×

A projektkészítést is tanulni kell

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 78. számában (2004. augusztus 15.)
Magyarország uniós csatlakozásával immár az EU fejlesztési támogatásra szánt pénzforrásai is megnyíltak a hazai vállalkozások, szervezetek és intézmények előtt. Noha a honi munkáltatók korábban is részt vettek az európai pénzeszközök elnyerését célzó tendereken, azonban nem mindig eredményesen. Ennek legfőbb oka, hogy a források igénylői nem készültek fel kellőképpen a pályázatok megírására, illetve a projektek előkészítésére. Pedig – állítják a téma szakértői – ezen ismeretek nélkül aligha lehet eséllyel elnyerni a brüsszeli pénzeket.

Bár az utóbbi időben megsokasodott az uniós források elnyerését segítő felkészítő kurzusok száma, a tapasztalatok mégis azt jelzik, hogy a pályázók nem tudják, mivel jár a pályázatírási kultúraváltás – mondja Szedlárné Gáll Ibolya minősített tanácsadó, az Emberi Erőforrás-gazdálkodási Tanácsadók Országos Szövetségének (EETOSZ) elnöke. Sajnos, a megfelelő felkészültség hiánya miatt jó néhányan képtelenek hibátlan beadványokat készíteni. Ennek sok oka van, mások mellett gondot okoz, hogy az internetről letölthető formanyomtatványok, illetve az útmutatók helyenként pontatlanok, ráadásul terjedelmesek és körülményesek.

Előtérben a versenyképesség

A Nemzeti Fejlesztési Hivatalban arra hívják fel a figyelmet, hogy a projekt megtervezésére, illetve az előkészületekre kellő időt kell fordítani, s nem szabad a beadás előtt egy-két héttel "összecsapni" a pályázatot. Számítani kell arra is, hogy a beadványhoz mellékelendő dokumentumok (igazolások, tanulmányok, engedélyek) elkészítési, beszerzési ideje elhúzódhat. Márpedig a megfelelő igazolások hiányában még egy tökéletesen elkészített projekt sem juthat el a szerződéskötés fázisába. Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal keretében támogatott pályázatokat nem szükséges az Európai Bizottsággal – Brüsszelben – jóváhagyatni, ezzel kapcsolatban még mindig tapasztalható félreértés.

A magyar vállalkozások számára több mint harmincféle uniós pályázati lehetőség kínálkozik arra, hogy pénzforráshoz jussanak. A projektek – mások mellett – érinthetik a gazdaság, az emberierőforrás-fejlesztés, a népegészségügy, a szociálpolitika és a környezetvédelem különféle területeit, de szó lehet kutatás- és technológiafejlesztésről is. A kis- és középvállalkozások (kkv) elsősorban a gazdasági versenyképesség javítására pályázhatnak jó eséllyel, de képzési célú támogatásokat is kérhetnek az emberierőforrás-fejlesztési programok keretében.

Szedlárné Gáll Ibolya szerint a pályázás során különösen a kis- és középvállalkozások vannak kedvezőtlen helyzetben, mert nehezen áll össze több vállalkozás egy közös cél érdekében. Ráadásul heterogén szervezetekről van szó, mivel különféle termékeket gyártanak, s egymástól eltérő szolgáltatásokat kínálnak. Nehéz összeegyeztetni céljaikat, s közösen igényelni az EU-s forrásokat.

Tervezett költségek

Szerencsésebb helyzetben vannak a nagyobb vállalatok, amelyek konzorciumot alkotva nyújtják be pályázataikat. Ezt teszik a különféle civil szervezetek, egyetemek, önkormányzatok is. E társulások akár 100-400 millió forint összegű támogatás elnyerésére is esélyesek. Ezzel szemben a kisebb cégeknek a pályázat megírása is gondot okoz, ezért gyakran profi pályázatíróhoz kénytelenek fordulni, ami viszont nem olcsó mulatság. Arról nem is beszélve, hogy aránylag kevés az igazán felkészült pályázatíró, aki nemcsak a formanyomtatványt tölti ki helyesen, hanem naprakész, egyéb ismeretanyaggal is rendelkezik.

