A harmadik biztosítási ág

 

A rendszerváltást követően a kötelező társadalombiztosítás keretében maradt a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések orvoslását szolgáló rész, a baleset-biztosítás, amelyet az Egészségbiztosítási Alap finanszíroz. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet már korábban felhívta a figyelmet a kötelező társadalombiztosítástól elkülönülő, ún. harmadik biztosítási ág létrehozásának szükségességére.

 

A harmadik biztosítási alap – egyebek mellett – a munkahelyi balesetekből és foglalkozási megbetegedésekből keletkező károk (a továbbiakban: biztosítási események) megtérítésére biztosítana közvetlen anyagi forrást.

Ennek megfelelően az Országgyűlés 1991-ben hozott határozatában úgy rendelkezett, hogy állami garanciával támogatott, önkormányzati irányítású intézményrendszert kell kialakítani, amely

• a biztosítottak körén belül a munkáltatók esetében a segítő családtagokra és mezőgazdasági önálló foglalkozásúakra is kiterjedő biztosítási kötelezettséget jelent, továbbá
• a biztosítási események vonatkozásában szélesíti a foglalkozási megbetegedések orvoslásának körét,
• elősegíti az orvosi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztését,
• forrásaival hozzájárul a foglalkozási rehabilitáció intézményrendszerének kialakításához,
• tartalmazza a prevenció költségeit és
• megoldja a kompenzációs (reparációs) költségek centralizálását is.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek, a munkakörülmények javításának szükségességéből mint általános követelményből kiindulva a kormány javaslatot dolgozott ki az önálló baleset-biztosítási rendszer létrehozására.

A javaslat alapját a Phare Egészségügyi Rendszer Korszerűsítési Program Harmonizációs Projektje keretében kidolgozott szakértői tanulmányok képezik.

Kockázat és szolidaritás

A tanulmány – amely 1997 októberében készült – már figyelembe vette az 1998. január 1-jén hatályba lépett társadalombiztosítási törvényeket is.

A javaslat elsődleges elvként a kockázatarányos teherviselést említi, ezt azonban kiegészíti a kötelező társadalombiztosításban elfogadott szolidaritás elvével is.

A munkáltatói álláspont ebben a kérdésben a következő:

A jelenleg hatályos Mvt., valamint a Munka Törvénykönyve (Mt.) a foglalkoztató (munkáltató) feltétlen és korlátlan felelősségét csak abban a körben határozza meg, amelyre a munkáltatónak ráhatása lehet.

A munkáltatónál a munkahely tevékenységi kockázata, tehát a lehetséges veszélyforrások száma, a biztosítási esemény bekövetkezésének valószínűsége határozza meg mindazokat a prevenciós (megelőzési) és reparációs (kompenzációs-kártérítési) kötelezettségeket, amelyek a munkáltatót terhelik.

A szolidaritás elve ezzel szemben nem a kockázatkezelés, hanem a hátrányt szenvedett munkavállaló közvetlen hozzátartozóinak nyújtott, az általánosnál magasabb mértékű ellátások, továbbá az üzemi és munkabalesetek eltérő meghatározásának alapja.

Álláspontunk szerint a szolidaritás elvének alkalmazása az objektív kockázati alapú és kizárólag a munkáltatót terhelő, fokozott kötelezettségeken és felelősségen alapuló új típusú biztosítási rendszerben nem szolgálja a munkáltató ösztönzését a biztosítási események megelőzésében.

A kockázati alapú új típusú biztosítási rendszer fontos eleme a teljes körű kompenzáció (kártérítés), amely magában foglalja a biztosítási esemény következtében megváltozott munkaképességű munkavállaló visszavezetését is a munka világába (foglalkozási rehabilitáció).

Foglalkozási rehabilitáció

Hazánkban a foglalkozási rehabilitáció intézményrendszere nem épült ki. Jelenleg nincs intézményes kapcsolat az orvosi és foglalkozási rehabilitáció között, kevés a megfelelően képzett szakember, nincs adat arra, hogy a gazdaság szereplői milyen mértékben és feltételek között tartanak igényt a megváltozott munkaképességű munkavállalókra.

