Magyarország hamarosan a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága lesz, ahová az eddiginél is több tőke áramlik majd be – vélekedik Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, vagyis a megújult VOSZ társelnökét a jövő évi gazdasági kilátásokról, a vállalkozók lehetőségeiről, a kormányzati intézkedések hatásairól kérdeztük.
– Nagyon optimistán ítélem meg a magyar gazdaság helyzetét. Biztos vagyok abban, hogy ha nem következett volna be az orosz – illetve tulajdonképpen nemzetközi – válság, lett volna esély a 7-9 százalékos gazdasági növekedésre.
A válság nyomán azonban mára az Európai Unió országai is módosították korábbi gazdasági prognózisukat, s csak 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számolnak. Ennek ellenére megmaradt az optimizmusa?
– Amikor a pénz ilyen nagy tömegben visszahúzódik, akkor tőkefelesleg keletkezik, aminek hatására zuhanni fognak a kamatok. A világ nagy befektetői – például a nyugdíjalapok, amelyeknek folyó bevételre van szüksége – keresni fogják azokat a biztonságos helyeket, ahol a betéti kamatoknál magasabb hozamra tehetnek szert. A leendő uniós országok mindenképpen vonzani fogják a tőkét, s véleményem szerint közülük is kiemelkedik Magyarország. Az a kérdés, hogy erre milyen stratégiát dolgoz ki az állam, felkészül-e kellőképpen? Én ma úgy látom, hogy az állam felkészült, ahogyan a vállalkozók is.
Kétségtelen, hogy a vállalkozók egy részét előnyösen érinti a tőkebeáramlás, mások, elsősorban a kisebbek viszont sokkal inkább függnek a kormányzati politikától. A rendszerváltás óta minden kabinet zászlajára tűzte a vállalkozásbarát gazdaságpolitikát, az ígéretek azonban rendre meghiúsultak. Fél év után hogyan értékeli a kormányzat lépéseit?
– A vállalkozók, ahogyan én is, általában elkerülik a politikát. A gazdaság mindig a választások idején értékel, s az eddigi kormányokat éppen a be nem váltott ígéretek miatt nem emelték újra hatalomra. Ezt az okos politikusoknak látniuk kell. Most legalább a törekvés látszik. Úgy gondolom, hogy a kormány megtett mindent, amit ilyen világméretű recesszió mellett lehetséges. Kifejezetten pozitívan értékelem a 6 százalékpontos járulékcsökkentést, a nyereségadó pedig európai szintű, bár ezzel sajnos szemben állnak az igen magas helyi adók. Mindennél sokkal fontosabbnak tartom az infláció csökkenését. A vállalkozások ugyanis zömmel hitelekkel működnek, ezért a hitelkamatok csökkenése sokkal nagyobb hatást gyakorol az eredményre, mint a többi intézkedés.
Ezzel együtt nem szabad megfeledkezni arról, hogy az adórendszer számos hibát rejt.
Konkrétan mire gondol?
– A béreket terhelő adókra. Nem engedhető meg, hogy ha valaki kap 100 ezer forint bért, ahhoz a munkáltató 50 ezer forint állami befizetést eszközöl, a munkavállaló kifizet 40 ezer forint adót, a megkapott 60 ezer forintját elköltve pedig további 25 százalék áfát, vagyis a teljes bérköltségnek csak 30 százaléka jut el ahhoz, aki dolgozik. Amikor a munkaadó bért emel, akkor a dolgozónál kétszer jobban jár az állam. Olyan rendszert kell kidolgozni, amelyben érdemes bért fejleszteni, vagyis ha eredményjavulás van, a munkavállaló is keressen többet!
Bizonyos társadalmi csoportok jövőre kevesebb adót fizetnek, mint eddig. Ezt kevesli?
