z ápb-k működésének szabályozását kidolgozó munkacsoport legfontosabb feladata az volt, hogy meghatározza a párbeszédbizottságok döntéshozatali jogosultságát, státusát. Az egyeztetések során a nézetek meglehetősen nagy átalakuláson mentek keresztül, végül azonban – a szociális partnerek és a kormány közötti egyeztetések eredményeképpen – az ápb-ben való döntéshozatalhoz szükséges reprezentativitás mérésének szabályait alakította ki a tripartit munkacsoport.
Pontozásos módszer
A szabályozási mechanizmus egy, oldalanként maximálisan 100 pontot érő kritériumrendszerből épül fel, amellyel az ágazati érdekképviseletek döntéshozatali jogosultságát, illetve reprezentativitását mérni lehet. A munkavállalói érdekképviseletek által megszerezhető 100 pont 5, míg a munkáltatók 100 pontja 6 kritérium között oszlik meg. Az egyes feltételek szerint maximálisan megszerezhető pontszám "teljesítményük" arányában oszlik meg a szervezetek között.
A munkavállalói oldalon részt vevők legnagyobb súllyal szereplő reprezentativitási feltétele az adott ágazat területén a legutóbbi üzemi, illetve közalkalmazotti választásokon elért eredmény. E szempontra a 100-ból összesen 40 pont osztható fel. A szabály kimondja, hogy ha az adott ágazatban, az ide (főtevékenységük alapján) besorolt munkáltatóknál lezajlott voksolásokon a választásra jogosultak legalább 30 százaléka részt vesz, akkor az itt leadott szavazatok összessége 40 pontot ér. Az ápb-ben érintett munkavállalói érdekképviselet olyan arányban részesedik a 40 pontból, amilyen arányú eredményt a választáson elért. Ezt a számot az úgynevezett redukált szavazatok számának figyelembevételével kell megállapítani.
Megegyező kritériumok
A munkavállalói érdekképviseleteket érintő második legnagyobb súlyú kritérium az aktív szakszervezeti tagok létszáma, amit a 10 főnél többet foglalkoztató, főtevékenységük alapján az ágazatba sorolt munkáltatóknál foglalkoztatott összlétszámhoz kell viszonyítani. E feltételre összességében 25 pont adható, amiből az egyes szakszervezetek az aktív, tehát tagdíjfizető létszámuknak megfelelő arányban részesedhetnek. E kritérium érvényesítése pontot tehet annak az állandó vitának a végére, hogy vajon hány tagja is lehet az egyes szakszervezeteknek.
A következő három feltétel mindkét oldal mérési kritériumai között szerepel. E követelmények – azaz a szociális párbeszédben való részvétel, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megfelelő oldalán részt vevő országos szövetséghez való tartozás, valamint az adott ágazat nemzetközi munkavállalói, illetve munkáltatói szervezeti tagsága – azért kerültek be a részvételi feltételek közé, mert az ápb-k léte valószínűleg vonzerőt gyakorol majd olyan szerveződések számára is, amelyek hagyományosan nem foglalkoztak érdekképviselettel, s különösképpen nem tagozódtak be a szociális párbeszéd eddig is működő rendszerébe. Természetesen e szervezeteket sem lehet – s az eddigi résztvevők nem is szeretnék – kizárni a konzultáció lehetőségéből, de a munkacsoportban tevékenykedő szociális partnerek álláspontja szerint a kritériumok között tükröződnie kell annak a munka világában betöltött szerepnek, amit az egyes ágazati érdekképviseletek az elmúlt évek során betöltöttek. Tekintettel arra, hogy az összességében felosztható 100 pont a munkavállalók esetében 5, a munkáltatók esetében pedig 6 kritérium szerint oszlik meg, az egyes követelmények között felosztható pontszámok nem azonosak.
