ILO-konferencia

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, az ILO munkájában kitüntetett szerepe van az évente júniusban megrendezendő Nemzetközi Munkaügyi Konferenciának, az ILO állandó fórumának. Az idei esztendőben megtartott 89. ülésszakon – melyre 175 országból közel háromezer résztvevő érkezett – fontos, Magyarország számára is útmutató döntések születtek az ILO programjáról, feladatairól és ajánlásairól.

Az idei fórumon különösen az ILO költségvetéséről – amelynek összegét 434 millió dollárban fogadták el – zajlottak kemény viták. A pénzügyi kérdések taglalását különösen érzékennyé tette, hogy az ENSZ tavaly decemberi közgyűlésén elfogadta az Amerikai Egyesült Államok 25 százalékos részesedésének mérséklését 22 százalékra. Ezzel összefüggésben dönteni kellett a tagállamok befizetéseinek új arányáról, azaz a hiányzó három százalékról. A pénzügyi bizottságban kibontakozó heves vita után végül is konszenzussal fogadták el a költségvetést. E tekintetben Magyarország kötelezettsége gyakorlatilag a korábbiakhoz hasonló mértékű maradt: befizetési részaránya egészen elhanyagolható mértékben változott.

Új egyezmény

Az ILO-konferencián – mint minden évben – az idén is beszámoló hangzott el az elmúlt időszakról, a fő célokról, valamint az ILO-egyezmények és az ajánlások alkalmazásáról. De hasonlóan speciális szakmai témák is napirendre kerültek, így a részvevők a mezőgazdasági munkavédelem és munkaegészség problémájával, a szövetkezetek támogatásával, valamint a szociális biztonság kérdéseivel foglalkoztak.

A főigazgatói beszámoló az idén négy stratégiai prioritást jelölt ki, így az alapvető emberi jogok védelmét a munka világában, a foglalkoztatás és a vállalkozások, valamint a társadalmi párbeszéd elősegítését, illetve a szociális védelem megerősítését. Juan Somavia főigazgató kifejtette: a felvázolt négy prioritásnak a nemzeti gazdaságpolitikában is elsőbbséget kell élveznie, hiszen e célkitűzések alkalmasak arra, hogy további nemzeti és regionális konzultációk, jelentések tárgyául szolgáljanak.

Az ILO-konferencia nagy eredménye annak az új egyezménynek és ajánlásnak az elfogadása, amely a mezőgazdasági munkavédelem témakörében született, s megszavazását éles viták előzték meg. A munkaadói álláspont abból indult ki, hogy az ILO 155. számú egyezménye a munkaegészségügyről és munkavédelemről adekvát módon alkalmazható a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkavállalókra is, így tehát szükségtelen egy ilyen külön, a mezőgazdaságra szűkített egyezmény. Végül is azonban a dokumentum megszületett, és kifejezetten munkaadói sikerként könyvelhető el, hogy a korábbi előterjesztésekkel szemben a végső változatból kimaradtak az önfoglalkoztató farmerek. Ily módon a szöveg már kifejezetten a munkavállalókra koncentrál, ami Magyarország számára is előnyös.

Rugalmas elvek

A szövetkezetek támogatásának napirendre tűzését a munkaadói oldal annak ellenére fontosnak és időszerűnek tartotta, hogy létezik már egy ILO-ajánlás a szövetkezetekről, amit 1966-ban fogadtak el. Közmegegyezés tárgya volt azonban, hogy ez a közel 40 éves ajánlás elavult, nem felel meg a mai kor követelményeinek. A munkaadói álláspont éppen ezért azt hangsúlyozza, hogy az új elvek rugalmasak legyenek, fedjék le a szövetkezetek minden típusát, és alkalmazásuk egyetlen ország szövetkezeteinél se jelentsen akadályt. Az idei konferencián a tervezett ajánlás szövegének első olvasata zárult le, s bár nem állítható, hogy a munkaadói álláspontok minden tekintetben érvényesültek volna, azonban az új elvek nem veszélyeztetik a munkáltatók érdekeit. Minthogy egy korábbi ajánlás korszerűsítéséről van szó, így a munkaadók azt az álláspontot képviselték, hogy a szövetkezés elősegítésében – annak komplexitása miatt – ne egyezmény, hanem ajánlás szülessék.

Modellek nélkül

Az ILO-konferencián a társadalombiztosítás kérdése is napirendre került, aminek indoka, hogy ez a problémakör szinte valamennyi tagországban a viták középpontjában áll. A tanácskozás során a munkaadók azt az álláspontot képviselték, hogy a társadalombiztosítás az adott ország fejlettségének függvényében tárgyalható, és szorosan összefügg a vállalkozások helyzetével és a foglalkoztatással. A "legjobb" társadalombiztosítás a foglalkoztatás. Nem szerencsés tehát, ha a vállalkozásokat a pénzügyi kötelezettségek ellehetetlenítik, és ezzel a munkahelyek veszélybe kerülnek.

