Áprilisi számunkban már beszámoltunk arról, hogy megváltoztak a magánnyugdíjpénztáraknak küldendő tagdíjbevallási és önellenőrzési nyomtatványok. Mivel a kitöltés többeknek nehézséget okoz, ehhez próbál szerzőnk némi fogódzót nyújtani.
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 51. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztatóknak havonta, minden hónap 12-éig bevallást kell készíteniük a magánnyugdíjpénztáraknak az általuk foglalkoztatottak nyugdíjjárulék-alapját képező összes jövedelméről, magán-nyugdíjpénztári tagdíjáról és a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott ezzel kapcsolatos adatokról.
Tagadhatatlan, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszerben 1998. január 1-jétől bevezetett tagdíjbevallási és -befizetési kötelezettség teljesítésének már vannak gyakorlati tapasztalatai, de az időközben bekövetkezett jogszabályváltozások szükségessé teszik az ismeretek felfrissítését, illetve bővítését, mivel az adatszolgáltatásban használt nyomtatványok adattartalmát, szerkezetét időközben már módosították.
A bevallási kötelezettség teljesítésének módját alapvetően az 1998. évi LXVII. törvénnyel módosított 1997. évi LXXX. törvény 50-51. §-aiban foglalt rendelkezések, valamint a végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 17. §-ában, továbbá a pénztárak központi nyilvántartásával összefüggő egyes feladatokról, a pénztáraknak, valamint a foglalkoztatóknak a pénztártagokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 172/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezések határozzák meg.
Foglalkoztatók bevallása
A "Magánnyugdíjpénztári tagdíjbevallás foglalkoztatók és foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozók részére (összesítő adatlap és betétlap-garnitúra: 19990100 és 19990110 jelű)" elnevezésű formanyomtatvány a Tbj. 4. § (a) pontjaiban meghatározott foglalkoztatók tárgyhavi tagdíjbevallására szolgál, az általuk foglalkoztatott magánnyugdíjpénztár-tag biztosított személyek után.
Ezen a nyomtatványgarnitúrán tesz eleget tagdíjbevallási kötelezettségének a foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó is, az általa biztosítási jogviszonyban foglalkoztatott és egyben magánnyugdíjpénztár-tag alkalmazottai után. Amennyiben az egyéni vállalkozó foglalkoztatónak minősül és egyben magánnyugdíjpénztár tagja is, a nyomtatvány – az alkalmazotti tagdíj mellett – saját tagdíjának bevallására is lehetőséget ad.
Amennyiben az egyéni vállalkozó és alkalmazottja(i) ugyanannak a magánnyugdíjpénztárnak a tagjai, ugyanabban a bevallásban közli (közölheti) saját és alkalmazottai tagdíjadatait. Ha pedig a foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó negyedévente kötelezett tagdíjbevallásra és -befizetésre, alkalmazottai után ezen a nyomtatványon, saját tagdíjbevallását pedig a 19990300-19990310 jelű nyomtatványon teljesíti.
A tavaly használatos bevallási nyomtatványhoz képest változást jelent, hogy a garnitúra két részből, az összesítő adatlapból és a betétlapból áll, s ezek csak együtt fogadhatók el bevallásként!
Amennyiben a foglalkoztató pótbevallást teljesít, azt megteheti ezen a nyomtatványon, de ennek tényét a bevallás típusánál jelölnie kell. A bevallás típusa az összesítő adatlapon és a betétlapon csak azonos értéket vehet fel.
Az összesítő adatlap – a foglalkoztató és a pénztár azonosítóadatai mellett – a bevallás betétlapjainak összesített adatait tartalmazza, amelyen jelölni kell a csatolt betétlapok számát. Az összesítő adatlapon kell jelölni a havi tagdíjbevallásra kötelezett egyéni vállalkozó által a tárgyévben ténylegesen elszámolt vállalkozói kivét összegét és az átalányadó alapját.
A betétlap a tárgyhavi tagdíjadatok pénztártagonkénti jelentésére szolgál. Ezen kell jelenteni a tag tárgyhavi – tagdíjjal nem fedezett – kieső idejét is. Megszűnt tehát a kieső idők külön nyomtatványon történő jelentése.
