Összeállításunkban azt vizsgáljuk, hogy milyen különbségek adódnak a munkajogi, illetve a társasági jogi státusból a jogviszony keletkezése, tartalma, megszűnése, a felelősség, az adózás és a társadalombiztosítás szempontjából.
Irányadó jogszabályok
Az alkalmazott (munkavállaló) jogállására a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) szabályai, a gazdasági társaság tagja jogállására – 1998. június 15-ig a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt. I.), 1998. június 16-tól a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt. II.) rendelkezései az irányadók.
A jogviszony alanyai
A munkaviszony alanyai a munkáltató és a munkavállaló (Mt. 71. §). A hatályban lévő jogszabályok szerint munkáltató lehet a Gt. szerinti jogi személyiség nélküli és jogi személyiségű gazdasági társaság, a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti állami vállalat, tröszt, egyéb állalmi gazdálkodó szerv, költségvetési szerv, szövetkezet, közhasznú társaság, egyesület és köztestület, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, az alapítvány és magánszemély is.
Munkavállaló – ezzel szemben – csak természetes személy lehet, amennyiben a tankötelezettségét teljesítette [Mt. 72. § (1) bek.]. A tankötelezettség teljesítésének kötelezettsége alól – mint a munkaviszony létesítésének feltétele alól – az Mt. kivételt enged a következő esetekben:
- munkaviszonyt létesíthet a tizennegyedik évét betöltő tanuló, amennyiben tankötelezettségét a felnőttek iskolai rendszerű oktatásában vagy iskolarendszeren kívüli oktatásban való részvétellel teljesíti;
- az alap-, illetve középfokú nevelési-oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató tanuló az iskolai szünet alatt, továbbá
- az a személy, akinek tankötelezettsége felmentés folytán megszűnt [Mt. 72. § (4) bek.].
Korlátozottan cselekvőképes személy – ha tizenhatodik életévét betöltötte – a törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül is létesíthet munkaviszonyt [Mt. 72. § (2) bek.].
Tagsági viszonyba egyaránt léphet természetes személy és a fentiekben felsorolt szervezet is. A természetes személy akkor lehet a társaság tagja, ha tizennyolcadik életévét betöltötte és cselekvőképes. Korlátozottan cselekvőképes személy, ha tizennegyedik életévét betöltötte, törvényes képviselője hozzájárulásával, ha nem töltötte be, a gyámhatóság hozzájárulásával létesíthet tagsági jogviszonyt. A felsorolt szervezetek tagsági jogviszonyt akkor létesíthetnek, ha az arra illetékes szervezet nyilvántartásba vette őket. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében ugyan más álláspontot rögzített, amely szerint nincs akadálya annak, hogy egy cég a cégjegyzékbe történő bejegyzés előtt újabb társaság alapításában részt vegyen, de függő helyzet áll elő, amely aszerint alakul, hogy a cégbíróság hogyan dönt a társaság bejegyzése kérdésében (KGD 1998/1/9. sz.).
A jogviszony keletkezése
A munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, amelyben meg kell határozni a munkavállaló személyi alapbérét, munkakörét és a munkavégzés helyét. Az Mt. lehetőséget ad arra, hogy a szerződő felek e kötelező tartalmi elemeken kívül egyéb kérdéseket is rendezzenek a megállapodásban [Mt. 76. § (1) és (3) bek.].
A munkaszerződést kötelező írásba foglalni, az írásba foglalás elmulasztása miatti érvénytelenségre azonban csak a munkavállaló hivatkozhat, a munkába állását követő harminc napon belül [Mt. 76. § (4) bek.].
A tagsági viszony létrejöttéhez az azt megalapozó társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) szükséges. Ebben a körben a szerződés érvényességéhez a Gt. sokkal szigorúbb alakszerűségeket ír elő, mint az Mt. a munkaszerződésre vonatkozóan.
A Gt. I. részében meghatározza a társasági szerződésre irányadó általános szabályokat, részben külön taglalja az egyes társasági formáknál elvárt kötelező tartalmi elemeket [Gt. I. 19. §-21. §; 56. §; 104. §; 128. §; 157. §; 261. § (1) bek.], illetve a részvénytársaság esetében az általános szabályok mellőzésével határozza meg az alapszabály (alapító okirat) tartalmi elemeit [Gt. 261. § (1)–(2) bek.]. Ugyanezt a módszert követi a Gt. II. is a társasági szerződés formai és tartalmi követelményeinek az előírásánál [Gt. II. 11. §; 82. §; 107. § (1)–(2) bek.; 123. § (1)–(2) bek.; 207. § (1)–(2) bek.; 273. § (1)–(2) bek.].
