Jogmagyarázó

A munkaviszony szünetelése

A munkaviszony szünetelése kifejezés azt a jogi helyzetet jelöli, amikor – bár a munkaviszony maga nem szűnik meg, folyamatosan fennáll – a munkavállaló részéről a munkavégzési, a munkáltató részéről pedig a bérfizetési kötelezettségnek – mint legfontosabbaknak – nem kell eleget tenni. (Az utóbbi mentesülés alól azonban a Munka Törvénykönyve [Mt.] kivételt tesz bizonyos esetekben, amikor előírja, hogy annak ellenére, hogy a dolgozó nem végez munkát, a munkáltatónak mégis kell távolléti díjat vagy átlagkeresetet fizetnie.) A munkaviszony szünetelése kifejezés olyan értelemben tehát nem teljesen pontos, hogy nem maga a munkaviszony szünetel, hanem csak az abból eredő főkötelmek, a munkavégzési és a bérfizetési kötelezettség. Ez az átmeneti helyzet hosszabb-rövidebb ideig állhat fenn, mielőtt a dolgozó újra felveszi a munkát.

A szünetelés esetei

A Munka Törvénykönyve nem tartalmaz olyan felsorolást, amely a szünetelés minden esetére kiterjedne, csak utalást tesz ezekre. Ebbe a körbe tartoznak például a heti pihenőnapok és az évi rendes szabadság. A keresőképtelen beteg állapotban lévő dolgozó munkaviszonya is szünetel, attól függetlenül, hogy betegszabadságon, táppénzen van, illetve ilyen juttatásokra nem jogosult (azokat kimerítette), de betegsége miatt nem tud munkát végezni.

A munkaviszony szünetelésének tekintendő ezenkívül a szülési szabadság, valamint a pénzbeni gyermekgondozási juttatások igénybevételének ideje (ennek időtartamára a munkáltató fizetés nélküli szabadság kiadására köteles). E körbe tartozik továbbá a munkavállaló hozzátartozója ápolására, gondozására szolgáló, valamint az önerős lakásépítését elősegítő fizetés nélküli szabadság, illetve minden olyan fizetés nélküli szabadság, amelyben a munkáltató közös megállapodásuk alapján részesíti a dolgozót.

A törvény ezenkívül felsorol néhány egyéb okot, amely a munkavállaló munkavégzési kötelezettségének időleges felfüggesztődését eredményezi, például állampolgári kötelezettsége teljesítése (bíróság vagy más hatóság előtti kötelező megjelenés), kötelező orvosi vizsgálat (pl. terhességgel kapcsolatos, munkaképesség-csökkenését megállapító stb. vizsgálatok), a véradás.

A dolgozót közeli hozzátartozója halála esetén két munkanapra illeti meg munkavégzési szünet. Ha a munkavállaló elháríthatatlan ok miatt nem tud munkahelyén megjelenni, munkavégzési kötelezettsége jogszerűen szünetel.

A törvény a szakszervezeti tisztségviselőknek és az üzemi tanács tagjainak feladataik ellátása érdekében munkaidő-kedvezményt biztosít; ennek igénybevétele szintén a munkavégzési kötelezettség szünetelését eredményezi.

E körbe tartozik az úgynevezett munkavégzés alóli mentesítés esete is, amikor a munkáltató a felmondási idejét töltő dolgozónak legalább a felmondási idő felére biztosítani köteles az átlagkeresettel fizetett szabadidőt.

Végül meg kell említeni a sztrájkban való részvételt is, mivel ez szintén a munkavégzés felfüggesztődését eredményezi, mégpedig – mivel a sztrájkjog a munkavállalók törvényben rögzített joga – jogszerűen.

Szabályozás a kollektív szerződésben

A törvény a felsorolást nyitva hagyja, hogy a munkáltató a szakszervezettel kollektív szerződésben állapodjon meg arra nézve, hogy a felsoroltakon kívül milyen más esetekben teszik lehetővé a dolgozók munkavégzés alóli mentesítését. A kollektív szerződés megállapíthatja a fizetés nélküli szabadság fent nem szereplő egyéb eseteit, továbbá módja van az ezen időtartamokra járó díjazás megemelésére.

További munkaviszony

A főállás, vagyis az első – legkorábban létrejött – munkaviszony mellett létesített további munkaviszony esetén a munkáltató kedvezőbb helyzetben van, ha ő kívánja rendes felmondással megszüntetni ezt a további munkaviszonyt: a munkavállalót végkielégítés nem illeti meg [Mt. 95. § (2) bekezdés]. Ez az előny megszűnik, ha a további munkaviszony főállássá válik. Ez hátrányos lehet a munkáltatóra, akit ez az előny befolyásolhatott, amikor a korábbi munkaviszony fennállásáról tudva alkalmazta a munkavállalót.

A további munkaviszony első munkaviszonnyá válását a munkáltató nem akadályozhatja meg, ez tőle függetlenül bekövetkezik, ha a főállás bármilyen okból megszűnik. Ha a munkavállalónak több további munkaviszonya van, akkor értelemszerűen az a munkaviszony tekintendő elsőnek, amelyiket először hoztak létre, mivel nincs semmilyen szabály az átváltozás sorrendjére. Elképzelhető, hogy ezáltal egy rövid munkaidejű munkaviszony veszi át a főmunkaviszony szerepét és kötöttségeit is.

A munkavállalótól elvárható, hogy az eredetileg elsődleges munkaviszonyának megszűnéséről kellő időben tájékoztassa a munkáltatóját a további munkaviszonyában. Ez a kötelezettség a munkavállalót az együttműködési kötelezettségből eredően terheli, de a munkaszerződés is rendelkezhet erről. A tájékoztatás célja ilyenkor nem az, hogy a nagyobb költségektől szabadulni igyekvő munkáltató a munkaviszonyt megszüntethesse, mivel önmagában az első munkaviszony megszűnése nem okszerű indoka egy másik munkaviszony rendes felmondásának. Ennek az a célja, hogy a munkáltatót megkímélje egy esetleges és jobb tudomása ellenére jogellenes eljárástól.

Rendkívüli munkavégzés

A gyakorlatban többször problémát jelent a rendkívüli munkavégzés elrendelésével kapcsolatban megfogalmazott különös indokoltság pontos értelmezése [Mt. 127. § (1) bekezdés]. Megállapítható, hogy a rendkívüli munkavégzés kizárólag csak különösen indokolt esetben történő elrendelhetősége azt jelenti, hogy hosszabb távon a munkáltató nem számolhat előre azzal, hogy a munkavállalók a rendes munkaidőn kívül is munkát végezzenek. Rendkívüli munkavégzés ebből következően a munkafeladatok hosszabb távon előre nem látható, hirtelen megnövekedése esetén rendelhető el.

