Ez év június 16-án lép hatályba a gazdasági társaságokról (Gt.) szóló törvény, valamint a cégtörvény. A jogszabályok kidolgozására felkért kodifikációs bizottságot az a Sárközy Tamás vezette, akit a '88-as Gt. atyjaként tartanak számon. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem jogi tanszékének vezetőjét, a Magyar Jogász Egylet elnökét kérdeztük a magyar gazdasági élet szereplőinek tevékenységét jelentősen befolyásoló szabályokról.
Elégedett az új társasági törvénnyel?
– Jó részével alapvetően elégedett vagyok, a szűkebb értelemben vett társasági jog szerintem körülbelül 10-15 évig nem szorul majd újabb változtatásra. A törvénynek vannak olyan részei, főleg a konszernjog, amely az egész világon mozog, azért is tettük a végére, mert ott biztos lesz változtatás néhány év múlva. Vannak a törvénynek az adózással, a számvitellel összefüggő instabilabb részei is, de magával a társasági joganyaggal, ami a törvénynek 80-85 százaléka, a kodifikációs bizottság elégedett. Úgy vélem, a vállalkozók is elégedettek lesznek. A régi törvény sem volt rossz. Széles körű felmérés készült a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában a vállalkozói véleményekről. Szidták az adó-, a tb-, a vám- és a devizaszabályozást, de a társasági jogot nagyon kevés kifogás érte. Voltak ugyan részletproblémák – például a kft.-ből való kizárást rosszul megoldottnak érezték –, de igazából a 88-as társasági törvény, függetlenül a rendszerváltozástól, működőképesnek bizonyult. Ez az új törvény a régi modernizált kiadása.
Tíz-tizenöt év – nemde – nem túl hosszú idő ilyen jelentős jogszabály esetében? Miért e pesszimizmus?
– Általános kodifikációs gyakorlat, hogy hosszú távra csinálunk jogszabályokat. Ma azonban olyannyira felgyorsultak a folyamatok a pénzügyi világban, hogy a globalizálódó világgazdaságban ötven évekre nem lehet tervezni. Jelenleg tehát az lehet a cél, hogy 10-20 éven belül ne kelljen hozzányúlni az ilyen típusú jogszabályokhoz.
A társasági jog mely területeit érinti majd a globalizáció?
– Én nem hiszem, hogy belátható időn belül változna az egyszerű társaságok – a kkt., a bt. és a kft. – szabályozása. Ahol változás lesz, az a részvénytársaság és a konszernjog. A nagyvállalatok világában olyan méretű nemzetközi mozgások vannak, amelytől az országokon belüli társasági jog nem maradhat érintetlen. A Mitsubishi-konszern éves bevétele és kiadása például több, mint Angliáé és Franciaországé együttvéve. De azt hiszem, hogy még a részvénytársaságot is annyira fellazítottuk és annyi lehetőséget biztosítottunk, hogy nagyobb törvénymódosításra nem lesz szükség. Melléfogás persze mindig lehet, ettől senki sem mentes: ha holnap reggel az amerikai nagy monopóliumok átveszik a hatalmat Németországban, Franciaországban, és az EU jogrendje helyett megérkezik az amerikai társasági jogrend – aminek én sok nyomát ugyan nem látom –, akkor ezt a törvényt az első betűtől az utolsóig újra kellene írni. Ez ugyanis kontinentális típusú, német-francia mintára készült törvény. Belátható időn belül persze az amerikai jog nem tudja átvenni a hatalmat Európában. De meglepetés mindig adódhat.
Milyen alapvető szempontok figyelembevételével alakították át a 88-as törvényt?
