Személyi jövedelemadó
A személyi jövedelemadóval kapcsolatos legfontosabb változás, hogy a munkáltató a vele munkaviszonyban álló és tőle rendszeres jövedelmet kapó magánszemély nyugdíjjárulékának és magán-nyugdíjpénztári tagdíjának 25 százalékát levonhatja a számított adóból (Szja-tv. 33/A §), s ezt már az adóelőleg-fizetéskor érvényesítheti [Szja-tv. 47. § (1) és (5) bek.]. Amennyiben a fenti jövedelem nem rendszeres, akkor a munkáltató komoly számolgatásra kényszerül: a munkavállaló előző havi rendszeres jövedelmének tizenkétszereséhez hozzá kell adnia az adott hónapban kifizetett nem rendszeres jövedelmet, s ennek tizenketted részét kell adóelőlegként levonnia és befizetnie. Ez kétségkívül azok számára előnyös – különösen magas infláció esetén –, akik munkaviszonyukból viszonylag rendszeresen jutnak "nem rendszeres" jövedelemhez.
A nyugdíjjárulék és a magánnyugdíjpénztári tagdíj együttes összege 1998-ban a járulékköteles jövedelem 7, 1999-ben 8, 2000-től pedig 9 százaléka, tehát az adókedvezmény független attól, hogy a munkavállaló (magánszemély) tagja-e valamelyik magánnyugdíjpénztárnak vagy sem. Ennek a kedvezménynek egyébként sajátos múltja van a magyar adórendszerben: Az Antall-kormány alatt – közeledvén a választások – az Országgyűlés elfogadta, hogy a magánszemély levonhassa az adójából az akkor 10 százalékos társadalombiztosítási járuléka egynegyedét. Ezt a Horn-kormány a következő évben – még a Bokros-csomag előtt – eltöröltette, s most az új választási évben ismét visszatért (bár kisebb mértékben) kedvezményként.
Járulékalap
A magánszemély által fizetendő nyugdíjjárulék, magánnyugdíjpénztári tagdíj, valamint egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelmet szűkebben határozták meg a foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosítási járulék alapját képező jövedelemnél, az előbbinél ugyanis a természetbeni juttatás (Szja-tv. 69. §) nem számítandó a járulékalapba. Ráadásul az előbbiek (együttes) mértéke maximált, míg az utóbbinál a határ a csillagos ég. Az 1998. évre érvényes 1 565 850 (maximum napi 4290 forint) járulékfizetési maximum 109 610 forint nyugdíjjárulék, illetve nyugdíjjárulék és magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetését jelenti. (A legmagasabb éves tagdíj 1998-ban 93 961 forint.) Ez a befizetés személyijövedelemadó-fizetési kötelezettséget is von maga után, az szja a legmagasabb (42 százalékos) adókulccsal számolva 39 464 forint, amelynek a 25 százaléka 9866 forint. A személyijövedelemadó-kedvezmény tehát személyenként egész évre és maximálisan nem egészen tízezer forintot jelent, ha pedig nem érvényesíthetnék az adóelőleg levonásakor – különös tekintettel az infláció mértékére –, még ennél is kevesebbet jelentene.
Tagdíjkiegészítés
A magán-nyugdíjpénztári befizetés nem szükségszerűen azonos a törvényben előírt tagdíjjal, azt mind a munkáltató, mind a magánszemély kiegészítheti 10 százalékra. Így a tagdíj-kiegészítés 1998-ban legfeljebb 4, 1999-ben 3, 2000-től pedig 2 százalék lehet, csökkenő mértékét a törvényben előírt tagdíj ezzel ellentétes irányú növekedése magyarázza. A munkáltató tagdíj-kiegészítése egyoldalú kötelezettségvállalás [Szja-tv. 7. § k) pont], nem köthető feltételhez (ellentétben azzal, hogy a munkáltató az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulását hathavi munkaviszonyhoz kötheti). "A munkáltató kötelezettségvállalása minden munkavállalóra azonos mértékben és egyforma feltételekkel vonatkozik." [Mpt. 26. § (5) bek.]