A pályázónak mindenképpen magas szintű számítástechnikai ismeretek birtokában kell lennie, mivel a beadványt on-line formában kell elkészíteni. Ugyanakkor elengedhetetlen az angol nyelv ismerete, miként szükség van olyan szakemberre is, aki a projekt megvalósításához szükséges költségeket megtervezi. Igazán jó uniós pályázatot csak képesítéssel lehet megírni, de Magyarországon jelenleg legfeljebb tíz olyan akkreditált képzés zajlik, amely valóban azt nyújtja, amire szükség van. A képzés 1-5 napig tarthat, az ára pedig 29 ezertől 147 ezer forintig terjedhet.

Csíkos Péter András, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által március óta működtetett pályázati információs központ vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy a központ nemcsak pályázatírással, hanem tanácsadással is foglalkozik. A hozzájuk forduló ügyfeleknek megkeresik és ajánlják például azokat a pályázatokat, amelyek számukra sikerrel kecsegtetnek. De ha ez nem lehetséges, akkor a banki hiteligénylés lehetőségeiről adnak tanácsokat.

Formai hibák

A központ vezetője szerint a pályázatok legalább 50 százaléka formai okok miatt hibás. Csíkos Péter András ugyanakkor úgy látja: a kiírások helyenként nem igazán jók, félreérthetőek és pontatlanok. Ráadásul nem mindig azon célokat támogatják, amelyek pedig arra érdemesek lennének. Ezért – mondja a központ vezetője – mind a kamaráknak, mind az egyéb szakmai érdek-képviseleti szervezeteknek azért kellene "lobbizniuk", hogy olyan kiírások szülessenek, amelyek valóban a vállalkozók tömegeinek szólnak.

A központ szolgáltatása iránt aránylag nagy az érdeklődés, naponta többen is felkeresik az irodát. Az érdeklődők között vannak kamarai tagok, de szívesen fogadják a kamarai tagsággal nem rendelkező vállalkozókat is. A pályázat megírása jóval kevesebbe kerül, mintha a piacon fellelhető más pályázatíróval készíttetnék el a beadványt. Utóbbiak a pályázati összeg akár 10-20 százalékát is elkérhetik, ami Csíkos András Péter szerint horribilis összeg – "kész sarlatánság" –, s gyakorlatilag nem finanszírozható a pályázatból. A központ munkatársai a kamarai tagoknak kedvezményesen, a nem tagoknak pedig általában a pályázati összeg 3 százalékáért készítik el az anyagot. A tarifa azonban sok mindentől függ, például attól, hogy a pályázat megírásakor mennyit kell költeni külső szakértőkre.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatalban arra hívták fel a figyelmet, hogy a pályázatokat az egyes közreműködő szervezetekhez kell benyújtani. A felhívások és az ezekhez kapcsolódó útmutatók a közreműködő szervezetek és az irányító hatóságok honlapjairól tölthetők le. (www.gkm.hu; www.rop.hu; www.hefop.hu).

A kis- és középvállalkozások egyebek mellett a következő témákban pályázhatnak:

– műszaki-technikai háttér fejlesztése;

– korszerű menedzsmentrendszerek és technikák támogatása;

– együttműködő vállalkozások közös célú beruházásainak segítése;

– vállalati innováció támogatása;

– üzleti partnerek közötti e-kapcsolat fejlesztése;

– szélessávú internet-infrastruktúra kiépítése;

– turisztikai fogadóképesség javítása; turisztikai vonzerők fejlesztése.

A támogatás mértéke általában az elszámolható költségek 50 százaléka, de bizonyos esetekben lehet ennél kevesebb vagy több is (például használt eszközök beszerzése esetén 30 százalék, általános képzéskor 60 százalék). A támogatási összegek pályázati kiírásonként és a projekt jellegétől függően változnak.

Segítség nélkül

A kis- és középvállalkozásoktól jellemzően nem várják el, hogy háttértanulmányokat készítsenek. Általában a pályázat külső segítség nélkül is elkészíthető, bár alapos munkát és odafigyelést igényel. A munka megkezdése előtt érdemes az összes útmutatót gondosan áttanulmányozni. Fontos, hogy a pályázat megvalósítása hozzájáruljon a megfogalmazott célok eléréséhez.