Időbeli korlát

Az Mt. 127. §-ának (4) bekezdése alapján a munkavállaló számára naptári évenként legfeljebb kettőszáz, kollektív szerződés rendelkezése alapján maximum háromszáz óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el.

Készenlét

Értelmezési problémákat vetett fel a készenlét napi és éves korlátjára vonatkozó szabály alkalmazása is. Miután az Mt. 129. §-ának (2) bekezdése szerint a készenlét elrendelésére a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, így az említett időbeli korlátok a készenlétre is irányadóak azzal, hogy a készenlét alatti munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül [Mt. 126. § (1) bekezdés]. Ennek megfelelően a készenlét naptári évenként elrendelhető legmagasabb óraszáma megegyezik a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályokban írtakkal (a törvény szerint kétszáz óra, kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb háromszáz óra). A készenlét időtartama nem számít be a napi tizenkettő, illetve a heti negyvennyolc órás tartamába, viszont a készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzés hosszát mind a napi tizenkettő, mind a heti negyvennyolc órás felső határ tekintetében figyelembe kell venni.

Munkaidőkeret

Az idénymunkát végző munkavállalókra a kollektív szerződés egyéves munkaidőkeretet is megállapíthat. Kérdés, hogy alkalmazható-e ilyen tartamban munkaidőkeret azon munkavállalók esetében, akik az évnek csak egy bizonyos hányadában dolgoznak idényjellegű munkán, az év fennmaradó részében pedig olyan tevékenységet látnak el (például karbantartás), amely nem minősül szezonálisnak.

Az idénymunka az Mt. szerint olyan munkavégzés, amely az előállított áru vagy a nyújtott szolgáltatás természete miatt – a munkaszervezés körülményeitől függetlenül – évszakhoz, az év adott valamely időszakához vagy időpontjához kötődik [Mt. 117. § (1) bekezdés j) pont]. Arra is szükséges figyelmeztetnünk, hogy az idézett jogszabályhely (2) bekezdése alapján lehetőség van arra, hogy kollektív szerződéssel a munkáltató és a szakszervezetek az idénymunka ismertetett fogalmától eltérjenek. Ha kollektív szerződésben e felhatalmazással nem élnek, a törvény szerint az éves munkaidőkeret megállapításának akkor is helye lehet, amennyiben idényjellegű feladatok mellett a munkavállalónak más munkakörhöz tartozó tevékenységet, így például a karbantartói munkát kell végeznie. Miután e feladatok más munkakörhöz tartoznak, mint az idény alatt ellátott tevékenység, a munkavállalóval szükséges közös megegyezéssel a munkaszerződést megfelelő tartalommal módosítani.

Nem szükséges a szerződésmódosítás, ha az idényjellegű tevékenységen túl ellátandó más munkavégzés időtartama naptári évenként általában a negyvennégy munkanapot nem haladja meg. Ebben az esetben ugyanis az Mt. 83/A §-a alapján a munkáltató átirányítást rendelhet el, amely segítségével munkaadói utasítással – munkaszerződés-módosítás nélkül – kötelezhető átmenetileg munkakörbe nem tartozó feladatok ellátására a munkavállaló. Az említett negyvennégy munkanapos időtartamtól egyébként a kollektív szerződés rendelkezése eltérhet.

A pihenőnapok összevont kiadása

Munkaidőkeret alkalmazása esetén van lehetőség a pihenőnapok összevont kiadására. Idényjellegű munkakörökben a törvény felhatalmazása alapján a kollektív szerződés rendelkezhet erről. Nincs azonban felhatalmazás arra, hogy a pihenőnapok kiadására az esedékességet követő hat hónap elteltével kerüljön csak sor. A szabály arra biztosít lehetőséget, hogy egy adott hat hónapos keretben kiadandó pihenőnapokat a munkáltató ne az általános szabályok szerint adja ki, tehát hetenként ne biztosítson két pihenőnapot, hanem oly módon járjon el, hogy a munkaidőkeret egyik részében kevesebb, míg másik felében több pihenőnapot ad a dolgozónak. A keretidőszak egészében kiadott pihenőnapok száma meg kell hogy egyezzen az általános szabályok szerint járó pihenőnapok mértékével. Szükséges mindezzel kapcsolatban megjegyeznünk még, hogy kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában a hathavi keretben összevontan kiadandó pihenőnapok esetén is hat nap munkavégzést követően egy pihenőnap kiadása kötelező.

A pihenőnapon végzett rendkívüli munka ellenértéke

Az Mt. 147. §-ának (3) bekezdése szerint a munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon (pihenőidőben) végzett munka esetén százszázalékos mértékű bérpótlékot kell fizetni a munkavállalónak. A pótlék mértéke abban az esetben ötven százalék, ha a munkavállaló a túlórázásért másik pihenőnapot (pihenőidőt) kap.

Pénz helyett szabadnap

A munkaadói joggyakorlatban felmerült az a kérdés, hogy lehetséges-e a pihenőnapi rendkívüli munkavégzésért ellenértékként két szabadnapot biztosítani. E két napra eső díjazás összességében megfelel a pihenőnapi rendkívüli munkavégzésre vonatkozó általános díjazási szabály szerint fizetett összegnek, az egynapi alapbér és a százszázalékos bérpótlék egyenlő a két kieső szabadnapként kiadott munkaidő tartamára járó munkabérrel. E megoldás jogszerűségének kérdése azért is kapott kiemelt jelentőséget, mert a munkáltatók úgy látják, hogy a téli alacsony kihasználtság mellett sokszor kifejezetten az a dolgozók kérése, hogy úgynevezett előcsúsztatás keretében novembertől áprilisig szabadnapokat kaphassanak, s e hosszabb idő jobban megfelel magánteendőik szervezéséhez is.

Az Mt. 147. §-ának (3) bekezdése a pihenőnapon végzett munka, vagyis a rendkívüli munkavégzés egyik esetének ellenértékéről szól. A törvényi rendelkezés célja, hogy a rendes munkaidőn felül végzett, kizárólag különleges körülmények indokolta esetben elrendelhető munkavégzés honorálását biztosítsa. A példában ismertetett munkáltatói gyakorlat részben nem jogszerű, ugyanis rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül, ha a nyári csúcsidőszak nagyobb munkaterheléséért cserébe a téli időszakban előre adják ki az ellenértéknek tekintett szabadnapokat a munkavállalók részére.

