Joghátrány munkavállalói kötelezettségszegésért – szankciók a munkaszerződésben vagy a fegyelmi szabályzatban

Kérdés: Az Mt. szerint, ha nincs kollektív szerződés, a munkaszerződés a kötelezettségszegés súlyával arányos hátrányos jogkövetkezményeket állapíthat meg. Az adott munkáltatónál nincs kollektív szerződés. Ez azt jelenti, hogy tételesen fel kell sorolni minden egyes munkaszerződésben azt, hogy melyik kötelezettségszegést mivel kívánja sújtani? Ha mindent bele akar foglalni a munkáltató, a munkaszerződés nagyon hosszú lenne. Van lehetőség arra, hogy a munkaszerződés egy pontjában hivatkozik az Mt. 56. §-ára, és rendelkezik arról, hogy kötelezettségszegés esetén hátrányos jogkövetkezményt alkalmaz a munkáltató, de tételesen nem itt, hanem egy külön (fegyelmi) szabályzatban lenne leírva minden, az eljárási rend, a kötelezettségszegések, amiket a munkáltató szankcionálni kíván, és az értük járó büntetések? Megfelelő-e a munkáltató eljárása, ha az írásban indoklással ellátott hátrányos jogkövetkezményként pénzbírságot kiszabó határozat végén, záradékként szerepel a munkavállaló nyilatkozata, mely szerint a határozatban foglaltakat tudomásul vette, és a pénzbírság munkabéréből történő levonásához hozzájárul? Ez az eljárás megfelel-e az Mt. 161. § (2) bekezdése a) pontjának?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő, annak feltételeit határozott időre módosító szankció állapítható meg [Mt. 56. § (2) bek.]. A munkáltató tehát pénzbírságot nem írhat elő, vagyoni hátrány címén a munkavállalónak járó munkabért csökkentheti le határozott időre úgy, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 24.

Munkabérből levonás több letiltás esetén

Kérdés: Cégünk munkavállalóinak munkabérére vonatkozóan egyre több letiltás érkezik. Úgy tapasztaltuk, hogy a bérszámfejtői gyakorlat (egyes végrehajtó munkatársi véleményével megegyezően) másként vélekedik az egy tekintet alá eső több letiltás érvényesítése esetén. Ha 5 végrehajtói letiltás érkezik egy személyre vonatkozóan, melyik a helyes eljárás? "A" változat: a sorrendben az elsőt vonom 33%, a másodikat 17% erejéig (és így összesen 50%-ot vonok, konkrétan az első két letiltásból)? "B" változat: mivel több letiltás van a munkavállalónál, az elsőt vonom a kért összegben teljesen – ha kell, a bér 50%-a erejéig (esetleg ha kisebb az első összeg, és még belefér valamennyi, a második letiltásból is egy kisebb összeget)? Mert az arányosítás bírói végzés alapján történhet.
Részlet a válaszából: […] ...5. adó, társadalombiztosítási követelés és más köztartozás, 6. egyéb követelés, 7. a végrehajtási eljárásban kiszabott rendbírság [Vht. 64. § (1) bek., 165. § (1) bek.]. A fenti sorrendben ugyanazon pont alá eső több követelés egymás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 3.

Bérfizetési határidő különös bérelemeknél

Kérdés: A munkabér elszámolásának és kifizetésének határidejével kapcsolatos a kérdésem. A munkáltató az alapbéren felül több kiegészítő díjazást fizet, a juttatási szabályzatunk alapján. A tervező kollégák projektpótlékot, a kiküldetést teljesítők napidíjat kapnak, illetve mindenki jogosult egy bizonyos óraszám felett kiegészítő pótlékra. Az alapbérünket mindig megkapjuk a tárgyhónapot követő utalással, a következő hónap 10. napjáig legkésőbb. Azonban előfordul, hogy a pótlékokat, napidíjat nem kapjuk meg az egész bérszámfejtési hónapra, az utolsó egy-két hét rendszeresen elszámolatlanul marad. Ezeket csak a következő havi bérrel utalják, azzal a magyarázattal, hogy az adatokat nem tudják korábban feldolgozni. Szabályos-e ez az eljárás? Hova fordulhatunk munkavállalóként a panaszunkkal?
Részlet a válaszából: […] ...és kifizetésére vonatkozó szabályok megtartására. A kifizetési határidőre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén munkaügyi bírság kiszabása kötelező [Met. 3. § (1) bek. g) pont, 6/A. § (1) bek. c)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 13.

