Noha a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény nem szentel külön fejezetet a termelési, nem veszélyes hulladékok kezelésének, nyilvánvaló, hogy a vállalkozók jelentős része kénytelen szembesülni az e téren fennálló kötelezettségekkel. Az alábbiakban nemcsak az új törvény szerinti előírásokba adunk betekintést, hanem általános helyzetképet is felvázolunk a jelenlegi viszonyokról, valamint némi előrejelzést adunk a várhatóan felmerülő többletköltségekről.
Hulladékkezelés, -ártalmatlanítás, -hasznosítás
A törvény szerint a hulladékbirtokos köteles a hulladékot gyűjteni, továbbá gondoskodni ártalmatlanításáról vagy hasznosításáról. Ezt a kötelezettséget vagy saját maga, vagy az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező kezelő útján teljesíti. A követelmény elvileg nem jelent új feladatot, de törvényi kötelezettségként még nem jelentkezett. Mivel az eddigiekben ezt a kötelezettségüket a gazdálkodók csak részben teljesítették – ezt mutatja például az iparban felhalmozódott nem veszélyes hulladék nagysága is –, az előírások betartása a gyakorlatban jelentős többletköltségeket fog jelenteni, amennyiben megfelelő ellenőrzés és szankció társul hozzá.
A keletkező, illetve az eddig nem hasznosított, nem ártalmatlanított termelési nem veszélyes hulladékok nagysága nehezen becsülhető meg, erre vonatkozó teljes körű statisztika nem létezik. A Gazdasági Minisztérium felmérése alapján évente 12 millió tonna termelési nem veszélyes hulladék keletkezésével számolhatunk reálisan, amelynek hasznosításáról, illetve kezeléséről gondoskodniuk kell a termelőknek.
A termelési hulladékok zömét kitevő bányászati műveletekből származó hulladékokat 98 százalékban a termelő saját maga hasznosítja. A többi hulladéknak a termelő általi közvetlen felhasználása átlagosan 13 százalékos. További 61 százalékot a termelők hasznosításra, illetve lerakásra adnak át, csaknem teljes egészében belföldre. Csak a kifejezetten értékes másodnyersanyagok" kerülnek a felmérés szerint külföldre.
A jövőben a fennmaradó, eddig kezeletlen hulladékokat is szükséges hasznosítani, illetve ártalmatlanítani. Ez a mennyiség két részből tevődik össze. Az egyik az évente keletkező mennyiség nem kezelt része, a másik a hosszú évek során felhalmozódott hulladék. A becsült hulladékmennyiségnek egy része valószínűleg hasznosítható lenne akár a termelő által közvetlenül, akár más gazdálkodó, illetve hulladékkezelő által, ami nem biztos, hogy többletköltséget okoz, sőt bevételt is eredményezhet a termelő számára. Azonban feltételezhető, hogy az eddig kezeletlen mennyiséget mind lerakják majd. Ennek költsége az 1998-as lerakási (szigetelt hulladéklerakón) díjak szélsőértékeivel számolva a minimummennyiség esetén 2933-6430 M Ft, a maximummennyiség esetén pedig 6500-14 250 M Ft (1998-as árakon) lesz összesen évente.
A termelési hulladékok ártalmatlanításához újabb, a települési hulladéklerakó-építéseken túli beruházás nem szükséges, mivel ott a számított szükséges kapacitás magában foglalja az intézményi és a termelési nem veszélyes hulladék várható mennyiségének lerakási igényét is. Ennek elégtelensége esetén vállalkozói alapon képzelhető csak el lerakók kialakítása a termelési hulladékok számára, amelynek beruházási költsége a termelők által fizetett ártalmatlanítási díjban fog megtérülni. Ez utóbbi szükségessége nem valószínű, hogy be fog következni, mivel a termelési hulladékok jelentős részét hasznosítani lehet majd a jövőben, s nem rakják le a becsült teljes mennyiséget. Az ártalmatlanítási költségek összesen tehát 6000 és 20 000 M Ft között várhatók évente, az 1998-as áron.
Feltételezve, hogy a felhalmozott hulladékot is lerakják, ennek költsége az 1998-as lerakási (szigetelt hulladéklerakón) díjak szélsőértékével számolva 6087-13 344 M Ft között várható. Ezenfelül jelentkezik még a hulladékok szállítási költsége, amely a lerakási költségek alsó szintjén becsülve 6000 M Ft-ot tesz ki. Az összes ártalmatlanítási költség tehát 12 000 és 20 000 M Ft között becsülhető.
