Az államháztartási reform tovább késik

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Az adó- és társadalombiztosítási rendszer alakvált

Megjelent A Munkaadó Lapja 20. számában (1999. augusztus 15.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A munkaadókat és a munkavállalókat érintő jövedelemelvonás rendszerének változását minden évben élénk figyelem kíséri. A pénzügyi apparátus egyelőre az őszi törvénymódosítások kereteinek kialakításán dolgozik - meglehetősen vontatottan. A várható változások nem annyira reformértékűek, hanem - mint eddig minden évben - az elvárt bevételeket garantálják majd, a terhek lényegesebb átrendeződése nélkül.

 

A rendszerváltozás hajnalán, 1990. január 1-jén életbe lépett személyijövedelemadó-törvény szám szerint 72 paragrafusból, valamint 2 mellékletből állt. A hatályos jogszabály 1999-ben 95 szakaszból, 8 záró és átmeneti rendelkezéseket felsoroló kiegészítésből (ezek az 1995-ben újrafogalmazott szja-törvény időközi módosításai miatt adódtak), valamint 13 mellékletből épül fel. A legendás vagy inkább legendásan bonyolult 1975. évi II. számú, a társadalombiztosításról szóló törvényt 1998-ban legalább fél tucat, a témával összefüggő új törvény váltotta fel. Ehhez képest a többi gazdálkodásra vonatkozó jogszabály módosulásai már nem is olyan vészesek.

Ha csupán az elmúlt 5 év szabályozórendszerében a vállalkozói közterhek alakulását vizsgáljuk, tanulságos eredményekre juthatunk. A Bokros-csomag bevezetését megelőző évben, 1994-ben a személyi jövedelemadó kulcsa már 550 ezer forint bruttó éves jövedelem felett is 44 százalék, a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulék ugyanennyi, a munkavállalóktól 10 százalékot vonnak le. A társasági adó 36 százalékos, s érvényben van a mimimumadó. A vállalkozásokba fektetett tőke hozadéka után 10, az értékpapíroké után 20 százalékos adót kell fizetni. Ehhez a kiindulóponthoz mérve térképezzük fel, hogyan is alakult máig a gazdálkodói környezet.

Társasági adó

A társasági adó drasztikus csökkentése világosan bebizonyította: az adókulcsok mérséklése nem szükségképpen jár együtt az adókból származó költségvetési bevételek csökkenésével. A társaságiadó-bevétel ugyanis a kulcs csökkentésével párhuzamosan nőtt. A pénzügyi kormányzat persze tudta, mely területen vállal rizikót, a Ta.-ból származó bevételek súlya ugyanis a költségvetésben ha nem is elenyésző, de nem is számottevő. Mindemellett korántsem elhanyagolható az a pozitív hatás, amelyet a társasági adó bátor átalakítása hozott magával. Mindenekelőtt jótékonyan hatott az emléknek is kellemetlen minimumadó eltörlése. Mint emlékezetes, amely gazdálkodónak (s ebbe a személyi jövedelemadó hatálya alatt adózó egyéni vállalkozók is beleértendők voltak) adóalapja nem érte el árbevétele 2 százalékát, annak mindenképpen az árbevétel 2 százalékának 36 százalékát adóként be kellett fizetnie. Tehát a veszteséget is megadóztatták. Ez hátráltatta a veszteséggel gazdálkodók (s '94-ben, a munkanélküliség növekedésének korszakában nem volt ritkaság) talpraállását, elméletileg pedig teljességgel összeférhetetlen a jövedelemadó típusú adó jellegével.

