Általános kérdések
A Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. A munkavállaló vétkességét, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania (166. §). Az Mt. a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének szankciójaként kártérítési kötelezettséget állapít meg, amennyiben a kötelezettségszegés a munkaviszony másik alanyának – bizonyos esetekben jogutódjának, hozzátartozójának – kárt okozott. A kár a munkavállaló által a munkáltatónak okozott tényleges vagyoni hátrány. Az Mt. 172. §-a határozza meg, hogy mely költségeket lehet a kár összegének megállapításakor figyelembe venni, illetve eligazodást nyújt abban, mi minősül kárnak. Így kár keletkezhet különösen valamely dolog megrongálódása, használhatatlanná válása, megsemmisülése folytán.
A megtérítendő kár
A munkavállaló kártérítési felelőssége körében az Mt. azt az elvet képviseli, mely szerint a munkavállaló az okozott károk közül csak a tényleges kár megtérítésére kötelezhető. Az elmaradt haszon csak kivételesen érvényesíthető.
Bizonyítás
A károkozásért általában vétkesség esetén tehető felelőssé a munkavállaló, ha a munkáltató a kár bekövetkezésének megelőzésére, kizárására alkalmas feltételeket biztosította. Amint a törvényjavaslathoz fűzött indokolás 1992-ben kifejtette: a munkáltató utasítási jogából következően képes a munkavállaló magatartásának megfelelő befolyására, ezen keresztül a károkozás megelőzésére, ezért neki kell bizonyítani a kártérítési felelősség feltételeinek fennállását, nem pedig a munkavállalónak a mentesülés érdekében magát kimentenie. Ez alól csak akkor enged kivételt, amikor ez az utasítási jog korlátozott.
Tanulmányi szerződésből eredő kár
Nem tartozik a munkavállaló kártérítési felelősségi körébe a tanulmányi szerződésből eredő munkáltatói igényérvényesítés, vagy a jogtalanul felvett munkabér visszakövetelése.
A munkaviszony jogellenes megszüntetéséből eredő kár
Kiemelendő, hogy az Mt. 101. §-a a munkaviszony jogellenes megszüntetéséből eredő igényérvényesítés szempontjából a kártérítési felelősségre vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő, de a kártérítés kiszabható összegéről eltérően rendelkezik. A vezető állású munkavállaló tekintetében a törvény szigorúbb mértéket állapít meg (lásd a 193. §-t).
A hátrányos megkülönböztetés tilalma
Fontos, elvi jelentőségű rendelkezés az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény szerint, hogy az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a kártérítési felelősség érvényesítése során (21. §).
Szakképzés
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv. 50. § (1) bekezdése alapján, a tanuló és a gazdálkodó szervezet kártérítési felelősségére a munkajogi kártérítési felelősségi szabályok az irányadók.
A kárfelelősség feltételei
A munkavállaló kártérítési felelőssége eltérően alakul attól függően, hogy
– vétkessége alapján fennálló felelősség terheli-e (mely bekövetkezhet gondatlan, illetve szándékos károkozás esetén), vagy
– az általános megőrzési felelősség, azaz a munkavállaló vétkességére tekintet nélküli (objektív) károkozásért fennálló felelőssége terheli.
E kártérítési felelősségi alakzat megállapításának együttes feltételei:
– a felek között munkaviszony álljon fenn;
– munkaviszonyból eredő kötelezettségszegés valósuljon meg;
– az elkövetés módjában a munkavállalót vétkesség terhelje;
– kára keletkezzen a munkáltatónak;
– okozati összefüggés álljon fenn a kár és a munkavállaló kötelezettségszegése között.
Az okozati összefüggés vizsgálatakor csak a lényeges okokat lehet figyelembe venni. A fentiek vonatkozásában a bizonyítás a munkáltatót terheli, érdeke neki fűződik ahhoz, hogy a munkavállalóval szemben igényeit érvényesítse.
Munkaviszony
A munkaviszony létrejöttére vonatkozóan az Mt. Harmadik részének I. fejezete, szűkebben a törvény 76-79. §-ai adnak eligazodást.
Munkavégzés
A munkavégzés szabályait, a munkavállaló munkavégzéssel kapcsolatos kötelezettségeit az Mt. III. részének V. fejezete részletezi, de ezen túlmenően a munkáltató további kötelezettségeket is meghatározhat. A kötelezettségszegés megvalósulhat a munkavállaló tevőleges magatartásával, de mulasztással is.