A felhalmozott hulladékokat azonban várhatóan nem kell – és nem is lehet – egy év alatt ártalmatlanítani, ez több év alatt valósítható meg. Tízéves időtartamot figyelembe véve az éves költségek 1200 és 2000 M Ft közé tehetők a rekultiváció nélkül. A rekultiváció költségei ezeket az összegeket megháromszorozhatják, évente 3200-6000 M Ft-ra emelhetik.
Területi megoszlás
A termelési hulladékok képződésének területi eloszlása néhány megyében koncentrálódó gondot jelez. A gazdálkodóknál maradó ismeretlen sorsú hulladékok mennyisége, s ennek következtében valószínűleg a felhalmozott hulladékoké is, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Heves megyében kiugróan magas. Tehát a termelési hulladékok csökkentéséhez és kezeléséhez várhatóan e megyékben tetemes ráfordítások szükségesek majd.
A keletkező nagyobb mennyiségű hulladék ellenére kedvező a helyzet a felmérés szerint Békés, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Pest megyében, ahol a keletkezett hulladék nagy részét a gazdálkodók saját maguk hasznosítják, illetve kezelésre átadják.
Nógrád megyében kevés termelési nem veszélyes hulladék képződik, de annak kezelése, illetve hasznosítása több mint felerészben nem megoldott.
A negyedik – jellemző – csoportot azon megyék alkotják, ahol maga a hulladék képződése is alacsony, és a képződő hulladékot vagy saját felhasználás révén, vagy megfelelő ártalmatlanításra történő átadással kezelik. Az előző csoportokba tartozó megyéken kívül a többi (tehát a megyék többsége) ebbe a csoportba tartozik. Ezeken a területeken valószínűleg az ipari (elsősorban a fő hulladékképző ágazatok) termelés szintje alacsony, s ezzel magyarázható az alacsony hulladékképződés.
Budapesten jelentős mennyiségű termelési hulladék keletkezik (kb. 150 ezer tonna), aminek nagy részét ártalmatlanításra adják át, s kevés mennyiség halmozódik fel. Ennek elsődleges magyarázata a fővárosi ingatlanok értékes volta, valamint a beékelődött iparterületek kis területe, amely nem teszi lehetővé többévi hulladék tárolását.
| A hulladékgazdálkodás szervezése |
|---|
| A Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként a parlamentre hárul az országos hulladékgazdálkodási terv elfogadása. Az országos tervet a környezetvédelmi felügyelőségek bontják le az egyes területi egységekre, annak érdekében, hogy az egyes térségekben meghatározhassák a kialakítandó kezelőberendezéseket és létesítményeket. A tervkészítés harmadik szintjét a települési önkormányzatok képezik, melyek az elkészült tervet rendeletben hirdetik ki. A különböző szintű hulladékgazdálkodási terveket kidolgozóik hat évre készítik el, és kétévente beszámolót állítanak össze az abban foglaltak végrehajtásáról. A terveknek tartalmazniuk kell különösen a keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladék típusait, mennyiségét és eredetét, a hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelményeket, az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedéseket, a hulladékok kezelésére alkalmas kezelőtelepeket és létesítményeket, a kezelésre felhatalmazott vállalkozásokat, az elérendő hulladékgazdálkodási célokat és az ezek megvalósítását szolgáló cselekvési programot. |
Hulladéklerakás
A törvény előírja, hogy a hulladék lerakása kizárólag e célra kijelölt műszaki védelemmel és folyamatos ellenőrzéssel ellátott hulladéklerakó telepen történhet. A termelési nem veszélyes hulladékokkal kapcsolatban semmiféle információ nincs arról, hogy ténylegesen mennyit raknak le belőlük. A termelők többletköltsége attól függően fog növekedni, hogy eddig milyen módon ártalmatlanították a hulladékukat. Ha eddig is korszerű lerakóra szállították, akkor nem jelentkezik költségnövekedés, ha korszerűtlen lerakót vettek igénybe, akkor attól függ a költségnövekedés mértéke, hogy mekkora volt annak a konkrét ártalmatlanítási díja, mekkora a termelő számára elérhető korszerű lerakó távolsága, illetve díja. A díjak szélsőértékeit tekintve a lerakó minősége szerinti különbség 1700-5560 Ft/t költségtöbbletet eredményezhet. Az átadott mennyiség a felmérés szerint 1997-ben 1673 ezer tonna volt. Ebből országos szinten 2715 ezer tonna becsülhető, amelynek költségtöbblete 2844-9302 M Ft lehet maximálisan.