1995-ben - a gazdasági megszorító intézkedések évében! - a társasági adó általános kulcsa 18 százalék lett, amelyhez még 23 százalékos kiegészítő adó járult arra a jövedelemrészre, amelyet a vállalkozásból kivettek. Ezzel szemben az addigi adókedvezmények lényegesen szűkültek. A következő, jelentősebb változás 1997-ben következett be, amikor újrafogalmazták a törvényt. Megszűnt a kiegészítő adó, amelyet a vállalkozás fizetett, helyette életbe lépett az osztalékadó, mértéke 20 százalék, alanya az osztalékban részesülő. Azóta a társaságiadó-törvényben csak relatíve kisebb módosulások voltak. A legtöbbször a különböző kedvezmények alakultak át, ezek nagyobbrészt a nagyobb és külhoni tulajdonosú vállalkozásoknak kedveztek. Többször módosultak az amortizációs szabályok is, de sohasem liberalizálódtak anynyira, amennyi az egészséges pótlási arány eléréséhez szükséges lenne. Mindent összevetve azonban elmondható, hogy a társaságiadó-törvény az elmúlt esztendőkben lényegében jól alkalmazkodott a gazdaság igényeihez, legfőbb jó tulajdonsága az alacsony kulcs és a viszonylagos stabilitás volt.

Személyi jövedelemadó

Az szja messze elnevezését meghaladó fontosságú adó, amely - a mai napig - szabályozza nem csupán a természetes személyek, de az egyéni vállalkozók adózását is. E kettős funkció miatt ez a törvény elkerülhetetlenül befolyásolja a vállalkozói magatartást.

A gazdasági megszorító intézkedéseket megelőzően az egyéni vállalkozók, valamint más, önálló jövedelemszerző tevékenységet végző magánszemélyek legmagasabb adókulcsa 550 ezer forint éves bruttó jövedelem felett 44 százalék volt. Ez magasabb volt a társaságiadó-kulcsnál (36 százalék), de nem csupán a mérték volt magas, hanem legfőképpen az, hogy a vállalkozók kénytelenek voltak adót fizetni a beruházásokra szánt megtakarításaik után is. Sőt, mivel az egyéni vállalkozók számára a vállalkozásukból származó személyi jövedelemadó-alap egyben a társadalombiztosítási járulék alapja is volt, a felhalmozás után tb-járulékot is kellett fizetni. Ebből következett, hogy a vállalkozók egyrészt eleve nem voltak érdekeltek abban, hogy bizonyos nagyságrenden felül egyáltalán bármiféle fejlesztést, beruházást tervezzenek; másrészt viszont érdekeltek voltak abban, hogy jövedelmeiket eltitkolják. Kétségkívül választhatta az egyéni vállalkozó azt is, hogy ne az szja, hanem a társasági adózás hatálya alá tartozzék, kivédve ezzel az előzőekben említett problémákat, de mivel ez meglehetősen bonyolult könyvvitel vezetésével jár együtt, nem minden kisvállalkozó engedhette meg magának a komolyabb könyvelő vagy könyvelőcég alkalmazásának luxusát. Felismerve e helyzet paradox voltát, a pénzügyi apparátus, bár elég nehézkesen, de megindult a megoldás keresésének útján. 1996-ban ugyan bevezették a tartalékalap-számla intézményét, amelyen a felhalmozásra szánt pénzt lehetett gyűjteni, kivonva azt az azonnali adózás alól, de mivel azt az adóhatóságnál kellett vezetni, már a bevezetéskor borítékolni lehetett, hogy nemigen lesz sikere. Így történt, s ezért csak később, az szja-törvény vállalkozói részének 1997-es átalakításakor oldódhatott meg a problémának ez a része.

Átalányadózás

Az egyéni vállalkozók előbbiekben taglalt gondjaival kapcsolatos folyamatos panaszáradat következményeképpen 1995-ben bevezették az átalányadózást. Ez nem új intézmény, 1990 előtt is remekül működött, biztos adóbevételt eredményezett az államnak, s kevésbé macerás adminisztrációt a vállalkozóknak. Az átalányadózást a '95-ös bevezetéskor azok az egyéni vállalkozók választhatták, akiknek megelőző évi nettó árbevétele alatta maradt a 3, kereskedőknél a 15 millió forintnak. Ma, a bevezetés óta eltelt, inflációval dúsított esztendők után ez az értékhatár 3,5, illetve 15 millió forint.