A társasági tagi jogviszonyt tehát közokiratba vagy ügyvéd (jogtanácsos) által ellenjegyzett okiratba foglalt társasági szerződéssel lehet létrehozni, a társasági szerződést valamennyi tagnak – avagy közokiratba vagy teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazással meghatalmazott képviselőjének – alá kell írnia. Amennyiben ezek az alakiságok nem teljesülnek, az okirat érvénytelen, és amennyiben az érvénytelenségi okot a tagok a cégbíróság által kiadott hiánypótlási felhívásra sem küszöbölik ki, a bíróság elutasítja a társaság bejegyzését a cégnyilvántartásba, és a tagsági jogviszony nem jön létre. Tehát ebben az esetben nincs lehetőség arra, hogy a jogviszony a tagok között az alaki szabályok be nem tartása miatt érvénytelen szerződés ellenére fennmaradjon úgy, mint az írásba foglalás nélkül létrejött munkaszerződésnél.
Semmis az a szerződés is, amelyből hiányoznak az egyes társaságoknál külön-külön előírt kötelező tartalmi elemek.
A szerződő felek a jogviszonyt létrehozó szerződés tartalmának meghatározásában – a fenti kötelező előírásokat meghaladó körben – jelentős szabadságot élveznek.
Tartalmi különbségek
A munkaviszony tartalmát az Mt.-nek a munkavégzés szabályaira vonatkozó rendelkezései adják meg [Mt. V. fejezete, 102.-109. §]. Általánosságban e jogviszony legfőbb sajátossága az alá-, fölérendeltségi viszony, amely együtt jár a munkavállaló utasíthatóságával. A munkavállaló köteles megtagadni azonban az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti. Megtagadható az utasítás végrehajtása, ha az jogszabályba vagy munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik. Amennyiben az utasítás végrehajtása kárt idézhet elő és a munkavállaló ezzel számolhat, köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni, ilyenkor azonban nem tagadható meg az utasítás teljesítése [Mt. 104. § (3) bek.].
Ezzel szemben a tagsági jogviszony sajátossága a mellérendeltségi viszony, a gazdasági társaság tagjai egyenjogúak, közöttük utasítási jog nem érvényesül.
Az ezenkívül kiemelhető különbségek:
A munkáltatónak a törvény szerinti kötelezettsége a munkavállaló foglalkoztatása [Mt. 102. § (1) bek.], a munkavállalónak pedig kötelezettsége, hogy az előírt helyen és időben, munkára képes állapotban megjelenjen, a munkaidejét munkában töltse, illetőleg a munkaidő alatt munkavégzés céljából a munkáltató rendelkezésére álljon [Mt. 103. § (1) bek. a) pont].
Ezzel szemben a társaságnak nincs foglalkoztatási kötelezettsége a tagjával szemben, hiszen a tagok általánosságban a közös gazdasági tevékenységre vállalnak kötelezettséget [Gt. 55. § (1) bek.], a tagot pedig – a közkereseti társaság tagjának kivételével – nem terheli személyes munkavégzési kötelezettség [Gt. I. 56. § (1) bek.; Gt. II. 82. §].
A munkavállaló a munkaviszony létrejöttekor nem köteles – és értelemszerűen nem is kötelezhető – vagyoni hozzájárulás teljesítésére a munkáltató részére, a társaság alapításakor a tagok azonban kötelesek a társaság működéséhez szükséges vagyont a társaság rendelkezésére bocsátani [Gt. I. 55. § (1) bek., 95. § (3) bek., 104. § (1) bek. b) pontja, 127. § (1) bek., 155. § (1) bek., 232. § (1) bek.-Gt. II. 81. §, 101. §
(1) bek., 108. § (1) bek., 121. § (1) bek., 175. § (1) bek., 274. § (1) bek.].
