Uniós bérek, hazai keresetek

Acsatlakozás önmagában nem hozott azonnali és átütő változásokat, ugyanakkor azoknak sem lett igazuk, akik a lakosságot negatív, illetve sokkszerű következményekkel riogatták. Az uniós támogatások felhasználásának megítélése sem egyértelmű. A 2004 és 2006 között igényelhető, összesen 1200 milliárd forintnyi fejlesztési forrást az első évben csak részben sikerült lehívni, jóllehet, az is tény, hogy a támogatásokat fogadó intézményrendszer most "vizsgázik", illetve a keretet öt év alatt kell felhasználni. Az első év végére lekötött 200 milliárdos forrás jó eredményként értékelhető, különösképpen ha a második évben a szerződéskötések jelentősen felgyorsulnak. A támogatások hatása a gazdaságra, a foglalkoztatásra pedig ennél sokkal hosszabb időre tehető.

Lisszaboni célok megújítása

A jövőben az Európai Unió is nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a gazdasági mutatók javítására, amit többek között a lisszaboni célok megújítása is jelez. Az EU 15 tagállama ugyanis hiába határozta el 2000 márciusában, hogy a világ legdinamikusabb gazdaságává fejlődik, s megvalósítja a teljes foglalkoztatást, ha a reálmutatók nem támasztják alá e célok teljesíthetőségét. Az Egyesült Államok jóval dinamikusabban fejlődik, tehát a lemaradás tovább nő, az uniós foglalkoztatásban pedig nincs nyoma olyan átütő bővülésnek, amely belátható időn belül elvezetne a teljes foglalkoztatáshoz. A magyar gazdaság nyitottsága és az EU piacaira irányuló exportunk dominanciája alárendelik növekedésünket – és ezzel felzárkózásunkat is – az Európai Unión belüli folyamatoknak, miközben magunk is részesei vagyunk azoknak. Amagyar gazdaság felzárkózásának tehát az a kulcsa, hogy a növekedés néhány százalékkal tartósan meghaladja az uniós bővülés átlagát az elkövetkezendő években is. Ez a jövedelmek felzárkózásának is a feltétele.

E folyamatot minden bizonnyal hátráltatja az utóbbi időben végbement versenyképesség-romlás és belső egyensúlytalanság. Átmenetileg felborult a gazdasági és a jövedelmi folyamatok egyensúlya. A 2002-es – jövedelmi szempontból indokolt – bérintézkedések olyan mértékű hiányt eredményeztek az államháztartásban, ami nehéz helyzet elé állította a pénzügyi kormányzatot. Ugyanakkor a magas jegybanki alapkamat és a túlértékelt forint negatívan érintette mind a beruházásokat, mind a magyar vállalkozások versenyképességét. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a külföldi befektetők bizalma meginogjon a kiszámíthatóságot és a stabilitást illetően, jóllehet, ez rendkívül fontos a befektetések mérlegelésekor. Elmaradtak a beígért államháztartási reformlépések is, ami különösen az egészségügyben jelent egyre nagyobb gondot.

Időközben a kormány elkészítette és elfogadta a maastrichti kritériumok teljesítéséhez szükséges középtávú konvergencia programját, amely egyben a Monetáris Unióba való belépés, az euró bevezetésének is a feltétele. Az ország gazdasági és társadalmi helyzetének eltérő megítélését jelzi, hogy a konvergenciaprogramot a kormánynak nem sikerült elfogadtatnia a szociális partnerekkel. Egyetértés csupán a megfogalmazott célokban mutatkozott, a helyzetértékelésben és a célokhoz vezető út megítélésében nem volt egyetértés. A szakszervezetek és munkaadói szervezetek – eltérő okból ugyan, de – egységesen elutasították a konvergenciaprogramban megfogalmazottakat. A gyors és hatékony felzárkózáshoz viszont szükség van a gazdaság szereplőinek egyetértésére, együttműködésére.