Az átalányadózók köréből eredetileg csak azokat zárták ki, akik az úgynevezett szellemi kedvezményt igénybe vették, akik valaha is alkalmazták a „90 százalékos" költségelszámolási szabályt. A vélelmezett jövedelemhányad a nettó árbevétel 20 százaléka volt, az adó mértéke a vélelmezett jövedelem nagyságától függően 12,5 százaléktól 35 százalékig terjedt. Alkalmazhatták a nyugdíjas és a mellékállású vállalkozók is.

Az átalányadózást igen sokan választották - még olyanok is, akik veszteséget mutattak ki. Tették ezt annak ellenére, hogy aki ezt választja, mindenképpen fizet.

Felfedezték az átalányadózásban rejlő megtakarítási lehetőséget a szellemi foglalkozású alkalmazottak is. Vállalkozói igazolványt kiváltani nem nehéz, s a hazai alkalmazotti jövedelemadó- és tb-járulék-terhek mellett munkavállalónak és munkaadónak egyaránt megérte némi munkajogi kockázatot vállalva önálló tevékenységként folytatni az addig alkalmazotti létet. A pénzügyi kormányzat gyorsan reagált, és átesett a ló másik oldalára. A bevezetéstől eltelt négy hónap után máris módosították a vonatkozó törvényeket: megtiltották az átalányadózást az egyébként munkaviszonyban álló vállalkozóknak, a választási jogosultságot a módosításban tételesen megjelölt tevékenységekhez kötötték. Ezzel viszont kiöntötték a fürdővízzel együtt a gyereket, hiszen a ténylegesen vállalkozást folytatók közül is rengetegen kiestek a kedvezőbb adminisztrációs lehetőségek kedvezményezetti köréből. Az átalányadózás lényegi vonásai azóta alig változtak. Néhány tevékenységi kört töröltek, néhányat felvettek a listába, az értékhatár félmillióval emelkedett, de az érdekképviseletek által szorgalmazott változtatásokat (kezdő vállalkozó is választhassa, bérmunkát végzők is legyenek jogosultak, munkaviszony mellett vállalkozók megfelelő feltételek esetén élhessenek e lehetőséggel, emelkedjék az értékhatár stb.) rendre visszautasították. Bevezették viszont a tételes átalányt néhány szakmában (taxis, fodrász stb). A tételes átalányadó együttesen tartalmazza a jövedelemadót és az általános forgalmi adót, s azt forgalomtól függetlenül, meghatározott összegben kell megfizetni. A bevezetést kísérletnek szánták, nagy sikere nincs, de fenntartják, mert kevés munkával jár, viszont akik ezt választják, egyéb adózási módon egészen biztosan kevesebbet fizetnének.

Egyéni vállalkozók

1997-ben igen jelentős változás következett be az egyéni vállalkozók adózása terén. Bár a szabályozást meghagyták az szja- törvény keretei között, az adózást alapelveiben, főbb mértékeiben a társas vállalkozásokéhoz hasonlóra formálták át. A vállalkozóknak év közben, mintegy munkavégzésük ellenszolgáltatásaként kivett jövedelme után progresszívan, az szja általános szabályai szerint kell adózni, de az év végén a bevételek és kiadások különbségeként megállapított vállalkozói eredmény után a társasági adóval azonosan, 18 százalékos adót kell fizetni. A beruházásra, befektetésre megtakarított összegek után nem, csak azok felhasználásakor kell adót fizetni. Ezek döntő változások az egyéni vállalkozások, különösen a fejlődni akaró és képes vállalkozások számára, tekintettel arra, hogy kiküszöbölődött a felhalmozási célú pénzek adóztatásának és tb-járulékkal való megterhelésének problémája.

Az 1994 óta eltelt időszak adórendszerbeli változásait egészében tekintve igazán nem lehet azt mondani, hogy az bővelkedett volna terheléscsökkentő intézkedésekben, az viszont elmondható, hogy többször kellett szembenézni komoly megszorításokkal. Az, hogy a kisvállalkozások zömét kitévő egyéni vállalkozói réteg mégis viszonylagos nyugalommal élte meg ezt a korszakot - annak ellenére, hogy az időszak során bekövetkező piacvesztés elsősorban őket terhelte -, annak tudható be, hogy (lényegileg a költségvetési bevételek csökkenése nélkül) technikailag úgy tudták kialakítani a vállalkozói adót és részben az átalányadót is, hogy az érintettek megszabadulhattak az értelmetlenül megterhelő kötelezettségektől.

