Tíz éve, 1994. szeptember 22-én jelent meg az uniós irányelv az európai üzemi tanácsok, illetve a munkavállalók tájékozódási és konzultációs jogait biztosító hasonló fórumok megalakításáról a közösségi szintű vállalkozásokban, vállalkozáscsoportokban. A változatlanul ma is érvényben lévő és időszerű direktíva azokra a multinacionális cégekre terjed ki, amelyek legalább ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, és legalább két tagállamban legkevesebb 150-150 fős telephelyet működtetnek.
Tekintélyes számú ilyen vállalat tevékenykedett és tevékenykedik szerte Európában: különösen az élelmiszer-, az energia- és a fémiparban, illetve a vendéglátásban, a kereskedelemben. De sorra jöttek létre újabbak, nem utolsósorban a kelet-közép-európai térségben. Két-három évvel ezelőtt például már mintegy másfél ezer, ezen belül a fémiparban több mint hatszáz határokon átívelő vállalatot mutattak ki a statisztikák. Ezzel együtt mind gyakrabban viszszatérő problémát jelentett a dolgozók érdekvédelmének és -képviseletének megoldatlansága.
Tájékoztatás és konzultáció
Az irányelv megjelenése élénk érdeklődést keltett, különösen a munkavállalók, a szakszervezetek körében, ám a cégek menedzsmentjei is nyitottnak bizonyultak az abban foglaltak iránt. Sok helyen felismerték ugyanis, hogy fontos gazdasági, piaci tényező lehet, ha az alkalmazottak eligazodnak a cég, a vállalatcsoport üzleti tevékenységében, új termelési eljárások bevezetésében, a szervezetet érintő lényeges változásokban vagy éppen a foglalkoztatással kapcsolatos ügyekben, és minderről véleményt is mondanak. A kedvező fogadtatást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az irányelv megjelenését követő két-három évben mintegy négyszáz európai üzemi tanács alakult. A folyamat ezután lelassult, de nem állt meg. Napjainkban az Unió területén mintegy hatszáz tanács tevékenykedik, ebből több mint kétszázötven a fémiparban.
Az irányelv megjelenése a hazai érdekképviseletek érdeklődését is felkeltette. Hatását, következményeit különösképpen a Vasas Szakszervezeti Szövetségben kísérték élénk figyelemmel, több okból is. A mintegy száz-százhúsz, az európai üzemi tanácsok kapcsán szóba jöhető magyarországi leányvállalat közül ugyanis minden negyedik a szakszervezet működési területére esett, másrészt a vasasok tudhattak maguk között egy európai kitekintéssel bíró szakembert, aki a téma szakértőjévé képezte magát.
Csurgó Sándor, a szövetség nemzetközi titkára első, két évvel ezelőtti behatóbb vizsgálódásakor pontosan huszonkilenc olyan, a fémiparban tevékenykedő, magyarországi érdekeltséggel bíró multinacionális vállalatot talált, amely az uniós direktíva hatálya alá esett. Huszonnégynél már a megállapodás is megvolt európai üzemi tanácsnak az anyavállalatnál történő megalakításáról és a magyarországi képviselő meghívásáról, illetve már működött is a tanács. Különös figyelmet érdemelt, hogy kilenc esetben a magyar leányvállalat képviselőjét teljes jogú tagként kezelték a tanácsban, bár Magyarország még nem is volt tagja az Uniónak. Az irányelv azonban erre alkalmat adott, a vállalatok menedzsmentje pedig – a tanács tagjainak egyetértésével – élt a lehetőséggel.
Gyorsabb ütemre váltva
Május 1-je óta már szükségtelen a pozitív diszkrimináció – hangsúlyozza a szakértő, a csatlakozással immár az új tagországok munkavállalói számára is "törvényes" a teljes jogú részvétel. A múlt év márciusától nemzeti jogszabály, törvény is kimondja ezt. Ugyanakkor a határokon átnyúló érdekképviselet – a kezdeti időkhöz viszonyított gyorsabb ütemű – megteremtését szolgálja egy másik, az "európai vállalatról" szóló uniós irányelv is, amely az európai üzemi tanácshoz vagy más egyenértékű formához köti e – számos gazdasági előnnyel járó – cím használatát.