Lényeges, hogy a Tbj. 24. § (5) bekezdése szerinti, a magánnyugdíjpénztár és a Nyugdíjbiztosítási Alap közötti nyugdíjjárulék-tagdíj arányos elszámolásából eredő tagdíjról nem kell pótbevallást készíteni, azt a tárgyhavi tagdíjjal együtt (összesítetten) kell bevallani. Az elszámolásból eredő járulékalap és tagdíj összegeit hozzá kell adni a tárgyhavi jövedelem és tagdíj összegéhez.
Kitöltési útmutató
A bizonylat a tárgyhavi tagdíjak bevallására, illetőleg pótbevallás benyújtására szolgál, ugyanis ha a foglalkoztató, egyéni vállalkozó bármely pénztártag bevallásának késve vagy utólag tesz eleget, ezt szintén az 19990100, 19990110 jelű adatlapokon, pótbevallásként teheti meg, amit a bevallás típusánál jelölni kell (Pótbevallás "P"). Az összesítő adatlap és a tagi betétlapok típusa kizárólag azonos lehet. A benyújtott bevallás végrehajtható okiratnak minősül.
A dátum jellegű mezőket év/ hónap/nap sorrendben kell kitölteni. Az üresen hagyott mezőket vízszintes vonallal át kell húzni.
Az alaki hibával kitöltött bizonylatot a magánnyugdíjpénztár nem veszi át, illetőleg ha postán érkezett, a postabontó visszaküldi. Alaki hibának minősül, ha a bevallás feldolgozásra alkalmatlan, például ha nincs aláírással hitelesítve, illetve nincsenek feltüntetve az azonosítók, mint például folyószámlaszám, TAJ-szám vagy a területileg illetékes járulékigazgatóság ügyviteli kódja. Az el nem fogadott bevallások miatti mulasztásért mulasztási bírság róható ki.
A kitöltési útmutatóban számokkal jelzett előírások a nyomtatvány megfelelő, azonos számokkal ellátott mezőinek kitöltésére vonatkoznak.
I. Összesítő adatlap (19990100)
Ez a bizonylat az esedékes tárgyhavi tagdíjbevallás (pótbevallás) 19990110 jelű betétlapokon feltüntetett tagi adatok öszszesített adatainak, valamint egyéni vállalkozó pénztártagnál a ténylegesen elszámolt vállalkozói kivét és átalányadó alapjának jelentésére szolgál. A pótbevallás tényét jelölni kell.
- A bevallás vonatkozási időszaka: azt az évet és azt a tárgyhónapot jelenti, amelyre vonatkozóan az elszámolás történik.
- A bevallás típusának megnevezése: azt jelenti, hogy eredeti esedékességű tárgyhavi bevallásról, vagy valamelyik korábban elmulasztott, határidőre be nem nyújtott bevallás pótlásáról van szó.
Lehetséges értékei: | |
T | Tárgyhavi bevallás |
P | Pótbevallás |
- A csatolt betétlapok száma: az összesítő adatlaphoz csatolt, tagi adatokat tartalmazó betétlapok számát jelenti.
- Az átvétel dátuma: a pénztárban történő átvétel, vagy postai küldésnél a beérkezés dátuma.
- Átvevő aláírása, bélyegző: a pénztár átvételre feljogosított ügyintézőjének aláírása, ezt a rovatot mindig a pénztár tölti ki.
- Név: a foglalkoztató megnevezése, egyéni vállalkozónál családi és utónév.
- Cím: a foglalkoztató (egyéni vállalkozó) postai irányítószáma, székhely, település neve, utca, házszám.
- KSH-szám: a foglalkoztató (egyéni vállalkozó) 17 számjegyű statisztikai számjele. Egyéni vállalkozónak csak akkor kell kitöltenie, ha rendelkezik statisztikai számjellel.
- Folyószámlaszám – járulékigazgatóság kódja: kötelező kitölteni, feltüntetésére az első 10 négyzet szolgál. A folyószámlaszámot (járulékazonosítót) kötőjel nélkül kell a négyzetekbe írni. Amennyiben a folyószámlaszám kevesebb, mint 10 számjegyű, jobbra igazodóan kell a négyzetekbe beírni. A kötőjel utáni 2 négyzetbe a foglalkoztató székhelye szerinti járulékigazgatóság kódját kell beírni. A járulékigazgatóságok két számjegyű kódjai az Állami Pénztárfelügyelet Tájékoztatójának 3. számú mellékletében találhatók. Ha az adatszolgáltató társadalombiztosítási folyószámlaszáma 14 számjegyű, akkor 1999. január hónaptól kezdődően a 14 jegyű számsor 5-11. karakterein található 7 számjegyet kell folyószámlaszámként használni. Az üresen maradt négyzetekbe nem szabad nullát írni. A területileg illetékes megyei/fővárosi járulékigazgatóságok ügyviteli kódjait az Állami Pénztárfelügyelet Tájékoztatójának 3. számú mellékletében lehet megtalálni. A foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó esetében is az egyéni vállalkozóra vonatkozó ügyviteli kódot kell a bevallásban szerepeltetni.
