A következő emlékkép szinte "történelem előtti" időket idéz. A vállalat főmérnöke végigmegy a műhelyen, kezet fog a munkásokkal, s miközben egyeztetik a teendőket, a gyár második embere kikéri beosztottai véleményét szakmai kérdésekben. A főmérnök nem röstelli, hogy a munkások kiigazítják, sőt, ő maga kéri a javaslatokat. És odafigyel az elhangzottakra, mert tudja, hogy a jó esztergályos, lakatos vagy marós akár a főmérnökénél is használhatóbb szakmai ötleteket rejt a tarsolyában.
Félreértés ne essék: nem a múlt idők megszépítő messzesége emeli piedesztálra a szakmunkást. Egyszerűen a jelen tényei mondatják a munkáltatókkal, hogy hiányoznak azok a képzett mesteremberek, akik a cég motorjai, akik nélkül nincs fejlődés és nincs profit – akik nélkül nincs gazdasági növekedés. Szomorú, de a munkaerőpiac valóban szenved az utánpótlás hiányától. Félő, ha kihal a még hadrendben álló idősebb generáció, nem lesz, aki az értékteremtő mesterségeket folytassa. Nem véletlen tehát, hogy a kormányzat – felismerve e tarthatatlan helyzetet – belefogott a szakképzés reformjába. Napirenden van az oktatás tartalmi és szerkezeti megújítása, a források elosztásának újragondolása, s ami a legfontosabb: a munkaerő-piaci igényekhez hozzáigazított megtervezése.
Mindez a korábbi évek tétova próbálkozásaihoz képest vitathatatlanul jelentős lépés. Azonban a szakképzésre is igaz, hogy a megújításnak csak akkor lesz hozadéka, ha a nagy egész, azaz a gazdaság is megerősödik, s ezzel egyfelől ösztönzi a szakképzés egészséges fejlődését, másfelől befogadja "termékét", azaz álláslehetőséget teremt az iskolapadból kikerülőknek. Mindezt végiggondolva belátható: a szakképzés most formálódó struktúraváltásától nem várható azonnali eredmény. Mert miközben a munkáltatók megizmosodásának egyik legfőbb feltétele, hogy kellő számban és minőségben álljanak rendelkezésükre munkáskezek, addig a szakmunka csak akkor válhat vonzóvá, ha a megerősödött vállalkozások vonzó bért fizethetnek alkalmazottaiknak.
Talán nem szorul bizonyításra, hogy egy-egy mesterség társadalmi rangját – elsősorban – a javadalmi viszonyai határozzák meg. Ha pedig ez így van, akkor a vállalkozások megerősítése – működési feltételeik javításával, adó- és járulékterheik mérséklésével, forrásmobilizáló lehetőségeik szélesítésével – mégiscsak eminens gazdaságpolitikai érdek. Ami abban nyilvánulhat meg, hogy a kormány által elindított versenyképesség-javító programok további lendületet kapnak, s ezzel együtt a most kiszámolandó, de a jövő évre szánt költségvetési forintokból több jut a legnagyobb foglalkoztatási potenciállal rendelkező kis- és középvállalkozásoknak.
