Bár közvetlen hasznot egyik cég sem remél egy-egy nemzetközi kiállításon való részvételtől, a jelenlét – ma már ezt sokan tudják – rendkívül fontos, hiszen ilyen módon lehet a korábbi partnerekkel elmélyíteni a kapcsolatokat, új partnerekre szert tenni, egy-egy új terméket bemutatni.
A külföldi vásárokon, kiállításokon való megjelenést a cégek jelentős része nem vagy csak nehezen tudja finanszírozni, így érthető, hogy igen népszerűek a támogatott rendezvények. Támogatást a vállalkozások sikeres pályázatra a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITD Hungary) közvetítésével a gazdaságfejlesztési célelőirányzatból kaphatnak.
Besorolás
Az ITD Hungary négy csoportba sorolja a rendezvényeket. Így vannak az I. és a II. kategóriájú kiállítások, a saját szervezésű kiállítások, valamint az úgynevezett termékprogramok. A külföldi kiállítások besorolását a kamarákkal, szakmai szervezetekkel, külképviseletekkel, illetve az illetékes tárcákkal közösen végzik. Ennek eredményeképpen az I. kategóriába tartoznak a legfontosabb kiállítások, ahol fontos a közös nemzeti megjelenés. Ezekben az esetekben a külgazdasági stratégia az irányadó, ennek szellemében hozzák meg a döntést. Az I. kategóriában a szervezési munkát megpályáztatják, s általában a ma működő 14 kiállításszervező cég közül választanak. Ôk kapják meg a támogatásra szánt összeget. Ezekben az esetekben a részt vevő cégek a helydíj száz százalékát, a többi költség ötven százalékát, míg a kísérőrendezvényeken való részvétel költségeinek teljes összegét kapják meg. A pénz tényleges felhasználását az ITD Hungary úgy garantálja, hogy a támogatást utólag, számla ellenében fizeti ki.
Tavaly e kategóriában 27 nemzetközi kiállításra 602 magyar cég utazott ki, amelyek összesen 278,7 millió forint támogatást kaptak a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzatból. Idén a kínálatból 18 került az I. kategóriába, s összesen 222 millió forint áll rendelkezésre e célra, amit koncentráltan kívánnak felhasználni. A szakkiállítások támogatása került előtérbe.
A II. kategóriás rendezvények esetében szintén alapvetően meghatározó a külgazdasági stratégia, ám ezeknél nem elsődleges szempont az egységes nemzeti megjelenés. Ebben az esetben közvetlenül az ITD Hungarynál kell pályázni, és gyakorlatilag minden olyan cég kaphat támogatást, amelyik Magyarországon van bejegyezve és magyar árut vagy szolgáltatást kínál, valamint nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás alatt.
A GM által támogatott II. kategóriás kiállítások, 1999. II. félév | |
---|---|
Brasso Expo (általános) | augusztus 26-29. |
Losonc Region Kontrakt (együttműködési kiállítás) | szeptember |
Isztambul ENERGETITECH | szeptember |
Dornbirn Őszi Vásár (általános) | szeptember 4-12. |
Thessaloniki Nemzetközi Vásár (általános) | szeptember 4-13. |
Köln SPOGA-GAFA (sportszer, kerti bútor) | szeptember 5-7. |
Moszkva HIMIJA (vegyipar) | szeptember 6-10. |
Trier MOSELLAND (általános) | szeptember 25.-október 3. |
Milánó SMAU (informatika) | szeptember 30.-október 4. |
Moszkva Agroprodmas (mezőgazdasági, élelm. gép) | október 4-8. |
Belgrád Divat Vásár | október 5-8. |
Pozsony Slovmedica | okóber 5-8. |
Maribor, GOST TUR (vendéglátás, turisztika) | október 5-9. |
Gdyna Innovation '99 (találmányi) | október 6-8. |
Beirut Medicare (gyógyászat) | október 14-17. |
Varsó Polmedica, Pollabor | október 20-22. |
Nürnberg IENA '99 (találmányi) | október 27-31. |
Nürnberg Consumenta | október 30.-nov. 7. |
Brüsszel EUREKA '99 (találmányi) | november 4-11. |
Párizs BATIMAT (építőipar) | november 8-13. |
Birmingham AUTOTECH | november 9-11. |
Kolozsvár PRIPACK (csomagolóipar) | november 9-12. |
Jönköping ELMIA (beszállítói) | november 9-12. |
Moszkva MEBEL (bútoripar) | november 16-20. |
Moszkva UPAKOVKA (csomagolóipar) | december |
Graz Ajándék és Kézműipari Vásár | december 4-1. |
Kicsiknek és közepeseknek
A II. kategóriájú kiállításoknál a vállalkozásoknak a kiállítás helydíját térítik meg, igaz, csak számla ellenében és utólag. Bár első ránézésre úgy tűnhet, rengeteg cég pályázik e támogatásra, ez mégsem így van – állítja az ITD illetékese, Fürst Anna. E listára ugyanis tavaly 91 kiállítás került fel, és ebből csupán 43-ra érkezett összesen 161 pályázat. Így 1998-ban összesen 84,8 millió forintot osztottak ki, ami azt jelenti, hogy egy-egy cég átlagosan 527 ezer forintot kapott. Igaz, ez jelentősen szóródott, hiszen 26 ezer forint körül volt a legalacsonyabb összegű támogatás, míg több millió forintra rúgott a legmagasabb összeg. Idén némi technikai változásról döntöttek az ITD Hungarynál, hiszen a maximális támogatási összeget egymillió forintban húzták meg. Ennek oka az, hogy szeretnék a kis- és közepes vállalkozások részvételét jobban elősegíteni, s némi akadályt állítani a nagy cégek térhódításának. Az idei kínálatban 53 kiállítás szerepel, amire összesen 78,3 millió forint áll rendelkezésre. A szakemberek úgy számolnak, hogy az 53-ból 35-40-re lesz jelentkező.
