636 cikk rendezése:
1. cikk / 636 Kollektív szerződés alkalmazása vezető állású munkavállalóra
Kérdés: Az Mt. 209. §-ának (3) bekezdése alapján a vezetőre a kollektív szerződés hatálya nem terjed ki. A kommentárok értelmében annak nincs akadálya, hogy a munkáltató a vezető állású munkavállalójára a felek közötti megállapodással „terjessze ki” a kollektív szerződést (így a megállapodás tulajdonképpen megismételné a kollektív szerződés rendelkezéseit). Van-e annak akadálya, hogy a munkáltató egyoldalú jognyilatkozatával (egyoldalú kötelezettségvállalása útján/szabályzattal/belső gyakorlata által) vagy akár ráutaló magatartásával „terjessze ki” a vezető állású munkavállalóra a kollektív szerződést? Lehetséges, hogy a kollektív szerződésnek csak bizonyos rendelkezéseit terjessze ki a munkáltató a vezető állású munkavállalóra?
2. cikk / 636 Munkaadói tájékoztatási kötelezettség – két eset
Kérdés: Az Mt. 46. §-a szerinti tájékoztatásban a munkaviszony kezdetére és tartamára, valamint a munkahelyre vonatkozóan eleget tesz a munkáltató a jogszabályi előírásoknak, ha annyi szerepel, hogy ezekről a munkáltató és a munkavállaló a munkaszerződésben állapodnak meg? Munkáltatói figyelmeztetés esetén (joghátrány nem éri a munkavállalót, nem érinti az Mt. 56. §-a szerinti hátrányos jogkövetkezményt, a munkáltató csak felhívja a munkavállaló figyelmét, hogy a jövőben tartsa be a munkavégzésre irányadó szabályokat), amennyiben ez írásban kerül kiadásra a munkavállaló számára, akkor annak kell jogorvoslati kioktatást tartalmaznia?
3. cikk / 636 Próbaidő – rövidítése munkaszerződés-módosítással
Kérdés: A munkaszerződésben – a kollektív szerződéssel összhangban – hat hónap próbaidő került kikötésre. Van-e bármi akadálya annak, hogy a munkaszerződést módosítsuk, és a próbaidőt rövidítsük például öt hónapra?
4. cikk / 636 Eltérési lehetőség az Mt.-től – a felmondási idő esete
Kérdés: Az Mt. egyes fejezeteinek végén találhatóak az Eltérő megállapodás alcím alatt eltérési lehetőségek. Ezek meghatározzák, hogy az adott fejezet mely szakaszától milyen módon és formában lehet eltérni. Azok a jogszabályi rendelkezések, amelyek nem szerepelnek az Eltérő rendelkezésekben, kógensek vagy diszpozitívak? Például az Mt. 69. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő a munkaviszonyban töltött idő alapján meghosszabbodik. Ez a rendelkezés nem szerepel az adott fejezetre vonatkozó eltérő rendelkezésekben [Mt. 85. §]. Ez azt jelenti, hogy ettől a rendelkezéstől a felek akár megállapodásban, akár kollektív szerződésben a munkavállaló javára és hátrányára is eltérhetnek, vagy az Mt. 69. §-ának (2) bekezdése kógens, és tilos bármiféle eltérés? A fenti példához kapcsolódva, nem állapodhatnak meg a felek abban, hogy nem növekszik a felmondási ideje a munkavállalónak munkáltatói felmondás esetén?
5. cikk / 636 Nyugdíjas munkaviszonyának megszüntetése a közvállalatnál – juttatási lehetőségek
Kérdés: Köztulajdonban álló munkáltató adhat-e végkielégítést vagy megállapodás szerint pluszjuttatást (bért), ha közös megegyezéssel szünteti meg a nyugdíjasnak minősülő munkavállaló munkaviszonyát? A munkavállaló a munkaviszony megszüntetésének időpontjában betöltötte a 65. életévét, nyugdíjra jogosultságot szerzett. Ugyanannál a munkáltatónál harminc év jogviszonnyal rendelkezik.
6. cikk / 636 Bérpótlékalap meghatározása munkáltatói szabályzatban
Kérdés: Cégüknél a termelésben dolgozókat órabérben foglalkoztatjuk, és az alapbéren felül minőségi bónuszban is részesülnek. A bérpótlékok alapját az alapbér és a minőségi bónusz együttesen képezik. Azonban ez sem a munkaszerződésekben, sem belső szabályzatban nincs rögzítve, kollektív szerződés nincs, szokásjog alapján történik így, hosszú évek óta. Amennyiben a cég meg kívánná szüntetni ezt a gyakorlatot, és a továbbiakban csak az alapbér figyelembevételével szeretné fizetni a bérpótlékokat, hogyan tudná ezt szabályosan megtenni? Az egyoldalú kötelezettségvállalás [Mt. 16. §] vonatkozik erre az esetre, tehát a munkáltató szabályosan csak akkor állhatna el ettől a gyakorlattól, ha körülményeiben olyan lényeges változás következne be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna? Mivel az Mt. 139. §-ának (2) bekezdése szerint a felek eltérő megállapodása szükséges ahhoz, hogy a bérpótlék számítási alapja ne (csak) az egy órára járó alapbér legyen, a jövőben a munkaszerződésekben rögzíteni kellene a fentiek szerint alkalmazott gyakorlatot? Ha jól gondolom, munkáltatói szabályzatban való megállapítás ehhez nem elegendő.