Felzárkózás a gazdaságban

Miközben a maastrichti kritériumok teljesítésében rontottunk a helyzetünkön, az egy főre jutó GDP fokozatosan közelíti az uniós átlagot. Az Eurostat 1995-ig visszamenőleg közölt adatai szerint az eurózóna országainak átlagát a magyar egy főre jutó GDP 43,9 százalékról 2004-re 57,6 százalékra közelítette meg. Ugyanez az adat az Európai Unió jelenlegi 25 tagállamára nézve 49,3-ről 61,4 százalékra nőtt. E 10 év alatt az Unió 15 tagországa 43,8 százalékos növekedést produkált, míg a magyar gazdaság 82,7 százalékkal nőtt. A tíz év átlagában tehát a magyar gazdaság bővülése csaknem kétszerese volt az EU mai 25 tagállamának.

A felzárkózás az egyes országokhoz mérten is jelentős. Nálunk gyorsabban csak Írország fejlődött, ahol 199,3 százalékos volt a GDP bővülése 10 év alatt. Az unió másik rendkívül dinamikusan erősödő országa Luxemburg (178,6 százalék). Afelzárkózó régi uniós tagországok közül Portugália gazdasága 146,8, Spanyolországé 163,2, Görögországé 167,9 százalékkal nőtt. 1995 és 2004 között az osztrák GDP-t 38,3-ról 50,7 százalékra közelítettük meg. Portugáliához képest 67,6-ról 84 százalékra zárkóztunk fel, holott ezek az évek Portugáliának – az uniós támogatások pótlólagos forrásaival – a legdinamikusabb fejlődési szakaszát jelentették.

A magyar növekedés gyorsabb volt a 10 új tagország átlagos bővülésénél (79,6 százalék). Az újak között a legroszszabb helyzetből indulók tudták a legnagyobb előrelépést megtenni; Észtország, Litvánia és Lettország több mint megduplázta GDP-jét ez idő alatt, utánuk a leggyorsabban a magyar gazdaság fejlődött. Amiénknél lassabban bővült a szlovák, a szlovén és a lengyel GDP, s a cseh, a ciprusi és a máltai növekedés volt a leglassúbb. Ha csupán az utolsó öt év adatait tekintjük, akkor hasonló eredményre jutunk Csehország kivételével, ahol a mi 30,5 százalékunkkal szembeni 23,4 százalékos növekedés már a középmezőnyt jelenti az új tagországok sorában.

Az egy főre jutó GDP euróban kifejezett mértéke tekintetében szinte fordított a helyzet. Legmagasabb a ciprusi és a szlovén, amit a máltai, a cseh és a magyar követ, majd még mindig lényegesen lemaradva következik a szlovák, a lengyel és a három balti állam GDP-je. Ez utóbbiak az új tagországok átlaga alatt voltak 2004-ben. Az Európai Unió 15 régi tagállamában is hasonló a kép, azaz a rosszabb helyzetben levők növekedése viszonylag gyorsabb, felzárkózásuk folyamatosan zajlik.

Magyarország egy főre jutó bruttó hazai terméke (13700 euró) meghaladta az új tagállamok átlagát (12066 euró) 2004-ben. A beruházások szempontjából legfontosabb versenytársakhoz (Szlovákia, Csehország, Lengyelország) képest a növekedésünk dinamikája (és ezáltal felzárkózásunk az uniós átlaghoz is) gyorsabb volt a legutóbbi tíz- és ötéves szakaszban egyaránt. Az egy főre jutó GDP 2004-es mértékét tekintve ugyanakkor a csehek még mindig jóval előttünk járnak 15 800 euróval. Szlovákia 1996-98 között erősen közelítette a magyar szintet, de 1999-től a mi növekedésünk sokkal dinamikusabb volt, így 1995-höz képest Szlovákiához viszonyítva is növeltük előnyünket. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a gazdaság teljesítménye az új tagországokhoz és az unió leggyengébb régi államaihoz képest jó eredményt és növekedési dinamikát mutat. Gazdasági felzárkózásunk tehát – ha tartani tudjuk az uniós átlag kétszeresének megfelelő bővülést – jó úton halad. Igaz ez annak fényében is, hogy a felzárkózás még legalább tízéves időszakot igényel.

Lépéselőny a termelékenységben

A termelékenységet több mutató alapján is vizsgálhatjuk. A legelterjedtebb az egy munkavállaló által, illetve az egy munkaóra alatt előállított GDP-ben való összehasonlítás. Az Eurostat adatbázisában ezúttal az egy munkavállaló által előállított GDP számait hasonlítjuk össze.