Munkabérből letiltás sorrendje

Kérdés: Ugyanazon jövedelem ellen több letiltás érkezik azonos okból, de nem ugyanazon a napon. Ebben az esetben meg kell osztani a rendelkezésre álló letiltható összeget a letiltások között (33% + 17%)? Vagy amelyik előbb érkezett, azt kell kielégíteni teljes mértékben, és csak utána jön a következő? Mit jelent pontosan az, hogy "lehetőség van arra, hogy a mindenkori minimálnyugdíj ötszörösét meghaladó teljes összeget letiltsák"? Ezt ki dönti el?
Részlet a válaszából: […] ...adó, társadalombiztosítási követelés és más köztartozás,6. egyéb követelés,7. a végrehajtási eljárásban kiszabott rendbírság [Vht. 64. § (1) bek., 165. § (1) bek.].A fenti sorrendben ugyanazon pont alá eső több követelés egymás közötti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 16.

Munkabérből levonás munkavállalói károkozás esetén

Kérdés: Szállítmányozó cégnél dolgozom. 2014. január 3-án a munkáltatóm átadta a felmondásomat. Emellett arról tájékoztatott, hogy mivel decemberben egy fuvar kapcsán kárt okoztam neki, levonja a fizetésemből. A fizetésem egy részét banki átutalással kapom, ezt az összeget hiánytalanul meg is kaptam. A másik rész nem szerepel a szerződésemben, azt készpénzben adja át. Ezúttal azonban ezt a részt nem fizette ki a munkáltató. Szeretném tudni, milyen módon tudom behajtani a munkáltatótól a ki nem fizetett összeget, mert szerintem nem okoztam semmilyen kárt.
Részlet a válaszából: […] ...után nem került sor adó- és járulékfizetésre. Ebben az esetben pedig az adóhatóság nemcsak a munkáltatót, hanem a munkavállalót is bírsággal fogja sújtani az adózás rendjének megsértése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Étkezési jegy késedelmes fizetése

Kérdés: Munkavállalóinknak havonta 10 000 Ft étkezési jegyet biztosítunk. Adminisztratív problémák miatt előfordul, hogy a borítékokat nem tudjuk átadni a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig, hanem csak pár napos késéssel. Milyen szankciókra kell számítanunk emiatt?
Részlet a válaszából: […] ...mértékű kamatot kell fizetni (Mt. 160. §). A bérfizetés határidejének betartását a munkaügyi hatóság is ellenőrzi, és munkaügyi bírság akár egy munkavállaló vonatkozásában elkövetett jogsértés esetén is kiszabható [Met. 3. § (1) bek. g) pont, 7. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Jogkövetkezmények vétkes kötelezettségszegésért – a munkavállalók ellenőrizhetősége

Kérdés: A konkrét esetben a vagyonőrök a munkáltatóval vállalkozási szerződésben álló cég alkalmazottai. Többük magatartását sok munkavállaló kifogásolja, mivel számos esetben nem megengedett erőszakosságot, a rendőrségnél szokásos hatósági fellépést is túllépve már-már zaklatják a munkavállalókat. A vagyonőrök tételes csomagátvizsgálást, motozást, zsebek tartalmának kiürítését és rendszeres alkoholszondáztatást, egy személy esetében sebesség-ellenőrzést végeznek. Hatósági magatartást alkalmazva a láthatósági mellényt – mely egyébként kötelező – nem viselő, kerékpárral közlekedő munkavállalókat a kerékpárról leszállítják, és még azt sem engedik meg, hogy a kerékpárt tolva a munkahelyen felejtett láthatósági mellényért visszamenjenek. A kerékpárok világítását külön ellenőrzik, és a szerintük nem megfelelő világítás esetén a munkavállaló szabályszegő magatartását jegyzőkönyvezik. A "szabálysértésekről" készült jegyzőkönyveket a munkáltató rendészeti vezetője a szabályszegő munkavállaló vezetőjének megküldi, és kéri a felelősségre vonását. A kialakult gyakorlat szerint az új Mt. 56. §-a alapján a munkavállaló ellen ún. fegyelmi eljárást folytatnak le – kollektív szerződésünkben az eljárási szabályok megtalálhatók –, és a munkavállalókat ún. "pénzbírsággal" sújtják, amely azt jelenti, hogy a munkavállaló személyi alapbérét meghatározott időre 5-15 E Ft között csökkentik. Jogszerű-e a vagyon­őrök eljárása, illetve az új Mt. 56. §-át a munkaviszonnyal szorosan össze nem függő témakörökben a helyi vezetők alkalmazhatják-e?
Részlet a válaszából: […] Az új Mt. szerint a munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése esetére kollektív szerződés vagy – ha a munkáltató vagy a munkavállaló nem áll kollektív szerződés hatálya alatt – munkaszerződés a kötelezettségszegés súlyával arányos hátrányos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Munkaviszony létesítése és bejelentése