– A törvény módosításának négy oka van. Az egyik a gyakorlati tapasztalatok érvényesítése. Mi a törvényt 1987-ben könyvekből csináltuk, Magyarországon akkor még nem voltak részvénytársaságok. Azóta egy évtized tapasztalata gyűlt össze. A kft.-ből való kizárást például átvettük a svájci jogból olyan módon, hogy a tagot a taggyűlés is kizárhatja a társaságból. Ezzel kapcsolatban Svájcban alig akadt per, Magyarországon viszont tömegével fordulnak elő ilyen jogviták: a mi törvényünk bumerángként ütött vissza saját fejünkre. Mondjuk van egy kétszemélyes kft.; aki hamarabb odaért, az zárta ki a másikat. Az egyszázaléknyi üzletrésszel rendelkező tag is ki tudta zárni a 99 százalékost, mert a törvénybe beírtuk, hogy saját ügyében senki nem szavazhat. Kiderült, hogy ami jó Svájcban, nem működik Magyarországon. Vagy könyvek alapján azt hittük annak idején, hogy Magyarországon is a bemutatóra szóló részvény és a nyilvános részvénytársaság lesz a sláger. Ehelyett a névre szóló részvény és a zártkörű rt. lett a divat.
Miért oly nagy baj ez?
– Az rt. Nyugaton attól rt., hogy nyilvános és a részvények bemutatóra szólnak. A Magyarországon létrejött részvénytársaságok 99 százaléka zártkörű, a részvények 95 százaléka nem bemutatóra, hanem névre szól. Ez sokkal súlyosabb problémát jelentett, mint a kft.-nél a kizárás, mert ott egy paragrafust kellett megváltoztatni, a részvénytársaságoknál azonban száz paragrafus volt, amely arra a vélelemre épült, hogy nyilvános a társaság, holott ez többnyire nem érvényesült. A mostani törvényben határozottan szétválasztottuk a zártkörűen alapított és zártkörűen működő rt.-ket – amelyek nagyon közelítenek a kft.-khez – a nyilvános részvénytársaságoktól, amelyekre szigorúbb szabályok vonatkoznak. A zártkörű rt.-k esetében névre szóló részvényeken elővásárlási jogot lehet a részvényre rakni. Egyúttal – ugyancsak a zártkörűeknél – megszüntettük azt a szabályt, hogy újságban meg kell hirdetni a közgyűlést. A nyilvános rt. attól nyilvános, hogy sokkal szigorúbban kell működnie, sokkal szigorúbb hitelezővédelmi és kisrészvényes-védelmi, tehát befektetővédelmi szabályok vannak, amelyek zömmel nem a társasági törvényben, hanem az értékpapírtörvényben találhatók. A nyilvános rt. például csak többletfeltételek mellett emelhet tőkét. Mindezek tették szükségessé, hogy míg a többi társasági formához alig nyúltunk hozzá, a társasági törvénynek ezt a részét – a részvénytársaságokról szólót – szinte teljesen újra kellett írni. Korábban a szabályozás azt modellezte, ami nem létezett, azt viszont nem szabályozta, ami volt. A társasági jogban nehéz azt mondani (amire mi jogászok egyébként hajlamosak vagyunk), hogy minél inkább eltér az élet a törvénytől, annál rosszabb az életnek. A már említett kft.-ből való kizárásoknál ugyan az eljáró bíró hivatkozhatott volna a joggal való visszaélésre. Németországban például nincs olyan szabály, hogy az egyszázalékos nem zárhatja ki a 99 százalékost kétszemélyes kft.-nél, de ha ezt meg meri valaki csinálni, a német bíró mélyen belenéz a szemébe, és azt mondja: nem lehet. Magyarországon a jogalkalmazás minderre törvényt követel, hát most kimondtuk, hogy a kétszemélyes kft.-ből nincs kizárás. Egy német bírónak ez nem okozott problémát, a magyar bíró viszont azt mondta, hogy mutassam meg, hol az a jogszabály, amely szerint nem törvényes az ilyen kizárás.
S ha van olyan jogszabály, ami ennek elejét veszi...?