Az ITD Hungary szervezi az úgynevezett információs standokat, ahol nem elsődleges a megjelenés, ám presztízsokokból, a kapcsolattartás miatt erre mégis szükség van. Ezekben az esetekben cégek ritkán utaznak ki a kiállításra. Annál fontosabbak viszont a vállalkozások számára az úgynevezett termékprogramok, amikor egy-egy új termék megalkotásától a külföldi piacra jutásig végigkísérik a folyamatot, és az utolsó fázishoz, a piacra jutáshoz támogatást is adnak. Egy-egy új magyar termék külföldi bemutatására e program keretében tavaly 8 alkalommal került sor, amikor összesen 65 cég jelent meg, amelyek a GFC-ből 17,5 millió forintot kaptak, míg a PHARE 39 millióval segítette e megjelenést. Idén 27 millió forint áll rendelkezésre e célra a GFC-ből, míg 63 millió forint PHARE-támogatásra lehet számítani.
Rendezvénymustra
Az ITD Hungarynál úgy látják, kiállításaik igen népszerűek a vállalkozások körében, hiszen e nélkül a cégek jelentős részének nehézséget okozna a külföldi megjelenés, termékeik bemutatása. Igaz, nem lehet pontosan meghatározni, számszerűsíteni, hogy egy-egy részvétel mekkora hasznot hozott a társaságnak.
Ausztriában például nehéz dolguk van a magyar cégeknek, hiszen nincs I. kategóriába sorolt vásáruk, II. kategóriába is csak keveset soroltak be. A szomszédoknál inkább az úgynevezett célzott rendezvényeken vesznek részt a magyar vállalkozások – közölte Bedő Károly, az ITDH bécsi kirendeltségének vezetője. Az osztrák piacon nagyon nehéz a dolguk a magyar cégeknek, hiszen ez egy nagyon igényes piac, s már-már telítődött. Ez azt jelenti, hogy késztermékkel gyakorlatilag lehetetlen bejutni, így az ipari cégeknek nem érdemes ott megjelenni. Több az esélye viszont például a kézműveseknek, kisiparosoknak. Éppen e nehézségek miatt az osztrák vásárokon általában a kamarák jelennek meg azért, hogy tartsák a kapcsolatot külföldi partnereikkel. A tapasztalatok szerint egyébként a kiállítások a támogatás nélkül igen drágák, hiszen sok esetben még a szállásköltséget sem lehet kitermelni.
Kedvezőbb a helyzet a magyar kiállítók számára Németország kiállításain – vélekedik Gombai Nagy Károly, az ITDH berlini irodájának vezetője. Az utóbbi években a magyar cégek sokat fejlődtek a megjelenés szempontjából, hiszen ma már a szakmai és a nyelvismeret magas szintű, de az esetek többségében a kiadványokkal, termékismertetőkkel sincs semmiféle probléma. A pozitívumok közé kell sorolni azt is – ami az EU-országokban nagyon fontos –, hogy a társaságok ma már megfelelő minőségi tanúsítványokkal is rendelkeznek.
Az orvosi fémbútorokat gyártó Sanat Möbel Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kisebb cégeknek csak a mai kondíciókkal éri meg a részvétel a külföldi vásárokon, azaz ha kapnak hozzá anyagi támogatást. A kft. – amely már négy éve vesz részt rendszeresen kiállításokon a német nyelvterületen – termékeinek felét exportálja elsősorban Németországba, de vevőre találnak Svájcban és Ausztriában is. Tavaly például 5 millió forintot fordítottak saját erőből e célra, s így négy vásáron tudtak megjelenni. Idén ez a keret valamivel kevesebb, ám ebből két jelentős rendezvényen vesznek részt. Mohácsi Lajos ügyvezető igazgató szerint pénzben nem lehet kifejezni a jelenlét hasznát, ami a hosszú távú piacon maradáshoz, a piacépítéshez elengedhetetlen.
