A munkavállalók szabad mozgása

Jelenleg, amennyiben egy magyar állampolgár külföldön, vagy egy külföldi állampolgár Magyarországon kíván munkát vállalni, azt általában munkavállalási engedély birtokában teheti meg. A munkavállalási engedély megszerzéséhez szükséges feltételrendszerrel kívánják az országok védeni saját munkavállalóikat a külföldi (esetleg olcsóbb) munkavállalókkal szemben. De mi fog történni a csatlakozás után? Fenntartható-e a jelenlegi rendszer? Mindenesetre, a csatlakozás várhatóan jelentős változásokat eredményez a lehetőségek kiszélesedését illetően, valamint a munkavállalók jogbiztonsága vonatkozásában, különös tekintettel az úgynevezett 2+3+2 éves átmeneti időszakot követően, melyet a későbbiek során ismertetünk.

Amint az az alábbiakból talán érzékelhető lesz, az Európai Unió megalakulása óta jelentős lépéseket tett a tagországok munkavállalóinak szabad mozgása érdekében. Arról, hogy e vívmányok hogyan fognak érvényesülni a magyar munkavállalók, illetőleg a Magyarországon munkát vállaló más tagállamokból érkező munkavállalók vonatkozásában, illetőleg hogy érdemes lesz-e más tagországokban munkát vállalni, nyilvánvalóan országunk csatlakozását követően kapunk pontosabb képet.

Az egyenlő elbánás elve

Az Európai Unió léte alapvetően négy terület liberalizációján nyugszik: az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgásán. A személyek szabad mozgásának egyik legfontosabb területe a munkaerő szabad mozgása. A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó elsődleges jog a Római Szerződés 48-51. cikkelyében, míg a másodlagos joganyag az 1612/EGK rendeletben található. E jogszabályok rendezik az Európai Közösség más tagállamaiból az adott állam munkaerőpiacára való bejutást. A Római Szerződés 48. (2) cikkelye kimondja, hogy a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.

Az EU tagállamai már a Római Szerződés hatálybalépésével egyidejűleg egységes munkaerőpiac létrehozását tűzték ki célul. E célt szem előtt tartva fogalmaztak meg számos, az EU-tagállamok munkavállalóira érvényes alapelvet. Ezen elvek közül is talán a legfontosabb az egyenlő elbánás elve, amely azt jelenti, hogy a tagországoknak ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni egy másik tagország munkavállalóira, mint a saját állampolgáraira.

A munkavállalókat tilos megkülönböztetni: nem alkalmazható olyan felvételi eljárás, amely különbséget tesz saját és nem saját állampolgárok között, a más tagállamból érkezett munkavállalók nem kaphatnak kevesebb fizetést, illetőleg nem dolgozhatnak rosszabb körülmények között, mint a befogadó tagország állampolgárai. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a más tagállamból érkezett munkavállalónak megfelelő szabadsága, pihenőideje lehessen, és megfelelő egészségügyi ellátást kapjon stb. A tagország saját állampolgárával azonos szociális és adókedvezmény illeti meg a más tagállamból érkezett munkavállalót, azaz számára is meg kell adni minden olyan juttatást, előnyt vagy kedvezményt, amelyet egy adott tagország saját állampolgárának nyújt a munkaviszony alapján.

Nyelvi nehézségek

Problémát jelenthet azonban a nyelvtudás hiánya a külföldön történő munkavállalás során, amely némileg kivételt képez az egyenlő elbánás elve alól. A 1612/68 EGK rendelet 3. cikkelyében ugyanis kimondja, hogy a diszkriminatív elhelyezkedési feltételek tilalma nem terjed ki "a nyelvtudással kapcsolatos olyan feltételekre, amelyeket a betöltendő állás természete megkíván". Ez annyit jelent, hogy adott munkakörök esetén a munkáltató előírhatja a nyelvtudás megfelelő mértékű ismeretét, a nyelvismeret szükséges mértékét azonban köteles a pályázati kiírásban megjelölni, illetőleg lehetőséget biztosítani a jelölt számára, hogy a nyelvtudásáról egy független fórum előtt tanúbizonyságot tegyen. Minekutána a csatlakozást követően a fenti jogszabály a magyar nyelvre egyaránt vonatkozni fog, vélhetően a magyar nyelv nehézsége, illetőleg sajátossága miatt, számos szakmában hátrányt fog jelenteni a Magyarországon munkát vállalni kívánó személyek számára a magyar nyelv nem megfelelő szintű ismerete.