E tendenciával ellentétesen azonban a törvény 1996 óta évente, szakmánként és területenként megállapítva, lényegében minimumadót ír elő az egyéni vállalkozók számára. Ez annyiban különbözik a rossz emlékezetű minimumadótól, hogy diszkriminatív, mert csak az egyéni vállalkozókat érinti, s annyiban hasonlít, hogy a vélelmezett minimumjövedelem meghatározása kifejezetten álobjektív, a valóságos jövedelmekhez legalább annyira nincs köze, mint az árbevétel alapján történő adókivetésnek.

Keresletbefolyásolás

A személyi jövedelemadó-rendszer alapvető funkciója a magánszemélyek jövedelmének adóztatása. Szempontunkból azonban azért érdekes ennek alakulása, mert a lakossági jövedelmek nagysága és struktúrája nyilvánvalóan alapvetően befolyásolja a gazdálkodói jövedelmeket is. Az szja-tábla változásait tekintve elég könnyű azt a következtetést levonni, hogy az 1994-99-es időszak alatt az átlagkereset körüli adóalap után 40 és 48 százalék közötti legmagasabb adókulccsal adózó magánszemélyek fogyasztói keresletét az adórendszeren keresztül is jócskán viszszafogták. Ennek nyilvánvalóan a belső keresletre, ebből következően is elsősorban az exportálni korlátozottan képes kis- és középvállalkozásokra volt visszahúzó hatása. Különösen szembetűnő a lakossági és kisvállalkozói tehervállalást előtérbe helyező tendencia az 1996-os évben (relatíve ekkor legmagasabb az adóalap és mértékben legmagasabb az adókulcs, ugyanakkor, amikor a 0 százalékos adósáv eleve megszűnik, s az adójóváírás is csökken az előző évihez mérve). Ne felejtsük: a Bokros-csomag óta először 1996-ban nyílt meg a lehetőség a megszorítások adórendszeren keresztüli érvényesítésére. A gazdaságpolitikai megfontolások egyértelműek voltak. A külső és belső adósságállományt csökkenteni, a befektetéseket, beruházásokat (különösen a működő tőke beáramlásán keresztül) ösztönözni, az infláció növekedését megállítani - bármilyen kínos is, de - nemigen lehet a jövedelmek visszafogása, illetve a jövedelemtulajdonosok közötti arányok megváltoztatása nélkül. Más kérdés, hogy a különböző jövedelemtulajdonosok közötti és az egyes jövedelemtulajdonos-csoportokon belüli arányok kialakítása milyen, sikerül-e olyan elosztást megvalósítani, ami egyaránt alkalmas a gazdaság kiegyensúlyozott növekedésének és a társadalmi békének a szolgálatára. A '96 óta eltelt évek azt bizonyítani látszottak, hogy a bevezetett intézkedések jól szolgálták a globális gazdasági egyensúly helyreállítását. Ám a kereslet-visszafogó gazdaságpolitika hosszú távon nem hatékony. A személyi jövedelemadó-terhelés - bármiféle jól hangzó ígéret ellenére - mégsem csökken lényegesen. A költségvetési szempontok elsődlegessége nem újdonság.

Adóalap-módosítások

Az indokolt kiadások fedezetét persze meg kell teremteni. A probléma az, mi indokolt, s mi nem, illetve hogy milyen módszerekkel, és milyen körből teremtik elő a kiadások fedezéséhez szükséges bevételeket. Bevétel csak adókból, illetékekből és járulékokból keletkezhet. Nyilván nem mindegy, hogy a különféle adó- és járulékkulcsokat emelik-e, vagy a befizetések változatlan, esetleg csökkenő kulcsok mellett a gazdasági növekedés révén bővülő jövedelmekből gyarapodnak. Jó példa volt erre - mint láttuk - a társasági adó alakulása.