A munkavállaló különösen indokolt esetben a munkakörébe nem tartozó munkát is köteles végezni, és állandó munkahelyén kívüli munkavégzésre is kötelezhető [Mt. 105. § (1) bek.], ezzel szemben a társaság tagja, ha és amennyiben személyes tevékenységet végez, kizárólag a társasági szerződésben meghatározott tevékenységi körök keretei között végezhet munkát, a munkavégzés helye pedig kizárólag a telephely, illetőleg a fióktelep
[a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. törvényerejű rendelet 6. §, illetve a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény 16. § (2) bek.].
A mellékszolgáltatás lehet bármilyen tevékenység vagy szolgáltatás, tartósan, időszakosan vagy egyszeri jelleggel, lehet pl. valamilyen dolog vagy jog biztosítása, tulajdonba, bérbe vagy használatba adása stb. Lényegében tehát olyan tetszőleges tartalmú polgári jogi szerződésről van szó, amit a tagsági jogviszony keretében, arra tekintettel kötnek, illetve mint szolgáltatást a törzsbetéten felül a társaságnak nyújtanak.
A munkavállaló, ha munkaviszonyának fennállása alatt további munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesít, köteles azt a munkáltatójának bejelenteni [Mt. 108. § (1) bek.] A munkáltatónak lehetősége van a további munkaviszonyra, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését megtiltani, amennyiben az a munkáltató jogos gazdasági érdekét befolyásolná [Mt. 108. § (2) bek. és 3. § (3) bek.].
A tagsági viszonyban az egyes társasági formáknál a kizárólagosságra vonatkozó rendelkezések eltérnek egymástól. A közkereseti társaság tagja a többi tag hozzájárulása nélkül nem lehet tagja – a részvénytársaság kivételével – a társaság tevékenységéhez hasonló tevékenységet folytató más gazdasági társaságnak [Gt. 57. § (2)–(3) bek.]. Kivétel e szabály alól az a jogi személy, amely a vele munkaviszonyban (munkavégzési kötelezettséggel járó tagsági viszonyban) álló személyekkel hoz létre társaságot. A korlátolt felelősségű társaság esetében kizárólag az ügyvezetők vonatkozásában áll fenn összeférhetetlenségi szabály. Az ügyvezető a taggyűlés hozzájárulása nélkül saját nevében nem folytathat a társaság tevékenységi körébe eső üzletszerű tevékenységet [Gt. I. 200. § (1) bek. a) pont-Gt. II. 22. § (1) bek.].
Értelemszerűen nem érvényesül korlátozó rendelkezés az egyesülésnél és a közös vállalatnál, valamint a részvénytársaságnál, figyelemmel arra, hogy az előbbi két társaság kizárólag jogi személyek közreműködésével alakulhat meg [Gt. I. 103. § (1) bek. és 127. § (1) bek.-Gt. II. hatálya alatt a tagság nincs jogi személyiséghez kötve!], a részvénytársaságnál pedig azért, mert abban a tag (részvényes) felelőssége a társasággal szemben kizárólag a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki [Gt. I. 232. § (1) bek.-Gt. II. 175. § (1) bek.].
A munkaviszonyban általános szabály, hogy a munkavállalónak a munkaviszonya alapján a munkáltatótól – a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő – munkabér jár, és az ettől eltérő megállapodás érvénytelen [Mt. 141. § és 142. §]. Ezzel szemben a tagsági viszonyban a tagot a személyes közreműködéséért nem munkabér, hanem díjazás illeti meg, amelyet a cég mérlegében a tartozások között kell feltüntetni [Gt. I. 69. §-Gt. II. 84. § (2) bek.]. E szabályból az tűnik ki, hogy a díjazás nem előre garantált, havonta azonos összegű jövedelmet jelent, hanem a tevékenység elvégzéséhez igazodik, esetenként – tényleges tevékenység hiányában – nulla is lehet.
Választott tisztségviselőként végzett tevékenységet nem lehet mellékszolgáltatásként figyelembe venni. Amennyiben a tisztségviselő a munkájáért díjazásra tart igényt, akkor a Legfelsőbb Bíróság GK-MK 1. sz. állásfoglalása alapján (BH 1990/1. szám) lehetőség van arra, hogy a tisztségviselő e tevékenység ellátására a társasággal munkaviszonyt létesítsen.
A jogviszony megszűnése, illetve megszüntetése
A munkaviszony megszűnik
- a munkavállaló halálával;
- a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével;
- határozott idejű munkaviszony esetében a határozott idő lejártával [Mt. 86. § a)-c) pontja].