A szociális párbeszédben való részvétel kritériuma azt jelenti, hogy a munkavállalói, illetve a munkaadói érdekképviselet közreműködésével kötött, az adott ágazatban hatályos kollektív szerződések által érintett foglalkoztatotti létszám nagysága határozza meg az egyes szervezetek részesedését a felosztható pontszámból. A megállapodás arról is rendelkezik, hogy miként kell a halmozódást (azt az esetet, amikor egy foglalkoztatottra több kollektív szerződés is vonatkozik) kiszűrni. A kiterjesztett ágazati kollektív szerződés esetében pedig – tekintettel arra, hogy ez az ágazat egészét lefedi – az a szabály, hogy a szerződést megkötő érdekképviseletek egyenlő mértékben részesednek a felosztható pontszámokból.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban való részvételi kritérium szerint a rendelkezésre álló pontokat értelemszerűen egyenlő arányban kell elosztani azok között a szervezetek között, amelyek az OÉT-ben helyet foglaló érdekképviseletek tagjai. Szintén egyenlő arányú a részesedés a felosztható pontokból a nemzetközi szervezetekhez való tartozás kritériumának teljesítésekor.
Árbevétel, foglalkoztatotti létszám
A munkáltatók számára előírt főbb részvételi és reprezentativitási kritériumok természetesen nem minden tekintetben egyezhetnek meg a munkavállalókéval, hiszen előbbiek esetében – például – nem lehet értelmezni az üzemi tanácsi választások eredményét. Ezzel szemben léteznek olyan mutatók, amelyek mérésével közelítően hiteles kép kapható az egyes munkáltatói érdekképviseletek súlyáról. Ilyen mindenekelőtt, hogy az adott ágazati munkaadói érdekképviselethez tartozó munkáltatóknál hány embert foglalkoztatnak, mekkora a képviselt gazdasági szervezetek éves nettó árbevétele, valamint hány – az ágazatba főtevékenysége szerint besorolt – munkáltató tagja az érdekképviseletnek. Azért volt szükség több különböző mutatószám alkalmazására, mert a vállalkozások jellege meglehetősen eltérő lehet. Attól függően, hogy munka- vagy tőkeigényes vállalkozásokról van-e szó, avagy nagy-, illetve kisvállalkozások alkotják-e az adott ágazati munkáltatói érdekképviseletet, értelemszerűen más és más mutató alapján lehet bemutatni a szervezet reprezentativitását.
Összefoglalva tehát: ahhoz, hogy egy érdekképviselet az adott ágazat párbeszédbizottságának tagja lehessen, mindenekelőtt bizonyítania kell, hogy megfelel az ágazatiság kritériumainak és az általános feltételeknek. Ha ezt bizonyította, akkor már elnyerte a jogosultságot arra, hogy a konzultációkon részt vegyen. Ahhoz azonban, hogy bizonyos témakörökben döntsön, ajánlásokat tegyen, illetve kollektív szerződéseket is kössön, ehhez az egyes érdekképviseleteknek el kell érniük a többelemű kritériumrendszer szerint számított 10 pontot. Ezt a – szigorúnak is nevezhető – feltételrendszert minden fázisában enyhíti, hogy az ápb-tagok konszenzusával, bizonyos paraméterek mellett el lehet tekinteni attól, hogy valamely érdekképviselet minden előírt feltételt teljesítsen.
Döntési mechanizmus
Az ápb-k döntési rendszerét illetően két lehetőség között lehet választani. A megállapodásos döntési rendszerben az ápb valamennyi tagjának konszenzusával alapszabályban vagy ügyrendben lehet rögzíteni az adott ápb döntési rendszerének jellemzőit, a jogosultságokat, az oldalakon belüli szavazási rendet. Akkor azonban, ha új tag csatlakozik a testülethez, a reprezentativitást újra kell vizsgálni, ha azt bármelyik tag kezdeményezi. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy új tag belépésével a döntési rendszerről is újra meg kell állapodni.
Más a helyzet, ha az ápb tagjai nem tudnak megegyezni a döntési rendszerről. Ez esetben az ápb számára a megállapodásban rögzített úgynevezett "nem megállapodásos döntési rendszer" szabályai az érvényesek. Ezek szerint az ápb tagjainak státusa kétféle, konzultációs vagy döntési joggal bíró lehet. Az utóbbival rendelkező tagok is különböző jogosultságúak lehetnek: egyszerű döntési joggal, vagy reprezentatív tagi döntési joggal lehetnek felruházva.