Korántsem pozitív példa a személyi jövedelemadó rendszere. Az adótábla és az adójóváírás változásai mellett az adóterhelést nagyban befolyásolta az adóalap alakulása. Erőteljes adóalap-növekedéssel járt például az egyéni tb-járulék levonási lehetőségének megszüntetése, amelynek részleges visszaállítását csak a magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetésekor, mintegy csalinak alkalmazták.

Adózási találgatások
Kis-, közép- és nagyvállalkozók ezreinek helyeslését vívta ki a jelenlegi kormány programjában ígért adó- és járulékcsökkentés. Úgy tűnik azonban, ebből egyhamar nem lesz semmi, s bármilyen paradox is kijelenteni, talán ez lenne a kisebbik baj. A PM 2000. évi adó- és járulékfizetési tervezete ugyanis a közterhek növekedésével fenyeget, jóllehet bizonyos adókulcscsökkentéseket is ígér.

Az szja-kulcsok száma csökken, de a kedvezmények jó része megszűnne. A tb-járulékok csökkennének, de a tételes egészségügyi hozzájárulás ismét emelkedne. A táppénz egyharmadát nem kellene fizetni a munkáltatóknak, de a betegszabadság finanszírozásának kiterjesztésével lényegében az összes táppénz 70-90 százalékát nekik kellene állniuk. A komolyabb érdekérvényesítő erővel bíró csoportok (biztosítók, mezőgazdasági lobbi stb.) képesek talán elérni, hogy az újonnan bevezetendő adónemeknek legalább egy része a feledés homályába merüljön, s hogy a kedvezmények rájuk vonatkozó része se szűnjön meg.

Persze jó dolgok is kerültek a tervezetbe. Az átalányadózást jelentékeny mértékben kiterjesztenék. A kisvállalkozók különösen örülnének ennek, feltéve ha a rendszert valóban az ő igényeiknek megfelelően alakítanák ki.

Megszűnő kedvezmények

A bevétel érdekében a mindenkori pénzügyi kormányzat a legkülönfélébb trükköket vetette és veti be. Ilyen volt a természetbeni juttatások erőteljes megadóztatása, az ingóság, az ingatlanok és vagyoni értékű jogok jövedelme adójának emelése, az egyes kedvezmények, adómentességek megszüntetése, más kedvezmények alapjának nem az infláció mértékével arányos emelése, sokszor változatlanul hagyása, s különösen a cégautóadó bevezetése és állandó emelése, s nem utolsósorban az osztalékjövedelmek adóztatási szisztémájának kialakítása, majd a kulcsok erőteljes emelése. Kétségtelen, hogy ezekkel párhuzamosan volt néhány kedvező intézkedés is. Így a befektetési kedvezmények jótékonyan hatottak a megtakarítások alakulására, s ennek nem elhanyagolható eredménye volt a gazdasági egyensúly javulása. Fontos volt a közcélú adományok után igénybe vehető kedvezmény bevezetése is, mint ahogy pozitívan kell értékelni a biztosítási kedvezményeket. Így aztán megütközést keltettek a kedvezmények korlátozására, majd megszüntetésére irányuló szándékok. Nem igazán lehet belátni, vajon hogyan változhatnak egy-két év alatt meg annyira a gazdasági folyamatok, hogy amire tegnap még hosszú távú elképzeléseket alapoztak, az mára feleslegessé válik.

Társadalombiztosítási járulék

Az alig több mint egy évtizede rendre szufficittel záró társadalombiztosítás a '90-es évek elejére-közepére már tartósan deficites volt, annak ellenére, hogy a járulékok mértéke még az azokat előírók véleménye szerint is méltánytalanul magas. A munkaadó által fizetett 44 százalékos és a 10 százalékos egyéni járulék együttesen, nemzetközi összevetésben is nagynak számított.

Minden valamirevaló gazdaságelemzés megemlítette s említi a mai napig is, hogy a gazdaság egészségesebb működésének erőteljes akadályát jelentik a járulékterhek.

