Munkaerő-mobilitás

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. augusztus 15.) vegye figyelembe!

A magyarok helyben várnak álláslehetőségre

Megjelent A Munkaadó Lapja 43. számában (2001. augusztus 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A munkanélküliségi adatok kedvező alakulása ellenére az ország elmaradottabb régióiban szinte semmit nem változott a helyzet. Új munkahely alig-alig települ a Dunától keletre, a munkanélküli pedig ritkán lépi át szűkebb pátriája határát, hogy munkát vállaljon. A tapasztalatok azt jelzik: a munkanélküliség kezelésében sokkal inkább a munkahelyteremtés, mint a dolgozók helyváltoztatásának ösztönzése hozhat eredményeket.

 

A szakemberek, a kutatók s a gazdaságpolitikusok egyaránt tisztában vannak az egészében javuló munkaerő-piaci helyzet még meglévő ellentmondásaival. Az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ (OMKMK) - legújabb nevén Foglalkoztatási Hivatal - statisztikai elemzési és tájékoztatási osztályán a legapróbb részletekig figyelemmel kísérik a munkaerőpiac mozgásait, és rendre jelzik tapasztalataikat a kormányzati szerveknek.

Hátrányban a keleti régió

Lázár György, a Foglalkoztatási Hivatal osztályvezetője a többi között elmondta: míg a fővárosban, a nyugati régióban, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében pár ezer állástalant tartanak nyilván - sőt, egyes területeken és szakmákban munkaerőhiányt jelentenek -, addig például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az utóbbi négy évben mindössze 0,2 százalékkal mérséklődött a munkanélküliségi index, és szilárdan 20 százalék közelében tartja magát. És nem sokkal jobb a helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sem, ahová pedig az önkormányzatok komoly infrastrukturális beruházásokkal, adókedvezményekkel próbálják odacsalogatni a nagyvállalatokat. Jó példa erre Nyíregyháza. A multinacionális vállalatok többsége azonban ragaszkodik a nyugat-magyarországi településekhez, vagy a fővároshoz és környékéhez.

A munkahely tehát nemigen, vagy csak nagyon óvatosan „megy" a munkaerőhöz. De ha ez így van - márpedig jószerivel már egy évtizede így van -, akkor miért nem a munkaerő vonul oda, ahol szíves-örömest foglalkoztatnák? Például Szabolcsból, Borsodból Győrbe, Sopronba vagy Mosonmagyaróvárra.

Kísérletek kudarca

A kérdés jogos - válaszolja Lázár György -, annál is inkább az, mert a fejlett nyugati országokban, mindenekelőtt az Egyesült Államokban, de például Franciaországban is, a belső migráció meglehetősen általános gyakorlat. Nálunk pedig valóban, a munkás otthon ül, és kitartóan vár. Pedig az országon belüli munkaerő-mozgatásra itthon is - szinte a munkanélküliség nagyobb arányú megjelenésével egy időben - történtek kísérletek. A szakember idézi a már-már elfeledett ózdi példát, amikor a kohászoknak felajánlották, vállaljanak munkát Dunaújvárosban. Ott szükség van rájuk, szakmájukban, hasonló munkakörben dolgozhatnának, s a munka- és az új életkezdéshez érdemleges támogatást is kapnának.

Az ózdiak megköszönték a lehetőséget, és otthon maradtak, munkanélküli-segélyen és tisztes végkielégítéssel. Nagyjából abban az időben jöttek dolgozni lengyel, ukrán, román bányászok a magyar bányavidékekre, lévén hogy különböző okokból Magyarországon hiány volt vájárokból. De kudarcot vallott a győri munkaügyi központosok kísérlete is, hogy Észak-Magyarországról vasmunkásokat telepítsenek át Győrbe, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Rt.-be.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ vezetője az 1996-os esztendőről elmondta: abban az évben kezdődött a városban, elsősorban a gépiparban a munkaerőhiány, ami azt jelentette, hogy nemcsak a munkanélküliség kezelése, hanem a megyében sorba letelepülő multinacionális cégek munkaerő-igényének a kielégítése is nehéz feladattá vált. Megpróbálták a két igényt összekapcsolni. Sajátos együttműködést alakítottak ki a Rába humánerőforrás-szakértőivel. Beköltöztek a gyárba, oda hívták be a nyilvántartott munkanélkülieket, már akik egyáltalán szóba jöhettek a Rába gyári feladatokra, és közösen próbáltak számukra megfelelő munkát, illetve a különböző munkakörökre megfelelő munkást keresni. A nagyüzemnek vasipari szak- és betanított munkásokra, lakatosokra, hegesztőkre, esztergályosokra volt szüksége. A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott teszttel „megmért" mintegy 120 állástalan közül körülbelül harmincan feleltek meg az igényeknek. Az eredmény meglehetősen sovány lett, különösen annak tükrében, hogy a Rába „étvágya" nem csillapult. Mi több, újabb multinacionális cégek telepedtek le a megyében.