Amennyiben a munkáltató egészíti ki munkavállalója magánnyugdíjpénztári tagdíját, ez nem számít a munkavállaló bevételei közé, nem kerül az adóalapjába, s a munkáltató költségként számolhatja el. Amennyiben viszont a magánszemély egészíti ki saját tagdíját, úgy e kiegészítés 50 százalékával már az adóelőleg-fizetéskor csökkentheti adóját. A magánszemély számára előnyösebb, ha önmaga egészíti ki tagdíját, mivel az 50 százalékos kulcs jóval meghaladja az adótábla legmagasabb, 42 százalékos adókulcsát [Szja-tv. 35. § (4) bek.], kivéve ha az adócsökkentő tételek épp ezzel az összeggel lépik túl az adó összegét, a kedvezmények ugyanis nem haladhatják meg a fizetendő adót.
Nézzük meg az adókedvezmény értékét 1998-ra! A maximális tagdíj a maximális kiegészítéssel (62 634 forint) együtt évi 156 585 forint. Az ezután a legfelső adósávban fizetendő adó 26 306 forint, miközben a kiegészítés 50 százaléka (31 317 forint) csökkenti az adót. A különbség évi 5011 forint (negatív adóvisszatérítés), maximálisan ekkora pluszjövedelemhez jut az a magánszemély, aki maga egészíti ki a nyugdíjpénztári tagdíját. A helyzet azonban közel sem ilyen egyértelmű. Ha a munkáltató és munkavállaló együttes adó- és járulékminimalizálási stratégiát folytat, mégiscsak előnyösebb a munkáltatói tagdíj-kiegészítés, mert az elszámolható költségként, míg a magánszemély tagdíj-kiegészítésre fordított pénze után a munkáltatója már 39 százalékos társadalombiztosítási járulékot fizetett, s akkor még nem is esett szó a magánszemély fizette járulékokról. (A teljesség kedvéért azonban az is megemlítendő, hogy a munkáltató tagdíjátvállalása, ha mégoly csekély mértékben is, de csökkenti a társadalombiztosítási nyugdíjígérvényt). A negatív adóvisszatérítés égbekiáltóan irracionális (a fejlett országokban legfeljebb a létminimumot el nem erő jövedelemmel rendelkezőknek járhat), nem egyszerűen ösztönzi, hanem egyenesen jutalmazza a nyugdíjcélú megtakarításokat, miközben az évek óta változatlan adó-visszatérítési összeghatárral gátat szab növekedésüknek. Valószínűsíthető, hogy a pénztári megtakarításokhoz kapcsolódó adókedvezmények (beleértve a munkáltatói hozzájárulás adó- és járulékmentességét is) a makrogazdasági megtakarításokra semmilyen hatást nem gyakoroltak, ugyanis az eddig összegyűlt néhány tízmilliárd forinttal szemben közel ugyanilyen mértékű adó- és járulékkiesés miatti állampapír-kibocsátás áll. (Az adatok hozzáférhetetlensége miatt nem vonható pontos mérleg.)
Meg kell állapítanunk, hogy a tagdíj-kiegészítés kedvezményezése a magánnyugdíjpénztárba lépőket előnyösebb helyzetbe hozza a társadalombiztosítási nyugdíjnál maradókkal szemben, mert az utóbbiak nem részesülnek megtakarításkedvezményben.
Megállapodás nyugdíjra
A Tbj. módot ad arra, hogy a magánszemély megállapodást kössön az állandó lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárral (MEP) a jövendő nyugdíjára vonatkozóan. Ezzel szolgálati időt és "nyugdíjalapot képező jövedelmet" (pontosabb lenne a nyugdíj kiszámításának alapjául szolgáló havi – 2012-től bruttó – átlagkereset "előállításáról" beszélni), vagy pusztán szolgálati időt "vásárolhat".
Szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzésére az köthet megállapodást, akinek van magyarországi lakhelye, és nem áll biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban, vagyis – főszabályként – munkaviszonyban. Az idesorolható magyar állampolgárok a törvényalkotók szeme előtt mint vagyonukból élő gazdagok lebegtek. Külföldiek is köthetnek megállapodást, ha Magyarországon laknak és dolgoznak, de nem biztosítottak. Számukra az egészségügyi szolgáltatás érdekében kötött megállapodás rövid időre is fontos lehet, de vajon van-e jelentősége a társadalombiztosítási nyugdíjra jogosító húszévnyi szolgálatiidő-szerzésnek? Aki a fentiek szerint szolgálati időt és nyugdíjalapot képező jövedelmet is kíván szerezni, tetszése szerinti fiktív jövedelmet "vall be" a MEP-nek, amely az aktuális minimálbértől a járulékfizetési felső határig terjedhet. A megállapodás keretében e fiktív jövedelem 31 százaléka fizetendő (ennyi a nyugdíjbiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék összege).