A magyar termelékenység 2004-ben 69,2 százaléka volt a 25 tagú Európai Unió átlagának. Tíz év alatt 58 százalékról több mint 11 százalékkal közelítettük meg tehát az uniós szintet. Az új, 25 államra számolt átlagot a régi tagországok közül csak kettő, Görögország és Portugália nem éri el. Az újonnan csatlakozók közül a legmagasabb a máltai, a szlovén és a ciprusi termelékenység, utána a magyar mutató következik, majd minket követ a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Lengyelország és végül a három balti állam. Az országok között a különbségek – a GDP-hez hasonlóan – nagyok. Luxemburg termelékenysége több mint háromszor magasabb, mint a leggyengébb Lettországé, és több mint kétszer a magyarnál. A hazai gazdaság termelékenysége meghaladja az új tagországok átlagát, míg a velünk versenyhelyzetben levő cseh, szlovák és lengyel mutató alatta marad.

Termelékenységben jobban megközelítettük 2004-re az uniós átlagot, mint a GDP nagyságával. A GDP-hez mért termelékenységi előnyünket 1995 óta tartjuk. Akkor az egy főre jutó GDP 49,3 százalék, az egy munkavállalóra eső része pedig 58 százalék volt (ma ugyanezek 61,5, illetve 69,2 százalék). A szlovákok, a lengyelek és a balti országok lényegesen jobban állnak ma a termelékenység terén, mint 10 évvel ezelőtt. Érdekes az is, hogy miközben a csehek az egy főre jutó GDP nagyságában megelőznek minket, termelékenységük alacsonyabb a mienkénél. A lengyel adatok igen hasonlóak a mi 10 évvel ezelőtti mutatóinkhoz (GDP 47,2, termelékenység 59,9 százalék), s ők is sokkal jobbak a termelékenységben, mint az egy főre jutó GDP tekintetében.

Felzárkózásunk az Európai Unióhoz a termelékenységben előbbre tart, mint a GDP esetében, sőt egy régi uniós tagállamot, Portugáliát meg is előzzük. A termelékenységi mutatóban erőteljesen megjelenik a foglalkoztatás alakulásának a hatása. Mivel az utóbbi években a foglalkoztatottak száma – ha kismértékben is, de – nőtt Magyarországon, a termelékenységjavulás sokkal nagyobb eredmény, mintha ez csökkenő foglalkoztatás mellett következett volna be. Arégi uniós tagállamok a foglalkoztatottság bővülésével magyarázzák termelékenységük ütemének lassulását (KOK-riport). Magyarországnak az elkövetkezendő években különösen fontos, hogy e téren megőrizze elért pozícióját, sőt javítsa akkor is, ha a foglalkoztatás várt bővülése végre beindul.

Kereseti összehasonlítás

A keresetek összehasonlítását nehezíti, hogy igen problematikus friss béradathoz hozzájutni az Európai Unió statisztikájában, illetve, hogy sokféle adatot több módon használhatunk fel.

Az Eurostat adatbázisában a 2003-as bruttó kereseti mutatók csak néhány országra vannak meg. Az OECD Taxing wages című kiadványában már megtalálhatjuk a 2004-es béradatokat is. Az összehasonlítást végezhetjük nettó vagy bruttó keresetekre, de a teljes bérköltségre is. Ezen túl használják a vásárlóerő-paritásra átszámolt béradatokat is, ami a statisztikusok egy része szerint módszertanilag nem helyes. A vásárlóerő-paritás az az arányszám, amely az egyes országok árkülönbségeit, eltérő árarányait hivatott kiküszöbölni. Ezt alapvetően a nemzeti jövedelem reális összehasonlítására találták ki, általában erre a célra is használják. A vásárlóerő-paritás a bérek szociális szempontú vizsgálatakor értelmezhető, költségoldalról történő elemzésekor vagy a versenyképesség szempontjából azonban módszertani hibaként kell értékelni. Ennek ellenére sokan használják e mutatót, mert növeli számainkat, ekképpen jobb képet fest a magyar bérek uniós felzárkózásáról.

Az Eurostat-adatokkal végzett GDP- és termelékenységi adatokhoz elsőként az Eurostat által közölt béradatokat vizsgáljuk meg. Az Eurostat nem vásárlóerőparitáson számol, azonban a tízéves összehasonlítást nem lehet elévégezni az adatokból, mert az első és az utolsó éves kereseti sorok is igen hiányosak.

