Belső migráció

A tapasztalatok azt jelzik, hogy a nyugat-európai országokban a munkanélküliség – néhány évtizeddel ezelőtt – a területi egyenlőtlenségek fokozódása nélkül többszöröződött meg, s az előforduló regionális válságok is többnyire csak rövid életűek voltak. Jó példa erre az USA is, ahol az egyes államokban előforduló foglalkoztatási válság – a belső migráció jótékony hatására – néhány év alatt lecsengett. A munkaerő vándorlását természetesen megkönnyítette az is, hogy a költözés sem a tengerentúlon, sem Nyugat-Európában nem jelent alapvető életmódváltást a családok számára. Kis túlzással állítható, hogy amikor a munkavállaló megérkezik az új álláshelyére, azonnal megfelelő házat bérelhet, és semmi sem gátolja abban, hogy korábbi, megszokott életvitelét folytassa.

Szociális szakadék

A belső migráció Magyarországon – a fejlett országokban tapasztaltakkal ellentétben – nem honosodott meg a lehetséges és a szükséges mértékben. Ennek oka az is, hogy bár az ország viszonylag kicsi, a nyugati és a keleti rész között hatalmas szociális szakadék tátong, illetve kiegyensúlyozatlan az ingatlanpiac. Mindez jelentősen meggátolja, hogy a tartósan munkanélküliek egy másik régióban keressenek megélhetést maguknak. Ha valakinek – például – a keleti országrész egy kisebb falujában családi háza van, s néhány száz kilométerrel távolabb tartós munkalehetőséget találna, jelenleg sokféle problémával kellene szembenéznie. Ezek közül is az egyik legsúlyosabb, hogy az illető az ingatlantulajdonát igen alacsony áron tudná értékesíteni, így egy nagyobb településen nem lenne módja a lakásvásárlásra.

Magyarországon tehát gyakorlatilag nem jellemző a belső munkaerő-mobilitás, s ez még akkor is igaz, ha a kvalifikált szakemberek – akiknek a bére már némileg közelít az uniós átlaghoz – könnyebben mozdulnak. Számuk azonban elenyésző; jellemzően akkor vállalnak lakhelyváltozással együtt járó új munkát, ha magas a bérezés és erős a szakmai kihívás.

A foglalkoztatáspolitika már az előző gazdasági rendszerben is élt a belső migráció, s ezen belül is az úgynevezett ingázás eszközével. Akkoriban számos kedvezménnyel segítették a főként az építőiparban, a szövödékben elhelyezkedőket. E lehetőséget olyan eszközök tették vonzóvá, mint a munkásszállások, az utazási hozzájárulások, sőt, az úgynevezett különélési pótlék. A belső migrációra épült például a Paksi Atomerőmű. Az ország minden részéből áramlott a munkaerő, s a kisváros ugrásszerű fejlődésnek indult. Egyre-másra épültek a panelházak és találtak biztos megélhetésre, lakásra azok, akik vállalták a költözést. Néhány évvel később viszont, amikor már a diplomások iránt mutatkozott igény, megkezdődött egy "atomlakótelep" építése Szekszárdon. Ebben a Pakstól nem túl távoli városban a magasabban kvalifikált munkavállalók megfelelő szociális környezetet is találtak, s ezzel "megfoghatóbbakká" váltak a munkaadók számára. Mindez persze a múlté, ám ehhez hasonló, a belső migrációra alapozó, átgondolt "vállalkozás" azóta sem történt.

Diplomások előnyben

Visegrády Tamás, a PSP Siklóssy and Partner Vezetői Tanácsadói Kft. ügyvezetője véleménye szerint a belső migráció a diplomások esetében is messze elmarad a nyugat-európai gyakorlathoz képest, noha észrevehető, hogy a hazai gazdasági változások immár átalakították a gondolkodást. Kialakult a "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez" stratégia, vagyis: akik minőségi változásra vágynak, azok ezért képesek áldozatot vállalni – akár a végleges, vagy az időleges költözést is.

Jellemző, hogy 1990 előtt és közvetlenül utána a külföldi befektetők inkább "kihelyezett műhelyei" voltak az anyavállalatnak, s többnyire alacsonyabb képesítésű, és természetesen olcsóbb munkavállalókat alkalmaztak Magyarországon. Mára azonban a befektetők lassan felismerték, hogy a magyar elme használható, érdemes tehát kvalifikált feladatokkal megbízni a foglalkoztatottakat.