Az ülés eredményeként annyi megállapítható volt, hogy nincs olyan egyedül üdvözítő társadalombiztosítási modell, amely minden államnak nyugodt szívvel ajánlható lenne. Alapelvek természetesen megfogalmazhatók, mint például az, hogy az államnak kiemelt szerepe és felelőssége van a társadalombiztosítás fejlesztésében. A téma szerteágazó jellege folytán az ILO elsősorban kezdeményező és integráló szerepet kíván játszani a társadalombiztosítás területén, illetve a nemzetközi szervezeteknél – Világbank, Nemzetközi Valutaalap –, fellép a szociális igazságosság és a szolidaritás elősegítéséért.

Több hozzászóló is felhívta a figyelmet arra, hogy a kisvállalkozások és az informális gazdaságban dolgozók szociális biztonsága a legtöbbször nem kap elegendő figyelmet. A társadalombiztosítás tárgyalását szakértői tanácskozásokon, technikai együttműködések során folytatja a hivatal, az általános vita eredményeit pedig beépítik a további akciókba.

Nemzeti ILO Tanács

Az ILO konferenciájának korántsem csak az elfogadott egyezmény a "terméke", hanem ennél jóval több. Ilyen eredménynek tekinthető az az eljárási rend, amellyel a nemzetek, illetve a különböző helyzetű és érdekeket képviselő csoportok eljutnak e közös fogalmazványokhoz. Ezt az eljárási rendet hiba volna kizárólag az alapelvre, a tripartizmusra egyszerűsíteni. Fontos a tárgyalások során megnyilvánuló konszenzuskészség, illetve a másik oldal helyzete, érdekei és véleménye iránti nyitottság.

Ezek az elvek és ez a gyakorlat erősen kihat a Nemzeti ILO Tanács munkájára is. Nemcsak azáltal, hogy a tanácsban egyenlő súllyal képviseltetik magukat a munkavállalói, munkaadói szervezetek és a kormányzat, hanem abban is, hogy a tanács igen nagy energiát fordít a konszenzusos vélemény kialakítására. Mindig lesznek – és vannak – természetesen olyan kérdések, amelyekben nem várható a munkavállalói és a munkaadói egyetértés, számos esetben pedig a kormányzati álláspont tűnik elfogadhatatlannak egyik vagy másik partner számára. Ilyen esetben – követve az ILO gyakorlatát – a Nemzeti ILO Tanács is lehetőséget ad a kisebbségben maradó csoport álláspontjának fenntartására.

Gyakoribb és jellemzőbb azonban a konszenzusos megállapodás, hiszen ehhez alapot szolgáltat a felek azon eltökéltsége, hogy a munkaügyi kapcsolatokat az ILO-normák szerint rendezik. Nem túlzás, ha a Nemzeti ILO Tanács munkarendje, eredményessége példaként állhat a társadalmi párbeszéd hazai intézményrendszerének más szereplői előtt. Azt is látni kell persze, hogy az ILO Tanácsnak könnyebb a helyzete, hiszen nem kényszerül olyan döntésekben állást foglalni – még kevésbé dönteni –, mint például a Munka Törvénykönyve módosítása vagy a minimálbér mértéke.

Ügydöntő fórumok

Előfordul persze, hogy olyan hazai konfliktusok kerülnek az ILO Tanács elé, amelyeknek e tanács működése szempontjából is van relevanciája. Ilyen – a társadalmi párbeszéd több fórumán vitatott – téma például a kollektív megállapodások és a reprezentativitás kérdése. E körbe tartozik a szakszervezetek és az üzemi tanácsok szerepe a kollektív tárgyalásokon, illetve a kollektívszerződés-kötési jogosultság terén: vállalati és ágazati szinten. Az ILO-alapelvek e kérdéskörben csak annyi eligazítást nyújtanak, hogy a szervezkedés szabadságát minden csoport számára biztosítani kell, de nem vezethető le ezekből az elvekből közvetlenül az üzemi tanácsok részvételére vonatkozó egyik vagy másik álláspont sem.

A Nemzeti ILO Tanács ezért oly módon tűzte napirendjére e – Magyarországon több fórumon is igen éles vitákban tárgyalt – problémát, hogy az ILO Budapesti Regionális Irodájával (ILO-CEET) összefogva nemzetközi konferenciát szervez a kérdés megvitatására. A konferencián egy előzetesen közreadott szakértői tanulmányt vitatnak meg – amely feltárja az ágazati és a vállalati kollektív szerződések tapasztalatait Magyarországon, a reprezentativitás kérdéseit a jogi szabályozásban, a gyakorlatban és mindebben az állam szerepét –, valamint meghallgatják a belga, a francia, a német, a finn, az olasz, a portugál és az angliai tapasztalatokat. A vitában önálló referátumokat tartanak a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselői, majd összegzik az elhangzottakat és levonják a tanulságokat. A felek számára a konferencia nem jelent intézkedési kényszert, még kevésbé ad bármilyen utasítást, ugyanakkor várhatóan segíti a kérdésben ügydöntő fórumok munkáját.

