Az ENSZ legnagyobb múltra visszatekintő szakosított szervezete az idén 80 éves Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO. E szervezet elsődleges funkciója a munka világának szabályozása, az emberhez méltó munka és munkahelyi viszonyok megteremtése.
Az ILO fő funkciója a munka világának szabályozása, az elmúlt években azonban mind több úgynevezett atipikus munkaviszony létesült, s most ezek szabályozása került előtérbe. Ilyen például a részmunkaidős foglalkoztatás, az otthon végzett munka, vagy a nem kellő előkészítettség okán egyelőre le nem zárt, úgynevezett szerződéses munka szabályozása.
A gyermekmunka ellen
A tavalyi és az idei év kiemelt vitatémája a gyermekmunka kérdésköre volt, amely a témában megkötött egyezmény és ajánlás címében már némi közös alapra utaló kompromiszszumként, a gyermekmunka legrosszabb formái elleni fellépés serkentését tűzi ki célul.
Az ILO egy-egy új egyezményt két egymást követő évben, két olvasatban fogad el, így a gyermekmunka témájában első vitája 1998-ban, az egyezmény szövegét véglegesítő ülésszaka 1999-ben volt. Az ILO álláspontjában a legfontosabb pontok a gyermekmunkával kapcsolatban még az egyezménytervezet első olvasatakor kialakultak, ezeket röviden a következőkben foglalhatjuk össze:
- A partnerek elfogadták, hogy egyidejűleg egyezmény és ajánlás is szülessen.
- Elfogadták, hogy nem bármiféle foglalkoztatást, hanem a gyermekmunka legrosszabb formáit tiltsák be.
- Elfogadták, hogy a tiltott körbe a gyermekek kényszersorozása is beletartozik. Különösképpen tiltottak lesznek a gyermekek testi és szellemi fejlődését gátló tevékenységek, például a gyerekek rabszolgasorban tartása vagy szexuális szolgáltatásokra való felhasználása.
- Elfogadták, hogy a tiltás e területen nem elegendő, megfelelő alternatívát kell kínálni gyermekeknek, munkaadónak, államnak egyaránt, és a gyermekmunkával kapcsolatos társadalmi beállítottságot kell megváltoztatni. Ezt a célt szolgálja az IPEC (International Programme on the Elimination of Child Labour – a gyermekmunka megszüntetésének nemzetközi programja) technikai kooperációs program.
Megállapították ugyanakkor, hogy a gyermekmunka kapcsán érdemi ellentétek és viták nem elsősorban munkaadók és munkavállalók között, hanem egyrészt civil szervezetek és kormányzatok, másrészt az iparilag fejlett országok, valamint a fejlődő országok kormányai között vannak.
Vitapontok
A munkaadói álláspont egyik alapvető eleme, legyen szó bármilyen tervezett norma bevezetéséről, hogy olyan megállapodást, egyezményt kell elfogadni, amely minél több kormányzat által ratifikálható és végrehajtható. A munkaadói oldal az 1999. nyári vita előtt megjelölte azokat a kérdéseket, amelyekről várhatóan kiélezett vita várható. Idesoroltuk:
- az életkort (a 18 éves határ több ország számára, így például az Egyesült Államok számára is elfogadhatatlannak tűnt, ott ugyanis például a katonai iskolák felvételi korhatára 17 év);
- az alapoktatáshoz való jog (amely sok ország számára csak jelentős külső források segítségével lenne érvényesíthető);
- az NGO-k (civil szervezetek) partnerré emelése. (Több kormány és jó néhány szakszervezet számára elfogadhatatlan az egyezmény szövegének azon része, amely a végrehajtást ellenőrző, az adott nemzeti jogrendben konzultációra felkérendő szervezetek közé az NGO-kat is beemeli.) Ez a kérdés a munkavállalói szervezetek egy részét azért aggasztotta, mert féltek, hogy őket országukban majd kihagyják az egyezmény felülvizsgálatából, amennyiben maguk nem foglalkoznak közvetlenül a gyermekmunkával.
A munkarend fogyatékosságai
Az 1999. nyári 87. ülésszak vitái során megállapíthattuk, hogy az ILO-nak nincs kidolgozott megoldási technikája hasonló bonyolult kérdésekre. A felkért munkabizottsági elnök és néha a munkabizottsági alelnökök sem mindig álltak a helyzet magaslatán. Valószínű, hogy az itt követett eljárási rendet nem pozitív példaként, hanem tanulságos akcióként fogják értékelni a későbbiekben, és megpróbálnak a hasonló esetekre az ILO alapelveinek jobban megfelelő vitarendet találni.
