A kormány szeptemberi döntésével pontot tett a társadalombiztosítás iskolás korba lépő és egykor az Egészségbiztosítási Önkormányzat egyik vezetője által sikerágazatnak nevezett önálló behajtási-végrehajtási tevékenységének végére. Felmerül a kérdés, hogy melyek voltak azok az érvek és indokok, amelyek miatt a társadalombiztosításnak a gazdasági életbe mindenhol bekúszó szervezete ilyen különleges jogosítványhoz jutott, illetve melyek azok, amelyek miatt ezeket elveszíti.
A kezdetek...
Mi alapozta meg a társadalombiztosítás végrehajtási jogosultságát?
A magyar társadalombiztosítás pénzügyi rendszerében jelentős változást hozott az 1988. évi XXI. törvény 1989. január 1-jei hatályba lépése, a Társadalombiztosítási Alap megteremtése, ami azt jelentette, hogy a társadalombiztosítás gazdálkodása kivált az állami költségvetés rendszeréből és ezzel az önálló gazdálkodás útjára lépett, természetesen a szükséges és indokolt állami garancia fenntartásával. Az Alap megjelenése arra az időszakra esett, amikor a magyar gazdasági életben egyébként is jelentős változások mentek végbe. Egyre több gazdálkodó kezdte meg tevékenységét, ugyanakkor folyamatos piacvesztés tanúi lehettünk mind a nyugati, mind a keleti piacok vonatkozásában. Új adójogszabályokat vezettek be, szigorodtak a hitelfelvételi lehetőségek.
A rendszerváltás időszakát követően a számadatok egyre világosabban megmutatták, hogy a köztartozások befizetését reménytelen pusztán csak utasításokkal, hatósági ellenőrzésekkel kierőszakolni. Adósságokat halmoztak fel nemcsak a korábbi kisiparosok, egyéni vállalkozók (kényszervállalkozók), hanem a lényegesen nagyobb havi járulékfizetési kötelezettséggel bíró nagyvállalatok, részvénytársaságok is (mint az elrettentő és állandó példaként is gyakran emlegetett MÁV Rt.). Sorra következtek az értékesítési gondokkal küszködő bányavállalatok, a piacaikat elvesztett nehézipari cégek, azok a mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok, amelyek az állami dotációkból és a melléküzemágak tevékenységéből tudták csak leplezni a valóságban hosszú évek óta maguk előtt görgetett, göngyölített veszteségeiket. Természetesen a lavina maga alá temette a nagyvállalatokra épülő kisebb vállalkozásokat, gmk.-kat, bt.-ket, kft.-ket is.
A tartozások volumene nemcsak a társadalombiztosítás, de más államháztartási alrendszerek vonatkozásában is rohamosan emelkedett. Az úgynevezett körbetartozás elfogadottá vált, amely kapcsolódva a likviditási és a piacok beszűkülése által okozott gondokhoz, rövid idő alatt egyértelműen a legkisebb ellenállás irányába lökték a gazdasági tevékenységet folytatókat.
Adósságkezelés 1992-ig
Ebben az időszakban a társadalombiztosítás kiinduló pozíciója minden szempontból kedvezőtlen volt. Az előzőekben vázolt barátságtalan külső körülményekhez társult még a társadalombiztosítás belső problémája is, a korszerűtlen, elavult ügyviteli rendszer, az informatikai háttér elmaradottsága. A folyószámlák számának rohamos emelkedése szinte elviselhetetlen terhet rótt a társadalombiztosításra. A belső és külső tényezők szerencsétlen összejátszása oda vezetett, hogy az Alapok kintlévősége 1988. és 1991. között mintegy tizenötszörösére növekedett, s a meglévő eszközök elégtelennek mutatkoztak a növekedés ütemének befolyásolására, megállítására.
