Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozata részben megsemmisítette a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) nem vagyoni kártérítésre vonatkozó rendelkezéseit. Ezután a Ptk.-ban csak az a rendelkezés maradt, hogy a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, a Munka Törvénykönyve szerint pedig a munkáltató köteles megtéríteni a dolgozó nem vagyoni kárát.
A két szöveg tartalmilag ugyanaz, és ez a helyzet a fegyveres erők, fegyveres testületek és a rendészeti szervek kártérítési felelősségéről szóló jogszabály esetében is. A nem vagyoni kártérítés a polgári jogban nem keletkeztetett új felelősségi tényállást, hanem tulajdonképpen nem más, mint a személyhez fűződő jogok megsértéséért járó felelősség alakzata, amelynek körében a jogellenesség a személyhez fűződő valamely jog megsértésében áll.
Mikor beszélünk nem vagyoni kártérítésről?
Személyiségvédelem
Az Alkotmánybíróság nem tartotta alkotmányellenesnek azt a jogszabályokban előírt konstrukciót, amely a károsultnál jelentkező következményeket írja elő a nem vagyoni kártérítés feltételéül. A bírósági gyakorlatban – több legfelsőbb bírósági döntés alapján – az általános személyiségvédelem a nem vagyoni kártérítés intézményének élő normatartalmává vált.
Az Alkotmánybíróság értelmezésében is a nem vagyoni kártérítés alkalmazásának feltétele, az erre vonatkozó igény jogalapja valamely személyiségi jog megsértése. Ez a jogintézmény a kártérítési jogon belül nem értelmezhető. Itt ugyanis nincs vagyoni kár, és ezért nem lehet szó "teljes", illetőleg "nem teljes" kártérítésről sem. A jogellenesség alapja ennélfogva itt nem is a károkozás, hanem a személyhez fűződő jogsértés.
Nincs objektív mérce
A személyiségi jogok megsértése nem vonja maga után minden esetben feltétlenül a kártérítési kötelezettséget. A kárt kétséget kizáróan nem lehet a vagyoni helyzetben bekövetkezett változással mérni, a kár (nevezhetjük hátránynak is) az úgynevezett immateriális szférában jelentkezik. Az Alkotmánybíróság is akként fogalmaz, hogy nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, s amelyet éppen ezért a jogi szabályozásban alkotmányosan nem lehet a következményekhez igazítani. Ebben egyedül a bíróságok józanságának, személyes elkötelezettségének és mértéktartásának lehet meghatározó szerepe. Ezért sem lehet pl. a nem vagyoni kártérítés esetében a kármegosztást a hagyományos értelemben alkalmazni. Nem áll fenn ugyanis olyan helyzet, amikor a jogsértések összemérhetők, külön-külön értelmezhetők lennének. Annak azonban nincs akadálya, sőt szükséges, hogy a bíróság mérlegelési körébe vonja a károsult olyan – súlyosan gondatlan vagy szándékos provokatív – magatartását, amely közrehatott abban, hogy a végén őt érte immateriális (nem vagyoni) hátrány.
Mikor követelhető nem vagyoni kár?
Mikor következik be tehát olyan helyzet, amely nem vagyoni hátrányt okoz, és amelyhez elégtételadási kötelezettség fűződik? A II. világháború előtti jogirodalom szerint a nem vagyoni kár leggyakoribb megjelenésformái a testi fájdalom, a lelki szenvedések, amelyeket főképp a testi épség, a külalak, a becsület, a nőiesség, az üzleti vagy a művészi jó hírnév stb. sérelme okozott. Ezeknek voltaképpen pénzbeli egyenértékük nincs is, így szoros értelemben vett megtérítésről nem is lehet szó, csupán az elszenvedett rossz hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni (pénzbeli) szolgáltatás nyújtásával, mely a sérelmet szenvedőnek az elszenvedett sérelemért, fájdalomért, bosszúságért körülbelül egyenértékű, másnemű előnyt nyújt, és ezzel egyúttal az államhatalom szolidaritását jelenti.