Előkezelés
Előkezelés nélkül a hulladék nem ártalmatlanítható a hulladéklerakóban. A hulladék és az előkezelés fajtájától függően szükség lehet technológia-, illetve gépbeszerzésre. Az előkezelés ezenfelül folyamatos üzemeltetési költséget is eredményezhet. E költségek csak pontos paraméterek esetén számszerűsíthetők. Mivel az előkezelés célja a hulladéknak ártalmatlanításra, illetőleg hasznosításra való előkészítése, illetve szállításának vagy tárolásának egyszerűbbé, biztonságosabbá tétele, ezért feltételezhető, hogy a szükséges beruházási és üzemeltetési ráfordítások meg fognak térülni a hasznosítás eredményéből, illetve az ártalmatlanítási költségek csökkenéséből. Így e tényező csak forrásmegelőlegezést igényel, amelyre támogatás is kapható a KAC 1999. évi pályázati kiírása szerint.
Az elérhető leghatékonyabb megoldás
Az Európában általánosan elfogadott technológiai követelményrendszerrel egybevágóan a törvény a termelők számára az alkalmazott technológia és a gyártott termékek vonatkozásában egyaránt előír olyan hulladékgazdálkodási követelményeket, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználást, a hulladékszegény megoldást célozza. Ezek mindazon termelők számára alapvető beruházási kötelezettséget jelentenének, amelyek hulladékszempontból nem a lehető legjobb technológiát, nem a legjobb környezetbarát terméket gyártják. Ennek költségigénye igen magas, a termelők nagy része aligha tudja majd finanszírozni.
A termék- és technológiacsere fenti szempontoknak megfelelő végrehajtása csak fokozatosan képzelhető el. Ezt főként a piaci tényezők fogják elősegíteni. A termékek versenyképessége egyre inkább feltételezi a korszerűséget. Az anyag- és energiaáraknak, illetve a hulladékkezelési költségeknek előző pontokban ismertetett tényezők miatti növekedése elősegíti a tisztább technológiák" alkalmazását.
A váltás főként az integrált környezetvédelmi beruházások keretében következhet be, ezek esetében a teljes beruházási költség 10 százalékában szokták meghatározni a környezetvédelmi célú ráfordítást. Gyakorlati tapasztalatok alapján legalább ugyanilyen mértékű megtakarítást eredményezhet az anyag- és energia-, illetve a hulladékkezelés költségeinek csökkenése. Ilyen célú fejlesztésekre támogatás is kapható a KAC 1999. évi pályázati kiírása szerint.
Nyilvántartási kötelezettség
A törvény szerint a hulladékbirtokos köteles elkülönített nyilvántartást vezetni a hulladékokról. A termelőknek eddig csak a veszélyes hulladékokat kell nyilvántartaniuk. Ahol ilyen nyilvántartás már működik, ott valószínűleg olcsóbb lesz azt kiterjeszteni a többi hulladékfajtára, mint azoknál a szervezeteknél, ahol eddig semmiféle ilyen nyilvántartás nem volt. Ez a pluszfeladat is azonban komoly költségekkel fog járni.
Ahol nem keletkezik veszélyes hulladék, ott a nyilvántartási rendszer kialakítása és vezetése egyaránt többletköltséget okoz. Ennek nagysága függ attól, hogy a nyilvántartást milyen formában kell majd vezetni. Az egyéb ügyviteli munkálatokhoz már a legtöbb vállalkozásnál van legalább egy számítógép és ügyviteli alkalmazott. Ezenfelül már csak egy szoftver beszerzésére van szükség, amelyet az egységes nyilvántartás-vezetés elérése, a könnyebb statisztikai feldolgozhatóság céljából a környezetvédelmi felügyelőségeken keresztül lehetne terjeszteni. Cégenként 50 000 Ft-os szoftverberuházási költséggel számolva a 8000 működő (10 főnél többet foglalkoztató) ipari vállalkozásra összesen egyszeri, 400 M Ft beruházási költséggel lehet számolni.