Kérdés: Több témában merültek fel kérdéseink. Van-e elévülési ideje a T1041 számú nyomtatványnak? Teljes napi munkaidőre szóló munkaszerződés mellett ugyanazon munkavállalóval létesíthető-e mellékfoglalkozás vagy megbízásos jogviszony? Vezető állású munkabére, ami a minimálbér hétszerese és jelenleg 651 000 Ft, függ-e a munkáltató nagyságától?
Részlet a válaszából: […] ...a figyelmet, hogy az adóhatóság által a magánszemély adózó kettőszázezer forintig, más adózó ötszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha többek között a bejelentési (bejelentkezési, változásbejelentési), adatszolgáltatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.

Ügyvezető jogviszonyának bejelentése

Kérdés: Ügyfeleimnek, akik kivétel nélkül mikrovállalkozások, évek óta azt tanácsolom, hogy a tulajdonos, aki a társaságnál személyesen közreműködik és egyben az ügyvezető is, legalább a szakképzett minimálbér után fizessen járulékot. A 12T1041-es nyomtatványon például (FEOR 1411) Számviteli és pénzügyi szervezet vezetője, illetve 1451-es, tagi jogviszony kóddal kerültek bejelentésre. Tudni szeretném, hogy jó gyakorlatot követünk-e? Ebben a formában elláthatja az ügyvezetői feladatot és végezheti a jövedelemszerző tevékenységet, vagy külön két jogviszonyra kell bejelenteni ugyanazt a személyt? Amennyiben változtatni kell, mikortól kell visszamenőlegesen elvégezni, hogy elkerüljük a bírságolást?
Részlet a válaszából: […] Ki kell emelni, hogy a felmerült kérdés nem munkajogi, hanem adójogi kérdésnek minősül, erre tekintettel ajánljuk szíves figyelmébe a Számviteli Levelek 272. számában megjelent 5574. számú kérdésre adott szakértői választ. Emellett a kérdéssel kapcsolatos fontos jogszabályi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.

Pénzbírság a munkavállalónak

Kérdés: Egy munkaügyi előadáson értesültem róla, hogy az új Mt. szerint a munkavállalót már közvetlen pénzbírsággal sújthatja a munkáltató (pl. utasítás megtagadásáért, dohányzásért, munka- és tűzvédelmi szabályok be nem tartásáért), de a büntetési tételeket és az eljárás rendjét kollektív szerződésben kell rögzíteni. A kérdésem, hogy a fent felsoroltak vétkes kötelezettségszegésnek minősülnek, és ez alapján büntethető a munkavállaló? Ha nincs a munkáltatónál kollektív szerződés érvényben, munkaszerződésben is rögzíteni lehet a jogkövetkezményeket? Hogy állapítható meg a kötelezettségszegés súlyával arányos pénzbüntetés összege? Ezt megelőzően kell-e írásban figyelmeztetni a dolgozót, vagy szabálysértés esetén már első alkalommal megállapítható a pénzbüntetés? Levonható hónap végén közvetlenül a munkabérből?
Részlet a válaszából: […] Az új Mt. 56. §-a tartalmazza a munkavállaló kötelezettségszegése esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények szabályait. A munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése esetére kollektív szerződés vagy munkaszerződés állapíthat meg hátrányos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 29.
1
3
4
5
8