A munka egy adott éven belüli, egyenlőtlen megoszlásának elszámolására az Mt. rendelkezései biztosítanak lehetőséget. A törvény 118/A §-a alapján mód nyílik munkaidőkeret megállapítására, kollektív szerződés rendelkezésével készenléti jellegű munkakörben, megszakítás nélküli, illetve több műszakos munkarendben, továbbá idénymunka esetén akár egyéves keret figyelembevételével is gazdálkodhat a munkaadó a munkaidővel.

Egyedi megállapodás

Kizárólag egyedi esetekben van lehetőség arra, hogy a munkavállaló munkaadójával kötött megállapodás alapján a munkából távol töltött időt utóbb ledolgozhassa. Az Mt. 107. §-ának a) pontja alapján munkáltatói engedéllyel is lehet természetesen mentesülni a munkavégzési kötelezettség alól, a törvény pedig 126. §-ának (2) bekezdésében nem minősíti rendkívüli munkavégzésnek, ha a munkavállaló az engedélyezett távollét idejét a munkáltatóval történt megállapodás alapján ledolgozza. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye alapján azonban minderre csak eseti munkavállalói kérelmek alapján van lehetőség, az idézett törvényi rendelkezések rendszeres, valamennyi munkavállalóra kiterjedő alkalmazása – ha az a munkaidőkeret és a munkaidő-beosztás törvényi szabályainak megkerülésére vezet – már jogellenesnek minősül.

Példánkban a munkáltató egy pihenőnapi rendkívüli munkavégzés ellenértékeként két szabadnapot biztosít. A pénzbeli juttatás kifizetésének mellőzését az Mt. nem zárja ki. E megoldás – figyelemmel az Mt. 13. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra – nem lehet kedvezőtlenebb a munkavállalók számára. A törvény indoklása mindezzel összefüggésben egyébként külön is rögzíti, hogy a 147. §-ban meghatározott feltételektől a dolgozó javára kedvezőbben is meg lehet állapodni. Mindez azonban csak arra az esetre vonatkozik, ha a pihenőnapi rendkívüli munkavégzésre vonatkozó díjazási szabályt rendeltetésszerűen alkalmazzák, a törvény díjazási szabályaitól történő eltérés lehetősége ugyanakkor nem teremt jogszerű kiskaput a munkaidőre, így különösen a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó rendelkezésektől való eltérésre.

Kinek jár a föld alatti munkavégzésért pótszabadság?

A Munka Törvénykönyve 132. §-ának (4) bekezdése szerint a föld alatt állandó jelleggel dolgozó munkavállalót évenként 5 munkanap pótszabadság illeti meg. Első gondolatra egyértelműnek tűnik a föld alatti munkavégzés fogalmának meghatározása, azonban a lehetséges esetek végiggondolásával már értelmezési probléma előtt is állhatunk: mennyire kell a föld szintje alatt dolgoznia valakinek ahhoz, hogy évenként öt munkanappal tovább lehessen szabadságon kollégáinál?!

A föld alatti munkavégzés címén járó pótszabadság intézményét a korábbi Munka Törvénykönyve, illetve végrehajtási rendelete már tartalmazta [az 1967. évi II. törvény és a 48/1979. (XII. 11.) Mt. rendelet]. A végrehajtási jogszabály szerint a bányászatban a föld alatt állandó jelleggel dolgozó, termelő és kiszolgáló munkavállalókat (pl. vájár, segédvájár, csapatcsillés, aknász, lőmester) öt, illetve két munkanap pótszabadság illette meg. E szabály ugyanakkor a villamosenergia-ipar teherelosztójában és karsztkútjaiban föld alatti munkán foglalkoztatott dolgozóknak két, illetve tíz évet meghaladó munka esetén öt munkanap pótszabadságot írt elő. Az új Mt. (az 1992. évi XXII. törvény) ezt a rendelkezést átvette azzal az eltéréssel, hogy a föld alatti munkavégzés esetén a gazdasági célt (bányászat) már nem jelölte meg. A pótszabadság mértékének megállapítását pedig a kollektív szerződésre, illetve a munkaszerződésre bízta. A törvény 1997-es módosítása csupán annyiban jelentett változást, hogy a kollektív szerződés helyett a törvény maga határozta meg a pótszabadság mértékét (1997. évi LI. törvény).

A jogalkotó az új Mt. hatálybalépésekor már nem tett különbséget a föld alatti munkavégzés jellege között. A törvényhez fűzött indoklás szerint ezt a pótszabadságot egészségügyi megfontolásból biztosítja a jogszabály. Ezek az indokok lehetnek azok az egészségkárosító kockázatok és veszélyek, amelyek a mélységhez, a zárt jellegű munkavégzéshez, a külső hőmérséklettől eltérő átlaghőmérséklet között végzett, bizonyos fokú nedvesség jelenlétében, állandó mesterséges fényviszonyok és szellőztetés mellett folytatott folyamatos munkavégzéshez kötődhetnek. Ha más kapcsolódó jogterületet segítségül hívunk, akkor sem kapunk egyértelmű eligazítást a föld alatti munka fogalmának értelmezéséhez. A korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzéke ugyan a föld alatt végzett munka keretében kifejezetten a bányákban, bányatérségekben végzett munkaköröket nevesíti, ez azonban csak érintőlegesen vonatkoztatható a pótszabadság indokaira [168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete]. A bányászatról szóló törvény szerint a föld alatti tárolótérségek szakhatósági felügyeletét a bányafelügyelet látja el, tehát az ilyen föld alatti térségek létesítésére, használatbavételre és megszüntetésére irányuló építéshatósági engedélyezési eljárásban közreműködik [1993. évi XLVIII. törvény 46. § (1) bekezdés]. A törvény alkalmazásában föld alatti tárolótérségnek minősülnek a háromszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű, bányászati módszerekkel kialakított térségek, amelyek felett természetes kőzetréteg található, ha ez nem szerves része a földfelszín feletti építménynek. Ez a fogalommeghatározás sem ad tehát egyértelmű eligazítást.