Átmeneti korlátozások

A csatlakozási tárgyalások során számos EU-tagállam kifejezte abbéli aggályát, hogy a 10 újonnan csatlakozó országból a csatlakozást követően jelentős munkaerő beáramlására lehet majd számítani. Ezen aggályok csökkentése érdekében, noha aligha várható tömeges vándorlás egyik tagállamból a másikba, a csatlakozási megállapodás értelmében a jelenlegi tagországok átmenetileg, összesen 7 évig korlátozhatják munkaerőpiacuk megnyitását.

Az első két év során a jelenlegi tagországoknak még lehetőségük lesz arra, hogy az engedélyezési eljárást fenntartsák az újonnan csatlakozó államokkal szemben, és saját nemzeti joguk rendelkezéseit alkalmazzák. Úgy is dönthetnek azonban, hogy nem korlátozzák a szabad munkavállalást. Amennyiben egy tagország a két év elteltével is fenn kívánja tartani a korlátozást az újonnan belépett tagállammal szemben, erről a szándékáról köteles értesíteni az Európai Bizottságot. Az ötödik év végétől egy adott tagország már csak akkor tarthatja fenn a fenti korlátozást, ha igazolja, hogy a külföldi munkavállalók beáramlása komoly veszélyt jelent, illetőleg komoly zavarokat kelt az adott ország munkaerőpiacán.

Számos tagország úgy nyilatkozott, hogy közvetlenül a csatlakozás után lehetőséget ad az újonnan belépő tagállamok munkavállalói részére a munkaerőpiacára való szabad belépésre. Ezen országok közé sorolhatjuk Svédországot, Dániát, Írországot, Nagy-Britanniát, Spanyolországot és Hollandiát, míg Franciaország, Belgium és Finnország fenn kívánja tartani nemzeti szabályozását az első két évben. Várhatóan Németország és Ausztria átmeneti korlátozásokkal kíván élni. A további tagországok nyilatkozatai megerősítésre várnak.

A Magyarországgal együtt belépő országokkal az a megállapodás született, hogy ezen országok lehetővé teszik a munkaerő szabad áramlását egymás számára, azonban amennyiben bármely országból nagyobb mértékű munkaerő-áramlás veszélyeztetné az adott munkaerőpiacot, a befogadó ország átmenetileg visszaállíthatja az engedélyezési eljárást.

Előny az EU-n kívüli dolgozóval szemben

Magyarország a csatlakozási tárgyalások során elérte, hogy a munkaerő-áramlást átmenetileg korlátozó tagállamokban a magyar munkavállalók előnyt élvezzenek egy nem EU-tagállamból érkezett munkavállalóval szemben, a korlátozások ideje alatt is a magyar állampolgárok munkavállalási lehetőségei javulhassanak, továbbá hogy viszonossági alapon egyenértékű korlátozásokat alkalmazhat azon tagállamokkal szemben, amelyek Magyarországgal szemben korlátozásokat tartanak fenn.

Kire nem terjed ki a munkavállalók szabad mozgásának joga?

A munkavállalók bizonyos körére nézve nem terjed ki a munkavállalók szabad mozgásának joga. Azon eseteket, amelyekben a tagállamok megakadályozhatják az uniós polgárok szabad mozgását, a Római Szerződés és a 64/221 EGK határozza meg. E jogforrások alapján a munkavállalók szabad mozgásának biztosítása nem vonatkozik a közszolgálatban történő foglalkoztatásra (pl. egyes állami funkciók, miniszterek, bírák stb.), illetőleg amennyiben a korlátozás "közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján" indokolt.