Csurgó Sándor szerint a folyamat kezdeti lendületének visszatérte már csak azért is indokolt, mert tíz év után is – minden tiszteletre méltó eredmény mellett – az európai üzemi tanács megalakítására "kötelezett" hazai vállalatoknak mintegy a felénél, a fémiparban a kétharmadánál működik tanács, és ennél rosszabb helyzet tapasztalható más ágazatokban, például a kereskedelemben.
Azt lehetne gondolni, hogy a nagy kereskedelmi világcégeknél kialakultak az érdekképviselet különböző formái, így az európai üzemi tanácsok is, ám amikor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeténél felvetődött a gondolat, hogy megkeresik e társaságokat, kiderült: koránt sincs így.
Mátraházi István alelnök tapasztalatai szerint a népszerű nemzetközi üzletláncok nyugat-európai központjaiban többnyire még ma is úgy gondolkozhatnak, hogy amíg a kelet-közép-európai országokban ki lehet hozni a lehető legalacsonyabb bérért a legnagyobb profitot, addig szükségtelen bármilyen központi egyeztetés a munkavállalókkal, nélkülözhetők tehát az európai üzemi tanácsok is. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy – kevés kivétellel – sehol nem vonták be a magyarországi lányvállalatok képviselőit a konszernszintű érdek-képviseleti szervezetek munkájába meghívottként, külső megfigyelőként, és különösen nem teljes jogú tagként. A csatlakozás óta sem. A kevés kivételek közé tartozik az IKEA, amelynél viszont a szakszervezet "külső szemlélő", ott nem lévén munkahelyi szervezete.
Különbségek az Unión belül
Látva az európai üzemi tanácsok iránti érdektelenséget, arra lehet következtetni, hogy egyes menedzsmentek arra gondolnak: a leányvállalatok küldöttei a hivatalos konzultációk során nemcsak a cég üzleti eredményeiről és terveiről kapnának tájékoztatást, hanem azzal is szembesülnének, hogy Angliában vagy éppen Franciaországban az azonos munkáért hatszor-hétszer annyi bért fizetnek a munkavállalóknak, mint Magyarországon, s ugyan kiknek hiányoznak az ebből eredő feszültségek!?
Korábban a "Tizenötök" talán egy kicsit jobban hasonlítottak egymásra, de az immár huszonöt tagországot számláló Unióban megnőttek a különbségek, megsokasodtak az eltérések bérben, juttatásokban, szociális ellátásban, minden vonatkozásban. Az alelnök szerint mindez látszólag ellene hat az uniós irányelv szélesebb körű érvényesülésének, ugyanakkor éppen az országokat elválasztó falak teljes lebontása után aligha lehet sokáig fenntartani, akár cégcsoporton belül is az "ahány üzletközpont, annyi megoldás" gyakorlatát.
Mátraházi Istvánnak módja volt alaposan megismerkedni az európai üzemi tanácsok rendszerével, s tapasztalnia kellett, hogy e téren a kereskedelem az iparnál jobban elmaradott. Ez valószínűleg az ágazat jellegével is összefügg, azonban az előny hátránnyá is válhat. A kereskedelem ugyanis nagyon rugalmasan tud alkalmazkodni az igényekhez, a kereslethez, rövid idő alatt megnyílnak a hipermarketek, s míg az egyik egységben eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket vesznek fel, addig más üzletek bezárnak, elbocsátják a dolgozóikat.
Ha "megy a bolt", látszólag nincs különösebb szükség a munkavállalókkal történő konzultációkra, egyeztetésekre, de mi van, mi lesz, ha homokszem kerül a fogaskerekek közé? Ma még sorra nyílnak a szuper- és a hipermarketek, aminek előbb-utóbb "túltermelés" lesz a vége, és veszélybe kerül a profit. És mi lesz, ha Magyarországon is megjelennek az amerikai multinacionális világcégek? Már itt vannak a küszöbön.