Érvénytelen munkaszerződés
A munkaszerződés érvénytelensége esetén az Mt. 10. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az érvénytelen megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna. E paragrafus (3) bekezdése választ ad arra, hogy ha bármelyik félnek az érvénytelenségből kára származik, az Mt. kártérítési felelősségi szabályait megfelelően alkalmazni kell.
Palástolt munkaszerződés
A megbízási, vállalkozási jogviszony keretében okozott kár esetén a Polgári Törvénykönyv általános szabályai érvényesülnek. Abban az esetben, ha a megbízási, vállalkozási szerződés valójában munkaszerződést takar, azaz a szerződés színlelt, a leplezett munkaszerződés alapján az Mt. 166. §-a az irányadó, a munkajog kárfelelősségi szabályai érvényesülnek.
Kármegelőzési kötelezettség
A károk megelőzése érdekében a munkavállaló nem tesz feltétlenül eleget ez irányú kötelezettségének (Mt. 166. §), ha a károk előidézésére alkalmas hiányosságokat jelenti. Váratlanul előálló, halasztást nem tűrő és a dolgozó anyagi erejét meg nem haladó beszerzés, valamint a kisebb munkák elvégzése a munkavállalónak is kötelessége. Mindig az eset összes körülményeitől függően kell elbírálni: elvárható-e a munkavállalótól, hogy a munkáltató érdekében a költségek előlegezése mellett intézkedjék (LB MK 26. számú állásfoglalás).
Szándékos károkozás helyett megőrzési felelősség
Nem sérti a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, ha a bíróság szándékos károkozás helyett a megőrzési felelősségre vonatkozó szabályok szerint marasztalja a munkavállalót [Pp. 215. §, Mt. 168. §, 169. § (1) bekezdés]. Mindehhez magyarázatként egy per története röviden. A periratokból megállapíthatóan az alperes munkaügyi és társadalombiztosítási ügyintéző munkakört töltött be, azonban a munkaviszonya keretében a pénztárosi és a pénzkezelői feladatokat is ellátta. Adóeljárás indult a felperes munkáltatónál, amelynek keretében pénztárellenőrzést is tartottak. A pénztári rovancs áttekintésekor a felperes főkönyvelője 2 db nagy összegű előleg kifizetését észlelte, amely kifizetések fiktívnek bizonyultak, és ezt a tényt a felperes is elismerte. Ilyen előzmények után a felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében az alperest az Mt. 168. §-ára hivatkozással 897 190 forint és ennek késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Az alperes az ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a felperesnél kialakult gyakorlat szerint a munkáltató szóbeli utasítása alapján a társaság munkavállalóinak és a társasággal szerződéses viszonyban álló személyeknek bizonylat nélkül adott ki készpénzt, amelyet egy "cetlire" írt fel, majd amikor a felvett összeggel az átvevő elszámolt, a cetlit összetépte, és aznapra írta ki a pénztári bizonylatot. Kétségbe vonta, hogy egyáltalában keletkezett pénztárhiány. A felperes nem pénztárosként foglalkoztatta, és ő a pénztárt soha nem vette át szabályszerűen, illetőleg nem egyedül kezelte, mert a távolléte vagy a szabadsága esetén a kolléganői helyettesítették.
A perben abban a kérdésben kellett dönteni, hogy a munkáltató felperest érte-e kár, és azért fennáll-e, és milyen jogcímen, az alperes munkavállaló kártérítési felelőssége. A felkért igazságügyi szakértő megállapítását, miszerint a keletkezett pénztárhiány valós hiány, az alperes sem vitatta. A felperes a követelése jogcímét a keresetében az Mt. 168. §-a alapján az alperes szándékos károkozására alapítottan jelölte meg. Ezzel szemben az eljárt bíróság a jogalapot megváltoztatta, és helytállóan jutott arra az álláspontra, hogy a keletkezett hiányért az alperes az Mt. 169. §-ának (1) és (3) bekezdése szerinti felelősséggel tartozik. A felelősség megállapításának alapjául szolgáló tényállás alapján az alperes a pénztárosi munkakört ténylegesen betöltötte, és a felperes a biztonságos őrzés feltételeit biztosította. Az alperes a személyes meghallgatása során maga állította, hogy a legutolsó pénztárzáráskor hiányt nem tapasztalt, így a felülvizsgálati eljárásban eredménnyel nem hivatkozhat arra, hogy részére a pénztárkészlet átadása-átvétele a feladattal való megbízással egyidejűleg nem történt meg, illetőleg a pénztárt nem kizárólagosan kezelte. A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 897 197 forint hiány, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kötelezte. A bíróság a bizonyítási eljárás keretében beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján tényként állapította meg, hogy a pénztárhiány valós hiány, és nem számlahiány következménye (Legf. Bír. Mfv. II. 10. 891/2000/4. sz.).