Ma azt mondjuk, hogy a nem vagyoni kártérítés (kárpótlás) kizárólag akkor követelhető, ha valakinek megsértik a személyhez fűződő (személyiségi) jogát, a követelés pedig akkor ítélhető meg, ha a jogsértés a személyiség testi vagy lelki értékminőségét csökkenti, csorbítja. Ekként a hátrány nagyságát és ennek megfelelően a kártérítés megítélhető összegét számos körülmény befolyásolja. A Legfelsőbb Bíróság szerint a nem vagyoni kárpótlásnak az a rendeltetése, hogy segítse a károsultat életviszonyainak, általában életvitelének a körülményekhez igazodó kialakításában, és egyidejűleg biztosítsa a nem vagyoni hátrányból eredő nehézségek leküzdését, illetőleg a más lehetőségek megteremtésével enyhítse azokat a hátrányokat, amelyek a károkozás folyamán a károsultat érték. Ez a tétel természetesen a munkajogban is érvényes.
A kártérítés összege
Az, hogy mekkora legyen a kártérítés, az egyik legnehezebb kérdés. Egyértelmű – forintban meghatározott – válasz erre nem is adható. A jogszabály csak annyi támpontot ad, hogy a károsultat olyan összeg illeti meg, amely alkalmas az őt ért nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez. A kártérítés (kárpótlás) mértékét maga a jogszabály nem határozza meg, és még elvi szinten is bizonytalanságokat hagy: csökkenteni kell-e a hátrányt vagy kiküszöbölni? Azt a kérdést már fel se tegyük, hogy mekkora a hátrány! A meg nem határozható hátrányt milyen összeg egyenlíti ki vagy csökkenti?
Mivel az Alkotmánybíróság sokszor hivatkozott határozata éppen azt rótta fel a korábbi (megsemmisített) jogszabálynak, hogy a nem vagyoni kár követelhetőségét a jogsértés következményei szerint differenciálta, ennek folytán a személyhez fűződő jogokat a jogsértés hatása szerint részesítette vagyoni védelemben, és ezzel a következményeket tekintve a súlyosabb esetekre korlátozta, más megközelítési pontból kell kiindulnunk. Ez pedig csak a jogsértés súlya lehet, amelynek meghatározó szempontjait a bírói gyakorlatnak kell kimunkálnia.
Bírói mérlegelés
Mi lehet szempont a bírói mérlegelésnél? A jogsértés súlyos volta rendszerint súlyosabb vagy maradandóbb hatást fog kifejteni, kisebb jogsértés következménye viszont az esetek többségében csekélyebb lesz. Az Alkotmánybíróság határozatának e része azonban arra alkalmas, hogy az esetek elbírálásakor ne a régi normaszöveg mechanikus útján járjanak a bíróságok. A megoldás nehézségét egy olyan példával illusztráljuk, amely egy polgári perben merült fel: a tényállás röviden annyi volt, hogy a felperes a kórházban tévedésből csoportidegen vért kapott, és ettől két hétig életveszélyes állapotba került. Két hét után megmagyarázhatatlan okból meggyógyult, és szövődmény sem maradt hátra. A rövid ideig fennállt életveszélyes állapot – a bíróság megítélése szerint – súlyosan sértette a felperesnek a személyiségi jogát, és jelentős összegű nem vagyoni kárpótlás megítélésére vezetett. Annyit mindenesetre alátámaszt ez az ítélet, hogy a jogsértés következményeinek nem kell szükségszerűen tartósnak lenniük. Itt pl. elegendő volt a jogsértésnek az a következménye, hogy a sértettet életveszélyes állapotba sodorták.
A kárpótlás forintösszege általános érvénnyel nem határozható meg. A számos körülmény figyelembevétele közé az értékarányoknak, jövedelmeknek, nyugdíjaknak stb. a változásait is figyelembe kell venni, amikor a bíróság egy konkrét ügyben megállapítja a kárpótlás összegét.
Csupán érdekességként jegyezzük meg sok munkajogi és polgári jogi per iratainak tanulmányozása után, hogy egy-egy adott időszakban a két jogterületen nagyon eltérőek a bíróságok által megítélt összegek. Tapasztalatunk szerint a polgári perekben – hasonló sérelmek esetén – nagyobb összegű kárpótlásokra kerül sor. Álláspontom szerint az egységes bírói szemlélet kialakítása a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor is kívánatos lenne.
A bíróságok "szabadsága"
Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a kárpótlás összegének megállapítása teljesen a szabad bírói mérlegelésen nyugszik. De szólni kell itt még néhány dologról. Az első, hogy a kárpótlás módjának meghatározásánál nem érvényesül a bíróság kérelemhez kötöttségének elve. A bíróság ebben a kérdésben szabadon dönt, és megítélésétől függ az is, hogy egyösszegű kárpótlást ítél-e meg vagy járadékot. Korlátozza viszont a bíróság szabadságát, hogy a személyhez fűződő jog megsértése esetén egységesen kell megítélni a kárpótlást, azaz nem lehet adni részben egyösszegű kárpótlást, részben pedig járadékot.
Mivel a pénztartozás esetében kamat jár, amelynek kezdő időpontja a károkozás, illetve a kár bekövetkezése, a bíróság a belátásától függően – különösen akkor, ha az említett időpontok és az ítélet meghozatala között számottevő időbeli távolság van, és az általános értékviszonyokban eltolódás következik be – két megoldást választhat: a kárpótlás összege után kamatot ítél meg, amely az esedékességtől a kifizetésig jár, vagy a kárpótlás összegét az ítélet meghozatala időpontjában uralkodó (magasabb) értékviszonyok alapulvételével állapítja meg, de ebben az esetben a kamat kezdő időpontja az ítélet meghozatalának a napja.
Általános kártérítés és nem vagyoni kárpótlás
Az általános kártérítés alkalmazására csak a vagyoni károk esetében lehet szó, amikor a kár mértéke pontosan a teljes bizonyítási eljárás lefolytatása után sem állapítható meg. Ekkor a bíróság mérlegeléssel olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti a károkozásért felelős személyt, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. A nem vagyoni kárpótlás megítélése is mérlegelésen alapul, de itt a dolog természetéből következően ("immateriális kár") az ítélet nem a teljes anyagi kárpótlást célozza meg, hanem azt a pénzösszeget ítéli meg, amely a károsultat ért nem vagyoni hátrány csökkentésére vagy kiküszöbölésére tűnik alkalmasnak.
Munkajogi szabályokAz Mt. 174. §-a alapján a munkáltató vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért. Mentesül a munkáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő. A munkavállalónak kell bizonyítania, hogy a károkozás a munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be. A munkáltató működési körébe esnek különösen a munkáltató által feladatai során kifejtett tevékenységgel összefüggő magatartásból, a használt anyag, a felszerelés, a berendezés és az energia tulajdonságából, állapotából, mozgatásából és működéséből eredő okok. Az Mt. 175. §-ának (1) bekezdése alapján a fentiektől eltérően a legfeljebb tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztató magánszemély munkáltató a munkavállalónak okozott kárért csak a vétkessége esetén felel. A munkáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozás bekövetkezésében vétkesség nem terheli. |
A nem vagyoni kárpótlás jogutódlása
A sérelem a személyiségében éri a sértettet, ezért a kár személyhez (a jogosulthoz) kötött, amely nem száll át a jogutódra (a jogosult halálával a kárpótlásra vonatkozó jog elenyészik). A Legfelsőbb Bíróság azonban lefektetett egy elvet, amely bizonyos értelemben kivételnek is felfogható: abban az esetben, ha a nem vagyoni kártérítés jogosultja a pert megindította, majd a per alatt meghal, nincs akadálya annak, hogy jogutóda igényelje a jogelőd haláláig eltelt időre járó nem vagyoni kártérítés összegét. A megoldás a bírói gyakorlatban általános érvényű lett.
Jogellenes magatartásA kártérítési jog körében egy magatartást akkor tartunk jogellenesnek, ha az kárt okoz. A tárgyalt körben magának a személyiségi jognak a megsértése minősül jogellenes magatartásnak. A fenti értelemben vett jogellenes magatartás és a kár együttesen alapozza meg az ez irányú követelést. De hangsúlyozzuk: csak jogellenes magatartás vezethet a nem vagyoni kártérítés megítéléséhez! Hogy mi módon lehet megsérteni valakinek a személyhez fűződő jogait, azt lehetetlen felsorolni. Bár nem elképzelhetetlen, hogy munkavállaló is megsértheti a munkáltató mint jogi személy személyiségi jogait, a cikkben csak olyan eseteket mutatunk be, amelyekben a munkáltatói magatartás sértette a munkavállaló valós vagy valósnak érzett személyhez fűződő jogait, és az utóbbiak fordultak követelésükkel a munkajogi bírósághoz. A számos jogsértési lehetőség közül a munkajogban főleg a következőkkel találkozunk: – az élet, testi épség vagy az egészség sérelmével okozott nem vagyoni kár, – a becsület, az emberi méltóság és jó hírnév sérelmével okozott nem vagyoni kár, – a családi kapcsolathoz való jog megsértésével okozott nem vagyoni kár és – egyéb, nem nevesített jogsértéssel okozott nem vagyoni kár. |
Az élet, testi épség vagy az egészség sérelmével okozott nem vagyoni kár
Mint korábban hangsúlyoztuk, a nem vagyoni kár az emberi személyiség értékminőségének csökkenésével bekövetkezett kár, amely akkor állapítható meg, ha a személyiség helyzete kedvezőtlenül változik meg korábbi állapotához képest. Az egészség fogalma a lelki egészséget és épségét is magában foglalja. A fizikai és pszichikai életet, a mindennapos élettevékenységet gátló vagy súlyosbító körülményeket, továbbá az említett szempontból jelentős egyéb körülményeket is összességükben kell értékelni. Önmagában az, hogy az elszenvedett sérülés fájdalommal jár, és hosszabb orvosi kezelést tesz szükségessé, még nem alapozza meg a nem vagyoni kár megtérítése iránt támasztott kereset jogszerűségét. Ugyanakkor téves és helytelen az az álláspont, hogy nem vagyoni kártérítés megítélésére csak az életvitel számottevő nehezítettsége esetén kerülhet sor. A következőkben példákon keresztül illusztráljuk a tipikus eseteket.
Égési sérülés
A baleset következtében a munkavállaló a testfelület 35-40 százalékára kiterjedő II-III. fokú égési sérülést szenvedett. Az égési sérülés látható és maradandó elváltozással gyógyult. Ennek esztétikai jellegén a későbbiekben elvégzendő műtétek sem tudtak javítani, az elváltozások maradandók és láthatók. A károsodás esztétikai jellegű, és ez meggátolja a munkavállalót abban, hogy nyári ruhát vegyen fel, szórakozási lehetőségei, házasságkötése, családalapítási lehetősége korlátozott. A károsodás következményei korlátozhatják az életvitel korábbi lehetőségeit, a károsultat a megszokott környezetből való kiválásra kényszeríthetik, nehézkessé tehetik számára a társadalmi érintkezést, az érzelmi élet beszűkülésére vezethetnek. A sérülés befolyásolhatja a munkahelyi előrehaladást és általában az egzisztenciális helyzetet, a károsultat más életmódra, más életritmusra való átállásra kényszerítheti. Mindez pedig kedvezőtlen pszichés hatást is kiválthat. Mindez megalapozza a nem vagyoni kárpótlás iránti igényt.
Az egyik szem elvesztése
A munkavállaló robbantómesterként állt az erdőgazdaság alkalmazásában. 1989-ben üzemi balesete következményeként a jobb szemét elvesztette. Nem vagyoni kárát kétmillió forintban jelölte meg, azonban a jogerős ítéletet hozó másodfokú bíróság csak 340 000 forintot ítélt meg, arra is figyelemmel, hogy a munkáltató korábban peren kívül 160 000 forintot kifizetett. A jogerős ítélet a balesetet követően mintegy tíz év múlva született meg, és ekkor a bíróság az ítélet meghozatalakori értékviszonyok figyelembevételével állapította meg a kárösszeget. Hivatkozott arra, hogy a fél szem elvesztése az életkörülményeit megváltoztatta.
Egy másik baleset során – 1995-ben – a tárcsalyukasztó szerszámot és excenterprésgépet figyelő dolgozó egyik szemébe vasszilánk vágódott, ami következtében a dolgozó fél szemét elvesztette. Ebben a perben a bíróság kiemelte, hogy egy szem elvesztése a dolgozót a társadalmi életben közepes fokban korlátozhatja, és ez az állapota végleges. A baleset következtében nemcsak a szakmájában, hanem általában rendkívül nehézzé vált az elhelyezkedés, esztétikai okból visszafogott életvitelre kényszerült, és látószervének elvesztése pszichésen is rendkívül hátrányosan érintette. A bíróság egymillió forint kártérítést állapított meg úgy, hogy figyelembe vette a biztosító által megfizetett 600 000 forint kárpótlást is.
Kármegosztás
A felperes forgácsoló munkakörben dolgozott, és 1990-ben a munkavégzés során balesetet (koponyacsonttörést, agyzúzódást és vállsérülést) szenvedett. A felperes keresetében vagyoni és nem vagyoni kártérítést követelt, az utóbbi összegét 400 000 forintban jelölte meg. A jogerős ítélet nem különböztetett a vagyoni és a nem vagyoni károk között, és egy összegben 621 000 forint megfizetésére kötelezte a munkáltatót. Figyelembe vette azt a körülményt is, hogy az adott munkavégzés során általában szabálytalan gyakorlatot folytattak a dolgozók, amelyről tudott az üzemvezető is, erre tekintettel a bíróság 70-30 százalékos, a munkáltatóra terhesebb kármegosztást alkalmazott. A felperes különben a baleset óta poszttraumás agykárosodásban szenved, beszéd- és egyensúlyzavara van, ez nála 50 százalékos munkaképesség-csökkenést okozott. Az állapota végleges, életvitele elnehezült.
Gerincsérülés
A felperes gondnoki munkakörben állt az alperes alkalmazásában, 1993-ban a munkáltatói jogkör gyakorlójától kapott arra kifejezett utasítást, hogy gyümölcsöt szedjen a munkáltató részére. A munkavállaló a létráról leesett, és gerincsérülést szenvedett. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a baleset a munkaviszonnyal összefüggésben következett be akkor is, ha egyébként nem ez volt a kifejezett munkaköre a dolgozónak. A bíróság megállapította, hogy a felperes baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése véglegesen 26 százalék, és a baleset a felperesnek a már meglevő betegségére is állapotrosszabbító hatást gyakorolt. A munkaképesség-csökkenés a dolgozó élete végéig fennmarad, abban javulás nem várható. Az ügy 1996-ban a Legfelsőbb Bíróságon fejeződött be, és a Legfelsőbb Bíróság az alperest százezer forint nem vagyoni kártérítés, valamint annak a baleset bekövetkezésétől számított törvényes kamatának megfizetésére kötelezte.
Kézsérülés
A szakács foglalkozású, 25 éves fiatalember 1994-ben csirkebontás során a bal kezén sérülést szenvedett. Nemcsak a bal kéz második ujja sérült meg, hanem pszichikailag is megbetegedett a munkavállaló, a felajánlott műtétet ugyan elutasította, az azonban csupán az ízület elmerevítését célozta, a műtét lényeges állapotjavulással nem járt volna. Erre tekintettel a felperes nem volt köteles magát ennek a műtétnek alávetni. A jogerős ítélet a munkáltatót 400 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte, és az ítélet meghozatalakor kiemelte a felperes fiatal életkorát is.
Mérgezés
A felperes gépjárműszerelőként állt a munkáltató alkalmazásában. A munkavégzés során használt anyagoktól mérgezést szenvedett, amely sokk gócú agyvelőgyulladásban és idegrendszeri károsodásban nyilvánul meg. A foglalkozási megbetegedés 1991-ben keletkezett. A jogerős bíróság másfél millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a munkáltatót. Az ítéletének indokolásában általános érvényű megállapításokat tett, amely szerint a nem vagyoni kártérítés iránti követelést megalapozza a jogosult olyan egészségromlása is, amely miatt az élettevékenységeiben akadályozottá vagy korlátozottá válik. Ennélfogva a nem vagyoni kártérítés kellő indokául szolgálhat az adott esetben a felperesnek az az egészségi állapota, amely miatt nem képes a ház körüli munkák végzésére, noha ezeket korábban maga végezte. A nem vagyoni kárpótlás nem az ilyen munkák idegen munkaerővel való elvégzésének ellentételezését szolgálja, hanem a megváltozott (elnehezült) életvitelből eredő nem vagyoni kár kiküszöbölésére irányul.
Csonkolásos balesetek
A felperes segédmunkásként papírvágó gépen dolgozott az üzemben. 1996-ban munkahelyi balesetet szenvedett, amelynek következtében a bal kéz második ujját teljesen csonkolni kellett, a negyedik ujja pedig eltörött. A balesetből eredő munkaképesség-csökkenése 16 százalékos. A jogerős ítélet a munkáltatót 500 000 forint nem vagyoni kárpótlás megfizetésére kötelezte, mert a pszichológus szakértő véleménye alapján megállapította, hogy a baleset neurotikus tünetképződést eredményezett, paranoid vonásokkal. A dolgozó a külvilággal szemben gyanakvó lett, emberi kapcsolatai beszűkültek, és azóta munkáját is csak nehézségekkel tudja ellátni.
Egy másik jogeset szerint a munkavállaló a magánmunkáltató üzemében alkatrészgyártó munkakört látott el, egyben irányítási feladatokat is végzett. 1991-ben a műhelyben áramszünet volt. Ezt akarta kihasználni a felperes, hogy a présgépet kitakarítsa. Mielőtt a munkához hozzáfogott volna, meggyőződött arról, hogy a gép hálózati villásdugója ki volt húzva. Szólt a munkatársának, hogy várjon a gép esetleges beindításával, aki azonban ezt nem hallotta. A munkatárs ténykedése folytán a gép működésbe lépett, és a felperes jobb kezének mutatóujját összezúzta, a mutatóujj végpercét csonkolni kellett. A baleset következtében a felperes 10 százalékos végleges munkaképesség-csökkenést szenvedett. A felperes keresetében százezer forint nem vagyoni kártérítés megítélését követelte, az elsőfokú bíróság azonban csupán 50 000 forintot ítélt meg a javára. Ezzel szemben a másodfokon eljárt megyei bíróság a keresetet teljes egészében elutasította, mert a magánmunkáltató felelősségét csak abban az esetben látta volna megállapíthatónak, ha a magánmunkáltató a helyszínen van, és közben történik a baleset. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy téves a megyei bíróság álláspontja, hogy a magánmunkáltató csak a saját személyében elkövetett vétkességért felel. Ha a magánmunkáltató csak a saját magatartásáért tartozna felelősséggel, akkor az esetek túlnyomó többségében nem lehetne az általa foglalkoztatott munkavállaló kárát megtéríteni. A felperes balesetének oka a munkatársának gondatlan magatartása volt, vétkes közrehatás a felperes részéről nem állapítható meg, ezért az elsőfokú bíróság okszerűen állapította meg a munkáltató felelősségét. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a megállapított kártérítés összege is megfelelőnek tűnt a dolgozó helyzetének kompenzálására.
Pszichésállapot-romlás
A felperes vízműgépészként állt a munkáltató alkalmazásában. 1980-ban munkakörével kapcsolatban balesetet szenvedett. A bíróság a nem vagyoni kártérítést járadék formájában állapította meg. Később a felperes a járadék összegének felemelését kérte. A bíróságok a kérelemnek helyt adtak, és a havi járadék összegét 14 000 forintra felemelték. A felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok helytálló mérlegeléssel adtak helyt a követelésnek, és emelték fel a korábban járadék formájában megítélt kártérítés összegét. Az elmúlt évek során ugyanis a felperesnél olyan fizikai változások következtek be, amelyek mellett pszichés állapota megromlott. A környezetében lezajlott változásokhoz nem tud alkalmazkodni, a toleranciája önmagához és a környezetéhez nagymértékben tovább csökkent. Járóképtelenné vált, alsó végtagjai lebénultak. Figyelembe véve a felperes életkorát (45 éves) és a fentieket, az eljárt bíróságoknak a nem vagyoni kártérítési járadéknak havi 14 000 forintra való felemelése körében meghozott döntése okszerűtlennek nem tekinthető.
