×

219. Munkaügyi Levelek / 2021. október 12.
TARTALOM

     
4264. kérdés  
Egyházi fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató intézményünk az Szkt. 82. §-ának (2) bekezdése, valamint a 12/2020. Korm. rendelet 245. §-ának (1) bekezdése alapján a duális képzőhely nyilvántartásába vételéhez nyújtott be kérelmet az illetékes kamarához annak érdekében, hogy gyakorlati képzőhelyként az egészségügyi szakképzésben részt vevő, ágazati vizsgát tett tanulókat, a felnőttképzésben részt vevőt a képzési program szerinti gyakorlati órák teljesítéséhez fogadni tudja. Intézményünk költségvetésében a szakképzési munkaszerződések fedezete nem áll rendelkezésre (munkabér, egyéb juttatások). Kizárólag szakképzési munkaszerződéssel van lehetőség arra, hogy intézményünkben mint gyakorlati képzőhelyen, a képzési program szerinti gyakorlatokat teljesíthesse a tanuló/felnőttképzésben részt vevő? Van-e más lehetőség a szakképzési munkaszerződésen kívül arra, hogy az ágazati vizsgát tett tanuló/felnőttképzésben részt vevő a szakmai gyakorlatát intézményünknél teljesíthesse? Ebben az esetben alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak az egyházi fenntartású egészségügyi szolgáltató intézmény? Mint egyházi fenntartású egészségügyi intézmény, mentesül-e intézményünk a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól? Jogosult-e intézményünk az Szkt. 107. §-ának (4) bekezdése alapján adó-visszaigénylés keretében a szakképzési munkaszerződésből eredő költségeit érvényesíteni?
4265. kérdés  
A múlt hónapban az egyik kivitelezési helyszínen egy munkavállalónk nem volt hajlandó felvenni a munkát, mert álláspontja szerint az aznapi festési feladatokhoz a létra nem volt biztonságos. Csak akkor kezdett el dolgozni (kb. három órával később), amikor valaki a központi raktárunkból kivitt neki egy másikat. A műszakvezetője utólag megvizsgálta a helyszínen lévő létrát, szerinte nem volt újszerű, de nem is volt vele gond. Valóban megtagadhatja a munkavállaló az utasítást, ha nem érzi biztonságosnak a munkaeszközt? Milyen díjazás jár erre az időre?
4266. kérdés  
Orvosok és asszisztensek (vállalkozók) bérkiegészítésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Az alaphelyzet, hogy az asszisztensnek fel kell mondani, mert nem veszi fel a védőoltást. A vállalkozás kap utána bérkiegészítést. Ebben az esetben mi számít a távolléti díj alapjának, az alapbér és bérkiegészítés, vagy csak az alapbér? Mi után számoljuk az esetleges táppénzt, szabadságmegváltást, vagy miről adunk igazolást a munkanélküli-ellátások megállapításához?
4267. kérdés  
Intézményünkbe (önkormányzati fenntartású óvoda) új dolgozókat szeretnénk alkalmazni közalkalmazotti jogviszonyban, dajka, illetve pedagógiai asszisztens munkakörben. Figyelembe vehetőek-e a besorolás elkészítésekor az alábbi jogviszonyok: alkalmi munkavállalói könyvvel történt foglalkoztatás időszaka, egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony időtartama és a munkanélküli-ellátások időtartama?
4268. kérdés  
Egy munkavállaló az Mt. szerinti munkaviszonyban van foglalkoztatva az önkormányzat által üzemeltetett vendégházban heti 30 órában, egyenetlen munkaidőben, hiszen vendég, illetve rendezvény függvénye, hogy mikor kell jelen lennie. Előfordul, hogy hétvégi munkavégzés is szükséges. Ezt megtehetjük anélkül, hogy bérpótlékot kellene fizetnünk? Ha nem, akkor ilyen helyzetben mi a helyes, jogszerű eljárás?
4269. kérdés  
A 85/2007. Korm. rendelet 7. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján megilleti-e az 50%-os kedvezményt biztosító utazási utalvány az egyházi fenntartásban működő pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény alkalmazottait (pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó, titkárnő) is?