Kamarai támogatások
Bár a megyei kamaráknak elvileg van lehetőségük anyagilag támogatni a vállalkozások részvételét kiállításokon, erre gyakorta nem jut elegendő pénz. A közigazgatási feladatok ellátása mellett ugyanis már csekély forrás marad az egyéb célokra. Így inkább a kutatás-fejlesztésre és az innovációra adnak támogatást. Ez áll a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarára (BKIK) is, ahol azonban egyéb okok is szerepet játszottak abban, hogy a kiállításokon való részvételre nem adnak támogatást. Bár gazdaságfejlesztési alapot képeznek a kamaránál, ennek nem célja az ilyenfajta támogatás. Ennek legfőbb oka, hogy nem szeretnének kétszeresen is támogatást adni a vállalkozásoknak. Azt ugyanis nem tudják ellenőrizni, hogy melyik cég kapott például az ITD Hungarytól támogatást. Így inkább a támogatás közvetett módját választották, aminek jelenleg három formája van.
Egyrészt – mivel a BKIK standdal vesz részt gyakorlatilag minden jelentős nemzetközi vásáron – ingyenesen helyet adnak a cégek kiadványainak, prospektusainak a standon, másrészt a kamara úgynevezett tablóján helyet kapnak az ezt igénylő vállalkozások. Ez bemutatkozási lehetőség, ahol az adott cég közreadhatja magáról a legfontosabb tudnivalókat. Gyakorta még arra is van mód, hogy egy-egy jellemző terméket elhelyezzenek. Ez a megjelenési forma – a stand szűkössége miatt – egy-egy kiállításon 10 cég számára adott, s ennek költsége maximum 10 ezer forint. Lehetőség van arra is, elsősorban a turisztikai vásárokon, hogy a BKIK standján egy-egy napra helyet kapjanak a vállalkozások képviselői. Itt lefolytathatók üzleti tárgyalások. Abban az esetben, ha csak egy képviselő veszi igénybe a standot, akkor ezért nem kell fizetni.
Tavaly a BKIK 19 külföldi vásáron vett részt, amelyek elsősorban műszaki beszállítói vásárok voltak. Idén az I. félévben is és a II. félévben is 9-9 vásári részvétel szerepelt, illetve szerepel a tervek között.
Baranya megye is azok közé sorolható, ahol e célra nem jut már pénz. Mint Sikfői Tamás, a Pécs-Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára elmondta, költségvetésük jelentős részét a közigazgatási feladatok finanszírozása viszi el, így kevés marad más célok anyagi támogatására. Az idén kereskedelemfejlesztési alapjukból tízmillió forintot tudnak fordítani helyi kiállításokon való részvétel támogatására. A kamara közgyűlésének döntése alapján szorult idén háttérbe ez a terület – mondta Sikfői Tamás.
Kedvezőbb a helyzet Csongrád megyében, ahol tavaly a kereskedelemfejlesztési alapból 11 millió forint állt rendelkezésre – a prospektusk, kiadványok, termékismertők, tanulmányok készítésének támogatása mellett – erre a célra is. Ebből az év végéig 6,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda. A vállalkozások többnyire a maximált 200 ezer forintot kapták meg. Idén a tavalyinál többet, 25 millió forintot tudtak e feladatokra elkülöníteni. Az idei első pályázati kiírás már megjelent, amelyből eddig 11 cég igényelt több mint 3 millió forintot. A pályázati felhívásban prioritásként szerepelt a közeli országokban, például Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Szlovéniában való megjelenés, valamint a belföldi kiállítási részvétel.
Az 1999. évi I. kategóriás kiállítások és szervezőik | ||
---|---|---|
Lipcse Automobil | április 10-18. | Interpress Kft. |
Hannover Ipari Vásár | április 19-24. | Hungexpo Rt. |
Kolozsvár Közép-kelet-európai Vásár | május 7-11. | Körös Trade Kft. |
Pozna´n Motoryzacja | máj. 27.-jún 1. | Promo Kft. |
Pozsony Incheba | június 1-4. | Hungexpo Rt. |
Kijevi Önálló Árubemutató | június 22-25. | Mahír Kft. |
Moszkva Autószalon | augusztus 23-29. | Promo Kft. |
Basel INELTEC | aug. 31.-szept. 3. | Mahír Kft. |
Gent Nemzetközi Vásár | szeptember 4-19. | Promo Kft. |
Brno Gépipari Vásár | szeptember 13-17. | Interpress Kft. |
Zágráb Őszi Vásár | szeptember 13-19. | Pécsi Ipari Vásár Kft. |
Moszkva Moda Ősz | szeptember 21-24. | Pécsi Ipari Vásár Kft. |
Rosztov Önálló Árubemutató | szeptember 24-27. | Mahír Kft. |
Plovdív Őszi Vásár | szept. 27.-okt. 2. | Hungexpo Rt. |
Bukarest TIB | október 12-17. | Mac Line Kft. |
Frankfurt Könyvvásár | október 13-18. | később várható döntés |
Párizs MIDEST | november 22-26. | Mahír Kft. |
Moszkva Zdravoohranyenyije | nov. 30.-dec. 4. | Promo Kft. |