A cím e folyóirat profilját figyelembe véve természetesen indokoltnak tűnhet, ám ilyen formában a bűnözés egyes speciális területeit kutató kriminológusok számára nehezen értelmezhető. A "munkahelyi bűnözés" ugyanis a munkahelyektől és a tettesektől függően igen sokszínű, változatos, különféle kriminális formákat magában foglaló kategória, amelyet egyesek tágabban, mások szűken értelmezhetnek.
Sokan kizárólag a dolgozók által egymás sérelmére megvalósított tetteket vélik munkahelyi bűnözésnek, mások csak a munkáltató kárára elkövetett cselekményeket sorolják e körbe, megint mások bármely foglalkozáshoz, munkahelyhez bármilyen lazán kötődő tettet a munkahelyi bűnözés egy-egy formájának tekintenek. Ez az írás, általános jellegéből adódóan, az utóbbi véleményből kiindulva nem szűkíti le a vizsgálódás körét valamely speciális területre.
A munkahelyi bűnözést – nézetem szerint – öt, egymástól mereven el nem választható területen célszerű vizsgálni:
a) a "kívülállók'' (vagyis a nem a saját munkahelyükön, de munkahelyi közösségben bűnöző személyek) cselekményei,
b) a dolgozók egymás sérelmére megvalósuló tettei,
c) a munkáltató által vagy a dolgozók által a munkáltató sérelmére megvalósított magatartások,
c) az üzemi balesetek kérdései, végül
d) a munkahelyükről kiváló dogozók korábbi tevékenységéhez kapcsolódó
bűncselekmények.
A "kívülállók" által elkövetett cselekmények
Ide jórészt ma még mindig az adott munkahelytől, annak jellegétől, sajátosságaitól alig függő, vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül is elsősorban a "besurranásos lopások" tartoznak. Kiemelt szerepet kapnak azonban e körben az ügyfelekkel állandó vagy akár csak eseti kapcsolatban álló munkahelyek, irodák, hivatalok. Aggasztó, hogy a sok éve folyó felvilágosító munka ellenére ezeknek az intézményeknek a jelentős része ma is szinte átjáróház, az ügyfélforgalmat nem vagy csak fő vonalaiban szabályozzák, bárki bármikor megjelenhet itt, ügyei intézése ürügyén – vagy akár valódi okán – benyithat a gyakran üres szobákba, s ott zavartalanul kutakodhat, magához veheti a dolgozók értékeit.
A tapasztalatok szerint a gyakran jól öltözött, megnyerő külsejű "ügyfelek" ezzel a módszerrel akár milliós összegű károkat is okozhatnak. Különös, de így van: a várható nyereség ellensúlyozza a nyilvánvaló kockázatot. Az egyik, nemrégiben jogerősen befejeződött fővárosi ügyben például a besurranó tolvaj az önkormányzati intézményekben és más hivataloknál megjelenve, kisebb bőröndnek megfelelő táskával és hivatalosnak látszó papírokkal nyitott be az irodákba, ahonnan – kihasználva a dolgozók távollétét – készpénzt, számológépeket, sőt értékesebbnek tűnő irodai felszereléseket lopva alig három hónap alatt közel egymillió forint kárt okozott. Jellemző, hogy nem "munka közben", hanem a lopott tárgyak értékesítése kapcsán bukott le.
További hasonló ügyek említése felesleges, hiszen a tanulság nyilvánvaló: önmagában a munkahely nem jelent – még biztonsági őrök alkalmazása esetén sem – védelmet az ilyen lopásokkal szemben. A méltatlankodó sértettek felháborodása persze érthető, magam azonban helyesnek tartanám, ha az eljárások során a hatóságok a károsultak személyes felelősségét is felvetnék: ha nem is személyes értékeik felelőtlen őrzése miatt, hanem például a munkahely vagyontárgyait vagy a szolgálati titkait képező iratok, dokumentumok közprédává tétele okán. Ha mástól nem remélhetjük az eredményes megelőzést, ettől talán igen.
