×

Csökkenő munkanélküliség

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 21. számában (1999. szeptember 15.)

 

Az Országos Munkaügyi és Módszertani Központ havi összesítése szerint a munkanélküliségi ráta csökkenő trendje folytatódott augusztusban is, bár ez lassúbb, mint az év első felében.

 

A regisztrált munkanélküliek száma határozottan csökkent augusztusban, azaz a nem pályakezdők kikerülése, illetve munkába állása volt a fő ok. A pályakezdő fiatalok beáramlása a regisztráltak táborába ugyanakkor tovább folytatódott. A júliusi számokkal összehasonlítva a munkanélküliek számának 3,8 ezer fős csökkenése kedvezőnek mondható. A regisztrált munkanélküliekkel számolt munkanélküliségi ráta augusztusban 9,4 százalékra csökkent a júliusi 9,5-ről, az egy évvel korábbi értékhez képest ez még 0,4 százalékkal rosszabb. A régiók adatait összehasonlítva az látható, hogy csak a közép-magyarországi, valamint a nyugat-dunántúli régióban javult a helyzet az egy évvel ezelőttihez képest, sőt a területi különbségek tovább erősödtek.

A regisztrációból ki- és az oda belépők között a pályakezdő fiataloknak tulajdonítható a legnagyobb mozgás: júliusban 18,1 ezren kerültek a nyilvántartottak közé, augusztusban 12 ezer volt a belépők száma. A kilépők miatt azonban az előző hónapban a létszámváltozás mindössze 766 fős növekedést mutatott. Augusztus végén öszszesen 35,8 ezer pályakezdő fiatal volt regisztrált munkanélküli, ami a teljes állomány 9 százaléka, egy évvel korábban arányuk 9,6 százalékos volt.

A munkaügyi központokhoz a munkáltatók 33,3 ezer betölthető állást jelentettek be, ami 10 ezerrel kevesebb, mint júliusban volt. Az OMMK egy másik felmérésének összesítéséből kiderült, hogy az elhelyezkedési esélyeket nagyban javítja az aktív munkaerő-piaci programokon való részvétel.

F. É.
A REGISZTRÁLT MUNKANÉLKÜLIEK FŐBB ADATAI
Megnevezés 1998. 1999. Változás
augusztus augusztus értékben %-ban
Regisztrált munkanélküli 401 922 396 841 –5 081 –1,3
Munkanélküliségi ráta (%) 9,0 9,4 +0,4
Pályakezdő 38 392 35 789 –2 603 –6,8
25 éves és fiatalabb 90 991 88 474 –2 517 –2,7
Férfi 212 632 206 756 –5 876 –2,8
189 290 190 085 +795 +0,4
Fizikai foglalkozású 322 835 318 365 –4 470 –1,4
Szellemi foglalkozású 79 087 78 476 –611 –0,8
Szakképzetlen 191 597 188 615 –2 982 –1,6
Diplomás 12 509 13 213 +704 +5,6
Nyilvántartásba belépő 49 688 54 509 +4 821 +9,7
Első alkalommal belépő 15 124 14 735 –389 –2,6
Jöv.pótló támogatásban részesül 172 539 153 910 –18 629 –10,8
Jöv.pótló támogatását szünetelteti 113 898 128 958 +15 060 +13,2
Tartósan regisztrált* 118 868 96 895 –21 973 –18,5
Tartósan munkanélküliek aránya (%) 29,6 24,4 –5,2
Átlagos regisztrációs idő (nap) 311 278 –33 –10,6
* Egy éve vagy annál régebben megszakítás nélkül minden hónapban szerepelt a regisztrált munkanélküliek állományában.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9668 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9668 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5741 olvasói kérdésre 5741 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9668 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9668 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5741 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5741 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 290-ik lapszám, amely az 5741-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem