Nemzetközi munkaügyi normák

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 1998. júniusi közgyűlésén a tagállamok, a szakszervezetek és a munkaadók várhatóan nyilatkozatban kötelezik el újra magukat az alapvető munkavállalói jogok mellett, és intézkedéseket határoznak el betartatásuk érdekében. A javaslatot beterjesztő igazgatótanács teljes jogú tagjaként a magyar kormány támogatja a nyilatkozat elfogadását és az alapjogok betartásának ellenőrzésére hivatott mechanizmus létrehozását.

Az ILO vezető tisztségviselői, a hazai tripartit érdekegyeztetésben részt vevő szociális partnerek és munkaügyi kutatók 1998 tavaszán tanácskoztak az alapvető nemzetközi munkaügyi normák szerepéről a globalizálódó világgazdaságban és érvényesülésükről Magyarországon. Bevezetőjében Héthy Lajos munkaügyi államtitkár bemutatta a nemzetközi munkajognak, a munkavállalók jogainak védelmére vonatkozó nemzetközi egyezmények rendszerét, amelyeknek Magyarország is részese, illetve egyre inkább részesévé válik. Ezek közül kiemelte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) konvencióit, az Európai Szociális Chartát és az Európai Unió munkaügyi tárgyú direktíváit.

A nemzetközi munkajogon belül meghatározó szerepe van az ILO által elfogadott konvencióknak, amelyek száma a szervezet fennállásának csaknem nyolcvan éve alatt elérte a 180-at. Ezek közül kiemelkedik a munkavállalók alapjogaira vonatkozó hét egyezmény, amelyek garantálják a szervezkedés és a kollektív tárgyalások és megállapodások szabadságát, tiltják a kényszer- és a gyermekmunkát, illetve a foglalkoztatási diszkriminációt.

A munkavállalók védelmében

Magyarország az ILO-konvenciók közül napjainkig 63-hoz csatlakozott. Az alapkonvenciók közül valamennyit ratifikált, legutóbb ez év tavaszán a foglalkoztatás minimális életkoráról (15 év) szólót. A nemzetközi munkajog nagy jelentőségű a magyar munkajog számára is, hiszen meghatározza annak alapelveit, mindenekelőtt a munkavállalók és a szakszervezetek védelmében. Ez tükröződik az 1992-ben elfogadott Munka Törvénykönyvében, és külön hangsúlyt kapott annak 1997-es módosításában.

A nemzetközi munkajog keretet adott a magyar munkaadók számára is, hogy a szabad szervezkedés alapján – amikor az már korlátozás nélkül érvényesülhetett hazánkban is – létrehozzák független érdek-képviseleti szervezeteiket, amellyel éltek is az 1989-es egyesülési törvény alapján, és a tripartizmus elvére támaszkodva részt vehettek az országos érdekegyeztetésben. A munkáltatók munkavállalókkal e tekintetben azonos jogai a nemzetközi konvenciók alapján épültek be a rendszerváltást követően a magyar munkajogba és jogalkalmazásba.

Kari Tapiola, az ILO főigazgató-helyettese a globalizáció és a munkaügyi normák kapcsolatáról tartott előadást. Áttekintésében felvázolta a globalizáció fejlődéstörténetét, amelynek első szakaszaként a termelés és a szabad verseny múlt század végi internacionalizálódását jelölte meg. E folyamat részeként alakult ki a munkásság szerveződése (szakszervezetek, munkáspártok) minimális jogaik védelmében. Kezdetét vette a vita a minimális munkaügyi normák és a korlátlan szabad verseny szembenállásáról. Megjegyzendő, hogy a vita jórészt a gyáriparosok között zajlott arról, hogy a munkaügyi normákat a versenyképességet befolyásoló tényezőnek tekintsék-e. E vita során került szóba a nemzetközi munkaügyi szervezet létrehozásának a gondolata is.

A kezdeteket lezáró első világháborút követően a versailles-i békeszerződés részeként alakult meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet abból a megfontolásból, hogy az egységesen elfogadott nemzetközi munkaügyi normák hiánya súlyos társadalmi feszültségekhez és végül háborúkhoz vezethet, amelyeket el kell kerülni.

A második világháborút követően lezajlott a multinacionális vállalatok világméretű terjeszkedése. Jellemzővé vált, hogy míg termelőtevékenységüket a fogadó országokba helyezték ki, döntéshozó központjuk az anyaországban maradt. Az ENSZ-ben, az ILO-ban és az OECD-ben a hetvenes években több alkalommal került napirendre a multinacionális cégek magatartásának vizsgálata azzal a céllal, hogy erősítsék velük szemben a fogadó országok alkupozícióját. 1976-ban és 1977-ben az OECD és az ILO a multinacionális cégek gyakorlatát szabályozó magatartási kódexet és irányelveket fogadott el.

A nyolcvanas évektől általánossá váló globalizációra – többek között – jellemző, hogy elsősorban az új technológiák következtében megszakadt a közvetlen kapcsolat a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás között, átalakult a vezetők és a dolgozók közötti viszony. A modern információs technika segítségével a globális döntések azonnal meghozhatók, a termelés rövid idő alatt áthelyezhető más országba. E döntéseknél az olcsó nyersanyag helyett a kevésbé fejlett országok humánerőforrásainak a kihasználása került előtérbe.

Kari Tapiola szerint a regionális gazdasági integrációk (Európai Unió, ASEAN, NAFTA) fokozott biztonságot nyújtanak tagjaik számára, de ez a globalizációval szemben korlátozott. Szükségesnek látja minimális szabályozás kialakítását a döntéshozatal szintjén. Elismerte, hogy ma már ez a szabályozás nem működhet bürokratikus kontrollként, ugyanakkor az ellenőrzés gyakorlására nincs életképes mechanizmus.

Kísérletek a szabályozásra

A nemzetközi szervezetekben hosszú ideje törekszenek a globális gazdasági és szociális szabályok összehangolására. A WTO (Világkereskedelmi Szervezet) a világgazdaság globalizációját, a világkereskedelem liberalizációját igyekszik elősegíteni a nemzetközi piaci, kereskedelmi verseny tisztaságának, azonos feltételeinek és szabályainak biztosításával. E szabályok megsértése esetén szankciók érvényesíthetők. Ettől eltérően a nemzetközi munkaügyi normák rendszere segítő jellegű, megsértésük miatt szankciók érvényesítése nem lehetséges. Az elmúlt években ismételten előtérbe került a WTO és az ILO tevékenységének összehangolása. A WTO szingapúri konferenciáján nagy hangsúllyal fogalmazódott meg az igény, hogy az ILO tegyen erőfeszítéseket az alapkonvenciókban foglalt alapvető munkavállalói jogok érvényesítésére. A megoldás javasolt útja, hogy az ILO-ban jelen lévő kormányok, szakszervezetek és munkaadók az 1998. júniusi közgyűlésen nyilatkozatban kötelezzék el újra magukat az alapkonvenciókban foglalt kötelezettségeik mellett, és egyben fogadjanak el egy olyan ellenőrzési mechanizmust, amely lehetővé tenné az alapkonvenciók teljesülésének nyomon követését.

Ezek közé tartoznak:

• az egyesülés és a szervezkedés, valamint a kollektív tárgyalás joga (87. és 89. sz. egyezmény),
• az egyenlő jogok és a megkülönböztetésmentesség érvényesítése (100. és 111. sz. egyezmény)
• a kényszermunka megszüntetése (29. és 105. sz. egyezmény),
• a gyermekmunka megszüntetése (138. sz. egyezmény a foglalkoztatás alsó korhatáráról, továbbá a készülő egyezmény a gyermekmunka legelfogadhatatlanabb formáinak a megszüntetéséről).

A magyar kormány a nyilatkozat elfogadását – a fejlett ipari országokkal, a munkavállalókkal és a munkaadókkal együtt támogatja. De ha az alapvető jogok melletti újbóli elkötelezettség kinyilvánítása és ezek érvényesülésének áttekintése mögött nincs – nem lehet – olyan törekvés, amely az egyes országok alacsonyabb bérköltségből fakadó komparatív kereskedelmi előnyének az erodálását célozná, az Magyarország számára is elfogadhatatlan lenne.