Tartózkodási engedély

Az engedélyezési eljárás megszűnésének ellenére továbbra is fennmarad a tartózkodási engedély megszerzésének kötelezettsége olyan munkavállalók esetében, akik három hónapnál hosszabb időre kívánnak elhelyezkedni egy adott EU-tagállamban. A tartózkodási engedélyhez a személyazonosságot igazoló okiratot, valamint az adott tagállamban kötött munkaszerződést kell bemutatni.

Az engedély, amelyet a nemzeti hatóság ad ki, általában 5 évre szól (meghosszabbítható), és érvényes a kibocsátó tagállam egész területére. A jelenlegi EU-szabályok értelmében a kérvényező az engedélyt automatikusan megkapja, kivéve ha az engedélykérő belépése és a befogadó országban való tartózkodása az ország közrendjét, közbiztonságát vagy közegészségügyi szabályait sérti, vagy ha az engedélykérő olyan munkahelyre pályázik, amelyet csak az adott ország állampolgárai tölthetnek be (pl. egyes állami funkciók), illetőleg ha a munkavállaló megélhetése nincs biztosítva.

Nincs szükség tartózkodási engedélyre, ha a munka szezonális jellegű, vagy ha a munkavállaló rendszeresen – legalább heti gyakorisággal – visszatér az állandó lakóhelye szerinti tagországba.

A tagállamokban legkeresettebb szakmák

Jelenleg a tagállamokban a szolgáltatási szektorban helyezkedik el a legtöbb külföldi munkavállaló. Idesorolható a vendéglátóipar, az idegenforgalom, a nagy- és kiskereskedelem, valamint az egészségügy. Mint mindenütt a világon, nagy a kereslet az orvosok, az ápolónők, a szociális munkások, a számítógépes szakemberek, a mérnökök, és általában a magasan kvalifikált szakemberek iránt. A munkahelylehetőségeket számos uniós munkaerő-piaci közvetítő, munkaügyi központ és számítógépes portál ismerteti.

EURES

A csatlakozást követően az 1993-ban létrehozott európai állásközvetítő rendszer, az EURES ("European Employment Services") segíti majd a más tagországokban munkát vállalni kívánó személyek álláskeresését. (Lásd részletesen követ-kező cikkünkben.)

Szakképesítés elismerése

Annak, hogy egy adott tagország munkavállalója egy másik tagországban a szakképzettségének megfelelő munkahelyen helyezkedhessen el, alapvető feltétele, hogy a befogadó tagország elismerje a munkavállaló diplomáját, szakképesítését. A tagországok védelme érdekében szükséges azonban az is, hogy egyes szakmák gyakorlását az államok nemzeti keretek között, jogilag szabályozott feltételekhez kössék. E kettősség feloldására születtek meg a szakképesítések kölcsönös elismerésére vonatkozó irányelvek.

A kapcsolódó EU-irányelvek kimondják, hogy minden más EU- és EGT-tagállamban a saját állami képesítéssel és gyakorlattal egyenértékűnek kell elfogadni az irányelvekben foglaltaknak megfelelő képesítést. Minekutána a diplomák és szakképesítések elismertetése a gyakorlatban korántsem ilyen egyértelmű, érdemes áttekinteni, hogy melyek azok a tényezők, amelyeket a tagországok az elismerés során figyelembe vesznek.

Automatikus elismerés

Egyes úgynevezett ágazati irányelvek azokat a szakmákat sorolják fel, amelyek vonatkozásában elismerik a más tagországban szerzett diplomákat, ilyenek pl. az orvosok, fogorvosok, ápolónők, gyógyszerészek, szülésznők, állatorvosok és építészek. E szakmák esetében a befogadó tagállam köteles külön mérlegelés és vizsgálódás nélkül elismerni a kérelmező származása szerinti tagországban kibocsátott diplomát vagy oklevelet. Itt tehát gyakorlatilag automatikus a diplomák és szakképesítések elismerése.