Szolgálati idő szerzésére az köthet megállapodást, aki felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatja (folytatta) tanulmányait; otthoni gondozást folytat (gyermekgondozási segélyre nem jogosult, de feltételeinek egyébként megfelel), legfeljebb azonban a gyes időtartamára (amely jelenleg két év). Főként azoknak előnyös a megállapodás, akiknek a társadalombiztosítási öregségi nyugellátáshoz előírt szolgálati idő eléréséhez kevesebb mint öt évük hiányzik. A megállapodás alapján az aktuális minimálbér 31 százalékát kell befizetni. Kivétel az otthoni gondozás miatti szolgálatiidő-vásárlás, ahol a minimálbér helyett az aktuális gyermekgondozási segély az alap, s 31 százalék helyett az aktuális nyugdíjjáruléknak és magán-nyugdíjpénztári tagdíjnak megfelelő összeget, azaz 1998-ban 7, 1999-ben 8, 2000-től pedig 9 százalékot kell fizetni.
Pusztán szolgálati időt vásárolni akkor érdemes, ha a magánszemélynek az öregségi nyugellátáshoz minimálisan szükséges szolgálati évei hiányoznak (ez a nyugdíjkorhatárt 2013-ban és előtte elérők esetén 10 év, később 20 év), ami viszont csak a nyugdíjkorhatár közeledtével látható. A felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló fiatal és az otthoni gondozáson lévő kismama ugyanis nem áll biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban, így ők a szolgálati idő mellé egyúttal nyugdíjalapot képező jövedelmet is "vásárolhatnak".
Elvileg az is lehetséges – legalábbis a törvény nem zárja ki –, hogy az egyébként munkaviszonyban álló egy időre biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyon kívülre helyezi magát, szolgálati évet és nyugdíjalapot képező jövedelmet "spájzol be". Ezek mértékére, szemben a pusztán a szolgálati idő szerzésével, megszorítás nincs, s az sem tiltott, hogy a vásárlás egyszerre történjék. Nagy a valószínűsége, hogy a jogszabályok pontatlanságai, elnagyoltsága és átgondoltságának hiánya számos ilyen és hasonló jogértelmezési vitát fog eredményezni.
Lehetőség van arra is, hogy aki megállapodást köt az illetékes MEP-pel társadalombiztosítási nyugellátásra, egyúttal magánnyugdíjpénztár tagja is legyen (kivéve az otthon lévő kismamát). Ekkor a 31 százalékból a nyugdíjpénztári tagdíjnak megfelelő részt a pénztárba, a fennmaradó részt pedig a társadalombiztosításhoz kell befizetni. Ilyenkor a "szerződés egyidejű bemutatásával" be kell jelenteni a MEP-nek a pénztári tagságot.
Aki megállapodást kötött és egyúttal magán-nyugdíjpénztári tag is (függetlenül attól, hogy saját magának vagy más javára köti a megállapodást), adókedvezményre is jogosult. A magánszemély ugyanis levonhatja adójából annak az összegnek a 25 százalékát, amelyet a megállapodás keretében önmaga vagy más javára fizetett, beleértve a pénztári tagdíjat és az összevont nyugdíjjárulékot egyaránt. Fontos szabály, hogy a nyugdíjpénztári tagdíjat is lehet más helyett fizetni, erre vonatkozóan úgynevezett támogatási megállapodást kell kötni a pénztárral [Mpt. 24. § (4) bek.]
Pénztártagsági dilemmák
1999. augusztus 31-ig lehet önkéntesen csatlakozni valamelyik magánnyugdíjpénztárhoz, de 2000. december 31-ig a tag "visszaléphet a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe" [Mpt. 123. § (2) bek.]. A Tbj. nem ismeri a "visszalépés" fogalmát, tudja viszont, hogy mi a "csatlakozás visszavonása", s szabályozza annak a pénztárnak a teendőit, amelyhez "visszavonási kérelem" érkezett. A pénztár a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles átutalni a Nyugdíjbiztosítási Alapnak a távozó tag egyéni számláján nyilvántartott összeget [Tbj. 45. § (4) bek.].
Belépés és visszalépés
Fentiekből joggal vonhatjuk le azt a következtetést, hogy "visszalépni" ugyan csak egyszer és meghatározott időpontig lehet, de "csatlakozást viszszavonni", illetve "átutalni" valami egészen mást jelent (egyébként a törvényalkotó azonos dolgokat azonos fogalmakkal jelölne). A Tny. tv. sem hallott időbeli korláthoz kötött "visszalépésről", átutalásról viszont igen. Ezzel kapcsolatban a nyugdíjmegállapítás időpontjától függetlenül kimondja: amennyiben a volt pénztártag egyéni számláján lévő összeget a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz átutalták, a nyugdíjat úgy kell megállapítani, mintha a járulékot mindig a társadalombiztosítás keretében fizették volna [Tny. 20. § (1) bek.]. Ez a szabályozás lehetővé teszi, hogy a tag akár évtizedes pénztártagság után is "átutalhassa" az egyéni számláján összegyűlt tagdíjat a MEP-hez, amennyiben úgy érzi, hogy a pénztárától várható járadék nem éri el a társadalombiztosítástól járó nyugdíj szintjét.
A fenti gondolatmenet, mint minden jogértelmezés, vitatható. A Tny. törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet [168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet] 10. §-a azonban félreérthetetlenül fogalmaz, amikor kimondja, hogy "ha a nyugdíjigénylő nem kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot és nyugdíjazásakor vagy már azt megelőzően is saját döntése alapján kérte az egyéni számláján lévő összegnek a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz történő átutalását, és a nyugdíj igénylésekor ezt a tényt bizonyítja, öregségi nyugdíjának öszszegét úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulékot fizetett volna".
Az egyszer és meghatározott időpontig lehetséges "visszalépés" és a "csatlakozás visszavonása" , illetve az "átutalás" nem tekinthető szinonimának, lényeges tartalmi eltérés van közöttük: amíg ugyanis "visszalépéskor" csupán a befizetett tagdíjat, "átutaláskor" az egyéni számlán nyilvántartott összeget utalják át a MEP-nek. Ez kizárja, hogy a tagdíj-kiegészítés és a hozzá kapcsolódó hozamok a tag tulajdonában maradjanak.
Mindebből nem következik, hogy mindenkinek, vagyis a teljes aktív magyar lakosságnak megéri magánnyugdíjpénztárat választani. Úgy gondolom, hogy a fentebb ismertetett, a nyugdíjazás pillanatáig nyitva álló "átutalási" lehetőséget az Országgyűlés, illetve a kormány előbb-utóbb megszünteti. Amennyiben mégis megmarad, a pénztártagok viszonylag pontos információkkal rendelkezve várható nyugdíjukról, kiválaszthatják a magasabb összegűt.
Örökölhetőség
A magánnyugdíjpénztárba való belépés melletti, főleg idősebbeknek gyakran sulykolt érv az egyéni számla örökölhetősége, pontosabban az a lehetőség, hogy amennyiben a tag még nyugdíjazása előtt meghal, az egyéni számláján nyilvántartott összeg a kedvezményezettre, ennek hiányában pedig örököseire száll. Mivel az örökölhetőségnek ára van, több dolgot érdemes mérlegelni. A számlán nyilvántartott összeg felvételekor illetéket kell fizetni. Amenynyiben a kedvezményezett/örökös a pénztártag gyermeke, házastársa, szülője vagy a háztartásában eltartott – szülő nélküli – unokája, akkor az illeték a számlán lévő összeg 11 százaléka, ha az örökös testvér vagy unoka, akkor 15 százalék, minden más kedvezményezettnél/örökösnél 21 százalék az illeték mértéke. Ha a kedvezményezett/örökös a pénztári rendszerben hagyja a számlán összegyűlt összeget, nem kell illetéket fizetnie.
Tudnunk kell azt is, hogy amennyiben a magánpénztárba lépő lemond az addig összegyűlt nyugdíjjogosultsága (nyugdíj-ígérvénye) 25-26 százalékáról, ezért cserébe kapja a magasabb nyugdíj elérésének lehetőségét (valamint a befektetések kockázatát) és az örökölhetőséget. A lemondás miatt viszont csökken annak a fiktív társadalombiztosítási nyugdíjnak az összege, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette volna. Ugyanis a Tny. 50. §-ának (1) bekezdése szerint megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj az ötven százaléka, az özvegyi nyugdíj pedig a húsz százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette vagy megillette volna (fiktív társadalombiztosítási nyugdíj). A kérdés az, hogy ezt kiegyenlíti-e az egyéni számlán összegyűlt összeg. Erre válaszolni csak a konkrét helyzet ismeretében lehet, akkor is csak megközelítőleg.
Lássunk egy példát! A középkorú – negyvenedik életévén éppen csak túl lévő – férfi, akinek több mint 20 éves folyamatos munkaviszonya van, és mindig is jól keresett, belép egy magánnyugdíjpénztárba. Egy-két éven belül azonban meghal, s három gyermeket hagy maga után, akik közül a legidősebb sincs még tízéves. Felesége a házasságkötésük óta nem dolgozott, nevelte a gyermekeket és vezette a háztartást. Az árvaellátás a gyermekek 16 éves koráig, ha nappali tagozaton továbbtanulnak, tanulmányaik befejezéséig, legfeljebb azonban a 25. életévük betöltéséig jár. Hárman együtt apjuk nyugdíjának 90 százalékára jogosultak, amely 20 évi munkaviszony után a havi átlagkereset 53 százaléka, tehát a három gyermek apjuk átlagkeresetének 47,7 százalékát kapja, illetve kapná meg, ha apjuk nem lett volna rövid ideig magánnyugdíjpénztár-tag. Így azonban csak a fenti összeg háromnegyedére (35,78 százalék) számíthatnak.
A számítógépes programok, amelyeket a belépésről való döntés segítésére készítettek, nem tudják kezelni az egyén élethelyzetét (pedig lehetne mód olyan programokat írni, amelyek a korai halál kockázatát a hátramaradókkal szembeni kötelezettség szempontjából vizsgálják). Mindenkinek magának kell azt átgondolnia. Mindenesetre, akinek nincs gyermeke vagy kevés van, illetve már felnőttek a gyermekei, akinek nincs házastársa, vagy annak még van módja felkészülni a nyugdíjaskorra, s egyébként is jelentős szolgálati időt szerzett magas jövedelemmel, annak kevésbé kockázatos a belépés mellett dönteni.
Munkáltatói feladatok
Kötelező tagság
Az, aki először 1998. június 30-át követően létesít munkaviszonyt, a nyugdíj- és egészség-biztosításijárulék-alapul szolgáló jövedelmének (amely azonos a társadalombiztosításijárulék-alapot képező jövedelmével, azzal a különbséggel, hogy a természetbeni juttatások nem számítanak bele) előírt százalékát -meghatározott összeghatárig -köteles magánnyugdíjpénztárba fizetni. A tagsági jogviszony kezdete a biztosítási jogviszony keletkezésének napja. Az immár biztosított a "nyitva álló határidőn belül" – amelyet a Tbj. 15 napban határoz meg – megnevezi foglalkoztatójának a választott pénztárát, közli címét és bankszámlaszámát. Megeshet, hogy a tag ekkor még ki sem töltötte a belépési nyilatkozatot (nem követelmény, hogy igazolja a benyújtást, elég a "megnevezés"), de tegyük fel, hogy már be is nyújtotta azt. Miután a pénztár kézhez vette a belépési nyilatkozatot, 15 napja van a jelentkező elutasítására vagy elfogadására. Ha egyiket sem teszi, a jelentkező automatikusan tag lesz. Megjegyezzük, hogy igen élénk fantázia kell olyan helyzet elképzeléséhez, amelyben a pénztár elutasítja (elutasíthatja) a jelentkezőt. Ha mégis így történik, nincs második nekifutás: az elutasított jelentkező az illetékes területi pénztár kényszertagjává válik.
