Ágazati bizottságok

A hazai érdekegyeztetés hiányzó láncszemének tartják az úgynevezett ágazati paritásos bizottságokat. A Gazdasági Minisztérium által – a szociális partnerek bevonásával – kidolgozott, és az Európai Uniónak benyújtott program azt szolgálja, hogy immár Magyarországon is megalakuljanak a munkaadói és munkavállalói szervezetek konzultációjának új fórumai. A bizottságok létrehozását a PHARE is támogatja.

Jóllehet, az utóbbi néhány évben nem halmozott sikert sikerre a hazai társadalmi párbeszéd, ennek ellenére az uniós tagságra aspiráló országok közül leginkább Magyarországon épült ki az Európában működő érdekegyeztetéshez hasonló mechanizmus. Viszonylag kiterjedt körben kötnek egyedi kollektív megállapodásokat, s komoly múltra tekinthet vissza az országos társadalmi párbeszéd.

Az ágazati érdekegyeztetés a 90-es évek első felében – hellyel-közzel – megindult, e fórumok azonban nem töltötték be azt a szerepet, amelyre hivatottak lettek volna, így működésük lassan-lassan érdektelenné vált. Kétségtelen, hogy ágazati kollektív szerződések már köttettek hazánkban, sőt immár a harmadik ilyen kontraktus kiterjesztése vár aláírásra az illetékes miniszternél, de európai mértékkel mérve még mindig nagy a lemaradás az ott elfogadott gyakorlattól.

Európai példa

Még az Európai Gazdasági Közösség (az EU elődje) sem alakult meg, amikor 1955-ben már létrejött az ágazati közös bizottságok előfutára: a konzultatív bizottság az Európai Szén- és Acélközösség keretében.

1963-ban alakult meg az EGK-n belüli első ágazati bizottság, mely a farmerek és családtagjaik szociális problémáival foglalkozott, majd egymás után három, közlekedésben érintett ágazati bizottság alakult meg, amelyek létrejöttét a közösségi közlekedési akcióprogram kialakítása inspirálta.

A közös bizottságok feladata, hogy az Európai Bizottság (ez az EU "kormánya") jogalkotói, politikaformáló és végrehajtói munkáját véleményükkel segítsék, de elő kell mozdítaniuk a bizottságokban részt vevő szociális partnerek közötti közvetlen párbeszédet és tárgyalásokat is. A közös bizottságok ilyenformán jelzik az Európai Bizottság, illetve az Európa Tanács számára az adott ágazatban felvetődött problémákat, illetve vázolják az ágazat helyzetét, s lehetőség nyílik a munkaadók és a munkavállalók szövetségeinek megállapodására is.

A közös bizottságok bipartit jellegűek. Tagjaik az érintett ágazatban illetékes európai, de nem közösségi szintű ágazati, szakmai munkaadói és munkavállalói szervezetek képviselői. E szervezetek tagjai az egyes ágazatok nemzeti szervezeteinek képviselői.

Az ágazati közös bizottságok létrejötte jellemzően egy-egy kiemelt közösségi politikához kapcsolódik. Állítólag az Európai Bizottságnak a kezdetektől fogva szándékában állt az európai szintű bipartit munkaügyi kapcsolatok kiépítése, a kollektív tárgyalások előmozdítása európai méretekben, de ez kezdetben elég körvonalazatlan volt. A 60-as években még a jogi szabályozás sem tartalmazta kifejezetten a szerződéskötés lehetőségét, s maguk a szociális partnerek sem éreztek túlzott késztetést az európai szintű tárgyalásokra. Erre általában csupán akkor került sor, ha egy adott ágazatban az Európai Bizottság meghatározó fontosságú lépést tervezett. Ez azonban az egységes európai piac megteremtéséhez szükséges, illetve a munkaerő szabad áramlásához és a munkaerő-piaci mobilitáshoz kapcsolódó területekre korlátozódott. Ugyanez a tendencia érvényesült "felülről lefelé" is, azaz az Európai Bizottság is csupán akkor szorgalmazta a szociális partnerek közötti konzultációt, késztette ezeket különböző bizottságok létrehozására, ha a követendő gazdasági cél, az egységes belső piac megteremtése azt megkövetelte.

Közös iránymutatás

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején két európai szintű ágazati megállapodást is kötöttek a farmerek és családtagjaik szociális problémáival foglalkozó közös bizottság keretei között. Az első heti 45 órában állapította meg a munkaidőt, míg a másik ezt a munkaidőkeretet kiterjesztette az állattartó ágazatra is. Ezek a szerződések meglehetősen korlátozott tartalmúak voltak, kevés gyakorlati eredménnyel, inkább csak közös iránymutatást jelentettek: tekintettel arra, hogy ebben az időben – a közösségi politikában – az egységes szociálpolitika még nem nyert polgárjogot.