A termelési nem veszélyes hulladékok nyilvántartásának megteremtése lehetővé teszi majd a megfelelő helyzetértékelést, s így lényegesen pontosabb információból indulhat ki a hulladékgazdálkodási tervezés mind helyi, mind országos szinten.
| Hulladékgazdálkodási igazgatás |
|---|
|
Az igazgatás körébe tartozik a hulladékgazdálkodás irányítása, szervezése, ellenőrzése, a hatósági tevékenység ellátása, így különösen a hatósági engedélyezési, ellenőrzési feladatok meghatározása és elvégzése, a környezetért való közigazgatási jogi felelősség érvényesítése és a hulladékgazdálkodással összefüggő adatok, információk kezelése.
Elsőfokú hatóságként általában a környezetvédelmi felügyelőség jár el, kivéve néhány kiemelten kezelt esetet, amelyekben a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség az elsőfokú hatóság. Ilyenek a hulladék importjának, exportjának és az ország területén való átszállításának engedélyezése, a gyártó és a forgalmazó, illetve az általuk létrehozott szervezet és az önkormányzatok közötti visszavételre vonatkozó megállapodás jóváhagyása, valamint ha a hulladékgazdálkodással kapcsolatos hatósági engedély megszerzése iránti kérelem több környezetvédelmi felügyelőség illetékességi területét érinti, vagy az egész ország területére kiterjedő tevékenységre irányul. Korlátozott körben elsőfokú hatósági hatáskört gyakorol a települési önkormányzat jegyzője is: a közszolgáltatási díjhátralék behajtása során, valamint az elhagyott hulladékokkal kapcsolatos intézkedések körében. A gyártónál, az áruszállítónál, a forgalmazónál, a hulladék birtokosánál, termelőjénél és kezelőjénél előzetes bejelentés nélkül is helyszíni ellenőrzést végezhet a hatóság, ha azt környezetvédelmi vagy közegészségügyi veszélyhelyzet szükségessé teszi, vagy ha a hulladék kezelésével kapcsolatos súlyos kötelezettségszegés alapos gyanúja áll fenn. Az eljárásra az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezései az irányadók azzal, hogy a hatósági engedélyezési eljárások ügyintézési határideje 90 nap. |
A törvény várható hatása a gazdálkodó szervezetekre
Ahhoz, hogy az új törvény gazdasági hatásait feltérképezhessük, legalább nagy vonalakban ismernünk kell a gazdaság lehetséges fejlődési pályáit, a leendő teherviselő képesség értékeléséhez ezen belül is különösen lényeges a lakossági fogyasztás várható alakulása. A gazdasági fejlődés irányait és ezen belül az egyes ágazatok differenciált prognózisát a Gazdaságkutató Rt. 2010-ig vázolta fel. Ez három fejlődési változatot jelöl meg, melyek a következőkben összegezhetők.
Az A" változat fokozatosan gyorsuló, kiegyensúlyozott és környezetbarát növekedéssel számol, melynek jellemzői:
- a vállalkozások adóterhei fokozatosan mérséklődnek;
- a feldolgozóipari termékek exportja bővül;
- a gazdasági növekedés export- és beruházásorientált, fellendülnek a modernizációs jellegű beruházások, szaporodnak a költségvetésből finanszírozott infrastrukturális beruházások;
- a hazai strukturális reformok dinamikusan haladnak előre;
- a működő tőke beáramlása évente 2 milliárd dollár, az államháztartás konszolidált deficitje jellemző;
- nő a termelés hatékonysága és a fogyasztás, az infláció fokozatosan lassul;
- a foglalkoztatottság stagnál;
- a környezeti állapot általános helyzete javul.
A B" változat újabb válságot és abból való kilábalást prognosztizál, melynek jellemzői:
- a beruházások lassabban nőnek, időlegesen az energia- és nyersanyagigényes termékek exportja emelkedik;
- az államháztartás hiánya meghaladja a 6 százalékot, a fizetési mérleg mínusz 3,5 milliárd US-dollár;
- a növekedés kezdetben fogyasztásorientált, amely később lassítja a növekedés ütemét;
- az infláció nem csökken, újabb keresletmérséklő sokk várható;
- a környezetterhelés változatlan szinten marad, majd nő, néhány év után e tendencia megfordul.