Természetesen az infrastruktúrán múlik, hogy a jobb béreket kínáló vállalatok hol települnek le az ország területén. Ma már talán az sem meglepő, ha nem Budapest környékén választanak telephelyet, hanem azokban a régiókban, ahol a fejlesztésre és a fejlődésre hosszú távú lehetőség nyílik. Ez pedig –  egyelőre – főként az ország nyugati területe. Megfigyelhető azonban, hogy a diplomások körében élénk érdeklődést váltanak ki a lakhelyüktől távolabbi állásajánlatok is. Mint Visegrády Tamás elmondta: amikor például egy győri székhelyű multinacionális cég vezetőket keresett, azt tapasztalták, hogy az ajánlat országszerte megmozgatta a diplomások fantáziáját. Jelentkeztek Tapolcáról, Budapestről, Pécsről, Komáromból, Gyálról, Miskolcról, Székesfehérvárról, Nádudvarról és Tatabányáról, vállalva az állás elnyerésével járó költözés nehézségeit is.

A győri Rába Járműipari Holding Rt. – például – különösen sok olyan vezetőt alkalmaz, akik nem a város szülöttei. Az első számú menedzserek közül – beleértve a vezérigazgatót is – mindössze egy a győri, a többi kisebb-nagyobb távolságról naponta utazik munkahelyére, vagy bérel lakást a városban, és csak hetente egyszer látogat haza.

Hátrányos helyzetben

Ma már a cégek jövendő munkatársaiktól elvárják a belső vándorlást, ám ezzel bizonyos kondíciók is együtt járnak. Mint Visegrády Tamás kifejtette: a cégek összességében harminchatféle kedvezménnyel köthetik magukhoz a munkavállalókat, noha e támogatásokat nem lehet "egy kalapba" sűríteni. Adható lakásbérlési és közlekedési hozzájárulás, bizonyos vezetői állás esetében jár a céges autó, biztosítható étkezési hozzájárulás – de természetesen a pazarlás nem jellemző a munkaadókra. A vezetők migrációjának azonban gátja is van. Az a kör, amely a bérlistán már túlságosan magasra került, nem kényszerül vándorlásra.

Köllő János közgazdász szerint a szakmunkások, a betanított munkások, az alacsony iskolai végzettségűek számára – a vezetőként alkalmazható kvalifikált diplomásokkal szemben – egyelőre egyáltalán nem jelent sem átmeneti, sem végső megoldást a belső vándorlás. Az Esély című társadalom- és szociálpolitikai folyóiratban megjelent tanulmány arra világít rá, hogy az ország "árnyékban lévő" régióinak helyzete a rendszerváltás után sem sokat változott. Meghökkentő és elgondolkoztató a tanulmányban közölt térkép, amelyet 1950-ben (!) Bibó István szerkesztett munkatársával, s a magyarországi városi központokkal való ellátottságot mutatta be. Az eltelt fél évszázad alatt semmit sem változott a kép: továbbra is ugyanazok a "fehér foltok" jelzik a problémás területeket. Ilyen például az észak-magyarországi régió, a belső Somogy, a déli határszél s a Bakony térsége.

Más szakértői s közgazdasági elemzések szerint egy ilyen kis országban, mint Magyarország, nem is feltétlenül a földrajzi vándorlást kellene állami kedvezményekkel erősíteni, hiszen legalább 800-l000 az olyan hazai települések száma, amelyek még a hozzájuk közel eső városoktól is el vannak zárva. E települések lakóinak óriási nehézségeket okoz akár csak húsz kilométernyi távolság megtétele is. Mindez számukra túlságosan sokba is kerül, és csak az vállalkozik a nehézségek leküzdésére, aki megfelelő bérajánlatot kap egy másik településen folytatható munkára.

A statisztikai adatok szerint az úgynevezett zsáktelepüléseken kialakult az a szemlélet, miszerint a minimálbérért felesleges naponta órákat közlekedni – hiszen a juttatás fele a közlekedési költségekre megy el –, egyszerűbb és gazdaságosabb, ha a munkanélküli-segély árnyékában otthon dolgozik – baromfit nevel, zöldséget termeszt – a potenciális munkavállaló.

A szakértők úgy látják: a közlekedéspolitika koncepciója újragondolásra vár. Fontos lenne az úgynevezett közlekedési árnyékban lévő települések elzártságának megszüntetése – például a Cserehát térségében, ahol az ott élő emberek kelet-nyugati irányban gyakorlatilag képtelenek utazni. Átfogó, minden részletre kiterjedő, új infrastrukturális koncepcióra lenne szükség, amely felmutatja a gazdaságossági számításokat is. Sok esetben ugyanis csupán tíz-húsz kilométernyi útszakasz rendbetételéről lenne szó, s az addig elzárt település lakói máris bekapcsolódhatnának egy kisebb, lakóhelyükhöz közelebbi város "véráramába". Ezzel esélyük nyílna a munkavállalásra, ami – az állástalanokra fordított állami terhek mérséklődésével – kompenzálná az úthálózat korszerűsítésére fordított összeget. Természetesen további intézkedést igényel az is, hogy a közlekedési hozzájárulás a jól megválasztott célcsoportok számára jobban hozzáférhetővé váljék.

Kudarcos kísérletek

A Foglalkoztatási Hivatal tájékoztatása szerint már történtek kísérletek arra, hogy az ország keleti és északi régióiban megszűnt munkalehetőségek kompenzálására a nyugati területek – úgymond hazán belül – "importáljanak" munkaerőt. A törekvés azonban rendre kudarcot vallott. Különösen figyelemreméltó volt ez Ózd esetében, ahol a munkanélküliség riasztóvá vált, az emberek mégsem éltek a felajánlott lehetőséggel, inkább a munkanélküli-segély keserű kenyerét választották. Vajna Zsuzsa munkalélektan-elemző szerint ez nagyon is érthető. Ózd, és például Győr vagy Szombathely viszonylatában a négyszáz kilométernyi távolság megsokszorozódik, és legyőzhetetlennek látszik. Az emberek nem adják fel a lakásukat, a házukat, még akkor sem, ha azt egyre nehezebb fenntartaniuk. Inkább reménykednek, abban bíznak, hogy a kormány intézkedik, hogy a régióban új munkalehetőségek teremtődnek.

Győr-Moson-Sopron megye munkaügyi központjának vezetője, Rimányiné Somogyi Szilvia úgy véli: Magyarország megyéiben – az eltérő földrajzi helyzet és gazdasági lehetőségek miatt – eltérőek a munkaerő-piaci feladatok is. A központ 1997-ben az Észak-Magyarországon élő munkanélküliek körét célozta meg. Több észak-magyarországi városban találkozókat szerveztek, az álláskeresőket összehozták a megye cégeit képviselő munkaügyi vezetőkkel. A nagyfokú érdeklődés ellenére az akció mégsem volt sikeres. Az ok alighanem az volt, hogy az ott élő emberek munkanélküli-segélye és az alkalmi munkával szerzett jövedelme versenyképesebbnek bizonyult a távoli megyében kínált bérnél, még akkor is, ha ez akár 40-60 ezer forinttal többet is jelentett volna. Valójában a lakhatás megoldása lett volna a kisebb gond, hiszen közel kétszáz szálláshelyet kutattak fel és biztosítottak Győr körzetében.

Változó igények

A Győr-Moson-Sopron megyében megtelepedett multinacionális cégek egyébként rendszertelenül, az általuk gyártott termékek piacától függően igényelnek többletmunkaerőt. A munkaügyi központ, annak érdekében, hogy kiszolgálhassa a cégeket, szükség szerint szerzi be – akár napi ingáztatással is – a munkaerőt Komárom és Veszprém megyéből. Ennél távolabbi közvetítésre azonban nem vállalkozhatnak. Mindemellett természetesen előfordult, hogy amikor az egyik munkaadónak égetően szüksége volt varrónőkre, akkor Szlovákiából utaztattak munkavállalókat.

A megyei munkaügyi központ – a siker reményében – még fejvadászmódszereket is alkalmaz. Létrehozták a Foglalkoztatottak Információs Centrumát (FIC), amelynek feladata a munkaviszonyban álló ügyfelek soron kívüli magas színvonalú kiszolgálása. És ott van az úgynevezett elitklub is, amely kiemelten figyel a diplomás ügyfelekre, akik vezető beosztásokra pályáznak.

A munkaügyi központ vezetője elmondta: bár a megyében alacsony a munkanélküliségi ráta, sok esetben mégsem tudnak a bejelentett álláshelyre megfelelő munkaerőt találni a regisztrált munkanélküliek közül. Ezért azokat a munkavállalókat is megszólítják, akik a jobb munkalehetőség, az előrelépés reményében szeretnének munkahelyet változtatni. A keresésnek ez a módja azonban már túlmutat a régió keretein. A központ mindenesetre folyamatos kapcsolatot tart fenn a már letelepedett és a letelepedni kívánó vállalkozásokkal, naprakész információkat nyújtva a rendelkezésre álló munkaerőről. Ugyanakkor azt is vállalják, hogy igény szerint segítik az átképzéseket is.