejlettsége nem teszi kívánatossá az energiatermékek újabb adójának emelését, illetve az EU-csatlakozásra való felkészülés jelentős környezetvédelmi beruházásokat igényel a vállalkozások részéről, és az új különadók ezektől vonnák el a forrásokat.
Központosítási törekvések
Az EU-csatlakozás időszerűvé teszi a helyi adók rendszerének átalakítását is, amelyet a vállalkozások már régóta kritizálnak. A kormány valóban tett próbálkozást a 2000. évre vonatkozóan, amely azonban a jelek szerint mindössze központosítási törekvéseket takar. A munkaadók egységesek annak megítélésében, hogy a helyi adók szerepe növekedjen a központi adók rovására, azt azonban elfogadhatatlannak tartják, hogy ez ne a közterhek belső struktúrájának átrendeződésével, hanem összegében annak növekedésével valósuljon meg.
Az érdek-képviseleti szervezetek abból indulnak ki, hogy a vállalkozónak magának is érdeke, hogy kiderüljön: helyi szinten mennyire költségviselők, és milyen jelentőségük van a helyi terhek viselésében. Az önkormányzatok ugyanis ez alapján kezelhetik őket, vonhatják be őket a helyi közéletbe, gazdasági döntéseikbe, illetve támaszthatnak velük szemben elvárásokat. Ha tehát a helyi adó súlya megnő, növekszik annak a jelentősége is az önkormányzatok számára, hogy a vállalkozásokat a térségükbe kell csábítani, illetve támogatni kell letelepedésüket, működésüket, egyes kérdésekben befolyást kell engedni számukra. Az adóreform felmerült változatai sajnálatos módon nem támogatták volna ezt az irányt. Sőt ezzel ellenkező irányban hatnának, hiszen az iparűzési adó beszedésének központosítása egyértelműen csökkentené az önkormányzatok autonómiáját, ami a vállalkozásoknak nem érdeke.
Jogos igény ugyanakkor a vállalkozók részéről, hogy a helyi adók szakmailag harmonizáljanak az adórendszer többi elemével, illetve oly módon biztosítsák az önkormányzatok számára a működésükhöz szükséges adóbevételeket, hogy eközben ne lehetetlenítsék el a vállalkozásokat működésükben, fejlődésükben. Szerencsés fordulatnak nevezhető, hogy a kormányzat időközben elállt az értékalapú építmény- és telekadó, valamint a földadó bevezetésétől, ezek ugyanis komoly gazdasági problémákat idézhettek volna elő, indokolatlanul nagy terheket okozva a gazdálkodó szervezeteknek, különösen az idegenforgalom és a szállodaipar területén.
Az iparűzési adó várhatóan úgy fog növekedni jövőre, hogy ez alkalommal sem követi a központi adók csökkenése, amint azt a vállalkozások elvárnák. Az alacsony anyagköltséggel dolgozó vállalkozások számára ez súlyosabb terhet jelent már, mint a társasági adó. A vállalkozások aggasztónak tartják, hogy az iparűzési adó kivetésének kötelezővé tétele, illetve az a tény, hogy egy része felett nem is a helyi önkormányzat fog diszponálni, azt fogja eredményezni, hogy az adófajta elveszíti helyiadó-jellegét. Ez ellen azért tiltakoznak élesen a munkaadói szervezetek, mivel az önkormányzatok nem véletlenül döntöttek úgy eddig térségeikben, hogy lemondanak erről a bevételi lehetőségről. Pontosan tudatában vannak a helyi viszonyoknak, és nem akarják ellehetetleníteni térségük vállalkozóit. Tisztában vannak azzal, hogy ha túl nagy terhet raknak a vállalkozásokra, ahelyett hogy nyernének, kevesebb adóbevétellel lesznek kénytelenek beérni. Arról nem is beszélve, hogy a vállalkozások esetleges megszűnése a foglalkoztatottsági helyzet romlásával jár, és az ezzel kapcsolatos terheket később maguknak az önkormányzatoknak kell viselniük. Egyidejűleg nem szabad elfelejteni, hogy ez a lépés alkotmánymódosítást igényel.
