Rendkívüli munkavégzés ellenértéke – köztisztviselőknek és munkavállalóknak

Kérdés: Köztisztviselőket és munkavállalókat egyaránt foglalkoztató önkormányzati hivatal vagyunk. Önkormányzatunknak bizonyos időszakokban merülnek fel olyan rendezvényei, amelyek vonatkozásában az önkormányzati hivatalban foglalkoztatott egyes, egyébként hétfőtől péntekig tartó általános munkarend szerint dolgozó köztisztviselőknek és munkavállalóknak alkalmanként hétvégén is szükséges munkát végezniük. A hétvégi feladatellátással felmerülő rendkívüli munkavégzés ellentételezését a lehető legegyszerűbb módon szeretnénk megoldani. A Kttv. 98. §-ának (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a rendszeresen rendkívüli munkaidőt teljesítő kormánytisztviselő számára legfeljebb évi 25 munkanap szabadidő-átalány állapítható meg, mellyel kapcsolatosan ugyanezen törvényhely (7) bekezdése akként rendelkezik, hogy a szabadidőt a rendkívüli munkaidő teljesítését követő legkésőbb 30 napon belül kell kiadni, ha ez nem lehetséges, a szabadidőt meg kell váltani. A megváltás mértéke a kormánytisztviselő kifizetéskori illetményének a szabadidőre járó arányos összege. A Kttv. 258. §-a tartalmazza a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseket, ez kimondja esetükben az Mt. főszabályként történő alkalmazását a 258. §-ban meghatározott eltérésekkel. Itt ezzel kapcsolatosan nem találtunk olyan rendelkezést, amely a hivatalban dolgozó munkavállalók esetében egyértelműen alkalmazhatóvá tenné a Kttv.-nek a fent idézett szabadidő-átalánnyal, illetve annak megváltásával kapcsolatos rendelkezéseit, és az Mt.-ben sem találtunk hasonló kifejezett szabályt. Mivel szeretnénk a hivatalban dolgozó köztisztviselők és munkavállalók esetében azonos módon (már amennyire lehetséges) eljárni, van-e jogszerű lehetősége annak, hogy a munkavállalók esetében is alkalmazzunk a Kttv. idézett szabályával azonos vagy ahhoz hasonló eljárást (pl. a közszolgálati szabályzat ilyen jellegű módosításával és ebből adódóan egyoldalú munkáltatói intézkedéssel, vagy a munkavállalóval kötött ilyen irányú megállapodással)? Vagy a hivatalban lévő munkavállalók esetében kizárólag az Mt. 139–145. §-ainak alkalmazása jöhet szóba?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a munkaidő időtartama kétszeresének megfelelő mértékű szabadidő jár. A rendkívüli munkavégzés ellentételezésére a közszférában tehát nem a bérpótlék szolgál, hanem minden esetben szabadidőt kell kiadni (a túlmunkavégzést „le lehet csúsztatni”)....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. november 3.

Népi ellenőrzésnél munkaviszonyban töltött idő és a közszolgálati jogviszonyban töltött idő számítása