Egyre gyakoribbá vált a járulékfizetés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése, amely a speciális, társadalombiztosítási kiegyenlítési sorrend miatt könnyen adóssá tehetett egyébként fizető- és életképes gazdálkodókat is. (A járulékok befizetésének határnapja minden hónap 10. napja. Ennek az időpontnak a túllépése után a befizetett összeget először a felszámított késedelmi pótlékra, bírságra stb. számolják el, s csak e tételek kielégítése után kerül sorra a járulék. Mindez azt eredményezi, hogy amennyiben valaki akár egyetlen egy esetben is egy napot késik a befizetéssel és ezt nem veszi észre, azaz az így keletkező késedelmi pótlékot nem fizeti meg, a következő hónaptól folyószámlája már tartozást mutat, hiszen a havi járulékra befizetett összegét az előző havi késedelemből származó késedelmi pótlékra számolják el, míg a folyó havi járulékára esetleg semmi vagy kevesebb összeg jut, ami miatt ismételten tartozásba keveredik.)
A kintlévőségek döntő többségét kitevő járuléktartozások mellett nőtt a megtérítési kötelezettségből (pl. baleseti járadék) származó követelések mennyisége is. A jogalap nélkül felvett táppénz, családi pótlék, egyéb ellátás behajtása a munkanélküliek számának növekedésével, a munkáltatók megszűnésével egyre nehezebbé vált.
Ebben az időszakban a bírósági végrehajtókon kívül – akiknek többéves lemaradással és több tonna ügyirattal kellett megbirkózniuk, akik felőrlődtek a tömegközlekedési vállalatok által feljelentett bliccelőktől való pénz behajtásában, és akiknek hiányzott a belső érdekeltségi rendszerük – csak a helyi önkormányzatok és az APEH rendelkeztek szakképzett végrehajtó apparátussal.
A társadalombiztosítás ekkor nem mutatkozott elég kemény" hitelezőnek. Kintlévőségeinek behajtására a tanácsi, illetve később önkormányzati adóhatóságokat vette igénybe – jutalék fejében.
Rövid idő elteltével érzékelhetővé vált, hogy a behajtás klasszikus eszközei (például az azonnali beszedési megbízás) ellen kitűnő lehetőség a más-más pénzintézetnél nyitott számlákkal való játék". Tehát azok kerültek a kényszerhitelezők" közül nyerő pozícióba, akik érdekeik, jogos követeléseik beszedésére a minél hatékonyabb végrehajtás fegyverét is magukénak tudhatták.
A társadalombiztosítás kintlévőségeit 1992. előtt a helyi önkormányzatok adócsoportjai hajtották be, a befolyt összeg 10 százalékáért. Sem az érdekeltség, sem az apparátus, sem a jogi és informatikai háttér nem volt biztosított a hatékony munkavégzéshez.
Önálló társadalombiztosítási végrehajtás
Az 1990-es évek elején az APEH önálló végrehajtási jogosítványt szerzett. Ezt kihasználva a társadalombiztosítás részéről is egyre erősödött a nyomás a követelések önálló behajtás-végrehajtás útján való érvényesítésére. Végül 1992. október 24-én lépett hatályba az 1992. évi LVIII. törvény, amely a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításával biztosította a jogi keretet a társadalombiztosítási végrehajtási szakterület létrejöttéhez.
A módosítás szerint a társadalombiztosítási végrehajtás területén az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény végrehajtásra vonatkozó szabályait kellett alkalmazni, amely azonban több helyen visszautalt a bírósági végrehajtásról szóló rendelkezésekre. A többszörös oda- és visszautalások a mindennapokban azonban több területen is jogértelmezési problémákhoz vezettek. Tulajdonképpen már ekkor felvetődött az igény a szakterület specifikumait is figyelembe vevő, önálló szabályozás iránt. Ez vezetett tehát az 1975. évi II. törvény újabb, 1996. január 1-jén hatályba lépett módosításához. Ekkor határozták meg a társadalombiztosítási végrehajtható okirat fogalmát, a behajtási-végrehajtási eljárás megindításának és lefolytatásának, a végrehajtási jog elévülésének, a költségek viselésének, a mögöttes felelősségnek, valamint a végrehajtási jogorvoslatnak a szabályait. Ezek a normák 1997. december 31-éig hatékonyan segítették a szakterület munkáját. 1998. január 1-je azonban ismét erőteljes változást hozott azzal, hogy a társadalombiztosítási jogterületet a korábbi egy – agyonmódosított – törvény helyett öt törvénybe szétbontva szabályozza. Ekkor került vissza az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) alkalmazásának kötelezettsége a behajtási-végrehajtási tevékenységre.
