A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvény hatálybalépésének napja (1990. szeptember 18-a) az akkoriban működő civil szervezetek meglehetősen nagy részének szinte második államosítást jelentett. A visszás helyzet rendezésére azóta többször kísérletet tettek a kormányok, most újabb törvénymódosítás készül.
A társadalmi szervezetek állami tulajdonú ingatlanokra vonatkozó kezelői joga mintegy tíz éve kártalanítás nélkül megszűnt. Ez nem csupán a szakszervezetek (melyek ellen – valljuk be – a rendelkezés született) számára jelentett igen sérelmes intézkedést, de komoly vagyoni hátránnyal járt sok munkaadói és egyéb szervezet számára is.
Kezelői és tulajdonjog
A kezelői jog tudniillik olyan sajátos jogi kategóriát takart, amely nem csupán akkor keletkezett, ha állami pénzből, állami beruházásban készült el vagy származott egy ingatlan, hanem a 40-es, 50-es évek államosításai után az eredeti tulajdonosok egy része – így a társadalmi szervezetek is – kezelői jogot kapott eredetileg a tulajdonában álló ingatlanok használatukban lévő hányadára.
A kezelői jog, ha nem is volt tulajdonjog, azért sokban hasonlított arra. Lehetett az ingatlant bérbe adni, jelzáloggal terhelni és elidegeníteni. Számos szervezet épített új ingatlant vagy bővítette a régit saját erőből a rendszerváltozás előtt, viszont – tekintettel arra, hogy érdemi különbség nem mutatkozott a kezelői és a tulajdonjog között, nem is fordítottak figyelmet arra, hogy tulajdonjogukat bejegyeztessék.
Az 1990-es törvény ilyenformán teljesen rendezetlen jogi helyzetben érte a társadalmi szervezeteket. Ugyan a törvény ingyenes használati jogot biztosított e szervezetek számára az általuk használt ingatlanokra, illetve ingatlanrészekre, de ez lényegesen szűkebb lehetőségeket jelentett az addigi status quónál.
Ezen túlmenően azonban arról is rendelkezett a törvény, hogy a megszűnt kezelői joggal érintett ingatlanok további sorsáról a kormány az Országgyűlés számára 1991. június 30-ig kell javaslatot tegyen.
Ehhez képest hosszú évekig mulasztásos törvénysértés állapotában voltak az aktuális kormányok, s a pártok ingatlanai tekintetében jelenleg is ez a helyzet. Az évek során egyes részterületeket szabályoztak, így 1991-ben a szakszervezeti vagyonnal kapcsolatban hoztak törvényt, míg 1996-ban a sportingatlanok tulajdoni helyzetét szabályozták, végül 1997-ben a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanokról (beleértve a szakszervezetieket is) hoztak törvényt. Ez utóbbit – mivel az átfogó rendezésről végül is nem sikerült megállapodni – önálló képviselői indítványként nyújtották be és fogadta el a T. Ház.
Ez utóbbi törvény – megszületésének körülményeiből is adódóan – számos problémát indukált.
Rendezési kísérlet
Mindenekelőtt elég cifra helyzetet teremtett, hogy a szabályozás rendkívüli módon irodacentrikus. Az érintett szervezetek, alapítványok ugyanis csak az elhelyezésükhöz szükséges iroda tulajdonjogára voltak jogosultak, de a működéshez szükséges egyéb helyiségekhez – pl. konferenciaterem, tanterem, kiállítóhelyiség stb. – nem.
Felemás helyzet alakult ki a szakszervezeti és az egyéb társadalmi szervezetek ingatlanait illetően is. A törvény, az abbéli igyekezet következtében, hogy orvosolja a szakszervezeti ingatlanokkal kapcsolatos, 1990-re visszanyúló sérelmeket, pontatlanul fogalmazott, s így a szakszervezetek a többi társadalmi szervezetnél kedvezőbb feltételek mellett kaphatták tulajdonukba az átadott ingatlanokat, és kimaradt a másokra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom is.
Gondot okoz az is, hogy azoknak az ingatlanoknak az esetében, melyeket közművelődési intézmények használnak, de jogilag szakszervezet volt a kezelőjük, a törvény eredeti céljával ellentétben az ingatlant közvetlenül nem használó szakszervezet kaphatná meg a tulajdonjogot. Ezzel természetesen a törvény eredeti célja sérülne.
Több olyan eset is előfordul, amikor az jelenti a problémát, hogy elválik a volt kezelő és az ingatlant közvetlenül használó szervezet személye. Ez jellemzően akkor következik be, amikor a valódi használók helyett felügyeleti szerveik, illetve a társadalmi szervezetek országos központjai kapták meg a kezelői jogot. Utóbbiak tehát azért nem kaphatják meg a tulajdonjogot, mert nem használják az ingatlant, előbbiek pedig azért, mert a kezelői jog nem az övék.
A jelzett anomáliák megoldását lenne hivatott szolgálni az a törvényjavaslat, melyet a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. számú törvény módosítására dolgoztak ki.