A dolgozók által egymás sérelmére elkövetett tettek
Munkahelyi szarkák voltak, vannak és lesznek is mindig. A Büntető Törvénykönyv már régen levonta e helyzet konzekvenciáit, amikor az ilyen, a "lakást vagy más hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére" elkövetett magatartásokat a bizalommal, az egymásra utaltsággal is visszaélésnek minősítve a lopás súlyosabban minősülő, s így súlyosabban is fenyegetett cselekményeként szabályozta. A rendelkezés szerint, aki a vele közös munkahelyen dolgozó sérelmére követ el lopást, akkor is a büntetőbíróság előtt felel, ha az ellopott érték nem haladta meg a szabálysértési értékhatárt. (Ez ma nevetségesen alacsony összeg, 5000 forint, ámbár tervezik a duplájára emelését.) Természetesen nemcsak a tényleges munkahely, hanem például az öltöző, az ebédlő, a könyvtár, a munkahelyi klub is a súlyosabb felelősséget megalapozó helyszínnek tekintendő. A lényeg tehát az ilyen cselekményeknél az összezártság, az egymásra utaltság, a bizalom megsértése, s ebből adódóan a tett kisebb kockázata.
Az így minősülő munkahelyi lopásokból évente kb. 10 000-13000 válik ismertté, több mint egyharmaduk a fővárosban. A kriminológusok egy része azonban e számot ismerve mégis úgy véli, hogy ezen a területen is számottevő a "lappangó bűnözés"; a rajtakapott dolgozóktól legrosszabb esetben "közös megegyezéssel" megválnak, s gyakran szánalomból, az esetleges korábbi érdemekre tekintettel, vagy egyszerűen az eljárással járó kényelmetlenséget kerülendő, a gyorsabb, informális elintézést választják, és nem tesznek feljelentést. Pedig nyilvánvaló, hogy ezzel nem megoldják, csupán "áthelyezik" a problémát máshová.
A munkáltató által és a munkáltató sérelmére elkövetett tettek
Viszonylag széles kört ölel fel a munkáltató által megvalósítható cselekmények csoportja. Idetartoznak azok a pénzügyi bűncselekmények (elsősorban az adó- és társadalombiztosítási csalás), amelyek a "feketemunkások" foglalkoztatása révén valósul meg, de speciálisan a munkáltató által elkövethető bűncselekmény lehet a "társadalombiztosítási-, egészségbiztosítási- vagy nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség megszegése" vagy a "Munkanélküliek Szolidaritási Alapjába fizetendő munkaadói- és munkavállalóijárulék-fizetési kötelezettség megszegése", amelyeket kizárólag munkáltató követhet el.
Előfordul, hogy a munkáltatók, az intézmények vezetői, vagy legalábbis a döntési jogkörrel felruházott személyek kifejezetten a munkahelyük által biztosított lehetőségeket használják fel bűncselekmény elkövetésére. Ide általában a korrupciós jellegű tettek sorolhatók, de megemlíthetem azoknak a hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt felelősségre vont bankvezetőknek az ügyét is, akik felelőtlen hitelkihelyezéseikkel a betétesek pénzének biztonságát kockáztatták.
Sértett a munkáltató
A dolgozók által a munkaadójuk sérelmére elkövetett cselekmények között a sikkasztás és a hűtlen kezelés áll az élen. A két tett között az alapvető különbség az, hogy míg a sikkasztó valamely idegen dologgal jogosulatlanul (tulajdonosként) rendelkezik, addig a hűtlen kezelés tettese az őt egyébként megillető rendelkezési jog kereteit lépi át.
A ma is legjellemzőbbnek tekinthető esetekben sikkasztás miatt vonják felelősségre azokat a dolgozókat, akik a munkáltatójuktól a munkavégzés érdekében átvett vagy ahhoz szükséges anyagokat, munkaeszközöket eltulajdonítják, saját zsebre értékesítik, vagy saját céljaikra használják fel.
Korábban a hűtlen kezelés miatt indult eljárások többsége a jogosulatlan gépjármű használatokban, "feketefuvarokban" öltött testet, a mai gazdálkodási formák és az új alapokra helyezett munkaadói-munkavállalói kapcsolatok mellett azonban e cselekmények már szinte teljesen háttérbe szorultak. Ma a dolgozók által elkövetett hűtlen kezelések miatti feljelentések zömét olyan súlyos és sorozatos vagyonkezelői mulasztások miatt teszik, amelyek valószínűsítik, hogy a tettes legalábbis közömbös volt az ebből adódó vagyoni hátrány esetleges bekövetkezése iránt.
Bűnelkövetés számítógéppel
A munkahelyi bűnözés itt tárgyalandó új és igen veszélyes formája a számítógépes bűncselekmények kategóriája. Az ilyen tettek nem csupán a bankok gyakorlatában fordulnak elő, ahol egyes beavatott személyek fiktív, tényleges akaratot nem tükröző átutalásokkal próbálnak jelentős öszszegeket a saját érdekeltségi körükbe tartozóknak átjátszani. Előfordult olyan ügy is, ahol az egyik önkormányzat számítógépes rendszerét hosszú időn keresztül manipulálva utaltak ki a csalók saját maguknak egyenként nem túl magas összegű, összességében azonban több százezer forintnyi szociális segélyt.