- Pénzforgalmi jelzőszám: a foglalkoztató (egyéni vállalkozó) pénzforgalmi jelzőszáma. Azt a jelzőszámot kell feltüntetni, amelyről a tagdíjat átutalják.
- Kapcsolattartó telefonszáma: a foglalkoztató azon ügyintézőjének a telefonszáma, akivel a pénztár kapcsolatot tud tartani. A telefonszámot a határolójelek – kötőjel, perjel stb. – nélkül, a körzetszámmal együtt kell feltüntetni.
- Kapcsolattartó neve: a foglalkoztató azon ügyintézőjének neve, akivel a pénztár kapcsolatot tud tartani.
- Bevallás teljesítésére engedélyezett határidő: akkor kell kitölteni, ha a foglalkoztatónak a székhelye szerint illetékes megyei/fővárosi járulékigazgatóság a jogszabálytól eltérő bevallási határidőt engedélyezett [Art. 96/B § (14) bek.].
- Adatszolgáltató neve: akkor kell kitölteni, ha a foglalkoztató (adatszolgáltatásra kötelezett) és az adatszolgáltatást ténylegesen végrehajtó személy vagy szervezet eltér. Itt kell megnevezni azt a személyt (könyvelőt, ügyviteli cég ügyintézőjét stb.), aki a bevallást a foglalkoztató megbízása alapján ténylegesen elkészíti.
- Adatszolgáltató telefonszáma: az adatszolgáltató azon ügyintézőjének a telefonszáma, akivel a pénztár a kapcsolatot tartani tudja. A telefonszámot határolójelek – kötőjel, perjel stb. – nélkül, a körzetszámmal együtt kell feltüntetni.
- Pénztár neve: annak a magánnyugdíjpénztárnak a neve, amelynek – tagjai után – a tagdíjbevallást adják.
- Pénztárkód: a magánnyugdíjpénztárnak az Állami Pénztárfelügyelet által kiadott négy számjegyű azonosítója.
- Pénzforgalmi jelzőszám: a magánnyugdíjpénztár bankszámlaszáma, amelyre a pénztár a tagdíjjal kapcsolatos átutalásokat fogadja.
- Vállalkozói kivét: akkor kell kitölteni, ha az egyéni vállalkozó bevallás benyújtására kötelezett (a tárgyhavi vállalkozói kivét összege meghaladja a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér öszszegét). A mezőbe a tárgyhónap utolsó napjáig elszámolt, tényleges vállalkozói kivét összesített összegét kell beírni.
- Átalányadó alapja: akkor kell kitölteni, ha az egyéni vállalkozó bevallás benyújtására kötelezett (a tárgyhavi átalányadó alapját képező jövedelme meghaladja a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összegét). A mezőbe a tárgyhónap utolsó napjáig elszámolt átalányadó alapját képező jövedelem összesített összegét kell beírni.
- A bevallásban szereplő munkavállaló pénztártagok száma: az adott magánnyugdíjpénztár olyan tagjainak száma, akik után a foglalkoztató (egyéni vállalkozó) a tagdíjbevallást teljesíti.
- Járulékalap összesen: a bevallás 19990110 jelű betétlapjain szereplő pénztártagok járulékalapjai (10. sor) összesen.
- Tagdíj összesen: a bevallás 1999110 jelű betétlapjain szereplő pénztártagok kötelező tagdíjai (11. sor) összesen.
- Munkavállalói kiegészítés összesen: a bevallás 19990110 betétlapjain szereplő pénztártagok által vállalt tagdíj- kiegészítések (13. sor) összesen.
- Munkáltatói kiegészítés összesen: a bevallás 19990110 betétlapjain a pénztártagok részére a munkáltató által vállalt tagdíj-kiegészítések (12. sor) öszszesen.
- Munkáltatói kiegészítés mértéke: a munkáltató által a pénztártag munkavállalók tagdíjának kiegészítésére vállalt mérték (%). Ha nincs kiegészítés, akkor a mezőt át kell húzni. A tagdíj, valamint a munkavállalói és a munkáltatói kiegészítés együttes összege nem haladhatja meg a pénztártag tagdíjalapjául szolgáló jövedelmének 10% százalékát!