Behajtási-végrehajtási szervezetek
A behajtási-végrehajtási szervezetek 1992-től álltak fel a megyéknél, az országos szervnél pedig főosztályt alakítottak. Az 1993-mas – egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási – ágazati szétválást követően a járulékbeszedési és a végrehajtási terület az egészségbiztosítási ághoz került, amely ugyanakkor mindkét ágazat kintlévőségeinek beszedéséért felel. A hagyományos behajtási-végrehajtási eljárásokon kívül feladatuk a csőd- és felszámolási eljárásokban való részvétel, illetve mindkét terület vonatkozásában az esetleges büntető eljárások kezdeményezése (például Btk. 310/B. §: társadalombiztosítási fizetési kötelezettség megsértése)
| BEHAJTÁSI EREDMÉNYEK | ||
|---|---|---|
| Időszak | Kintlévőség (milliárd Ft) | Behajtási-végrehajtási tevékenységből befolyt összeg (milliárd Ft) |
| 1993. | 148,4 | 13,9 |
| 1994. | 198,1 | 15,3 |
| 1995. | 222,9 | 31,5 |
| 1996. | 221,4 | 36,8 |
| 1997. | 255,7 | 35,5 |
Személyi, tárgyi és szakmai feltételek
A törvény kihirdetésekor a társadalombiztosítás 120 dolgozója rendelkezett már végrehajtói szakvizsgával, a következő évben a bírósági végrehajtók követelményrendszerének megfelelően folyt a vizsgáztatás (bár egyenrangúnak nem ismerték el), jelenleg pedig a társadalombiztosítás önálló szervezésében vizsgáztatnak.
1992. novemberében az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság létrehozta önálló főosztályként a Behajtási-Végrehajtási Főosztályt, amelynek feladatköre az egységes joggyakorlat megteremtése, elvi irányítás és jogorvoslati eljárások.
1992. november 30-áig úgy az országos szervnél, mind a megyékben szakembereket alkalmaztak illetve csoportosítottak át. Az irányító szervezet döntő részét az APEH-től helyezték át.
Informatikai támogatottsággal elkészültek és a szervezet működésének korai szakaszában kiadták azokat az adóslistákat, amelyek az adósságcsoportonként kategorizált adósokat tartalmazták személyi azonosító adataik alapján. Ezek a nyilvános listák nem képviseltek visszatartó erőt, a köztartozás sikknek" számított, ugyanakkor a listák személyiségi jogokat is sértettek.
A belső használatú listákból kiindulva megkezdődött az adósságállomány valamilyen behajtási-végrehajtási intézkedéssel való lefedése.
Hatásos és jelentős bevételt biztosító eljárás volt a tartozások megfizetésére irányuló hosszabb és rövidebb távú megállapodások megkötése. Ez mind az adósok számára mind a társadalombiztosítás számára kedvező lehetőségeket biztosított több okból is. Egyrészt a megállapodással rendelkező adósoknak kötelességük volt folyó járulékfizetési kötelezettségüknek időben eleget tenni, másrészt tartozásuk teljes kifizetésével egy időben jelentős arányú késedelmi pótlék és bírság elengedésére is lehetőség nyílt.