4270. kérdés  
A munkáltatónál nem volt írásba foglalt munkaidő-szabályzat. A gyakorlat szerint rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a munkaközi szünettel együtt ledolgozott 8:20 percen felüli túlmunka hónap végén túlórában került kifizetésre. Tavalyi évben, a járvány időszakában meghosszabbította a munkáltató a kihirdetett 6 havi munkaidőkeretet kétévesre, amely 2021. december 31-én jár le. Ezzel egyidejűleg beszüntette a túlmunka-kifizetéseket. Mivel egy év alatt több munkavállalónál nagymértékben nőtt az úgynevezett "balanszidő", 2021. április 1-jétől kiadott a munkáltató egy munkaidő-szabályzatot, melybe belefoglalta, hogy a rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a többletidő le nem csúsztatása esetén a keret végén elveszik a többletidő. Valamint azt is szabályozta, hogy csak az minősül túlórának, amit a munkáltató elrendel. Szabályosan járt-e el a munkáltató a munkaidőkeret közben kiadott új munkaidő-szabályzattal, annak ellenére, hogy nem került lezárásra a munkaidőkeret? Valóban nem kell kifizetnie a munkavállalónak a többletidőt (ha a munkáltató nem rendelte el túlóraként) a munkaidőkeret végén, annak ellenére, hogy a munkavállaló sok esetben nem tudja elvégezni a munkáját nyolc óra alatt, a többletidejét pedig nem tudja lecsúsztatni a megnövekedett munkamennyiség miatt?
4271. kérdés  
Egy közalkalmazottunk jogviszonyát egészségügyi alkalmatlanság miatt felmentéssel megszüntetjük. Táppénzjogosultsága szeptember 23-án lejár, a benn maradt szabadságának kiadása után november 20-tól indul a felmentési ideje. Több mint 38 év közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Rokkantsági ellátásának kérelmezése folyamatban van. Jár-e neki a végkielégítés mellett a 40 éves jubileumi jutalom is, vagy csak a végkielégítés, illetve ha a felmentés alatt megszületik a határozat a rokkantsági ellátásról, akkor nyugdíjasnak minősül-e, és csak a jubileumi jutalom jár számára?
4272. kérdés  
Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
4273. kérdés  
A Kttv. 141. §-a (8) bekezdésének értelmezése szerint, ha például angol nyelvből van egy középfokú komplex típusú nyelvvizsgám, és angolból egy alapfokú komplex típusú nyelvvizsgám, akkor a magasabb mértékű pótlékra vagyok jogosult: azaz az illetményalap 60%-a illet meg. Mennyi jár nekem, ha angolból van egy alapfokú komplex típusú nyelvvizsgám, majd szerzek mellé egy angol középfokú szóbeli típusú nyelvvizsgát? A hivatkozott bekezdés második mondata szerint alap- és középfok esetén az illetményalap 20%-ának megfelelő mértékű pótlékra vagyok jogosult. Kérdés, hogy nyelvvizsgánként (alapfokú komplex 20% + angol középfokú szóbeli 20%, összesen 40%) vagy a két nyelvvizsga alapján összesen 20% pótlék illet meg? Természetesen a nyelvvizsgák államilag elismert általános nyelvvizsgák. Amíg meg nem szerzem a középfokú szóbelit, addig az angol alapfokú komplex bizonyítványom alapján az illetményalap 15%-ának megfelelő pótlékra vagyok jogosult. Ha csak az angol középfokú szóbeli típusú nyelvvizsgám lenne meg, az illetményalap 30%-ára lennék jogosult. A két nyelvvizsgára csak 20% jár?
4274. kérdés  
Cégünknél a targoncavezetők kizárólagos kulcsokat kapnak az adott targoncához, egy gépet csak egy személy vezethet. Előírás, hogy ha elhagyja valaki a vezetőülést, akkor a kulcsot is magával kell vinnie. Ennek ellenére az egyik targoncát őrizetlenül hagyták, amivel egy másik munkavállaló – segítő szándékból – megemelt egy raklapot. Sajnos ennek tartalma ráborult arra a munkavállalóra, aki a kulcsot a targoncában hagyta. Ez a munkavállaló most kártérítést követel, de álláspontunk szerint saját maga okozta a balesetet, így nem szeretnénk fizetni. Van értelme egy esetleges perbe bocsátkozni?
4275. kérdés  
A társasház közös képviselője alkalmazásában álló asszisztens felelős a közös költségek készpénzben történő beszedéséért és azok bizonylatolásáért. A bevételi bizonylatok hiányosak voltak, a pénzkezelési szabályok többször is sérültek, és az egyértelműen látszik, hogy a kiállításkor az összegek összevissza lettek feltüntetve. Mégis, az ellenőrzés időpontjában a pénztár rendben volt, a lakók nyilatkozataival egyezett a fellelt összeg. A munkavállaló elmondása szerint saját pénzével pótolta a hiányt, amit az összesítés során észlelt. Összességében így a társasháznak kára nem keletkezett. Amunkavállaló viszont most visszaköveteli a közös képviselőtől azt az összeget, amit a hiány pótlására fordított. Köteles lesz azt visszafizetni neki?