Új javaslatok
A törvény előkészítői szerint a javaslat célja, hogy a társadalmi szervezetek részére a szabályozás egyenlő feltételeket biztosítson, továbbá hogy e szervezetek tulajdonszerzési igénye kiterjedhessen a működési célú ingatlanokra is, valamint hogy az oktatási, kulturális és szociális célúak mellett a tudományos, egészségügyi és ifjúsági társadalmi szervezetek is tulajdonba kaphassák az általuk használt és működésükhöz szükséges ingatlanokat. Célként jelölték meg azt is, hogy ne az ingyenes használati joggal rendelkező szervezet, hanem az ingatlan jelenlegi funkcióját hosszú távon biztosítani kívánó üzemeltető kapjon tulajdonjogot, valamint hogy a továbbiakban a tulajdonszerzés lehetősége terjedjen ki a működési célú ingatlanokra, és ezzel élhessenek az új" társadalmi szervezetek, valamint alapítványok is.
Amennyiben a jelenlegi használó a továbbiakban tulajdonba kapja majd az ingatlant, melyért a '97-es törvény életbelépése óta bérleti díjat volt kénytelen a Kincstári Vagyonkezelőnek fizetni, az azóta fizetett bérleti díjat visszakapja.
E törvénymódosítási tervezetet két ülésén is tárgyalta az Országos Munkaügyi Tanács. A kiemelt érdeklődés nem csodálható a szociális partnerek részéről, hiszen – ha más-más szempontból is, de – mindkét oldal közvetlenül érintett.
A munkaadói oldal alapvetően üdvözölte a módosítási javaslatot, úgy ítélte meg, a kormány végre rádöbbent, hogy a '90-es és '97-es törvények okozta sérelmeket orvosolni kell, s a tervezettel megszüntetik az eredeti törvény önellentmondásait.
Mindkét oldal kifogásolta, hogy továbbra sem törekszik a javaslat a tulajdon végleges rendezésére, csupán az indokolt mértékű" tulajdonba adást preferálja, ennek definíciója azonban meglehetősen bizonytalan. A tervezet szerint ugyanis a jogosultnak vagy üzemeltetőnek akkor szükséges az ingatlan, ha folyamatosan ténylegesen, közvetlenül és indokolt mértékben tevékenysége gyakorlásához használja". Az indokolt mértéket pedig úgy definiálja, hogy a bérbeadással, vagy más módon egy éven túl, folyamatosan és az ingatlan 50 százalékát meghaladó mértékben hasznosított, illetőleg használaton kívül álló ingatlan nem vehető figyelembe". Azt azonban nem tisztázza a tervezet, hogy az inkriminált egy év a teljes időszakban (tehát 1990 és 1999 között) számít-e, vagy csak a hatálybalépéstől visszafelé számítva.
Aggályos lehet az is, hogy a működési célnak megfelelő ingatlanhasználat meghatározása a használó szervezet alapszabályában vagy alapító okiratában meghatározott célhoz kötődik, de ez esetben sem tisztázott, hogy az alapszabály vagy alapító okirat mikor keletkezhetett.
Mindemellett a munkaadói oldal a változásokat szükségesnek és jó irányúnak minősítette.
Elutasított visszarendezés
Korántsem mondható el ugyanez a munkavállalói oldal álláspontjáról, ami a módosítási javaslatok ismeretében nem is csodálható.
A szakszervezetek számára az 1997-ben alkotott törvény meglehetősen kedvező változásokat jelentett. A pontatlan megfogalmazások, a többi társadalmi szervezetnél kedvezőbb feltételrendszer miatt a szakszervezetek megkaphatták tulajdonba a működési célú ingatlanokat is, továbbá nem vonatkozott rájuk az elidegenítési és terhelési tilalom sem. Ilyen feltételek mellett 24 ingatlan került a szakszervezetek tulajdonába. Teljességgel érthető tehát, hogy a munkavállalói szervezetek nem szívesen adják fel e privilegizált helyzetet. Ugyanakkor a szakszervezetek nem szándékozták megakadályozni, hogy a többi társadalmi szervezet számára hátrányos szabályok megváltozzanak. Ennek érdekében azt javasolták, hogy két törvény szülessen: egy a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonokról szóló törvény módosításaként általában, s egy új törvény a szakszervezeti vagyonról, s a szakszervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetéről. Ez utóbbinak tervezetét a munkavállalói oldal az OMT elé terjesztette. E tervezet tartalmazza azokat a pontokat, melyek a kormányzat által előkészített módosításban nem szerepelnek, s hiányuk a szakszervezetek számára meglehetős hátrányokat jelent. Így például a munkavállalók képviselői által készített előterjesztés szerint ha az ingatlan kezelői joga, vagy azt megelőzően tulajdonjoga ellenértékét a szakszervezet saját anyagi eszközeiből (vétel, csere, építés stb. útján, központi vagy helyi költségvetési támogatás nélkül) szerezte, azt részére ... korlátozó feltételek nélkül tulajdonba kell adni." A tervezet arról is rendelkezni szándékozik, hogy ha valamilyen ok miatt nem kaphatja tulajdonába a használó, akkor az ingatlanon végzett értéknövelő beruházások ellenértékét meg kell téríteni.
Megszűnő közös tulajdon
A kormányzati oldal azonban megmaradt eredeti elképzelései mellett. Vélhetően azok a gazdasági hatások, melyeket a törvénymódosítás életbelépésétől remélnek, valóban be is következnek. Nevezetesen, hogy az ingatlanok tulajdonosi helyzete rendezésével, a társadalmi szervezetek tulajdonszerzésével a központi költségvetés kiadási terhei csökkennek. Kevesebb lesz a vitás helyzet is, mivel a működési célú ingatlanok tulajdonba adása esetén nem jön létre közös tulajdon az állam és a társadalmi szervezetek között.
V. J.