- Késedelmi pótlék: az Art. 67. §-a szerint késedelmes fizetéskor az esedékesség napjától késedelmi pótlékot kell fizetni, amelynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A mindenkori jegybanki alapkamat mértékét a Magyar Nemzeti Bank teszi közzé.
Az Art. 69. §-a szerint a késedelmi pótlékot az adóhatóság állapítja meg, azonban a foglalkoztató a késedelmi pótlékot saját számítása szerint, az értesítéstől függetlenül is megfizetheti. Abban az esetben, ha a foglalkoztatónak, egyéni vállalkozónak késedelmesen teljesített befizetéséből eredően késedelmi pótlékot kell fizetnie, és annak összegét – élve az Art. 69. §-ában adott lehetőséggel – saját maga megállapítja, a megállapított összeget itt kell jelölnie. (A számítást 3 tizedes jeggyel kell elvégezni.) - Befizetendő: a bevallott összes tagdíj, az összes munkavállalói kiegészítés, az összes munkáltatói kiegészítés és a késedelmi pótlék együttes összege.
- Visszaigényelt összeg: a tárgyhavi bevallást megelőzően és az előző bevallás teljesítését követően küldött önellenőrzés(ek)ben kimutatott visszatérítési igényből az az összeg, amelyet a foglalkoztató (egyéni vállalkozó) a tárgyhavi bevallás szerinti befizetési kötelezettségénél beszámítani már nem tudott. (Pl.: a március 12-én teljesített bevallás esetén a február 12. és március 12. között a pénztárhoz beérkezett önellenőrzésekben kimutatott teljes öszszegből a március 12-i befizetésnél érvényesíteni nem tudott öszszeg.) Amennyiben a foglalkoztatónak a pénztárnál vezetett nyilvántartásából (folyószámlájáról) megállapítható, hogy tagdíjhátraléka nincs, az itt kimutatott összeget a pénztár visszautalja.
- Teljes visszatérítési igény: a tárgyhavi bevallást megelőzően és az előző bevallás teljesítését követően küldött önellenőrzés(ek)ben kimutatott teljes visszatérítési igény [az 19990200 jelű nyomtatvány(ok) 29. számú sorában szereplő "Visszatérítési igény" összegével kell megegyeznie].
- Az adatszolgáltatás dátuma: az az időpont, amikor az adatszolgáltatásra kötelezett a bevallást elkészítette.
- Cégszerű aláírás, bélyegző: az adatszolgáltatásra kötelezett (foglalkoztató vagy foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó) cégszerű aláírása.
II. Betétlap (19990110)
Ez a bizonylat az esedékes tárgyhavi tagdíjbevallás pénztártagonkénti jelentésére szolgál. Amenynyiben a foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó havi tagdíjbevallásra kötelezett vagy azt vállalja, saját adatait is a betétlapon jelenti. Késedelmesen teljesített bevallásnál a bevallás típusánál ennek ténye jelölendő! Egy betétlapon három személy adatainak jelentésére van lehetőség.
- Vonatkozási időszak: azt az évet és hónapot jelenti, amelyre vonatkozóan az elszámolás történik.
- A bevallás típusának megnevezése: azt jelenti, hogy eredeti bevallásról, vagy valamelyik korábban elmulasztott bevallás pótlásáról van szó.
Lehetséges értékei: | |
T | Tárgyhavi bevallás |
P | Pótbevallás |
- Adatszolgáltatás dátuma, cégszerű aláírás: az az időpont, amikor az adatszolgáltatásra kötelezett a bevallást kitöltötte. A bevallást az arra szolgáló helyen az adatszolgáltatásra kötelezett szervezet (foglalkoztató, egyéni vállalkozó) cégszerű aláírásával kell ellátni!
- Lapszám: azt jelzi, hogy hányadik betétlapról van szó. Tíznél kisebb sorszám esetén előnullázva kell kitölteni (pl. 01 lap).
- Pénztárkód: a magánnyugdíjpénztárnak az Állami Pénztárfelügyelet által kiadott négy számjegyű azonosítója.
- Folyószámlaszám – járulékigazgatóság ügyviteli kódja: Kitöltéséhez lásd az 19990100 jelű nyomtatvány kitöltési útmutatójának 9. pontját!
- Név: a foglalkoztató megnevezése. Foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozó esetén családi és utónév.
