Találati lista:
1. cikk / 527 Büntetőeljárás eltitkolásának jogkövetkezményei
Kérdés: A Kit. 82. § (2)–(3) bekezdése alapján nem létesíthető kormányzati szolgálati jogviszony azzal, aki az ott meghatározott bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt áll. A Kit. 82. §-ának (12) bekezdése alapján a kormánytisztviselőnek a kormányzati szolgálati jogviszony teljes időtartama alatt meg kell felelnie az e törvényben meghatározott alkalmazási feltételeknek. Van-e olyan kötelezettsége a már a kormányzati igazgatási szervnél foglalkoztatott kormánytisztviselőnek, miszerint be kell jelentenie, hogy (a fenti bűncselekmények miatti) büntetőeljárás hatálya alatt áll? Ha bejelenti, a jogviszonyt meg kell szüntetni [Kit. 107. § (2) bek. c) pont]. Ha nem jelenti be, elképzelhető, hogy a munkáltató sosem kerül ezen információ birtokába. Ha a büntetőeljárás lezárulta után kiderül, hogy korábban a kormánytisztviselő büntetőeljárás hatálya alatt állt, mit tehet a munkáltató? Konkrét példával élve, ha a munkáltató tudomására jut 2026-ban, hogy 2025-ben a kormánytisztviselő a Kit. szerinti bűncselekmények valamelyike miatt büntetőeljárás hatálya alatt állt, a tudomásszerzés időpontjában (2026-ban) már lezárult a büntetőeljárás (az erkölcsi bizonyítvány „tiszta”), hogyan rendezhető ez a helyzet utólag?
2. cikk / 527 Bölcsődei dajka besorolása – és egy tanfolyam elvégzése
Kérdés: Bölcsődében foglalkoztatott dajka a tanfolyam elvégzésével nem szerez magasabb iskolai végzettséget, így fizetési osztálya megszerzett végzettsége alapján kerül megállapításra. A fizetési fokozat megállapításánál figyelembe vehető-e a korábbi munkaviszony az iskolai végzettsége szerint, vagy csak a tanfolyam elvégzésétől?
3. cikk / 527 Bölcsődeidajka-munkakör – képesítés és besorolás
Kérdés: A bölcsődei dajkák besorolásával kapcsolatban kérünk iránymutatást az alábbi két kérdésben. Amennyiben egy bölcsődeidajka-munkakörben foglalkoztatott közalkalmazott megszerzi a kisgyermeknevelő munkakör betöltéséhez szükséges valamely képesítést (pl. a kisgyermekgondozó, -nevelő OKJ-s szakképesítést), de továbbra is marad bölcsődeidajka-munkakörben, akkor ez hogyan érinti a besorolását? Ha újonnan nevezünk ki bölcsődeidajka-munkakörbe valakit, aki a bölcsődei dajka képesítési előírásait meghatározó miniszteri rendeletben előírt tanfolyamot nem végezte el, és a 01193003 számú dajka szakképesítéssel sem rendelkezik, de rendelkezik a kisgyermeknevelő munkakör betöltéséhez szükséges valamely képesítési előírással, így a 15/1998. NM rendelet 176. §-ának (3d) bekezdése alapján eltekintünk a dajka szakképesítés megszerzésétől vagy a bölcsődei dajka tanfolyam elvégzésétől, akkor őt milyen fizetési osztályba kell sorolni? Például, ha kisgyermekgondozó, -nevelő (OKJ) szakképesítéssel rendelkezik, akkor D fizetési osztályba kell sorolni, vagy a betöltendő munkakörhöz előírt minimális végzettséghez kell igazítani a besorolását?
4. cikk / 527 Asszisztens besorolása egészségügyi szolgálati jogviszonyban
Kérdés: Egészségügyi szolgálati jogviszonyban alapellátásban foglalkoztatott asszisztens milyen besorolásra jogosult? Érettségije van, általános ápoló és általános asszisztens végzettsége, illetve körzeti közösségi szakápoló (OKJ 547230100015408) szakképesítés-ráépülése.
5. cikk / 527 Pedagógus-munkakör – szakmai gyakorlat és besorolás
Kérdés: Intézményünkben (bölcsőde) kisgyermeknevelő munkakörben dolgozik egy munkavállaló, aki eddig középfokú OKJ-s (kisgyermekgondozó, -nevelő) végzettséggel rendelkezett, és 4 éve áll bölcsődei munkaviszonyban (6 év alatti összesített jogviszonnyal). A nevezett munkavállaló 2026. június 29-én óvodapedagógus diplomát/oklevelet szerzett. A diploma megszerzését követően – amennyiben továbbra is a bölcsődében, kisgyermeknevelő munkakörben foglalkoztatjuk – kötelező-e a dolgozót átsorolnunk a pedagógus-előmeneteli rendszerbe az óvodapedagógusi végzettsége alapján? A korábban, középfokú végzettséggel megszerzett 4 éves bölcsődei munkaviszony beszámítható-e a pedagógus szakmai gyakorlatba, vagy a munkavállalót kötelezően a pedagógus életpályatörvény szerinti Gyakornok fokozatba kell besorolnunk?