A föld alatti munka kiterjesztő értelmezése

A jogalkotó nem adja meg a föld alatti munkavégzés fogalmát, eltekintett a gazdasági ágazat, illetve egy bizonyos szakma megjelölésétől, mindez pedig kellő alappal szolgálhat a föld alatti munkavégzés kiterjesztő értelmezéséhez. Mindenesetre található két szempont, amely a jogalkotót a föld alatti munkavégzés fogalmának meghatározására késztetheti a jogbizonytalanság kiküszöbölése érdekében. Egyrészt azok az egészségügyi megfontolások, amelyek megalapozzák a pótszabadságra való jogosultságot. Másrészt, a pótszabadság e jogcímének megállapítása óta színesedtek a föld alatti munkavégzés lehetőségei is, hiszen ideérthető a különböző célú, föld alatt kiépített üzemekben (pl. sörerjesztés, gombatermesztés) végzett tevékenység, vagy a mélygarázsban foglalkoztatott őrök, garázsmesterek munkája, illetve a metrókocsi vezetése is.

 

A szabadság kiadása 12 órás munkaidő-beosztás esetén A munkáltató technológiai okok miatt a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokon 12 órában határozta meg a munkaidő hosszát. Figyelemmel a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályokra, átlagosan a munkavállalók havonta tizenöt napot dolgoznak. A rendes szabadság kiadása során problémaként merült fel, hogy a tizenkét órás műszakrend miatt a szabadságot hogyan számolják el, a cég megítélése szerint a harminc munkanap szabadságra jogosult munkavállaló a tizenkét órás munkaidőre és a havi tizenöt munkanapra tekintettel ténylegesen két naptári hónapig is szabadságon lenne. A munkáltató azt tervezi, hogy – tekintettel a napi nyolcórás munkaidőre vonatkozó törvényi szabályra – a tényleges tizenkét órás foglalkoztatás miatt a munkavállalók szabadságát harmados mértékkel csökkenti, így harminc munkanap helyett csak húszat ad ki, de arra a tizenkét órára járó távolléti díjat számolja el. A példánkban említett munkáltatói eljárás megítéléséhez a teljes munkaidőre vonatkozó szabályokból kell kiindulnunk. Az Mt. 117/B §-ában foglalt általános szabály szerint a teljes munkaidő mértéke napi nyolc, heti negyven óra. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása ennél rövidebb teljes munkaidőt is előírhat, ennél hosszabb teljes munkaidő megállapítása azonban csak bizonyos különleges esetekben – például készenléti jellegű munkakörben – lehetséges. A fenti rendelkezések úgynevezett mértékszabályok, tehát a rendes munkaidőben végzett tényleges munkavégzési idő hossza – munkaidőkeret alkalmazása esetén – napi nyolc, illetve heti negyven óránál hosszabb is lehet azzal, hogy a munkaidőkeret átlagában az említett mértékek nem haladhatóak meg. A munkavégzési idő további korlátját az Mt. 119. §-ában foglalt szabályok adják, melyek alapján a munkavállaló napi munkavégzési ideje – melybe a rendes és a rendkívüli munkavégzést is bele kell számolni – a napi tizenkét órát, míg a heti munkavégzés ideje a nyolc órát nem haladhatja meg. A heti munkavégzési idő korlátját munkaidőkeret alkalmazása esetén annak átlagában kell figyelembe venni. Az említett rendelkezések már nem a munkaidő mértékét, hanem annak beosztását szabályozzák. Az idézett törvényi rendelkezések alapján a példában említett munkáltatónál napi tizenkét órás munkaidő-beosztás alapján dolgozók napi munkaidejének mértéke ugyanúgy napi nyolc óra, mint a nyolcórás beosztás szerint foglalkoztatottaké. Esetükben a tizenkét órás munkavégzési kötelezettség pusztán csak munkaidő-beosztási kérdés, amely ugyanakkor a teljes munkaidő mértékét nem érinti. Az említett szabályok alapján értelmezhető pontosan az Mt. azon szabálya, mely szerint munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor a törvény 151. §-ának (2) bekezdésben megjelölt távollétet (például a szabadság), illetve a keresőképtelenség időtartamát figyelmen kívül kell hagyni, vagy az erre eső napokat a munkavállalóra irányadó napi munkaidő mértékével kell figyelembe venni. Esetünkben a munkáltató akkor jár el helyesen, ha a munkaidőkeretben a szabadság napjait vagy figyelmen kívül hagyja, vagy azokat a napi teljes munkaidő mértékével – általános szabály szerint napi nyolc órával – veszi figyelembe a munkaidőkereten belül. Mindehhez egy konkrét példa: kéthetes munkaidőkeret alkalmazása esetén – ha az adott időszakban nincs munkaszüneti nap – a munkaidőkeretre jutó munkaórák száma 10 x 8, azaz 80 óra. Ha a munkavállaló ebben az időszakban két munkanap szabadságot igényel, úgy a munkáltató mindezt két módon könyvelheti el. A két szabadságnapot vagy figyelmen kívül hagyják, így a munkavállaló munkaidőkeretre jutó munkaóráinak száma 8 x 8, azaz 64 óra lesz, vagy a két szabadságnapot a teljes munkaidő mértékével, azaz 2 x 8 = 16 órával veszik figyelembe a munkaidőkereten belül. A végeredmény mindkét esetben azonos, a munkavállalónak a kéthetes munkaidőkeret alatt a nyolcvan órából ténylegesen rendes munkaidőben csak hatvannégy órát kell munkában töltenie. Mindennek ledolgozása már pusztán munkaidő-beosztási kérdés. A szabadságnapok átszámításának a példában ismertetett módja véleményünk szerint aggályos. Kétségtelen, hogy a díjazás tekintetében napi 12 órával számolva ugyanannyi órát fizetnének ki 20 munkanap szabadság esetén, mint amennyit 30 nap szabadság napi 8 órás munkaidővel kalkulálva eredményez, viszont a 10 nap tartamú különbözet szabadságként elvész, azt a munkáltató pihenő- és szabadnap címén a munkaidő-beosztáshoz kapcsolódva, elaprózott részletekben biztosítja majd. Ebben az esetben megítélésünk szerint feltétlenül az Mt. 135. §-ának (2) bekezdését kell alkalmazni, mely szerint a heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot.

Gyermek után járó pótszabadság igénybevétele

A Munka Törvénykönyve a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet játszó, vagy a gyermekét egyedül nevelő szülő számára pótszabadságot biztosít. Ez egy gyermek után 2, két gyermek után 4, kettőnél több gyermek után összesen 7 munkanapot jelent. Gyermekként a 16 évesnél fiatalabb gyermek vehető figyelembe.

Ha az egyik szülő – rendszerint az anya – gyermek ápolása, gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe, vagy egyéb okból – például rokkantnyugdíjassága miatt – tartózkodik otthon, még nem zárja ki, hogy a másik, dolgozó szülő vegye igénybe e szabadságot. A törvény értelmében ugyanis kizárólag a szülők döntésétől függ, melyikük vállal nagyobb szerepet a gyermekek nevelésében, illetőleg melyikük veszi igénybe e címen a pótszabadságot. A munkáltató a szülők ezzel kapcsolatos döntését nem bírálhatja felül.