- Pénztártag neve: a pénztártag munkavállaló családi és utóneve.
- TAJ-szám: a pénztártag társadalombiztosítási azonosító jele.
- Járulékalap összege: a pénztártag tárgyhavi nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme.
- Tagdíj összege: a pénztártag tagdíjának összege. Mértéke az 1997. évi LXXX. törvény 33. § (1) bekezdésében meghatározottak alapján számítandó.
- Munkáltatói kiegészítés összege: a tagdíjjal és a munkavállalói kiegészítéssel együtt nem haladhatja meg a tagdíjalap 10 százalékát [1997: LXXXII. tv. 26. § (5) bekezdés].
- Munkavállalói kiegészítés összege: a tagdíjjal és a munkáltatói hozzájárulással együtt nem haladhatja meg a tagdíjalap 10 százalékát [1997: LXXXII. tv. 26. § (5) bekezdés]. Az egyéni vállalkozónak itt kell feltüntetnie az önmaga által vállalt tagdíjkiegészítés összegét.
- Összes bevallás: a tagdíj és a kiegészítések (11+12+13 sorok) együttes összege. Együttes összege nem haladhatja meg a tagdíjalap 10 százalékát [1997: LXXXII. tv. 26. § (5) bekezdés].
- Munkavállalói kiegészítés mértéke: a kiegészítés százalékos értékét kell feltüntetni.
- Forgalom kód: az adatszolgáltatás jellegét leíró adat.
Lehetséges értékei: | |
00 | Normál adatszolgáltatás |
01 | Végkielégítés |
A jogviszony megszűnésekor az utolsó havi jövedelmet (munkabért) a tárgyhavi adatszolgáltatásban a normál adatszolgáltatás kódjával (00) kell jelenteni. Ilyenkor a tagdíjfizetést megalapozó jogviszony végeként (18. sor) a jogviszony végének időpontját kell feltüntetni.
A végkielégítés teljes összegét egy adatként kell jelenteni (01-es forgalmi kóddal), ha a végkielégítés időszaka a tárgyévben befejeződik. Ha a végkielégítés időtartama nem ér véget a tárgyévben, akkor az időszakot meg kell bontani. Külön blokkban kell jelenteni a pénztártag tárgyévre eső és külön blokkban a tárgyévet követő évre eső tagdíjadatait. A végkielégítést leíró blokkokban mindenkor "forgalom kódként" 01 Végkielégítés kódot kell feltüntetni, a tagdíjfizetést megalapozó jogviszony kódja (19. sor) a megszűnt munkaviszonyt leíró jogviszony kód lesz.
A tárgyévre eső időtartamot leíró blokkban a tagdíjfizetést megalapozó jogviszony kezdeteként a munkaviszony megszűnését követő napot (a végkielégítés első napját) kell feltüntetni. A tagdíjfizetést megalapozó jogviszony végeként a végkielégítés utolsó napját, vagy ha a végkielégítés nem ér véget a tárgyévben, a tárgyév utolsó napját (december 31.) kell megjelölni.
Ha a végkielégítés nem ér véget a tárgyévben, a tárgyévet követő évre eső tagdíjadatokat leíró tagi blokkban a tagdíjfizetést megalapozó jogviszony kezdeteként a tárgyév első napját (január 1.), a tagdíjfizetést megalapozó jogviszony végeként a végkielégítés időszakának utolsó napját kell beírni.
02 Munkaviszony-megszűnés miatti munkavégzés alóli felmentés
Munkavégzés alóli felmentéskor az utolsó havi elszámoláskor "normál adatszolgáltatás 00" forgalom kóddal kell a tagdíjra vonatkozó adatokat közölni.
A felmentés időtartama alatt mindaddig, amíg a felmentéssel érintett tagdíjfizetést megalapozó jogviszony az adott foglalkoztatónál meg nem szűnik, az adatszolgáltatásra kötelezettnek a tagra vonatkozóan 02 forgalmi kóddal 0 Ft tagdíjalapról és tagdíjról bevallást kell készítenie. Az utolsó bevallásban fel kell tüntetni a jogviszony végének dátumát.
03 A tagdíjfizetési felső határt elérte
A felső határ elérésekor abban a hónapban, amikor még volt a munkavállalónak tagdíjköteles jövedelme, azt a megfelelő (tagdíjköteles) mértékig (00 forgalmi kóddal) szerepeltetni kell, az azt követő hónaptól pedig a tagra vonatkozóan 03 forgalom kóddal – 0 Ft járulékalapról és 0 Ft tagdíjról – a tárgyév végéig havonta kell bevallást adni.