Kérdés: A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének jubileumi jutalmához szükséges időtartam megállapítása kapcsán merült fel, hogy a Népi Ellenőrzési Bizottságnál (NEB) 1987–1989 közötti időszakban eltöltött munkaviszonya beszámít-e a közszolgálati jogviszonyába, figyelembe vehető-e a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idő megállapításakor? A kolléga pénzügyi ügyintézőként 1987–1989-ig a NEB-nél volt munkaviszonyban. Miután az intézmény megszűnt, áthelyezéssel a Városi Tanács Vb. Gazdasági Ellátó Szervezetéhez került, jelenleg is köztisztviselő a polgármesteri hivatalban. A 41/1968. Korm. rendelet 11. §-ának (1) bekezdése alapján „Minden népi ellenőrzési bizottság mellett irodát kell szervezni. Az egyes irodák alkalmazottainak számát – a költségvetés keretein belül – a Központi Ellenőrzési Bizottság állapítja meg. Az irodák alkalmazottai közszolgálati alkalmazottak.” Az 1968. évi V. törvényt az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény helyezte hatályon kívül. Azonban folyamatban lévő ügyeit, feladatait az ügyészség vette át, az alábbi jogszabályhely alapján: A népi ellenőrzés megszüntetése kapcsán felmerülő jogszabályrendezésről, illetőleg a folyamatban lévő peres és közérdekű bejelentések le nem zárható ügyeinek intézési rendjéről szóló 126/1989. Mt. rendelet 3. §-a az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: „A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke által indítványozott gazdasági bírság kiszabása iránti perekben az indítványozót megillető jogkör, valamint a népi ellenőrzéshez tett bejelentések és más kérelmek alapján indult, folyamatban lévő ügyek intézését az ügyészség veszi át.” Fentiek alapján megállapítható, hogy az Állami Számvevőszék nem jogutódja a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak, illetve ezen bizottság szerveinek. A Kttv. 150. §-a (3) bekezdésének a) pontja taxatívan felsorolja azokat a jogszabályhelyeket, amely jogszabályhelyek hatálya alá tartozó munkáltatónál eltöltött idő figyelembe vehető a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításánál. Ez a jogszabályi tételes felsorolás nem tartalmazza az 1968. évi V. törvényt. Helyes-e az álláspontunk, hogy a Kttv. 150. §-ának (3) bekezdésében szereplő jogszabályok hatálya alá tartozó szervek egyike sem tekinthető a NEB jogelődjének, így a NEB-nél fennállt jogviszony nem azonosítható azokkal, annak ellenére, hogy az irodák alkalmazottai közszolgálati alkalmazottnak minősülnek?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...vehető időtartamok köre jóval szűkebb, mint a besorolásnál figyelembe veendő jogviszonyban töltött időké. Csak a kifejezetten a közszférához tartozó foglalkoztatás időtartamának beszámítása lehetséges. A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése taxatíve...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. november 3.

Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése – szabadságmegváltás és az igazolások kiadása

Kérdés: 2026. augusztus 2-án a kormánytisztviselő jogviszonya közös megegyezéssel megszüntetésre kerül, tekintettel arra, hogy a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt (hatvanötödik életévét) 2026. augusztus 3-án betölti, és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik. Esetében a szabadságmegváltás pénzbeli kifizetése legkorábban mely időponttól történhet meg? A Kit. 115. §-ának (2) bekezdése alapján az utolsó munkában töltött napon, de legkésőbb tizenöt napon belül az illetményt és egyéb járandóságokat – a szabadságmegváltás kivételével – ki kell fizetni. A Kit. Nagykommentár szerint a fel nem használt szabadság pénzbeli megváltására a jogviszony megszűnését, illetve megszüntetését követő negyvenedik napon kerül sor. A kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetését követően nyugdíjasnak minősülő esetében is kötelezően igazodni kell-e a negyven nap múlva történő kifizetéshez, tekintettel arra, hogy közszférában érvényes nyugdíjpolitikai elveket figyelembe véve, nyugdíjasként történő továbbfoglalkoztatása a kormány engedélyének hiányában nem lehetséges? Továbbá ez esetben milyen jogviszonyra vonatkozó igazolások (pl. adóigazolás, társadalombiztosítási igazolás) kerülnek kiadásra a jogszabály szerint legkésőbb tizenöt napon belül, ha a szabadságmegváltás kifizetése csak a megszüntetést követő negyven nap múlva történik meg?
Részlet az állásfoglalásából: […] A Kit. 115. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogviszony megszüntetésekor vagy megszűnésekor az utolsó munkában töltött napon, de legkésőbb tizenöt napon belül a kormánytisztviselő illetményét és egyéb járandóságait – a szabadságmegváltás kivételével –...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 11.

