Találati lista:
191. cikk / 260 Részmunkaidő kikötése a munkaszerződésben
Kérdés: 2007 óta dolgozom a munkahelyemen, a munkáltatóm egyéni vállalkozó. Bejelentette, hogy mostantól napi nyolc óra helyett csak napi négy órában hajlandó foglalkoztatni, és ennek megfelelően akarja a béremet is csökkenteni, ezenfelül pedig, ha munka adódik, azt "eseti munkaszerződés" keretein belül akarja elvégeztetni. Emiatt munkaszerződést is akar módosítani a kevesebb bejövő munkára és a feladatok csökkenésére hivatkozva. Megteheti ezt a munkáltatóm, ha igen, milyen keretek között? Mi történik akkor, négy év munkaviszony után, ha én ezt megtagadom, és nem fogadom el az új feltételeket?
192. cikk / 260 Azonnali hatályú felmondás lopás esetén
Kérdés: Telephelyünkön 2012. július 6-án több dolgozót lopáson kaptunk. Az ügyben hivatalos feljelentést tettünk a rendőrséghez. A dolgozóink egy része határozott idejű munkaszerződéssel (2012. szeptember 28-ig), másik része határozatlan idejű munkaszerződéssel van foglalkoztatva. Az új Mt. alapján azonnali hatályú felmondással megszüntethető-e a munkaviszonyuk, és indoklásnak megfelelő-e, hogy olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné teszi?
193. cikk / 260 Próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás
Kérdés: Próbaidőn vagyok, és fel szeretnék mondani. Milyen levelet kell írnom a munkáltatónak?
194. cikk / 260 Bizonyítási teher rendeltetésellenes joggyakorlás esetén
Kérdés: 2010-ben keresetet nyújtottam be a bíróságra, mert 2010. október 26-án a kormánytisztviselői jogviszonyomat indokolás nélkül megszüntették. Rendeltetésellenes munkáltatói joggyakorlásra hivatkoztam. A per még jelenleg is folyamatban van. Eddig meghallgatták a főnökeimet tanúként. Én is tudnék olyan személyt hozni, aki az állításaimat alátámasztja, de nem tudom, hogy mekkora a tanúk szerepe a munkaügyi perekben. Önök szerint milyen esélyeim vannak?
195. cikk / 260 Eljárás munkaviszony megszűnésekor munkaidőkeret esetén
Kérdés: A nyári szezonális munkák miatt június-augusztus hónapokban jellemzően több, míg az őszi hónapokban jellemzően kevesebb munkát osztunk be a munkaidőkeretben. Mit kell tennünk abban az esetben, ha a munkavállaló a nyár végével megszünteti a munkaviszonyát, még a munkaidőkeret lejárta előtt?
196. cikk / 260 Munkakör ellátásához szükséges bizalom
Kérdés: Az új Mt. 52. §-a (1) bekezdésének d) pontjában olvastuk, hogy "a munkavállaló köteles a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani". Mit jelent ez? Ha elvesztem a bizalmamat a munkavállalóban, akkor felmondhatok neki?
197. cikk / 260 Munkaerő-kölcsönzés rugalmassága
Kérdés: Az új Mt. szigorítja a munkaerő-kölcsönzés szabályait. Úgy tudjuk, a kölcsönzött munkavállalóknak is járni fog végkielégítés, és a csoportos létszámcsökkentés során is figyelembe kell őket venni. Kérem, tájékoztassanak arról, hogyan változnak a munkaviszony megszüntetésének szabályai kölcsönzésnél, mert kalkulálni szeretnénk a várható költségeket!
198. cikk / 260 Határozott idejű munkaviszony felmondhatósága
Kérdés: Ha 2012. június 1-jével határozott idejű munkaszerződést kötünk 6 hónapos tartamra, erre milyen hatással lesz a 2012. július 1-jén hatályba lépő törvény (új Mt.)? Például négy hónap elteltével meg lehet ezt a szerződést szüntetni az új Mt. 66. §-a (8) bekezdésének b) pontja alapján a munkavállaló képességeire alapított okból?
199. cikk / 260 Képviseleti jogosultság hiánya a munkaviszony megszüntetésekor
Kérdés: 2011. március 16-i keltezéssel kaptam meg a felmondásomat, amelyet 2011. március 21-én vettem át. Körülbelül két hete jutott a tudomásomra, hogy a jegyző, aki aláírta a felmondást, csak 2011. március 17-én került beiktatásra. Jogszabálysértésre hivatkozással fordulhatok-e a munkaügyi bírósághoz?
200. cikk / 260 Munkaviszony megszüntetése – egyéni vállalkozó bejelentkezése
Kérdés: A munkáltatómnál napi négy órában bejelentve dolgozom, egyenlőtlen, havi 76 órás beosztásban, óránként 400 Ft-ért. Azt tervezem, hogy egyéni vállalkozóként próbálok meg boldogulni. Milyen teendőim vannak a munkáltatóm felé, illetve egyéni vállalkozóként milyen költségeim lehetnek?