A törvény csak azt zárja ki, hogy mindkét szülő meghosszabbítsa ilyen okból a szabadságát, ezért gyakori az a megoldás, hogy a munkáltató igazolást kér a pótszabadságot igénybe venni kívánó munkavállalótól, hogy a másik szülő munkahelyén ilyen szabadság kiadására nem kerül sor.

Leltárfelelősség munkaerő-kölcsönzésnél

Raktározási tevékenységgel foglalkozó egyes cégek az alaptevékenységükbe tartozó, raktárosi munkakört betöltő alkalmazottakat munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatják. Leltárhiány regisztrálásakor a munkavállalói felelősség megállapítása leltárfelelősségi megállapodás alapján történhet. Munkaerő-kölcsönzés esetén a felelősség kérdésében sajátosan keverednek a munkajog és a polgári jog szabályai.

Megállapodás a munkáltatók között

A kölcsönzésre az Mt. 193/E §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a munkáltatót megillető jogokat és kötelezettségeket a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő – megállapodásuk szerint – megosztva gyakorolja. A törvény csak a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatosan tartalmaz kötelező előírást, valamennyi további jog gyakorlása tekintetében a két fél megállapodása a döntő. A leltárhiányért való felelősség szabályaira tekintettel a törvény által előírt feltételeket csak a kölcsönbevevő tudja biztosítani [Mt. 170. § (3) bekezdés és 173/A §], ezért a leltárfelelősségi megállapodást a kölcsönbevevőnek kellene a munkavállalóval megkötnie. Mindennek azonban szükségszerű előfeltétele, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönbevevő közötti megállapodás rendelkezzen e kérdésről.

A hiány megállapítása

A leltárhiány esetén követendő jogi eljárás tárgyában az Mt. 170/D §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a leltárfelelősség megállapítására irányuló eljárás részletes rendjét – kollektív szerződéses rendelkezés hiányában – a munkáltató állapítja meg. A leltárhiányért való felelősség fennállásának feltétele a hiánynak a leltározási rend szerint lebonyolított, a teljes leltári készletet érintő leltárfelvétel alapján történő megállapítása [Mt. 170/A § (1) bekezdés c) pont]. Mivel a kölcsönbevevőnél esetlegesen hatályban lévő kollektív szerződés hatálya a munkarendre, munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályokon kívül nem terjed ki a kölcsönzött munkavállalóra, elviekben csak a kölcsönbeadó – vagy megállapodásuk szerint a kölcsönbevevő – által megállapított leltárfelelősségi szabályok alkalmazhatók.

A kárfelelősség érvényesítése

Az ismertetett törvényi rendelkezések alkalmazása a kárfelelősség érvényesítése tekintetében bizonyos aggályokat vet fel. Az Mt. 193/O §-a meghatározza a munkaerő-kölcsönzés körében alkalmazandó, a kártérítési felelősséggel összefüggő szabályokat. Ennek körében előírja, hogy amennyiben a munkavállaló a foglalkoztatás során kárt okoz a kölcsönvevőnek, a Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) foglalt, az alkalmazotti károkozásért fennálló felelősség szabályait kell alkalmazni [Ptk. 348. § (1) bekezdés]. A Ptk. idézett szabálya kimondja, hogy ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató felelős.

A munkaerő-kölcsönzés vonatkozásában mindez azt jelenti, hogy a kölcsönbeadó mint munkáltató felelős a harmadik személy pozíciójában lévő kölcsönbevevőnek, vagyis a kölcsönbevevő a kártérítési igényt a munkavállalóval szemben nem érvényesítheti közvetlenül, munkáltatóként. A kérdésben különös figyelmet érdemel az a speciális szabály, mely szerint a munkáltató a leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényét csak a leltárfelvétel befejezését követő hatvannapos jogvesztő határidő alatt érvényesítheti [Mt. 170/B § (4)–(5) bekezdés]. Ez a rendelkezés csak úgy alkalmazható, ha a hatvannapos időszak alatt a kölcsönbe adó a kárt megtéríti a kölcsönbevevőnek, s ezt követően a kölcsönbeadó – még a hatvannapos jogvesztő határidőn belül – érvényesíti igényét a munkavállalóval szemben.

Együttműködési megállapodás

Mindezek alapján célszerű, ha a kölcsönbeadó és -vevő közötti együttműködési megállapodásba olyan rendelkezéseket foglalnak, melyek részletesen rögzítik a két fél kötelezettségeit leltárhiány megállapítása esetén, valamint rövid határidőket szabnak az eljárási cselekmények lefolytatására. Természetesen mindez csak esélyt, de nem abszolút garanciát jelent arra, hogy a kölcsönbeadó képes lesz a kölcsönbevevőnek megtérített kárösszeget érvényesíteni munkavállalójával szemben. Hangsúlyozandó, hogy az Mt. 193/P §-a munkaerő-kölcsönzés esetén lehetővé teszi ugyan a leltárhiányért való felelősség alkalmazását, azonban az adott felelősségi formára vonatkozó általános szabályokra és a munkaerő-kölcsönzés jellegére tekintettel a kárfelelősség érvényesítése nem aggálymentes.

A csoportos létszámcsökkentés és az üzemi tanács

Az országhatárokon átvihető tőkemozgás nyomán egyre gyakrabban előfordulhatnak tömeges elbocsátások, cégbezárások. A sommásan megjelölt tendencia egyik munkajogi következménye a csoportos létszámcsökkentés. Az Mt., összhangban az európai uniós elvárásokkal, kollektív jogokat biztosít alkalmazotti oldalon a tömeges elbocsátások kedvezőtlen hatásainak korlátozása érdekében. A törvény 94/B §-a szerint, ha a munkáltató csoportos létszámcsökkentés végrehajtását tervezi, a döntést megelőzően legalább tizenöt nappal köteles az üzemi tanáccsal, üzemi tanács hiányában a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetek és a munkáltató képviselőiből létrehozott bizottsággal konzultációt kezdeményezni, és azt döntésének meghozataláig vagy a megállapodás megkötéséig folytatni. A munkaadó és a munkavállalók képviselői közötti konzultációnak ki kell terjednie a csoportos létszámcsökkentés elkerülésének lehetséges módjára, eszközére, elveire, valamint a következmények enyhítését célzó eszközökre, továbbá az érintett munkavállalók számának csökkentésére.