Közös ezekben a cselekményekben, hogy a számítógépet nem valamely "hagyományos" vagyon elleni cselekmény leplezésére, hanem az elkövetés sajátos eszközeként használják. Éppen ez a körülmény indokolta néhány évvel ezelőtt, hogy a Btk.-ba a csalás mellé a hagyományos vagyon elleni bűncselekmény keretei között nem mindig értékelhető "számítógépes csalást" is beiktatták.
Az üzemi balesetek büntetőjogi vetülete
A rendszerváltás utáni első években viszonylag sűrűn lehetett találkozni olyan véleményekkel, hogy az üzemi balesetek miatt korábban folyt büntetőeljárások köre és indokoltsága a piacgazdaságra való áttéréssel legalábbis átértékelésre szorul. A büntetőjogászok között is többen úgy vélték, hogy az egyén esetleges könnyelműsége, felelőtlensége, hibája vagy mulasztása, az individuális elvárhatóság elvének előtérbe állításával már aligha eredményezheti mások felelősségének firtatását. Ehhez nyilván hozzájárult az új gazdálkodási formák kialakulása, s ezzel együtt a munkavédelem fórumainak, rendszerének átalakulása, korábbi jelentőségének, szerepének csökkenése. Úgy gondolták tehát, hogy az üzemi balesetekért ezután csak kivételesen terhelheti felelősség a munka irányítóját, a dolgozó főnökét vagy a munkáltatót.
Nos, ez a nézet nem hozott igazi áttörést, legfeljebb a felelősség megállapítása kapcsolódik szigorúbb, konkrétabb kritériumokhoz. A Btk. ugyanis nem változtatott azon az elven, hogy "foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés" miatt büntetendő az, aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki. A "foglalkozás szabályai" pedig adott esetben ma is felölel(het)ik a munka irányításáért, annak szabályos, szakszerű végzéséért való felelősséget. A büntetőnorma továbbra is szigorúbb szankciókat helyez kilátásba a tett súlyosabb eredményei (pl. súlyos egészségromlás vagy halál bekövetkezése) esetén, sőt számol azzal is, ha valaki a veszélyhelyzetet magát szándékosan idézi elő.
Statisztikai adatok
A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetések száma (néhány kiemelt kategóriát is figyelembe véve) az utóbbi években a következőképpen alakult:
| 1992 | 1993 | 1994 | 1995 | 1996 | |
|---|---|---|---|---|---|
| összes foglalkozás körében el. veszélyez. | 236 | 278 | 349 | 304 | 268 |
| ebből szándékos | 13 | 15 | 16 | 15 | 12 |
| az összesből gondatlanul elkövetett, halálos eredményű | 63 | 66 | 83 | 82 | 72 |
Okkal merülhet fel az olvasóban, hogy az ilyen jellegű tettek nem feltétlenül üzemi balesetek, ezért sietek hozzátenni: igaz, hogy a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetések kb. 25 százaléka lőfegyverrel vagy lőszerrel elkövetett cselekmény (pl. a fegyveres testületeknél történő óvatlan fegyverhasználat vagy vadászbaleset), kb. 5%-a orvosi műhiba, ám több mint 60 százaléka ma is igazi üzemi baleset.
A főnök felelőssége
Láttuk a büntetőnorma tényállásából azt is, hogy e tett miatt a felelősség nem a veszélyhelyzetbe került személyt magát, hanem valaki mást terhel: azt, akinek a magatartása valamilyen jogi szabályozás alá eső olyan foglalkozásnak minősül, amely egyben veszélyhelyzetet, balesetet is rejthet magában.
Az üzemi balesetekhez kapcsolódó legfontosabb szabályokat immár évtizedek óta a munkavédelmi és baleset-elhárító szabályok, valamint az építésügyi műszaki, statikai regulák alkotják. A korábbi – szakmák és tevékenységi körök szerint elkülönített és részletesen összefoglalt – baleset-elhárítási és óvó rendszabályok, ha megváltozott formában és módosult tartalommal is, ma éppúgy érvényesek, mint 20-30 évvel ezelőtt.
