A tartalmi elemek megerősítésre várnak
Az országos szintű érdekegyeztetés hazai történetének négy korszakát különböztethetjük meg. A kezdetek 1988 decemberére nyúlnak vissza, amikor az akkori munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek részvételével megalakult az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), mint a munkaügyi egyeztetés országos szintű fóruma. Létrehozásával a kormány az adminisztratív bérszabályozást kívánta felváltani a kollektív tárgyalások rendszerével. Az OÉT 1988 decemberétől a rendszerváltozásig működött (ez idő alatt nyolc ülést tartott), és elsősorban bér- és munkaügyi kérdésekkel foglalkozott. Már ekkor jogosítványt kapott az országos minimálbér meghatározására.
Munkaügyek, gazdasági kérdések
A rendszerváltozást követően, 1990 augusztusában került sor az érdekegyeztetés átalakítására. Az új fórum – Érdekegyeztető Tanács (ÉT) – két ponton hozott lényeges változást. Egyrészt befogadta az időközben létrejött, illetve átalakult új szerveződéseket. Ennek következtében a munkavállalókat hét szakszervezeti konföderáció, a munkaadókat kilenc országos szövetség jelenítette meg.
A kormány képviseletét a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára látta el. Az ÉT hatásköre a munkaügyek mellett egyes gazdasági kérdésekkel is kibővült. Nevezetesen minden évben konzultált a gazdaságpolitika lehetőségeiről, s megvitatta a legfontosabb gazdasági jogszabályokat, mindenekelőtt a költségvetési és adótörvények tervezeteit. Emellett az ÉT rendszeresen tárgyalt a legfontosabb munkaügyi jogszabályokról, például a Munka Törvénykönyvéről (Mt.), a foglalkoztatási, valamint a szakképzési törvényről. Az ÉT minden évben döntött a legkisebb bér mértékéről, és ajánlást fogalmazott meg a keresetek növekedéséről. 1996-ban az ÉT létrehozta a munkaügyi konfliktusok kezelésének hazai intézményét, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot.
A következő állomás 1999 áprilisa, amikor az Érdekegyeztető Tanács Országos Munkaügyi Tanáccsá (OMT) alakult át. Emellett létrejött a Gazdasági Tanács (GT), valamint az Európai Integrációs Tanács és a Nemzeti ILO Tanács.
Az OMT gyakorlatilag az ÉT szerepkörét töltötte be azzal a különbséggel, hogy gazdasági konzultációkat nem folytatott. Ez a feladat a Gazdasági Tanácshoz került. A GT napirendjén a gazdaság- és pénzügypolitika legfontosabb kérdései szerepeltek, funkcióit elsősorban plenáris üléseken gyakorolta a kormány által javasolt napirendek szerint.
Három évvel ezelőtt, 2002. július 26-án, a hivatalba lépett új kormány megállapodott a szociális partnerekkel az érdekegyeztetés új rendszeréről. Ennek eredményeként újjáalakult az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mint a makroszintű érdekegyeztetés átfogó fóruma. Az új rendszer a részvétel szabályait nem módosította. A változás elsősorban a fórumok közötti kapcsolat erősítésére irányult. Emellett az OÉT-ben ismét konzultációkra kerül sor a legfontosabb gazdasági jogszabályokról (adózásról, járulékokról, költségvetési törvényről), illetve a bértárgyalásokat is e körülmények figyelembevételével – egyfajta jövedelempolitikai tárgyalásként – folytatják le.
Új fórumként létrejött az Ágazati Tanács. Feladata az volt, hogy segítse a kétoldalú – a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek közötti közvetlen – tárgyalásokat az ágazati párbeszédbizottságok PHARE-támogatással zajló életre hívásával.
Felépítés, működés
Az országos szintű érdekegyeztetés Magyarországon elsősorban a részt vevő felek egyezségén nyugszik. Az Országos Érdekegyeztető Tanács – akárcsak elődei – alapszabályban vagy ügyrendben rögzíti működését: a szervezeti felépítését, a részt vevő szervezeteket, a jogokat és a kötelezettségeket stb. Az OÉT tagjai formálisan nem fogadtak el alapszabályt. Ez azonban – a 2002. június 26-i megállapodás, valamint az előd Országos Munkaügyi Tanács alapszabályának hallgatólagos "továbbélése" okán – a gyakorlatban nem okoz zavart.
Mindez nem jelenti azt, hogy bizonyos jogszabályok ne érintenék az érdekegyeztetés intézményeit. Az Mt. tételesen tartalmazza az OÉT azon jogosítványait, amelyek alapján a kormány csak az OÉT egyetértésével hozhat döntést. Aközalkalmazottak és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvények, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról és a magyar honvédség hivatásos, illetve szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvények ugyancsak tartalmaznak olyan előírásokat – elsősorban a kormány néhány kötelezettségét –, amelyek az érdekegyeztetést érintik.