A C" változat a növekedés és modernizáció nélküli egy helyben topogás esete. A kormány a hároméves költségvetési irányelvek szerint 2002-ig az A" változat megvalósulásával számol, de pesszimista esetben sem várható a B" változatnál rosszabb helyzet, ezért a C" változat ismertetésétől eltekintünk.
A törvény hatása főként a következő ágazatokban fog jelentkezni: bányászat, élelmiszerek és italok gyártása, papír és papírtermékek gyártása, vegyipar (kőolaj-feldolgozás nélkül), nemfém ásványi termékek gyártása, kohászat, gépek, gépi berendezések gyártása és javítása, villamosenergia-, gáz- és hőellátás. Ezek az ágazatok adják az ipar termelési értékének 64,2 százalékát, a nem veszélyes termelési hulladékoknak viszont 91,7 százalékát. Ezért indokolt e kör részletesebb vizsgálata. A gazdasági prognózis szerint a termelési hulladékok éves keletkezési mennyisége nem fog csökkenni. A kedvező fordulatot inkább a keletkező hulladékok megfelelő kezelésének elérése jelentheti. A gazdasági fellendülés esetén a technológiai fejlődés során elérhető anyag- és energiatakarékosság feltehetőleg arra lesz elég, hogy a termelés növekedése ne járjon a hulladékkeletkezés jelentős emelkedésével.
Az export várható növekedése esetén felvetődik, hogy az erősen szennyező iparágaknál mennyire pozitív jelenség az export növekedése, ugyanis ez belső fogyasztás nélkül vonja magával az itthon keletkező és ártalmatlanítandó termelési hulladék mennyiségének emelkedését. Ennek túlzott mértékű bekövetkezése gátolhatja a szennyező fizet" elv fokozottabb érvényesítését.
A hulladékok hasznosításának ösztönzése tehát továbbra is jelentős feladat lesz, mivel a már keletkező hulladékoknál is ez az elsődleges cél. A véglegesen ártalmatlanítandó mennyiségnél pedig az ártalmatlanítás módjának szigorú ellenőrzése szükséges, a jelenleg ismeretlen sorsú, a vállalatoknál maradó mennyiségek útjának nyomon követésével.
A legérintettebb iparágak közül a bányászat, a kohászat és az energiaszektor elemzését terjedelmi okokból mellőzzük, és inkább a versenyhatásoknak jobban kitett többi iparágra koncentrálunk. Mindössze annyit jegyzünk meg összefoglalóul, hogy a bányászatban rekultivációs kötelezettség nélkül is évi 2400-4538 M Ft hulladékkezelési többletköltség várható, ami a termelési érték 5,6-10,5 százalékát teszi majd ki. A villamosenergia-iparban a többletköltség 1933-3394 M Ft-ra prognosztizálható, ami a termelési érték 0,3-0,5 százaléka. A kohászatban a többletköltség 3517-12 152 M Ft között alakulhat, ami a termelési érték 1,2-4,0 százaléka között mozog.
Élelmiszerek és italok gyártása
Az élelmiszerek és az italok termelése 1998-ban stagnált, tehát átmenetileg a vártnál lassúbb növekedésre kell számítani. Felhalmozott hulladékok nincsenek jelentős mennyiségben az élelmiszeriparban. A keletkező hulladékok döntő többségét belföldön hasznosításra vagy ártalmatlanításra adják át, így az újonnan kezelést igénylő, eddig a termelőnél maradó hulladék jelentéktelen. Amennyiben a keletkezett becsült hulladék teljes mennyiségét kezeletlennek feltételezzük, a kötelező kezelés 1616-2580 M Ft többletköltséget okozhat.
Az eddig átadott hulladékmennyiségek korszerű hulladéklerakón való elhelyezése szintén jelentős többletköltséget jelent majd, amennyiben nem hasznosul az átadott hulladék. Országos szinten az ágazat korszerű ártalmatlanítási többletköltsége évente 1268-4148 M Ft között becsülhető. A törvény hatására felmerülő hulladékgazdálkodási többletköltség 1268-6728 M Ft között alakulhat, ami az ágazat termelési értékének 0,1-0,6 százalékát teheti ki évente.
