Képzett szakmunkások nélkül megtorpanhat a gazdaság

Ha egy cég nagyobb beruházást tervez, akkor jól teszi, ha már az indulást megelőzően felveszi a munkásokat, és saját pénzén kiképzi őket, különben az új fejlesztésű üzemcsarnokaiba laszszóval sem tud elegendő szakmunkást fogni – vonta le már évekkel ezelőtt a keserű tapasztalatot Gyurácz Gergely, a Borsodchem Rt. személyzeti igazgatója. A vegyipari nagyvállalat az idén sem bízza a romokban heverő iskolarendszerű szakképzésre a jelenleg – több üzletágban is – zajló, részben 2005 első felében befejeződő beruházásaihoz szükséges munkaerő-utánpótlást. A gyakorlott szakmunkások folyamatos toborzása mellett a cég szeptember elsejétől 20-25 pályakezdő fiatalt is felvesz, akiknek fizeti a helyi szakképző intézményben a vegyipari szakmunkássá képzését. A fiatalok a képzés ideje alatt a minimálbérnek megfelelő fizetést kapnak, mivel az anyagi ösztönzés nélkül aligha találna jelentkezőt a cég.

Bár a munkáltatók többsége nem tudja, vagy nem is akarja követni a Borsodchem "tartalékolási" stratégiáját, a vegyipari óriás példája jól mutatja, hogy a szakképzési rendszer anomáliái milyen mindennapos problémákat okoznak a vállalkozásoknak, s hogy mekkora pluszkiadásokkal járnak az elhárításukra kiötlött átmeneti megoldások. A Borsodchemnek például 15 millió forintjába kerül majd a pályakezdők képzése és bére, nem is szólva az egyéb járulékos költségekről. "Mindez természetesen többletkiadást jelent ahhoz képest, mint ha a munkaerőpiac közvetlenül kínálna gyakorlott és képzett vegyipari szakmunkásokat, de mivel erre nem lehet számítani, a cég egyszerűen jó befektetésnek tekinti a képzést" – mondja Gyurácz Gergely.

Vegyipari szakmunkásokból, de főként vegyésztechnikusokból ugyanis országszerte óriási hiány van, s a szakképző intézmények az érdeklődés hiányára hivatkozva alig folytatnak ilyen oktatásokat. A Budapesti Vegyiművek például hiába jelzi folyamatosan igényét a helyi szakképző intézményeknek, az iskolák részéről a válasz mindig ugyanaz: nincs jelentkező – mondja Zékány József, a társaság munkaerő-gazdálkodási igazgatója. Hasonló problémákkal küszködik az ablakvasalatokat gyártó, német tulajdonú Roto Elzett is, ahol jelenleg is hiányzik tíz szerszámkészítő szakmunkás. "Egészen 2002-ig, amíg ez a szakképesítés nem volt érettségihez kötve, még akadtak jelentkezők a közeli szakképző iskolákban, s minden évben 4-5 embert a saját tanműhelyünkben ki tudtunk képezni. Két éve azonban már nincs utánpótlás, és lassan elöregszik a szerszámkészítői gárdánk" – mondja Pintér János, a Roto Elzett ügyvezető vezérigazgatója.

Nincs utánpótlás

A Roto Elzett az ország más részeiből sem nagyon tud embereket toborozni, mivel szerszámkészítőkből mindenhol hiány van. "Legfeljebb egymástól csábítjuk el az embereket, de ehhez nagyobb fizetést is kell ajánlani. Ebbe a versenybe nem mindenki tud beszállni, és ez nem is válhat rendszerré" – hangsúlyozza Pintér János. Az átcsábítás nemcsak drága mulatság, de bérfeszültséghez is vezet, hiszen ugyanabban a munkakörben az újonnan érkezett emberek többet keresnek, mint a régiek. Ha egy cég meg akarja tartani az alkalmazottait, akkor a régi dolgozóknak is meg kellene emelni a fizetésüket. Az összesen hatszáz embert foglalkoztató vállalat így egyelőre házon belüli átképzésekkel próbálja megoldani a problémát, és a helyi munkaügyi központtal tárgyal, hogy esetleg munkaerő-piaci képzés induljon a szakmában, amelyhez szívesen rendelkezésre bocsátaná tanműhelyét a cég. Addig Romániában próbálnak szakmunkásokat toborozni.

Társadalmi probléma

Bár a cégvezetők rendszerint egyszerűen a szakképzési rendszer hiányosságaira vezetik vissza a krónikus szakmunkáshiányt, a szakemberek szerint a gondok mögött mély és összetett társadalmi probléma húzódik meg. A fiatalok számára ma már riasztó mindenfajta kétkezi szakma. Az nem karrier! – mondják, s inkább fényes diplomáról álmodnak. De a szülők is arra ösztönzik őket, hogy inkább az érettségit adó szakközépiskolát, majd a továbbtanulást válasszák. A Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZI) szakemberei szerint azonban ebben az is közrejátszik, hogy a cégek gyakran nem fizetik meg a fizikai munkát. A pályakezdő szakmunkások nagy része minimálbért kap, s előfordul, hogy munkaadója be sem jelenti.