Konzultációs joga annak az általános feltételeknek megfelelő, ágazati érdekképviseletnek lehet, amely nyilatkozik arról, hogy minden döntési jogáról – beleértve az ügyrendről, napirendről történő döntést, állásfoglalások, ajánlások elfogadását, illetve kollektív szerződés megkötését is – eleve lemond. Ekkor az érdekképviselet reprezentativitását nem kell vizsgálni. Ez a nyilatkozat azonban bármikor visszavonható. Ez esetben is csak akkor kell a részvételre, illetve a reprezentativitásra vonatkozó vizsgálatot elvégezni, ha az adott ápb tagjai nem értenek egyet azzal, hogy az illető érdekképviselet döntési joggal rendelkezzék. Értelemszerűen konzultációs joguk van továbbá azoknak az általános feltételeknek megfelelő ágazati érdekképviseleteknek, amelyek a részvételi feltételek vizsgálatakor a 10 pontot nem érik el.
Döntési joga két esetben lehet egy adott ágazati érdekképviseletnek. Mindenekelőtt akkor, ha ebben az ápb tagjai egyetértenek. Ebből következően, ha egy ápb megalakulásakor az alapítók megfelelnek az ágazatiság követelményeinek, illetve az általános feltételeknek, akkor dönthetnek úgy, hogy elfogadják egymást tárgyalópartnerként, és nem vizsgálják a döntési jogosultságot. Ekkor egyszerű döntési joggal rendelkező tagokról beszélünk. Ilyen jogosítványt tudhat magáénak az a tag is, aki a részvételi feltételek vizsgálata alapján a 10 pontos értékhatárt meghaladja. Utóbbi esetben a döntési jog érvényesítéséhez nem szükséges a többi ápb-tag egyetértése.
Ha azonban egy adott ápb-ben részt vevő érdekképviseletek az egész ágazatra (alágazatra, szakágazatra) kiterjesztett kollektív szerződést szeretnének kötni, akkor a megállapodás értelmében meg kell felelniük a reprezentativitási vizsgálatnak is.
Konszenzusos megegyezés
A megállapodás a döntéshozatal rendjéről is rendelkezik. Ezek szerint az ápb döntései csak konszenzussal hozhatók meg, továbbá a munkavállalói és a munkáltatói oldalának csupán egy-egy szavazata lehet. Ugyanakkor az oldalon belüli szavazásról és az oldalon belüli szavazati arányokról a megállapodás pusztán annyit mond, hogy azt autonóm módon kidolgozott ügyrendnek kell szabályoznia. Ha azonban az érdekképviseletek erről nem tudnak, vagy nem akarnak megállapodni, akkor a szavazati arányt a szervezetek döntési súlyának megfelelően kell meghatározni. A döntés meghozatalához kétharmados arány szükséges.
E szabályok kikötését az indokolja, hogy az ettől eltérő döntéshozatali mechanizmus teret engedne a szubjektivitásnak, illetve félő, hogy az "erősebb kutya" elve alapján a relatíve nagyobb súlyú szervezetek dominanciája érvényesülne. A megállapodás minden további belső szabály meghatározását az ügyrendre bízza, amelyben nem csupán a szavazásról, hanem a tisztségviselők megválasztásának szabályairól és az ülések rendjéről is rendelkezhetnek.
Ahhoz természetesen, hogy a szabályokat be lehessen tartani, egyrészt világosan megfogalmazott eljárási rendre, másrészt ellenőrzésre van szükség. Előbbi alapvető elemeit a megállapodás tartalmazza, s rendelkezik arról, hogy az ápb megalakítását írásbeli megállapodással lehet kinyilvánítani, illetve az erről szóló megállapodás egy példányát a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumnak – a dokumentumokkal kiegészítve – meg kell küldeni. Ezek vizsgálata a Részvételt Megállapító Bizottság (RMB) feladata. Az RMB az Országos Érdekegyeztető Tanács három oldalának személyi javaslatai szerint alakul meg, mégpedig úgy, hogy az OÉT elsősorban a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítői listájából három-három tagot és egy-egy póttagot delegál a bizottságba. Az RMB-re igen szigorú összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. A bizottsági tag nem lehet az ápb-nek sem tagja, sem tisztségviselője, illetve ha ezek közül bármelyik, akkor erről a delegálást követő 30 napon belül le kell mondania.