Az 1974-es év fordulatot hozott. A szociális akcióprogrammal megkezdődtek az ágazati konzultációk, mivel kiemelt célként jelölte meg a munkaadók és a munkavállalók közötti, európai szintű párbeszéd és együttműködés létrehozását, és nem utolsósorban a szociális partnerek erőteljesebb bevonását az Európai Közösség gazdasági és szociális döntéseibe. Ekkor változott az ágazati bizottságok neve közös bizottságokra. Az átkeresztelés nem csupán szimbolikus, de tartalmi módosulást is jelentett, ugyanis a továbbiakban nemcsak szociális, hanem az ágazatot érintő minden jelentősebb problémával foglalkozni kezdtek. Ezzel egyidejűleg informális módon egyre több ágazatban kezdődött meg a párbeszéd a szociális partnerek között, mely konzultációk a későbbi intézményesülés csírái lettek.

1998 decemberében már kilenc ágazati közös bizottság működött. Ezek minden esetben a szociális partnerek kezdeményezésére alakultak meg. Működési szabályaikat, eljárási rendjüket maguk a szociális partnerek formálják. A folyamatos szakmai munka szervezését, koordinálását választott végrehajtó bizottság végzi. A közös bizottságok évente legalább egy plenáris ülést tartanak. Az Európai Bizottság képviselői – meghatározott számban – jelen vannak a plenáris ülésen, de szavazati joggal nem rendelkeznek.

A közös bizottságok állásfoglalásokat, nyilatkozatokat fogadnak el, véleményt formálnak, de lehetséges megállapodások megkötése is: gyakorlatilag bármely olyan témakörben, amely az adott bizottság kompetenciájába tartozik, és amelyben az érdekelt felek (az európai ágazati munkaadói és munkavállalói szövetségek) egyezségre tudnak jutni. Ezek a megállapodások ajánlás jellegűek, azaz az aláírók felkérik a tagországok érintett szociális partnereit, hogy – a helyi szokásoknak és szabályoknak megfelelően – kezdjenek tárgyalásokat a kollektív szerződések megkötése érdekében.

Kölcsönös bizalom

Az európai szintű megállapodásokat általában igen hosszadalmas tárgyalások előzik meg, annak ellenére, hogy maguk a megállapodások – értelemszerűen – csak keretjellegűek. A közös bizottságok megállapodásainak jelentőségét alapvetően az adja, hogy az elmúlt évtizedek alatt kölcsönös bizalom alakult ki a szociális partnerek között, és olyan – az ellenérdekű fél szempontjait is figyelembe vevő – véleményeket és javaslatokat továbbítanak az Európai Bizottság számára, amelyek a szociális partnerek közös álláspontját tükrözik akár a brüsszeli bürokráciával, akár a nemzeti kormányokkal szemben.

Lényegében a közös bizottságokhoz hasonló, de kevésbé rugalmatlan szerveződést jelentettek az informális munka- és vitacsoportok. Informalitásuk pusztán annyiban jelentkezett, hogy struktúrájukat nem rögzítették közösségi jogszabályok.

1999. január elsejétől a közös bizottságok, az informális munkacsoportok és a vitacsoportok megszűntek, s az Európai Bizottság által kimunkált egységes jogszabály alapján megalakultak helyettük az ágazati párbeszédbizottságok, melyek már azonos alapokon működnek. Megalakulásuk óta munkájuk nyomán már több dokumentum és megállapodás született.

Követendő minta

Az előzőekben vázoltak alapján világos, hogy rendezett ágazati munkaügyi kapcsolatok híján a hazai érdekképviseletek nem képesek betölteni azt a szerepet, amellyel az Európai Unió közösségi joga felruházza őket. A magyarországi ágazati szociális párbeszédnek alkalmassá kellene válnia kettős hivatásának betöltésére: a hazai kollektív tárgyalási rendszer s az ágazati kollektív szerződések színvonalának emelésére, illetve az európai ágazati szociális párbeszédben való hatékony részvételre.

Ezt a munkát segítheti elő az a PHARE-projekt, amelyet a Gazdasági Minisztérium – a szociális partnerek bevonásával – dolgozott ki és nyújtott be az EU-nak. A projekt célja, hogy a közeljövőben ágazatonként egy-egy ágazati bizottságot lehessen létrehozni, melynek működéséhez nemcsak az anyagi s a technikai háttér áll rendelkezésre, hanem az ágazati szociális partnerek is felkészülnek az adott intézmények megfelelő működtetésére. Intézményesített együttműködést kell tehát kiépíteni az adott ágazat munkaadói és munkavállalói szervezetei között az ágazati bizottság keretében, előmozdítva az ágazati szintű kétoldalú konzultációt és erősítve az egyeztetéseket. Ugyanakkor szorosabb együttműködést kell teremteni – európai szinten – a megfelelő ágazati párbeszédbizottságokkal.

Kapcsolatot kell létesíteni a tripartit konzultációs és az ágazati fórumok között, valamint az ágazati paritásos bizottságok és a munkahelyi szociális partnerek között. Mindezek érdekében bővíteni szükséges a kormány és a szociális partnerek párbeszéddel kapcsolatos adminisztratív kapacitását.