A projektek gyakorlatilag az üzleti terven alapulnak, s a pályázat is akkor készíthető el a legegyszerűbben, ha a vállalkozó előbb üzleti tervet készít. Fontos, hogy az aspiráns a saját tevékenysége tényleges továbbfejlesztését szolgáló életképes tervet készítsen, és ezt hangolja össze a támogatási program céljaival. Azok a projektek, amelyek elkészítői a működésükhöz szeretnének többletforrást szerezni – miközben a célokat és a valódi fejlesztési szükségleteket figyelmen kívül hagyják – nem lehetnek sikeresek.

A támogatási program és a pályázat céljainak bemutatása a beadvány fontos elemét alkotja. Ez tükrözi a kiíró számára, hogy a pályázat a program céljainak megvalósításához hogyan járul hozzá. A projekt megvalósításába adott esetben partnereket is kötelező vagy célszerű bevonni: velük már a tervezés fázisában egyeztetni kell, akárcsak a projekt által érintett társadalmi csoportok képviselőivel. Utóbbi azonban inkább a nagyobb projektek esetében lényeges, ilyenkor ugyanis az egyeztetés nemcsak előfeltétel, hanem megkönnyíti a projekt elfogadottságát, végrehajtását is.

A projekt tervezése során érdemes gondosan tanulmányozni a mellékelt értékelési szempontokat – adott esetben az értékelési táblázatot –, amelyek információt adnak a mérlegelés hangsúlyos elemeiről.

A beadvány tartalmi részének megtervezése mellett hasonlóan jelentős figyelmet igényel a projektmenedzsment, illetve pénzügyek megtervezése is, tapasztalatok szerint ugyanis az elfogadott programok a projektmenedzsment hiányos előkészítettsége miatt buknak meg a legnagyobb arányban. Fontos szempont tehát a megvalósítást szavatoló humán erőforrás számbavétele, a megfelelő tartalékidőket is figyelembe vevő reális ütemezés, valamint a cash-flow gondos megtervezése és a kifizetések várható időpontjainak figyelembevétele. Szintén lényeges szempont a megalapozott becsléseken alapuló, számszakilag korrekt pénzügyi terv; a projektdokumentáció és a könyvelés pontos vezetése, illetve a felelősségi körök és a munkamegosztás világos tisztázása.

Támogatási szerződés

A pályázat elkészítésekor önrészt is biztosítani kell, melynek hiánya esetén például banki hitel szükséges. Ennek törlesztését, a kölcsönök díját, kamatát szintén figyelembe kell venni a pénzügyek tervezésekor még akkor is, ha az ilyen jellegű díjak nem elszámolható kiadások, de ettől még a pályázót terhelik. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy január elsejétől új közbeszerzési törvény van érvényben, amelynek rendelkezései az uniós támogatást igénybe vevő vállalkozásokra is alkalmazandóak. A közbeszerzési törvény a korábbihoz képest jelentősen bonyolultabb, értékhatártól függően sokféle eljárástípust tartalmaz, tehát a procedúra alapos előkészítést igényel. A közbeszerzés az ütemezésben is rendkívül fontos tényező.

A támogatási szerződés letölthető a pályázati felhívást tartalmazó honlapról, érdemes tehát áttanulmányozni, hogy a forrás igénylője várhatóan tudja-e majd teljesíteni a feltételeket. A szerződés többek között tartalmazza a biztosítékokat, a projekt számszerűsített céljait és a költség ütemezését – a beadott formanyomtatvány alapján. Mivel ezek a számszerűsített célok a projekt előrehaladásának, illetve teljesülésének mérőeszközei, fontos, hogy megalapozott számításokon alapuljanak.

Szedlárné Gáll Ibolya szerint Magyarországon a szemlélettel van gond, mivel a vállalkozók sokszor csupán pénzt akarnak szerezni, s ehhez keresnek pályázatot. Az EU országaiban ugyanakkor fordított a helyzet: előbb születik meg az ötlet – például az üzlet speciális fejlesztésére –, s csak utána keresnek ehhez pályázati lehetőséget. A jelentkezőnek arra is figyelnie kell, hogy ne vállaljon többet, mint amennyit bír. A túlvállalást könnyen észreveszi a zsűri. Érdemes megszívlelni a tanácsot, hogy a projektteam vezetője szakmailag kompetens személy legyen.

