Találati lista:
71. cikk / 527 Munkavállalók – a köztisztviselőknél kedvezőbb díjazási helyzetben
Kérdés: Az önkormányzatnál a Kttv. alá tartozó köztisztviselők és az Mt. alá tartozó munkavállalók illetménye, munkabére évente a törvény szerinti garantált bérminimummal és a képviselő-testület döntése alapján, a költségvetés elfogadásával módosul, ami az eddigi gyakorlat alapján emelkedett. Az illetményalap is magasabb, mint a költségvetési törvényben meghatározott 38 650 forint. A képviselő-testület dönthet-e úgy, hogy a már évek óta magasabb összegű illetményalapot „visszaveszi”, és ezáltal csökken az illetmény, illetve a munkabér? A munkáltatói jogkör gyakorlója dönthet-e úgy, hogy az eddig garantált bérminimum feletti – munkáltatói döntésen alapuló – illetménykiegészítést elveszi, így a köztisztviselők, munkavállalók illetménye, munkabére csökken? Ez a kérdés felmerült a 1232/2025. Korm. határozat és a 219/2025. Korm. rendelet alapján 2025. július 1. napjától megállapított illetményemelésre vonatkozólag is. Összességében lehetséges-e, hogy a köztisztviselők és a munkavállalók illetménye, illetve munkabére az előző évhez képest csökkenjen, minimum a kötelező garantált bérminimum szintjére?
72. cikk / 527 Áthelyezés után – a fizetési osztály és az illetmény összegének megállapítása
Kérdés: A közalkalmazott kolléga egyik költségvetési szervtől áthelyezésre kerül egy másikhoz a szociális ágazatba. Eddig nem szociális jellegű költségvetési intézményben dolgozott. A jelenlegi munkahelyén szakmunkás-végzettséggel takarít (középfokú szakmunkás-bizonyítványa lehet), mivel „C” kategóriába van besorolva (varrónőként, takarítónőként dolgozott). Ahová áthelyezésre kerül, ott a takarítók „A” kategóriába kerültek besorolásra. Van-e annak jogi akadálya, hogy az új helyen a kolléga „A” kategóriába legyen besorolva? Az illetménye nyilván nem csökkenne, csak a besorolása változna.
73. cikk / 527 Gyakornoki idő és minősítés
Kérdés: Önkormányzati fenntartású bölcsődében felsőfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelőket foglalkoztatunk. Kisgyermeknevelőnk határozott idejű jogviszonyban dolgozik, Gyakornok besorolással. Gyakornoki ideje a határozott idejű szerződés végéig szólt, azaz 2025. 06. 30-ig, ezzel azonban még nem szerezte meg a 2 év szakmai gyakorlatát, ez csak 2025. 08. 13-án teljesült. 2025. 07. 01-jei hatállyal jogviszonyát 2025. 11. 30-ig meghosszabbították, így gyakornoki ideje 2025. 08. 13-ra módosult. A 401/2023. Korm. rendelet 37. §-a (6) bekezdésének b) pontja szerint, ha a gyakornoki idő május 1. és augusztus 31. között jár le, május hónapban tesz minősítő vizsgát a pedagógus. Ennek a törvényi előírásnak az említett pedagógus nem tett eleget, mivel szerződését később hosszabbították meg, amivel biztossá vált, hogy a szakmai gyakorlathoz szükséges 2 év teljesül. Azóta jelentkezett az őszi minősítési eljárásba, minősítése folyamatban van. Hogyan kellene eljárnunk helyesen a fenti esetben? Meg kell hosszabbítanunk a gyakornoki időt? Amennyiben igen, meddig?
74. cikk / 527 Dajka visszasorolhatósága – az „igazságosság” szerepe
Kérdés: Bölcsődei dajkánk 2020. november 1-jén kezdett dolgozni „C” besorolással. Szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik ruhakészítő szakmában, illetve egy 33149901 gyermek- és ifjúsági felügyelő OKJ-s szakképesítéssel. Értelmezésünk szerint, mivel nem rendelkezik érettségivel, „C” helyett csak „B” besorolású lehetne. Helyes-e az értelmezésünk, továbbá vissza lehet-e sorolni „C” helyett „B”-be? Ha igen, mikortól? Ha nem lehet, akkor gyakorlatilag ez a dajka 5 éve a magasabb pótlékot kap, mint a társai, akik rajta kívül helyesen mindannyian „B”-be vannak sorolva. Ez így nem igazságos a többiekre nézve. Mi lenne a helyes eljárás ebben az esetben? Az 5 évi pótlékkülönbözet hozzávetőlegesen 272.000 Ft.
75. cikk / 527 Ami a „Pedagógus I” fokozatba soroláshoz kell
Kérdés: Bölcsődében foglalkoztatott kisgyermeknevelő, aki 2025-ben szerez diplomát, de előtte a bolti eladó középfokú végzettségével dolgozott legalább 6 évet, Pedagógus I. fokozatba sorolandó-e?
