A gazdasági tárca az elmúlt év utolsó napjaiban terjesztette a kormány elé "A társadalmi párbeszéd rendszerének szakmai koncepciója" elnevezésű anyagot, amelyet a kabinet támogatásáról biztosított, s amely várhatóan már a második fél év elejére működő rendszerben ölt testet. E dokumentum – miként neve is mutatja – nemcsak az Érdekegyeztető Tanács, de az egész társadalmi érdekegyeztető folyamat reformját jelenti. Herczog Lászlót, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát többek között arról kérdeztük: választ ad-e a koncepció az érdekegyeztetés körüli vitás kérdésekre, illetve oldja-e a mechanizmusban kialakult feszültségeket?
– Az érdekegyeztetés problémái nem szűkíthetők le csak a mechanizmus problémáira... A koncepció öt feszültségpontot nevez meg. Ezek közül az első, a politikai ellentétek megterhelték a tárgyalásokat. A felek eltérő érdekeiből és elvárásaiból természetszerűleg adódó ellentétek szorosan összefüggnek a gazdaság mindenkori állapotával, hiszen egy prosperáló gazdaságban nyilván könnyebb konszenzusra jutni. A harmadik feszültségforrás a használt fogalmak körüli tisztázatlanságokból fakad, s esetenként lényeges problémákat okozhat. A negyedik a mindenkori tárgyaló felek sokszor nem megfelelő viselkedése.
Vannak, akik megegyezésre törekszenek, vannak, akik saját személyüket, vagy a szervezet érdekeit a téma fölé helyezik. Hangsúlyozom, hogy itt nem az egyes oldalakra, hanem a mindenkori tárgyalópartnerekre gondolok. És végül csak az ötödik helyen említi a tervezet a mechanizmus zavarait.
A felsoroltak közül mely kérdéseket próbálja kezelni a koncepció?
– A magatartás törvényileg nem szabályozható, és a politikai feszültségeket sem tudja oldani ez az anyag. Amire vállalkoztunk, az egy új mechanizmus és egy fogalmi rendszer kialakítása.
A politikai feszültségeket egyelőre nemhogy oldotta volna, de éppen hogy gerjesztette az előterjesztés. A szociális partnerek zokon vették, hogy a velük való egyeztetést megelőzően került a kormányülés elé a dokumentum...
– Az volt a szándékunk, hogy tárgyalási ajánlatot dolgozzunk ki, és szerintem természetes, hogy mielőtt a kormány előáll egy javaslattal, előbb saját magával tisztázza, hogy mit is akar. Az anyag nem kőbe vésett, részletes szabályokat tartalmaz, hanem a társadalmi párbeszéd alapelveit. Számos részletre nem tér ki, éppen azért, hogy azokat a partnerekkel való folyamatos párbeszéd keretében tudjuk kialakítani.
A javaslat igen hosszan taglalja a társadalmi párbeszéd alapfogalmait. Ön szerint mely fogalmak körül alakultak ki az eddigiekben a legsúlyosabb definíciós problémák?
– Elsősorban is a megállapodás kifejezés az, amin szinte mindenki mást ért. A megállapodás mindig valamilyen döntés, következésképpen megállapodni csak azok tudnak, akik döntési helyzetben vannak. Ebből sok félreértés adódott.
Például, amikor az ÉT törvényekről tárgyalt, és mindenki arra várt, hogy megállapodás szülessen. Holott ilyen esetben a megállapodás fogalmilag is kizárt, hiszen a törvényekről a parlament dönt. Törvénytervezeteket az ÉT véleményezhet, módosító javaslatokat alakíthat ki, és megegyezhet abban, hogy a parlamenti vita során ezeket a kormány támogatja. De ez nem megállapodás. Megállapodás a minimális bérre vonatkozó döntés, hiszen erre az ÉT-nek hatásköre van.
Megállapodási kényszer nyilván csak azokban az kérdésekben van, amelyekben a szociális partnerek egyetértési joggal rendelkeznek. E kérdések körét hogyan érinti a koncepció?