Kifizetési "menetrend"

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal szakemberei szerint a pályázat elkészítésének ára jelentős mértékben függ a projekttől. Kis- és középvállalkozások esetében a formanyomtatvány és a mellékletek öszszeállításához, valamint az egyéb ügyintézéshez szükséges munkabért, valamint az eljárási díjakat kell kifizetni. Amennyiben a pályázó valamilyen kapcsolódó tanulmányt nem saját maga készít el, akkor ennek is van költségvonzata. Bizonyos időráfordítással, az útmutatók segítségével a kisebb projektek nagyobb költség nélkül elkészíthetők. A pályázatok bonyolultságát nem szabad alábecsülni, de misztifikálni sem érdemes az ezzel kapcsolatos nehézségeket. Néhány tanácsadó irreálisan magas díjat kér a pályázat eredményétől függetlenül – ez pedig inkább csak újabb teher a pályázónak, és nem igazi segítség.

Szedlárné úgy véli, hogy a pályázatírásban, a projekt kidolgozásában a felkészült tanácsadók jelentős segítséget nyújthatnak a pályázónak. Különösen azok, akik egy-egy szakterület kiváló ismerői, s multikulturális tudással rendelkeznek. A piacon lévő cégek a pályázat megírásáért többnyire a pályázati öszszeg 10-30 százalékát szokták elkérni, ami igen borsos ár.

A projektek lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az a projekttervben, illetve a támogatási szerződésben leírtak szerint zajlik. Az úgynevezett előrehaladási jelentést háromhavonta kell benyújtani, kivéve ha a projekt időtartama nem haladja meg a hat hónapot (ekkor csak egy jelentést kell beadni). A kifizetési kérelmeket – amelyeket minden esetben teljeskörűen ellenőriznek az erre jogosult szervek – az előrehaladási jelentéssel együtt kell beküldeni.

A kifizetések jóváhagyása az erre vonatkozó kérelemben szereplő számlák, vagy egyéb dokumentumok és a szakmai előrehaladást bemutató jelentés alapján zajlik. A közreműködő szervezet ez utóbbi, illetve a projektet lezáró jelentésben foglaltak alapján helyszíni látogatást szervezhet az ellenőrzésre. A vizsgálódásra – a pályázatban leírt célok áttekintésére – a támogatási szerződés megkötését megelőzően is sor kerülhet. Utóbbi eset általában a nagyobb összegű vagy a nem világos információt tartalmazó projekteknél szokott előfordulni.

Projektmenedzsment tegnap és ma

A projektmenedzsment módszere az Egyesült Államokban alakult ki a hatvanas években a védelmi és űrkutatási programok során. A munkák mérete, bonyolultsága miatt volt szükség egy merőben új munkaszervezési módszer alkalmazására. A módszert később felhasználták a hadiipar különféle területein, a tudományos életben, valamint a kormányzati és üzleti szektorban is.

A vállalati projektmenedzsment kialakulásához a funkcionális munkaszervezés hiányosságai teremtették meg az alapot. A vállalatok szervezeti felépítése statikus, s nem támogatja a komplex feladatok hatékony és gyors megoldását. Ezért a kiemelt és egyszeri feladatokhoz célokat, erőforrásokat, határidőket rendelnek, s ezek egyensúlyban tartása érdekében a feladatokat szervezett formában végzik.

A projekt egyszeri és egyedi munka elvégzésére jön létre, amelyhez meg kell teremteni a személyi, pénzügyi és tárgyi feltételeket. Más megközelítésben a projekt alkalmi feladat a napi munkavégzés mellett. Időben behatárolt kezdete és vége van, meghatározott szervezeti kerettel rendelkezik (projektszervezet), s szabályozott dokumentumai vannak. Lehet szó például beruházási, kutatásfejlesztési, szervezetfejlesztési projektről. Projektnek tekinthető mások mellett a szoftverfejlesztés, az autópálya-építés, a filmprodukció, a vezetői információs rendszer bevezetése. Néhány iparágban maga az alaptevékenység is projekt formában működik: ilyen például az építőipar, a szaktanácsadás, a gyógyszeripari kutatás, a rendezvényszervezés. Az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott források szintén egyedi fejlesztési projektek megvalósítására pályázhatók meg

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9668 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9668 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5741 olvasói kérdésre 5741 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9668 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9668 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5741 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5741 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 290-ik lapszám, amely az 5741-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem