A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete megbízásából az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Kht. készíti fel a szociális partnerek és a munkaerő-piaci szervezet munkatársait az Európai Unióhoz történő csatlakozásra. A tanfolyamsorozaton az EU tág értelemben vett szociálpolitikájával ismerkedhetnek meg a munkaadói, munkavállalói és kormányoldalon szociálpolitikával, illetve a társadalmi párbeszéddel foglalkozó szakemberek.
Az Európai Unió szociális rendszerének és szabályozásának megértéséhez mindenekelőtt meg kell ismerni a közösségi joganyag (közösségi vívmányok) felépítését: az elsődleges jog, a másodlagos jog, valamint az úgynevezett "puha" jog viszonyát. Az elsődleges joganyag az alapító és az azt módosító szerződéseket tartalmazza, a másodlagos jog forrásai a rendeletek, az irányelvek, és a határozatok, amelyek egyaránt kötelező érvényű közösségi jogszabályok. A "puha" jogot az ajánlások, az állásfoglalások és a vélemények alkotják. Mindezeken túl olyan politikai dokumentumok is a közösségi jog részei, amelyek kötelező erővel ugyan nem bírnak, de gyakorlati hatásuk felér a tételes joggal. Szintén komoly jelentőséggel bír az értelmezéseket és alkalmazásokat elősegítő európai bírósági esetjog.
Gazdasági célok
A szociális problémák kezelésével már az EU egyik jogelődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek a megalapításáról kötött Párizsi Szerződés (1951) is foglalkozik, olyannyira, hogy arra forrásokat is biztosított. Ugyancsak tartalmaz egészségvédelemre és biztonságra vonatkozó kitételeket – beleértve a szankciókat – a szintén jogelőd Euratomot létrehozó 1957-es Római Szerződés.
Furcsamód e két szerződés nagyobb hangsúlyt fektetett a szociálpolitikára, mint az Európai Gazdasági Közösség alapítását tartalmazó szerződés. Az EGK ugyanis mindenekelőtt gazdasági céllal alakult, így a korabeli közösségi szociális jog csupán járulékos volt. Azaz a bizottság csak olyan területen terjeszthetett elő jogalkotási javaslatot, ahol bizonyítható volt a gazdasági cél. Ennek ellenére a Római Szerződésbe azért bekerültek olyan alapelvek, mint a nemek közötti megkülönböztetés tilalma, valamint az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. Az 1960-as évek közepéig a látványos gazdasági fejlődés következtében gyakorlatilag nem volt munkanélküliség a Közösség államaiban. Így könnyebben volt vállalható a kezdeményezőbb, "intervencionista" szociálpolitika. A közvéleményben mindinkább hangot kapott az igazságosság, a szolidaritás és az újraelosztás elve, azazhogy a gazdasági növekedés eredményeiből a hátrányos helyzetű régióknak és társadalmi csoportoknak is részesedniük kellene. E kezdeményezések 1974-ben nyertek kézzelfoghatóbb formát a Közösség első szociális akcióprogramja révén.
Az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmány tartalmazta az alapító szerződések revízióját, megteremtette a Közösség kiteljesítésének intézményi, döntéshozatali hátterét, és utat nyitott a szociális jogok egységes szabályozásának is.
1989-ben fogadta el az Európai Unió a "Közösségi charta a munkavállalók alapvető szociális jogairól" című dokumentumot. Ezt élesen meg kell különböztetni az Európai Szociális Kartától (1961-ben keletkezett), mely nem az EU, hanem az Európa Tanács dokumentuma, és sok tekintetben átfogóbban határozza meg a szociális jogok körét.
A közösségi charta megfogalmazza az alapvető szociális jogokat (szabad mozgás, szociális védelem, nemek közötti megkülönböztetés tilalma, gyülekezési szabadság) és célokat (az élet- és munkafeltételek, a szakmai továbbképzés, az idősek és sérültek támogatásának fejlesztése).
Ezután viszont az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés alaposan összekuszálta a szálakat a szociális jogok szabályozásának területén. A britek ellenállása miatt külön szociálpolitikai jegyzőkönyv és szociálpolitikai megállapodás készült, amelyek csak az azokat aláíró tagállamokra kötelezőek.
Az 1997-ben aláírt, és 1999-ben életbe lépett Amszterdami Szerződés mind a Római Szerződést, mind az Európai Unióról szóló szerződést módosította. Ez már legfőbb prioritásként kezeli a foglalkoztatáspolitikát, és újraszövegezi a szociálpolitikáról szóló cikkelyeket is. A közösségi jog számára új területeket jelöl ki: a kirekesztés és a szegénység elleni küzdelem, valamint a fogyatékosok jogainak biztosítása.
A közösségi szociálpolitika, mely állandó fáziskésésben van a gazdasággal szemben, ma még nem egy hibátlanul működő rendszer, hiszen lényegében csak a körvonalai mutatkoznak. Ezzel együtt a csatlakozni kívánó országok számára komoly erőfeszítéseket jelent a már meglévő szabályokhoz alkalmazkodni.