Lemondás a kárigényről
A munkáltató a kártérítési igényéről lemondhat, ezt a jognyilatkozatot azonban nem lehet kiterjesztően értelmezni. Így eltérő megállapodás hiányában az csak a jognyilatkozat időpontjában ismert kárra vonatkozik, a későbbiekben a munkáltató tudomására jutott károkra már nem. A példabeli esetben az alperes munkavállaló építésvezetőként állt a felperes munkáltatóval munkaviszonyban. A munkavállaló munkaköri feladatai közé tartozott a kivitelezési munkák előkészítése, irányítása, ellenőrzése, szakhatóságokkal és alvállalkozókkal a kapcsolattartás, az elvégzett munka felmérése, a számlák igazolása és a munkafeltételek megteremtése a fizikai állomány részére. A jegyzőkönyv szerint a munkavállaló munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt, a munkaterületen használt eszközökkel elszámolt. Az ugyanezen a napon készített megállapodás szerint a munkavállaló és az ügyvezető abban állapodtak meg, hogy az üzemanyag-elszámolásoknál felmerülő hiányosságokkal, a gépkocsikárral és a bérelt földmunkagépek elszámolásával összefüggésben további eljárást a munkáltató a munkavállalóval szemben nem kezdeményez. A jegyzőkönyv szerint a munkavállaló vállalta, hogy a dolgozók munkaruha-tartozását megfizeti, és visszafizeti az osztaléktartozását is.
A munkáltató fizetési meghagyással kérte a bíróságon a munkavállaló által okozott kár megtérítését, arra hivatkozott, hogy – munkaruha-tartozása mellett – az építésvezető további kárt okozott azzal, hogy a benzinszámlákat meghamisította, az alvállalkozókkal szabályellenesen úgy állapodott meg, hogy az alvállalkozók ugyan a munkáltató terhére végzik az üzemanyag-beszerzést, de ténylegesen a munkavállalónak fizetnek. A munkáltató szerint az építésvezető az így átvett összeggel a munkáltatója felé nem számolt el, a birtokában lévő bizonylatokat meghamisította. A munkáltató még büntetőfeljelentést is tett, melynek eredményeként a Legfőbb Ügyészség határozatával megállapította, hogy a vagyon elleni cselekmények, illetve magánokirat-hamisítás vétségének büntethetősége az alperes munkavállalóval szemben elévült, ezért az eljárást megszüntette. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltató követelése az üzemanyagköltségek és a munkaruha-tartozás vonatkozásában megalapozott, ezt meghaladóan viszont nem volt bizonyítható, hogy az építésvezető a munkáltatójának kárt okozott volna. A másodfokú bíróság helytállónak tartotta a munkaruha-tartozás megfizetésére kötelező ítéleti rendelkezést, azonban nem találta alaposnak a felperes kártérítési igényét az üzemanyag-elszámolásoknál felmerült hiányra vonatkozóan. Ezt azzal indokolta, hogy a munkáltató előtt az építésvezetővel kötött megállapodás idején már ismert volt, hogy a munkavállaló az elszámolási kötelezettségét megsértette. Ennek ellenére úgy állapodott meg, hogy erre alapozottan eljárást nem kíván a munkavállalóval szemben indítani, azaz ezen igényéről a munkáltató lemondott. A feleknek ezt a megállapodását a munkáltató nem támadta meg, ezért az elszámolással kapcsolatos kereseti kérelme megalapozatlan.