A pénztár a belépési nyilatkozat elfogadásáról, illetve elutasításáról köteles értesíteni a jelentkezőt, s az elutasítást be kell jelentenie a Pénztárfelügyeletnek. Az elutasított munkavállalónak a határozat kézhezvételétől számított három nap alatt kell bejelentenie munkáltatójának az elutasítás tényét.
A munkáltatónak, miután biztosítottja bejelentette választását, 15 napja van arra, hogy erről tájékoztassa a pénztárak központi nyilvántartását. Ha a munkavállaló nem vagy késve számol be választásáról, vagy éppen azt jelenti be, hogy elutasították, a munkáltató 15 napon belül köteles megküldeni a területi pénztárnak – ahol kényszertag lesz – a munkavállaló személyes adatait, beleértve családi állapotát s a keresetére, jövedelmére vonatkozó adatokat [Mpt. 22. § (7), (8) bek.]. A küldeményt nem a területi pénztárhoz, hanem a pénztárak központi nyilvántartásához kell címezni, az pedig, jó postás módjára, továbbküldi a címzetthez. A központi nyilvántartás nem más, mint a Pénztárfelügyelet, legalábbis nehéz máshogyan értelmezni azt a kitételt, hogy "A pénztárak központi nyilvántartását a Pénztárfelügyelet végzi." (Mpt. 120. §) Miért nem egyszerűen Pénztárfelügyelet? A Pénztárfelügyelet vezetői feltételezhetően a Felügyelet alá rendelt, de attól szervezetileg elkülönült hivatalt kívántak kreálni.
A területi pénztári kényszertagságnak van azért előnye is: nem kell belépési nyilatkozat kitöltésével bajlódni.
Önkéntes tagság
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagságnál némileg más a helyzet. A "nyitva álló határidő" 1999. augusztus 31. A tagsági jogviszony akkor kezdődik, amikor a választott nyugdíjpénztár elfogadja a belépési nyilatkozatot, ami kellemetlen és felesleges nyugdíjjárulék/tagdíj megosztási problémát okozhat a munkáltatónak. Nincs előírva ugyanis, hogy az újdonsült pénztártagnak mennyi ideje van munkáltatója tájékoztatására, ám késlekedésével mind a pénztárnak, mind a munkáltatójának, mind pedig magának kellemetlenséget okozhat.
Adatszolgáltatás a tb-nek
A munkáltatónak havonta, a tárgyhót követő 10-éig összesítő bevallást kell készítenie a biztosítottjairól, s ehhez csatolnia kell a bevallásban szereplő összeg befizetésének igazolását. (A bevallás címzettje az "illetékes igazgatási szerv" amely a megyei egészségbiztosítási pénztárat jelenti.) A bevallás tartalmazza az összes járulékot (még a megállapodás alapján fizetettet is), az adójellegű egészségügyi hozzájárulást, a nyugdíjpénztári tagdíjat viszont nem. A törvény kimondja, hogy a befizetéssel egyidejűleg tájékoztatni kell annak jogosultját és a biztosítottakat is [Tbj. 50. § (1), (2) bek.]. Az egyidejűleg kitétel újabb adminisztratív terhet jelent a foglalkoztatónak. Szerencsés, ha a tájékoztatást a bérelszámolással együtt tudja kezelni, s egyúttal munkavállalója kezeihez juttatni, ehhez viszont – a jelenlegi gyakorlattal ellentétben – jóval 10. előtt kell fizetnie a járulékokat.
A munkáltató bevallásainak ezzel koránt sincs vége. Amenynyiben a biztosítottja pénztártag, "vallania" kell a magánnyugdíjpénztárnak is. Ez annyi bevallást (és postaköltséget) jelent, ahány pénztárnak tagjai a biztosítottak. A Tbj. szerint a bevallásnak a név és TAJ-szám mellett tartalmaznia kell a tagdíj alapját és összegét [Tbj. 51. § (1) bek.], emellett fel kell tüntetni a tagdíj-kiegészítést is, megkülönböztetve, hogy a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalásáról van-e szó vagy pedig a tag döntéséről. A munkáltató dolgát megkönnyíti, hogy az illetékes megyei egészségbiztosítási pénztár mindkét bevalláshoz biztosítja a formanyomtatványt és a számítógépes programot. A cél az, hogy a bevallások mágneses lemezen, postán keresztül érkezzenek a MEP-hez. A megyei egészségbiztosítási pénztárnak küldendő mágneslemez mellé a bevallás egy kinyomtatott példányát is mellékelni kell.