A hazai helyzet

Főcze Lajos, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hozzászólásában kiemelte, hogy hazánkban a piacgazdaság megteremtésének, a gazdaság privatizálásának időszakában különösen fontos az alapvető munkavállalói jogok védelme. A magyar szakszervezetek törekszenek a helyi munkaügyi megállapodások, kollektív szerződések megkötésére, amelyek az egyes munkahelyeken is biztosíthatják a munkavállalók alapvető jogainak érvényesítését. A legnagyobb elmaradást ma a munkavédelmi szabályok betartásában látja. Fontosnak tartaná, hogy az ILO-egyezmények a munkavállalók és érdek-képviseleti szervezeteik számára széles körben magyar nyelven elérhetők legyenek, hiszen a hatékony érdekérvényesítés feltétele az alapvető jogok ismerete.

Szirmai Péter a VOSZ társelnökeként évek óta részt vesz az ILO munkájában a magyar munkaadók képviseletében. Hozzászólásában rámutatott arra, hogy a globalizálódással párhuzamosan a közép-kelet-európai gazdaságok átalakulása számos sajátos vonást mutat. Így jellemző az olyan kisvállalkozások jelentős köre, ahol csak egy-két munkavállaló van, vagy családi vállalkozásként működnek, így a munkaügyi normák alkalmazása sajátosan vetődik fel. Gyakori a fekete munkavégzés, illetve jellemző a munkaszerződés részleges vagy teljes hiánya. E körben terjedtek el leginkább az atipikus munkavégzési formák (pl. szerződéses munka, otthon végzett munka). A munkaügyi normák alkalmazásánál e sajátosságokat célszerű figyelembe venni.

Szirmai Péter kifejtette, hogy az ILO-ban a munkaadói szervezetek alapvető törekvése a gazdaság versenyképességének növelése. A munkaügyi normák elfogadhatóságát e szempontok alapján ítélik meg, fontosnak tartják, hogy azok a vállalkozás szabadságát ne sértsék. Megítélésük szerint az ILO-egyezmények értékét végül is azok ratifikációja határozza meg. A kormányok és a szakszervezetek erőteljes, egyeztetett nyomására elérhető ugyan, hogy egyes új munkaügyi szabályok egyezmény formájában kerüljenek elfogadásra az ILO-közgyűléseken, de ha ezeket több év alatt is csak a tagországok kisebb hányada ratifikálja, illetve ülteti át a nemzeti jogba, értékük, és főleg hatásuk erősen kétségbe vonható. Az elmúlt években egyre nagyobb a jelentősége a – munkaadók által inkább támogatott – ILO-ajánlásoknak, amelyek jogilag nem kötelezőek, de erőteljes orientáló hatást gyakorolhatnak az egyes országok jogalkotására és a szociális partnerek magatartására.

Oscar de Vries Raleigh, az ILO-CEET iroda igazgatója a szociális dömping veszélyére hívta fel a figyelmet. Ez akkor keletkezhet, ha egy ország azért juthat gazdasági, kereskedelmi előnyökhöz, mert nem érvényesülnek az alapvető munkaügyi normák. Ez például a gyermekmunka alkalmazása miatt egyes délkelet-ázsiai országokkal szemben vetődött fel.

Gyarmatiné Rácz Ágnes a Magyar Munkaadói Szövetség képviseletében megállapította, hogy a magyar gazdaság átalakulása során a globalizációs folyamatok részévé vált. A külföldi tőke megjelenése Magyarországon szükségszerű volt, és a gazdaság fejlődését elősegítette. Ez hazánkban nem járt együtt a szociális dömping kialakulásával, hiszen a magyar jog biztosítja a nemzetközi munkaügyi normák érvényesülését. A külföldi tulajdonú vállalkozásoknál épp úgy megvalósul a munkaügyi ellenőrzés, mint a hazai tulajdonúaknál.

Az MMSZ a rendezett munkaügyi kapcsolatok kialakítására törekszik – mind vállalati, mind középszinten –, amely elősegítheti a munkavállalói jogok érvényesítését a gyakorlatban. A szervezet – a többi munkaadói szervezettel azonosan – támogatja az Európai Szociális Charta ratifikálását.

Mindezekkel természetesen nem ellentétes, ha a magyar gazdaság és a vállalkozások versenyképességét a relatíve alacsonyabb egység élőmunkaköltség is elősegíti. Ez nem feltétlenül az alacsonyabb béreket jelenti, hiszen tartalmazza a foglalkoztatással járó egyéb költségeket és elvonásokat is. Ezen tényezők közötti optimális arányok kialakítása a hazai tripartit érdekegyeztetés feladata.

az MMSZ igazgatója