Új módszerekkel

A munkaügyi központ más módszerek után kutatott, és a buszoztatás - valaha úgy mondták: az ingázás - kínálta lehetőségeket kezdték kiaknázni. A közlekedés költségeit - a munkaügyi szervezet anyagi támogatására nem tartva igényt - a gyárak fizették, és térítik mind a mai napig. A jelek szerint megéri nekik, hogy naponta utaztassák Pápáról, Tatáról, Tatabányáról, a környező községekből, sőt Szlovákia mintegy 50 kilométeres körzetéből is a munkásokat, akiknek az ily módon meglelt munka ugyancsak megfelel, sőt előnyös. Ma körülbelül kétezer embert hoznak-visznek a különjáratok, közmegelégedésre.

Ezt követően, tehát csak harmadik lépésként vetődött fel az országon belüli migráció ötlete. Azt gondolták a munkaügyi központosok: úgy is segíthetnének a munkaerőhiányon, magukon, hogy egyben enyhítenek a nehéz helyzetben lévő távolabbi megyék gondjain. Nagyon prózai eszközökkel láttak tervük megvalósításához, elutaztak Borsodba munkásnézőbe. Ott a helyi kollégáik segítségével „összeszedtek" mintegy kétszáz munkanélkülit, kibéreltek öt autóbuszt, és elvitték őket Győrbe. Bemutatták nekik a Rába gyárat, a munkahelyeket, ismertették a munkafeltételeket, nem tagadva, hogy itt keményen kell dolgozni. Szóltak a nem rossz kereseti lehetőségekről is, majd átadták a szót a vendégeknek, kérdezzenek! Lenne-e lakás? Ez volt az első, s majdnem az egyetlen kérdés. A válasz kedvező volt, a lakásprobléma megoldásában segítséget kapnak az érintettek.

A munkaügyi központ dolgozói a következő napokban körbenézték a várost, a közeli falvakat, azokat, ahonnan könnyen és jól meg lehet közelíteni Győrt, és csakhamar lajstromba vettek kétszáz azonnal elfoglalható és viszonylag olcsó bérű albérletet, és üzentek, hogy jöhetek a borsodiak. Albérletet kerestek a munkaügyisek, nem mást, mert a végleges átköltözés - mint lehetőség - bár szóba került, de komolyan nem merült fel, olyan nagymértékben térnek el ugyanis a győri ingatlanárak az észak-magyarországiaktól.

Az üzenetre a korábbi jelentkezők mintegy 40 százaléka megjelent az adott időpontban, dolgoztak pár napot, majd visszamentek oda, ahonnan jöttek. Az országon belüli migráció pedig, mint a munkanélküliséget oldó egyik lehetséges forma, Győrben hosszú évekre talonba került.

Hiányzó feltételek

A francia Danone cég a tavasszal - mint ismeretes - a Győri Keksz Kft. termelését gazdaságossági okokból székesfehérvári üzemébe kívánta áttelepíteni, és a 680 dolgozó egy részének felajánlotta a fehérvári munkahelyet. Hasonló eset Franciaországban nem ritkaság, bizonyos határokon belül az autózás, vagy üzemi-állami támogatással a munka- és a lakóhely-változtatás a munkáltatónak s a munkavállalónak egyaránt előnyös lehet. A kormányzati szintig elérő nagy győri tiltakozáshullámban a magyarországi elképzelés részleteire azonban nem derült fény. Könnyen lehet, hogy a Danone vezetői úgy gondolták: a Győr-Székesfehérvár közötti 80 kilométeres távolság nem leküzdhetetlen akadály.