A fenti következtetés nem megalapozott, mivel a munkaviszony megszűnésekor kötött megállapodás idején az üzemanyag-elszámolási hiányosságok a munkáltató előtt nem voltak teljeskörűen ismertek. Ezt a megyei bíróság a polgári bíróság előtti meghallgatott két tanú vallomása alapján – álláspontja szerint - megalapozatlanul állapította meg. Ezzel szemben csak a büntetőeljárás során szerzett tudomást arról, hogy az építésvezető milyen nagyságrendben használt fel valótlan tartalmú számlákat. Ezzel a kapcsolatban a Legfőbb Ügyészség elévülés miatt nyomozást megszüntető határozatának tényállása szerint a munkáltató kártérítési igénye megalapozott. A munkaviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatok esetében is irányadó, hogy ha valaki jogáról lemond, vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni [Ptk. 207. § (3) bekezdés]. Az adott esetben a munkáltató a vitatott megállapodással csak az addig ismert kárigényéről mondhatott le, az utóbb tudomására jutott kár nem lehetett a megállapodás tárgya. A II. fokú ítélet ezért a megállapodásban történt joglemondásra hivatkozva megalapozatlanul, tehát jogszabálysértően utasította el teljes egészében a munkáltató üzemanyag-elszámolással kapcsolatos kártérítési igényét (Legf. Bír. Mfv. II. 10.036/2002/3. sz.).
Vétkesség
A munkavállaló kártérítési felelősségének tipikus esete a vétkes károkozásért fennálló felelősség, mert eltérően a megőrzési felelősségtől (169. §), ennek megállapításához nem szükségesek különleges előfeltételek. A vétkesség azt fejezi ki, hogy a kár azért keletkezett, mert a munkavállaló nem úgy járt el, ahogy tőle elvárható lett volna, holott tudta, vagy tudni kellett volna, hogy mi a helyes magatartás. A vétkességnek két fokozata van: a szándékosság és a gondatlanság. A vétkességet kizárja, ha a munkavállaló beszámíthatatlan, azaz vétőképtelen állapotban valósította meg a kötelezettségszegést. A 166. § megfogalmazásából következik, hogy a munkavállalót akkor terheli ez a felelősség, ha a munkaviszony keretében, az abból eredő valamely kötelezettségének megszegésével tényleges kárt idézett elő a munkáltató vagyonában, és a kár bekövetkezése – amely a munkavállaló magatartásával összefüggött – a munkavállalónak felróható. A felróhatóság szempontjából a vétkesség két alakzatát különbözteti meg az Mt., a gondatlanságot és a szándékosságot. A gyakorlat e fogalmak tartalmát megfelelően kimunkálta, ezért szükségtelen ezek törvényi szabályozása.
Gondatlanság
Gondatlan károkozásról akkor beszélünk, ha a munkavállaló tudta, vagy tudnia kellett volna magatartásának helytelen voltáról, de mégsem ennek megfelelően cselekedett, illetve bízott ezek bekövetkezésének elmaradásában. Gondatlan károkozás esetén a kártérítés mértéke a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének ötven százalékát nem haladhatja meg [167. § (1)]. Az 1992 előtti szabályokkal egyezően (lásd a bevezetőben írt kritikát) a gondatlan károkozásért kiszabható kártérítés a munkavállaló félhavi átlagkeresetét nem haladhatja meg akkor sem, ha egyébként a kár ennél magasabb volt. Ez a mérték természetesen csak a kiszabható kártérítés felső határát vonja meg: ha a kár ennél kevesebb volt, a kártérítés is ehhez igazodik, de a károsult munkáltató csökkentheti igényét, illetőleg el is tekinthet annak érvényesítésétől.
Az Mt. három esetben lehetőséget ad magasabb összegű kártérítés kiszabására:
– munkaszerződésben, illetve kollektív szerződésben meg lehet állapodni magasabb mértékű kártérítésben, de ez sem haladhatja meg a munkavállaló másfél havi, távmunka esetén háromhavi, illetve félévi átlagkeresetének összegét,
– a pénzintézeti számfejtők, ellenőrök a teljes kárért felelnek gondatlanság esetén is a munkaköri mulasztásokért (e rendelkezés lényeges eleme, hogy csak és kizárólag pénzintézeteknél előforduló, a jogszabályban meghatározott két munkakörben okozott kötelezettségszegésből eredő károkozáskor alkalmazható).
Ennek alapján a kollektív szerződés vagy munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire, így különösen a vétkesség fokára, a károkozás jellegére, gyakoriságára, valamint a munkavállaló beosztására tekintettel a kártérítés mértékét az előbbiektől eltérően is szabályozhatja [167. § (2)]. A pénzintézeti sajátosságokra tekintettel, nem utolsósorban az esetleges károk nehezebb megelőzése és felfedezése miatt, és figyelemmel az így okozható károk nagyságára is, az Mt. a pénzintézetek számfejtést, illetve ellenőrzést végző munkavállalóinak teljes felelősségét írja elő gondatlan károkozás esetére is.
Szándékosság
A Legfelsőbb Bíróság MK 25. számú állásfoglalása szerint a munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak (Mt. 168. §-a), ha előre látja cselekményének (mulasztásának) károsító következményeit, és azokat kívánja (közvetlen szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék). Szándékos károkozásnál indokolatlan lenne a felelősség mértékének korlátozása, ezért ilyenkor a teljes kár megtérítésére kötelezhető a munkavállaló [167. § (4), 168. §].
A munkáltatói szabályzat és a kárfelelősség
Kártérítés kiszabására, vagy a kártérítési felelősség megállapítására a munkavállalóval szemben kizárólag a jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyílik meg a lehetőség. Példánk "főhőse" hajnalban érkezett az elárusítóhelyére, az újságárus-pavilonhoz, amikor észlelte, hogy oda az éjszaka folyamán betörtek. Az újságárus az ezt követően rövidesen megérkezett aznapi újságokat – a pavilont kinyitva – a belső kiadópultra rámolta, majd értesítette a munkáltatót a betörésről. A hívásra a helyszínre érkezett betörési ügyeletes nem készített leltárt. Arra hivatkozott, hogy az újságárus a betörést észlelve bement a pavilonba, és ezzel megszegte a munkahelyi utasítást. A munkáltató a kollektív szerződésben foglalt lehetőség alapján "határozatával" 56 036 forint 90 fillér kártérítés megfizetésére kötelezte a munkavállalót. A határozat indokolása szerint az újságárus teljes kártérítési felelősségét az alapozza meg, hogy megszegte a munkahelyi utasítást, mivel a bizottsági leltár felvétele előtt bement a pavilonba. E kötelezettségszegés a teljes kártérítési felelősségét vonja maga után.
A munkáltató eljárása jogellenes. Az újságárus ugyan valóban megszegte a munkahelyi utasítást azzal, hogy a pavilon ajtaját kinyitotta, még akkor is, ha nem tartózkodott az üzletben. Az utasítás azonban nem tartalmaz olyan szankciót, hogy a szabály megsértője emiatt teljes kártérítési felelősséggel tartozik. A pavilonnak nem volt rácsa, riasztóberendezése. Az ügyben ismeretlen tettes ellen tett feljelentés alapján indult nyomozást a rendőrség megszüntette. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló magatartása és a bekövetkezett hiány között nincs okozati összefüggés, önmagában a munkahelyi szabályzat megszegése nem alapozza meg a munkavállalói kártérítési felelősségét. A hiányt a betörés okozta, ugyanakkor a munkáltató nem biztosította a biztonságos őrzés feltételeit. Az okozati összefüggés még a gondatlan károkozás vonatkozásában sem állapítható meg.
Amint egy – a példánkhoz kapcsolódó – legfelsőbb bírósági ítélet még arra is rámutat, hogy amennyiben a munkahelyi szabályzat a megsértésének következményeként a teljes "anyagi" felelősséget előírta volna, ez önmagában akkor sem képezhetné az újságárus teljes kártérítési felelősségének alapját. Annak feltételeit ugyanis az Mt. határozza meg, függetlenül a különféle munkáltatói szabályzatok rendelkezéseitől. A kártérítés kiszabására vagy a kárfelelősség megállapítására kizárólag a jogszabályban írt feltételek fennállása esetén nyílik meg a lehetőség (lásd a Legf. Bír. Mfv. II. 10.702/1996. számú ítéletet!)