Az éves bruttó kereseteket nézve a legjobban Portugáliát közelítettük meg 2003-ban, de a különbség itt is több mint kétszeres. A legmagasabb éves keresetű Dániában azonban majdnem hétszeresét viheti haza az átlagos dolgozó, és Németországgal szemben is több mint hatszoros a lemaradásunk. Az új tagországok közül megelőzött minket Ciprus, Málta és Lengyelország 2003-ban (Szlovénia és Csehország nem szerepel ebben a statisztikában). Nálunk (6491 euró) alacsonyabb éves átlagkeresete Szlovákiának (4944 euró) volt. Arangsor ezen országok tekintetében 1998-ban is hasonló volt, a legdinamikusabb növekedést azonban a magyar éves kereset mutatja '98-hoz képest. Ennek ellenére az euróban számolt bruttó éves keresetünk az EU 25 tagállamának csak 19,9 százalékát tette ki 2002-ben (2003-as uniós átlagadat nem áll még rendelkezésre).

Bérköltségek "rangsora"

Az Eurostat adatbázisából az átlagos havi bérköltségeket is összehasonlíthatjuk. E tekintetben az országok többségének 1996 és 2003 között már rendelkezésre áll az adata.

A bérköltségekben kisebb különbségek mutatkoznak az egyes tagországok között. A svédek költenek a legtöbbet bérekre, ami 2003-ban 5,65-szöröse volt a magyarnak. Az EU régi tagállamai közül a legrosszabb pozícióban a portugál (1343 euró/hó), a görög (1984 euró/hó) és a spanyol (2017 euró/hó) munkavállalók vannak. Az új tagországok közül – Szlovákia és a balti államok kivételével – valamennyi megelőzi a magyar béreket. Aciprusi és a szlovén átlagos bérköltség meghaladta Portugáliáét is, miközben a magyar nem érte el a csatlakozó országok átlagát sem 1997-2003 között. Alengyel havi bérköltség mindvégig magasabb volt; a cseh adatok 1997-től haladják meg a magyart. 1996-2003 között a bérköltségbővülés dinamikáját tekintve mind a cseh, mind a lengyel és a szlovák növekedés is gyorsabb volt a miénknél. Az EU 25 tagállamának átlagához mérten a magyar keresetek költségszintje az 1996-os 23 százalékról az első években folyamatosan visszaesett 18 százalékig, majd 2002-ben "jelentősen feljavult" 25, illetve 2003-ban 26 százalékra.

Vásárlóerő-paritáson ezek az adatok jóval kedvezőbb képet mutatnak, amit már az OECD statisztikájából vizsgálhatunk – ezúttal dollárban mérve. Vásárlóerő-paritáson a bérkülönbség sokkal szerényebb, 2004-ben "csak" közel három és félszeres volt. A bruttó kereset Dániában (37 582 USD) és Belgiumban (35 622 USD) volt a legmagasabb, a bérköltségek viszont Belgiumban (46 261 USD), illetve Németországban (42 543 USD). Vásárlóerő-paritáson elemezve az Unió régi tagállamaihoz képest a leggyengébb országot több új beérte. Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban is nagyobb volt a bérköltség és a bruttó kereset, mint Portugáliában, de a "második" Görögországot már egyikük sem érte el. Ezek után nem csoda, hogy e két közép-európai ország jobb kereseti szintet mutat Magyarországnál, amely az OECD-tagországok közül csak Mexikót tudja megelőzni.

Árviszonyok és bérek

A magyar bérköltségnél (13 229 USD) és bruttó keresetnél (9671 USD) még a szlovák (13 997, illetve 10 322 USD) is magasabb volt 2004-ben vásárlóerő-paritáson számolva. A magyar bruttó keresetet a szlovák 7, a portugál 35, a lengyel és a cseh 49 százalékkal haladta meg. Görögország bruttó bérei 79, Spanyolországé 133, Ausztriáé 175, Írországé 182, Finnországé 210, Hollandiáé 252, Németországé 264, Belgiumé 268 és Dániáé 289 százalékkal haladták meg a magyart.