Bank- és adóskonszolidáció
A szervezet létrejöttét követően még egy év sem telt el, amikor a 91/1993. (VI. 9.) Korm. rendelet hatályba lépésével megszűnt az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság és ezzel egyidejűleg önállóan gazdálkodó központi költségvetési szervként létrejött az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Nyilvánvalóvá vált, hogy a felszámolási eljárás alatt álló adósok, elsősorban nagyvállalatok milliárdos nagyságrendet kitevő évi 48 százalék kamattal növekvő tartozását nem lehet behajtani, ezek mögött a papíron kimutatott összegek mögött nem áll valódi pénzügyi fedezet.
A likviditási hiány természetesen nemcsak a társadalombiztosítás és az adóhatóságok kintlévőségeit növelte, hanem a pénzintézetek is csődközeli helyzetbe sodródtak a kétesnek minősített követeléseik kezelhetetlen nagyságrendje miatt.
A kétségtelenül nehéz helyzet, amely a gazdasági növekedést is hátráltatta, indokolttá tette a bank és adóskonszolidációs eljárások elindítását. 1993-ban a kormány 1078/1993. (XII. 20.) Korm. határozatával meghirdette a bankkonszolidációt, majd ezt követően az adóskonszolidációt. Ennek lényege a vállalatoknál felgyülemlett adósságállomány rendezése volt. A nagy állami hitelezők (APEH, VPOP), a társadalombiztosítás és a bankok reorganizációs terv alapján biztosították a gazdálkodóknak, hogy későbbi időpontban, kedvezőbb feltételekkel fizethessék meg tartozásaikat. Ebbe a körbe bizonyos kiemelt pénzintézetek (OKHB, MHB, Budapest Bank, Agrobank), valamint ezeknél a pénzintézeteknél számlát vezető kétesnek, vagy rossznak minősített tartozással rendelkező adósok kerültek be, hogy csak a legnagyobbakat említsem Ganz Gépgyár Holding, MGM, Taurus, Vilati, Szekszárdi Húsipari Rt.
A társadalombiztosítás az APEH-től és a VPOP-tól eltérően csak az 1975. évi II. törvény által biztosított lehetőségeket tudta felajánlani az adósoknak. Tőketartozásról nem tudott lemondani, csak és kizárólag a késedelmi pótlékot és a bírságokat tudta elengedni. Eszköztárában a fizetési halasztás és a részletfizetés mellett még a lényegesen nagyobb procedúrával járó vagyonelemek elfogadása szerepelt. Lehetőségeinek szűkösségét kevesebb bürokratizmussal, és a felszámolási megindítás lehetőség szerinti elkerülésével igyekezett pótolni. Sok esetben olyankor is kötött az adósokkal megállapodást, amikor a komplex konszolidációs szerződés nem jött létre.
Természetesen a végrehajtás területén dolgozókat sokszor érte az a vád, miszerint a törvény teljes szigorával sújtják az egyszerű egyéni vállalkozókat, a védtelenebb, kisebb cégeket, míg a több tíz- vagy százmillóval tartozókat nem zaklatják". Itt kell megjegyezni. azt, hogy mindig az adós helyzete határozza meg, hogy a rendelkezésre álló eszközök közül melyik adóssal szemben melyek és milyen módon vehetők igénybe. A lehetőségek skálája igen széles. Mielőtt azonban rátérnék ezek ismertetésére, még egy megjegyzés: A társadalombiztosításnak nem lehet célja a járulékfizetők elvesztése és ennek érdekében még a kényszereszközök alkalmazása során is törekszik arra, hogy adósát (ügyfelét) lehetőleg megtartsa a járulékfizetői körben.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a társadalombiztosítási végrehajtás alanya nem csak járulékfizetés elmaradása miatt adóssá vált gazdálkodó szervezet, társas és egyéni vállalkozás, költségvetési szerv és fegyveres testület lehet, hanem az is, aki valamilyen társadalombiztosítási ellátást jogalap nélkül vett fel, illetve az a munkáltató, amely nem fizeti meg a baleseti kártérítését, továbbá azok a természetes személyek is, akik valamilyen módon (gazdasági társaság tagjaként, örökösként, megajándékozottként) a társadalombiztosítás adósának helyébe mögöttes felelősségük alapján léptek.