– Valóban, a változtatás második oka a más gazdasági jogszabályokkal való összhang megteremtésének igénye volt. A társasági törvény amolyan "előreszaladó" törvény volt. Amikor csináltuk, például nem volt számviteli törvény. Amit a közvélemény a spontán privatizáció kapcsán 1989-92 között visszaélésnek minősített az jórészt abból származott, hogy nem volt modern a számviteli jogszabály. A régi állami vállalati számvitel nem volt szinkronban az új társasági törvénnyel. Hasonló problémát okozott, hogy mi akkor csináltunk társasági törvényt, amikor még nem volt tőzsde és értékpapírpiac. A harmadik ok az európai uniós irányelvek érvényesítésének követelménye volt. A magyar kormány úgynevezett Fehér Könyvben vállalt kötelezettséget, hogy 2000-ig (egyebek mellett) a két legfontosabb irányelvet – a cégnyilvánosságról szóló egyest és az alaptőke sértetlenségét célzó kettest – érvényesíti a magyar jogban, és 2005-ig az összes többit. Az irányelvek egy része nem társasági jogi, hanem számviteli. Van egy csomó bankjogi irányelv is, de ez nem minden társaságra, csak a bankokra vonatkozik. Az általános társasági jogi irányelveket – a nyugati szakértők véleménye szerint is – egytől egyig teljesítettük. Az általános indoklásban tételesen felsoroljuk, hogy melyiket hogyan. Ebből az egyik leglényegesebb változás a teljes cégnyilvánosság megteremtése. Eddig igazolni kellett a jogi érdekeltséget, ha valaki egy cégiratot meg akart nézni. De például az egyszemélyes társaságok felelősségének megszilárdításáról szóló irányelvet is érvényesítettük, valamint azt is, amely a saját részvényszerzés korlátozásával kapcsolatos. Egyes EU-tagállamok kevesebbet teljesítettek, mint mi. Nálunk ez új terület, könnyebben mozgunk, mint például az osztrákok, ahol a kollégák sokkal régebbi, kialakultabb gyakorlattal találják szembe magukat. Az EU irányelveinek teljesítése nem volt nehéz, mert mi '87-ben tulajdonképpen abból csináltuk a törvényt. Az irányelv persze akkor irányelv, ha nem kell szó szerint átvenni. Például: a magyar önkormányzatok sok egyszemélyes társaságot alapítottak. Hiába mondjuk ki minden egyszemélyes társaságról az alapító korlátlan felelősségét, ha az önkormányzatok az önkormányzati törvény folytán csak korlátolt felelősséggel bíró társaságot alapíthatnak. Nagy bajban lettek volna, ezért mi az egyszemélyes társaságoknál is értelemszerűen vettük át az irányelvet. A negyedik ok: tíz év óta végre megérettek a feltételei, hogy tisztességes cégeljárás legyen Magyarországon. Anyagi jogászként sokszor magam is beleestem abba a hibába, hogy az eljárásjogot nem vettem kellően figyelembe, de ettől függetlenül: 1988-ban honnan vettünk volna működőképes cégnyilvántartási rendszert? Tíz év után végre az EU segítségével megkaptuk azt a számítógépes rendszert, amellyel képesek vagyunk az új cégtörvényt végrehajtani. Ha valakinek ez a vágya, kkt. vagy bt. esetén 30 napon belül, rt.-nél, kft.-nél pedig 60 napon belül lehet cége. Most már csak Budapesten van céghátralék, de úgy néz ki, hogy ez egy éven belül az ügyeket ugyanolyan gördülékenyen intézik majd itthon is, mint Bécsben vagy Zürichben – ez 1988-ban elképzelhetetlen és lehetetlen volt. Megjegyzem: ebben a kérdésben is érvényesült a kormányzati munkának az a szabálya, hogy akkor adnak pénzt, épületet, amikor már botrány van. A cégbírósághoz a kormány adott majdnem 150 milliót, és az EU-tól is kaptunk pénzt. A Fővárosi Cégbíróságon befedték az udvart, már bankhoz hasonló felvevőpultok vannak.
Egy dolog még megoldatlan: az iratokba még nehézkes a (kulturált) betekintés. Nincs mérlegtár. De egy év múlva lesz nagy könyvtár, ahol a leadott mérlegeket tárolják. Jelenleg ez még kaotikus Budapesten. Hozzá kell tenni, hogy amíg Burgenlandban tavaly 400 új cégügy volt, addig Zala megyében – ami kisebb Burgenlandnál – ötezer. Magyarországon az összes állami vállalat s a szövetkezetek jelentős része is átalakult társasággá, több mint százezer kis bt. és kft. van, és mindet be kell jegyezni. Lassan véget ér a cégalapítási hullám, és körülbelül 2000-re rendeződik a helyzet. Ehhez sajnos tíz év kellett. Összefoglalva tehát azért csináltunk új törvényt, mert új cégeljárást, uniós harmonizációt és jogszabály-összhangot akartunk, valamint a gyakorlati tapasztalatok alkalmazását.
