Szám szerint 39. alkalommal módosítják a napokban az 1992-ben megalkotott Munka Törvénykönyvét. Az indok, amiért hozzányúltak, mindig más és más volt. A politikai széljárástól függően hol a munkáltatók, hol a munkavállalók nyugtázták, hogy nekik kedvező döntések születtek. Néhány éve azonban már az uniós megfelelés a vezérfonala szinte minden jogszabályváltozásnak. A számos uniós és ILO-irányelv, javaslat átvétele lassan befejeződik, és júliustól egy minden ízében európai Mt. szabályozza majd a munka világát. Az irányelvek átvételén túl a törvényhozók többek között az ál-vállalkozási szerződések, a kényszervállalkozások számának csökkentését is megcélozták. Az viszont egyelőre talányos, hogy milyen hatással lesznek a módosított paragrafusok a foglalkoztatásra, valamint a dolgozók és a munkáltatók viszonyára.
A jogharmonizációs elvárásoknak megfelelően változnak a jogutódlással kapcsolatos szabályok, nagyobb tere lesz az atipikus munkavégzésnek, nevezetesen a részmunkaidős foglalkoztatásnak, nem lehet majd vég nélkül határozott időre szerződni az alkalmazottakkal, s a munkaidő-szervezéshez is eligazítást adnak a módosított paragrafusok. Az előremutató szabályok átvétele ellen senkinek sincs kifogása, azonban a hazai körülmények figyelembevétele nélkül nehéz lesz érvényt szerezni ezeknek. A részmunkaidő elterjesztése például régóta kívánatos, de ez idáig szinte semmi sem történt. A járulékterheket ugyanis, különösen az egészségügyi hozzájárulást, nem mérséklik a csökkentett munkaidő arányában. S amíg ez így marad, addig a munkáltatók nem érdekeltek újabb munkahelyek létrehozásában, illetve a meglévők megosztásában a foglalkoztatási szint javításának jegyében. A munkavállalót pedig az riasztja el, hogy ha sokáig ilyen formában dolgozik, akkor a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt nem képes "összeszedni". Nem biztos, hogy a keretek tartalom nélküli átvétele a munkapiac konszolidálódását eredményezi.
A módosítás egyik passzusa szerint a munkavégzés típusát minden körülmény figyelembevételével kell megállapítani, ami lavinát indíthat el a foglalkoztatási piacon. Ennek tompítását még csak meg sem kísérelte az Mt. módosításainak előterjesztője. Amíg például az önfoglalkoztatók kategóriájának ismérvei nem tisztázódnak, addig a felügyelők megítélésén múlik a munkáltatói-vállalkozói kapcsolat minősítése.
A féloldalas intézkedések tulajdonképpen senkinek sem jók. Ilyen szemlélettel a 40., de talán a 41. módosítás is csak a kérdőjeleket szaporítja, még ha néhány ponton egynémely korábbi gondra megoldást is kínál.
E változtatások tehát csak akkor érnék el céljukat, ha a jogrendszer egésze ösztönözné az európai színvonalú foglalkoztatást.