Az OÉT a plenáris ülés, a szakfórumok – Nemzeti ILO, Ágazati Tanács –, a szakbizottságok – bér- és kollektív megállapodások, gazdasági, esélyegyenlőségi, információs és statisztikai, munkaerő-piaci, munkajogi, munkavédelmi, Nemzeti Fejlesztési Terv, szakképzési, szociális bizottság –, valamint a munkacsoportok rendszereként épül fel.
Az OÉT a munka világának szereplőit érintő, átfogó munkaügyi kérdésekről egyeztet. Ezek elsősorban a munkaügyi jogszabályok, a versenyszféra bérezési kérdései (mindenekelőtt a minimálbér, valamint a keresetek növelésére vonatkozó ajánlás), a munkajog, a munkaügyi kapcsolatok és konfliktusok rendezése, a foglalkoztatáspolitika, a szakképzés, a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó pénzbeli ellátások.
Mindezzel az OÉT a következő célokat kívánja megvalósítani:
– informálás, azaz a célok és a vélemények megismerése;
– az álláspontok egyeztetése, lehetőleg közös álláspont – jogszabályban meghatározott esetekben megállapodás – kialakítása;
– az intézkedések, a jogszabályok szakmai színvonalának javítása;
– a feszültségek megelőzése, a kialakult konfliktusok közös érdekek alapján történő rendezése.
Részvétel, reprezentativitás
Az OÉT háromoldalú szervezet, melynek tagjai a kormány, a munkavállalók és a munkaadók országos érdek-képviseleti szervezetei.
Az országos szintű érdekegyeztetés egyik legvitatottabb kérdése a részvétel, illetve a reprezentativitás szabályozása. Az országos fórum megalakulása óta nem létezett írott szabály arról, hogy milyen feltételek teljesítése esetén vehet részt egy szervezet az országos érdekegyeztetésben. Az OÉT jogelődje, az OMT ideiglenes alapszabálya definiálta, hogy milyen feltételek teljesítése esetén tekinthető egy szervezet országos érdekképviseletnek. E szerint a munkavállalók, illetve a munkaadók országos érdek-képviseleti szervezetének minősül az az érdek-képviseleti szövetség (konföderáció), amely
– nyilvántartásba vételét bírósági végzéssel igazolta;
– székhelye Magyarországon van;
– érvényes – a munkaadói, munkavállalói érdekek képviseletére jogosító – alapszabállyal, képviseleti szervezettel rendelkezik, s létrejöttétől folyamatosan működik;
– legalább három nemzetgazdasági ágban és legalább tíz alágazatban tevékenykedő és bírósági nyilvántartásba vett, igazolt tagszervezettel rendelkezik;
– tagszervezetei igazoltan legalább öt, különböző megyében működő területi szervezettel rendelkeznek.
Mindezeken túl a munkavállalói érdek-képviseleti szövetség országos érdek-képviseleti szervezetként történő elismeréséhez az is szükséges, hogy tagszervezetei együttesen és igazoltan legalább száz különböző munkáltatónál működő munkahelyi szervezettel rendelkezzenek. A munkáltatóknál az a kritérium, hogy a szövetséghez legalább ezer munkáltató, illetve vállalkozás tartozzon, vagy amelyben a foglalkoztatottak száma együttesen legalább százezer fő.
E feltételeket úgy kell értelmezni, hogy egy szakszervezet csak egy szakszervezeti szövetségnél, illetve egy munkáltató csak egy munkáltatói érdek-képviseleti szövetségnél vehető figyelembe. Ugyanakkor a feltételek teljesítése céljából a munkavállalók, illetőleg a munkáltatók érdek-képviseleti szövetségei egymással koalícióra léphetnek.
Ideiglenes alapszabály
A részvétel szabályait az ideiglenes alapszabály valójában a jövőre vonatkozóan fogalmazta meg anélkül, hogy ennek időpontját illetően bármit is meghatározott volna. Ugyancsak nem tisztázott az sem, hogy a fent említett feltételek teljesülését melyik szervezetnek, testületnek kellene igazolnia.
Az induló állapotot viszont meghatározta az ideiglenes alapszabály. Ezek szerint alapító tagnak tekinthetők azok a munkavállalói, illetve munkaadói érdekképviseletek, vagy azok jogutódai, amelyeket az Országos Választási Bizottság 1997. évi döntése országos érdek-képviseleti szervezetnek minősített.
Mint említettük, 2002 júliusa, azaz megalakulása óta az OÉT konszenzusos alapon az OMT ideiglenes alapszabálya szerint tevékenykedik. Több kísérlet történt az OÉT alapszabályának elfogadtatására, de ez a mai napig nem történt meg annak ellenére, hogy a reprezentativitás fentiekben ismertetett, nem túlságosan szigorú szabályait az újonnan megfogalmazott tervezetek már nem is tartalmazták.