A problémák elsősorban nem a munkaadókat, hanem a kormányzatokat érintették. Így nem szerencsés az olyan vitavezetés, amelyben országok, országcsoportok nem egyenlő eséllyel fejthetik ki és védhetik meg álláspontjukat. Nem szerencsés némi erkölcsi nyomással ellenvitafórumot tartani NGO-k szervezésében, az előzetesen megállapított vitaidőponttal egy időben; nem szerencsés napközben átalakítani az ülésezési rendet, és többórás felesleges várakozásra kényszeríteni néhány száz delegátust. Végül aligha követendő, hogy a rossz szervezés miatt mértéktelenül elhúzódó viták késő estig a társadalmi kapcsolatok terhére is eltartsanak.
A tripartizmustól a szociális kontroll felé
Érdekes tendencia volt megfigyelhető az elmúlt években, és különösen az 1999-es 87. ülésszakon. Míg korábban a tripartit módon (munkaadók-munkavállalók-kormányzatok) felépülő ILO fő funkciója a munka világával kapcsolatos szabályozás volt, addig a most tárgyalt két fő kérdésben (gyermekmunka, szülő nők) a frontvonalak nem elsősorban a szociális partnerek között, hanem szimbolikusan fogalmazva észak és dél kormányai között húzódtak. Így a viták java része is a kormányzati képviselők között zajlott le. Az ilyetén vita megfelelő lebonyolítási rendjét ma még keresi az ILO.
Feltűnő változás az is, hogy a korábbi tripartit fórum újabb szereplővel bővült, a 87. ülésszak vitáin markánsan vettek részt civil szervezetek (például a gyermekek jogaiért küzdő egyesületek, különböző emberjogi és gyermekjogi szervezetek stb.). Arra sincs még megfelelő mozgásforma az ILO-ban, hogyan építsék be ennek az új partnernek a részvételét. E tendencia megfigyelése ugyanakkor tapasztalatokkal szolgálhat a jelenleg újraformálódó magyar érdekegyeztetési rendszer számára is. Az említett gondok ellenére – munkaadói megítélés szerint – a konferencia második vitája a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról sikeres volt.
Nem képzelt problémáról van szó, erről tanúskodnak az ILO statisztikái, amelyek szerint minimum 250 millió 5-14 év közötti gyermek dolgozik. Körülbelül 50 százalékuk, mintegy 120 millió gyermek teljes munkaidőben, míg másik fele e sokaságnak kombinálja a tanulást és a munkát. Sok esetben e gyermekek 70 százaléka egészségre káros munkakörben dolgozik.
A magyar munkaadói álláspont fenntartás nélkül megegyezhet a Nemzetközi Munkaadói Szövetségben kialakított, fent vázolt állásponttal. Nem ellentétes értékeinkkel és érdekeinkkel a gyermekmunka legrosszabb formáiról meghozott 1999-es egyezmény mielőbbi ratifikálása.
Magyar részvétel, hazai tanulságok
Az ILO éves közgyűlésein az utóbbi 8 év magyar részvétele kétségtelenül fejlődést mutatott, nem túlzás úgy fogalmazni: a magyar munkaadók megtanulták (és természetesen a munkavállalók is), hogyan működik az ILO. Egyre ritkább, hogy valaki kizárólag protokolláris célból jelenik meg a konferencián, és mind gyakrabban próbálnak a magyar delegátusok és szakértők érdemileg is részt venni a munkában.
Újabb érdemi, minőségi ugrás várható attól, hogy létrejött a Nemzeti ILO Tanács. Mostantól szervezeti kerete is lesz annak, hogy a nyári ülésszakra készülő delegátusok már hónapokkal előbb részt vegyenek egy-egy téma előkészítésében, a magyar álláspont – esetenként valamelyik oldal álláspontjának – kialakításában, és ezzel a munícióval vegyenek részt a genfi munkában. Célszerű lenne, ha egy-egy szakértő témája vitájában kezdettől a végéig részt vehetne, tehát a szakértők közgyűlési tartózkodásának időtartama a vita időtartamához alkalmazkodna, és nem tördelnék, miként ez az idén is történt, olyan rövid időegységekre a kiutazó delegátusok jelenlétét, hogy egy-egy személy vagy a vita elején, vagy a vita végén nem tud részt venni a munkában.
Ugyancsak az ILO Tanács segíthet majd abban, hogy feloldjuk az ellentmondást: a közgyűlési munka szempontjából a szakértői részvétel a fontos, míg a kapcsolatok építését a szervezetek vezetői láthatják el hatékonyan. (A vezetők ugyanakkor ritkán vállalnak huzamos kinntartózkodást, folyamatos részvételt a napi aprómunkában.)
A Nemzeti ILO Tanácsban való együttműködés még egy mozzanata igen fontos, túl az eddig leírtakon. Gondoskodnia kell arról, hogy az elfogadott egyezmények ne maradjanak holt betűk, hanem valóban a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ez a Nemzeti ILO Tanács egyik legfontosabb hivatása általánosságban, és a szociális kérdésekért is felelősséget érző munkaadói szervezetek küldetése különösen.
Dr. Szirmai Pétertárselnök, VOSZ