A munkaadói szervezetek ezért olyan megoldásban lennének érdekeltek, amely során felülvizsgálnák az iparűzési adó rendszerét, ennek során korrigálnák a forgalmi szemléletű adóztatást, jövedelemtípusúvá tennék, amely lehetőséget adna a reálisabb mértékek alkalmazására.
A helyi adók esetében jellemző, hogy számos, egyes ágazatokat különösen hátrányosan érintő intézkedések élnek. Feleki Ferenc, az Országos Idegenforgalmi Munkaadók Szövetségének elnöke például határozott diszkriminációnak nevezte és az ágazat fejlődését is gátló tényezők között említette, hogy a szálláshelyek értékesítését két helyi adó terheli. Az iparűzési adón túl az idegenforgalmi adót is fizetniük kell az ezen a területen működő vállalkozásoknak – s a nemzetgazdaságban nincs még egy olyan tevékenység, amelyre ez igaz lenne. Ezért kezdeményezi a szakma, hogy az iparűzésiadó-fizetési kötelezettségből levonható legyen az idegenforgalmi adó.
Összveszteség: 100 milliárd
Az adó- és járulékrendszerben tervezett változtatások összességükben egyes számítások szerint 80-100 milliárd forintot vonnak ki a gazdaságból, ami azzal fenyeget, hogy viszszaesik a gazdasági szereplők teljesítménye. A munkaadói szervezetek ezt nemcsak saját érdekeik miatt utasítják el, de azért is, mert álláspontjuk szerint alapvetően a növekvő gazdaság képes előteremteni azt a többletjövedelmet, amely forrása lehet a társadalmi problémák megoldásának.
Kurcz Erzsébet| Főbb életszínvonal-mutatók | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Változás az előző évhez, % | ||||||
| Megnevezés | 1997 tény | 1998 előzetes tény | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 |
| Bérek és keresetek összege | 21,5 | 19-19,5 | kb. 17 | 10-11 | 9-10 | 8,5-9,5 |
| Bruttó átlagkereset* | 22,3 | 18,3 | kb. 15 | 8-9 | 7-8 | 6-7 |
| Nettó átlagkereset* | 24,1 | 18,4 | kb. 12 | 8-9 | 7-8 | 6-7 |
| Fogyasztói árszínvonal | 18,3 | 14,3 | 9,5-10 | 6-7 | 4-5 | 3,5-4,5 |
| Egy keresőre jutó reálbér | 4,9 | 3,6 | 2,5-3 | 2-2,5 | 2-3 | kb. 3 |
| Egy főre jutó reáljövedelem | 1,0 | 2,5-3 | 4-4,5 | kb. 3 | 3-4 | 3-4 |
| Lakosság fogyasztása | 1,7 | kb. 4 | 4-4,5 | 3-3,5 | 3-4 | kb. 4 |
| Megtakarítási ráta, %** | 16,1 | 15,5-16 | 15,5-16 | 15,5-16 | 15-15,5 | 14,5-15 |
| Bruttó pénzmegtakarítás, Mrd Ft | 703,5 | 810-830 | 880-900 | 920-940 | 960-980 | 990-1010 |
| Hitelfelvételi többlet, Mrd Ft | 48,4 | 20 | 30 | 40 | 50 | 60 |
| Nettó hitelnyújtás, Mrd Ft | 655,1 | 790-810 | 850-870 | 880-900 | 910-930 | 930-950 |
| * Teljes munkaidőben foglalkoztatottak: a 10 fő, 1999-től az 5 fő feletti szervezeteknél. ** A háztartások összes nettó megtakarítása (pénz és felhalmozás) az összes jövedelméhez viszonyítva. |
||||||