Rendkívüli munkaidő ellentételezése személyi illetményre való jogosultság esetén

Kérdés: Polgármesteri hivatalunknál köztisztviselőként dolgoznak a közterület-felügyelőink, korábban munkaidőkeretben, majd általános hivatali munkarendben. A munkaidőkeret szerinti beosztás alapján áprilisban húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is dolgoztak, és véleményük szerint ezekre a napokra munkaszüneti napi pótlék illeti meg őket. A közterület-felügyelőink személyi illetményben részesülnek, azaz a Kttv. 235. §-ának (3) bekezdése szerint személyi illetmény mellett pótlék nem fizethető részükre. A hivatali munkarend szerint május 1-jén, munkaszüneti napon nem kellett volna dolgozniuk, azonban rendkívüli munkavégzést rendelt el számukra a jegyző, mellyel kapcsolatban ellenértékként nem esett szó díjazásról, csak szabadnapról. Ennek ellenére ezzel kapcsolatban is úgy gondolják a közterület-felügyelőink, hogy pótlék illeti meg őket. A Kttv. 98. §-ának (1) pontja értelmében rendkívüli munkaidő teljesítése esetén annak időtartamával azonos mértékű szabadidő jár, továbbá a munkaszüneti napon teljesített rendkívüli munkaidő ellenértékeként a munkaidő időtartama háromszorosának megfelelő mértékű szabadidő jár. A fenti két esetben a személyi illetményre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azaz nem fizethető pótlék? Vagy belépnek-e az Mt. erre vonatkozó szabályai?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Fontos, hogy a rendkívüli munkavégzés, valamint a munkaszüneti napi rendes munkaidőben történő munkavégzés ellentételezésére a közszférában nem pótlék szolgál, hanem minden esetben elsősorban szabadidőt kell kiadni a következők szerint: Munkaszüneti napon...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 23.

Jubileumi jutalom jogszerző ideje – mi nem számít

Kérdés: Kollégánk 1986. július 1. napjától 1992. szeptember 30. napjáig általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetnél dolgozott munkaviszonyban. Továbbá 2003. március 16. napjától 2008. december 31. napjáig az önkormányzat egyik osztályán állt közszolgálati jogviszonyban, amelyet közös megegyezéssel megszüntettek, és ezt követően az osztály egy új intézményként az Mt. hatálya alatt foglalkoztatta 2009. január 1. napjától 2015. március 31. napjáig. Ez az intézmény közszolgálati feladatokat látott el, a munkavállalók egy részét közalkalmazottként, másik részét az Mt. hatálya alatt álló munkavállalóként foglalkoztatták. Ezek a foglalkoztatási jogviszonyok a jubileumi jutalomba beszámítandó jogviszonyok közzé beszámítanak-e a Kjt. 87/A. §-ában foglaltak szerint?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...vehető időtartamok köre jóval szűkebb, mint a besorolásnál figyelembe veendő jogviszonyban töltött időké: csak a kifejezetten a közszférához tartozó foglalkoztatás időtartamának beszámítása lehetséges [Kjt. 87/A. § (1) bek.]. Eszerint figyelembe veendők azok...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 23.

Köztisztviselői jubileumi jutalom – ami nem jogszerző idő a jogosultság megállapításakor

Kérdés: A Kttv. alá tartozó köztisztviselő 1983-tól 1989-ig terjedő időtartamban a tb-igazolvány bejegyzése alapján a Magyar Államvasutak Körzeti Üzemfőnökségén munkaviszonyban állt. Ezen időszaka a Ktv. és a Kttv. váltás időpontjában (2012) nem került elfogadásra a jubileumi jutalomra jogosító időszakokból. Figyelembe vehető-e ezen időszak a 25 éves jubileumi jutalomhoz, amennyiben igen, akkor ezzel a plusz 6 évvel, már a 30 éves jubileumi jutalomra is jogosult lenne? Ebben az esetben, ha mindkét jubileumi jutalom járna, kifizethető a részére?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szervénél töltött munkaviszonyban. Az új – 2012. március 1. napja óta – hatályos szabályok szerint a jubileumi jutalom alapvetően a közszférában munkában töltött időt honorálja a Kttv. által meghatározott körben.A kérdésben írt esetben a jubileumi jutalomra...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 2.

Jubileumi jutalom – a jogszerző vagy ennek nem minősülő jogviszonyban töltött idők

Kérdés: Köztisztviselő jubileumi jutalomra [Kttv. 150. § (3) bek.] jogosító idejének vonatkozásában beszámítható-e az IM BV Országos Parancsnokságnál egyéb, nem hivatásos szolgálatban eltöltött idő, amely a hivatásos szolgálatban ténylegesen eltöltött szolgálati időbe nem kerül beszámításra (időszak: 1984. 09. – 1990. 10., egyéb polgári alkalmazott, munkaviszony)?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...jubileumi jutalom alapvetően a közszférában munkában töltött időt honorálja a Kttv. által meghatározott körben. A kérdésben írt esetben a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál a Kttv. jubileumi jutalomról rendelkező szabályai [Kttv. 150....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 12.