Említésre méltó járulékkulcs-csökkentés pedig mindösszesen kétszer volt az elmúlt évek alatt, mégpedig egyszer 1997-ben, amikor is a tb-járulék egészségügyi része 3,5 százalékkal mérséklődött, a másik pedig az idén, amikor a munkaadók által fizetett nyugdíjjárulék 2 százalékkal, a már hozzájárulásnak nevezett egészségügyi járulék 4 százalékkal csökkent. Persze - mint ismeretes - a történet korántsem ilyen egyszerű. A tb-rendszer átalakításának gondolata ugyanis azóta kezdett beépülni a társadalmi köztudatba, mióta finanszírozása egyre nehézkesebbé vált. Ne tekintsük most ennek társadalompolitikai és ellátási vetületeit, maradjunk meg pusztán az ellátások finanszírozásánál. Az már eleve nyilvánvaló volt, hogy csökkenő számú foglalkoztatott nem képes megteremteni a növekvő számú ellátott ellátásának alapjait. E helyzet feloldására két stratégia létezik: vagy sikerül megfelelő növekedést, növekvő foglalkoztatottságot teremteni, vagy olyan ellátási és finanszírozási rendszert kell kiépíteni, amely megfelel a gazdaság teljesítményének. Úgy tűnik, mára még nem dőlt el egyértelműen, hogy melyiket akarjuk vagy tudjuk választani.

Alapszélesítés

Az úgy ahogy működő rendszerben az első, jelentősebb változás 1997-ben történt. Mint említettük, az egészségügyi járulékrész 3,5 százalékkal csökkent, viszont bevezették a tételes egészségügyi hozzájárulást. Ekkor még csak havi 1800 forint volt. A változás nyomán a járulékterhelés átstrukturálódott a kisvállalkozók és a jövedelemtermelés tekintetében rosszabb helyzetben levő ágazatok hátrányára.

Ez a tendencia azóta is változatlan, hiszen az 1999-ben bevezetett mértékek még inkább elmélyítik ezeket a különbségeket. A Munkaerőpiaci Alapból a kompenzálásra fordítható összegek eleve csekélyek voltak, a kezdetek óta pedig ez is zsugorodott. Így tehát a változásoknak erről a részéről annyit lehet elmondani, hogy kifejezetten kisvállalkozás-ellenesek.

Tanulságos az egészségügyi járulék versus egészségügyi hozzájárulás terminológiai átalakulás is. Ugyanis az alap kiszélesítésének gyakorlata nem csupán az adórendszer jellemzője, szívesen élnek ezzel az eszközzel a társadalombiztosítás esetében is. Csakhogy itt már nem olyan egyszerű a helyzet, hiszen a bevétellel szemben a biztosítási elv szerint szolgáltatásnak kell állnia. Ezért aztán - az Alkotmánybíróság verdiktje szerint - a tőkejövedelmeket nem lehet járulékkal terhelni. Így vissza kellett vonni az osztalékra kirótt járulékfizetési kötelezettséget. Ám az elnevezés (s nem mellékesen a tb-felügyelet) megváltoztatásával elhárult az akadály: a százalékos egészségügyi hozzájárulás alapját már képezheti az osztalék is. Így már könnyebb lehetőséget teremteni a terhelés látszólagos csökkentésére, hiszen azt lehet mondani, hogy az összterhelés már nem 44 + 10, csak 33 + 11 százalékos. Csak felejtsük el, hogy mi a vetítési alap, no meg mennyi a tételes hozzájárulás. Ne feledkezzünk meg továbbá a táppénzfizetési szabályok alakulásáról sem, hiszen egyre növekvő számú táppénzes napot kellett és kell finanszírozni a munkaadóknak, s jelenleg fizetniük kell az öszszes táppénz egyharmadát is. Azaz, mindent összevetve kimondható, hogy az elmúlt években a társadalombiztosítással összefüggő terhelés nem csökkent, viszont éppen a roszszabb helyzetben levő vállalkozások számára növekedett.