7. cikk / 636 Végkielégítés egészségi alkalmatlansággal indokolt felmondás esetén
Kérdés: Két munkavállalónk keresőképtelen állományának lezártát követően már nem lesz alkalmas a munkakörének betöltésére. Olyan mértékű egészségromlásuk van, amely alapján – figyelemmel a végzettségükre – még arra sem látunk lehetőséget, hogy más munkakört ajánljunk fel részükre. Sajnos mindketten még több mint öt évre vannak az öregséginyugdíj-korhatártól. Figyelembe véve eddigi munkaviszonyukat, felmerült egy humánusabb elválás lehetőségének vizsgálata, például a munkáltatói felmondáshoz kapcsolódó szabályok egy részének alkalmazásával. Egészségi alkalmatlanság esetén köztulajdonban álló munkáltatóként ilyen esetben lehetséges-e a munkáltatói felmondás szabályai szerint (pl. végkielégítés megállapításával) megszüntetnünk a munkaviszonyt?
8. cikk / 636 Szakképzési munkaszerződés saját munkavállalóval
Kérdés: Társaságunk duális képzőhely, 2023 őszén saját munkavállalóinkat beiskoláztuk munkakörükhöz tartozó technikusi képzésre (1,5 éves felnőttképzés keretében), a féléves alapképzés után a szakirányú oktatás társaságunknál 2024. január 1-jétől indult. A kollégák eredeti munkaszerződését (teljes munkaidő, napi 8 óra, alapbér, munkakör) nem módosítottuk, nem arányosítottuk, ezzel párhuzamosan szakképzési munkaszerződést kötöttünk. A képzés befejezése 2025. január 31. A társaságunknál teljesítendő szakirányú oktatás tervezett időtartama: 949 óra (127 elméleti, 822 gyakorlati foglalkozás). A képzés megvalósításának alapvető célja, hogy megfelelő szakképzettséggel, tudással rendelkező kollégáink legyenek. A gyakorlati képzés az esetek nagy részében pihenőnapokon zajlik (átlagban heti 2×8 órában), az így keletkező többletóra költségével számoltunk. A kollégák munkaideje egyenlőtlenül van beosztva – folyamatosan termelő üzem vagyunk –, napi 12 órában dolgoznak, a munkaidő-beosztás szabályainak figyelembevételével, 12 havi munkaidőkeret alkalmazása mellett (kollektív szerződés alapján). A főfoglalkozású, heti 40 órás munkaviszony mellett, heti 16 órával a szakképzési munkaviszony bejelentésre került. A szakképzési munkaszerződés alapján a kollégák részére szakképzési munkabért fizetünk. A két jogviszonyban teljesített órát (munkaidő és szakirányú oktatás) hogyan kell értelmezni, kezelni munkaidőkeret esetén? Az Mt. megállapodással is maximum 400 óra rendkívüli munkavégzést enged, vagyis, ha a szakirányú oktatás időtartamát nézzük, több mint 2 évre kellett volna tervezni? A szakirányú oktatás időtartama minden esetben rendkívüli munkaidőnek minősül? A szakirodalom szerint a szakképzési munkaszerződésben rögzítendő heti kötelező munkaidőt úgy kell kiszámítani, hogy a szakirányú oktatási óraszám mellett lehetővé kell tenni az időarányosan járó szabadság kiadását. Ez a kollégáim esetében további 96 órát jelent. Emellett jellemzően az alapjogviszonyban is keletkezik 12 hónap alatt rendkívüli munkaidő, minimum 50-70 óra.
9. cikk / 636 Szakszervezeti reprezentativitás változása kollektív szerződés módosításánál
Kérdés: Hét évvel ezelőtt kötöttünk kollektív szerződést a nálunk működő egyetlen szakszervezettel, amelyet azóta is rendszeresen felülvizsgálunk és módosítunk. Tavaly létrejött egy új szakszervezet, amely nagy taglétszámot épített fel (részben a másik rovására), és bőven elérte a 10%-os reprezentativitási küszöböt. A kollektív szerződés idei felülvizsgálata során így tanácskozási joggal részt vesz a tárgyalásokon. Be kell vonni aláíró félként is, illetve felmondhatja a kollektív szerződést?
10. cikk / 636 Apasági szabadságra való jogosultság "bővítése" munkáltatói szabályzatban
Kérdés: A munkáltató (amely kollektív szerződéssel rendelkezik) az apasági szabadságot úgy kívánná biztosítani, hogy egyrészt azt a törvényben előírt 10 munkanapnál hosszabb időre biztosítaná, másrészt annak teljes idejére 100%-os távolléti díj illetné meg a munkavállalókat. Elegendő-e ezt egyoldalú kötelezettségvállalásként munkáltatói szabályzatban szabályozni, vagy azt mindenképpen kollektív szerződésben kell szabályozni?