Tartozáselismerés
A munkajogi kárfelelősség vonatkozásában is alkalmazni lehet a Ptk. 242. §-ában foglalt, a tartozáselismerésre vonatkozó szabályokat. A tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. A tartozáselismerés a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal történik. Az elismerést az a fél teheti meg, akinek a jogosulttal fennálló jogviszonyából tartozása áll fenn. A jognyilatkozatot a jogosulthoz címzetten kell megtenni. Tartozáselismerő nyilatkozat érvényesen csak írásban tehető meg, mégpedig közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan [Ptk. 218. § (2), Pp. 195-196. §]. Az alakszerűségi követelménynek meg nem felelő formában tett nyilatkozatra a tartozáselismerés szabályai nem alkalmazhatóak. A tartozáselismerés nem hoz létre új kötelmet, és nem változtatja meg a kötelem jogcímét sem. Az érvényes tartozáselismerés legfontosabb következménye, hogy megfordul a bizonyítás terhe. Ennek eredményeképp a tartozáselismerést követően az ilyen nyilatkozatot tevő fél lesz köteles bizonyítani, hogy a tartozás nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető vagy érvénytelen.
Egy munkaügyi per "végállomásaként" a Legfelsőbb Bíróság megállapította: a tartozáselismerés a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerő bizonyíthatja, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. Az alperes munkavállalók gépkocsivezetői munkakörben dolgoztak, rendszeresen teljesítettek fuvart a felperes munkáltató telephelyéről a németországi Hamburgba. A munkavállalók munkájukat Volkswagen Transporter személygépkocsival végezték, azt tehergépkocsiként üzemeltetve oly módon, hogy az utasüléseket részben kiszerelték a gépkocsiból. Fuvarjárataikat rendszerint külön-külön teljesítették. A tankoláshoz szükséges fizetési eszközöket külföldi út esetén valutában a munkáltató bocsátotta rendelkezésre. A munkáltató ügyvezetői, a főkönyvelő és a jogi képviselő, továbbá a munkavállalók jegyzőkönyvet írtak alá, melyben az alkalmazottak vállalták, hogy - külön-külön, a per idején még forgalomban lévő német fizetőeszközben – 5400, illetőleg 4800 DM-et megfizetnek az üzemanyaghiány rendezése érdekében. A megtérítést akként vállalták, hogy a németországi útjaik során elszámolható napidíjból esetenként 64 DM összeget a munkaadó nem fizet ki. Ehhez képest az egyik sofőr 84, a másik pedig 75 kiküldetéssel kapcsolatos levonással rendezi a tartozását. Ezt követően olyan megállapodást írtak alá a felek, hogy a munkavállalók külföldi kiküldetéseik alkalmával esetenként 100 DM összeget fizetnek kártérítés címén. A munkáltató a valutaellátmányból ezt követően 800 DM-et és 700 DM-et vont le. Minthogy a gépkocsivezetők a munkaviszonyukat megszüntették, és ezt követően a fizetési kötelezettségüket nem teljesítették, a munkáltató fizetési meghagyás kibocsátását kérte velük szemben a bíróságnál.
A per tárgya a munkavállalók kártérítési felelőssége volt, ez képezte az alperesek tartozáselismerésének tárgyát. A Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése szerint a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. A tartozáselismerés folytán tehát a bizonyítási teher átszáll az elismerő nyilatkozatot tévőre. A perbeli esetben ez azt jelenti, hogy a munkavállalóknak kellett kimenteni magukat a kártérítési felelősség alól, bizonyítva, hogy a németországi útjaik alkalmával történt gépkocsihasználat során a felvett valutával megfelelően elszámoltak, üzemanyag-túlfogyasztással a munkáltatónak kárt nem okoztak, a munkaviszonyukkal összefüggő előírásokat vétkesen nem szegték meg. A munkáltató az egyes külföldi útjaikat követően az elszámolás helyességét nem vonta kétségbe, kifogást nem támasztott. A sofőrök a rájuk bízott valutával elszámoltak, ezért az Mt. 169. §-a szerinti felelősségük nem jöhet szóba. Ettől függetlenül kell vizsgálni, hogy a valutából vásárolt üzemanyag felhasználása során vétkesen okoztak-e kárt [Mt. 166. § (1) bekezdés]. A peres eljárásba bevont szakértő azt állapította meg, hogy a gyári normához viszonyítottan azért használtak fel több üzemanyagot, mert helytelen időbeosztás miatt az optimálisnál nagyobb sebességgel kellett közlekedniük. Később – amikor a munkáltató kifogásolta a németországi magas fogyasztást –, a munkavállalók megváltoztatták a közlekedési stílusukat, és szakértői módszerekkel túlfogyasztás már nem volt megállapítható. Az üzemanyag-felhasználás viszonylag magasabb költsége tehát a szakértő szerint a helytelen időbeosztás miatti túlfogyasztás eredménye volt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felek által aláírt tartozáselismerő megállapodás csak abban a vonatkozásban semmis, amennyiben a Vht. 74. §-a i) pontjába ütközik, ugyanis mentes a végrehajtás alól a kiküldetéssel, külszolgálattal és munkába járással összefüggő költségtérítés. A munkavállalók nyilatkozatukkal a kiküldetési költségükből történő levonáshoz járultak hozzá, amely nyilatkozatuk, mint jogszabályba ütköző, semmis [Mt. 8. § (1) bekezdés]. A munkavállalók kifogásolhatták a tartozáselismerés alapjául szolgáló kártérítési kötelezettségük fennállását, a munkáltató által velük szemben támasztott igénnyel szemben bizonyíthatták, hogy a követelés jogcíme, jogalapja: az ő kártérítési kötelezettségük nem áll fenn. A perben a munkavállalók nem az Mt. 169. §-ának (3) bekezdése alapján tartoztak elszámolási kötelezettséggel, elszámolásukat a munkáltató nem kifogásolta. Mind a fizetési meghagyásban, mind későbbi nyilatkozataiban arra hivatkozott, hogy a munkavállalók az üzemanyaggal nem tudtak elszámolni. Arra nincs adat, hogy az alperesek a tartozásuk megtérítését nem az üzemanyag-túlfogyasztásra figyelemmel vállalták volna, hanem azért, mert az elszámolásukban valótlan tételek szerepeltek.
A bérleti szerződés jogosulatlan felmondása és a szándékos károkozás
Ha a munkavállaló a bérleti szerződés jogosulatlan felmondásával kárt okoz a munkáltatójának, azt a szándékos károkozásra vonatkozó szabályok szerint köteles megtéríteni. Egy esetben a munkáltató alkalmazottját az Mt. 168. §-a alapján szándékos károkozás címén 859 392 forint kártérítés megfizetésére kötelezte, a kollektív szerződés rendelkezése alapján. Arra hivatkozott, hogy a munkavállaló ellenszolgáltatás nélkül írásban felmondott egy tartós bérleti szerződést, holott megelőzőleg képviseleti jogosultsága megszűnt. A munkáltató egyben az alkalmazott cselekményét olyan súlyú kötelezettségszegésként értékelte, amely alapján rendkívüli felmondással élt.
A rendkívüli felmondás tárgyában nem volt vitás, hogy a munkavállaló a bérleti szerződés jogosulatlan felmondásával a munkaviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegte. A tartós bérleti szerződés célja a bérelt (lízingelt) vagyontárgy feletti tulajdonjog megszerzése, amelynek nem mond ellent, hogy a bérbevevő a maradványértéken való megvásárlásra harmadik személyt is kijelölhet. A munkáltató kára nem azáltal keletkezett, hogy elvesztette a vevő kijelölésére vonatkozó rendelkezési jogát, hanem azáltal, hogy alkalmazottja intézkedése következtében a lízingelt vagyontárgyat vesztette el, holott a szerződés megkötésekor 859 392 forint, az egyéves bérleti szerződés alatt pedig további 214 848 forint összegű bérleti díjat megfizetett. A bérleti szerződés felmondásával tehát a munkáltatónál vagyonvesztés következett be, mert a bérleti díjak addigi fizetése ellenére nem juthatott hozzá – a maradványértéket is megtérítve – a gépkocsihoz, vagyis a munkavállalója magatartása folytán kár érte. Ennek mértéke a lízingelt gépkocsinak a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói ára [Mt. 172. §-a (1) bekezdésének b) pontja], levonva ebből a szerződés szerinti maradványértéket. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának – fentebb idézett – 25. számú állásfoglalása szerint a munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak, ha előre látja cselekményének (mulasztásának) károsító következményeit, és azokat kívánja (közvetlen szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék). A korábban ügyvezetői tisztséget betöltő munkavállaló a lízingszerződés felmondásával annak körülményeit figyelembe véve a munkáltató oldalán bekövetkezett következményeibe legalábbis belenyugodott, ezért a károkozása szándékosnak tekintendő, amelyért az Mt. 168. §-a alapján teljes mértékben felelősséggel tartozik.