Mindemellett egyre határozottabban és szélesebb körben ismert az az álláspont, miszerint az érdekegyeztetés országos fórumaiban is csak a releváns, igazoltan reprezentatív, valós képviseletet érvényesítő szervezetek vehessenek részt. Ez esetben megszűnhet az – az európai országokban meglehetősen furcsállott – helyzet, hogy a szokásos 1-2 országos munkavállalói, illetve munkáltatói érdekképviselet helyett 6, illetve 9 szociális partner foglal helyet a tanácsban. Ezen álláspont érvényesítése a jövő feladata.
Az OÉT kormányzati oldalának elnöke a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) politikai államtitkára. A kormányzati oldal állandó tagja a szaktárca illetékes helyettes államtitkára. Értelemszerűen részt vesz a kormányzati oldal munkájában a napirenden lévő témában érintett minisztérium egy vagy több képviselője.
Közös álláspont
Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkájában, a plenáris ülésen a szociális partnerek egy-egy képviselője, valamint a kormány illetékesei vesznek részt. A delegáltak viszonylag nagy száma miatt szükséges az előzetes közös álláspont kialakítása. Erre az készteti a résztvevőket, hogy a szavazati jog nem az egyes szervezeteket, hanem az oldalakat illeti meg. Megállapodás csak konszenzussal hozható, egy "tartózkodás" azonban még nem akadályozza meg a megegyezés létrejöttét.
Ugyancsak a hatékony működést segíti, hogy a kormányzati oldalt elnök, a szociális partnereket pedig rotációs rendszerben – a munkáltatói érdekképviseletek esetében két-, a szakszervezeteknél háromhavonta változtatva – soros elnök képviseli, akik előkészítik és koordinálják az oldal munkáját, nemcsak a plenáris üléseken, hanem az ülések között is.
Az OÉT az egyes napirendeket írásos előterjesztés alapján tárgyalja meg, amelyet az adott ülés előtt, meghatározott határidővel kell benyújtani. Az ülések nyilvánosak, így ezeken a sajtó képviselői is részt vehetnek. Az ülésekről állásfoglalás (tájékoztató) készül, amely a Magyar Közlönyben jelenik meg.
Az OÉT munkáját titkárság segíti. Etestületbe minden oldal egy-egy titkárt delegált. A titkárok köztisztviselők, feladatuk az oldalak munkájának összefogása és koordinálása. A titkárokat az érintett oldalak javaslatai alapján a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter nevezi ki, s a titkárság elhelyezéséről és működésének feltételeiről a munkaügyi tárca gondoskodik.
Az OÉT jogosítványai
Az egyeztetéseken a szociális partnereket egyetértési, véleményezési és tájékozódási jog illeti meg.
Az egyetértési jog egy része jogszabályokhoz kapcsolódik. A Munka Törvénykönyve ugyanis tételesen tartalmazza, hogy melyek azok a kormány-, illetve miniszteri rendeletek, amelyek csak a szociális partnerek egyetértése esetén adhatók ki. Ezek közül legismertebb a minimálbér meghatározása. 2000 őszén az akkori kormány javaslatára a parlament az Mt. módosításával megváltoztatta a legkisebb bért érintő döntés rendjét. E szerint ha az OMT-ben szeptember 10-ig nem jön létre megállapodás, és a további 15 napos tárgyalás sem vezet eredményre, akkor a kormány egyoldalúan is meghatározhatja a legkisebb keresetet. (Erre egy alkalommal került sor: a 2001. évi 40 ezer forintos minimálbér meghatározásakor.)
Az új kormány 2002-ben – az OÉT megállapodásának megfelelően – kezdeményezte e szabályozás eltörlését, azaz a szociális partnerek egyetértési jogának visszaadását. Az Országgyűlés a Munka Törvénykönyvét 2003-ban ennek megfelelően módosította.
Az ideiglenes alapszabály további három – jogszabályhoz nem kapcsolódó – témakörnél ad egyetértési jogot a szociális partnereknek. Ezek:
– az OÉT működési rendje (alapszabály, munkaterv stb.);
– a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat eljárási és működési szabályai, a közvetítők és a döntőbírók listája, a szolgálat főállású alkalmazottainak kinevezése;
– ajánlások kidolgozása a kormány és a szociális partnerek által egyaránt követett szabályokat érintően. Ilyen témakör a versenyszféra éves átlagkereset-növekedésére vonatkozó ajánlás.
Leggyakrabban, például a törvényjavaslatok megvitatása során a szociális partnerek véleményezési jogukkal élhetnek. A feleknek azonban törekedniük kell megállapodás létrehozására. A véleményezési jog érdemi érvényesítését gyakran nehezíti, hogy nem jut elég idő a felkészülésre és a tárgyalásra. Ezért az ideiglenes alapszabály néhány jogszabály esetében legalább 30 napig tartó, míg másoknál [Mt., sztrájktörvény, a foglalkoztatási törvénynek a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületére (MAT) vonatkozó része, valamint a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek működési és joggyakorlási feltételeit érintő jogszabályok tárgyalása] legalább 60 napig tartó egyeztetést ír elő.