Több esetben azonban maga az üzemi tanács is "áldozatául eshet" a csoportos létszámcsökkentésnek. A törvény szerint ugyanis az üzemi tanács – többek között – megszűnik, ha tagjainak száma bármely okból több mint egyharmaddal csökken, vagy a munkavállalók létszáma ötven fő alá, illetve legalább kétharmaddal csökkent [Mt. 55. § (1) bekezdés]. Mindebből szükségszerűen felmerül annak kérdése, hogy egy nagyobb léptékű, a munkaadót átfogóan érintő csoportos létszámcsökkentés kizárhatja-e az alkalmazotti részvételi jogok ezzel összefüggő gyakorlását.

Az üzemi tanács megszűnése

Az Mt.-nek az üzemi tanács megszűnésével kapcsolatban fentebb idézett szabálya a megszűnés három vagylagos feltételét tartalmazza. Mindez azt jelenti, hogy bármelyik feltétel bekövetkezte esetén megszűnik az üzemi tanács, a feltételek összekapcsolása nem lehetséges. Így az üzemi tanács megmaradásával kapcsolatban nem fogadható el az az érvelés, hogy ugyan a munkavállalók száma kétharmadával csökkent, de a dolgozói létszám nem esett ötven fő alá, így az üzemi tanács létét az alkalmazottak fogyatkozása nem érinti. A vizsgált jogszabályhely helyes értelmezéséből az következik, hogy ha a munkavállalók létszáma legalább kétharmaddal csökken, az üzemi tanács akkor is megszűnik, ha a munkavállalói létszám ennek következtében még nem csökken ötven fő alá. A rendelkezés magyarázata, hogy a létszám kétharmados, vagy ennél nagyobb mértékű csökkenése már olyan jelentősen megváltoztatja a munkavállalók számához viszonyított üzemitanács-tagok számának arányát, amely miatt szükséges a tanács megszűnése.

Mindez ugyanakkor mégsem fosztja meg az üzemi tanácsot a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos jogainak gyakorlásától. Az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontjában szabályozott esetben akkor következik be az üzemi tanács megszűnése, amikor a munkavállalói létszám kétharmadának megszűnik a munkaviszonya. A csoportos létszámcsökkentésre csak akkor kerülhet sor, ha a munkáltató az üzemi tanáccsal szemben fennálló konzultációs kötelezettségének eleget tett, a létszámcsökkentéssel kapcsolatos, törvényben szabályozott eljárási menetrend alapján ekkor még szükségszerűen valamennyi munkavállaló munkaviszonya fennáll.

Jogosultságok a felmondási idő alatt

A létszámcsökkentés megvalósítása sem eredményezi azonnali hatállyal az üzemi tanács megszűnését, ha a munkáltató rendes felmondással él, az érintett alkalmazottak munkaviszonya csak a felmondási idő leteltével szűnik meg. Amennyiben azonos időpontban az alkalmazottak legalább kétharmadának felmondanak, az üzemi tanács a felmondási idő tartama alatt a törvény általános szabályai szerint gyakorolhatja jogait. A munkavállalói kétharmados létszámcsökkenés miatti megszűnése esetén pedig a szakszervezet és a munkavállalók képviselőiből létrehozott bizottság léphet a tanács örökébe, s indokolt esetben folytathatja még a munkaadóval a konzultációt.

A munkaköri alkalmasság

A Munka Törvénykönyve a munkaviszony létesítésekor lehetővé teszi, hogy a munkavállalóval szemben olyan alkalmassági vizsgálatot folytassanak le, amely nem sérti a személyiségi jogait, és a munkaviszony létesítése szempontjából lényeges tájékoztatást nyújthat. Bizonyos speciális, veszélyeztetett csoportok, így a nők, a fiatal munkavállalók, az éjszakai munkát végzők esetében a jogszabály külön is előírja, hogy milyen munka-egészségügyi feltételek mellett lehetséges az említettek foglalkoztatása.

Nők, fiatal munkavállalók

A nők és a fiatal munkavállalók bizonyos munkakörökben – tekintettel testi alkatukra, illetve fejlettségükre – nem, vagy csak meghatározott munkafeltételek biztosítása esetén, illetve előzetes orvosi vizsgálat alapján foglalkoztathatók. A terhesség megállapításakor lefolytatott munkaköri alkalmassági vizsgálat alapján is sor kerülhet arra, hogy a nőt más munkakörbe helyezik, vagy megváltoztatják a munkakörülményeit, esetleg felfüggesztik a munkavégzését.

Éjszakás dolgozók

Az éjszaka dolgozók számára a munkába lépést megelőzően, illetve a munkaviszony fennállása alatt rendszeresen kell biztosítani az egészségügyi alkalmassági vizsgálatot, mely ha megállapítja, hogy az éjszakai munkavégzés a munkavállaló egészségi állapotára káros hatással van, vagy lehet, a munkavállalót nappali munkavégzésre kell beosztani.

Alkalmasság a munkavégzésre

A munkavédelmi törvény nem a munkavállaló jogai szempontjából, hanem az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos foglalkoztatás követelményéből kiindulva, a Munka Törvénykönyvéhez képest másképp, és részletesebben határozza meg a munkavégzésre való alkalmasságot. Kimondja, hogy a munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha annak ellátásához megfelelő élettani adottságokkal rendelkezik, a munkára egészségileg alkalmas, foglalkoztatása az egészségét, testi épségét, illetőleg a fiatalkorú egészséges fejlődését károsan nem befolyásolja, foglalkoztatása az utódaira veszélyt nem jelent, mások egészségét, testi épségét nem veszélyezteti, és ha a munkára egyébként alkalmasnak bizonyult.

Alkalmassági vizsgálat

A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet fejti ki a munkaköri alkalmasság részletes feltételeit és a kapcsolódó eljárási szabályokat. A rendelet háromféle szempontú orvosi alkalmassági vizsgálatot különít el.

A munkaköri alkalmassági célja annak megállapítása, hogy egy meghatározott munkakörben és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent, és hogy a dolgozó annak képes-e megfelelni. A szakmai alkalmassági vizsgálat rendeltetése hasonló, csak az adott szakképzés megkezdését megelőzően kell elvégezni, a személyi higiénés alkalmassági vizsgálat pedig a járványügyi szempontból kiemelt munkaterületen munkát végző személy fertőző megbetegedéseinek vizsgálatára irányul. A munkaköri alkalmasságot a foglalkozás-egészségügyi orvos vizsgálja, a szakmai alkalmasságot az iskolaorvos vagy foglalkozás-egészségügyi szakellátóhely orvosa. A személyi higiénés alkalmassági vizsgálatot a háziorvos végzi.