A pénztár és a Pénztárfelügyelet
A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a nyugdíjreform megnövelte a foglalkoztatók adminisztratív terheit. Nézzük, hogy mi történik az adminisztráció útvesztőjében! A pénztár a beérkezett bevallások adatait összesíti, majd megküldi az illetékes társadalombiztosítási szervnek és a Pénztárfelügyeletnek. Cél: "a bevallás helytállóságának ellenőrzése, illetőleg a biztosított szolgálati idejének és a biztosítási díjának nyilvántartásba vétele" [Tbj. 50. § (2) bekezdés]. A "bevallás ellenőrzése" a rövidesen havi néhány millió bevalláspár összevetését jelenti. Ha a pénztár azt gyanítja, hogy a "bevallás, befizetés hiányos, vagy az abban közölt adatok aggályosak", soron kívüli ellenőrzést kér [Tbj. 51. § (2) bek.]. A befizetés elmulasztása, illetve részleges teljesítése esetén a pénztár haladéktalanul intézkedik: az illetékes megyei egészségbiztosítási pénztár(ak)tól behajtást kér, s értesíti a tagokat e skandalumról, de addig is "az érintett tagok között tagdíjnagyságuk arányában számolja el" a bevallottnál kevesebb befizetéseket. Amennyiben az intézkedés eredményes, a behajtó megyei egészségbiztosítási pénztár átutalja a behajtott összeget a pénztárhoz. A behajtással kapcsolatos költségek megtérítésére a pénztár és a behajtó igazgatási szerv(ek) megállapodása az irányadó.
A behajtás eredménytelensége miatti ürömbe ezért némi öröm is vegyül: nem követelhető a pénztártagtól az a tagdíj, amelyet munkáltatója levont ugyan tőle, de nem fizetett be a pénztárnak [Tbj. 52. § (7) bek.]. Ez a szabály halomra dönti az Mpt. fikcióját, miszerint a tagdíj megfizetése a pénztártag kötelessége [Mpt. 21. § (4) bek.]. Nem az ő kötelessége, hanem a munkáltatójáé. Bár a pórul járt pénztártag felmentést kap a munkáltatója tartozásának megfizetése alól, cserébe röghöz kötik: ugyanis más pénztárba csak tagdíjhátralékának kiegyenlítése után léphet át [Mpt. 21. § (4) bek.].
Az információk áramlásának és a velük kapcsolatos teendőknek a jogszabályokban előírt útja irracionális és költséges. Ha a foglalkoztató egyetlen helyre küldene bevallást, illetve egyetlen helyre fizetne – ez a bevallás természetesen tartalmazná a pénztártagok tagdíjait is –, akkor elkerülhető lenne, hogy az illetékes igazgatási szervhez a pénztáron keresztül érkező néhány millió tagdíjalap- és tagdíj- bevallást össze kelljen vetni az összes többi járulékot tartalmazó bevallással. Amennyiben a bevallás egyetlen központi szervhez érkezne, azonnal lehetne ellenőrizni és intézkedni is, a pénztárak pedig megmenekülhetnének a befizetett tagdíjakról szóló adathalmaz illetékes igazgatási szervekhez való megküldésétől.
A nyugdíjreform során a Pénztárfelügyelet minél nagyobb hatáskör kivívására törekedett, ami többek között az egységes társadalombiztosítási nyilvántartási rendszer létrehozásának ellenzésében nyilvánult meg. Végül meghiúsult a Pénztárfelügyelet alá rendelt "pénztárak központi nyilvántartása" nevet viselő hivatal és a pénztárak közös behajtó szervének létrehozása. A kompromiszszum jegyében azonban maradt annyi nyilvántartanivaló, és az információáramlás útját úgy határozták meg, hogy a rendszer nagyobb adminisztratív terheket és költségeket rójon a foglalkoztatókra (különösen a kisebbekre) és a biztosítottakra, mint amennyi feltétlenül szükséges.
A cikkben használt rövidítések:
–Szja-tv.: A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény.
–Öpt.: Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény.
–Mpt.: A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény.
–Tbj.: A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény.
–Tny.: A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény.