A behajtási-végrehajtási eljárás
A végrehajtásra jogosult szakigazgatási szervnek nem kell külön határozatot hoznia az eljárás megindításáról, az eljárás a végrehajtás cselekménnyel indul.
Fizetési felszólítás
Ettől függetlenül a folyószámlát vezető és a végrehajtási jogosítvánnyal rendelkező megyei egészségbiztosítási pénztárak csaknem mindig fizetési felszólítást, felhívást küldenek az adósnak. Gyakran már a kényszercselekmények alkalmazásának kilátásba helyezése arra készteti az adósokat, hogy tartozásukat kifizessék, illetve fizetési könynyítés iránti kérelmet nyújtsanak be, s ily módon igyekezzenek tartozásaikat rendezni.
Inkasszó
A felszólításnál keményebb eszköz, de a jogos követelés behajtásának klasszikus esete a bankszámlával rendelkező adós ellen a pénzforgalomról szóló 3/1992. (MK. 34.) MNB rendelkezés alapján az azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtása. Erről meg kell jegyezni, hogy inkasszó nem csak az eljárás kezdetén, hanem az eljárás bármely szakaszában benyújtható.
Letiltás
Ha az adós olyan természetes személy, akinek letiltható jövedelme van, akkor az azt folyósító munkáltatónál letiltással élhet a végrehajtó. Ebből a szempontból munkabérnek minősül az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 7. § (1) bekezdése szerint a munkabér, illetmény, munkadíj, munkaviszonyon, munkaviszony jellegű szövetkezeti jogviszonyon, közszolgálati és közalkalmazotti jogviszonyon, szolgálati viszonyon, társadalombiztosítási jogviszonyon alapuló járandóság, munkából eredő egyéb, rendszeresen kapott, időszakonként visszatérő díjazás, juttatás.
Követelésfoglalás
Itt kell még szólni a követelésfoglalásról is, amikor az adósnak harmadik személlyel szembeni követelését foglalják le. A harmadik személy – amennyiben a felé fennálló követelést elismerte – a végrehajtó felhívása után sem az adósnak, sem másnak a javára nem teljesíthet, hanem köteles azt az esedékességkor a megyei egészségbiztosítási pénztárnak megfizetni.
Ingóvégrehajtás
Amennyiben az előbb említett intézkedések során nem vagy nem teljes mértékben, illetve aránytalanul hosszú idő elteltével térül meg az adós tartozása, ingó és ingatlan-végrehajtásnak van helye.
Az általános tapasztalatok szerint a végrehajtási eljárásnak ezek a leginkább ismert és egyúttal legtöbbet kifogásolt részei.
Milyen közös szabályok vonatkoznak rájuk?
- minden esetben legalább két végrehajtó kell eljárjon,
- az eljárásról jegyzőkönyvet, foglalási jegyzőkönyvet kell felvenni és azt az adósnak, illetve jelenlévő képviselőjének átadni vagy – különösen távolléte esetén – postai úton megküldeni,
- a foglalás ellen végrehajtási kifogásnak van helye, melyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár bírál el,
- mentes a végrehajtás alól az az ingóság és ingatlan, amelyet felszámolási eljárás során nem lehet az adós vagyonához tartozóként figyelembe venni.
A végrehajtásra vonatkozó törvényi rendelkezések szerint lefoglalni az adós birtokában, őrizetében lévő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az az adós tulajdonában van. Nem lehet lefoglalni az adós birtokában, őrizetében lévő ingóságot, ha a rajta lévő jelből vagy más körülményből minden egyéb bizonyítás nélkül megállapítható, hogy nem képezi adós tulajdonát. Ellenkező bizonyítása természetesen lehetséges a Pp. 371. § szerinti végrehajtási igényper keretében.