Az ápb-k elnökei
A szociális partnerekkel való tárgyalások során az egyik legneuralgikusabb pont az ápb-k elnökeiről szóló szabályok megalkotása volt. Különösen attól az időszaktól alakult ki nézetkülönbség, amikor a már megalakult bizottságok munkáltatói és munkavállalói képviselői is bekapcsolódtak a megállapodásról szóló egyeztetés folyamatába. A szociális partnerek ugyanis amellett kardoskodtak, hogy – társelnöki rendszerben – az egyes, az adott ápb-ben részt vevő munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek által, saját alkalmazottaik, illetve tisztségviselőik is betölthessék az elnöki szerepkört. A kormányzat azonban ragaszkodott ahhoz az alapelvhez, hogy az elnök a résztvevőktől független személy legyen. Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy az elnök tevékenysége akkor és csak akkor díjazott, ha személye megfelel a megállapodásban foglalt öszszeférhetetlenségi feltételeknek. A társelnökök díjazásban nem részesülnek.
Az elnököt az ápb maga választja, feladata a bizottság képviselete, üléseinek levezetése, valamint az oldalak közötti esetleges konfliktusok kezelése. E feladatok jó színvonalú elvégzése megköveteli, hogy a választott elnök ne csak köztiszteletben álló, szakmailag elismert, hanem a társadalmi párbeszéd területén járatos és pártatlan személy legyen. Ahhoz, hogy jelenleg valaki elnök lehessen az ápb-ben, a következő feltételeknek kell megfelelnie:
– delegáltként az ápb munkájában nem vesz részt, és nem tölt be ápb-titkári funkciót;
– nem tagja az RMB-nek, és az adott ápb egyetlen tagszervezetével sem áll munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, illetve annak nem választott tisztségviselője;
– nem áll munkaviszonyban, munkavégzésre vonatkozó egyéb jogviszonyban olyan érdekképviselettel – és annak nem választott tisztségviselője –, amelynek az adott ápb bármely tagja tagszervezete lenne.
Az elnöki tisztséget egyszerre két ágazati bizottságban is be lehet tölteni, illetve ugyanazon ágazat alágazati, illetve szakágazati bizottságainak elnöke is lehet valaki, ha az őt elsőként elnökké választott bizottság ahhoz hozzájárul. Ez a lehetőség azonban a társelnökökre nem vonatkozik. Az elnököt díjazás illeti meg, a társelnököket nem. Az elnököt az ápb javaslata alapján a munkaügyi miniszter nevezi ki.
Működési feltételek
A PHARE-program és az azt megalapozó szerződés egyik sarkalatos pontja volt, hogy a kormányzatnak hozzá kell járulnia az ágazati párbeszédbizottságok működéséhez, a személyi és dologi feltételek megteremtéséhez. Már a projekt végrehajtása során elkezdődött az a munka, amelynek során – a kormányzati szándékok szerint – egy koordináló, összefogó jellegű központi titkárság, valamint az ápb-k munkáját szervező titkárságok kialakítása volt a cél.
A központi titkárság létrehozása még megoldható volt költségvetési keretek között (e nélkül a projekt végrehajtása is kérdésessé vált volna), de a titkárságok működési kereteinek megteremtése már nehezebb feladatnak bizonyult. Mindenekelőtt annak eldöntése volt alapvető probléma, hogy lehet-e a titkárságokat a központi költségvetés finanszírozásában működtetni. Miután eldőlt, hogy erre a jelenlegi körülmények között nincs esély, meg kellett találni azt a formát, amelyben a titkárságok működtethetők és finanszírozhatók.
Úgy tűnik föl, hogy a legcélszerűbb megoldás az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány gesztorsága mellett létrejövő, az ápb-k titkársági feladatait ellátó közhasznú társaság. A pillanatnyi kondíciók szerint erre jövő év elejétől lesz lehetőség.
Mivel azonban a párbeszédbizottságok megalakulása nem "várta meg", hogy a felek aláírt megállapodással, illetve a titkárságokat működtető szervezettel rendelkezzenek, áthidaló megoldásra volt szükség. Ezért kapott zöld jelzést az úgynevezett "koordinátorok" alkalmazása. Tekintettel arra, hogy ők nem főállású munkavállalók, az átmeneti időszakban mód nyílt arra, hogy minden ápb mellett önállóan foglalkoztassanak koordinátort. Ez azonban a titkársági szervezet kialakulása után – sem a munka mennyisége, sem a foglalkoztatás minősége miatt – nem engedhető meg.