– A szociális partnereknek eddig is tipikusan véleményezési joguk volt és egészen biztos, hogy ezután is az marad. Hiszen ha egyetértési joguk lenne, az a magyar alkotmányos rendszer gyökeres átalakítását jelentené, a javaslat idáig nem ment el, és ahogy érzékelem, a kormánynak sincsen szándékában ilyen elmozdulás. De hozzáteszem, hogy a korábbi kormányok sem szorgalmaztak soha ilyen jellegű változtatást.
Az egyetértési jog tehát nem bővül és nem szűkül a koncepció szerint.
Az elmúlt fél évben az érdekegyeztetés minden színterét éles konfliktusok jellemezték. Ezek lehetséges kezelésében jelent-e előrelépést a tervezet?
– A javaslat akkor jelenthet előrelépést, ha a valóságos viszonyokhoz jobban igazodó mechanizmust épít ki. Ebben a tekintetben mindenképpen nagy jelentőségűnek tartom azt, hogy a gazdasági és a munkaügyi érdekegyeztetést megpróbálja szétválasztani.
Ez közelít a nyugat-európai modellhez, ahol az érdekegyeztetés helyett két fogalmat használnak: az egyik a social dialogue, vagyis szociális párbeszéd, a másik a collectiv barganing, magyarul a kollektív alku. A munkaügyeket, a munka világát jellemzi a kollektív alku, az adókérdésekben viszont társadalmi párbeszéd – a minisztériumban lefolytatott egyeztetés, valamint lobbizás – folyik.
A koncepció szintén a munka világában lefolyó egyeztetést tekinti kollektív alkunak, ahol a munkavállaló és a munkáltató képviselői között folyik a tárgyalás, és nyilván valamilyen megállapodással kell zárulnia.
A kormányzati intézkedések, elsősorban a jogszabályok, törvénytervezetek egyeztetése, a társadalmi párbeszéd része. Ez egy másik rendszer. És a két halmaz metszete, amikor olyan munkaügyi szabályokról beszélünk, amelyek egyben törvények. Ilyen a Munka Törvénykönyve, a szakképzési törvény, a foglalkoztatási törvény, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény, a munkavédelmi törvény, amelyek mindkét kategóriába tartoznak. Ide speciális megoldás kell, ezt szolgálja az Országos Munkaügyi Tanács, amely egyébként sok tekintetben hasonlít a mai ÉT-re.
Milyen funkciói lesznek az Országos Munkaügyi Tanácsnak, és kik lesznek a szereplői?
– Ahogy mondtam, számos tekintetben hasonlít a mai ÉT-re. Ugyanúgy tripartit fórum, ahol a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek egyeztetnek. Hatáskörébe tartozna a koncepció szerint az előbb felsorolt, a gazdaság egészére vonatkozó munkaügyi jogszabályok egyeztetése, megállapodás az országos minimális bérről, a munkanapok áthelyezéséről. Ugyancsak e fórum vitatná meg a szociális partnerek jogkörét, működését érintő jogszabályokat. A tanács a mai ÉT-hez hasonlóan szakbizottságokat működtetne az egyes szakmai kérdések tisztázására.
Az ÉT-vel kapcsolatban is sok vitát váltott ki a szereplők legitimitásának kérdése. Ennek rendezésére milyen javaslatot tesznek, vagyis kik vehetnek részt a majdani Országos Munkaügyi Tanács munkájában?
– Az anyagban erre vonatkozóan szándékosan nem akartunk előzetes javaslatot tenni, a részvétel szabályait a közeljövőben tisztázni kell.
Véleményem szerint a tb-önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott kritériumok jó kiindulópontot jelenthetnek ennek meghatározására.
Ez vonatkozik a munkáltatói érdekképviseletekre is?