Ezenkívül a munkaviszony megszüntethető
- a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével;
- rendes felmondással;
- rendkívüli felmondással;
- azonnali hatállyal a próbaidő alatt.
A határozott időre létrejött munkaviszony ettől eltérően is megszüntethető, ha a munkavállaló részére egyévi átlagkeresetét, illetve ha a határozott időből ennél rövidebb idő van hátra, a hátralévő időre jutó átlagkeresetét kifizetik [Mt. 87. § (1) bek. és 88. §].
A munkaviszony megszüntetésekor fontos szabály, hogy az arra irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatot minden esetben írásba kell foglalni, e rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet [Mt. 87. § (2)–(3) bek.]. Emellett a rendes és rendkívüli felmondást a munkáltató részéről indokolni is kell [Mt. 89. § (2) bek. és 96. § (2) bek.].
Az Mt. a munkáltatói rendes felmondás alkalmazásánál a dolgozó érdekeit védő korlátokat épít a szabályozás rendszerébe [Mt. 90. §], és felmondási időt is előír, amelynek időtartama legalább harminc nap és legfeljebb egy év lehet. A törvény kifejezetten tiltja az e szabálytól való eltérést [Mt. 92. § (1) bek.]. A munkáltató az általa eszközölt felmondás esetén köteles a dolgozót – legalább a felmondási idő felére – a munkavégzés alól felmenteni [Mt. 92. § (2) bek. és 93. § (1) bek.].
A munkaviszonynak a munkáltatói rendes felmondással, illetve a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt történő megszüntetése esetében az Mt. végkielégítést biztosít a hosszabb idő óta a munkáltatónál munkaviszonyban álló dolgozó számára [Mt. 95. §].
A tagsági viszony megszűnésének eseteit a Gt. az egyes társasági formáknál szabályozza.
A közkereseti társaság esetében megszűnik a tagsági viszony
- a tagok közös megegyezésével;
- kizárással;
- azonnali hatályú felmondással;
- rendes felmondással;
- a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével;
- ha fenntartása jogszabályba ütközik [Gt. 77. §].
Látható, hogy lényegileg a megszűnés esetei megfelelnek a munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének eseteivel, azzal a különbséggel, hogy a tagsági jogviszony megszűnésénél a Gt. nem tartalmazza a megszűnés és megszüntetés kettősségét.
Az is megállapítható, hogy a Gt. szerinti kizárás, valamint az azonnali hatályú felmondás lényegileg az Mt. szerinti rendkívüli felmondással esik egy tekintet alá. Lényeges különbség azonban az, hogy bármely okból is szűnik meg a tagsági viszony, a taggal a tagsági viszony megszűnésének időpontjában fennállott állapot szerint el kell számolni [Gt. I. 81. § (1) bek.-Gt. II. 95. § (1) bek.], és eltérő megállapodás hiányában a társaságtól megváló tagot megillető vagyonrész kiadásának a határideje a tagsági viszony megszűnésétől számított három hónap.
Ugyanakkor a tagsági viszonynak a tag halála miatti megszűnésekor lehetőség van arra, hogy a tag örököse, illetve a megszűnt tag jogutódja a társaság tagjaival történt megegyezés alapján a társaságba tagként belépjen [Gt. I. 82. §-Gt. II. 96. §]. Megegyezés hiányában a meghalt tag örökösével a fentiekben ismertetett szabály szerint kell a társaságnak elszámolnia.
Értelemszerűen eltérőek a tagsági viszony megszűnésének esetei az egyesülés és a közös vállalat – amelynek alapítói, tagjai kizárólag jogi személyek – esetében, ahol is a tagsági viszony megszűnhet:
– kilépéssel, amelynek esedékessége az év vége, és a kilépésre vonatkozó szándékot legalább hat hónappal előbb az igazgatótanácsnak (igazgatóságnak közös vállalat esetében) be kell jelenteni [Gt. 120. § (1) bek. és 147. § (1) bek.], illetve
– kizárással, amikor az igazgatótanács rendelkezik a tagsági jogviszony megszűnéséről.
Ezekben az esetekben is fennállnak azonban a tag társasággal szemben érvényesíthető vagyoni igényei [Gt. I. 121. §, 123. §, 148. §, 151. §-Gt. II. 119. § (2) bek., 120. §, 286. § (1) bek., 287. §].