A tájékozódási jog minden olyan gazdasági, szociálpolitikai, illetve munkaügyi kérdésben megilleti a szociális partnereket, amelyek a munkaadók és a munkavállalók érdekét közvetlenül, illetve közvetve, de jelentősen érinthetik.
Témák a plenáris ülésen
Az OÉT plenáris fóruma elé kerülő témák tárháza gazdag. A teljesség igénye nélkül az alábbi kérdéseket vitatták meg a felek:
– minimálbér;
– ajánlás a vállalkozások részére a keresetek átlagos növeléséről;
– konzultáció a munkaügyi törvényekről, a követendő gazdaságpolitikáról, valamint a költségvetési és adótörvényekről;
– a Nemzeti Fejlesztési Terv megvitatása;
– konzultáció a foglalkoztatáspolitikáról, ezen belül az eszközrendszeréről;
– konzultáció a társadalombiztosításról, az egészségügyi reformról, a munkavédelemről, a felnőttképzésről;
– tárgyalások az országos érdekegyeztetés rendszeréről, esetleges megújításáról, illetve a munkaügyi kapcsolatokról.
A szakfórumok sorában a Nemzeti ILO Tanács (NILOT) feladata a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményében meghatározott tripartit tanácskozások lebonyolítása, az ILO tevékenységéhez kapcsolódó nemzeti intézkedések elősegítése, a nemzetközi együttműködés fejlesztése. E testületben számos kérdésben véleményezési jog illeti meg szociális partnereket: mások mellett a kormány válaszairól a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia elé kerülő kérdésekkel kapcsolatban, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Alapokmánya 19. cikkelye értelmében bemutatandó egyezmények és ajánlások kapcsán az Országgyűlés elé előterjesztett javaslatokról, valamint a ratifikált egyezmények felmondására vonatkozó javaslatokról.
Ugyanakkor tájékozódási jog gyakorolható minden, a tanács feladatkörébe tartozó, a munkaadók és a munkavállalók érdekeit közvetve vagy közvetlenül érintő, valamint a kormánynak az ILO felé fennálló kötelezettségeit érintő kérdésben.
A NILOT tripartit szervezet, amelyben a munkaadói képviseletek, a munkavállalói szervezetek és a kormányzati oldal egyaránt hat-hat tagot delegál. A munkáltatói, illetve a munkavállalói tagokat az OÉT megfelelő oldalai jelölik. A kormányzati oldalon az FMM két fővel – köztük a NILOT Titkárságának vezetője –, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, valamint az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség egy-egy fővel vesz részt.
Bizottságok, munkacsoportok
Az ágazati szintű párbeszéd napjainkig a magyar gyakorlat gyenge pontja volt. Ezért is kezdte el a magyar kormány – PHARE-támogatással, a szociális partnerekkel együttműködve – a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek közötti kétoldalú, autonóm párbeszéd fejlesztését. A projekt célja ágazati párbeszédbizottságok (ápb) létrehozása volt.
A tripartit Ágazati Tanácsba ugyanazok a szervezetek delegáltak képviselőt, mint az OÉT-be. A tanács feladata az ágazati párbeszédbizottságok létrehozása, részvétel az ehhez szükséges szervezeti, jogi és pénzügyi feltételek kialakításában, később – az új törvényi szabályozás hatálybalépését követően – a rendszer működésének figyelemmel kisérése és – a tapasztalatok értékelése alapján – a fejlesztése.
A szociális párbeszéd rendszerében jelentős szerep hárul a különböző szakbizottságokra. Ezek ülései elsősorban a plenáris ülések előkészítésére szolgálnak. Ennek érdekében célszerű, ha a bizottság megfogalmazza a problémákat, az eldöntendő kérdéseket, valamint javaslatot dolgoz ki a szakmailag helyesnek ítélt megoldásokra. Ugyancsak elvárás a közös, illetve az eltérő vélemények előzetes jelzése.
A bizottsági ülés összetétele a plenáris ülésével azonos, azzal a különbséggel, hogy a bizottságban nem a delegáló szervezetek vezetői, hanem szakértők vesznek részt. Oldalálláspontot azonban itt is ki kell alakítani.
A munkacsoport – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – adott problémák megfogalmazásával és a megoldás közös kidolgozásával foglalkozik. A bizottság állandó, a munkacsoport ad hoc jellegű. A bizottságban általában a kormány előterjesztéseit vitatják meg. Ezzel szemben a munkacsoport közösen (tripartit) készíti el javaslatait.