A vázolt lényeges kérdések tisztázása után ki kell építeni az ezredforduló igényeit is kielégítő korszerű foglalkozási rehabilitációs intézményrendszert, amely jelenlegi ismereteink szerint több tízmilliárd forintos beruházást, évekig tartó célirányos szakemberképzést igényel.

Amennyiben a rendszer létrejön, ezzel megteremthető valamennyi megváltozott munkaképességű állampolgár létbiztonsága.

Az egész társadalom előtt álló feladat végrehajtását azonban a létrehozandó baleset-biztosítási ág forrásai nem lesznek képesek finanszírozni, itt tehát több évig a költségvetési eszközök folyamatos igénybevételére is szükség van.

A harmadik biztosítási ág létrehozása stratégiai döntés kérdése, amelynek feltétele a lehető legszélesebb társadalmi konszenzus elérése.

A kormányzati tanulmány nyomatékosan felhívja a figyelmet az érintett társadalmi partnerek érdekeinek figyelembevételére is, ezért az alábbi elemzés – követve az alapul szolgáló tanulmány szerkezetét – megkísérli a lassan kibontakozó társadalmi vitában a munkáltatók álláspontját összefoglalva, a véleményeket ütköztetve a döntés előkészítését elősegíteni.

A jelenlegi rendszer

A tanulmány a baleset-biztosítás hazai rendszerének történeti áttekintését követően a jelenlegi baleset-biztosítási rendszert az alábbiakkal jellemzi:

"1. Az OEP hatáskörében működő kötelező felosztó-kirovó rendszerben a biztosítottak baleseti ellátásra való jogosultságát a kötelező részvételük és a törvény által előírt járulékfizetési kötelezettségük alapozza meg.

A pénzbeni ellátások a járulékfizetés alapjául szolgáló jövedelemmel arányosak, a tevékenységi kockázatoktól azonban függetlenek, ami egyrészt a rendszer torzulását eredményezi (pl. bankszféra – magas bérek, de kis kockázat, építőipar – alacsony bérek, de nagy kockázat), másrészt a foglalkoztatói felelősségre alapozott megtérítési (regressz) elv alkalmazása miatt a foglalkoztatókat a balesetek, foglalkozási betegségek (biztosítási események) eltitkolására ösztönzi."

A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt 10 évben az üzemi balesetek száma mintegy 70 százalékkal csökkent.

A bejelentett üzemi, illetőleg az Mvt. szóhasználata szerint munkabalesetek csökkenésének számos oka van, amelyekből véleményünk szerint nem lehet kiemelni a munkáltatónak a munkabalesetek eltitkolására irányuló szándékát.

A munkáltatók ezzel szemben nem vitatják a tanulmány azon megállapítását, amely szerint a csökkenés semmiképpen sem jelenti a munkakörülmények általános, az egész nemzetgazdaságra kiterjedő javulását.

"2. A kompenzáció többcsatornás: társadalombiztosítási (baleseti ellátás), munkajogi (az Mt. 174-175. § szerinti munkáltatói kártérítési felelősség) és egyéb támogatások. A kompenzációhoz nélkülözhetetlen felelősségvállalást a foglalkoztató gyakran vitatja, és a bírósági eljárás hosszadalmassága miatt a károsult gyakran csak késedelmesen jut az őt megillető kompenzációhoz."

Az idézett megállapítás oka véleményünk szerint kettős:

A már fentiekben vázoltak miatt jelenleg ellentmondás van a társadalombiztosítás és a munkáltatók álláspontjaiban a biztosítási eseményekkel kapcsolatban is, hiszen a munkáltatók az Mvt.-ben meghatározott munkabalesetért vállalnak feltétlen és korlátlan felelősséget.