Társadalmi nyilvánosság

A Nemzeti ILO Tanács tagjai maguk is úgy látták, hogy munkájuk társadalmi nyilvánosságát javítani kell. E nyilvánosság egyik igen fontos eszköze korunkban az interneten történő megjelenés. Hamarosan felkerül a világhálóra a Nemzeti ILO Tanács honlapja, amely a tervek szerint nemcsak az üléseinek és rendezvényeinek az információit tartalmazza, de az ILO-val kapcsolatos ismereteket is. Megtalálhatók lesznek itt azok a legfontosabb dokumentumok – egyebek közt nemzetközi munkaügyi egyezmények és ajánlások –, amelyek hasznosak lehetnek a foglalkoztatás- és szociálpolitikával, szociális párbeszéddel foglalkozó szakemberek, kutatók vagy egyetemi hallgatók számára.

A Nemzeti ILO Tanács magyarországi megalakulását és működését igen nagy rokonszenvvel fogadta a nemzetközi közösség, számtalan "dicséretet" kapott Magyarország e kezdeményezésért. A tervezett honlap annak érdekében, hogy a külföldi partnerek is betekintést nyerhessenek az ILO Tanács munkájába, magyar, angol és francia nyelven tartalmazza majd a felsorolt dokumentumokat.

Új kihívások

Az ILO 2002. évi 90. konferenciája olyan nagy kihívással néz szembe, mint "az informális szektor" kérdésének napirendre tűzése. Az "informális szektor" fogalmi megragadása ugyanis egy olyan szervezet számára, amely a vitában több mint 170 ország véleményét kívánja összegezni, hihetetlenül nehéz. Elég, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt 10-15 évben Magyarországon is mennyire változó volt az informális szektor kifejezés tartalma. (Sőt, gondoljunk arra, hogy a magyar nyelv milyen gazdagon írja körül e jelenségcsoportot az árnyékgazdaságtól a második gazdaságig, a feketegazdaságtól az informális szektorig, a háttérgazdaságtól a statisztikailag regisztrálatlan szektorig.)

A definiálás tehát rendkívül nehéz, különös tekintettel az egyes országok eltérő gazdasági szerkezetére és hagyományaira. Mi több, sokszor árnyalt átmenetek vannak formális és informális tevékenység között, hiszen az informális gazdaság "a" gazdaság része. Gondoljunk arra, hogy 15 évvel ezelőtt Magyarországon a magán-személygépkocsival történő személyszállítás – a magántaxi – úgy ahogy volt, az informális szektor, azaz az illegális feketegazdaság része volt. Miután a magántaxizást engedélyezték, ma már aligha találunk olyan magánfuvarozót, aki illegálisan engedély nélkül, taxis rendszám hiányában foglalkozna személyfuvarozással, ugyanakkor gyakori, hogy a taxisok nem adnak nyugtát, tevékenységüket az ellenőrzés és az adóztatás alól kivonva, részben az informális gazdaság keretei között végzik.

A munkaadói megközelítés is többrétegű e kérdésben, hiszen nagyon sok vállalkozó, munkaadó számára az informális szektor szereplője mint nehezen leküzdhető, közvetlen versenytárs jelenik meg. Ugyanazon a piacon működve komoly előnyökre tehet szert valaki, ha megkerüli az adót, a társadalombiztosítást és egyéb kötelezettségeit. Ennyiben a munkaadók mindig is partnerek az informális szektor visszaszorításáért folytatott harcban. Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy rossz üzletmenet mellett, gazdaságilag nehéz helyzetben sok kisvállalkozó képtelen kigazdálkodni az adókötelezettséget és a tb-terheket, és sok munkanélküli számára is csak az informális szektor jelent foglalkoztatási alternatívát. "Sok ország tapasztalata mutatja – olvashatjuk a Nemzetközi Munkaadói Szövetség (IOE) jövő évi vitát előkészítő dokumentumában –, hogy ha a foglalkoztatottság a formális gazdaságban stagnál vagy csökken, az informális szektor bővülésnek indul." E sorokat alighanem magyar részről is gazdag tapasztalatokkal egészíthetjük ki.

Ugyanakkor számunkra is tanulságul szolgálhat az előzetesen leszögezett munkaadói álláspont: "Az informális szektor világméretekben elterjedt probléma, és a tapasztalatok szerint az állam akkor jár el helyesen, ha bátorítja és segíti az üzleti szféra szereplőit, hogy bekapcsolódjanak a formális, a legális gazdaságba."