Szabályozott szakmák

A fent fel nem sorolt, de úgynevezett "szabályozott szakmáknál" (Magyarországon az Országos Képzési Jegyzék sorolja fel a "szabályozott szakmákat") azonban az úgynevezett horizontális irányelvek alkalmazandóak. Ezek három általános rendszert határoznak meg, amelyek különböző kritériumokat állítanak fel annak megállapítása céljából, hogy egy adott diploma vagy szakképesítés elismerhető-e a tagállamban, pl. a képzettség jellege és/vagy a szakképesítés vagy diploma megszerzéséhez szükséges tanulmányi idő, a szakma természete stb. alapulvételével. De a tagállamoknak lehetőségük van arra is, hogy bizonyos esetekben különbözeti vizsgákat követeljenek meg, vagy alkalmassági tesztnek vessék alá a kérelmezőt.

Nem szabályozott szakmák

Az úgynevezett "nem szabályozott szakmák" (pl. ügyvéd) esetében a diplomák és szakképesítések elismerése kérdésében a tagállam illetékes hatósága nemzeti rendelkezései szerint dönthet.

NARIC-központ

A diplomák, valamint szakképesítések elismerése vonatkozásában célszerű felkeresni az EU tagállamaiban működő úgynevezett NARIC-központokat. Magyarországon a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ szolgál NARIC-központként.

Kiküldetés és munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő szabad áramlásával szorosan összefügg a munkavállalók kiküldetése, valamint kölcsönzése. Kiküldött és kölcsönzött munkavállalónak minősül a magyar jogszabályok szerint az a munkavállaló, aki a munkáját meghatározott, korlátozott ideig a szokásos munkavégzése szerinti munkahelyen vagy tagállamon kívül végzi.

Annak érdekében, hogy az ilyen munkavállaló jogai megfelelőképpen érvényesüljenek, illetőleg hogy egyik tagállami vállalkozó számára se teremtsen versenyelőnyt vagy versenyhátrányt a fenti jogintézmény, az EU közösségi szinten szabályozza a kiküldetést és munkaerő-kölcsönzést. A Tanács 91/383/EK irányelve annak biztosítására irányul, hogy a kiküldetés vagy munkaerő-kölcsönzés során a munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló munkavállalókat a munkahelyi biztonságot és egészséget illetően ugyanolyan szintű védelemben részesítsék, mint a vállalkozás és/vagy létesítmény más munkavállalóit. Ennek megfelelően a tagállamok kötelesek biztosítani a területükre kirendelt vagy kikölcsönzött munkavállalók számára azokat a feltételeket, amelyeket abban a tagállamban alkalmaznak, amelyben a munkát végzik, kivéve ha a küldő ország rendelkezései kedvezőbbek. A kiküldött vagy kikölcsönzött munkavállalók további védelmét szolgálja a munkavégzés maximális időtartamának, a minimális pihenőidőnek, a fizetett éves szabadság minimális mértékének, a munkavédelmi feltételeknek, a legalacsonyabb munkabérnek, a terhes, illetve kisgyermekes nők foglalkoztatási feltételeinek, valamint a diszkrimináció tilalmának a meghatározása. Az említett feltételrendszer beépült a magyar jogi szabályozásba is a Munka Törvénykönyve 106/A §-a révén.

Munkabér

Az Európai Unió nem fogalmaz meg kötelezést a tagállamok számára a munkabér legkisebb mértéke vonatkozásában. A munkaerőpiac megnyitása és a munkaerő szabad áramlása következtében azonban – bár számos egyéb tényező is közrejátszik – vélhetően csak az a munkáltató marad versenyképes, amelyik megfelelő bérrel tudja majd kompenzálni munkavállalóját, ezzel elérvén, hogy a munkavállaló ne más tagországban, esetleg magasabb bérért vállaljon munkát.

Itt is érvényesül azonban az egyenlő elbánás elve, azaz egy tagország munkavállalója nem kaphat alacsonyabb bért, mint a befogadó tagország azonos munkahelyen, azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalója.

A Római Szerződés megfogalmazása szerint bérnek minősül minden olyan szokásos alap- és minimálbér, illetve fizetés, valamint minden olyan egyéb juttatás, amelyet a munkaadó a munkavállalónak ez utóbbi alkalmazása miatt közvetlenül vagy közvetetten, pénzben vagy természetben fizet.