Ezzel szemben a hatályos társadalombiztosítási törvények – több évvel az Mvt. hatálybalépése után is – az úti baleseteket is "üzemi" balesetnek tekintik, amelyért a munkáltatót teljes kártérítési kötelezettség terheli.

Véleményünk szerint a probléma másik oka a munkáltató és a társadalombiztosítási folyósító szervezetek évtizedes vitájában keresendő a munkáltatói megtérítés miatt.

A gazdaság szereplői jól tudják, hogy a társadalombiztosítási szervezetek nyilvántartásai minden eddigi törekvés ellenére sem felelnek meg a korszerű adatszolgáltatási követelményeknek, ezért sok esetben évekig tartó eljárás tisztázza a bekövetkezett teljes kár összegét.

Szankciók és hatásaik

"3. A munkával összefüggő balesetek és betegségek megelőzése a jogalkotásra és a hatósági ellenőrzésre, így a szankcióval való fenyegetettségre épül (munkavédelmi felügyeletek: OMMF, ÁNTSZ, MBH, valamint más érintett hatóságok, pl. Műszaki-Biztonsági Főfelügyelet), amit a hatóságok maradéktalanul nem képesek teljesíteni a potenciálisan ellenőrzendők nagy száma miatt. A baleset-megelőzésben a foglalkoztató közvetlen anyagi érdekeltsége nem áll fenn."

Ezzel kapcsolatban a munkáltatói érdekképviseletek hosszú idő óta folyamatosan hangoztatják, hogy a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésének első feltétele az általános technológiai korszerűsítés, amely a jelenlegi alkalmazott technológiák műszaki színvonalától függően eltérő mértékű, de jelentős beruházásokat igényel.

Folyamatos törekvésünk, hogy elérjük, a jogalkotás biztosítson kedvező lehetőségeket a beruházások ösztönzésére a jelenlegi gazdasági szabályozóeszközök módosításával.

Megváltozott munkaképességűek

"4. A biztosításnak nincs hatása a rehabilitációra. Az orvosi és foglalkozási rehabilitáció intézményi és finanszírozási rendszerében nem különül el az üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti rehabilitáció, ezért a rehabilitációs esetek számáról és költségéről adat nem áll rendelkezésre, pedig ezek az esetek szorosan a munka világához kötődnek. Hátrányos, hogy a foglalkoztató dotációja – mivel egyéb bevételnek számít – adóalapot növelő tényező."

A jelen elemzésnek nem feladata, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállaló alkalmazásával kapcsolatos napi problémákat részletezze, azt azonban meg kell jegyezni, hogy még érvényes az Érdekegyeztető Tanács 1997. április 30-án megkötött megállapodása, amely szerint a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerének átalakítását a társadalmi partnerek bevonásával az 1999 végéig meg kell valósítani.

Az ellátórendszer átalakítása során kiemelt figyelmet kell fordítani a munkáltatói ösztönzőrendszerek vizsgálatára, és léteznek olyan javaslatok, amelyek – megvalósítás esetén – a megváltozott munkaképességű munkavállalók szélesebb körének alkalmazását is elősegíthetik.

Foglalkozási betegségek

"5. A baleseti ellátás lényegében áttekinthető, a foglalkozási betegségeké azonban nehezen, de meghatározható, ugyanis a betegek azoknál a szakorvosoknál jelentkeznek, akik csak a vezető tünetben érdekeltek, emiatt az esetnyilvántartás hiányos, nem megbízható."

A foglalkozási megbetegedések jegyzékének átalakítása, valamint ebben a körben az európai harmonizáció jelenleg folyamatban van.

Megjegyezzük azonban, hogy a jelenlegi hazai gyakorlat a már idézetteken túl sem egyértelmű amiatt, hogy az érintettek egy része nem tesz különbséget a foglalkozási megbetegedés és fokozott expozíció között.

Munkáltatói szempontból ezért különösen kívánatos lenne, ha a foglalkozás-egészségügyi alapellátásban dolgozó orvosok kiemelt figyelmet fordítanának a munkavállaló egészségi állapotának az előzményekre is kiterjedő részletes vizsgálatára.