Miért kellett vadonatúj törvény?
– Személyes presztízsből lehetett volna szó arról, hogy ne új törvényt csináljunk, hanem a régit módosítsuk. De a mi társaságunk "anarchistákból" áll, presztízzsel nem nagyon törődünk. A második – lényegesebb – szempont, hogy a társasági törvénnyel rengeteg vállalkozó dolgozik. Ha a régi törvényt összevissza szabdaltuk volna, akkor nem lehetett volna kiigazodni rajta. Noha a kkt.-nek és a bt.-nek majdnem minden paragrafusa ugyanaz, mint volt, új számot kaptak az új törvényben. Hanem azért az új törvény a régi törvény (is). Ezt az is bizonyítja, hogy ugyanazok csinálták. Azt akartuk, hogy könnyebben lehessen kezelni, a kisember is hozzájusson, ne kelljen ügyvédhez menni minden alkalommal. A társasági törvény nem olyan szaktörvény, amivel csak ügyvéd dolgozik.
A szakmai szempontok mellett érvényesültek-e politikai megfontolások a törvényalkotás során?
– Ekkora jogszabálynál legalább 6-8 előzetes tervezet készül, amelyen 15-20-an dolgozgatnak. A normaszöveget szűkebb csapat fogalmazta, lényegében ugyanazok, akik az 1987-es kodifikációs bizottságnak is tagjai voltak. A tárcaegyeztetésen gond nélkül ment át a javaslat, és a parlamentben is csekély számú – 30-35 körüli – módosító indítvány volt, ami nem szokványos. A módosító javaslatok a társasági törvény alaprészeit nem érintették, abban lényegében közmegegyezés volt. Ebben az is szerepet játszott, hogy előzetes egyeztetések voltak a Munkaadói Szövetségnél, az MGYOSZ-nál, a VOSZ-nál és a kamaráknál. A parlamenti módosító indítványok csupán politikai kérdéseket feszegettek, a javaslatok csaknem fele arra vonatkozott, hogy egy embernek hány vezető állása lehet. Ezeket a részeket én mindig ki szoktam pontozni a normaszövegben. Az, hogy egy kft.-nél mikor kell könyvvizsgáló – 50 vagy 100 millió forint éves forgalom fölött –, az a PM és az IKIM asztala. A vállalkozók szeretnék minél magasabbra tenni a határt, a pénzügy meg szeretné lejjebb tolni. Ezek pillanatnyi gazdasági-politikai dolgok. 1988-ban két igazgatósági és öt felügyelőbizottsági tagságot engedélyezett a törvény. Ezt a korlátozást 1992-ben az Antall-kormány idején teljesen eltörölték – feltehetően szűknek érezték az adott keretet. Úgy gondolták, hogy a magántulajdonnal nem fér össze ez a szabályozás. Most megint a politika részéről volt olyan irányú törekvés, hogy a betölthető vezetői állások számát korlátozni kell. A magam részéről ebben semleges vagyok, mert rengeteg olyan polgári országot ismerek, ahol nincs korlátozás, de olyanokat is, ahol van. Franciaországban például van, és a német törvény is rendelkezik a felügyelőbizottsági tagság korlátozásáról. Ettől még nem lehet azt mondani, hogy ezek az országok nem piacgazdaságok. Ez megítélés kérdése – én magamtól nem korlátoznék. A gazdaság erkölcsi állapotának kellene olyannak lenni, hogy ne törvénnyel kelljen korlátozni. Ne legyen például valaki egyszerre két konkurens bank igazgatóságában is tag, hanem neki magának, illetve a tulajdonosoknak is úgy kell gondolniuk, hogy ez összeférhetetlen. Van ráció abban a felfogásban, hogy a magyar gazdaság itt még nem tart, nálunk még kellenek adminisztratív eszközök. A tulajdonosoknak kellene megtiltaniuk, hogy valaki három konkurens vállalatnál is tisztséget vállaljon. Miután azonban a magyar gazdaság többek szerint még nincs ezen a fokon, ezért a mostani kormánykoalíció többsége a korlátozás mellett döntött. Hozzáteszem, ebben sem volt az ellenzéktől eltérés, mert bizonyos ellenzéki politikusok még szigorúbbá tették volna a szabályozást – elvi szempontból ez majdnem mindegy.