Felelősség
A munkavállalónak a munkáltatóval szemben fennálló (belső) kártérítési felelősségét az Mt. VIII. fejezete szabályozza, amely nem tesz különbséget aszerint, hogy a munkavállaló természetes vagy jogi személy munkáltatóval áll munkaviszonyban.
Az Mt. hivatkozott rendelkezései mögöttes szabályai azoknak a (külső) polgári jogi felelősségi szabályoknak, amelyekről a Ptk. 348. §-a rendelkezik. Ez ugyanis azoknak a károknak a megtérítésére vonatkozik, amelyeket az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben kívülálló harmadik személynek okoz. A Ptk.-beli szabályozás alapelve a vállalkozói kockázathoz tartozó kárfelelősség, azaz a vállalkozás működése során okozott kárért a vállalkozó a felelősség polgári jogi szabályai szerint felel. A munkavállaló a vállalkozó munkáltató szempontjából közreműködőnek minősül, érte a kárfelelősséget a munkáltatója viseli, ha a munkaviszony alapján akár munkájával, akár azzal kapcsolatban kárt okoz a megrendelőnek vagy harmadik személynek.
A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerinti – ehhez az elvhez igazodó – vállalkozói felelősséget jogszabály kiegészítheti munkavállalói mögöttes felelősséggel vagy más megoldással. A Ptk. 348. § (1) bekezdése adta lehetőséggel élt a Ptk. 348. §-ának (2) bekezdése, amikor a vállalkozók – munkáltatók – bizonyos körében a munkavállalói általános háttérfelelősséget megállapította [1/1996. (I. 26.) AB határozat].
Gazdasági társaság esetében elsősorban a vezető tisztségviselők, a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgálók felelőssége esik szabályozás alá. [Gt. I. 32. § – Gt. II. 29. §]. E tisztségviselők az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felelősek akkor is, ha a gazdasági társasággal munkaviszonyban állnak.
E rendelkezés szigorúbb helytállási kötelezettséget jelent, mint ha munkaviszony esetén a munkajogi felelősség szabályai lennének irányadók. A rendelkezés oka, hogy a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok és a könyvvizsgálók gyakran, illetve az utóbbiak szinte mindig valamilyen munkavégzésre irányuló különmegállapodás alapján látják el a feladataikat, ami ebből a szempontból a munkajogi rendelkezések hatálya alá eső jogviszony. Ezért az egységes megítélés érdekében ki kellett zárni a különbséget a munkaviszony és a tagsági jogviszony alapján történő minősítés között.
Az elvárhatóság terén a Gt. a tisztséggel járó több jogosítványhoz és nagyobb felelősséghez mért szigorúbb elvárhatósági szintet ír elő. Ennyiben a Gt. a Ptk. rendelkezéseihez képest konkrétabban és objektív módon határozza meg a felelősség megállapításánál figyelembe veendő szempontot.
Adózás
A munkaviszonyban és a tagi jogviszonyban folytatott tevékenységet a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény – a továbbiakban: SZJA – egyaránt a nem önálló tevékenység kategóriájába sorolja. A társas vállalkozás magánszemély tagjának a személyes közreműködése azonban csak akkor minősül önálló tevékenységnek, ha az annak ellenében kapott juttatást a társas vállalkozás költségei között számolják el [SZJA 24. § (1) bek.].
E rendelkezésből megállapítható, hogy a törvény a jövedelem megállapításának módja [SZJA 25-27. §-ai], valamint az adóalap megállapítása [SZJA 29. §], továbbá az összevont adóalap adójának meghatározása [SZJA 30. §] vonatkozásában nem tesz különbséget aközött, hogy a magánszemély munkaviszonyban, avagy tagi jogviszonyban végzett tevékenysége eredményeként szerezte a jövedelmét.
Társadalombiztosítás
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény – a továbbiakban: Tbj. – szerint biztosított a munkaviszonyban foglalkoztatott tekintet nélkül arra, hogy teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatják [Tbj. 5. § (1) bek. a) pont], valamint a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő társas vállalkozó [Tbj. 5. § (1) bek. f) pont]. Ez utóbbi kategóriába tartozik a betéti társaság bel- és kültagja, a közkereseti társaság tagja, a korlátolt felelősségű társaság, a közhasznú társaság tagja, ha a társaság tevékenységében ténylegesen és személyesen közreműködik, és ez nem munkaviszony vagy megbízásos jogviszony keretében történik (tagsági jogviszony), amennyiben a társas vállalkozói tevékenységet nem nyugdíjasként folytatja [Tbj. 4. § d-e) pontja].