Foglalkozás-egészségügy

"6. A foglalkozás-egészségügyi alapellátást polgári jogi alapra helyezték, és így az alapvetően egzisztenciális érdekfüggésbe került a munkáltatótól, az OEP-nek befolyása nincs."

Álláspontunk szerint a fenti megállapítás több szempontból sem felel meg a gazdaság szereplői érdekeinek:

Az Mvt. az egészséget és biztonságot nem veszélyeztető munkakörülmények megteremtését és biztosítását munkáltatói kötelezettséggé tette.

A korszerű munkakörülmények megvalósítása és folyamatos fenntartása – azaz a munkavédelem – multidiszciplináris tevékenység, amelyet a munkahelyeken a munkáltató megbízásából vagy vele munkaviszonyban álló munkabiztonsági és foglalkozás-egészségügyi szakemberek végeznek.

A foglalkozás-egészségügyi alapellátás polgári jogi alapú megvalósítása csak lehetőség, nem kötelezettség.

A gazdasági életben léteznek olyan munkáltatók, ahol a foglalkozás-egészségügyi alapellátó szolgálat mind személyi, mind tárgyi feltételeit tekintve a munkáltató tulajdona, azaz az alapellátó szolgálat személyzete a munkáltatónál munkaviszonyban van.

Jogilag mindkét esetben érvényesül – de érvényesülnie is kell – a munkáltató ún. "utasítási" jogának azáltal, hogy mind a polgári jogi, mind a munkajogi alapú kapcsolatban az elsődleges felelősséget a gazdálkodó szervezetnél a munkáltatói jogokat gyakorló vezető viseli.

Az érvelés további gyenge pontja, hogy a fogalom elnevezése – foglalkozás-egészségügyi alapellátás – semmiképpen nem integrálható biztosítói, tehát hierarchikus – rendszerbe, mert ezzel a funkció megvalósulása lehetetlenné válik.

Ebből következik, hogy a megállapítással a munkáltatói oldal nem ért egyet.

Szakellátás

"7. A foglalkozás-egészségügyi szakellátás, mint másodfokú szakintézmény, az általános népegészségügy keretében finanszírozott."

A foglalkozás-egészségügyi szakellátás és központok rendszere – és ennek megfelelően hosszú távú finanszírozási igénye és forrása – álláspontunk szerint az elmúlt három évben még nem alakult ki.

Megjegyezzük, hogy a kérdés fontosságára tekintettel a hoszszú távú finanszírozási kérdéseket a baleset-biztosítás létrejöttétől függetlenül az egészségügyi kormányzatnak véglegesen meg kell oldania.

"8. A keresőképtelen (táppénzes) állományba vétel idején a betegek menedzselése elégtelen, sem a hatékony gyógyítás módjának keresése, sem a hatékony rehabilitáció lehetőségeinek felkutatása nem rendszeres."

A felvetett problémát a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerének szervezeti átalakításával és a foglalkozási rehabilitáció intézményrendszerének megteremtésével lehet megoldani.

"9. A gyógykezelés dokumentumai nem alkalmasak a munkaképesség csökkenésének megállapítására. A rokkantság kérdésében hozott döntést nem orvosszakértői vizsgálatra alapozzák, hanem korábbi orvosi dokumentumokra.

10. Hiányzik a biztosító-orvosi szemléletű kivizsgálás, az egészségügyi állapot prognózisának a leírása. A jelenlegi kivizsgálási szisztéma sem a rehabilitációt nem támogatja, sem visszajelzést nem ad a gyógyítás számára a további tennivalókról.