A kodifikációs bizottság felajánlotta a politikusoknak, hogy mondják meg, e téren mit akarnak. Egyetlen területen ismerem el a politika elsődlegességét – az ilyen dolgoknál. Amikor belépünk az Európai Unióba, akkor a probléma úgyis tárgytalanná válik, mert egységesen az európai normát kell alkalmazni. Ebben a kérdésben azonban eddig ők sem tudtak megegyezni. Van összeurópai rt.-tervezet, amit még nem fogadtak el, holott már huszadik éve gyúrják. Az angol-amerikai boardrendszer ütközik a német felügyelőbizottsági igazgatósági rendszerrel, s ezért nem tudják elfogadni. Svájcban például elképzelhetetlen lenne a korlátozás. Az ottani alkotmánybíróság szerint ütközne a tulajdonjog szentségével. Ez már inkább politika, mint jog.
Az új törvény hatálybalépéséig, azaz június 16-ig a már meglevő vállalkozásoknak van valami teendőjük? Tapasztalható-e cégalapítási, átalakítási láz?
– Aki még a régi törvény alapján akar valamit csinálni, az még csinálhatja. A kétéves türelmi idő csak a tőkeemelési kötelezettségre vonatkozik, általában az a szabály, hogy a már működő vállalkozások társasági szerződéseit az első változtatásnál kell módosítani az új törvény előírásainak megfelelően. Ez is azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozóknak egyszerűbb legyen a dolga. Cégalapítási láz nem tapasztalható, én eddig nem láttam ilyet, noha a kft.-nél várható volt a törzstőke egymillióról háromra való emelése miatt. Abban biztos vagyok, hogy néhányan június 10. és 16. között fognak alapítani néhány egymilliós kft.-t, hogy az utolsó percig kiélvezhessék a 2000. június 16-ig fennálló lehetőséget, de nem hiszem, hogy ez tömeges lesz. Mindenesetre június első két hetében megerősített ügyelet lesz a Fővárosi Cégbíróságon.
Sokak véleménye szerint a régi törvény több rendelkezése visszaélésre adott alkalmat. Hogyan próbáltak megoldást találni a problémákra?
– Vegyünk példának egy kft.-t, amit a tulajdonosok csalárd csődbe visznek. A pénzt átpakolják egy másik kft.-be, a vagyont pedig kiviszik a Bahamákra. Mivel kft.-ről van szó, a tulajdonosok anyagilag csak a törzstőke mértékéig vonhatók felelősségre. Magyarországon is ez volt a leggyakoribb visszaélés. Nyugat-Európában is előfordul ilyesmi, Németországban például a bíró joggal való visszaélés címén felelősségátvitelt csinál. A magyar bírók nem merik ezt megcsinálni törvény nélkül. Most az új törvénybe beleírtuk, hogy aki a korlátolt felelősséggel visszaél, az erre nem hivatkozhat. A korlátolt felelősség jogi kedvezmény, nem illeti meg azt, aki felróható magatartással visszaél vele. Ezt persze bizonyítani kell, és ehhez jó, ha van megfelelő intézményrendszer. Az más kérdés – nem jogi –, hogy Nyugaton van hitelezővédelmi intézmény is, amely például Bécsben gyanús csődöknél minimális tagdíj ellenében védi a kisembereket – részt vesz a csődeljárásban, ügyvédet fogad. Magyarországon egyelőre nincs ilyen. Ráadásul nálunk a joggyakorlat sokkal konzervatívabb, Magyarországon megszokták az emberek, hogy mindenre törvényt keresnek, holott a legfőbb törvény a józan ész.