Közhasznú munkavégzés és a közfoglalkoztatás figyelembevétele a besorolásnál és a jubileumi jutalomra való jogosultságnál

Kérdés: A közhasznú munkavállalói munkaszerződést, majd 2011. január 1-jétől a közfoglalkoztatási jogviszonyt be kell-e számítani a köztisztviselői, a közalkalmazotti, illetve az egészségügyi szolgálati jogviszony besorolásánál, valamint a jubileumi jutalomra való jogosultságnál?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...vehető időtartamok köre jóval szűkebb, mint a besorolásnál figyelembe veendő jogviszonyban töltött időké: csak a kifejezetten a közszférához tartozó foglalkoztatás időtartamának beszámítása lehetséges a Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése alapján. A Kttv. 150...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 14.

Egészségügyi szolgálati jogviszonyból közalkalmazotti jogviszony

Kérdés: Gyermekjóléti intézményünkben a főállású iskolai védőnőnk visszajön fizetés nélküli szabadságról, de a helyettes védőnőt is szeretnénk megtartani, de nem ugyanebben a munkakörben, a státusz hiánya miatt. Üres állásunk van a gyermekjóléti szolgálatnál, és oda családsegítőnek szeretnénk felvenni mentesítéssel, míg megszerzi az ehhez szükséges képesítést. A jelenlegi egészségügyi szolgálati jogviszonyt kinevezésmódosítással lehet-e közalkalmazotti jogviszonyra módosítani? Hiszen ugyanaz a munkáltató, bár teljesen más a kormányzati funkció, a jogviszony kódja, megnevezése, a kulcsszám, a bértábla, a munkakör. Avagy megszűnik az egészségügyi szolgálati jogviszony, és teljesen új lesz a Kjt.-s családsegítői jogviszonya? Az illetménye sajnos jóval kevesebb lesz. A besorolást illetően, az új munkakörnél a főiskola miatt F-be sorolhatjuk, és a diploma megszerzésétől minden jogviszonyt beszámíthatunk neki a besoroláshoz (védőnő volt minden helyen eddig)?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kell megállapítani, a beszámítandó jogviszonyokat a Kjt. 87/A. §-a sorolja fel [Kjt. 64. § (1)–(2) bek]. Ez alapján elsősorban a közszféra különböző foglalkoztatási jogviszonyai vehetők figyelembe. A „magánmunkáltatónál” töltött munkaviszony viszont csak...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 14.

Iskolagondnok jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egyházi fenntartású általános iskolánkban 2018. február 15-től áll alkalmazásban egy munkavállalónk iskolagondnok munkakörben, aki 2026 első felében betölti a nyugdíjkorhatárt. A Púétv. 132. §-a alapján felmentési idejének megállapítására a Kjt. 2023. december 31-i rendelkezései az irányadók. A köznevelési dolgozó munkaviszonyának megszüntetése a nyugdíjkorhatár betöltésével időszerűvé válik. Meglátásunk szerint ez a folyamat az Mt. alapján közös megegyezéssel, illetve a munkavállaló vagy a munkáltató felmondásával történhet. A Púétv. alapján hivatkozott Kjt. 33. §-a megszüntetési eljárásként felmentést, továbbá hatvannapos felmentési időt nevesít, illetve ezt kiegészítendő további hónapokat bizonyos közalkalmazotti jogviszonyban töltött időtartamokat követően. Mi alapján számítható ki az említett dolgozó felmentési ideje, ha a munkaviszonya nem felmentéssel szűnik meg, és nem is dolgozott közalkalmazotti jogviszonyban az intézményben? Van-e különbség a felmentési idő kiszámításánál abban az esetben, ha a munkáltató vagy a munkavállaló kezdeményezi a felmondást?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...87/A. §-ának (1) bekezdése alapján kell számítani. Ez alapján jogosító időnek számít a közalkalmazotti jogviszony (és a felsorolt, közszférabeli egyéb jogviszonyok). Kiemelendő, hogy nemcsak az adott munkáltatónál jogviszonyban töltött idők számítanak be, hanem...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 14.
1
2
3
…
8