11. A baleseti ellátás megállapítása és folyósítása a két ágazat, illetőleg ennek szervei között megoszlik. (A baleseti járadék és nyugellátás a nyugdíj-biztosítási ágazathoz, a többi baleseti ellátás az egészségbiztosítási ágazathoz tartozik.) A baleseti ellátások költségei – ettől eltérően – ugyancsak a két ágazatot terhelik a már hivatkozott 1992. évi LXXXIV. törvény alapján. Emiatt a baleseti ellátás (a leendő baleseti ágazat) tényleges költségei nem, vagy nehezen mutathatók ki, ugyanis a működési költségek a két szerv költségvetésében "feloldódnak 12. A munkabaleset és az üzemi baleset eltérő fogalma és bejelentési, nyilvántartási rendszere torzítja az amúgy is hiányos baleseti statisztikai adatokat."

A baleset-biztosítási rendszer

A kormány célja olyan baleset-biztosítási rendszer létrehozása, amely:

• a foglalkoztatók érdekeltségének megteremtésével a baleset- és foglalkozásimegbetegedés-megelőzés hatékonyságának javítását szolgálja,
• a rehabilitációt támogatja, különös tekintettel az Országgyűlés 75/1997. (VII. 18.) OGY határozatában foglaltakra,
• megteremti a sérült (beteg) menedzselésre alapozott egészségügyi ellátás feltételeit és kialakítja ennek munkastílusát (megelőzésre, diagnosztizálásra specializálódott szakemberekkel),
• korszerű (lehetőleg egycsatornás) biztosítói kompenzációt biztosít, ezzel megteremti a munkáltató aktuális teherviselő képességétől független baleseti kártérítés lehetőségét,
• a foglalkozási káreseményekkel kapcsolatos valamennyi ellátást, ideértve a baleseti és korkedvezményes nyugellátást is, egy szervezetileg és pénzügyileg független, önálló információs rendszert működtető szervezetben kezeli,
• egységes és megbízható nyilvántartási rendszerrel rendelkezik.

A fent részletezett célokkal a munkáltatói oldal a következő kiegészítésekkel ért egyet:

A megfogalmazott kormányzati célok között nem eléggé hangsúlyos a munkáltató ösztönzése a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésében.

A közvetlen munkáltatói ösztönzés eszközeként – álláspontunk szerint – az ún. bonus-malus rendszer bevezetése lenne megfelelő.

Megjegyezzük még, hogy a prevenció és kompenzáció elve egyaránt lényeges és egyenértékű valamennyi munkáltató számára.

A kormányzati célok között a korkedvezményes nyugellátás finanszírozása is szerepel.

A munkáltatói oldal az intézményes érdekegyeztetés kialakulása óta folyamatosan hangsúlyozta azon álláspontját, amely szerint a korkedvezményes rendszer további fenntartása csak szűk keretek között indokolt.

Korkedvezményes munkakörök

A korkedvezményes munkakörök jegyzéke évek óta változatlan, annak ellenére, hogy az általános technológiai fejlődés, valamint a nemzetgazdaság szerkezetének végleges átrendeződése annak felülvizsgálatát igényelte volna.

Egyidejűleg fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi munkaköri jegyzék bizonyos – az elmúlt rendszerhez kötődő – foglalkoztatáspolitikai, szociálpolitikai elemeket is tartalmaz, amelyek fenntartása a jelenlegi helyzetben kérdéses.

A fentebb már hivatkozott 1997. április 30-i ÉT-megállapodás a korkedvezményes munkakörök jegyzékének és a rendszer átalakításának szükségességére is kitért azzal, hogy ezt a tevékenységet is a szociális partnerek bevonásával kell elvégeznie a jogalkotásnak.

Álláspontunk szerint nem egyértelmű, hogy a létrehozandó új rendszer hogyan válhat szervezetileg és pénzügyileg önállóvá.

A munkáltatói oldal ezzel kapcsolatos véleménye, hogy ez a követelmény csak a baleset-biztosítás ágazati, illetőleg alágazati alapon történő megszervezése útján biztosítható, különös tekintettel arra, hogy a kockázat közösség az azonos vagy hasonló kockázattal tevékenykedő munkáltatók között valósítható meg leginkább.