A végrehajtási jog szempontjából az ingóságoknak három csoportja különböztethető meg:
- Mentes vagyontárgyak – törvény erejénél fogva mentesülnek a foglalás alól, s még abban az esetben sem lehet azokat lefoglalni, amennyiben az adós ehhez hozzájárul vagy kifejezetten kéri. Ezek általában a mindennapi életvitelhez nélkülözhetetlen tárgyak, mint például szükséges ruházat, szék, ágy, asztal, szükséges fűtő- és világítási eszköz, illetve irodai bútorok, lábon álló, még be nem takarított termés, gyümölcs, a föld megműveléséhez szükséges vetőmag, mezőgazdasági gép és felszerelés, valamint adós munkavégzéséhez feltétlenül szükséges ingóságok: pl. asztalos gyalupadja, varrónő varrógépe.
- Vagylagosan lefoglalható vagyontárgyak – a gyakorlatban a mentesség különbözőképpen jelenik meg a természetes személyek, illetve az egyéb gazdálkodó szervek tekintetében. Természetes személyeknél ugyanis a humánus szempontok erősebbek, míg pl. egy gazdasági társaság esetében azok a szempontok nem érvényesülnek.
A munkavégzés nélkülözhetetlen eszközeit is egyedileg kell elbírálni, egyrészt azt, hogy az alapfeladat ellátásához nélkülözhetetlen-e, másrészt pedig azt is figyelembe kell, hogy lehet-e helyettesíteni.
- Lefoglalható vagyontárgyak – ezek körébe tartozik minden olyan ingóság, amely az adós és – természetes személy esetén – a vele egy háztartásban élők napi megélhetéséhez nem nélkülözhetetlen (televízió, magnó, zongora, gépkocsi, kerékpár, stb.) Természetesen ezekben az esetekben is vizsgálni kell a mentesség fennállását, hiszen amennyiben a gyermek zongora szakos zeneiskolás, akkor a zongora nélkülözhetetlen tanulmányai végzéséhez. A jogi személyeknél, egyéb gazdálkodó szervezeteknél a végrehajtó belátására van bízva, hogy a fellelhető, lefoglalható és értékesíthető ingóságokat hogyan értékeli az adós munkavégzéséhez nélkülözhetetlenség szempontjából.
Az egyéni és társas vállalkozások tulajdonát képező gépek, berendezések és egyéb ingóságok csak olyan mértékben foglalhatók le, amelyek nélkül az adott vállalkozói tevékenység még folytatható, illetve figyelemmel kell lenni arra is, hogy az adott munkafolyamat elvégzésére egy vagy több gép, eszköz áll-e rendelkezésre.
Az ingóvégrehajtást lehetőleg az adós vagy nagykorú megbízottja, illetve képviselője jelenlétében kell elvégezni. Amennyiben egyikük sincs jelen, hatósági tanút kell alkalmazni. A végrehajtás során a végrehajtó az adós lezárt helyiségeit tanúk jelenlétében felnyithatja, rendőri segítséget kérhet.
Ingatlan-végrehajtás
Az ingatlan-végrehajtás során az adós tulajdonában lévő ingatlan az ingatlan jellegére, művelési ágára és az ingatlant terhelő jogra vagy tilalomra tekintet nélkül végrehajtás alá vonható.
Az ingatlan lefoglalása és végrehajtási joggal való megterhelése esetében az ingatlan tulajdonjogának meghatározásakor az ingatlannyilvántartás adataiból indul ki a végrehajtó. Az ingatlan végrehajtás alá vonását határozatban kell a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetőjének elrendelnie.
Fontos megjegyezni, hogy a végrehajtónak eljárása során a fokozatosság elvét be kell tartania, tehát az ingatlan végrehajtására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a követelést az adós más vagyonából viszonylag rövidebb időn belül nem lehetett behajtani és a fizetési letiltás, illetőleg jogi személyek esetében az inkasszó nem vezetett eredményre. Ez azt is jelenti, hogy az ingatlan értékesítésével rendszerint meg kell várni, hogy az azonnali beszedési megbízás és az ingóvégrehajtás milyen eredményre vezet.