Történtek már lépések a hitelezővédelmi intézmény létrehozására? Gondolom, ebben a kormányzatnak is szerepet kellene vállalni.
– Miért a kormányzatnak? Szerintem a kormánynak ehhez az égvilágon semmi köze. Sokkal inkább a gazdasági kamaráknak és az érdekképviseleteknek. Ha azt mondják, nincs rá pénzük, akkor – persze nehéz lesz a bizonyítás – majd a saját tagjaik felelősségre vonják őket a tehetetlenségükért. Ausztriában, Svájcban, Németországban sem állami intézmény köré szerveződik a hitelezővédelem. A kamarai tagság Magyarországon kötelező, a tag joggal igényelheti, hogy tagdíjából hozzanak létre ilyen intézményt. Mi mindig azt hisszük, ha valamink hiányzik, akkor az államnak kell lépnie. A csalárd csődnél magánvállalkozók állnak egymással szemben, egyik sem állami szereplő. A becsapottak tudomásom szerint az újságokhoz fordultak, nem bírósághoz. Mert nem szokták meg, álmukban nem gondolták, hogy ilyen perek révén nyerhetik vissza pénzüket. Magyarországon még mindig azt hiszik, hogy a sajtó, a televízió és a miniszterelnök panaszirodája azért van, hogy oda kell fordulni ilyen ügyekkel. Hát meg kell tanulni, hogy nem oda kell.
Akkor most lesznek perek Magyarországon is?
– Szerintem igen, Szlovéniában, Horvátországban például az a tapasztalat, hogy még túlságosan is sok per indult. Nálunk is fennáll az a veszély, hogy túl tágan értelmezik majd a törvényt. Ez a két véglet nálunk: egyszer semmi sincs, utána meg minden. Látni kell, hogy a törvény nem visszaható hatályú, az új törvény alapján nem lehet a régi ügyeket feleleveníteni 1989-90-ből, ez a helyzet csak az új törvény hatálybalépése után él majd.
Miért nem tartaná üdvözlendőnek, ha az új – mondhatni didaktikus – szabályzás nyomán mind többen bíznák az igazságszolgáltatásra vitás ügyeik eldöntését?
– A társasági jog alapvetően vállalkozóbarát, munkabarát. A jóhiszeműségen, a normalitáson alapul, nem a visszaélés a lényeg. Persze, ha van visszaélés, azt szankcionálni kell. De a jogalkotás nem foglalkozhat eleve azzal, hogy mindent túl kell szabályozni, mert úgyis kiskapukat fognak keresni. Vegyünk száz vállalkozást: mondjuk tíznél áll fenn a visszaélés gyanúja: tízből öt valóban csak ügyeskedik, a másik öt viszont bűncselekményt követ el, de csak hármat lehet bizonyítani, és egyet el is lehet ítélni. Azért mert van öt csibész, kilencvenöt embert kényszerítsek többletköltségekre, többletadminisztrációra, keserítsem meg a normál vállalkozó létét? Ez nem lehetséges. Ez visszaélés-centrikus, túlszabályozó jogalkotáshoz vezet, amelynek a társadalmi költségei nagyobbak, mint a visszaéléseké. Ellene vagyok az ilyen felfogásnak. Az emberi találékonyság olyan méretű, hogy úgysem lehetséges mindent szabályozni. A társadalom normális erkölcsi állapotát nem tiltással, nem szankcióval kell megteremteni. Mérni kellene azt is, hogy a rengeteg szankció mennyibe kerül. Lehet, hogy jóval többe, mint egy bizonyos káló eltűrése. A magyar vállalkozások túlnyomó többsége igenis tisztességes. Más kérdés, hogy a társadalomnak egyre jobban az üzletszerű gazdaság képviselőit jogon kívüli eszközökkel is a kereskedelmi tisztesség alapszabályainak betartására kell késztetnie. Ez irányadó természetesen nemcsak a vállalatokra, hanem a vállalatvezetőkre, a könyvvizsgálókra és a kereskedelmi jogászokra is.