Működési elvek

A létrehozandó baleset-biztosítási ág kormányzati működési elvei a következők:

1. A baleset-biztosítás a foglalkoztatási szférában részt vevő biztosítottak átfogó kockázatközössége, amelyben a részvétel a Tbj. 2. § szerint kötelező, de az önkéntes csatlakozás is lehetséges.
2. A baleset-biztosítási rendszerben elsősorban a biztosítási elv, továbbá a társadalmi szolidaritási elv, mindezek mellett a kockázatarányos teherviselés elve együttesen érvényesül.
3. A biztosítás az annak alapjául szolgáló jogviszonnyal egyidejűleg, törvény erejénél fogva jön létre. Ennek érvényesítése érdekében a foglalkoztatót (és a biztosítóhoz önként csatlakozó személyt) bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási és járulékfizetési kötelezettség terheli.
4. A biztosítottak természetbeni és pénzbeni ellátások igénybevételére való jogosultságát rendszeres baleset-biztosítási járulékfizetés alapozza meg. A járulékban érvényesül a foglalkoztató és a foglalkoztatott tevékenységi kockázata és az Mt.-ben meghatározott munkáltatói felelősség is.
5. A baleset-biztosító pénzbeli és természetbeli egészségügyi szolgáltatásokat, baleseti ellátást és korkedvezményes nyugdíjat ad a biztosítottaknak. A pénzbeli ellátások jövedelemarányosan, a természetbeni szolgáltatások, ideértve a foglalkozás-egészségügyi szolgálatot és szakellátást is, tényleges ráfordításarányosan, a baleseti ellátás és korkedvezményes nyugdíj jövedelemarányosan illetik meg a biztosítottat.
6. Valamennyi egészségügyi szolgáltatás azonos tartalommal illeti meg a biztosítottat.
7. Az egészségügyi szolgáltatások csak az egészségi állapot által indokolt mértékben vehetők igénybe.
8. A baleset-biztosító tájékoztatja a biztosítottat jogairól és kötelességeiről, segítséget nyújt igénye érvényesítéséhez is.
9. A baleset-biztosító a megelőzést többek között munkabiztonsági és munka-egészségügyi (a továbbiakban: munkavédelmi) információszolgáltatással, tanácsadással, kutatások és vizsgálatok finanszírozásával is segíti.
10. A rendszer önfinanszírozó, de a másik két kötelező társadalombiztosítási ághoz kapcsolódóan az ellátások mögött a végső garanciát az állam jelenti.
11. A baleset-biztosítás a járulék mértékét a jelenlegihez képest csak olyan arányban növelheti, amilyen arányban átvállalja a foglalkoztatót terhelő, közvetlenül kifizetendő költségeket.

A felsorolt elvekkel kapcsolatos munkáltatói álláspont lényege a következő:

1. A létrehozandó rendszer eredményességének és a gazdaság szereplői által történő elfogadásának alapvető feltétele, hogy az valamennyi foglalkoztatottra kiterjedjen.
2. Már fentebb részleteztük, hogy álláspontunk szerint a társadalmi szolidaritásnak mint a biztosítás kisegítő elvének érvényesítése az eltérő alapkoncepció miatt nem indokolt.
3. Lényeges alapelv, hogy baleset-biztosítási járulékot csak a foglalkoztató fizet.
4. A foglalkoztató által fizetendő balesetbiztosítási járulék mértékében – a már kifejtettek miatt – a foglalkoztató tevékenységi kockázata fejeződik ki elsődlegesen.

A foglalkoztatott tevékenységi kockázata elvi kiemelésének véleményünk szerint azért nincs jelentősége, mert a foglalkoztató – az önfoglalkoztatás esetét kivéve – a tevékenységet foglalkoztatott személyek közreműködésével végzi.

A foglalkoztató felelősségét nem csupán az Mt., hanem az Mvt. is részletesen szabályozza.

5. A korkedvezményes nyugellátással, valamint a foglalkozás-egészségügyi alap- és szakellátás biztosító alá rendelésével kapcsolatos álláspontunkat a fentiekben már részleteztük.