Láthatjuk, hogy az új EU-s tagállamok közti sorrendet sokkal jobban széthúzta a vásárlóerő-paritásos összehasonlítás. Ez azt jelenti, hogy az adott államban lévő árviszonyokhoz képest a keresetek még rosszabbak Magyarország szempontjából. Az e körön belüli kereseti lemaradásunk erőteljesebben jelentkezik, míg a régi tagországokhoz képest a vásárlóerő-paritás mérsékelte a különbségeket, a lemaradást. Bárhogyan nézzük is azonban, elkeserítő a magyar bérhelyzet, miszerint egyetlen bérmutatóban sem sikerült elérnünk az EU új tagországainak átlagát, holott a gazdasági teljesítmény és a termelékenység terén meghaladjuk azt.

Legfőbb versenytársaink közül a Cseh Köztársaság az egy főre jutó GDP nagyságát tekintve 15 százalékkal jobb nálunk, a termelékenysége viszont 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a mienknél. Bérköltsége valutaparitáson számolva kevéssel meghaladja a mienket, a vásárlóerő-paritásra átszámolt bruttó keresetének viszont csupán 60 százaléka volt a magyar átlagkereset 2004-ben.

Lengyelország egy főre jutó GDP-je 76,6 százaléka volt a magyarnak 2004-ben, termelékenysége 86,6 százaléka. 2002-ben a bruttó átlagkeresete azonban euróra átszámolva 22,2 százalékkal, vásárlóerő-paritáson pedig 48,7 százalékkal volt magasabb a mienkénél 2004-ben.

Szlovákia GDP-je 2004-ben 87,6 százalékát, termelékenysége 88,4 százalékát tette ki a magyarnak, 2003-as valutában számolt bruttó keresete 74 százalékát, ami 2004-ben vásárlóerő-paritáson nézve már 3 százalékkal meghaladta a magyar bruttó bérszintet.

Alacsony foglalkoztatási szint

A gazdasági teljesítményt és a bérstatisztikákat vizsgálva a legkevésbé a kereseteknél lehetünk optimisták a felzárkózási folyamatokat értékelve. Láttuk, hogy ez a megállapítás az Európai Unió régi és új tagállamaival való összevetésünk esetében egyaránt igaz. Továbbra is az a helyzet, hogy a gazdasági növekedésben és a termelékenységben sokkal kedvezőbb a pozíciónk, magasabb az EU hasonló mutatójához mért arányunk, mint a bérek területén.

Termelékenységi előnyünkben minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy a foglalkoztatás szintje ma nagyon alacsony. Biztató, hogy termelékenységünk javulását a foglalkoztatás kismértékű bővülése mellett is fenntartottuk az utóbbi években. A bruttó kereseteket és a bérköltséget vizsgálva hasonló arányokat láthatunk, ami azt jelzi, hogy a GDP- és termelékenységi arányunkhoz képest a magyar bérek sokkal jobban alulértékeltek az Európai Unióban. Lemaradásunkat az átmeneti visszaesések és a "feltornászás" szakaszai jellemzik, de dinamikus bérnövekedésünk ellenére is csak az utóbbi években mutatható ki érdemi felzárkózás. Vásárlóerő-paritáson vizsgálva béreink közelebb állnak ugyan az uniós átlaghoz, de a szomszédos országokkal szemben a magyar munkaerő nagymértékben alulértékelt. Különösen akkor igaz ez, ha ezen országok gazdasági teljesítményére is tekintettel vagyunk az összehasonlításban. Gazdasági téren tehát sokkal előrébb járunk, mint a kereseteket tekintve. Ugyanakkor a bérekben a környező országok felzárkózása bizonyult erősebbnek az utóbbi években.

A vizsgált statisztikák mind az Eurostat, mind az OECD esetében megbízhatóak – nemzeti adatszolgáltatáson alapulnak –, jóllehet, nem feltétlenül harmonizálnak a sajtóból és egyes kutatóktól származó azon megállapításokkal, amelyek a magyar bérek szomszédos országokhoz mért előnyéről szólnak. Az utóbbi időben az adóreform kapcsán is elhangzottak olyan vélemények, amelyek a túlzottan magas magyar bérköltségszintről szóltak. Látható: a statisztikák ezt sem támasztják alá. Az EU új tagállamai havi keresetének aránya az uniós átlaghoz (EU 25 = 100)

Forrás: Eurostat, http://europa.eu.int/comm/eurostat/newcronos, saját számítások