Ágazati párbeszédbizottságok
Magyarország – éppen a szociális párbeszéd viszonylag korai kialakulása okán – példaértékűnek számított az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó kelet-közép-európai országok között. Ugyanakkor az érdekegyeztetés hazai struktúrája – annak ellenére, hogy többszöri átalakuláson is keresztülment – lényegében a szociális párbeszéd kialakulása idején körvonalazódott jellemzőket hordozza. Ahhoz azonban, hogy ne csupán az európai szociális dialógus formai kellékei érvényesüljenek a hazai társadalmi párbeszédben, elengedhetetlen, hogy az érdekegyeztetés igazodjék az EU-ban érvényesülő prioritásokhoz. A szociális dimenzió részét képezik az országos és az uniós szintű munkaügyi kapcsolatok, azaz a munkaadók és a munkavállalók között zajló érdekegyeztetés is.
A hazai érdekegyeztetési rendszer továbbfejlesztésének iránya kettős lehet. Egyfelől a hazai sajátosságok figyelembevételével, a differenciált intézményrendszer kialakításával fokozatosan alkalmazkodni kell az uniós irányelvek és gyakorlat által kijelölt struktúrákhoz. (Ezt szolgálja például, hogy az ágazati szint, illetve az autonóm párbeszéd megerősítésével jobban érvényesülhessen a szubszidiaritás elve.) Másfelől – és hangsúlyozottan – erősíteni kell a szociális párbeszéd tartalmi elemeit.
Az ágazati párbeszédbizottságok (ápb) létrehozása és működtetése Magyarországon reformértékű lépésként értékelhető, ugyanis közvetlen konzultációk a munkáltatói szervezetek és a szakszervezetek között ágazati szinten a közelmúltig alig voltak.
Az ágazati kollektív szerződések alacsony száma és az ily módon érintettek korlátozott köre már régóta nagy hiányossága volt a magyarországi társadalmi párbeszédnek. Az e helyzetet megváltoztatni hivatott, 2000-ben indított PHARE-projekt célja az ágazati párbeszédbizottságok megalapítása volt, melyek feladata a konzultatív jellegű és kollektív szerződések létrehozását célzó társadalmi párbeszéd fejlesztése és előmozdítása ágazati szinten. Az ágazati bizottságok küldetése az európai ápb-kéhez hasonló. A projekt további célja volt az is, hogy az új intézmények révén javítsa az ágazati és az országos szintű társadalmi párbeszéd közötti kapcsolatot, és elősegítse a vállalati szintű társadalmi párbeszédet.
Európai tapasztalatok
Az európai ágazati párbeszédbizottságok több évtizedes fejlődés eredményeképpen alakultak ki. Elsőként, 1963-ban Közös Tanácsadó Bizottságok (KTB) jöttek létre. Az Európai Bizottság maga volt az, amely szorgalmazta az ágazati konzultáció intézményének megszületését, s késztette a szociális partnereket a különböző bizottságok létrehozására, ha azt az egységes belső piac megteremtése érdekében nélkülözhetetlennek vélte.
Az 1974-es Szociális Akcióprogram nyomán a KTB-k átalakultak ágazati Közös Bizottságokká, azzal a céllal, hogy az ágazatot érintő minden jelentősebb kérdéssel foglalkozzanak, ne csupán szociális problémákkal. Emellett újabb konzultatív testületek is születtek informális munkacsoportok és vitacsoportok formájában. Az Európai Bizottság formálisan is elismerte és elfogadta konzultációs partnereként e fórumokat, és garantálta számukra az adminisztratív és pénzügyi támogatást is.
A majdnem három évtizedes működés tapasztalataira alapozva az Európai Bizottság újraszabályozta az ágazati szociális párbeszédet. A struktúrák egységesítésével, a reprezentativitás meghatározásával azt kívánta elérni, hogy az új rendszer a kötelező erejű keretmegállapodások megkötésének fórumává váljék. A Bizottság intézményesítette az európai ágazati párbeszédbizottságok rendszerét. E fórumok a szociális partnerek közös kezdeményezése alapján alakulhatnak meg.
Az ágazati párbeszédbizottságok bipartit szervezetek. Tagjaik az adott ágazatban illetékes, európai szinten jól szervezett és reprezentatívnak tekinthető ágazati, szakmai szakszervezeti és munkáltatói szervezetek képviselői.
Az 1999. januárban hatályba lépett új szabályozás nyomán, európai szinten a mai napig összesen 29 ágazatban jött létre ápb. Fontos megjegyezni, hogy a jelentős fejlődés ellenére az ágazati szociális dialógus elterjedésében az ágazati bipartit szociális dialógus által lefedett ágazatok eloszlása igen egyenetlen, s olyan óriási és kulcsfontosságú területeken, mint például a vas- és gépipar, a közszolgálat és a közszolgáltatás egyáltalán nem került sor egyetlen bipartit fórum felállítására sem.