Nemzetközi együttműködéssel
Könnyen lehet, hogy későn születik meg a felismerés, jelesül: de jó lenne egyeztetni egymással az érdekeket, támaszkodni a vállalati üzemi tanácsok vagy az európai üzemi tanácsok érdekérvényesítő erejére.
A statisztikák szerint 1998-ban 270 ezren dolgoztak az öt főnél többet foglalkoztató kereskedelmi egységekben, mára ez a szám 330 ezerre növekedett. A kereskedelem szerkezete – az üzletláncok javára – nagymértékben megváltozott. A szakszervezet nem tudta követni ezt a változást, ennek ellenére egyes nagy nyugati országokénál jobb, csaknem 10 százalékos a szervezettsége. Céljaikat azonban, a kereskedelmi dolgozók – és nem csak a tagság – érdekvédelmét nem adták fel, és ennek egyik lehetséges módját a vállalati, illetve az európai üzemi tanácsokban látják. E szerveződések ugyanis a legtöbb országban és ágazatban – nálunk is – a szakszervezetekre épülnek, azok segítségével jöttek létre, és működésük sok esetben visszahat ezek szervezettségére is.
Mátraházi István úgy véli: ezek után érthető talán, hogy nem tudnak, és nem akarnak belenyugodni az európai üzemi tanácsok hiányába a kereskedelemben, s minden lehetséges eszközt megragadnak életre hívásuk érdekében.
Az egyik ilyen eszköz számukra is az információ. A szakszervezetben az utolsó simításokat végzik azon az összesítésen, amely a Magyarországon jelen lévő, a direktíva hatálya alá eső multinacionális kereskedelmi vállalatokról ad átfogó képet.
Különleges tárgyalótestület
Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy éljenek egy másik lehetőséggel. A magyarországi törvény révén és az ország uniós csatlakozásával vált ugyanis lehetővé, hogy a külföldi tulajdonú cégek vezetőinél egyáltalán kezdeményezhessék a tanácsok megalakítását. A "multitérkép" ugyancsak hozzásegít ahhoz, hogy a leányvállalatoknál úgynevezett különleges tárgyalótestület létrehozását indítványozzák a helyi üzemi tanácsok közvetítésével.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete tagja a hét kelet-közép-európai ország Bécsi Párbeszéd elnevezésű informális szerveződésének. Ez egyebek mellett jó hátteret teremt ahhoz, hogy számba vegyék azokat a vállalatokat, amelyek több tag- vagy tagjelölt országban is jelen vannak. Ennek ismeretében külön-külön és mégis összehangoltan, több oldalról indíthatnak "ostromot" a központi vállalatnál az európai üzemi tanács megalakításáért.
Hat hónapos előkészítő munka után júniusban Budapesten megalakult a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság európai üzemi tanácsa, és ezzel létrejött az első olyan országokon átívelő érdek-képviseleti szervezet, amelynek Magyarországon van a központja.
A 18 tagú testületben mindazon országok munkavállalóinak képviselői jelen vannak, ahol a Mol Rt. telephellyel rendelkezik, így hazánkon kívül Angliából, Ausztriából, Ciprusról, Csehországból, Franciaországból, Horvátországból, Lengyelországból, Németországból, Olaszországból, Romániából, Szerbiából és Szlovéniából érkezett küldöttek alkotják a testületet. Az európai üzemi tanács háromtagú vezetőséget választott, elnöke Győri Gábor lett, aki egyben a Mol Vegyész Szakszervezetet és a központi üzemi tanácsot is vezeti.
Bérek és munkavédelem
Győri Gábor szerint a Molnál a tanács kezdeményezője – az uniós irányelv és a törvény értelmében – a szakszervezet és a központi üzemi tanács volt, ám az teljes mértékben találkozott a menedzsment szándékával is. A Mol Rt. az elmúlt években az integrált multinacionális olajvállalattá válás útján eredményes lépéseket tett, és ennek a folyamatnak a részeként bővült, fejlődött a munkavállalók érdekszervezeteinek tevékenysége is. Ehhez illeszkedik az európai üzemi tanács létrehozása.