Bevétel-szintentartás

Összefoglalva az elmúlt évek során a munkaadók számára gazdálkodási környezetet alkotó szabályozók változásainak lényegét - leszámítva a társasági adó csökkenését -, érdemben nem változott semmi. Úgy tűnik, az összes törekvés arra irányult, hogyan lehet az állandó változtatgatásokkal elterelni a figyelmet arról, hogy a legfontosabb követelmény mindig érvényesüljön, nevezetesen a költségvetés hozzájusson előirányzott bevételeihez. A munkaadók (és nem mellékesen a munkavállalók is) rendre azzal voltak (és vannak) elfoglalva, hogyan tudnak részengedményeket elérni az éppen aktuális módosítási tervezetekben, miközben lassan a feledés homályába veszett a szebb jövőt szemük elé festő államháztartási reform.

Várkonyi Júlia
Adók és tb-járulékok mértéke
  1994 1995 1996 1997 1998 1999
Személyi
jövedelemadó
0-110 000 0% 0-110 000 0% 0-150 000 20% 0-250 000 20% 0-250 000 20% 0-400 000 20%
110 001-150 000 20% 110 001-150 000 20% 150 001-220 000 25% 250 001-300 000 22% 250 001-300 000 22% 400 001-1 000 000 30%
150 001-220 000 25% 150 001-220 000 25% 220 001-380 000 35% 300 001-500 000 31% 300 001-500 000 31% 1 000 001- 40%
220 001-380 000 35% 220 001-380 000 35% 380 001-550 000 40% 500 001-700 000 35% 500 001-700 000 35%  
380 001-550 000 40% 380 001-550 000 40% 550 001-900 000 44% 700 001-1 100 000 39% 700 001-1 100 000 39%  
550 001- 44% 550 001- 44% 900 001- 48% 1 100 001- 42% 1 100 001- 42%  
  +7200 Ft/év adójóváírás + kettős adótábla Adójóváírás 20% legfeljebb 3600 Ft Adójóváírás 20% legfeljebb 4200 Ft adójóváírás 1 M Ft-ig 10%, legfeljebb 3000 Ft
Társasági adó 36% + minimumadó 18% és 23% kiegészítő adó 18% és 23% kiegészítő adó 18% és 20% osztalékadó 18% és 20% osztalékadó 18% és 20% osztalékadó
Osztalék
jövedelem-adó
10% a vállalkozásokba fektetett tőke hozadéka után 10% a vállalkozásokba fektetett tőke hozadéka után 10% a vállalkozásokba fektetett tőke hozadéka után 20% kedvezményes rész, afelett 27% 20% kedvezményes rész, afelett 35% 20% kedvezményes rész, afelett 35%
10% az értékpapírba fektetett tőke hozadéka után 10% az értékpapírba fektetett tőke hozadéka után 10% az értékpapírba fektetett tőke hozadéka után  
Tb-járulék Munkaadói Nydíj 24,5% Nydíj 24,5% Nydíj 24,5% Nydíj 24% Nydíj 24% Nydíj 22%
Eü. 19,5% Eü. 19,5% Eü. 19,5% Eü. 15% Eü. 15% Eü. 11%
Munkavállalói Nydíj 6% Nydíj 6% Nydíj 6% Nydíj 6% Nydíj 7% Nydíj 8%
Eü. 4% Eü. 4% Eü. 4% Eü. 4% Eü. 3% Eü. 3%
Áfa Tételes 0 Tételes 0 Tételes 0 Tételes 1800 Tételes 2100 Tételes 3600
normál 25% normál 25% normál 25% normál 25% normál 25% normál 25%
kedvezményes 10% kedvezményes 10% kedvezményes 12% kedvezményes 12% kedvezményes 12% kedvezményes 12%

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére

Keresés

Kérdésfeltevés
A szerkesztőséghez elküldött kérdéseire minden regisztrált látogatónak válaszolunk. A kérdés elküldéséhez kérjük, lépjen be előfizetői azonosítóival, vagy regisztráljon most!
Írja be kérdését!
A válaszhoz adja meg adatait:
kötelező mező
Érvénytelen e-mail cím
kötelező mező
Érvénytelen jelszó!
Jelszó megadása szükséges!
kötelező mező
Érvénytelen név!
Ellenőrző kód
Érvénytelen kód!
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.