Papír és papírtermékek gyártása
A papíripar az A" és B" változat szerint dinamikusan növekszik (a B" esetében némi visszaesés után), aminek következtében a képződő hulladékok is jelentősen nőhetnek, azonban a dinamikus beruházási tevékenység következtében várhatóan kisebb ütemben, mint a termelés. A termelés tavalyi alakulása a prognózis A" változatának bekövetkezését valószínűsíti. A keletkező hulladékokat a termelők nagyrészt saját maguk felhasználják, illetve belföldön átadják kezelésre. Jelentős a felhalmozott hulladékok mennyisége. Elképzelhető, hogy a statisztikában megjelenő felhalmozott hulladékok a másodnyersanyagként hasznosított hulladékpapírt takarják. Ebben az esetben nem jelent többletköltséget a felhalmozott hulladékok kezelése. Ellenkező esetben ez összesen 1600-2551 M Ft többletköltséget okozhat, amely 10 éves időtartammal számolva évente 160-255 M Ft-ot jelentene.
Az eddig átadott hulladékmennyiségnek korszerű hulladéklerakón való elhelyezése is jelentős többletköltséget jelent majd, amennyiben nem hasznosítják az átadott hulladékot. Országos szinten becsülve az ágazat ártalmatlanítási többletköltsége 130-427 M Ft lehet évente.
A papír és papírtermékek gyártása esetében a törvény hatására felmerülő összes hulladékgazdálkodási többletköltség 290-1088 M Ft között alakulhat, ami az ágazat termelési értékének 0,2-0,9 százalékát teheti ki.
Vegyipar
A vegyi alapanyagok és termékek gyártásának termelése és ezen belül az exportja csökkent, azonban az ágazat továbbra is jelentősen exportorientált (49%). A termelékenység jelentősen javult 1998-ban (116,5%). A vegyiparra várhatóan a mérsékelt, de kiegyensúlyozott növekedés lesz jellemző. A mérsékelt növekedés a technológia feltételezhető korszerűsítése révén a keletkező hulladék mennyiségét csak kismértékben növeli, illetve szinten tarthatja.
A vegyi alapanyagok és termékek gyártása során keletkező hulladékoknak több mint 50 százaléka kezeletlen, így a hulladék kötelező kezelése jelentős (293-632 M Ft többletköltséggel járó) feladatokat jelent majd az ágazat számára. Az eddig átadott hulladékmennyiségnek korszerű hulladéklerakón való elhelyezése is jelentős többletköltséget jelent majd, amennyiben nem hasznosítják az átadott hulladékot. Országos szinten becsülve az ágazat ártalmatlanítási többletköltsége 64-211 M Ft lehet évente.
A vegyi alapanyagok és termékek gyártása esetében a törvény hatására felmerülő összes hulladékgazdálkodási többletköltség 357-843 M Ft között alakulhat, ami az ágazat termelési értékének 0,1-0,2 százalékát teheti ki.
Építőanyag-ipar
Az A" és B" változat szerint az építőanyag-iparban jelentős, az átlagot meghaladó növekedésre lehet számítani (eltérő ütemezésben), összefüggésben a beruházások dinamikus növekedésével és a lakossági fogyasztás bővülésével. Az ágazat gazdasági fellendülése várhatóan a technológiák korszerűsítésével fog járni, s így a hulladékképződés növekedése remélhetőleg nem lesz ilyen ütemű, mivel az igényekhez való felzárkózás termelésbővítő kapacitásfejlesztéseket kíván, s ezek már a technika jelenlegi szintjéhez fognak igazodni. A termelés 1998. évi alakulása az A" változat realitását mutatja.
A keletkező hulladékok 64 százalékát a termelők maguk hasznosítják, további 27 százalékát belföldön átadják hasznosításra vagy ártalmatlanításra. Az eddig a termelőknél maradó, a továbbiakban kezelést igénylő hulladékok kezelési költsége 129-1091 M Ft között mozoghat, attól függően, hogy a termelők a maradó hulladéknak mekkora részét képesek újrahasznosítani. Jelentős mennyiségű a felhalmozott hulladék mennyisége, amelynek ártalmatlanítási költsége 574- 916 M Ft-ot tehet ki, ezt 10 éves türelmi időre elosztva, évi 57-92 M Ft többletköltség jelentkezhet. Az eddig átadott hulladékmennyiségnek korszerű hulladéklerakón való elhelyezése 135-443 M Ft többletköltséget jelent majd, amennyiben nem hasznosul az átadott hulladék.