Közösségi megállapodások
Az Európai Bizottság el kívánta érni, hogy a szociális partnerek kötelező érvényű megállapodásokat kössenek. Az Európai Bizottság nyomására az ETUC, illetve az UNICE és CEEP (azaz az európai szintű munkavállalói és munkáltatói szervezetek) 1991-ben egyezségre jutottak egy olyan eljárásban, amely lehetővé teszi a kötelező erejű megállapodások megkötését. Az úgynevezett Szociálpolitikai Megállapodást csatolták a Maastrichti Szerződéshez, majd ez része lett az Amszterdami Szerződésnek. Ez lehetővé tette, hogy a szociális partnerek közvetlenül tárgyaljanak, és közösségi szintű – jogszabályszerű – megállapodást érjenek el.
A szociális partnerek azonban nem autonómok annak kijelölésében, hogy miről kívánnak megállapodni, hanem az Európai Bizottság jelöli ki, milyen kérdésben és hogyan hajlandó átengedni a szociális partnereknek a szabályalkotás jogát. Eddig három ágazati szintű megállapodás született, amelyek közül egy vált irányelvként a közösségi jog részévé a megállapodás szerinti eljárás keretében.
Az ágazati szociális párbeszéd során az évek alatt egyre nőtt a közös állásfoglalások, ajánlások és hasonló jellegű dokumentumok száma a foglalkoztatás, a munkaidő, a szakképzés és a munkakörülmények kérdésköreiben. E közös állásfoglalásoknak elsősorban politikai és szimbolikus jelentősége volt. Ugyanakkor 2000-től jelentősen megnőtt az ápb-kben megkötött önkéntes közös megállapodások, közös nyilatkozatok és nem kötelező érvényű egyezségek száma.
Az ápb-k szabályozásakor az Európai Bizottság rendezte a szociális partnerek legitimitásának kérdését is. Ezen intézmények felállítását ugyanis csak azok a szociális partnerek kezdeményezhetik, amelyek az ágazat mindkét oldalán megfelelnek a reprezentativitás kritériumainak. Ezek a következők:
– meghatározott ágazatokhoz vagy kategóriákhoz kötődnek és európai szinten szervezettek;
– olyan szervezetekből állnak, amelyek maguk is integráns és elismert tagjai a tagállamok szociális partnerstruktúráinak, szerződéskötéshez vezető tárgyalási kapacitással rendelkeznek, és a tagszervezetek számos, különböző tagországot képviselnek;
– megfelelő struktúrával rendelkeznek ahhoz, hogy hatékony módon részt vegyenek a Bizottság munkájában.
A szociális partnerek európai szintű reprezentativitásának alapja, hogy nemzeti tagszervezeteik – Anglia kivételével – az országos szintű átfogó ágazati kollektív szerződéseket megkötő szociális partnerek.
Ágazati besorolás
A hazai viszonyokat elemezve mindenekelőtt az ágazati definíciós problémákat, a besorolási rendszert kell kiemelni.
A vállalatok ágazati besorolása a jelenleg használatos statisztikai rendszer szerint épül fel (TEÁOR). Ugyanakkor az e szerinti besorolás és az érdek-képviseleti struktúrák szerveződése nem feltétlenül esik egybe minden ágazatban. Mindemellett az ágazat fogalmának meghatározásakor a jelenleg használatos statisztikai rendszerből kell kiindulni.
Az ágazati statisztikai besorolási rendszer és az érdekképviseletek hagyományon alapuló szerveződéseinek ellentmondásai, a heterogén vállalati tevékenységi szerkezetből eredő problémák rendre felszínre kerülnek az ápb-k munkája során. Ugyancsak felmerül az igény a munkavállalók szakmai beosztása szerinti témák tárgyalására is az ápb-kben. Ez a logika nem idegen az európai gyakorlattól sem, így született például egyezség a polgári légi közlekedés pilótáinak munkaidejéről. A hazai gyakorlatban azonban ez a probléma még megoldatlan.
Az ápb-knek nagy gondot kellene fordítaniuk az általuk megjeleníteni kívánt vállalati és munkavállalói kör meghatározására, illetve az e körnek megfelelő összes reprezentatív érdekvédelmi szervezet bevonására a közös munkába. Annak megállapítása, hogy egy-egy bizottságon belül hány és milyen alágazatok vonatkozásában hoznak létre albizottságot, természetesen a bizottság megalakításában részt vevő szociális partnerek kompetenciája, annak az általános feltételnek a betartása mellett, hogy a résztvevőknek el kell ismerniük egymást.