Egészség- és szociálpolitika

Az egészség- és szociálpolitika a tagállamok hatáskörébe tartozik, ami nem jelenti, hogy ezen a területen nincsenek olyan kérdések, amelyeket az EU közösségi szinten szabályoz. Közösségi szinten szabályozza például az EU a munkahelyi egészség, a munkavédelem, az esélyegyenlőség vagy a fogyatékkal élő személyekről való gondoskodás kérdéseit.

Munkavédelem

A fenti területeken belül a munkahelyi egészség és biztonság védelme az EU-ban a legkiforrottabb terület, melynek elsődleges célja, hogy egységes feltételeket teremtsen az EU valamennyi tagállamában a munkavállalók számára. Egy keretirányelv fogalmazza meg a munkavállalók egészségének és biztonságának munkahelyi követelményeit, míg további irányelvek szabályozzák a munkavégzés során felmerülő egyéb egészségi és biztonsági kérdéseket, mint például a védőeszközök kiválasztását és alkalmazását, a számítógépes monitorok előtt végzett munkával kapcsolatos előírásokat stb. Jelentős előrelépésnek tekinthető, hogy az EU által megfogalmazott szigorú munkavédelmi előírások a hazai jogrendszerbe is beépültek.

Egészségbiztosítás

Az egészség- és szociálpolitika területén közösségi szinten fogalmazódott meg, hogy a tagállamok polgárai ugyanolyan egészségügyi szolgáltatásokat vehetnek igénybe az EU-n belül, mint a lakhelyükön. A szociális biztonsági rendszerek harmonizációja érdekében hozták létre először a 79/7/EGK irányelvet az úgynevezett állami szociális biztonsági rendszerek tekintetében, amely az állam által működtetett, szociális biztonságot szolgáló pénzalapok jogi szabályozására vonatkozik, illetőleg később a 86/378/EGK irányelvet, amely a munkáltatók által munkavállalóik részére létrehozott és működtetett ún. foglalkozási szociális rendszerekre vonatkozik.

Az egyenlő elbánás elvének megfelelően, egy adott tagállam állampolgára a saját tagállamában megkötött egészségbiztosítás alapján jogosult bármely más tagállamban egészségügyi ellátásra, azaz nem kell újabb biztosítási jogviszonyba lépnie más tagállamban.

Tekintettel arra, hogy a tagállamok szociálpolitikai rendszerei különféle biztosítási elvekre épülnek, az EU úgynevezett koordinációs rendeleteket fogalmazott meg annak érdekében, hogy a munkavállalónak ne kelljen szembesülnie egy esetlegesen fennálló többes biztosítási kötelezettséggel, illetőleg hogy a szabad mozgás jogának gyakorlása során ne szenvedjen hátrányt az eltérő szabályozások miatt.

Ennek érdekében érvényesül az összeszámítás elve is, amely lehetővé teszi, hogy a több tagállamban szerzett biztosítási időket összeszámítsák.

A Római Szerződés 51. cikkelye alapján a Tanács egy olyan eszközrendszert volt köteles létrehozni, "amely a migráns munkavállalók és az azok jogán jogosultak számára biztosítja

– a különböző országok jogszabályai szerint figyelembe vehető összes időszak összevonását a juttatásokhoz való jog megszerzése és fenntartása, valamint a juttatások összegének kiszámítása céljából;

– a juttatások kifizetését a tagállamok területén lakók számára."

Bár a társadalombiztosítási járulékok és különböző ellátások összegét a közösségi szintű jogszabályok nem határozzák meg, az egyes ellátások (betegségi és anyasági ellátások, családi ellátások, rokkantsági ellátások, nyugdíj stb.) igénybevételének módjára közösségi szintű jogszabályok vonatkoznak. Továbbá, főszabály szerint a társadalombiztosítási járulékok befizetése a munkavégzés helye szerinti tagállamban történik, akár önkéntes befizetéssel, akár levonásos jelleggel, és a kapcsolódó rendeletek lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a munkavállaló részére az ellátásukat a munkavégzés helye (vagy adott esetben a nyugdíjba vonulás helye) szerinti tagállamban folyósítsák.