A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság vizsgálata nem terjed ki a munkaképesség-változás mértékének, a rokkantság fokának meghatározására, valamint a szellemi képesség és az elmeállapot véleményezésére.

Speciális, az orvosi vizsgálat rendjére irányadó rendelkezések vonatkoznak a gépjárművezetők, a vasúti, hajózási, polgári repülési dolgozók, a fegyveres erők és rendvédelmi szervek, a közterület-felügyeleteknél szolgálatot teljesítőkre, a fegyvertartókra, a túlnyomásos munkahelyeken és a nukleáris létesítményben dolgozókra, a külön jogszabályban meghatározottak szerint.

Mikor kell a vizsgálatot elvégezni?

Az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatot a rendelet általában teszi kötelezővé a munkavégzés megkezdését megelőzően, bármilyen munkakörről is van szó, emellett a más munkakörbe helyezés, illetőleg a kirendelés, a külföldi munkavégzés megkezdése előtt bizonyos munkát végzők esetében. Időszakos alkalmassági vizsgálatra a fiatal (18. év alatti) és az úgynevezett "idősödő" (a rá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött) munkavállalók, valamint a szakképző iskolai tanulók esetében évente kell sort keríteni. A különböző kockázati tényezőknél (kémiai, biológiai kóroki tényezők, fokozott balesetveszély, pszichés megterhelés, korkedvezményre jogosító munkakör) esetileg meghatározott gyakorisággal kell elvégezni.

Soron kívül is sor kerülhet orvosi vizsgálat elvégzésére, amelyre a munkavállaló egészségi állapotában bekövetkezett változás (pl. munkabaleset, foglalkozási megbetegedés), vagy a veszélyes anyag fokozott expozíciója, illetőleg a munkavégzés – nem egészségügyi ok miatti – 6 hónapot meghaladó szünetelése ad alapot.

Záróvizsgálatot bizonyos kockázati tényezők között munkában eltöltött meghatározott idő esetén a munkaviszony megszűnésekor kell elvégezni.

Alkalmassági vélemény

A vizsgálatok eredménye az alkalmassági vélemény, amely meghatározza, hogy a vizsgált személy az adott munkakörre, tevékenységre, az adott szakmára, foglalkozási csoportokra alkalmas, ideiglenesen nem alkalmas vagy nem alkalmas. Az "ideiglenesen nem alkalmas" véleményezésnél meg kell jelölni a következő vizsgálat időpontját. A véleményben elő lehet írni a foglalkoztatással, a képzéssel kapcsolatos korlátozásokat, a vizsgált személyt pedig betegsége esetén további vizsgálatra vagy gyógykezelésre lehet beutalni. Ez az úgynevezett "Elsőfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény". Az a munkavállaló, aki alkalmassági vizsgálaton nem vett részt, vagy alkalmatlan minősítést kapott, az adott munkakörben nem foglalkoztatható, szakmai képzésben nem részesíthető, a munkaterületen nem foglalkoztatható.

Egészségügyi nyilatkozat

Az alkalmassági vélemény mellett a járványügyi érdekből kiemelt munkakörökben (pl. csecsemők, illetve a gyermekek ellátása, gondozása, nevelése, élelmiszer előállítása, forgalmazása, vízellátás, gyógyszer, gyógynövény, kozmetikum előállítása, szarvasmarhatartás stb.) foglalkoztatottak egészségügyi nyilatkozatot is kötelesek tenni, amelyben kötelezik magukat soron kívüli alkalmassági vizsgálaton történő megjelenésre, ha saját magukon vagy a velük közös háztartásban élő személyen meghatározott tünetek jelentkezését észlelik.

Jogorvoslat

Az első fokú véleményt a munkavállaló (tanuló), a munkáltató (képző intézmény), munkanélküliek esetén a munkaügyi központ megtámadhatja, ha az abban foglaltakkal nem ért egyet. Ennek határideje az orvosi vélemény kézhezvételétől számított 15. nap. Ekkor másodfokú munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatra kell az érintett személyt beutalni, amit a lakóhelye, illetve a képző intézmény székhelye, a munkaügyi központ és a munkáltató telephelye szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely végez el.

Veszélyes munkakörök

A rendelet a nők, a fiatal munkavállalók és szakképző iskolai tanulók, valamint az idősödő munkavállalók (egységes elnevezéssel: sérülékeny csoportok) számára – a Munka Törvénykönyvében szereplő előírásnak megfelelően – meghatározza azokat a munkaköröket, tevékenységeket, amelyekben nem, vagy csak meghatározott feltételek esetén foglalkoztathatóak. Idetartoznak a túlzott fizikai megterheléssel (anyagmozgatás, emelés, kényszertesthelyzet), a fokozott pszichés megterheléssel (szalag melletti) járó, a fokozottan terhelő munkahelyi klímában (hideg, meleg, nedvesség, zaj, túlnyomás, vibráció, ionizáló vagy mikrohullámú sugárexpozíció) végzendő, a mérgező, szaporodási képességet károsító, daganatkeltő stb. vegyi anyagokkal, hormonokkal történő érintkezésben végzett munkák.

Nem kifejezetten tiltott, de csak kockázatbecslés alapján írható elő a munkavállaló számára az olyan munkakörökben történő foglalkoztatás, amelyben mérgező, maró hatású, gyúlékony vagy robbanásveszélyes hatóanyagokkal, fertőzést, allergiát vagy mérgezés okozására képes mikroorganizmusokkal, sejttenyészetekkel, mérget kiválasztó állatokkal kell dolgozni, vagy az alkalmazott eljárás rejt veszélyt magában, pl. korom, kátrány, por, füst, savak képződése, túlnyomás alkalmazása miatt. Az ilyen munka káros hatásai között szerepelhet rák, öröklődő génbetegségek kiváltása, egyéb súlyos egészségkárosodás, a termékenység vagy a magzat károsodása.

Munkáltatói kötelmek

A munkáltató kötelességeit a rendelet külön is összefoglalja, eszerint a munkáltatónak az üzemorvos bevonásával írásban meg kell határoznia a munkaköri alkalmassági vizsgálatok rendjét és a nála előforduló, kockázattal járó munkakörök listáját. Emellett gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállalók megfelelő időben eljussanak az alkalmassági vizsgálatokra (a kötelező orvosi vizsgálatokon való részvétel a Munka Törvénykönyve értelmében igazolt távollétnek számít).