Tárgyalási témák
Az ápb-k tárgyalási témái rendkívül sokfélék lehetnek. Ilyenek az ágazati, regionális, illetve a munkahelyi kollektív szerződéskötés feltételrendszerének fejlesztése, továbbfejlesztése, a minimálbér és a bérajánlások, a foglalkoztatási és az európai uniós együttműködéssel összefüggő kérdések, a munkavédelmet és a foglalkozás-egészségügyet érintő problémák. Hasonlóképpen napirendre tűzhető a munkaügyi ellenőrzés, a szak-, át- és továbbképzés, a munkahelyi szociális ellátások, a munkaügyi törvényekben, előírásokban és megállapodásokban foglaltak egységes értelmezése és betartása, illetve a munkaügyi kapcsolatrendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos teendők. A sor folytatható a munkaidő kérdéseivel, a kisvállalkozások alkalmazottainak anyagi felelősségével, a munkaügyi adminisztráció és a munkaidő-nyilvántartás problematikájával stb.
Ugyanakkor az ápb-k olyan feladatokat is elláthatnak, amire az eddigi érdekegyeztetési rendszerben nem volt példa. Számos ágazatban gondot jelent az ágazat "szervezetlen" része, mert a kisvállalkozók, egyéni vállalkozók nem tagjai sem a munkaadói szervezeteknek, sem a kamaráknak, míg alkalmazottaik (beleértve az idénymunkásokat, alkalmi munkásokat) a szakszervezetek szervezési terepén kívül esnek. Ez a vállalkozói kör segítségre szorulna abban, hogy a munkaügyi szabályokat betartsa, és alkalmazni tudja a foglalkoztatási eszközöket.
Az ápb-k történetéhez tartozik, hogy a PHARE-projekt szerződő felei 18 bizottság felállításában állapodtak meg, melyek nevesítésére is sor került a szerződésben. Ezek megalakulása azonban a programmal egyidejűleg – a tételes szabályozást megelőzve, spontán módon – zajlott le.
Az ápb-k a részt vevő felek közötti szerződéssel jönnek létre. A bizottságoknak jogi személyiségük nincs, de alapszabály, illetve ügyrend szerint működnek. Az alapszabálynak igazodnia kell azokhoz a szabályokhoz, amelyeket az ágazati szociális partnerek és a kormány között 2004. szeptember 22-én megkötött megállapodás határoz meg.
Részvételi státus
Az ágazati, alágazati, szakágazati szociális párbeszéd megköveteli, hogy a jogokkal rendelkező és kötelezettségeket vállaló munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek megfelelő felhatalmazással és támogatottsággal vegyenek részt az érdekegyeztetésben.
A szociális partnerek és a kormány egyetértenek abban, hogy végső soron jogszabályokba foglaltan jelenjenek meg azok a szabályok, melyek az ágazati párbeszédbizottságokban való részvételt, reprezentativitást, a bizottságok működési módját és tartalmát keretbe foglalják. E szabályok kialakítása azonban meglehetősen hosszú időt vesz igénybe, viszont az ápb-k spontán megalakulása sürgetően vetette fel az egységesen szabályozott működés igényét. Ezért a szociális partnerek és a kormány megállapodást kötöttek (2004. szeptember 22-én) az ápb-k működésének feltételeiről és rendjéről a jogi szabályozás megalkotásáig terjedő időszakban.
Ez a megállapodás mások mellett tartalmazza, hogy miként kell az egyes bizottságok tevékenységi körét a TEÁOR szerint besorolni, melyek a tagság és az ágazatiság általános feltételei, milyen az ápb-k döntési rendszere, illetve hogyan kell létrehozni a tagok részvételét és reprezentativitását vizsgáló Részvételt Megállapító Bizottságot, s annak mit és hogyan kell vizsgálnia, illetve: milyen feltételeket biztosít a kormány az új intézmények működéséhez.
Szabályozási anomáliák
Az ápb-k megalakulását és működését – mivel tiltó rendelkezés nem fordul elő – nem gátolhatja az a tény, hogy a jogszabályok egyelőre nem tartalmaznak olyan a szabályokat, amelyek az ápb-k létrejöttét, létét és jogosítványait körülhatárolnák. Mindemellett a legsürgetőbb teendő a kellő jogszabályi környezet kialakítása. A jogalkotói munkának a jövőben ki kell térnie például:
– a bizottságban való részvétel szabályaira;
– a reprezentativitási kritériumok Mt.-ben való meghatározására;
– az ágazati kollektívszerződés-kötési jogosultság különböző eseteinek meghatározására;
– az ágazati kollektív szerződés kiterjesztésének szabályaira;
– az ágazati kollektívszerződés-kötés lehetőségeire a közszférában stb.
Meg kell határozni azokat a területeket, ahol az úgynevezett "puha szabályozás" érvényesülhet. E körben ki kell alakítani azokat a keretszabályokat, amelyeken belül a szociális partnerek egymás közti megállapodásai jelentik a – nem szankciókkal kikényszerített, hanem a közös érdekből betartott – tartalmi szabályozást.
A már megalakult ápb-kben részt vevő érdekképviseletek 2003 decemberében, még a PHARE-projekt lezárása előtt felvetették azt az igényt, hogy szükség lenne olyan, a kormányzat részvételével működő háromoldalú fórumra, melyben a kormány és a szociális partnerek konzultálhatnak a felmerülő problémákról. Ennek az igénynek a kielégítésére jött létre az Ágazati Párbeszédbizottságok Tanácsa, mely azóta folyamatosan működik.