Emiatt a 90-es évek eleje óta alaposan átrendeződött az oktatás szerkezete, s az átalakulás vesztese egyértelműen a szakképzés volt. A 2002/2003-as tanévben az általános iskolát végzettek 77 százaléka – 426 ezer diák – az érettségit adó középiskolákban tanult tovább, szemben az egy évtizeddel korábbi 56 százalékos aránnyal. A szakmunkásképzésben részt vevők aránya viszont 34 százalékról 23-ra, az elmúlt tanévben 130 ezer főre csökkent.

A felsőoktatásban tovább tanulók száma ugyanakkor majdnem megháromszorozódott, és 203 ezerre nőtt. Ennek következtében ma már nagyjából egyharmad arányban képeznek az iskolák fizikai munkakörökbe és kétharmad arányban szellemi foglalkozásra. Csakhogy a munkaerőpiac éppenséggel a fordított arányt követelné meg.

A kétkezi szakmák iránti gyér érdeklődést mindenesetre jól mutatja, hogy Magyarországon évente összesen 140-150 ezer államilag elismert (vagyis az Országos Képzési Jegyzékben szereplő) szakképesítést adnak ki az iskolarendszerű oktatás keretein belül és a felnőttképzésben együttvéve. A szakemberek szerint ez borzasztóan kevés, mivel az sem biztos, hogy aki levizsgázott, az a szakmájában helyezkedik el. Ám a szakképző intézményekben tanuló fiatalok többsége sem a hagyományos kétkezi mesterségeket választja: az NSZI adatai szerint a 2002/2003-as tanévben – az előző évhez hasonlóan – legtöbben a számítástechnikai, szoftverüzemeltető szakképesítésből tettek vizsgát, a második legnépszerűbb szakma pedig a marketing- és reklámügyintéző volt. De telítetté vált a pincér, a bolti eladó, a fodrász, a kozmetikus és a műkörömépítő szakma is.

Arról nem is beszélve, hogy a létszámcsökkenés természetesen a szakmunkásképzés minőségére is visszahat: a szakiskolákat zömmel a rosszabb képességű és hátrányos helyzetű diákok választják, vagyis nagy a kontraszelekció. Éppen ezért itt a legnagyobb – 20-25 százalékos – a lemorzsolódás, s a képzést sikeresen elvégzők tudásszintje pedig gyakran nem megfelelő.

Szerkezeti elégtelenségek

Az iparból ugyanakkor számos alapszakmában már régóta hiányzik az utánpótlás – mondja Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzési kollégiumának elnöke. Ilyen például a már említett szerszámkészítő szakma. E tekintetben a német cégeket tömörítő Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendszeresen hiányolja az utánpótlást, de rengeteg más vállalat panaszkodik országszerte, hogy a környezetében égen-földön nem talál ilyen végzettségű szakembert. Ugyanez a helyzet az építőipari szakmákkal is: egy jó kőművest ma aranyáron sem biztos, hogy találnak a vállalkozások, miközben hiány van asztalosokból és hegesztőkből is.

Arról azonban, hogy a munkaerőpiacon gyakorlatilag nincs szakmunkás-utánpótlás, nemcsak a pályaválasztók, de az oktatási rendszer is tehet – hangsúlyozza Bihall Tamás. A hazai szakképzés struktúrája ugyanis túlságosan merev, jórészt elavult, éppen ezért nem képes alkalmazkodni a gazdaság minden eddiginél gyorsabban változó követelményeihez. Az államilag elismert szakképesítések és a megszerzésükhöz szükséges követelményeket tartalmazó OKJ-ben szereplő szakmák száma meghaladja a nyolcszázat, de tartalmuk nem tudott alkalmazkodni a gazdaság igényeihez.

Az iskolákat a normatív finanszírozási rendszer arra ösztönzi, hogy bármi áron növeljék a létszámot, vagyis hogy a diákok körében népszerű képzéseket indítsanak. Még akkor is, ha eleve tudják, hogy a telítetté váló divatos szakmákban a fiatalok valószínűleg nem tudnak majd elhelyezkedni. Pintér János arra is felhívja a figyelmet, hogy az iskolákat a finanszírozási rendszer rákényszeríti, hogy minél olcsóbb képzéseket folytassanak, hiszen ugyanakkora fejkvóta mellett nem éri meg nekik az eszközigényesebb és éppen ezért drágább képzések indítása.