Alighanem ebből is következik, hogy viszonylag ma is gyakran megállapítják a munkásokat irányító, felügyelő vezetők felelősségét, ha a baleset kapcsán kiderül, hogy korábban elmulasztották a balesetvédelmi oktatást, egy-egy új gép munkába állásakor megszegték az üzembe helyezésre vonatkozó szabályokat, vagy például a kötelező ellenőrzés elmulasztása folytán nem észlelték, hogy a magasban dolgozók – ittas állapotuk miatt – komoly veszélynek vannak kitéve.
Önmagában az a tény, hogy a veszélyhelyzetbe jutott személy elsajátította az adott szakma, foglalkozás szabályait, nem feltétlenül mentesíti a vezetőket a felelősség alól. Elítélték például azt az épület kiürítését és bontását irányító műszaki vezetőt, aki nem ellenőrizte megfelelően az anyagmozgatási előírások betartását (s ennek következtében az emeletről lecipelt páncélszekrény a lépcsőfordulóban rázuhant az egyik rakodómunkásra), noha a dolgozók egyébként tapasztalt anyagmozgatók voltak. Ugyancsak felelősségre vonták annak a felújítással és karbantartással foglalkozó társaságnak a vezetőjét, aki a munka közvetlen irányítása során a feladat sürgősségére hivatkozva eltűrte, hogy egyik, utóbb halálos áramütést szenvedő, egyébként szakképzett villanyszerelője órákig a vízben állva hegessze egy stég vasszerkezetét.
Sértett a korábbi munkáltató
1994-ben a Btk.-ba az "üzleti titok megsértése", amelyet az követ el, "aki üzleti titkot haszonszerzés végett vagy másnak vagyoni hátrányt okozva jogosulatlanul megszerez, felhasznál, vagy nyilvánosságra hoz." A törvény meghatározta az üzleti titok fogalmát is, imigyen: "a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik."
A bűnügyi statisztika adataiból kitűnik, hogy e bűncselekmény miatt 1994 és 1996 között mindössze három eljárás indult. Pedig – megkockáztatom – ez a bűncselekmény nem csupán újszerűsége, de tényleges jelentősége folytán is a következő évtizedekben a "munkahelyi bűnözés" legjellemzőbb és alighanem egyben legvitatottabb formája lehet.
Egy jogeset
Úgy gondolom, hogy e bűncselekmény "mellőzöttségébe" annak kevésbé ismert volta is belejátszik ma még. Tanulságosnak vélem ezért a következő ügy ismertetését.
Egy szövetkezet egyebek mellett üzleti titok megsértése és jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentést tett volt dolgozói ellen, akik a szövetkezetből kiválva saját – korábbi munkahelyüknek megfelelő profilú – kft.-t alapítottak. A feljelentés szerint a volt vezetők korábban évekig dolgoztak vezető beosztásban a szövetkezetnél. Még 1994-ben az információk megőrzését célzó szerződést kötöttek velük, számba véve azokat a cselekményeket, amelyekkel a cégükkel szembeni esetleges hűtlenségükkel kárt okozhatnak. A kivált tagok azonban – így a feljelentés – "az általuk végzett munkák dossziéit elvitték, melyekben az adott munkával kapcsolatos összes információ, adat és körülmény benne foglaltatik. Ezenkívül elvitték az iratmintákat, szabályzatokat, belépési nyilatkozatot, munkaszerződést, felkészítési anyagokat, teljesítésigazolási mintákat, árajánlatokat stb."
Új cégük megalapítása után a feljelentés szerint megkezdték korábbi munkahelyük szervezett lejáratását, szerződéses partnereinek felkeresését és átcsábítását. Mindezt azért is megtehették, mert magukkal vitték a szövetkezet számítógépes tagnyilvántartását is. Tartalmaz a feljelentés konkrét eseteket is, amelyek során a kivált tagok volt munkahelyük régi szerződéses partnereivel arról tárgyaltak, hogy kiválásuk után a szövetkezet képtelen lesz vállalt kötelezettségeinek eleget tenni, felszólították tehát őket, hogy szerződjenek inkább velük.
Az ügyben a rendőrség a nyomozást megtagadta, mégpedig azzal az indokkal, hogy a feljelentettek "korábbi, a sértett jogi személynél végzett menedzsertevékenységük során jogszerűen jutottak adatokhoz, információkhoz... az adatok később történt felhasználása az újonnan alapított cégeknél nem valósítja meg a jogosulatlan adatkezelést. Ugyanakkor nem állapítható meg üzleti titok megsértése, mivel a feljelentettek az üzleti titkokat nem jogosulatlanul szerezték meg, illetve használták fel."