Szociális párbeszéd
Az európai szociális párbeszéd fogalmának meghatározása meglehetősen körülményes. Eredetileg mindössze a munkaadók és munkavállalók európai csúcsszervezetei közötti bipartit párbeszédet jelentette. Mára a szociális párbeszéd részeseivé váltak a közösségi intézmények, illetve a nemzeti kormányok képviselői is. Így a különböző konzultatív bizottságok és európai szintű keretmegállapodások színterei is beletartoznak a szociális párbeszéd intézményeibe.
Az általános jellegű, a Közösség egészét érintő témájú szociális párbeszédben a partnerek európai csúcsszervezetei vesznek részt. Ezek:
- a UNICE – az Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetsége, melynek tagjai nem kizárólag EU-tagországok, de az EU-tagországok kivétel nélkül azok. Magyarország a kifejezetten erre a célra, tehát az európai képviselet megvalósítására a magyar munkaadói szövetségek által létrehívott Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetsége révén 1998 decembere óta tagja a szervezetnek.
- a CEEP – az Állami Vállalatok Központja azoknak a vállalatoknak és szervezeteknek a munkaadói szövetsége, melyekben állami tulajdon (is) van, s amelyek tevékenysége közszolgáltató jellegű. Tagjai csak EU-tagállamok szervezetei lehetnek, de társult tagként bármely szervezet csatlakozhat. Magyar részről 1996 óta társult tagja a CEEP-nek a Stratosz.
- az ETUC – az Európai Szakszervezeti Szövetség, melynek tagjai nemzeti szakszervezeti konföderációk lehetnek. Az ETUC-nak öt magyar országos szakszervezeti szövetség a tagja.
Négy lépcsőfok
Az európai uniós szociális párbeszéd lényegében négylépcsős, azaz mind kronologikusan, mind funkcionálisan egymásra épülnek az egyes szakaszok. A konzultáció a tanácsadó bizottságok, az ágazati közös bizottságok és az informális munkacsoportok tevékenységéhez kötődik. Míg a tanácsadó bizottságokban a szociális partnerek szerepe korlátozott – hiszen ott átfogó, gazdaságpolitikai kérdéseket tárgyalnak –, a másik két intézményben a szociális partnerek számára lehetőség nyílik európai szinten állásfoglalások, vélemények, nyilatkozatok és megállapodások elfogadására.
A konzultációra épülő közös politikaformálás az adott területre vonatkozó politika megvitatását, együttes kialakítását, majd közös megvalósítását jelenti. Ebben az esetben a felek egyenrangúak.
Az autonóm párbeszéd folyamatának fejlődését közös állásfoglalások sora jelzi. A foglalkoztatás bővítését szolgáló, együttműködésre épülő növekedési stratégiáról szóló állásfoglalástól, a képzésről, oktatásról szólókon át az átfogó gazdaságpolitikai irányvonalakról hozottakig a legkülönfélébb témakörökben készült közös állásfoglalások jelzik a szociális partnerek véleményét, közös elhatározásait.
A jelenleg legmagasabb szintű szociális párbeszéd, az európai kollektív alku során lefolytatott tárgyalások és megállapodások jogi alapjait a Maastrichti Szerződéshez csatolt szociálpolitikai jegyzőkönyv teremtette meg. Ez biztosítja, hogy a szociális partnerek közvetlen tárgyalások során európai szintű – kollektív szerződéshez hasonlatos – megállapodásokat köthessenek. Eddig három ilyen megállapodás született, közülük kettő – a szülői szabadságról szóló keretmegállapodás és a munkaidőről kötött keretmegállapodás-irányelvként már a közösségi jog részévé vált.
Az Európai Bizottság 1997-ben állásfoglalást hozott a "Közösségi szintű szociális párbeszéd módosításáról és továbbfejlesztéséről", melyben kijelölte az átalakítás és fejlesztés prioritásait, nevezetesen:
- az információáramlás és tájékoztatás erősítése,
- a konzultációs fórumok munkájának hatékonyabbá tétele,
- foglalkoztatási kérdésekben a "partnerség" erősítése,
- valós tárgyalások és megállapodások európai szinten.
Feladatok itthon
A magyar szociális partnerek legfontosabb feladatai a csatlakozási folyamat során:
- megismerni az európai szociális párbeszéd rendszerét és eligazodni abban, különösen az ágazati szinteken,
- feltérképezni az európai szociális párbeszéd azon intézményeit, amelyek munkájába bekapcsolódhatnak,
- szoros kapcsolatokat kiépíteni a megfelelő európai szociális partnerekkel,
- megismerni a vonatkozó dokumentumokat,
- törekedni arra, hogy az EU szociális partnerei által kialakított dokumentumok elvárásai, célkitűzései hazánkban is megvalósuljanak,
- felkészülni a csatlakozás utáni aktív részvételre.