Az állam támogató tevékenysége eddig is és ezután is fontos a középszintű párbeszéd fejlesztésében. Noha az állami "gondolkodásban" korábban nem foglalt el központi helyet az ágazati párbeszéd, a PHARE-projekt során és azt követően alapvető változás következett be. A szaktárca kezdeményezésére az OFA megalapította az Ágazati Párbeszéd Központ Kht.-t, melynek feladata többek között:
– az ágazati bizottságok titkárságainak létrehozása és működtetésük (díjazás finanszírozása stb.) támogatása;
– a résztvevők képzésének, továbbképzésének segítése, a nemzetközi tapasztalatok közvetítése;
– hozzájárulás a bizottságok és az EU-s ápb-k közötti kapcsolatok fenntartásához;
– információk (statisztikai adatok, elemzések) a bizottságok számára.
Az ápb-k munkáját titkárságok segítik. A jelenleg 31 ágazati, alágazati és szakágazati párbeszédbizottság adminisztratív, szervezési ügyeinek elvégzésére nyolc titkárság kezdte meg működését.
Az OÉT részvevőiA szakszervezetek sorában foglalnak helyet: az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A munkáltatói érdekképviseletek körébe kilenc szervezet tartozik. Ezek az Agrár Munkaadói Szövetség, az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Országos Szövetsége, az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Iparszövetség, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége. |
Egyeztetés a költségvetési szférábanA költségvetési szféra legátfogóbb érdekegyeztető fóruma az 1991-ben létrejött Költségvetési Intézmények Érdekegyeztetési Tanácsa (KIÉT) volt. Ezt megelőzően a költségvetési érdekegyeztetés – igaz, meglehetős önállósággal – az Érdekegyeztető Tanács egyik bizottságaként működött Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Bizottsága (KIÉB) néven. A KIÉT a költségvetés munkavállalókat érintő kérdéseivel, ezen belül elsősorban a közalkalmazottak és a köztisztviselők bérezésével, valamint a foglalkoztatás feltételeivel, mindenekelőtt a közalkalmazottak éves béremelésével és az alkalmazandó illetményrendszerrel foglalkozott. Tevékenysége a gyakorlatban inkább a közalkalmazottakra szorítkozott, mivel a köztisztviselők számára a Belügyminisztérium önálló fórumot (Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum) hozott létre. 1998-tól a kormány a költségvetési szférában az egyeztetést elsősorban ágazati, alágazati szintre kívánta helyezni. Később azonban a kormány és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, valamint a csatlakozó szakszervezetek között létrejött megállapodás alapján egy új szektorális fórum körvonalai bontakoztak ki. Ezzel párhuzamosan a köztisztviselői szféra érdekegyeztetési rendszere is átalakult. 2002-ben az új kormány a korábbi fórumokat megőrizve, új, a költségvetési szféra egészét átfogó fórumot hozott létre. Ez az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT). Ennek megfelelően jelenleg az alábbi fórumrendszer működik: – Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (2002). Szektorális fórumok: – Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (2001); – Köztisztviselői fórumok (egységes fórum nincs); – Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (1999); – Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (1999); – Rendvédelmi Szervek Tárcaközi Érdekegyeztető Fóruma (2002); – Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (2002). |
Gazdasági és Szociális TanácsAz érdekegyeztetés rendszerében fontos szerepet tölt be a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT), amely 2004-ben a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról zajló konzultáció, a kormányzati stratégiák megvitatásának, véleményezésének független fórumaként alakult meg. Feladata a gazdaság és a társadalom átfogó fejlődését érintő országos ügyek és nemzeti stratégiák megvitatása, a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés és az ehhez illeszkedő szociális modell kidolgozása a szervezett civil társadalom és a gazdasági szféra képviselőinek bevonásával. A GSZT a kormány, az Országgyűlés, illetve a saját kezdeményezése által napirendre tűzött kérdéseket vitatja meg. Olyan konzultatív fórum, amely véleményt formál, állásfoglalást alakít ki, javaslatot tesz, valamint saját, belső ügyeit illetően határozatot hoz. A GSZT-t a gazdasági és a civil szféra, a munkavállalók, valamint a tudomány képviselői alkotják. A kormány a GSZT-nek nem tagja, de üléseinek, munkájának állandó résztvevője. Képviselői szavazati joggal nem rendelkeznek. A GSZT elnökének tisztségét az egyes csoportok által választott alelnökök töltik be, évenkénti rotáció alapján. A Gazdasági és Szociális Tanács 2005. február 25-i ülésén elfogadta alapszabályát, és megvitatta a Nemzeti Fejlesztési Terv 2007-2012. évekre szóló koncepcióját |