A munkaviszonytól a bűncselekményig
A munkavállaló által a munkáltatónak szándékos bűncselekménnyel okozott kár esetében kármegosztásnak általában nincs helye (Mt. 168. §). A példánkban szereplő esetben a munkavállaló élelmezésvezetői beosztásban dolgozott. Feladatát képezte a térítési díjak beszedése, melyeket vagy postán adott fel, vagy nyugta ellenében fizette be közvetlen felettesének, a gazdaságvezetőnek a pénztárba. A munkáltató igazgatója észlelte, hogy a munkavállaló a térítési díjakra vonatkozó feladási, befizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tett eleget, ezért a fenntartónál ellenőri vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálat megállapításai kapcsán a munkavállalóval szemben indult büntetőeljárásban a jogerős ítélet megállapította a munkavállaló bűnösségét folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében. A bűncselekmény azzal valósult meg, hogy a munkavállaló által beszedett térítési díjakból 709 751 forintot nem fizetett be, azt eltulajdonította. Kérheti-e a munkavállaló a kármegosztást, arra alapozva, hogy a munkáltató bizonyos feladatmeghatározási pontatlanságával közrehatott a kár bekövetkeztében?
Az Mt. 172. §-ának (2) bekezdése szerint nem kell a munkavállalónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állt elő. A munkavállaló által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár esetén a munkáltató közrehatása kizárt, az a körülmény, hogy a munkáltató oldalán jelentkező hiányosságok a bűncselekmény elkövetését megkönnyíthették, nem szolgálhat a károkozó javára. A bűncselekményt elkövető személy ugyanis tudatosan használta ki a munkáltatói mulasztásokat. Helytálló az az álláspont, hogy szándékos bűncselekménnyel okozott kár esetében a bírói gyakorlat szerint a munkáltató közrehatása általában nem állapítható meg.
Szándékos bűncselekmény
Szándékos bűncselekményt is megvalósító károkozás esetén a károkozó munkavállaló kártérítési kötelezettségét nem csökkenti, ha a munkáltató az érintett harmadik személy magatartása folytán nem fizetett vagy fizet a saját követelésének megfelelő kártérítést [Mt. 57. § (3) bek.]. Példánkban a tehergépkocsi-vezetők olyan fuvarok elvégzését is igazoltatták, amelyeket ténylegesen nem teljesítettek. A munkáltató – szintén a kollektív szerződés biztosította lehetőség alapján – alkalmazottait kártérítés megfizetésére kötelezte. Utalt arra, hogy a sofőrök ellen a városi bíróságon büntetőper volt folyamatban, és őket a bíróság az "XY" kft.-nél felszámított fiktív fuvarok miatt folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt jogerősen elítélte. Kárként érvényesítette a jogtalanul felvett munkabért, az üzemanyag ellenértékét és a kifizetett prémiumot.
A polgári perrendtartás 9. §-a szerint, ha jogerősen elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A munkavállalók a kárt szándékosan okozták [Mt. 168. §]. A munkavállalók nem hivatkozhatnak arra, hogy a munkáltatójuknál a teljesítmény nélküli számlázásból milyen összeg maradt, mert a munkáltató és az "XY" kft. között létrejött jogviszony eltérő a felelősség alapját képező munkaviszonytól. Az, hogy a két cég milyen okból és miként állapodott meg, a munkavállalók felelőssége és annak mértéke szempontjából érdektelen:
A munkavállalók a jogerős büntetőbírói ítélettel megállapított szándékos bűncselekmény elkövetése útján jutottak a munkáltatónak kárt okozva jogtalan munkabérhez és üzemanyag-térítéshez. Az állandó bírói gyakorlat értelmében is a bűncselekménnyel elért összeg erejéig a munkáltató jogosult a károkozó munkavállalóval szemben igényt érvényesíteni, és annak összegét az állam javára kell befizetni. A károkozó munkavállaló kártérítési kötelezettségét nem csökkenti, ha a munkáltató az érintett harmadik személy magatartása folytán nem fizetett vagy fizet a saját követelésének megfelelő kártérítést. Ez ugyanis megfelel annak az általános kártérítési elvnek, amely szerint a kötelezett kiadni tartozik azt a vagyoni előnyt is, amelyre a károkozó cselekmény következtében tett szert, ha egyébként a jogosult vagyonában ennek megfelelő csökkenés nem állott is elő. A károkozó tehát nem hivatkozhat olyan vagyoni előny figyelembevételére, amely őt méltánytalanul mentesítené.
