Multimédia a számvitelben
A könyvelők világa külön világ. A vállalkozók átadják a számlákat, konzultálnak velük, de nemigen látnak a munkájukba. Csak a bevételek, költségek szabályszerű elrendezését már valaha is próbálók tudják, hogy a mai jogszabálydzsungelben hány helyről, hányféle dokumentumot kell összeszedni, hogy a könyvelés szabályszerű legyen. Mindez sok időbe és nem kevés pénzbe kerül. Számtalan, évenként új kiadást megérő könyv, cserelapos kötet gyarapítja az elszámolással foglalkozó számviteli szakemberek könyvtárát. A számítástechnika fejlődésével megjelentek előbb a floppyn forgalmazott könyvelőprogramok, majd a hálózati alkalmazások. Ugyanakkor ezek nem garantálják a naprakész ismereteket, márpedig az adózási, könyvviteli szabályokat év közben számtalanszor módosítják.
A közelmúltban számviteli szakemberekből, informatikusokból, grafikusokból álló és egy könyvvizsgáló-tanácsadó cég alkotta csapat olyan CD-t jelentetett meg, amely éppen a gyakran változó szabályok közötti eligazodást hivatott elősegíteni. Nem törvénytár – bár tartalmazza a szükséges törvények teljes szövegét, a számviteli, az áfa-, a társaságiadó- és osztaléktörvényt, mellékletekkel, mégpedig aktualizálva –, hanem éppen a törvények paragrafusai közötti eligazodást segíti egy-egy gazdasági eseményhez kötötten. A CD szerkezetéből adódóan telepítés nélkül is könnyen kezelhető. Az első lemez a vállalkozások életében leggyakrabban előforduló 250 – a mérlegcsoportokhoz kötődő – gazdasági esemény teljes körű feldolgozását segíti. Egy-egy ilyen esemény megnyitásával megjelennek a vonatkozó paragrafusok, az eseményre vonatkozó APEH-állásfoglalások, számviteli kérdések, de az szja-, valamint a tb-törvény megfelelő részei is. A CD segítségével és gyakorlati példa bemutatásával a probléma felbukkanásától az adóbevallásig végigvezethető a gazdasági esemény, feltárva a belső összefüggéseket. A CD bizonylattárában található 96 bizonylat, analitikus nyilvántartásminta, mind ki is nyomtatható. A fogalomtár 150 tételt tartalmaz.
A számviteli CD negyedéves gyakorisággal jelenik meg, számonként 25 új eseményt dolgoz fel, így ezek száma év végéig 350-re nőhet. A példák teljes körű kidolgozását a Pénzügyi és Számviteli Főiskola számviteli tanszékének munkatársai végzik. A megjelenő információk helyességét gyakorlati szempontokból az Ernst & Young Kft. ellenőrzi.
F. É.Generico 3.0 Számviteli útmutató
Print Line Stúdió, Budapest, 1998., 403 MB
Előfizetés: 8000 Ft, frissítés 6000 Ft/negyedév+áfa
Útmutató az átalakulásokhoz
A magyar gazdaságban az elmúlt években bekövetkezett változások miatt szükségessé vált a társasági jog újbóli szabályozása. A szempontok között szerepelt a verseny korlátainak megszüntetése, a hitelezők érdekeinek védelme s nem utolsósorban az Európai Unió elveihez és gyakorlatához közelítő jogharmonizáció. Az új törvények miatt szükségessé vált a számviteli törvény módosítása, kiegészítése is; ezeket az 1998. évi XXXIII. törvény tartalmazza, részletesen szabályozva a gazdasági társaságok átalakulásának és megszűnésének elszámolási feladatait. Az átalakulás változatainak, lehetőségeinek pontos ismerete, a gyakorlati tennivalók elsajátítása mindenképpen fontos az érintett gazdasági társaságok menedzsmentje számára. Ezeket a tudnivalókat találjuk meg a KORTAX Kft. új kiadványában, amely az ismert Verzál könyvek között jelent meg.
A könyv szerzői példák és táblázatok segítségével szemléltetően adnak útmutatást az új törvényeknek a gazdasági társaságok átalakulására, megszűnésére vonatkozó rendelkezéseiről s az ezek alapján megoldandó feladatokról. Tisztázzák azt is, hogy milyen változtatás minősül a gazdasági társaság átalakulásának és mi nem, s mikor kell a társaságnak átalakulnia, s milyen esetben nem is alakulhat át. Az átalakulásról kizárólag a társaság legfőbb szerve (taggyűlés, közgyűlés) jogosult dönteni. Megismerjük a döntéshozatal és az átalakulási folyamat egymást követő lépéseit az előterjesztéstől a Cégközlönyben való közzétételig.
A szerzők részletesen foglalkoznak az átalakulásnál elvégzendő feladatokkal, az értékelési előírásokkal, az átalakulási terv készítésével, annak tartalmával. Ebben szerepelnie kell a gazdasági célnak, a tagok szándéknyilatkozatának, az új társasági szerződés tervezetének, a vagyoni hozzájárulás mértékének. A cégbírósági bejegyzéshez a jogelőd és jogutód társaságnak vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetet kell készítenie; ezek mintáját is megtaláljuk a könyvben.
Szó van itt a könyvvizsgáló személyére, kiválasztására vonatkozó előírásokról és a könyvvizsgáló feladatairól is. A továbbiakban az átalakuláshoz kapcsolódó könyvviteli elszámolásokat ismerjük meg, majd az átalakulások egyes formáit bemutató mintapéldák következnek. Végül a gazdasági társaságok megszűnésével, átalakulásával összefüggő új jogszabályok szövegét és azok indoklásait ismerjük meg.
Az összeállítás teljeskörűen bemutatja a gazdasági társaságok megszűnését, átalakulását szabályozó új előírásokat s az ezek végrehajtása során szükséges tennivalókat. A kötet a jogszabályok rendelkezéseinek és számszerű példáknak a leírásával nyújt hasznos útmutatást, segítséget a gyakorlatban elvégzendő munkákhoz.
Dr. Rubóczky Istvándr. Sabján Julianna-dr. Sutus Imre:
A gazdasági társaságok átalakulása és megszűnése.
KORTAX Kft., Verzál könyvek, Budapest 1998. 176 oldal, ára: 2000 Ft + áfa