Munkaképesség-csökkenésA 19 éves dolgozó üzemi balesetet szenvedett. Ennek során keletkezett sérülései következtében lépét eltávolították, a balesettel összefüggésben kilenc alkalommal kórházi gyógykezelésre szorult. Munkaképesség-csökkenésének mértéke 50 százalékos, idült májgyulladása van, és további rosszabbodás sem volt kizárható. Mindemellett pszichikailag is sérült, amely hangulati nyomottsággal járt. Mindösszesen a bíróság 1 250 000 forint kártérítést látott reálisnak. Figyelembe vette, hogy a felperes még a 20. életévét sem töltötte be, nem tud és nem fog olyan életet élni, mint a vele hasonló korú egészséges emberek. Állandó orvosi ellenőrzésre és időszakonként visszatérő kórházi gyógykezelésre, az átlagostól eltérő étkezésre szorul. Fizikai munkaképessége és pszichés állapota is jelentős mértékben különbözik a hasonló korú egészséges férfiakétól. A bíróság itt is hangsúlyozta, hogy az arányosság és a mértéktartás követelményeit is figyelembe vette. Egy másik ügyben a felperes 27 éves korában szenvedett súlyos sérülést egy tompa tárgytól, amely nagy nyomást gyakorolt rá. Emiatt mellkasfal-, illetve tüdőkárosodás következett be, végleges jelleggel légzéskorlátozottság állapítható meg nála. A jogerős ítélet 500 000 forint nem vagyoni kárpótlást ítélt meg, és megállapította, hogy a felperes korábban nehéz fizikai munkát végzett a munkahelyén, ennek ellátására a jövőben véglegesen alkalmatlanná vált. A felperesnek voltak korábban természetes kórokú megbetegedései, azonban a tényállás megállapításánál a bíróság teljesen kizártnak tartotta, hogy azoknak bármilyen szerepe lett volna a felperes említett egészségi károsodásában. A következő példában a gondnokként alkalmazott munkavállaló 1994. január 1-jén létrán állva, ártáblákat cserélt ki. A létra megcsúszott, és a munkavállaló leesett. Emiatt a bal lábán szilánkos szárkapocstörést szenvedett, amelynek következtében ismételt műtétekre került sor. A bíróság megállapította, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése 26 százalékos. Értékelte a dolgozó javára azt, hogy négy gyermeket nevel, korábban mindig fizikai munkát végzett, amely a láb fokozott igénybevételével járt. A felperes ezt követően csak ülőmunka végzésére képes. Összegezve: a bíróság megállapította, hogy a munkavégzési képesség elvesztése, a családi-társadalmi kapcsolatokban való akadályozottság, nehézségek a szülői feladatok ellátásában jelentős tényezők a nem vagyoni kár megállapításánál. A bíróság 800 000 forint kárpótlást ítélt meg. A munkavállaló 1992-ben munkavégzés közben gerincsérülést szenvedett. Ez 26 százalék baleseti eredetű munkaképesség-csökkenéssel járt. A baleset következtében a nehezebb fizikai tevékenységek, pl. emelés, tiltottak a számára. A tömegközlekedési eszközök igénybevételénél mérsékelten korlátozott hatást gyakorolnak, sok tekintetben saját maga ellátására egyedül képtelen, és a balesettel összefüggő vizelet-visszatartási nehézségek súlyos, kóros pszichés elváltozást eredményeztek nála, aminek következtében életvitele rendkívüli módon beszűkült. A másodfokú bíróság a fentieket azzal egészítette ki, hogy bár a felperes munkaképesség-csökkenése csak 26 százalékos, a baleset folytán a társadalom életében történő bármilyen arányú részvételből kizárt. A felperes munkaviszonyának megszüntetésére a baleset folytán kényszerült. Minderre tekintettel a bíróságok a felperes javára megítélt nem vagyoni kártérítés összegét 800 000 forintban határozták meg |