– Igen! Az adórendszer szerkezetével továbbra is komoly baj van. Egyébként a magas adók okát én abban látom, hogy borzasztóan magas az állam által eltartottak aránya. Félreértés ne essék, nem a nyugdíjasokra gondolok. Ôket nem eltartja az állam, hanem tartozik nekik, hiszen utánuk már befizették a járulékokat. Meg kellene már végre vizsgálni, hogy a költségvetésben és az önkormányzatoknál foglalkoztatottak száma hogyan aránylik az európai átlaghoz. Úgy vélem, hogy elsősorban az önkormányzatok létszáma nőtt dinamikusan az elmúlt években. Anélkül, hogy ezzel arányban állnának az általuk nyújtott szolgáltatások.
A VOSZ új vezetése bemutatkozásakor is ostorozta az önkormányzati adópolitikát. Valóban ilyen súlyos a helyzet a településeken?
– Az ország egyes részein a helyi adók több száz százalékkal nőttek. Tarthatatlan az a gyakorlat, hogy amikor az önkormányzat akar valamit, akkor adót emel. A VOSZ új felépítésében ezért is kap külön hangsúlyt a területi jelleg. Célunk, hogy minden megyében, később minden városban megtalálható legyen a VOSZ helyi képviselője, aki a gazdaság érdekében lobbizik az önkormányzatoknál.
Nemde, ez aligha arat majd osztatlan sikert a települések vezető köreiben?
– Azt az önkormányzatot, amelyik rossz stratégiát folytat és nem működik együtt a gazdasági élet szereplőivel, a cégek előbb-utóbb ott fogják hagyni. Ráadásul négy év múlva újra választások lesznek... Minden szereplőnek az az érdeke, hogy harmónia alakuljon ki.
Egyébként szerintem elemi igazság, hogy az adófizetőnek joga van látni, mire és hogyan költik a pénzét. A közszféra még mindig pazarló.
A kis- és középvállalkozók közül sokan a mindennapi fennmaradásért harcolnak. Sérelmezik, hogy roppant nehéz hitelhez jutni, a bankok nem szívesen vállalják a kockázatos kihelyezéseket. E dilemma feloldására több elképzelés volt. Ön melyiket tartja elfogadhatónak?
– Semmiképpen nem azt, hogy a kis- és középvállalkozások finanszírozásával külön bank foglalkozzon, de még azt sem, hogy a Magyar Fejlesztési Bank vállalja ezt a szerepet. Sokkal helyesebb lenne pozitív ösztönzési rendszerrel ebbe a kereskedelmi bankokat bevonni. A világ több országában van erre példa, én a délkelet-ázsiait ismerem jobban. Ott ha egy bank bizonyos százalékban kis- és középvállalkozásokat finanszíroz, akkor csökkentik kötelező tartalékát vagy adókedvezményekben részesítik. Ha egy banknak elég széles a portfóliója, akkor elbírja, hogy – különösen ilyen kedvezmények fejében – kockázatosabb cégeket, ágazatokat is finanszírozzon.
Kell-e az államnak ezenfelül is szerepet vállalnia a kis- és középvállalkozói szektor támogatásában?
– Mindenképpen. Malajziától Olaszországig az állam mindenhol vállal valamiféle szerepet. De hogy ezt mi módon teszi, arra nem kell feltalálni külön magyar módszert. Szét kell nézni a világban, és adaptálni kell azokat a megoldásokat, amelyek eredményre vezetnek. Tajvanon például az állam megveszi a zoknikötő gépet és nagyon kedvezően, szinte ingyen odaadja a vállalkozónak. Ez persze nem elég, ezért létrehoztak egy nonprofit szervezetet, amely beszerzi az alapanyagot, kiképezi a vállalkozót, sőt segít a termékét eladni a világpiacon. A vállalkozó tulajdonképpen a befizetett adójával törleszt az államnak. Ha pedig nem működik elég hatékonyan, akkor a gépét átadják egy másik jelentkezőnek. Ez rém egyszerű, ámde eredményes módszer.
A másik módszer, aminek alkalmazására már részben Magyarországon is van példa, a nagy multinacionális vállalatok köré épülő szatellitvállalkozások kiépítése. A beszállítói hálózat révén ugyanis a mondjuk 400 főt alkalmazó nagyvállalat akár ezrek foglalkoztatásában segíthet. A VOSZ ebben koordinációs szerepet vállalhat, hiszen tagjaink között egyaránt ott vannak a nagyobb és a legkisebb cégek. A nagy- és kisvállalkozásoknak mindenképpen egészséges szimbiózisban kell élniük.
