Találati lista:
71. cikk / 86 Személyhez fűződő jogokat sértő bizonyíték értékelése munkaügyi perben
Kérdés: Az elmúlt héten átadtuk az egyik kollégánk részére a rendes felmondást, majd ezt követően az érintettet – a feladatok átadásával kapcsolatos tennivalók átbeszélése érdekében – behívta a közvetlen főnöke, amikor is heves vita bontakozott ki közöttük. Ugyan a rendes felmondásunk indokolása helytálló, hiszen az átszervezés következtében feleslegessé vált az érintett kolléga munkaereje, azonban az ominózus megbeszélésen az is elhangzott a vezető szájából, hogy a felmondás valódi indoka a hanyag munkavégzés és a sorozatosan elkövetett hibák. Ezt követően megjelent a kolléga, és közölte, hogy rögzítette a telefonjával a teljes beszélgetést, és be fog perelni minket a jogellenes – nem a valós indokot tartalmazó – elbocsátás miatt. Mondtuk neki, hogy a jogellenesen beszerzett bizonyítékot nem tudná felhasználni, azonban később azzal szembesültünk, hogy esetleg mégis megteheti. Önöknek mi a véleménye?
72. cikk / 86 Üzemi tanácsi jogkör a kollektív szerződésben
Kérdés: Kollektív szerződésünkben az egyik rendelkezés előírja, hogy a munkavállalókkal közölt, átszervezésre, mint indokra alapított felmondás előtt az üzemi tanácsnak nyilatkoznia kell arról, hogy van-e másik munkakör, ami a munkavállalónak felajánlható, és amennyiben igen, a munkáltatónak a felajánlást kötelező megtennie. Az üzemi tanács a legutóbbi ilyen helyzetben megállapította, hogy van felajánlható munkakör, és így a felmondásokat nem lehetett közölni, a munkavállalók elfogadnák a másik munkakört. Ilyen esetben mit tehet a munkáltató?
73. cikk / 86 Rendes felmondás – munkakör-megszüntetés miatt
Kérdés: Cégünknél átszervezést hajtunk végre, ezért az egyik ügyintézői munkakörben dolgozó munkavállalónk munkaviszonyát rendes felmondással kívánjuk megszüntetni, figyelemmel arra, hogy az ügyintézői munkakör ennek folytán megszűnik. További terveink között szerepel, hogy a megszűnő munkakör helyett egy ún. tanácsadói munkakört vezetünk be, amelyben egy másik munkavállalót kívánunk alkalmazni. Sikeresen hivatkozhat-e a felmondás jogellenességére a munkavállaló akkor, ha a tanácsadói munkakör gyakorlatilag hasonló feladatokat foglal magában?
74. cikk / 86 Munkaidő-változás az okmányirodában
Kérdés: A vezetés azt tervezi, hogy megemeli az okmányiroda nyitvatartási idejét. Ezáltal az okmányirodai munkatársak heti negyven óránál többet dolgoznának. Kérdésünk, hogy emiatt kell-e a kollégák kinevezését módosítani, illetve az illetményt ennek függvényében kell-e megállapítani? Megtehetjük-e azt, hogy a heti negyvenórás munkaidő megmarad, viszont a munkatársak nem azonos időben kezdik majd meg a napi munkavégzést, hanem időben elcsúsztatva, például egymást váltva? Ezt hogyan kell dokumentálnunk? Ekkor a heti munkaidő nem változna, ennek ellenére kell-e a kinevezésüket módosítanunk?
75. cikk / 86 Rendeltetésellenes létszámcsökkentés?
Kérdés: Munkavállalónk munkaviszonyát rendes felmondással – létszámcsökkentésre hivatkozással – szüntettük meg. A munkavállaló szerint a rendes felmondás a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközött, mivel arra azért került sor, mert korábban különböző kötelezettségszegések miatt többször figyelmeztetésben részesült, és több ízben konfliktusba került a feletteseivel. Megítélésünk szerint ezen okoknál fogva nem minősülhet rendeltetésellenesnek a létszámcsökkentés, mivel a felmondásra nem az említett kötelezettségszegések, illetve konfliktusok miatt, hanem valóban a létszámcsökkentés szükségessége folytán került sor. Önök szerint kinek van igaza?
76. cikk / 86 Körjegyzőség átalakulása
Kérdés: Két településből áll a körjegyzőségünk. Az egyik település jelezte, hogy kiválik a körjegyzőségből, és önálló polgármesteri hivatalt hoz létre, ahova új jegyzőt akar kinevezni. Mivel a körjegyzőség megszűnik, folytathatja-e jegyzőként a munkáját a jelenlegi körjegyző, vagy a körjegyzőség megszűnésével az ő jogviszonya is megszűnik?
77. cikk / 86 Szakszervezeti tisztviselő védelme – szervezeti működés hiányában?
Kérdés: Cégünk a közelmúltban átszervezéseket hajtott végre, melynek keretében több munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére is sor került. Az ezzel érintett egyik munkavállalónk viszont jelezte, hogy ő szakszervezeti vezető tisztségviselő, és csatolta az alapszabályt, amely szerint nálunk már három éve működik a szakszervezet – más munkáltatóról nincs szó a dokumentumban. A szakszervezet létezéséről ugyanakkor eddig nem is tudtunk, semmilyen tevékenységet nem végeztek nálunk, és így más szerveket sem ismerünk – egyedül a munkavállalót, akivel most nem tudjuk közölni a felmondást. Ilyen esetben mit tehetünk?
78. cikk / 86 Prémiumévek program megszűnésekor járó juttatás
Kérdés: 2007-ben a fenntartó önkormányzatunk döntése alapján átszervezést kellett végrehajtanunk, melynek során egyik közalkalmazottunk a prémiumévek programban való részvétel mellett döntött. Kérdésünk, hogy amennyiben a volt közalkalmazottunk kilép a programból, és munkaviszonyt létesít, a programban való részvétel megszűnésekor megilleti-e végkielégítés, illetve a munkavégzés alóli mentesítés időtartamára jár-e számára díjazás?
79. cikk / 86 Felmentés vagy részmunkaidő?
Kérdés: A szűkös költségvetésre tekintettel a képviselő-testület létszámcsökkentésről hozott döntést. A döntés végrehajtása érdekében a munkáltató meg kívánja hozni a megfelelő intézkedést és két közalkalmazottnak létszámcsökkentés jogcímén, felmentéssel akarja megszüntetni a jogviszonyát. A közalkalmazottak kérték, hogy négyórás részmunkaidőben láthassák el a továbbiakban a feladataikat. Kérdésem, hogy a munkáltató elbocsáthatja-e a közalkalmazottakat, vagy érdemben kell foglalkoznia a kéréssel?
80. cikk / 86 Kinevezés egyoldalú módosítása részmunkaidős foglalkoztatásra
Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom rendes munkaidőben. A főnököm bejelentette, hogy a továbbiakban csak 4 órás részmunkaidőben tudnak foglalkoztatni, és előkészíti a kinevezésem módosítását. Kérdésem, hogy a kinevezésemet a főnököm egyoldalúan módosíthatja-e a munkaidő tekintetében? Köteles vagyok-e elfogadni a 4 órás foglalkoztatást azért, hogy a jogviszonyom megmaradjon?