Akadozó dialógus

Mindezek megvalósításának szükségességét feltétlenül alátámasztja, hogy a szociális partnerek közötti bipartit együttműködés meglehetősen erőtlen mind az ágazati konzultáció, mind az ágazati kollektív szerződések terén. Ez utóbbiak kis száma és korlátozott köre a magyar szociális párbeszéd egyik legnagyobb hiányossága, amely a szabályozatlan piac fennmaradásához és az emiatt keletkező elfogadhatatlan piaci előnyök kialakulásához is hozzájárul.

Az ágazati szintű közvetlen konzultáció kialakítása, illetve megerősítése kettős célt szolgál. Egyfelől a hazai szintéren alapvető fontosságú, hogy az ágazati szociális partnerek megvitathassák az európai csatlakozás következményeit, illetve kidolgozhassák a szükséges megoldási javaslatokat. Arra is lehetőség nyílhat, hogy az ágazati szociális partnerek az ágazatot érintő politikákat – foglalkoztatási, szociális, makrogazdasági kérdéseket – vitassanak meg, különösen akkor, amikor az uniós szabályozás kerül napirendre. Megvitathatják a képzési, a rugalmas foglalkoztatási formákkal, a munkafeltételek alakulásával kapcsolatos kérdéseket, és nem utolsósorban a közösségi joganyagot. Ez feltételezi az országos fórumokhoz való erős kapcsolódást is.

Magyarország uniós tagságra való felkészülése elengedhetetlenné teszi, hogy a szociális partnerek bekapcsolódjanak a különböző EU-s ágazati bizottságok munkájába, és élni tudjanak a számukra biztosított lehetőségekkel.

A Magyarországon kialakítandó ágazati bizottságok száma a szociális partnerek igényétől és kapacitásától függ. Utóbbi fejlesztéséhez járulhat hozzá a PHARE-projekt. A bizottságok a szociális partnerek kérésére jönnek létre. Számuk a projekt végére várhatóan eléri a húszat. Minden ágazati bizottság munkáját titkárság segíti majd. A bizottságok tagjai felkészítő képzésben részesülnek, s jártasságot kell szerezniük az ágazati konzultációban és tárgyalásban, valamint a kollektív szerződéskötést illetően. Az ágazati bizottságoknak ugyanakkor kapcsolatot kell kiépíteniük és tartaniuk az EU tagállamaiban működő hasonló ágazati szervezetekkel, és tanulniuk kell a gyakorlatukból.

Tanulmány készül

A projekt megvalósításának sarkalatos pontja egy twining- (előcsatlakozási tanácsadó) szakértő alkalmazása, aki 18 hónapon keresztül bábáskodik majd az ágazati bizottságok megszületésénél. Ennek során helyzetelemzési tanulmány készül az ágazati párbeszéd jelenlegi jellemzőiről s az ágazati struktúrák kialakulását gátló tényezőkről. A tanulmány célja, hogy elemezze azokat a körülményeket, amelyek befolyással lehetnek a projekt végrehajtására, beleértve a munkaügyi kapcsolatok értékelését. A dolgozat alapjait célszerű hazai szakemberek közreműködésével elkészíteni.

A szociális partnerek részvételével akcióterv készül az ágazati bizottságok létrehozásáról. Ez magában foglalja a bizottságok felállításának ütemtervét, a bizottsági tagok kijelölésének módját, valamint a bizottsági iroda működési feltételeinek körvonalazását. A projekt egyik sarkalatos pontja a képzés, s az ahhoz szükséges tantervek, útmutatók, kézikönyvek kidolgozása, tanfolyamok megszervezése és megrendezése a szociális partnerek számára.

A kormány, ezen belül a Gazdasági Minisztérium – saját feladatainak meghatározása szerint – a katalizátor szerepét vállalja a programban. Technikai segítséget ad, irányítani szándékozik az intézményfejlesztést, támogatja a képzést, és az állandó bizottságoknak is segít majd az igazgatásban. A projekt költségeinek egynegyedét – társfinanszírozással – hazai forrásból kell előteremteni.

Bizottság a mozgósításra

A Gazdasági Minisztérium a szociális partnerek részvételével operatív bizottság létrehozását is kezdeményezte, ennek feladata lesz a szociális partnerek mozgósítása a bizottságok munkájával összefüggő feladatok megoldására.

A projekt sikerének alapvető feltételei közé tartozik azonban, hogy a kormány vállalja: a program lejártát követően is fenntartja, finanszírozza a működést. Még az anyagi feltételek biztosításánál is fontosabb a szociális partnerek bevonása azon politikai jellegű döntési folyamatokba, amelyek hatással lehetnek az ágazati szintű kollektív szerződések tartalmára!

A PHARE-projekt különféle változatait megtárgyalta az Országos Munkaügyi Tanács bér- és kollektív megállapodások bizottsága, majd a végleges változatot az Országos Munkaügyi Tanács plenáris és informális ülése is. A szociális partnerek észrevételeinek tekintetbevétele mellett elkészült az a lista is, mely azokat az ágazatokat tartalmazza, amelyekben "első körben" alakul majd ágazati bizottság. A kormány a programot benyújtotta Brüsszelnek.