A nemfém ásványi termékek termelése esetében a törvény hatására felmerülő összes hulladékgazdálkodási többletköltség 321-1626 M Ft között alakulhat, ami az ágazat termelési értékének 0,2-0,8 százalékát teheti ki.
A szigorodó környezetvédelmi követelmények teljesítésére az ágazatból leginkább azok a cégek vannak felkészülve, amelyek részben vagy teljes mértékben külföldi tulajdonban vannak, valamint azok, amelyek hagyományosan exportérdekeltségűek. Így viszonylag kedvező helyzetben vannak az üveggyártók, a nem építési célú kerámiák gyártói, a külföldi tulajdonú tűzállóanyag- gyártók és az egyéb nemfém alapú ásványi anyagok gyártói. Kevésbé felkészült a tégla- és cserépipar, a betonelemgyártás és különösen a hagyományos technológiával dolgozó tűzállókerámia-gyártók.
Gép, berendezés gyártása
A korábbi visszaeséshez képest a gépipar dinamikus fejlődése várható a prognózis mind a három variációja szerint, csak a fejlődés ütemében van némi eltérés. A termelés 1998. évi alakulása alapján az A" és B" változat látszik valószínűnek. A növekedéssel várhatóan az export is növekedni fog, abszolút értékben mindenképpen, de elképzelhető, hogy arányaiban is. A kedvezőbb fejlődési variánsokban pedig a korszerűbb, energia- és anyagtakarékos technológia nagyobb arányú alkalmazása révén a hulladékképződés üteme elmaradhat a termelés növekedési ütemétől.
A termelők a keletkező hulladék 88 százalékát belföldön átadják hasznosításra, illetve ártalmatlanításra, így felhalmozódó hulladék nem jellemző az ágazatra. Az eddig a termelőknél maradó, a továbbiakban kezelést igénylő hulladékok kezelési költsége 222-686 M Ft között mozoghat, attól függően, hogy a termelők a maradó hulladéknak mekkora részét képesek újrahasznosítani.
Az eddig átadott hulladékmennyiségnek korszerű hulladéklerakón való elhelyezése 296-969 M Ft többletköltséget jelent majd, amennyiben nem hasznosítják az átadott hulladékot. A gépek, gépi berendezések gyártása és a közúti gépjárműgyártás esetében a törvény hatására felmerülő összes hulladékgazdálkodási többletköltség 518-1655 M Ft között alakulhat, ami az ágazat termelési értékének 0,04-0,14 százalékát teheti ki, s inkább a gépek, gépi berendezések gyártását érinti majd.
Az ágazatonkénti vizsgálat alapján megállapíthatjuk, hogy a törvény hatására az ipar egészében jelentkező többletköltségeknek a termelési értékhez viszonyított 0,18-0,53 százalékos átlagos aránya mögött jelentős különbségek húzódnak meg. A hulladékgazdálkodási szempontból kiemelt ágazatok köréből is a bányászatot és a kohászatot érinthetik nagyban a jövőben szükséges többletráfordítások. Ezeknek az ágazatoknak bizonyos türelmi időt, megfelelő állami támogatást kell biztosítani a hulladékgazdálkodási feladatok megoldásához.
Szelektív hulladékgyűjtés
A törvény az európai uniós jogharmonizáció jegyében született, s ennek keretében átvett több, külföldön már bevált jogintézményt. Ezek közé sorolható a szelektív hulladékgyűjtés szabályozása is, ami azonban csak meglehetősen széttagoltan jelenik meg a törvényben. Így a törvény szól arról, hogy amennyiben a hasznosítás gazdasági és technológiai feltételei adottak, a hulladékot a hasznosítási lehetőségeknek megfelelően elkülönítve kell gyűjteni, s az ilyen rendszereket a fogyasztó köteles igénybe venni. (A szelektív gyűjtést törvény, kormányrendelet vagy települési hulladék esetén a települési önkormányzat rendelete teheti kötelezővé.)
A korszerű környezetgazdálkodás feltételezi a szelektív gyűjtés mind szélesebb körben való elterjedését, ezért érdemes röviden külön is foglalkozni e kérdéskörrel. A szelektív gyűjtés a hulladék hasznosításának elősegítését és a lerakott vagy elégetett hulladék mennyiségének csökkentését szolgálja, ami környezetvédelmi szempontból mindenképpen kedvező. Mivel a szelektív gyűjtés többletköltséggel jár, pl. az edényzet számának növekedése, fuvarszám-növekedés stb., várható a díjszint emelkedése is. A díjemelésnek van olyan hatása, amely a keletkező hulladék mennyiségének csökkenése irányában hat, amennyiben a díj mértéke mennyiségfüggő.
A termelési hulladékok közül a felhasznált hulladékot már ma is teljes egészében, az átadott hulladékot, valamint a felhalmozott hulladékot valószínűsíthetően már nagy részben külön gyűjtik. Várhatóan az eddig a termelőnél maradó mennyiség külön gyűjtését kell megoldani a jövőben. A külön gyűjtés megoldásának költségeit nem lehet megbecsülni, mert az függ attól is, hogy a később hozandó jogszabály milyen hulladékkörre írja majd elő ezt a kötelezettséget. Az esetleges költségtöbbletet csökkentheti a szelektív gyűjtéssel már értékesíthetővé váló hulladékok hasznosítási bevétele.
A szelektív gyűjtés a közszolgáltatási díjban is bizonyosan éreztetni fogja hatását, s ez különböző mértékben jelenhet meg. A szelektív gyűjtés háztartásokra eső beruházási költségének és működési költségének, valamint a komposztálás és korszerű lerakás beruházási és működési költségeinek megfizettetése esetén a szelektív gyűjtés költségei közül csak az indokolhatóan lakosságra terhelhető rész épül be a lakossági díjba. E változat átlagos egy főre eső költsége 4802 Ft/fő/év. Ez az összeg a lakosság átlagos nettó jövedelmének és személyes célú kiadásának kb. 1,5 százaléka, a személyes célú kiadások alapján első tizedbe tartozó (legszegényebb) népesség kiadásainak 2,8 százaléka. A leginkább érintett régióban (Észak-Alföld) az egy főre eső költség az első tizedbe tartozó népesség kiadásainak 3,2 százalékát teszi ki. A jelenleg átlagosan fizetett lakossági díjakhoz viszonyítva a változat kb. 126 százalékos díjemelkedést jelent, a díjemelkedéssel leginkább érintett Észak-Magyarországon pedig a díjak megháromszorozódását eredményezi.
Ha a szelektív gyűjtés teljes beruházási és működési költségeit, valamint a komposztálás és korszerű lerakás beruházási és működési költségeit áthárítják, ez feltételezi azt, hogy a koncentrált keletkezési helyekről történő szelektív gyűjtés megoldott, tehát az új gyűjtőkapacitások kiépítése teljes egészében a lakosságot érinti. E változat átlagos egy főre eső költsége 4943 Ft/fő/év. Ez az összeg a lakosság átlagos nettó jövedelmének és személyes célú kiadásának kb. 1,6 százaléka, a személyes célú kiadások alapján első tizedbe tartozó (legszegényebb) népesség kiadásainak 2,9 százaléka. A leginkább érintett régióban (Észak-Alföld) az egy főre eső költség az első tizedbe tartozó népesség kiadásainak 3,3 százalékát teszi ki. A jelenleg átlagosan fizetett lakossági díjakhoz viszonyítva a változat kb. 143 százalékos díjemelkedést jelent, a díjemelkedéssel leginkább érintett Észak-Magyarországon pedig 210 százalékos növekedést.
| Nyilvánosság és információ |
|---|
|
A hulladékgazdálkodásban igen jelentős a társadalmi nyilvánosság szerepe. A környezet állapotának megóvását, a veszélyeztetettség csökkentését nagymértékben elősegíti azok véleménye, akik közvetlenül érintettek, s mind a problémát, mind a helyszínt testközelből ismerik. Elkerülhetővé válik a nem kellő helyismeretből származó téves döntések meghozatala azzal, ha a lakosság és a település vállalkozói közmeghallgatás révén megismerkedhetnek a döntéshozatal egyes lépcsőfokaival és a meghozott intézkedések eredményeivel, hatásaival.
A másik oldalról viszont fontos, hogy a hulladék termelője, birtokosa és kezelője rendszeresen részletes kimutatást végezzen a befolyása alá került hulladék mennyiségéről és összetételéről, az általa végzett tevékenységekről, és azokat a hatóságok részére rendelkezésre bocsássa. Ezen adatok összegyűjtése, elemzése az országos környezetvédelmi információs rendszer keretei között történik, mely a környezetvédelmi miniszter irányítása alatt áll. |