Másként látva
E határozat indokai erősen vitathatóak. Ha ugyanis a feljelentésben foglalt – itt csak kivonatosan közölt – állításoknak csupán a töredéke igaz, mindkét bűncselekmény alapos gyanúja felmerül. Saját tudását, felhalmozott tapasztalatait, szakmai fogásait természetesen bárki hasznosíthatja új munkahelyén is, ezt nyilván el is várják tőle. Még az sem baj, ha új munkahelyén is olyan sajátos megoldásokat alkalmaz, amelyet korábbi tevékenysége során másutt, a közreműködésével, vagy akár anélkül dolgoztak ki. (A biztosítási ügynököknek, a brókereknek vagy pl. a kártevő-mentesítőknek aligha lehetnek egymástól gyökeresen eltérő módszereik.) Röviden: "szellemi know-how-jukat" a munkahelyet változtató személyek bátran magukkal vihetik, de annak tárgyiasult formáit – ha azt volt munkáltatójuk indokoltan tekinti üzleti titoknak, mert specifikus üzleti tevékenységéhez tartozik – már nem.
Kétségtelen továbbá, hogy az olyan iratminták (pl. szerződésminták, szabályzatok, igazolások), amelyek minta formájában egyébként is közkézen forognak, s megfelelő testre szabás után elvileg bárhol felhasználhatók, nem képezhetnek üzleti titkot. Ám ha ezeket a mintákat kifejezetten a szövetkezet tevékenységére szabottan maguk dolgozták ki, s töltötték meg sajátos tartalommal, akkor titokban maradásukhoz már alapos érdek fűződhet. Még inkább így van ez a "felkészítési anyagok" vagy az "árajánlatok" esetében. Ezek már feltétlenül üzleti titoknak minősülnek, olyan titoknak tehát, amely az üzletmenet, a gazdálkodás körébe tartozik, s amelynek megsértése gazdasági érdeket sért. Az igaz, hogy az üzleti titoknak minősülő adatokat a feljelentettek annak idején nem jogellenesen szerezték meg. Ám hogy jogellenesen – a titokgazda hozzájárulása, beleegyezése nélkül – használták fel, az felettébb valószínűnek látszik.
Néhány szót megérdemel a volt vezetőkkel korábban kötött "menedzseri szerződés" is. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény kimondja, hogy üzleti titoknak az imént kifejtettek mellett csak az minősül, "amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette." Láttuk, hogy maga a büntetőnorma az üzleti titok megőrzésére vonatkozó előírást nem tartalmaz, a feljelentők tehát az ominózus szerződéssel annak idején mintegy "túlteljesítették" a büntetőnorma elvárásait.
Összefoglalva tehát: a bűncselekményt megvalósultnak vélem. Nem árt hasonló esetben bátran büntetőeljárást kezdeményezni, ha nem akarjuk, hogy a tisztességes piaci magatartás, a törvényes eszközökkel folytatható verseny követelménye csak írott malaszt maradjon.
A foglalkozástól eltiltás mint sajátos büntetés
A Büntető Törvénykönyv szankciórendszerében sajátos jogkorlátozó mellékbüntetésként ott található a foglalkozástól eltiltás. Ez az egyébként akár önállóan is alkalmazható büntetés egy évtől 10 évig tarthat, de akár végleges hatályú is lehet. Célja, rendeltetése az, hogy legalább időlegesen megfoszszák az elítéltet attól, hogy foglalkozásából adódóan ismét bűnözzön.
A törvény szerint foglalkozástól azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt a) szakképzettséget igénylő foglalkozás szabályainak megszegésével követi el, vagy b) foglalkozásának felhasználásával szándékosan követi el. Világos tehát, hogy az első esetkör gondatlan bűncselekmény esetén is alkalmazható.
Olykor természetesen a két csoport nem zárja ki egymást, a tiltott abortuszt végző orvos pl. szabályszegést is megvalósít, ám egyben foglalkozása (szakképzettsége) felhasználásával is cselekszik. Ezzel szemben az idegen zárakat feltörő, páncélszekrényeket felnyitó lakatos felelőssége kizárólag az utóbbi ponton alapul.
Lényeges – s alig féléves – rendelkezése a törvénynek, hogy "foglalkozásnak minősül az is, ha az elkövető a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja, illetve igazgatója; a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagja; a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, illetve felügyelőbizottságának tagja." Ez a szabály – indokoltan – a korábbinál magasabbra emeli a mércét a gazdasági vezetőkkel szemben.