– Úgy vélem először is tisztázni kell, hogy a gazdasági érdekképviselet, illetve a munkáltatói érdekképviselet nem azonos. Utóbbinál egy ismérv – a munkavállalók száma – elégséges, hiszen ő attól munkáltató, hogy alkalmazottai vannak. A gazdasági érdekképviseleteknél más gazdasági mutatókat kell alapul venni, például a tőkeerőt, árbevételt. Más kérdés, hogy a legtöbb ilyen érdekképviselet egyszerre gazdasági és munkáltatói is. Ezzel együtt ez két minőség. A legfontosabbnak azt tartom, hogy legyen objektív kritérium. Eddig ugyanis mindig akkor alakult ki feszültség, amikor valaki be akart kapcsolódni az ÉT munkájába. Tudnivaló, hogy ez eddig soha senkinek nem sikerült. Mivel nem volt egységes kritérium, ezek a szervezeteket gyakorlatilag egy politikai huzavona alapján tuszkolták ki a jelentkezőt.
Az ÉT tehát mai nevén megszűnne. Milyen sors vár a KIÉT-re a koncepció szerint?
– A dokumentum a közszférában három makroszintű fórumot nevez meg, egyet a közalkalmazottaknak, egyet a köztisztviselőknek, egyet a szolgálati viszonyban foglalkoztatottaknak, és emellett hangsúlyozottan beszél az ágazati fórumokról, amelyekben a bértárgyalások is folynak majd. KIÉT nevű fórum a javaslatban nem szerepel, de ha a KIÉT eddigi tevékenységét vizsgáljuk, látszik, hogy eddig is elsősorban közalkalmazotti érdekegyeztető tanácsként működött. Itt folytak a közalkalmazotti bértárgyalások, a közalkalmazotti törvény egyeztetése. Mindezek fóruma a jövőben a közalkalmazotti érdekegyeztető tanács lenne.
Milyen intézményrendszerben folynának a gazdasági-szociális kérdésekkel kapcsolatos egyeztetések?
– A jogszabályi egyeztetések, döntés-előkészítő konzultációk, vagyis a társadalmi párbeszéd alapvető színtere a Gazdasági Tanács, az Európai Integrációs Tanács, a Szociális Tanács és a ma is működő Országos Területfejlesztési Tanács lenne. A Gazdasági Tanács célja a gazdasági fejlesztésnek, a stratégiának a gazdaság egészét érintő átfogó témáinak megvitatása. Munkájában a hagyományos szociális partnereken túl részt vennének például a bankszövetség, a tőzsdetanács, a külföldi befektetők érdekképviseletei, illetve a gazdasági kamarák. Az integrációs tanácsban döntően a kormány egyeztetne a különféle európai struktúrákkal intenzív kapcsolatot fenntartó érdekképviseletekkel. A szociális kérdésekkel foglalkozó fórum résztvevői a javaslat szerint egyrészt a szociális ellátórendszert finanszírozó és működtető központi és területi államigazgatási intézmények képviselői, másrészt az érintett rétegek, valamint az őket segítő civil szervezetek képviselői.
Mindezen tanácsok természetesen nem teszik feleslegessé a tárcaszintű konzultatív fórumokat, amelyek a döntés-előkészítésben eddig is jelentős szerephez jutottak, s többségükben jól töltötték be funkciójukat.
A társadalmi párbeszéd minősége az EU-integráció szempontjából sem közömbös. A csatlakozni kívánó országoknak az uniós ajánlások szerint a felkészülés során prioritásként kell kezelniük e terület fejlesztését. Megfelel-e a koncepció az európai normáknak?
– Az Unióban nincs egységes modell, minden országban más rendszere alakult ki a társadalmi párbeszédnek, illetve a kollektív alkunak. Ez a koncepció annyiban mindenképpen tesz egy lépést, hogy ezt a két dolgot különválasztja. De meggyőződésem, hogy az Unióban nem valamilyen modell megvalósítását várják tőlünk, hanem azt, hogy érdemi párbeszéd legyen, hogy a döntések előkészítésébe bevonják az érdekképviseleteket.