A biztosítási elv következetes érvényesülése csak akkor valósul meg, ha a pénzbeni ellátások jövedelemarányosan, a természetbeni ellátások pedig ráfordításarányosan a tényleges szükségletek figyelembevételével illetik meg a biztosítottat.

Járulékfizetői és finanszírozói oldalról a leglényegesebb követelmény, hogy a biztosító forrásai és kiadásai folyamatosan ellenőrizhetők, követhetők legyenek.

6. Ezt az alapelvet a tartalom részletezése nélkül nem fogadhatjuk el.
7. Az alapelvet feltétlenül ki kell egészíteni a munkabalesetből vagy foglalkozási megbetegedésből eredő egészségromlás említésével a rendszer tisztasága érdekében.
8. Amennyiben a baleset-biztosítási ágazat közös (munkáltatói és munkavállalói) irányítása megvalósítható, a biztosítottak igényérvényesítési lehetősége folyamatos és állandó lehet.
9. A kutatások, vizsgálatok járulékból történő finanszírozása csak a baleset-biztosító kiegészítő tevékenysége lehet abban a körben, ahol a megelőzés általános követelményeit állítja fel a jogalkotás.
10. Álláspontunk szerint a kibontakozó társadalmi vita egyik alapkérdése lesz a baleset-biztosító önfinanszírozásának megteremtése.

Tekintettel arra, hogy a baleset-biztosító elsődlegesen egészségügyi szolgáltatásokat és ezzel kapcsolatos pénzbeli ellátásokat nyújthat, járulékfelhalmozás nem lehetséges.

Ennek következtében a rendszer csak akkor lehet önfinanszírozó, ha a költségvetés induló vagyonnal látja el, amelynek mértékét az előzetesen tervbe vett modellezéskor kell meghatározni.

11. A már több alkalommal említett ÉT-megállapodás tartalmazza, hogy a nyugdíjrendszer és egészségbiztosítási reform miatt az élőmunka munkáltatói terhei tovább nem növekedhetnek.

Ebből következik, hogy a baleset-biztosítási járulék mértékét a munkáltatói oldal a jelenlegi járulékok funkcionális átcsoportosításával képes csak elfogadni.

Ezzel egyidejűleg feltétlenül kívánatosnak tartjuk a jelenlegi regressz (visszatérítési) rendszer teljes és végleges megszüntetését.

Megjegyezzük, hogy a baleset-biztosítás kiterjesztését az önfoglalkoztatókra feltétlenül szükségesnek tartjuk, hiszen a jelenlegi gazdasági szerkezetben meghatározó szerepet vállalnak a különböző ágazatokban.

A munkáltatói oldal hangsúlyosnak tartja továbbá a köz- és költségvetési szférában dolgozó munkavállalók biztonságának rendszerszerű megteremtését különös tekintettel arra, hogy az egészségügyi intézmények korszerűtlen gép- és műszerparkja miatt az ott dolgozók jelentős kockázatoknak vannak kitéve.

Az ismertetés összegzéseként végül hangsúlyozzuk, hogy a kibontakozó társadalmi vitában a már vázolt elvi, koncepcionális kérdések tisztázása mellett lényeges hangsúlyt kell kapnia annak a feladatnak, amely a rendszer teljes és végleges bevezetése előtt a koncepció szerinti működés valamennyi feltételét meghatározza.

A munkáltatók érdekeltek a munkavédelmi törvényben foglalt feladatok végrehajtásában és kötelezettségeik teljesítésében, amelynek fontos eszköze lehet az új, önálló baleset-biztosítási ágazat létrehozása.

A baleset-biztosítási ágazat létrehozásával kapcsolatos politikai döntés meghozatala széles körű társadalmi párbeszédet igényel, amelynek az ÉT munkáltatói oldala részese kíván lenni.

vezető szakértő Munkaadók és
Gyáriparosok Országos Szövetsége