Amennyiben a felmentési idő áthúzódik a következő évre, az elszámolás hónapjában (vonatkozó időszak) a járulékalapot és a tagdíjadatokat – a végkielégítéshez hasonlóan – meg kell bontani a tárgyévre és a következő évre vonatkozóan, és külön tagi blokkban 00 forgalmi kóddal kell elkészíteni a bevallást. A jogviszony fennállása alatt (a felmentési idő lejártáig) – eltérően a végkielégítés jelentésétől – a további hónapokban 0 forintról 02 forgalmi kóddal kell bevallást benyújtani. Amennyiben a járulékalap (és tagdíjfizetés) elérte a felső határt, a következő bevallásokban 0 forintról 03 forgalmi kóddal kell elkészíteni a bevallást.
Ha a felmentési időre járó munkabért és a végkielégítést egyidejűleg fizetik ki, a bevallásban (Magán-nyugdíjpénztári tagdíjbevallás 19990110 jelű Betétlap) külön tagi blokkban, az alábbi sorrendben kell feltüntetni:
- a felmentési időre vonatkozó járulékalapot és tagdíjat, a jogviszony megszüntetésének feltüntetésével és 00 forgalmi kóddal, illetőleg
- a végkielégítés idejére vonatkozó járulékalapot és tagdíjat a végkielégítés miatti biztosítási idő feltüntetésével és 01 forgalmi kóddal.
Az elszámolás hónapját követően, a továbbiakban a tagra vonatkozóan a felmentési idő lejártáig a bevallást 0 forintról 02 forgalmi kóddal az általános szabályok szerint kell benyújtani. Ha a járulékalap (és tagdíjfizetés) elérte a felső határt, a következő havi bevallásokban 0 forintról 03 forgalmi kóddal kell a bevallást elkészíteni.
- Tagdíjfizetést megalapozó jogviszony kezdete: csak első alkalommal, a tagnak a foglalkoztatónál létesített adott biztosítási jogviszonyának kezdetekor kell kitölteni, az alábbiakban részletezettek szerint.
Lehetséges értékei:
- Önként magán-nyugdíjpénztári tagságot választó személyeknél a pénztárba lépés dátuma akkor, ha a jelenlegi jogviszony a pénztárba lépéskor is fennállt. (Pl.: ha a jogviszony kelte 1975. 05. 01., a pénztári tagság kelte 1999. 03. 01., akkor az utóbbi dátumot, tehát a pénztártagság kezdetét kell beírni.)
- A jelenleg fennálló – tagdíjfizetést megalapozó – jogviszony kelte, ha az későbbi, mint a magán-nyugdíjpénztári tagság kelte. (Pl.: ha a pénztári tagság kelte 1999. 03. 01., a jelenlegi jogviszony kelte 1999. 10. 01., akkor az utóbbi dátumot, tehát a jogviszony kezdetét kell beírni.)
- Pályakezdőknél a biztosítási jogviszony kezdete.
- Tagdíjfizetést megalapozó jogviszony vége: akkor kell kitölteni, ha a tagdíjfizetés alapjául szolgáló adott jogviszony a tárgyhónapban megszűnt.
- Jogcímkód: a tagdíjfizetést megalapozó jogviszony jogcímei. A jogviszony lehetséges értékei az Állami Pénztárfelügyelet Tájékoztatójának 4. számú mellékletében találhatók.
- Kieső idő kezdete: itt a tagdíjköteles jövedelemmel ellátatlanság tárgyhavi kezdetét kell jelölni.
- Kieső idő vége: ha az ellátatlanság nem ér véget a tárgyhónapban, akkor a tárgyhónap utolsó napját kell feltüntetni. A következő havi bevallásban értelemszerűen az akkori tárgyhó első napját kell feltüntetni kezdetként. Egy pénztártagra vonatkozóan egy "tagi blokkban" legfeljebb három kieső időintervallum jelentésére van lehetőség. Ha több intervallum jelentésére van igény, akkor azt külön blokkban kell teljesíteni a tag nevének és TAJ-számának feltüntetésével.
- Kieső idő oka: a tagdíjköteles jövedelemmel ellátatlanság okát jelzi. Lehetséges értékei az Állami Pénztárfelügyelet Tájékoztatójának 5. számú mellékletében találhatók.