Mindezek azonban csak abban az esetben érvényesek, amenynyiben a tartozás a 100 000 ezer forintot meghaladja. Ennél kisebb összegű tartozás miatt csak akkor vonható az ingatlan végrehajtás alá, ha értéke a tartozás nagyságával összhangban áll. Általában 100 000 ezer forintot el nem érő tartozás esetén az ingatlanra vonatkozó zálogjog bejegyzését teszi lehetővé a törvény.
Az APEH, mint tb-végrehajtó
A rendszerváltás utáni felgyorsult gazdasági élet változásai, a törvényhozó gyár" általi rengeteg jogszabály-módosítás nem a nyugodt, tervezhető munkát hozta előtérbe. Ugyanakkor az elvárás, a bizonyítási kényszer nagyobb volt.
A sok változás sikeres abszolválása után 1999. január 1-jétől ismét gyökeresen megváltozik a társadalombiztosítás ezen szakterületén dolgozók élete. A kormány szándéka szerint a társadalombiztosítási járulékokat adóként beszedve az állami költségvetés hamarabb jutna hozzá a befizetésekhez, míg a társadalombiztosítás – mivel nem közvetlenül saját számlájára történik a befizetés – későbbi időpontban juthatna hozzá az őt megillető bevételhez. Alapvető azonban a különbség az adó-, vám- és járulékbevételek között a keletkezés és a felhasználási cél szempontjából. A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség – eltérően az adótól és a vámtól – havonta keletkezik. Az adó- és a vámbevételek az állam tevékenységének finanszírozását szolgálják, míg a társadalombiztosítási járulék meghatározott biztosítási célt szolgál, ezért nem lesz túl szerencsés a kettő összemosása".
Különbség van a járulékfizetési és az adófizetési morál között is, mivel az az általános tapasztalat, hogy a társadalombiztosítási járulékot a kötelezettek viszonylag szívesebben fizetik, mert többé-kevésbé világos, hogy a befizetett összeget mire fordítják.
A társadalombiztosítás behajtási-végrehajtási területének az APEH keretébe történő integrálása mindenekelőtt feltételezi egy egységes és országos informatikai rendszer létrehozását olyan adatbázissal, amely a két teljesen különböző gyökerű feladatnak egyaránt meg tud felelni. Természetesen a kor szavára hallgatva az eddig különálló szervezeteknél folyt és folyik az informatikai rendszer célirányos, az adott szervezet speciális igényeinek és az aktuális követelményeknek megfelelő fejlesztése. A fejlesztési koncepciók öszszehangolásának hiánya azonban igen komoly anyagi, jogi és időbeli problémát jelenthet.
A társadalombiztosításnak jelentős kötelezettségei vannak a biztosítottak felé, s jelenleg nem ismert megfelelő garancia arra, hogy a járulékként befolyt öszszegek valóban a befizetés céljának megfelelően kerülnek felhasználásra. Fennállhat annak a veszélye, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az államháztartás egyéb kiadásai adott esetben előnyt élveznek a társadalombiztosítással szemben.
Eddig is problémát jelentett mind az adó, mind pedig a társadalombiztosítási bevallások, illetve kivetési okmányok tárolása, feldolgozásuk naprakészsége. Álláspontom szerint a bevallások begyűjtése, feldolgozása, szakmai szempontok szerinti ellenőrzése, javítása, kezelése továbbra is csak a jelenleg meglévő szervezeten belül képzelhető el, mert csak így biztosítható az ügyfelekkel való megfelelő kapcsolattartás, az iratbetekintési jog gyakorlása.
J. A.| Fogalmak |
|---|
|
végrehajtást kérő: a végrehajtást kérő szakigazgatási szerv, valamint a megyei egészségbiztosítási pénztárak (MEP).
Végrehajtási eljárás: járuléktartozások beszedésére irányuló hatósági eljárás. végrehajtó: a területileg illetékes MEP végrehajtója. Végrehajtható közigazgatási okirat:
|