Mindenesetre Rimányiné Somogyi Szilvia úgy véli, ma Magyarországon a munkanélküliséggel küszködő régiókban a munkahelyek teremtésére kell, kellene az erőket összpontosítani, még nincs itt az ideje a munkaerő tömeges helyváltoztatásának. Egyszerűen nincsenek meg ehhez a feltételek. Bár - teszi hozzá - Győr-Moson-Sopron megyében más régióktól eltérően egy ideje nő a munkaképes korú lakosság, az aktív keresők száma. És nem a természetes szaporodás, hanem az ideköltözések révén, spontán módon, igazodva a piachoz.

Állami szerepvállalással

Angyal Ádám, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem vezetési-szervezési tanszékének egyetemi tanára nem híve a vagy-vagy megoldásoknak. Ezúttal is egyaránt fontosnak tartja a tartós munkanélküliséggel birkózó területeken a munkahelyteremtést, és nem menti fel sorsuk változtatásának, jobbításának a felelőssége alól magukat az állástalanokat sem. Különösképpen hangsúlyozza az állam szerepét.

Az országban a legnagyobb fogyasztó az állam - mondja -, amely évente ezermilliárdos nagyságrendekben vásárol. Most éppen autópálya-építések formájában vásárol, máskor kórházépítés vagy más beruházás révén. A legnagyobb pénzkiadó tehát az állam, és ha valamit igazán fontosnak ítél, adott esetben az északi, a keleti végek tartós munkanélküliségének a felszámolását, akkor határozatokat hoz és cselekszik. A professzor az elszántságra és a cselekvésre példaként - bár a foglalkoztatási témától kissé távol áll - a kormány családpolitikáját hozta fel.

Fontos a munkahelyteremtésben a nemzetközi tőke szerepvállalása, de kizárólag érzelmi okok miatt a külföldi befektető nem megy el Borsodba. A nyíregyházi önkormányzat példamutató módon nagyon jelentős adókedvezményeket, -mentességet ajánlott fel az ott letelepülni szándékozóknak, de az államnak e vonatkozásban is van feladata. Ha a gazdaság fejlődik, azt kell mondani: „Befektetők, ha a Nyírségben vagy Borsodban ruháztok be, akkor ennyi és ennyi ideig az ott kifizetett munkabér egy részét megtérítem. Például a munkanélküli-járadékra szánt pénzt nektek adom."

Segítség a képzés

A magyar munkavállaló természetrajzát Angyal Ádám mint egykori hajógyári vezérigazgató is jól ismeri. Milyen a magyar munkás? A magyar munkás vár. Hiába látja előre, hogy baj lesz, nem tesz semmit. Tíz évvel előre lehetett például tudni annak idején, hogy bányabezárásokra kerül sor. Mit tett a magyar bányász? Jószerével semmit. S nem csak azért, mert a házát nem vihette volna kétszáz kilométerrel odébb, hanem mert évtizedekig olyan világban élt, ahol a munkanélküliség veszélyei nem fenyegették.

Miközben tehát azt állítom - hangsúlyozza az egyetemi professzor -, hogy munkahelyet helyben kell teremteni, azt is mondom, hogy az állásteremtésben, az új életkezdésben a munkaerőnek is fontos szerepe van. Adott esetben bátrabban kell vállalkoznia, és ebben segíteni kell neki képzéssel, a kialakult történelmi szokások leküzdésével, netán költözési, letelepedési segéllyel. Az állami politika járadékkal, szociális segélyezéssel nem intézheti el a munkaerő-problémát. A munkás rendszerint nem képes arra, amire a közép- és a felső vezető, a menedzsment igen. Ő képzettsége, fellépése, kapcsolatai révén rendszerint talál magának új munkát, és karrierje újrakezdésében - magasabb jövedelme miatt - általában a lakóhely-változtatás sem akadály.

Érdektelenség az útiköltség-térítés iránt
Kevéssé élnek a multinacionális vállalatok a munkások rendszeres utaztatásához rendelkezésre álló állami foglalkoztatáspolitikai eszközzel, az útiköltség-térítéssel - ők maguk fizetik az autóbuszok díjait -, de mérséklődő érdeklődést mutatnak más hazai munkáltatók is. Egy nemrég nyilvánosságra hozott összesítés szerint például az első negyedév végén az országban összesen három és fél ezren részesültek ebben a támogatásban, 27 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A munkáltatók márciusban 433 dolgozó munkába járásához igényeltek támogatást, ami alig több mint a fele az előző hónapban jelentkezőknek.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.