Fejlesztési stratégia

A nemrég elkészült Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv a 2004-2006 közötti időszakban három fő intézkedést tart szükségesnek a szakképzés rendszerének fejlesztése és a munkaerő-piaci igényekhez való alkalmazkodás érdekében. Már az idén megkezdődött az OKJ átfogó felülvizsgálata és fejlesztése, amelynek célja, hogy a képesítések folyamatosan alkalmazkodjanak a piaci igényekhez. A szakemberek szerint ennek érdekében néhány száz versenyképes szakmát és ezek egymásra épülő modulrendszerét kell kialakítani.

A kormányzat várakozásai szerint a felsőoktatásban már alkalmazott kreditrendszer ösztönzőleg hatna az egész életen átívelő tanulás folyamatára is, vagyis javítana a munkavállalók képzettségi szintjén, hiszen az egyes modulok beszámíthatósága folytán a diákok sokkal könnyebben szerezhetnének új szakképesítéseket. A legtöbb szakmát tartalmazó két fő szakmacsoportban még az idén megkezdődik a moduláris képzések kidolgozása a munkaadók képviselőinek bevonásával. A többi szakmacsoportban erre a tervek szerint 2006 után kerülhet sor.

A modularizációnál is fontosabbnak, sőt korszakos jelentőségűnek tartja a kormányzat az iskolarendszer gyökeres átalakítását, azzal a szándékkal, hogy a szakképzés hatékonyabbá váljon, és meg tudjon felelni a munkaerő-piaci igényeknek. Jakab János, az Oktatási Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára szerint ugyanis a jelenleg túlságosan szétaprózott, nehezen finanszírozható és működtethető iskola- és intézményrendszer nem képes megfelelően kiszolgálni a gazdaság igényeit. Jelenleg több mint ezer szakképző intézmény működik Magyarországon, s számuk évről évre növekszik, miközben a gyermeklétszám csökken. Ennek okán a normatív támogatás szétfolyik a túl sok iskola között, és a korlátozott forrásokból a fejlesztésekre már nem nagyon futja – hangsúlyozza Jakab János. Ráadásul ebben a struktúrában az iskolafenntartók nincsenek rákényszerítve arra, hogy együttműködjenek egymással, s emiatt gyakran párhuzamos képzéseket folytatnak.

A széttagolódott intézményrendszert a kormányzat az úgynevezett Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) létrehozásával kívánja megreformálni. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében 2004 és 2006 között 16 TISZK jön létre a jelenlegi intézmények bázisán, egy adott térségben működő 6-8 szakképző intézmény integrációjával.

Pénzügyi támogatás

Az intézmények egyike felvállalja a szakmai feladatok koordinálását és felügyeletét. A TISZK-ek irányító testületeiben a vállalatok és a kamarák is helyet kapnának, amelyek így befolyásolhatnák, hogy milyen szakmákat és miként képezzenek az adott intézmények.

Az első 16 TISZK létrehozására összesen 22 milliárd forint áll rendelkezésre a HEFOP-on belül. Egy központra így nagyjából egymilliárd forint jut, s ebből az óriási összegből a szakemberek szerint már könnyen elérhetők a kitűzött célok.

A TISZK-eket létrehozó szakképző iskolák pénzügyi támogatást kapnak a fizikai infrastruktúra fejlesztésére is, például korszerű tanműhelyek létrehozására. A tervek szerint 6-8 éven belül összesen 50-60 TISZK jönne létre mintegy 500 szakképző intézmény részvételével. Mivel valószínűleg a szülők is a korszerű, jól felszerelt központokat fogják előnyben részesíteni, számos iskolát be kell majd zárniuk a fenntartóknak, amit egyébként a gyereklétszám további csökkenése miatt amúgy is meg kellene tenni.

A célokkal Bihall Tamás szerint a munkáltatói érdekképviseletek is egyetértenek, ám a szakember arra is figyelmeztet, hogy következetes megvalósítás nélkül a tervek fabatkát sem érnek. Ha a szakképző központok kialakítása nem a munkaerőpiac igényei alapján történik, hanem továbbra is az iskolafenntartók és az intézmények érdekei kerülnek túlsúlyba, akkor az intézményrendszer átalakulása nem jár együtt a hatékonyság növelésével. Bihall Tamás arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyre égetőbb problémák miatt a kormányzatnak nem ártana gyorsítania a reform megvalósítását.

Harmadik fő irányként tovább folytatódik a Szakiskolai Fejlesztési Program is, amely kiterjed az intézményi vezetés átalakítására, módszertani fejlesztésére, eszközbeszerzésekre és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására. A program fő célja, hogy emelje a tankötelezettséget teljesítők számát, csökkentse a lemorzsolódást, és növelje a pályakezdő szakmunkások felkészültségét. A fejlesztések a közvetlenül a szakiskolai képzést folytató iskolák 20-25 százalékára (mintegy 90-100 iskolára) terjednek ki, és 2004-2006 között évente mintegy 3 milliárd forintba kerülnek.