A beszállítóknak azonban igen magas minőségi követelményeknek kell megfelelniük. A magyar kis- és középvállalkozások képesek ezeknek eleget tenni?
– Ahhoz, hogy minden igénynek megfeleljenek, képzés kell. Nem véletlenül beszéltem a tajvani példáról, ahol az állami pénzen létrehozott nonprofit szervezetnek komoly oktatási feladatai vannak. És ne feledkezzünk meg arról, hogy Magyarországon mások az adottságok. A magyar munkaerő lényegesen magasabb szellemi minőséget képvisel, mint mondjuk a délkelet-ázsiai, sőt – sok tekintetben – mint az amerikai.
Az uniós csatlakozás nyomán a vállalkozók a mainál sokkal élesebb versenyhelyzetbe kényszerülnek. Érettek-e erre, vagy – ahogyan attól sokan tartanak – nagymértékű lemorzsolódásra kell számítani?
– Szerintem a magyar vállalkozó roppant kreatív, és felmérések igazolják, hogy 50 százalékkal többet dolgozik, mint egy nyugat-európai. Én nem féltem őket. Sokkal inkább féltem az országot attól, hogy – amennyiben nem változik meg az adórendszer – a tehetséges emberek, vállalkozók és nem vállalkozók máshol keresik majd a boldogulást.
A szükséges változások elérésében milyen szerepet szán az új vezetés a VOSZ-nak?
– Az uniós felkészülés során látni kell, hogy a csatlakozást követően felértékelődik a régiók jelentősége. Ezért, ahogyan már említettem, határozottan lobbizni kívánunk a helyi önkormányzatokban.
Gazdasági érdekvédelmi lobbizásra persze Brüsszelben is szükség van. Ha a vállalkozók ügyesek, az Unió központjából szubvenciók, fejlesztési támogatások formájában minden évben el tudnak hozni a nyugdíjasoknak kifizetett bruttó összegnek megfelelő támogatást.
A hatékony érdekvédelmi munkát szolgálja, hogy a VOSZ összességében az egész gazdaságot átfogó 19 szakmai, valamint egy ifjúsági szekcióban dolgozik majd. A szekciók elnökei tagjai a szervezet elnökségének. Az elnökség tagjai a társelnökök is, akik 6 havi rotációban váltják egymást a soros elnöki tisztben. A vezetésben egyaránt helyet kaptak a kis és a nagy cégek képviselői. Úgy gondolom, a VOSZ mögé komoly szellemi potenciált sikerült felsorakoztatnunk, ami garancia arra, hogy hatékonyan dolgozzunk.
Való igaz, hogy a régiók szerepe a csatlakozást követően felértékelődik, de addig, s valószínűleg azt követően is komoly jelentősége van annak, hogyan működik az országos érdekegyeztetés. Az ÉT munkáját mindhárom oldalról sok kritika éri. A munkaadói oldalt sokszor azért bírálják, mert nem képes saját sorait rendezni...
– A munkaadói oldalon több egyenrangú szervezet működik, vétójoggal. Nehezen működik, ahogyan maga az ÉT is. De a konfliktusok rendezéséhez idő kell. Nincs még kellően tisztázva a munkaadói szervezetek és a kamara viszonya sem. Mi ebben is megállapodásra törekszünk a kamarákkal. Ezt azonban hosszú tárgyalások fogják megelőzni.
Az egyik szakszervezeti konföderációval viszont már a napokban együttműködési megállapodást írtak alá...
– Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségével december 3-án írtuk alá a megállapodást. A versenyszféra többi szakszervezetével is erre törekszünk. Az államnak pedig, mint a legnagyobb munkáltatónak, meg kell vívnia a harcait a saját szakszervezeteivel. Az ilyen megállapodásokra mindenképpen szükség van. Ahhoz ugyanis, hogy a gazdaság valóban fejlődőképes legyen, kell a társadalmi konszenzus.
