Találati lista:
761 Munkáltatói jogutód nélküli megszűnés és a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság
Kérdés: Az elmúlt három évben otthon voltam két kisgyerekemmel, és jelenleg is GYED-et kapok még kb. fél évig. A munkáltatómtól a múlt hónapban levelet kaptam, amiben tájékoztatott, hogy a cég megszűnik, jogutódja nem lesz, velem pedig elszámolnak. Azt olvastam, hogy ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha a munkáltató felmondott volna nekem, így végkielégítést is kapnom kell, mivel már négy éve áll fenn a munkaviszonyom, és felmondási időt is fel kell számítani. A munkáltató azonban felmondási időt egyáltalán nem akar nekem fizetni. Mit tehetek, hogy megkapjam a felmondási időre járó távolléti díjat is?
762 Gépjárművezetők munkaközi szünete és munkaidő-nyilvántartása
Kérdés: A gépjárművezetők esetében elfogadható-e, hogy a munkaközi szünet naponta akár 2-3,5 óra között van, mert a gépjárműre szerelt tachográf szerint a gépjármű ezen időszak alatt nem volt mozgásban? Például reggel 4 órakor kezd a dolgozó, 10 órakor végez, és a tachográf adatai szerint 2 óra munkaközi szünet volt. Ezt a két órát le kell (lehet) vonni a munkaidőből? Vagyis a munkaidőkeret elszámolásakor csak 4 órát számolunk el munkavégzés címén? Jelenléti ívként elfogadható-e a tachográf adataiból nyert nyilvántartás?
763 Keresőképtelenség ideje a végkielégítésre való jogosultságnál
Kérdés: A végkielégítés szempontjából figyelembe vehető idő kiszámításával kapcsolatosan kérdezném: az Mt. 77. §-ának (2) bekezdésében szerepel, hogy a jogosultság szempontjából nem kell figyelembe venni az egybefüggően legalább 30 napot meghaladó időtartamot, amelyre a munkavállalót bér nem illette meg. Ez hosszabb betegállományra is vonatkozik, vagy csak fizetés nélküli szabadságra?
764 Egészségügyi alkalmatlanság – mint felmondási ok
Kérdés: 19 éve nálunk dolgozó munkavállalónk egy éve táppénzen van, de lejárt a táppénzre való jogosultsága. Az üzemorvos azonban munkára alkalmatlannak találta. Mi a teendő ebben az esetben? El kell küldenünk, mert nem foglalkoztathatjuk? Ez esetben jár neki a négyhavi végkielégítés, a 30+40 nap felmondási idő? Ha nem foglalkoztathatjuk, mentesíteni kell hetven napra a munkavégzés alól, nem csak a felére; vagy esetleg ettől el lehet tekinteni, és azonnali hatállyal meg lehet szüntetni a munkaviszonyt?
765 Munkaruha és a kihordási idő előtti munkaviszony-megszűnés
Kérdés: Szabályosan járok-e el munkaruha-levonással kapcsolatban az alábbi esetben? A cégnek meghatározott profilhoz illeszkedő, egységes arculatot biztosító szemléletre tekintettel a munkavállalóknak munkaruhát biztosít. A belső szabályzatban foglaltak szerint minden belépő kolléga átveszi az új munkaruhacsomagot, és egyben elfogadja, hogy abban az esetben, amennyiben a kihordási idő előtt felmond, a ruha árát a kihordási időből még fennmaradó résszel arányosan visszavonjuk a béréből. Ezt a szabályzatot mindenki átveszi, aláírja, majd ha kilép a munkavállaló, készül egy munkaruha-elszámolás, melynek aláírásával hozzájárul a dolgozó, hogy a munkaruhát elviszi, de az időarányos értékét megtéríti. A cég nem mosatja a munkaruhát, ezért nem is áll módjában használt munkaruhát visszavenni.
766 Elmaradt jövedelmet pótló kártérítés kiszámítása
Kérdés: Egy munkavállalónk munkabalesetet szenvedett a közelmúltban, és most kártérítési igénnyel lépett fel. Elmaradt jövedelemként 3 havi munkabérét kéri megfizetni. Ezt hajlandóak is lennénk kifizetni neki, de nem egyértelmű, hogy miként kell számítani a kártérítés összegét ebben az esetben.
767 Levonásmentes munkabér fogalma
Kérdés: A levonásmentes munkabér fogalmát hogyan kell értelmezni?
768 Próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás – nincs felmondási idő
Kérdés: A társaságunk szerződés alapján külső céget alkalmaz bérszámfejtésre. Gyakran előfordul, hogy a munkavállaló a próbaidő időtartama alatt (gyakorta néhány nap vagy hét után) egyoldalú nyilatkozattal megszünteti a munkaviszonyát az Mt. 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint. Társaságunk a munkában töltött időre járó munkabérét kifizeti minden esetben. Bérszámfejtőink azonban ebben az esetben harmincnapos felmondási időre vonatkozó távolléti díj kifizetését számfejtik, mivel szerintük ilyen esetben is jár ez az összeg még akkor is, ha a próbaidő alatt szűnik meg a munkaviszony, és a munkavállaló kezdeményezi, ráadásul még akkor is, ha a munkavállaló például mindössze négy nap elteltével szünteti meg egyoldalúan a munkaviszonyát. Kérdésünk, hogy helyesen jár-e el a bérszámfejtés az ilyen esetekben, vagy jogosulatlanul fizeti ki a távolléti díjat?
769 Kettős munkakörben
Kérdés: Alkalmazható-e egy munkaszerződéssel a munkavállaló két munkakör betöltésére? Például úgy, hogy villanyszerelő az egyik munkakörében, takarító, gondnok a másik munkakörében, és a munkavégzés helye eltérő?
770 Vezetői "tisztséghalmozás" – egy kft. ügyvezetése mellett
Kérdés: Egy korlátolt felelősségű társaság ügyvezető igazgatója heti negyven órában, munkaviszony keretében dolgozik. Kérdésem, hogy emellett vállalhat-e egy vagy több további korlátolt felelősségű társaságban vezető tisztséget díjazás nélkül, tagként?