6. cikk / 527 Családsegítő – besorolása és az új végzettség
Kérdés: Szociális intézménynél 2026 áprilisában családsegítő munkakörbe kinevezésre került egy közalkalmazott dolgozó, aki jelenleg érettségi végzettséggel rendelkezik. A munkaköre betöltéséhez szükséges végzettség megszerzésére mentesítést kapott, szociális munka alapképzési szakon tanulmányait 2025. évben már megkezdte. A fentiek alapján C kategóriába került besorolásra. A közalkalmazott az egyetem mellett, várhatóan szeptemberben Pedagógiai munkatárs – gyógypedagógiai asszisztens szakképesítést szerez. A gyógypedagógiai képesítés megszerzését követően, változatlan munkakörben maradva magasabb fizetési osztályba kell-e sorolni? Illetményét befolyásolja-e a megszerzett végzettség?
7. cikk / 527 Humánpolitikus besorolása – szervező vagy ügyintéző
Kérdés: Intézményünk szociális ágazatban (idősek és fogyatékkal élők tartós bentlakásos ellátása) működik, humánpolitikai/munkaügyi ügyintézője humánszervező egyetemi végzettséggel és személyügyi szervező főiskolai végzettséggel H fizetési osztályba került besorolásra. Olyan ellenérv került elő a besorolás tekintetében, miszerint a 257/2000. Korm. rendelet szerint nem ágazatspecifikus munkakör, egyetemi-főiskolai végzettséget nem igényel, ezért nem sorolható H fizetési osztályba. Azonban, szerintünk, ezzel ellentmond a Kjt. 63. §-ának (1) bekezdése, miszerint az ellátandó munkakörhöz szükséges legmagasabb iskolai végzettséggel kell a dolgozót besorolni. Mi a helyes besorolás a fenti esetben?
8. cikk / 527 Óvodapedagógus besorolása – Pedagógus I. vagy Gyakornok
Kérdés: Önkormányzati fenntartású óvodába 2026. augusztus 1. napjától óvodapedagógus-munkakörbe került felvételre a dolgozó. 2026. június 1. napján keltezett Pedagógus I. fokozatra szóló tanúsítványt csatolt belépési anyagához. A kolléga a kinevezésekor, azaz 2026. augusztus 1. napjától már besorolható-e Pedagógus I. fokozatba, vagy csak Gyakornoknak, és a nevelési év kezdetével, azaz 2026. szeptember 1. napi hatállyal lehet őt Pedagógus I. fokozatba átsorolni a többi minősítésen átesett dolgozóval együtt?
9. cikk / 527 Intézményvezetői poszt betöltése – a pályáztatás kérdései
Kérdés: Egy önkormányzati fenntartású óvoda intézményvezetőjének jogviszonya nyugdíjazás miatt megszűnik. Ilyen esetben a képviselő-testületnek minden esetben kötelessége pályázatot kiírni az intézményvezetői (óvodavezetői) munkakör betöltésére, vagy van lehetőség arra, hogy a pályázat lefolytatásáig ideiglenesen megbízzon egy megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógust az intézmény vezetésével? Ha van ilyen lehetőség, milyen időtartamra adható a megbízás, és mely jogszabály rendelkezik erről?
10. cikk / 527 Közművelődési szakemberek és vezetők – a szükséges képesítés
Kérdés: A kulturális intézmény önálló intézményként működik, a munkatársak munkaviszony keretében dolgoznak. Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok ellátása is a tevékenységek között szerepel. A 39/2020. EMMI rendelkezéseire tekintettel az okleveles közösségi és civil fejlesztő szakember (mesterdiploma) végzettség megfelel-e a közművelődési szakember munkakör betöltéséhez előírt szakirányú felsőfokú szakképzettségként megjelölt képesítési követelményeknek? Amennyiben a fenti végzettséggel rendelkező személy kulturális munkatárs munkakörben kerül foglalkoztatásra, a hatályos jogszabályok alapján megbízható-e igazgatóhelyettesi feladatok ellátásával, illetve ennek milyen képesítési és egyéb jogszabályi feltételei vannak?