76. cikk / 527 Felsőfokú végzettségtől a pedagógus-életpályáig
Kérdés: A 15/1998. NM rendelet képesítési előírásaival kapcsolatban kérdezzük bölcsődei kisgyermeknevelő ügyében. E munkakörbe szeretnénk felvenni egy védőnőt és egy szociális munkást úgy, hogy a meglévő főiskolai végzettségük mellett elvégeznék a fenti rendeletben előírt középfokú képesítést is. A rendelet szerint pontosan ki a felsőfokú szociális szakképzettségű személy? A szociális munkás e körbe értendő? Ha a bölcsődében középfokú „E” besorolású kisgyermeknevelő utáni „szint” felsőfokon, mint „F” nem létezik, akkor a védőnőt és a szociális munkást (plusz megfelelő középfokú képesítéssel) mi alapján tudjuk a pedagógus-életpálya szerint gyakornoknak vagy Pedagógus I.-nek felvenni? Mert a felsőfokban egyáltalán nem kételkedünk, ha, mondjuk, egy javítóintézetben lévő kisgyermeknevelőről lenne szó. A bölcsődében mint kisgyermeknevelőt ezt a két felsőfokú végzettségű személyt hogyan, mi alapján sorolhatjuk be a pedagógus-életpálya hatálya alá?
77. cikk / 527 Jogszabályváltozás és a képesítési feltételek
Kérdés: Szociális intézményünknél egy ellenőrzés során vizsgálták az 1/2000. SZCSM rendelet szerinti végzettségek, szakképzettségek meglétét. Több dolgozónál azt állapították meg, hogy végzettsége, szakképzettsége nem felel meg a jelenleg hatályos rendeletnek. A probléma oka az, hogy amikor a dolgozó az intézmény alkalmazásába került, akkor megfelelt az előírásoknak, viszont azóta úgy változott a jogszabály, hogy bizonyos, addig elismert végzettség, szakképzettség kikerült belőle. Minden jogszabályváltozásnál át kell vizsgálni a már meglévő dolgozóknál, hogy végzettségük, szakképzettségük megfelel-e az éppen aktuális jogszabályoknak?
78. cikk / 527 Alacsonyabb besorolású munkakörbe helyezés – az illetmény összege
Kérdés: Intézményünk egyik közalkalmazottját esetfelelős munkakörbe neveztük ki, melyhez figyelembe tudtuk venni a főiskolai végzettségét, tehát „F” fizetési osztályba soroltuk be. Ebben a munkakörben nem felelt meg, így a beleegyezésével másik munkakörbe lett helyezve. Az új munkakörhöz elegendő az érettségi, ezt a 257/2000. Korm. rendelet nem is engedi, csak az „E” fizetési osztályig a besorolást. Helyesen járunk-e el, ha a közalkalmazott beleegyezése nélkül egyoldalúan módosítjuk „D” fizetési osztályba a besorolást? Ebben az esetben az illetménye is csökkenni fog. Csökkenhet az illetménye vagy várakoztatni kellene? Szabályos-e, ha a kinevezés módosítása előtt nyilatkoztatjuk a közalkalmazottat, hogy a munkáltatói döntést tudomásul veszi?
79. cikk / 527 Magasabb szakképesítés – mégsem számít a besorolásnál
Kérdés: A közalkalmazott temetőgondnokként dolgozik településüzemeltetési tevékenységet végző helyi önkormányzat által fenntartott költségvetési szervnél. A közalkalmazott hozott egy 1990-ben kiállított bizonyítványt arról, hogy a rendőrtiszthelyettes-képző iskola közbiztonsági és közlekedési szakán végzett, és jogosult a járőr-őrszolgálati beosztás betöltésére. Középfokú végzettségnek/szakképesítésnek számít-e a benyújtott dokumentum? Besorolható-e magasabb fizetési osztályba a közalkalmazott a képzettség alapján? (Jelenleg „A” fizetési osztályba van sorolva.)
80. cikk / 527 Egészségügyi intézményvezető besorolása
Kérdés: Településünkön a kistérségi társulás alá rendelték (társulási döntéssel) a járóbeteg-szakellátást, ami addig kft.-ként működött, de megszűnt. A társulás népjóléti, szociális és gyermekvédelmi feladatokat lát el a környék több településén költségvetési intézmény formájában, melynek a székhelye a mi településünk. Az addigi intézményvezető közalkalmazotti jogviszonyban magasabb vezetőként látta el a feladatát, majd a NEAK értesítése alapján egészségügyi szolgálati jogviszonyra kellett módosítani a kinevezését a finanszírozás miatt, ami meg is történt. Figyelembe véve az Eszjtv. 8. §-ának (3) bekezdésében, a Vhr. 5. §-ában, valamint a 256/2013. Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében meghatározottakat, az intézményvezetőt az Eszjtv. 1. melléklete szerinti – intézményvezetőt megillető – legmagasabb fizetési fokozatba soroltuk. A NEAK szerint nem jó a besorolás, mert az intézményvezetőt az 1/A. melléklet szerint kellett volna besorolni, ami az egészségügyi szakdolgozók bértáblája. (Az intézményvezetőnek mentálhigiénés főiskolai és egyéb egyetemi végzettsége van.) Melyik besorolás tekinthető jogszerűnek, figyelembe véve azt, hogy a szociális és egyéb feladatok ellátását az intézményvezető-helyettes végzi, az intézményvezető pedig a járóbeteg-szakellátással járó összes intézményi feladatot?