Ha a munkaköri, illetve szakmai alkalmasságot elbíráló szerv a munkahelyi körülményekről a helyszínen kíván tájékozódni, a munkáltatónak, szakképző vagy felsőoktatási intézménynek ezt lehetővé kell tennie.

A munkaügyi ellenőrzés "beszédes" adatai

Jogmagyarázat helyett – olykor – beszédesebbek azok az adatok, amelyek a be nem tartott foglalkoztatási szabályokról szólnak. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség közelmúltban közrebocsátott, a 2002-es év munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzéseiről szóló tájékoztatója szerint tavaly közel negyvenezer munkáltató több mint ötvenezer telephelyét ellenőrizték. Az államigazgatási intézkedések és szankciók együttes száma közel kétszázhúszezer, a kivetett bírságok együttes összege körülbelül kétmilliárd-háromszáztizenhárommillió forint. A 2001-es évhez viszonyítva tavaly valamivel kevesebben fellebbeztek, viszont a peres ügyek száma huszonhárom százalékkal emelkedett.

Munkabiztonsági intézkedésekre legnagyobb arányban a munkaeszközök veszélyessége miatt került sor, de jelentős számban intézkedtek a munkahelyek, üzemek állapota, a létesítéssel kapcsolatos munkabiztonsági előírások és a technológiai fegyelem megsértése, valamint az előírt felülvizsgálatok elmulasztása miatt.

Munkaügyi intézkedésekre legnagyobb számban a munkaidőre, pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre, a szabadságra vonatkozó rendelkezések megszegése, valamint a munkabér összegére és a munkabér védelmére vonatkozó előírások megsértése miatt került sor. Minimális számban fordultak elő szakszervezeti jogokkal vagy negatív diszkriminációval kapcsolatos ügyek. A külföldiek szabálytalan foglalkoztatása miatt kivetett szankciók összege huszonegy százalékkal emelkedett amellett, hogy a szabálytalanul foglalkoztatott külföldi állampolgárok száma 8,6 százalékkal csökkent.

Munkabiztonság

Az OMMF által közzétett statisztikák részleteibe merülve a munkabiztonság terén bizonytalan helyzetet regisztrálhatunk, ugyanis az ellenőrzött telephelyek több mint nyolcvan százalékában szabályszegést követtek el a gazdálkodók. Az ellenőrzés legtöbb ízben a munkaeszköz biztonságának hiányát regisztrálta (61 655 esetben), húszezres léptékben kifogásolták a munkahelyek, üzemek állapotát, és tízezer feletti számban regisztrálhatták például az időszakos biztonsági felülvizsgálat elmulasztása miatti veszélyeztetést vagy a technológiai fegyelem megsértését.

Az ezres nagyságrendű "tettenérések" közé számít az egyéni védőfelszerelés hiánya, a munkabalesetek kivizsgálásával kapcsolatos kötelezettségszegések, a munkavégzésre vonatkozó szabályok ismeretének hiánya vagy az egyéni védőfelszerelés használatának mellőzése. A felsoroltakhoz képest csekélyebb számban helyeztek a gazdálkodók munkaeszközöket üzembe minőségtanúsítvány vagy megfelelőségi tanúsítvány hiányában, s ugyancsak kevés esetben szankcionálhatott a hatóság a soron kívüli felülvizsgálat elmulasztása vagy az egészségre ártalmas anyagok feldolgozása során a berendezések karbantartásának elmulasztása miatt.

Szabálysértési bírságok

A szabálysértési bírságok összege együttesen meghaladja az ötvenmillió forintot, közel három és fél millió forintnyi végrehajtási bírságot szabtak ki, ezeknél több léptékkel nagyobb összegben, háromszáznyolcvanhárommillió forintban állapítottak meg eljáró felügyelőségek munkavédelmi bírságot.

Munkaügyi ellenőrzés

Hasonló arányokat tapasztalunk a munkaügyi ellenőrzés tekintetében, ha az ellenőrzött telephelyek és a szabályszegést elkövető gazdálkodók számát viszonyítjuk egymáshoz. A pontos számokat nézve: 27 780 telephelyen folytattak ellenőrzést, és 20 404 gazdálkodó szegett meg munkaügyi szabályokat, az összes ellenőrzésben érintett munkavállalók (621 535) felével (308 331) szemben sértett szabályt a foglalkoztató.

A munkaügyi felügyelők legtöbbször a munkaidőre, a pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre, a szabadságra vonatkozó jogszabályban vagy kollektív szerződésben előírt szabályok megszegését regisztrálhatták (13 548). Közel tízezer esetben sértették meg a foglalkoztatási jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok alakszerűségére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, nem sokkal kevesebb a munkabér összegére, valamint a munkabér védelmére vonatkozó szabályok megszegésének száma. Többezres nagyságrendben tapasztalhatták a felügyelők a foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő munkaügyi bejelentési és nyilvántartási kötelezettség megszegését (4359), a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó szabályok megsértését (3216) és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnésével összefüggő – a munkavállalót megillető – igazolások kiállításának és kiadásának elmulasztását (2543). "Csak" 472-szer szegtek meg munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályt, összességében eléri el a százat a nők, a fiatalkorúak és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó szabályok megszegése (97).

Az ellenőrzés statisztikája alapján tiszteletben tartják a foglalkoztatók a szakszervezetek jogosítványait, hét esetben tárta fel az ellenőrzés a munkavállalói érdekképviselettel kapcsolatos munkaügyi szabály megszegését. "Papíron" Magyarországon a negatív diszkrimináció is szórványos jelenség, négy esetben ütközött a munkaadói eljárás a hátrányos megkülönböztetés tilalmába. A munkanélküli-ellátások melletti foglalkoztatás feltételeire vonatkozó szabályok megszegését pedig egyszer állapították meg a munkahelyre kiszálló felügyelők.

Munkaügyi bírságok

A munkavédelmi területhez hasonlítva lényegesen magasabb a munkaügyi ellenőrzés során kivetett bírságok összege. Közel egymilliárd-kettőszázhetvenötmillió forint összegben állapítottak meg munkaügyi bírságot, a félmilliárd forintot meghaladja a külföldiek miatti befizetések összege, a szabálysértési bírság címén körülbelül ötvennyolc millió forintot vetettek ki, kizárólag a végrehajtási bírságok összege (788 ezer forint) alacsonyabb munkavédelmi ügyekben meghatározott büntetéseknél. (Következő számunkban részletesen foglalkozunk a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény módosításával, amelyről lapzártánk után szavaz az Országgyűlés.)