A testület által megvitatandó témakörök felölelik a munkahelyi élet szinte minden meghatározó kérdését, a Mol-csoport gazdasági helyzetétől a foglalkoztatáson és a bérek alakulásán át egészen a munkavédelemig. Ezek jó részét meghatározza az irányelv és a törvény is rögzíti, a Molnál mégsem szorítkoztak kizárólag erre a két forrásra. A testület megalakulása másnapján megtartott első ülésének fő napirendje például a Mol-csoport pénzügyi igazgatójának beszámolója mellett a tanács éves munkatervére vonatkozó javaslatok meghallgatása, számbavétele volt.
Győri Gábor szerint az előkészületek időszakában felmerült, hogy a határokon átnyúló érdekképviselet egyéb változatai közül válasszanak, ám abból indultak ki, hogy a vállalati üzemi tanácsok tíz éve bizonyítottak, kontinensszerte beváltak. Ezért ezt a formát választották – s hozták létre – méghozzá akkor, amikor a vállalat a gazdasági sikereinek teljében van. A Molnál rájöttek arra, hogy az eredményes terjeszkedéssel már régebben kinőtték a belső tájékoztatás kereteit, márpedig a további fejlesztés, modernizálás csak az érintettek bevonásával, egyetértő támogatásával valósítható meg.
A cégcsoportnál különben jól működtek hagyományos formák: a szakszervezetek és helyenként a vállalati üzemi tanácsok is. A központi üzemi tanács például – informálisan – már-már az európai üzemi tanács szerepét is betöltötte azzal, hogy munkájába bekapcsolta meghívottként a szlovákiai szakszervezeti képviselőket. Most némiképp hasonló a helyzet az európai üzemi tanáccsal, amelyben állandó megfigyelőként jelen vannak a még nem csatlakozott tagországokban működő cégek: a horvát, a román és a szerbiai leányvállalatok küldöttei is.
Kitágult piacok
Váradi Béla, a Mol Rt. humánerőforrás-igazgatója nemcsak az európai üzemi tanács létrehozásánál működött közre, hanem mint a tanács ügyvezető bizottságának megválasztott tagja, annak mindennapi munkáját is figyelemmel kísérheti. Úgy véli, hogy Magyarország, valamint a többi érintett kelet-közép-európai ország – főleg a Mol egyik fő tevékenységi területét jelentő Szlovákia – uniós csatlakozása lendületet adott a közösségi szintű érdekképviselet megszervezésének. Az általuk átfogott országcsoport része lett egy nagyobb egésznek, és ez a tény jobb üzleti lehetőségeket kínál számukra. De egyben újabb kötelezettségeket is rótt a részvénytársaságra. A Mol egyébként igyekszik elébe menni azoknak a direktíváknak, amelyek nem feltétlenül írnak elő azonnali kötelező intézkedéseket.
Mivel az 1994-es irányelv két-három éven belül széles körben érvényesülni fog Európa-szerte, ezért a Mol fontosnak tartotta, hogy az első legyen a magyar multinacionális vállalatok közül, amely kiépíti cégeinél az európai üzemi tanácsok rendszerét. Ezzel valójában nem tett mást, mint üzleti filozófiáját e speciális érdekvédelmi területen is érvényesítette.
Arra a kérdésre, hogy milyen érdeke fűződhet egy jól prosperáló vállalatóriásnak ahhoz, hogy európai üzemi tanácsot hozzon létre, az igazgató elmondta: a Molnál fontosnak tartják, hogy munkatársaik tisztában legyenek a társaság eredményeivel, stratégiájával, az üzleti tervekkel, az egyes országokban tervezett fejlesztésekkel, s ezek munkavállalókat érintő kedvező vagy akár kedvezőtlen következményeivel. Más szóval a Molnak éppen a továbbfejlődése miatt eminens érdeke a vezetők és a munkatársak tájékoztatása, aminek egyik formája az európai üzemi tanács.