A Tbj. a járulékfizetés módjára vonatkozóan különbséget tesz a (munkaviszonyban) foglalkoztatott – aki nem minősül egyéni, illetve társas vállalkozónak, és a foglalkoztatója biztosítással járó jogviszony keretében foglalkoztatja [Tbj. 4. § i) pontja] –, valamint a társas vállalkozó járulékfizetése között.
Ennek megfelelően a foglalkoztatott nyugdíjjárulékot fizet, amelynek mértéke attól függ, hogy tagja-e magánnyugdíjpénztárnak, avagy kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozik. Amennyiben nem tagja magánnyugdíjpénztárnak, úgy 1998. január 1-jétől 7, 1999. január 1-jétől 8, 2000. január 1-jétől 9 százalék a nyugdíjjárulék mértéke. Magánnyugdíj-pénztári tag esetén ez a mérték 1 százalék [Tbj. 19. § (2) bek. a-b) pont]. A foglalkoztatott ezen túlmenően 3 százalékos egészségbiztosítási járulék fizetésére is köteles [Tbj. 24. § (1) bek., 19. § (3) bek.]. E járulékok alapja a társadalombiztosítási járulék alapját képező jövedelem. A társadalombiztosítási járulék alapját képezi az a jövedelem, amelyet a foglalkoztató a foglalkoztatott részére a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján kifizetett, elszámolt [Tbj. 24. § (1) bek., 20. §]. A foglalkoztatott a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot a járulékalapul szolgáló jövedelme, legfeljebb azonban a tárgyévre tervezett egy naptári napra jutó bruttó átlagkereset kétszeresének naptári évre számított összege után fizeti meg. Ez a járulékfizetési felső határ, amelynek összegét évente a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvény állapítja meg [Tbj. 24. § (2) bek.]. A járulékokat a foglalkoztató vonja le a foglalkoztatottól [Tbj. 24. § (4) bek.]. A fenti járulékok megfizetése alól mentesül a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott [Tbj. 25. §].
A biztosított társas vállalkozó járulékának mértéke azonos a munkaviszonyban foglalkoztatottéval, és úgyszintén függ attól, hogy a társas vállalkozó tagja-e magánnyugdíjpénztának, avagy sem [Tbj. 27. § (2) bek.]. Tagi jogviszony esetében a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék alapja a társas vállalkozó részére a személyes közreműködésre tekintettel kifizetett (elszámolt) járulékalapot képező jövedelem, de legalább havi átlagos szinten a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér. Ha a járulékfizetési kötelezettség egy teljes hónapon át nem áll fenn, egy naptári napra
a minimálbér harmincadrészét kell figyelembe venni [Tbj. 27. § (1)–(2) bek.].
A társas vállalkozónak a járulékokat a biztosítás megszűnését követően kiosztott jövedelem után is meg kell fizetnie [Tbj. 28. § (2) bek.]. Abban az esetben, ha a társas vállalkozó egyidejűleg legalább heti 36 órás munkaidővel járó munkaviszonyban is áll, illetve közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat, a járulékfizetésével kapcsolatos, előzőekben ismertetett rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a járulékfizetés alapjául a ténylegesen elért, járulékalapot képező jövedelmet kell figyelembe venni [Tbj. 28. § (3) bek.].
Végül külön rendelkezések vonatkoznak arra az esetre, ha a foglalkoztatott egyidejűleg több, biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban áll, illetve ha a társas vállalkozó (társasági tag) egyidejűleg több gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja. Az előbbi esetben a biztosított mindegyik jogviszonyban köteles a járulékok megfizetésére azzal, hogy legfeljebb azonban együttesen a járulékfizetési felső határ napi öszszegének naptári évre számított összege után kell azokat megfizetnie [Tbj. 31. § (1) bek.].
Több – személyes közreműködéssel járó – tagsági jogviszony esetében a biztosított vonatkozásában a Tbj. 27. § (1) bekezdésében előírt legkisebb összegű járulékot – évente egy alkalommal történő választása szerint – egyszer kell figyelembe venni [Tbj. 31. § (4) bek.]. A hivatkozott törvényhely szerinti legkisebb összegű járulék meghatározása pedig a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér alapulvételével történik.
